Udvar [régi]

Angelic Tower udvara középn egy szép márványból faragott angyalszoborral.

Eljött az idő. Kicsit fáj a szívem, hogy Mirikának csalódást okozok ezzel, de annyi mindenen keresztülmentem ahhoz, hogy rájöjjek: nem vagyok való az Angelic Voice-ba, mert egyrészt egy-két ember és én közöttem egy mély szakadék van, mely befolyásolná az összefogást a csapatban, másrészt nem rendelkezem azokkal a tulajdonságokkal, amit elvárna tőlem a céhen belüli társadalom (végül is Rin igazán idegesítő számomra a lelkesedésével). Ám van egy harmadrésze is: követem Anatole példáját, hogy kipróbáljam magam egy új céhben. Egy új céhben, ahol mi mind testvérek vagyunk, látjuk a fényt az alagút végén, nem riadunk vissza semmitől sem és igazi rendőrökként szolgáltatjuk az igazságot Aincradban.
Legalábbis majd kitervelem még, hogy mi lesz, de az biztos, hogy Mogorva segíteni fog nekem, mert ő szívesen beszállna egy olyan jellegű céhbe, ami nem riadna vissza a harctól sem. Unja, hogy nem csinál semmit azon kívül, hogy a boltban sündörög és riogat mindenkit kidobóember-stílusával.
Bekopogtam Mirikához, de nem volt a szobájában. Nem akartam húzni az időmet keresésével, írtam neki egy pm-et, ami így szólt:

Mirika!

Figyelj. Nagyon kedves vagy, segítőkész és mindenkit elfogadsz olyannak, amilyen. És hálás vagyok neked mindezekért, de sajnos olyan hírt kell közölnöm veled, amitől kiborulhatsz, és biztos ezt már nem fogod nekem megbocsátani azután, hogy páran már cserbenhagytak téged.
Nincs azzal baj, hogy rossz vezető lennél, vagy ilyesmi. Ellenkezőleg az egyik legjobb! Tisztellek, és mindig is hű szívvel szolgáltalak téged (na jó, nem úgy, ahogy Ayani szokta csinálni, mert nem szokásom ilyen lelkes túlzásokba esni, ha érted, mire gondolok), de az a helyzet, hogy úgy érzem, muszáj kilépnem tőletek.
Miért?
Egy: Tudod, kiborultam múltkor, emlékszel? Azért történt ez, és már be merem vallani, hogy Yuichivel hetekkel ezelőtt egy friss szerelmespár voltunk. Nem, nem okoztál te semmit rosszat, hiszen mi akkor jöttünk össze, miután volt veled randija. Itt igazából Ayanira gondolok. Elviselem ömlengését irántad, másrészt nagyon kedves, barátságos lány meg minden, csak... az a helyzet, hogy Yuichi vele csalt meg engem, és emiatt voltam rá is dühös egy ideig. Most már Yuichi a múlté amúgy, mert összejöttem életem igaz szerelmével, Ozirisszel, aki mellettem volt karácsony előtti újabb rossz időszakomban, mikor más meg nem. Jobban szeretem őt bárki másnál, szerelmünk mint a paradicsom. Ennek ellenére akkor is rosszul érzem magam, ha egy olyan lánnyal kell lennem egy céhben, aki elcsábította tőlem azt az embert, akit Ozirisz előtt szerettem.
Kettő: Tudom, hogy én sem vagyok tökéletes, de azért jobban szerettem volna, ha össze tudnék barátkozni a többiekkel, de nem ment. Valahogy nincs összefogás és elvárásnak megfelelő minimális fegyelem a céhben, mint észrevetted. Másrészt a Rin-féle idegesítő kis ovis szintűeket meg nem tudom elviselni, mert annyira tudnak idegesíteni (egy szimpla korához megegyező gondolkodású gyerek nem, de Rin... ahhh!!), tudod. Az AV nem az én világom, már rájöttem.
Három: Én is kipróbálom magam azon az úton, amit Anat választott. Ha összejön a céhem, ettől függetlenül még számíthatsz rám is és céhtagjaimra is. Nem maradsz sose egyedül, hidd el nekem! Anat ott van neked, és majd ő vigyáz rád. Ha mégis úgy adódik, hogy kellenék, ne vesd el a lehetőséget, hogy hozzám fordulj.
Bocsáss meg, ha fentebb írt szavak megsértettek. Nem akartalak megbántani velük, csak az igazat írtam le neked, a színtiszta igazat. A sors más utat választott nekem, még ha szenvednem is kellett azért, hogy rájöjjek egy csomó mindenre. Hogy mikre? Kicsit nehéz lenne megmagyaráznom neked, elég annyit tudnod, hogy megvilágosodtam, és már nem vagyok az a logikát kereső, megvető, komolykodó lány, akit eddig ismertél bennem. A kínszenvedéseim elég nagy lecke volt nekem, és így szeretném mindent megtenni, hogy megtaláljam végre utamat oda, ahová célba akarok érni. Most, hogy Ozirisszel mi már egy komoly szerelmi párost alkotunk jóban-rosszban, egy életcélom már valóra vált. Remélem, hogy Anattal folytatott szerelmetek is ki fog tartani a SAO-n túl is! Ne hagyd elveszni! Ne járj úgy, mint én! Láttam ám a karácsonyi ünnepkor, hogy mennyire csillogott a szemetek!
Ami a tartozásaimat illeti, igyekezni fogom törleszteni neked, és ettől függetlenül, hogy leveszem magamról az AV jelvényét, maradok hűséges partner és egyben a barátod is, aki akkor is segítene neked a bajban, ha nem is akarnád. Sok sikert a jövőben! És a legjobbakat kívánom neked szilveszterre és azt követő jövőre is!
Baráti öleléssel:

Judy (A Fehér Főnix)

UI: Üdvözlöm Anatot!

Mikor kész lettem az írásával, elküldtem a lánynak. Igaz, sose laktam itt a toronyban, de azért utoljára ellenőriztem, hogy minden holmimat összeszedtem-e, csak azután léptem ki a céhházból, majd indultam el az Angelic Tower kijáratához az udvaron keresztül. Az úti célom a boltom volt, ahol eldönthetem, hogy onnantól kezdve miként és merre tovább. Végül is egy új céh megszervezése igen nagy felelősséggel jár, és némi anyagiakkal.

Nem volt valami könnyű elhagyni egy olyan "egyletet", aminek a tagja voltam majdnem egy évig, de a búcsúzkodásoknak előbb vagy utóbb el kell érkezniük, mikor közbe jön valami fontosabb dolog az életben, vagy csak úgy döntünk, hogy magunk alkotjuk meg a fontosabb dolgot, mert vagy szükségünk van rá, vagy mások érdekében akarunk tenni. Az én esetemben minden szóba jöhet, ami pozitív dolog. A döntésem sokat segítene még saját magamon is.
Nehéz sóhajjal indultam tovább. Már majdnem átléptem az AV kapuján, mikor meghallottam a nevemet, és megtorpantam. Egy tengelyfordulattal szembe találtam magam Mirikával, aki néhány méterrel állt csak tőlem távolabb. Úgy tűnt, hogy lélekszakadva futott utánam, hogy kommentálja személyesen az üzenetemet. Gondoltam, hogy nem nagyon fog tetszeni neki az az egy-két szavas mellékes mondat, amit Rinre tettem, de tudtam, hogy nem arról a kislányról lesz szó igazából. Anat és Violet kiléptek régebben. Jin viszont nem is rég lépett ki szintén. Én is kilépek, éppen most. Egy dolog, hogy én elmegyek, de én Jinnel ellentétben nem tűnök el egyik pillanatról a másikra, és elmondom az okokat Mirikának, hogy ne bántsam meg annyira. Az is jobb, mint szó nélkül elmenni, mert az az igazi árulás a céh irányában.
Ott álltam szemben Mirikával, kábé tíz méter választott el minket egymástól. Nem éreztem semmi feszültséget vagy más hűvös aurát a levegőben, mégis olyan volt ez a pillanat, mintha leállt volna az idő. Az én helyzetemben olykor az ember nem tudja, ilyenkor mit mondjon a másiknak, hogy magyarázza el mindazt, ami miatt jöttek az olyan döntések, melyek rövidtávon nem tesz jót másoknak, csak később. Jobb, ha Mirika is elfogadja a tényt, hogy el kell engednie azt a barátját vagy szövetségesét, akik menni akarnának. Amúgy nem nézném ki belőle, hogy megtenne mindent bármilyen módszerrel, hogy maradásra bírjon még engemet az amúgy is széthulló céhben.
- Szia Mirika - köszöntem. - , jó gyorsan elolvastad az üzenetet. Figyelj, nem akarok neked magyarázkodni, sem mentegetőzni. Elég sok eseménybeli és lelki gondom volt az utóbbi időben, hogy erre határozzam el magam. Változtam és döntöttem.

