Hayashi Yuichi, a képzelet fellegvárának lépcsőfokai

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Jún. 03 2024, 13:52

Egy kis élet egy kis tánc

Nem is tudom hogy hol kezdjem, ahogy mindig is, gondolati szinten dől el minden. A spontán reakciók és készségek sosem voltak tárházam, inkább a megfontolt, jól átgondolt és jó előre tervezett pillanatok. Mint minden komédiában, amire jobb esetben épül az ember élete természetesen ide is kellett az a bizonyos vonal, ami áthúzza ezen dolgait az embernek, vagy pixelnek. Nos? Mielőtt még belekezdenénk egy bizonyos lejtőn való lecsúszásban nézzük meg milyen volt előtte a hegymászás, avagy a túloldal.

A huszonötös szint harcát követően, rájöttem a képességeimet tudom más területen is használni, hiszen a szerver legjobb játékosai már előttem járnak és nem szégyen kimondani, bár egy álmom éppen csak elértem, de az ajtóból kell visszaforduljak, nincs relatíve hozzáadott értékem a harchoz a jelenlétemen kívül. Ami viszont magasztaló érzés, mégis, hogy ott van az ember és életét kockáztatva közelebb hozza a kijutás lehetőségét. Így becsülöm mindegyikőjüket a JL céhet és a többi céhet is, viszont a vörös indikátoros játékosok jelenléte "mégha" kijutáshoz hozzá is járul, ezt nem becsületből tette, ezt nem egy gyilkosságot követő bűnbánó ígéret okozza. Láttam, mire képesek így ezen nem tudok szemet hunyni, más úton biztosítom az emberek kijutását és túlélését... Azonban az a bizonyos hegy ezután nem sziklássá és csúcsossá vált, hanem szép kellemes ütemben hosszan éveken át tartó különösebb meredélyek nélkül vitt tovább utamon Nioval. Floria város szinte második otthonunk lett valamint az újabb és újabb megnyílt szintekre mégha kísérettel is de céhünkkel tartottunk. Szimbólumunk a yuri virág volt és állhatatosan vigyáztunk mások életére és törtünk azokra akik ettől elfordultak. A brigád több ügyes harcosból, állatidomárból és lovagból állt. Mi mint harcművész és kardforgató beilleszkedtünk és pengéink jól beváltak mind rajtaütéseknél, mind gyakorlásnál, hogy tisztábbra és tökéletesebbre fejlesszük csapat munkánk. Azonban az élet szerencsére nem csak a folyamatos harcból állt. Nioval rövidebb hosszabb időre el tudunk vonulni az aktív élet elől is, szeretjük egymást mégis. Meghitt életünk több síkon masírozott tovább a hegy egy bizonyos pontig, mint például kezdetek városa, Floria és Horunka falu. Ezenkívül erdő, mező és a tengerek brillírozó kalandozói lettünk. Természetesen másokat is bevontunk, barátainkat és közös barátainkat a szórakozásba, amivel röpült az idő.
Azonban ahogy minden táncban van az a pont amikor a zene változtat ezen és ez volt az a bizonyos hír, hogy vége kijuthatunk.

