Yaru-kuma

//+18 Csak saját felelősségre olvasd tovább ! :3//

Név: Yaru
Nem: Férfi
Kaszt: Árnyharcos
Kor: 17



Kinézet:
Hosszú vékony végtagok, vékonyka test amit egy medve jelmezzel takar. Az egész felsőtestét teljesen fedi, azonban a lábát csupán a térdéig, illetve egy szőrmével borított 'cipő' takarja a talpát. A macifüles kapucni alól, kék haj borítja a homlokát, majdnem teljesen egyenesen levágva, szemöldökig ér. Ha valami oknál fogva a kapucni lekerül a fejéről, láthatóvá válik, hogy a haja hátul kicsit hosszabb egy hajgumi fogja össze. Fekete szemeiből könnyen ki lehet olvasni, mit érez. Arcát hófehér smink fedi, ami egy hatalmas szájra emlékeztet. Gyakran látni még, egy plüssmedvét a társaságában, amire gondosan ügyel, vigyáz, vagy alkalom adtán leszid.

Jellem:
Végtelenül csendes, alig szólal meg, általában különféle hangokkal próbálja magára felhívni a figyelmet, mint például nyöszörgés, vagy állathangok utánzása. Rendkívül ragaszkodó, és hűséges. Teljesen kiszámíthatatlan, nehéz kitalálni mi jár a fejében. Korábbi gazdái szokásait próbálja utánozni, de nem túl agresszív módon. Szereti megfigyelni a dolgokat. Nem ismer félelmet, vagy undort.

Képesség:
Invisible claws (passzív):
A viselt fegyver nem látszik a felhasználó kezében, helyette támadásonként minden vágás amit ejt, karom szerű csíkot húz maga után. Minden harmadik sikeres támadássorozat után a sebzéshez hozzáadódik a speciális képesség pontjai és azzal együtt számít a sebzés. De csak az aktuális körben, ha a sebzés+képességpont körben a támadás nem találja el a célpontot akkor újabb három sikeres támadás sorozatig nem aktiválódik.
példa:
Első körben: Két támadásból kettő sikerül
Második körben: Két támadásból kettő sikerül
Harmadik körben: Két támadásból kettő sikerül
Negyedik kör: Mindkét támadáshoz hozzáadódik a speciális képesség pont értéke plusz sebzésként.
Ötödik kör: Újra eredeti sebzések.


Előtörténet:

Új külső…
A rozsdás cellaajtó nyikorgó zaja betöltötte az egész termet.  A majdnem teljesen üres szoba egyetlen aprócska fényforrása egy régi petróleumlámpa. A férfi lassan meggyújtja a kanócot, a koszos üvegen átszűrődő fény megvilágítja az arcát. Eszelős mosoly, vörös szemek, néhány vágásnyom, rövid ápolt koromfekete haj. Néhány lépést tesz, szabad kezével a falat tapogatja, rövidesen sikerült rátalálnia a karóra, amit korábban ütött a falba, hogy legyen mire akasztania a lámpását.
- Hazaértem. – szólalt meg, hangja lágy és nyugodt. – Merre bujkálsz? – lassú léptekkel indult a szoba egyetlen épp bútora felé, ami történetesen egy lezárt fémborítású szekrény volt. Kutatott a zsebeiben a kulcs után, hogy kinyithassa. Amint sikerrel járt elővett egy ollót.
- Már megyek is, ne türelmetlenkedj ennyit. – Hangos lánccsörgés zavarta meg a szoba csendjét. – Mondtam, hogy már indulok is. Egek… hogy te sosem tudsz semmivel sem várni, mindig csak az élvezeteket akarod… - nyalt végig az ollón közben kuncogott. Visszasétált leemelte a lámpást, és sietve indult a szoba eddig még beláthatatlan része felé, közben láthatóvá kezdtek válni a falra felfüggesztett bilincsek, egy hatalmas tölgyfa asztal, amin néhány orvosi műszer sorakozott.
- Hol is hagytalak… A ketrec üres… - rázta meg a fejét – mindig csak a baj van veled. – tovább sietett, hamarosan széles vigyorra nyúlt a szája, a felhangzó csörgés hallatára. – Oh hát persze, én buta… Fel lettél lógatva! – emelte a magasba a lámpát a falon pedig egy férfi árnyéka rajzolódott ki. Gyorsan letette egy székre a fényforrást, és közelebb sietett hozzá.
- Ideje játszani, - súgta a fülébe, majd érzékien beleharapott. – Ha nem lenne mindig útban a ronda hajad… - idegesen megpofozta a mozgásképtelen férfit. Kezeit, és lábait bilincsek tartották fogva, a beszédét pedig a szájába tömött tárgyak akadályozták. Csupán néhány nyöszörgés, ha mást nem is tud kiadni magából. Szemét, egy fekete szemfedő takarja, ami alig látszik a hosszú szürke hajtól. – Ideje lenne, végre megszabaduljunk ettől, végtére is, már majdnem egy hónapja az enyém vagy, most már szabadon játszhatok veled, mindenféle megkötés nélkül. A szerződés pedig már a múlté. – húzott elő néhány papírt kicsit lapozgatta őket, majd maga mögé hajította őket. – Semmi szükség nincs ezekre a cetlikre többé – hirtelen megrántott egy kart, ami lazított a láncon, a csörlőről sebesen folytak le a láncok, a férfi pedig a földön landolt.
- Állj fel. – szólt a mozdulatlan férfira közömbös hangon, az arcáról hirtelen eltűnt minden érzelem mintha nem is ember lenne. De a megláncolt alak, továbbra sem mutatott semmi féle életjelet. A földön fekszik mozdulatlanul akár egy élettelen marionett figura. – Azt mondtam ÁLLJ FEL! – kiáltott rá, majd az egyik láncot felkapta és hirtelen maga felé rántotta, mire hangos nyögés szökött ki a másik torkán. Lassan húzta fel a földről, szerencsétlent pedig egy székre ültette. Kezeit a háta mögött összezárta, hogy semmi esetre se tudjon megmozdulni. A kezével elkezdte simogatni a fejét, természetes fésűként használta, minél nagyobb területet próbált egy helyre gyűjteni, és amikor már nem sikerült többet összeszednie, eszelős vigyorral az arcán egy könnyed mozdulattal megszabadította egy jókora mennyiségű hajtól. Az első vágást jó néhány újabb követte, de sokkal precízebbek és átgondoltabbak. Egy-két vágás közben még szünetet is tartott, hosszasan fel, s alá járkált a zárkában, nézelődött, keresgélt, visszatért és újabb vágást ejtett, ha valamit elrontott dühöngött egy kicsit, esetleg hirtelen dühkitörése miatt, kirúgta a széket a férfi alól. Majd visszarakta, leporolgatta, és leszidta, amiért leesett. Miután befejezte a nyesegetést, egy henger alakú dobozt ragadott, meg amit a sétálgatás közben vett elő.
- Megvan az új hajszíned is. – széles mosollyal az arcán mutatta fel a dobozt, türkiz színű hajfestéket. Izgatottan felkente az áldozat hajára, majd, mint aki jól végezte dolgát megtörölte a kezét és továbbállt. Órák teltek el mire ismét visszatért, csípőre tette a kezét, és megrázta a fejét.
- Egek… Teljesen kiment a fejemből, hogy itt hagytalak. Remélem meg tudsz nekem bocsájtani Yaru. – letérdelt, és szorosan magához ölelte, lágyan simogatta a fejét, mint ha egy törékeny porcelánt óvna.  – Gyere ideje aludnod. – bekísérte egy sokkal kisebb ketrecbe, majd lassan óvatosan bezárta maga után a cella ajtaját is.
- Jó éjszakát!

