Re: [Küldetés] Bonds

by **Cardinal** Szomb. Szept. 13 2014, 14:12

Alex
A csók, merthogy azt kaptál, bizarr érzést kelthetett benned. Hideg volt és érzelemmentes, se szenvedélyt, se szeretetet nem sugárzott. Csak annyiban volt jobb, mintha egy radiátorra adnál egy cuppanóst nagy puszit, hogy a lány ajkai azért puhábbak voltak, mint a hideg fém. Egyébként nem is tart soká, hiszen Kuro is észreveszi, hogy egyáltalán nem ellenkezel, így kicsit meglepetten pislogva tolja fel magát és húzódik el. Egyik kezével széthúzza a szemed körül a bőrt, de persze nem tapasztal semmi rendellenességet, konstatálja, hogy éber vagy.
- Ara-ara... nem merülhettél ki annyira, hogy képtelen legyél legalább egy icipici ellenállásra. Csalódtam benned, Alex-san, csalódtam... - szólal meg, majd megfordul, hogy ülőhelyzetbe keveredhessen az ágy szélén - Pedig megmutathattad volna, hogy mennyire nagyszerű férfi is vagy. Hogy más vagy! Hogy képes vagy undorodni attól a csóktól, amit én adok! De nem, neked élvezned kell és reménykedni, hogy mást is fogok tenni! - ripakodik rád dühtől eltorzult arccal. Indulatosan hagy ott, hogy ismét a tákolmánya mellé álljon, és ujjat "cseréljen" a penge alatt. Viszont ezután nem mozdul, egyszerűen maga elé mered. Némi értetlenség látszik az arcán, alighanem elgondolkodott valamiről. Kinyitja a száját, majd visszacsukja, és rád néz.
- Képes lennék kijavítani a kódot, hogy ne érezz fájdalmat - szólal meg csendesen - Mondd meg, miért tegyem ezt ahelyett, hogy egyenként levágom az összes ujjadat. Aztán felgyógyítalak. És megteszem újra. Ameddig el nem ájulsz - von kérdőre. Ilyennek még nem láthattad, az arca egészen búskomor, egészen jámbornak tűnik így, hogy a hangja is csak halvány és szomorú.

Hinari
Ha figyeled az arcát, vagy legalább csak átfut rajta a tekinteted, látod, hogy Freya meglepődött. Remekül reagáltad le a támadását és elég erős vagy ahhoz is, hogy le tudd szorítani a kardját, elvégre egy még nálad is kisebb lánnyal küzdesz. Még megpróbálja kirántani a talpad alól a fegyvert, de ezzel csak annyit ér el, hogy a gyenge penge kettétörik. Elégedetlenül szisszen fel, és morcosan dobja félre a használhatatlanná vált kardot, ami pixelekké is hullik még a levegőben. Oh, és a támadásod? Talált, meg se próbált védekezni ellene. Beengedte, hogy leszedje a mérget a pengédről még amíg hat a potion, amit megivott.
- I have to admit, you are pretty skillful. Lovely parry! Only a handful of people could land a hit on me before I did. That does not change the fact that you are inferior compared to my refined swordsmanship, though <3 - kuncog, majd a menüjéből egy új kardot hív elő, ezúttal egy Könnyű Kardot - I dare to hope you do not mind if I switch to a different kind of blade. As a greenhorn, this one was my favorite sword. Light and easy to handle. Unfortunately its balance is terrible, I wish I could use my blazing nodachi... but that would not be fair, would it? ^^ - mosolyodik el, majd felizzítja a kardot egy mozdulattal, és a vörössé váló pengével vág kettőt a levegőbe, X alakban. A rendszer egyazon skill két elemeként érzékeli, hiszen az animáció csak a második után jelenik meg. Ezzel egy időben pedig egy számodra eddig ismeretlen státuszállapot tűnik fel a szemed sarkában, egy áthúzott fiolát látsz. Freya azt a pillanatot figyeli, mikor a tekinteted arrafelé kalandozik, és a pillanatnyi figyelmetlenséged kihasználva lendül támadásba. A kardja által adott gyorsaság elhanyagolható különbséget jelent a mozgásában, de így is abban bízik, hogy lekésed egy kicsit a védekezést. Jobb kézzel fogja csupán a kardját, és bal oldalról indít egy vízszintes csapást. Vagyis mégsem, ugyanis amint elindítod a védekező mozdulatot, ő arra pördül, amerre neked a legnehezebb utánafordulnod, és végül jobbról támad egy gyors suhintással az oldalad felé célozva. Az esetleges késéseddel és a fordulásból szerzett többletlendülettel próbálja áttörni a védelmedet.