Az első lépcsőfok: le

Az öröm, hogy ismét kint lehetek, kint lehetünk felbecsülhetetlen, minden pillanat amit itt eltöltöttem, minden energia amit arra szántam, hogy újra lássam szüleim családom végre elérhető közelségbe került. És még csak a gondolata sem ugrott be, hogy elveszíthetünk valamit ekkor még nem. A rengeteg jótól megszédült elmémmel ugrottam neki a hátralévő heteknek és hónapoknak miközben tapasztottam másokra a hangulatot. "Végre kimehetünk!". A céhünk nem minden tagja fogadta ennyire kitörő örömmel, de a yuri többsége viszont nem változott egy bizonyos estéig. Maszkabál volt, a szerver lezárását ünneplő egyik éjjelén, Tolbana városán kívül került megrendezésre egy ikonikus területen ahol a tóról visszatükröződő hold fénye különös derengésbe borította az ott egybegyűlteket. Céhünkből két fő maradt távol az eseménytől, és talán ez az egyetlen szerencséjük, vagy NEM? Ugyanis az ünneplőkre támadt pár álcázott játékos, nem mindenki volt elég gyors és a tömegből legalább négyen azonnal összeestek. A rajtaütéseinkből nem volt ismeretlen a mérgek használata, így már elő is varázsoltam felszerelésemből az ellenmérgeket több fajta mérgezés típusra, miközben Nijit egy kézrefogtam. Szememmel követtem Nio és néhány társam mozgását, legalábbis akiket elsőre felismertem az álarcok alapján.
Tőr és penge találkozott, kalapács és pajzs. Ostor és dobócsillag. A küzdelemben legalább 5 pixeleződés történt látóteremben, és egy támadóval sikerült is végezzek. Azonban ahogy a csukja alól rám tekintett volt céhvezér, mielőtt utolsó szavait köpte és elpixeleződött, az a pillanat rémálom volt. Yuri céget alapító magát csak Yoninak szólító lovag mintha példaképem lett volna. Azonban az nap ez nem csak hogy szertefoszlott, megsemmisített.
Két héttel az eset után is még csak Nioval voltam hajlandó csak beszélni és együtt lenni. Ugyan neki köszönhetem az életem, mivel hátamat védte így egy sárga íjász nem lett piros a megölésem esetén, ezért köszönöm, hogy itt lehetek még. De nem csak neki tartozom, a maszkabál túlélőinek és a Yuri túlélőinek és egykori céhvezéremnek is, annak ellenére, hogy mint kiderült nem csak egy céh tagja volt. Amit a Yuriban tett az elvakított, hogy mennyire ügyesen lel rá orgyilkosokra, mennyire magas szintű a nyomkövetése, milyen jól tudja használni ezt a rendszert, azonban ez mind csak átverés volt. Ő maga is gyikolásból volt el és mint a nyomozás melyben a JL segítségét is indítványoztuk többek között, e két hétben lezárult és eredményeket üzenet formájában küldték el a nyomozó játékosok. Ő maga az nap vált gyilkossá, de előtte a gyilkos céhe riválisait tartóztattuk fel és zártuk börtönbe.
- Én nem megyek vissza semmilyen börtönbe, én most hazatérek - ezt mondta. Ezek voltak az utolsó szavai. Nio talán hallhatta nem próbáltam tudomására hozni, ahogy senki másnak sem. Sok Sok éve itt vagyok, így megéretem milyen börtönre gondol, a testünk börtönébe, ez idő alatt tehetős és kevésbé tehetős családok gyermekei és felnőtt emberei élték itt a SAOban napjaikat. Vajon Ő mire számíthatott, hogy inkább meg sem próbálta.

Ahogy ezek után természetesen, egy sokkhatást követően nehezebb talpra rázódni, nem veszem félvállról az érzelmeket, a küzdelmeket és az emberi életet. Bús komorúságba nem tudok esni, így kudarc vagy veszteséget követően is mosolyom töretlen, azonban belül ilyenkor egy részem elpixeleződik természetesen csak képletesen, de érzem, hogy elvesztettem egy fontos dolgot emberiességből. Kapcsolatok révén viszont ami elveszett, próbálom mással betömni az űrt. De mégis nem mehetek el egy lépéssel sem mellette Yoni feláldozta magát, és másokat csupán, mert félt emellett nem lehet elmenni. Én nem fogok, és azért is végig csinálom, azokkal akikkel ezt végig szeretném csinálni. Itt most nem léphetek hátra, holott ugyanakkora a tét, mint egy szint bossnál. Mi lesz, ha kimondom én is azokat a bizonyos szavakat.