Új élet:
A cella ajtaja hatalmas erővel csapódott a falnak, majdnem, hogy oly erővel, ami vissza is zárta volna. De úgy tűnt a férfi túlságosan izgatott, ahhoz, hogy ezt figyelembe vegye. Kezében két dobozt cipel, amiket út közben az asztalra hajított. Egy pillanatra utánuk pillantott, de mivel nem estek le, ezért nem érdekelte tovább.
- Hoztam egy újabb játékszert! – kiáltott fel, közben kinyitotta a ketrecajtót, amiből négykézláb mászott elő az emberi játékszer. – Egyik barátomtól kaptam ezeket a sisakokat! – izgatottan újságolta, közben bontotta fel a kartondobozt és kiemelte belőle a frissen vásárolt NervGear-t. – Hjajaj… - sóhajtott fel. Kezét a szemfedő felé emelte, alácsúsztatta a mutató úját. – ideje megszabadulni ettől, már amúgy is unom… - és letépte a fejéről, vetett rá egy pillantást majd maga mögé hajította. - Ha felvesszük ezeket a sisakokat, végre nem kell félnünk, hogy a csúnya rendőr bácsik letartóztatnak, és csúnya dolgokat művelnek velem. – vigyorgott elégedetten. – Te sem akarod, hogy elvegyenek tőled igaz Yaru? – várt egy lélegzetvételnyit, majd erőszakosan a fejére csapott. – azt kérdeztem, hogy IGAZ? Milyen szörnyű lenne ha nem játszhatnék többé veled... – emelte fel a hangját, de a férfi továbbra is mozdulatlan, értetlenül mozgatta a fejét, próbálgatta a szemeit, amiket oly régen használhatott utoljára. – Mindegy… először én veszem fel, és utána pedig követsz te is rendben? Olyan helyre megyünk, ahol nyugodtan játszhatunk, nem kell félni, hogy véletlenül eltörsz… OLYAN BOLDOGOK LESZÜNK EGYÜTT! – hangosan kuncogott, majd felnyitotta a másik dobozt is, mind a két sisakot áram alá helyezte. - Felhívtam a mentőket, mindenki azt fogja hinni, hogy áldozatok voltunk. – Lassan kigombolta az ingjét, és láthatóvá tette a mellkasán ejtett hatalmas vágást. A heg épp gyógyulás alatt volt, de biztosan örökké nyomot fog hagyni. A játékszer szomorkás arcot vágott és közelebb mászott a férfi mellkasához. A fejét pedig elkezdte neki dörgölni.
- Olyan jó házi kedvenc vagy Yaru.  – simogatta meg a fejét. – most siessünk, már nem sok időnk van hátra. – lökte arrébb a vékonyka férfit. Gyorsan visszagombolta az ingét, megigazította, majd felvette a sisakot, arcán látszott, hogy izgatott. A sisak a helyére került, kényelembe helyezte magát, majd kimondta az indításhoz szükséges szavakat. De nem várt fordulat következett, a sisak valami oknál fogva hatalmas mennyiségű áramot juttatott a fejébe. Biztosan az esés közben sérülhetett meg. Az agya ropogósra sült. A fogoly értetlenül ült a földön, szomorkás arccal, közelebb mászott, hangok továbbra sem hagyták el a száját, hála a pöcöknek. Kezei épp eléggé szabadok voltak, ahhoz, hogy levehesse, de nem tette. A másik sisak felé mászott és utánozva a fogva tartót. Belépett a játékba. Gyorsan teljesen véletlenszerűen túlesett a beállításokon. Aincrad világa egy újabb lakóval gazdagodott. Egy vékonyka, gyenge medve jelmezt viselő férfival, aki csak arra vár, hogy megérkezzen a mestere.