by **Halász Alex** Szomb. Szept. 13 2014, 20:38

Nem, nem, csak előre, csak előre meredve nézett. Előre! A lány arca hideg, kifejezéstelen, ő pedig mintha nem is látna, nem hallana. Üveges tekintettel. Most nem Hinari jutott az eszébe. Nem, nem lehetett mást tennie. Nem csinált hát semmit. A lány. Egy lány. Az őrült lány! Lassan követi tekintetével. Első szavaira nem reagál. Ellenállás? Minek? Le van kötözve? Már mindegy.... lenyugodott. .... Nagyszerű férfi? Eszébe jutott az amit mondani akart a csók ~ egy csók! ~ előtt. Nagyszerű lenne? Van ilyen? Létezik nagyszerű? Férfi vagy nő, létezik egyáltalán ilyen ember? Hite szerint nem. És szerinte?
Régen azt hitte, hogy képes lehet rá... aztán bízott abban, hogy ha ő nem is, hát más valaki azért képes rá.... most már nem tudja... mit is jelent ez a szó? Relatív.

Szívesen húzta volna el a száját, szerette volna felvilágosítani a lányt, vagy legalább csak hangot adni a gondolatainak. Elmesélni neki, hogy nincs egyedül, hogy mások is szenvedtek annyit mint ő. Nem ő, de beszélgetett velük. De ezt nem mondhatná el, mert minek? Mindenkinek megvan a saját története és a saját tragédiája. Kinek nagyobb kinek kisebb, de a saját világában legalább olyan szrönyű, mint a többiekében. Bármi legyen légyen is az. Nem tudott mit mondani, annál is inkább, mert a lány felállt és oda sétált a kis játékszeréhez. Kivette az ujját a pici guilotineból, majd új áldozatot helyezett be. Alon végigfutott a hideg. Behunyta a szemét. Azt várta, amit eddig kétszer kellet átélnie. Ehelyett valami megdöbbentőt hallott. Azt hitte, hogy "büntetést" fog kapni, mert nem úgy viselkdett ahogy az elő volt írva a számára. Ahogy a többiek is tették, akikkel eddig találkozott? - futott át az agyán. Kuromajora nézett. Tekintetéből, mozdulatai sutaságából kiérződhetett megdöbbentsége, de mire vár? Megkapta azt a lehetőséget, amit szeretett volna.
S noha azt hitte, hogy azért fog esedezni egy ilyen szituációban, hogy ne bántsák, abban a szent pillanatban az érdekelte, hogy a lány mit gondol.
Valójában nem is érzem. Ez csak illúzió. Az ágyban fekszem egy kórházi ágyon. Az a hibás kód csak ráadás.

Nagy levegőt vett, nem nézett Kurora. Most először váltott mimikát ~ mármint a döbbenet után ~. Elhúzta a száját.
- Mielőtt.... krhm >< szóval mielőtt megcsókoltál xd - Nehezére esett kimondani, ha ezt hallaná Hinari. >.> - ...épp akartam mondani neked valamit. Tudod. A legtöbben csak az élet napos oldalát látják, de vannak kevesen, akiknek pont az ellenkezője jut. És még kevesebben vannak azok, akik tudatosan keresik a másik "oldalt". De tudnod kell, hogy a kettő együtt a világ. Az ember is ilyen kettősségből van összegyúrva. Amit elmondtál, hmmm hogy az emberek "mocskosak" végül is igaz. Persze te úgy fogalmaztál, hogy csak a férfiak. - Egészen belejött. Ha közben levágja a lány az ujját, hát... akkor kiderült, hogy untatta. Legalább nem tud elvérezni. <.< - De az a tény, hogy azok, az még nem definiálja az embert magát. Van egy másik kritérium is. Az emberek természetükből adódóan sok rosszban lelik meg a ~ pillanatnyi ~ örömüket, vagy gondolnak rá. Egy átlagos ember napjában többször is. Mégis emberek attól leszünk, ha megvan bennünk az az elhatározás, hogy nem engedünk emberi mivoltunk szennyes oldalának. Az élet egy örökös küzdelem saját magunk ellen. Akik ezt feladják, eldobják az emberségüket. - Kissé bólintott is, mintegy magának adva megerősítést. Nem tud többet. Kuromajo megkérdezte őt, és ha nem is arra válaszolt, amit konkrétan kért tőle, ezt tudta adni. - De én hiszem, hogy még az után is vissza lehet szerezni. - Most nézett csak a lányra, és megengedett egy aggódó pillantást magának. - Én, én nem undorodom tőled. Látom benned az embert. - És érezte, hogy ahogy ezt kimondja, valósággá is vált a lelkében. Valóban látta lelki szemeivel, ahogy ez a kislány észre veszi a szépet, a jót, és felnő szeretetben, barátok között, ahelyett hogy gyűlöletével kínozna másokat és mérgezné saját magát is.