Vártuk a pillanatot teltek tovább a nappalok és éjszakák, a bűnüldözést folytattuk a Yuri fennmaradó tagjaival, de immáron nem mint céh, hanem meg társaság. Az elmúlt időszak után mindannyian komorabbak lettünk és nem tudtuk használni a céh által nyújtott előnyöket, nem akartuk a Yuri lobogó alatt folytatni tevékenységünk és a kijutás híre mivel már nem csak ott szálldogált a levegőben, már szinte tapintható volt a közelsége, de folytattuk védtük a várakozókat és közbe léptünk, ha valami agresszív megmozdulás történt a város határokon kívül.

Nioval viszont egészen másképp vártuk a kijutást, és bár Yoni félelme beszökött a bőröm alá, így egy őszi nap Floriában ellátogattunk egy idilli rétre, ahol a régi eszményképek eszembe jutván, a már előre beszerzett tárgyat előkészítve féltérdre hajlottam előtte. Kellemes idő volt, arca tündökölt szeme csillogott, érezte már Ő is mi következik,
- Ha szemed tükrébe nézek, rám mosolyognak a csillagok, kezed óvó érintése és mosolyod mind-mind vigasz a legszomorúbb napokon, és eme tárgyat nyújtom zálogául, hogy mindkét világban ott leszek Neked - megkértem a kezét miközben ujjára húztam a gyűrűt. Semmilyen statot nem adott, de ha bármikor is előveszi csak egy szót irattam a tárgy tulajdonságai közé, hogy Aishitemasu.
Kéz a kézben voltunk, néztem ahogy próbálgatja a gyűrűt az ujján, mint az új szerzemény amit mintha mindig is ott lett volna, de újdonsága a pillanat öröme. Megfogadtuk, hogy találkozunk odakint kerül amibe kerül. Már hosszú ideje tudtuk egymásról, merre lakunk, merre vannak családjaink és kik várnak ránk, kik aggódtak értünk az elmúlt hosszú időben. Reménykedtünk, hogy lesz hova visszatérnünk. Nio is megfogalmazta azon szavakat, csak annyival másképp, mint Yoni. Belegondoltam, neki sem kellett volna embertől elvenni az életet, vagy ahogy ők gondolják, visszaadni. De ez várathat magára, hisz nekem is ott honol az a fura érzés, ki vár odakint? Van-e még valaki aki vár? Hogy jutok el Nio körzetébe? De mire felfigyeltem már csókolt. Egy búcsú ölelés, visszacsókoltam.

***Lefelé***

Majd hirtelen sötétség, és a bejelentkező képernyőhöz ismerős fényes felület. Majd ismét sötétség.

...

Úgy érzem ébren vagyok, de mégis minden fekete körülöttem. Fájdalmat érzek, de nem tudom honnan, mintha minden felől jönne. valami mozgást érzek, mintha egy vonat esett volna talán a kezemre? amikor az a nagy és nehéz érzés végigsöpört a kezem helyén, de nem látok semmit, ez miért lehet? - ösztönösen nyúltam volna a sisakért amit sokéve tettem a fejemre, de mintha nem történt volna semmi. Megpróbáltam újra, majd kiáltani próbáltam, hogy szedjék le rólam. Hangot sem hallottam. Nyugalom, gyűjts adatokat. Fókuszáltam arra a rendkívüli nehéz érzésre a tudatomtól balra. Mi lehet az? Majd jött egy irdatlan robbanás amit most hallottam, és úgy éreztem, bárhol is vagyok odébb kerültem és csend. Fáradt vagyok alszom egyet.

...

