Sato Akira vs Leonid?

Vidáman ballagtam vissza a városba az új Görbe Botomat forgatva, és azon gondolkodtam, milyen hússal jutalmazzam Exiát a szép munkájáért. Elképzelni sem tudtam, pontosan mire lehet képes, nagyon rövid idő alatt intézte el azt a két disznót, és semmit sem láttam belőle. Oda kellett volna figyelnem rá, de sajnos más dolgom volt. A gondolat, hogy kiderítsem, hogyan harcol, megfertőzte az elmémet, és csak egy gyógymód jutott eszembe. Egy remek megoldás, hogy jobban kitapasztalhassam az állatomba rejlő lehetőségeket, és hogy jobban összeszokjunk, mint egy csapat.
- Mit szólnál egy kis kalandhoz? Kaja után körbenéznénk a városban és kihívnánk valakit egy párbajra. Jó kis edzés lenne, meg remek lehetőség, hogy kipróbáljuk magunkat. Gondolom te is kíváncsi vagy, ha összefogunk, mire lehetünk képesek! – mély levegőt vettem, miután egy szuszra elhadartam a kígyónak a tervemet, és mivel nem válaszolt rögtön folytattam tovább. – Első nekifutásként nem kell erős ellenfél, sőt, megnyomná a harci morálunkat, ha biztos lenne a győzelem. Amúgy sem lenne jó, ha az ellenfelünk valami nagymenő volna, nem tudnék koncentrálni a harcra a nagy tömeg miatt. Egy kevésbé népszerű is bőven megteszi…
Ekkor még észre sem vettem, milyen sokat beszélek hozzá, nem úgy, mint az emberekhez. Még mindig nem bíztam senkiben sem, kerültem is a feltűnést, de mégis egyre több időt töltöttem közöttük. A kiadós ebéd után el is kezdtem a „nyomozást” a megfelelő személy után. Hallgattam mások beszélgetését, így azt is megtudtam, hogy van egy fiú, aki megint vesztett, és csak azon röhögtek, hogy nem tud nyerni.
~ Azt a gyereket kellene kihívni. Nem lehet túl nagy szám, ha folyton veszít. Bár tudnám, hogy merre keressem, vagy hogy kicsoda egyáltalán. ~ gondoltam, de nem akartam megkérdezni tőlük, inkább csak tovább füleltem. Fél nap is eltelt mire ismét hallottam felőle, legalább is reméltem, hogy felőle hallok, de az mindenért kárpótolt. Megtudtam, hogy hol találom, de még azt is, hogy állatidomár.
- Rendben van Exia, menjünk és hívjuk ki ezt a Leonid gyereket! – kiáltottam diadalittas hangon, majd rémült tekintettel húztam el, mikor észrevettem, hogy elragadtattam magam, és mindenki engem néz. Nem telt el sok idő, mire megtaláltam a kis szőkeséget, oda is mentem hozzá, hogy kihívtam egy barátságos küzdelemre.