by **Hinari** Hétf. Szept. 15 2014, 14:32

Sok érzés kavargott bennem. A megfelelési vágy, hogy megmutassam neki, nincs igaza, hogy vissza tudom szerezni, ami az enyém. Egy kevés lelkesedés is, hiszen eddigi legdinamikusabb párbajomat vívtam. De düh is, tehetetlenség és keserűség, az elmúlt percek eseményeinek lenyomata. Fejemben előbbi szavai visszhangzottak, szerelemben és háborúban mindent lehet… Hallottam a törés jellegzetes hangját. Láttam, hogy eltaláltam. S tudtam, hogy itt, ezen a ponton, egyetlen pillanat alatt megnyerhetném a harcot: nem volt fegyvere. Egy gyors kombináció, egy tizedmásodpercig nem tartana a sebességemmel, és nem lenne ideje védekezni. Összeszorítottam a fogaimat, a penge felizzott, azúrkék színe elnyomta a háttérben pislákoló gyertyákat. Behunytam szemeim… És hátraléptem, leengedve a kardot. Még így, ezek után se… vagyok képes… Ránéztem. Nem szóltam semmit, annál jobban foglalkoztattak az egymással versengő gondolataim, kérdésére csupán bólintottam, nem kezdtem bele semmibe, hisz úgyis ő diktált. Nem tudtam, vajon jól tettem-e, hogy megvártam, de annyi bizonyos volt, hogy helyesen. Bármennyire is hangzott furcsán a körülményeket tekintve, én tiszta párbajt akartam.
Ám amikor megemlítette a nodachit, önkéntelenül is végignéztem rajta újra, a homlokomat ráncolva. Szőke, nyugati lány, lángoló karddal. Elgondolkozni azonban nem volt időm, az ismeretlen ikon feltűnése meglepett, nyilvánvalóan Freyja egyik speciális képessége, ami pedig a hatását illeti… elmosolyodtam. Not bad. Valahol tudtam, hogy gyorsabb lesz egy picit, ám velem ellentétben ő ki is használta a pillanatnyi kihagyásomat: már ott is volt mellettem, s bár fel voltam rá készülve, hogy újfent a kombináció második fele lesz a veszélyes, túl közel volt hozzá, hogy hatékonyan felléphessek ellene. Akrobatikámat használva ugrottam hátra, miközben megpördült, ám még ígyis képes volt súrolni a kardjával, az egykezes harcmodor előnye, amit én is előszeretettel alkalmaztam. Mire leérkeztem, már konstatáltam, hogy a páncélomat se vitte le, de a helyzet nem volt túl pozitív rám nézve. Ekkor ugrott be Ozi levele a Tenkáról és annak tagjairól, ami csak tovább csökkentette az esélyeimet. Tervem viszont még ígyis volt.
- Nodachi, right? Part of Tenka, the girl who turns your skills against you – végig mosolyogtam, azzal a kihívó, magabiztos mosollyal, amivel az ilyen helyzeteket illik fogadni. Megforgattam a kardot, felpillantva az ikonra. Vajon mennyi körös lehet? – No items, and no special skills either, if I don’t wanna lose. Pretty good, I’d say. Only pure swordmanship… This is gotta be fun – jobb kezembe fogtam a fegyvert, élét hátrafelé tartva, úgy rugaszkodtam el a talajtól. Nem volt rajtam teher, az esélytelenek nyugalmával álltam hozzá a párbajhoz, mostmár. De ostoba sem voltam. Freyjának úgy prezentáltam a tényeket, mintha valóban tényként kezelném őket, s úgy is álltam hozzá, a kiállásom, minden mozdulatom azt sugallta, hogy csupán a fegyverkezelésemre hagyatkozok innentől, s félig így is gondoltam. Elhinni, és elhitetni vele, hogy meg sem fogom próbálni a képességhasználatot. Ám Aincradban még a legközelebbi ismerőseim sem tudták, hogyan működik az Element Absorb, vagy hogy pontosan mi a hatása, mivelhogy nem volt kívülről látható jele. Ennyi előnyöm mindenképpen volt vele szemben. Az pedig, hogy itemeket nem lehet használni, ennél nyilvánvalóbb nem is lehetett volna: a sao rendszerében meghatározott ikonok vannak, és eddig csupán egyetlen fajtával nem találkoztam még, a rendszert magát pedig egyetlen képesség sem tudja annyira átvágni, hogy a célpont által kapott figyelmeztető jelzéseket módosítani tudja. Dual Princess… meg kell hagyni, jó skilljei voltak, ám nekem az az egy, az első is tökéletesen elég volt. Az utolsó méteren lendítettem előre a kardot. Enyhén lefelé, az oldala felé céloztam, megvárva azt a pillanatot, amikor a két penge már majdnem találkozik, s csak ekkor fordítottam a fegyver ívén egy gyors csuklómozdulattal, élesen vágva a kardjával ellentétes irányba, a mozdulatot a felénél átvíve egy egyszerű szúrásba, utána lépve, ha közben hátrált vagy elfordult volna. Szemeim villantak az előttem lévő fényben, mögöttem pedig védőn kavargott az életet adó Árnyék.