Kicsit meglepődtem Mirika váratlan reakciójára, miután kifújta magát és rendbe szedte magát. Arra számítottam, hogy azért kérdőre vonna azok után, hogy Jin se szó se beszéd lelépett az Angelic Voice-ból, de arra nem voltam felkészülve, hogy ezt jól fogadja. Miközben beszélt, közelebb jött, aztán lendülettel átölelt. Viszonyoztam neki az ölelést, aztán kibontakoztunk, hogy Mirika hátráljon két lépést.
Abban egyetértett velem, hogy senki se tudna maradni egy olyan céhben, ahol nem tud kijönni a többi taggal, mégis láttam benne a szomorúságot, mikor mondta, hogy a céhe a közösségről, azaz a barátokról és az ilyesmikről szólt egy jó ideig. Nem mertem neki elmondani, hogy az ilyen túlzott lelkesedések tehetnek arról egy részben, hogy az Angelic Voice már a szakadék szélén egyensúlyozik.
- Hát próbáld meg akkor ezt a változást - bátorítottam Mirikát. - Talán az lenne az egyetlen jó megoldás, ami segíthet az Angelic Voice-nak. Tudom, hogy én is mennyire megvágtam kilépésemmel a céh létszámát, és kockára tettem a jövőjét, de nem szabad, hogy megszűnjön úgy, ahogy a Gullwings nevű szervezet, ami csupa nagyképű lányból állt. Még van jövője az AV-nek, csak próbáld jobban sarkallni a csapatot és ne csak azokra koncentrálj, akikkel jóban vagy. Figyelj jobban másokra is, akik csak tagok a számodra. Ne csak Ayani, Rin meg a nem céhtag Anatole legyenek középpontban. Csak te tudsz megtenni mindent azért, hogy megtartsd az angyalok maradékát. Te vagy a céh reménye. Jó vezér vagy ám, de vésd az eszedbe azt is, hogy ne a külső benyomás és a közelibb barátok tesznek téged vezetővé, hanem az, hogy mi mindent áldozol másokért és mennyire tudod összetartani a csapatot. - Sóhajtottam egyet. - Igaz, az a múltkori gyakorlásunk kicsit latba vetette a bízhatóságodat mások iránt, de néha tényleg az a legjobb, ha megtudunk bízni valamennyire másokban, mert csak így adhatunk egy második esélyt a változásra. Én már megkaptam második esélyemet Ozirisztől és az élettől.
Mirika biztatásain elmosolyodtam, aztán büszkén végignéztem rajta. Még látszott rajta némi kifulladtság a futás miatt, de még így is egy jó vezetőjének számít saját céhének. Le a kalappal azok előtt, akik lassan-lassan jól fogadják a dolgokat és kiállnak minden próbát, akármennyire is akadályos.
- Nincs mit, Mirika, én is köszönök mindent. Aztán majd találkozunk még párszor. Legközelebb a tizennegyedik bossznál találkozunk.
Nem indultam még el, mert vártam, hogy van-e még valami mondanivalója Mirikának, mielőtt elválnak egy időre útjaink.

// Köszi a játékot :3 //