Ásítanék, de nem tudok, vagy megtörtént? Kis idővel később tudat alatt még mindig sötétben. Jobb oldalról érzem mintha mozogna valami, megpróbálom elérni, mire a fejem mellől fájdalom hasít belém. Belém? Nem tudom bizonyára, de bármi is volt ott rendkívül fáj magamhoz szorítottam a kezemet legalábbis úgy képzelem. Mi történik itt?? Nyugalom. Nyugalom. Fáj valami az már jó nem? Olyan mintha csak beütöttem volna a karomat, ott ahonnan jött a fájdalom a vállamnak kell lennie. Ez azt jelentheti, hogy egyben vagyok. De miért van sötét még mindig? Nem tudom, lehet csak idő kell neki.

...

Vajon Nio is ugyanazt éli meg és sokan mások? Már fejben lepörgettem az előző 10 év eseményet, kell valami kapaszkodó, ami lassú és eléggé elvonja a figyelmem. Le kell kössem a képzeletem, különben bajban leszek.

...

Jelenleg a felszíni gondolatokból kimerültem inkább alszok egyet.

...

Egy év három hónappal később

...

Sötét van, de ha jól emlékszem most jön az amikor hangokat hallok, nem japán nyelv, mintha más nyelven beszélnének körülöttem, egy ideje már figyelem ezeket és némi rendszert találtam benne. Tizenegyezer négyszáz bárányig kell elszámoljak hogy jöjjenek a hangok, ez másodpercre lebontva több mint három óra. Valami történik odakint, de már jó ideje nem fáj. Fülem helyén szoktam éles sípolás hangokat hallani, némelyre még talán meg is rezdülök annyira éles. Mint amikor a rendőr mondta mindig régen, hogy fújj a szondába. Nem mintha ittam volna korábban. Bár sokszor gondoltam már rá, de miért nem hallom szüleim, még mindig ott ülök vajon SAOban Nioval és a logout gombnál valahogy megállt minden és egy bugra jutottam? Rossz gondolatok felé mész Yui, most állj le hamarabb, tudom hogy elszámoltam már billiárd bárányokig és még mindig nem látok semmit!

...

Ugorjunk neki újra, a lehető leglogikusabb, ha azt mondjuk, hogy élek. Kijutottam a játékból. Megvakultam és nem tudok mozogni. Ez ugye "Baj", de egy dolog. rendszerint érzek hideget meleget, meg jönnek a hangok, a leglogikusabb azt gondolni, hogy korházban élek és ápolnak. Viszont nincs egy érthető hang se, és hiába kiáltok nem jön olyankor hang, tehát nem tudok beszélni. Háh ilyen lehet zombinak lenni, de nem még az is jobb mert azok is mozognak. Realitást kikapcsolom. MIEZZZZZZ kocka kudasai

...

Megint túllőttél a célon. Kezdem elveszíteni a fonalat, egyedül már csak az köt ehhez a léthez, hogy emlékszem mi történt emlékszem ki vagyok és hogy jönnek a hangok, már egy ideje nem számolok semmit, csak hagyom hogy jöjjenek magyarázzanak a duruzsoló hangjukkal. Nyúlkáljanak hozzám, bár a jobb vállamon kívül és a bal oldalamon kívül nem tudom történik-e valami odakint.
Mígnem nem is olyan soká egy hanglejtés, bizsergést okozott mindenemben. Nem értettem mit mond, hisz olyan mintha akváriumba lenne én meg érthető okokból nem vagyok víz alatt és nem hallom mit mond, de a hanglejtése, ugyanaz mint Nionak! Mozdulok az irányba, a vállam fáj, de ha a végén van kezem az most biztos pörög, mint a propeller. Majd megismétlődött a hang és még hosszasan beszélt valamit, amit nem értettem. Gondolataim cikáznak, és válaszoltam a hangra, torkom szakadtából, de nem hallottam belőle semmit. A beszélőnek a hanglejtésén se, ha tényleg Nio van ott nem tudok vele beszélni. Hogyan tudnám ezután tudtára adni, hogy itt vagyok, élek, és látni akarom? Agyam nyugovóra tért hosszas elmélkedés után.

folyt köv.