by **Cardinal** Kedd Szept. 16 2014, 14:20

Alex
A lány nem mozdul. Nem vágja le egy újabb ujjadat, nem válik indulatossá, nem mutat undort vagy gyűlöletet az arca. Ugyanúgy áll egy helyben, kezében a kése markolatával, és bámulja a kis guillotine-ját mélabúsan. És hallgat, legalábbis amíg meg nem győződik róla, hogy már nincs több mondanivalód.
- Mióta megtanultam az első szavam, a bátyám kivételével senki szemében sem voltam ember. A szüleim normális gyereket akartak, az iskolatársaim és a tanáraim egytől-egyig irigyek voltak rám, mert okosabb voltam náluk. Mind úgy néztek rám, mint egy rühes kóbor macskára, akibe bátran bele lehet rúgni. Nekem nincs mit visszaszereznem... Hol látod bennem az embert, Alex-san? Mi az, ami miatt úgy gondolod, te és én ugyanahhoz a fajhoz tartozunk? Csak bajt okoztam neked is... - von kérdőre csendesen, és ha tudsz koncentrálni rá, akkor megláthatod a szemei sarkában a könnycseppeket is.

Hinari
- Oh my, you did your homework, didn't you? Marvelous, I'm really happy to have an adversary like this! You are truly worthy to be the first one to defeat me in battle: full of Love, smart and skillful with her sword. You are almost as good as me. If I would be into girls, I would love you <3 - lelkendezik Freya, mikor felfedezed, hogy hol is hallottál még róla azon túl, hogy ismered a becenevét és néhány tulajdonságát - You are mistaken though, my ability does not turn your skills against you - közli szemrebbenés nélkül. Talán furcsának találod, de a támadásodat ezúttal nehezére esik lekövetnie, érezhetően későn reagál a mozdulataidra. Még az első cseled hárításánál jár, mire a kardod hegye eléri. Belevágsz az életébe is, kikanyarítasz belőle egy szép nagy darabot. Talán a negyede-ötöde is megvan a csíknak a hiányzó része az egészhez képest. Pedig nem az a helyzet, hogy felülmúlnád, egyszerűen nem érzi szükségét annak, hogy túl sok erőfeszítést tegyen védekezés közben. És hogy miért, az akkor válik nyilvánvalóvá, amikor az árnyékod életet adna neked, ugyanis ehelyett elveszi azt, összesen cirka 20 HP-val és 20 páncéllal hagyva téged a pácban. Ráadásul az iménti akciód után nehezebbé válik a légzésed. Pihenned kell.

[Küldetés] Bonds - Page 2 68006843f6c13617a102982eb0d2088f_ee0b352cb1c79f486e97969cec911df0a911ab46

by **Hinari** Csüt. Szept. 18 2014, 15:43

Amikor azt mondtam, hogy érdekes lesz ez a párbaj, nem teljesen ilyen fordulatokat vártam. Első körben, a szavait sem tudtam hová tenni, már ami az utolsó két mondatát illeti; kívülről csak annyit láthatott, hogy értetlenül bámulok rá. Majd elmosolyodtam. Nyilvánvalóan nem fog helyeselni egyik tippemre sem, annál ő okosabb, s ahogy így elnéztem őt, a lelkesedése valahol még aranyos is volt. Illetve lett volna, ha nem tudtam volna róla, hogy gyakorlatilag elrabolt, hogy párbajra kényszerítsen és elvegye a legendás fegyverem. -.- Kár, hogy pont ilyen helyzetben találkoztunk. Ezek azonban mind elhanyagolhatóak voltak amellett, hogy beengedte a támadásom, ami egyszerűen nem illett bele a képbe. Homlokráncolva ugrottam hátra, konstatálva, hogy egy ütésre vagyok a győzelemtől, elvileg: Freyját nem úgy ismertem meg, mint aki hagyná magát egy ilyen jelentőségű párbajban, így bizonyosan volt oka rá, hogy ezúttal megtette. Nem értettem. És ez végtelenül zavart.
Olyannyira, hogy először fel sem tűnt a furcsa érzés, sem a rendellenes számok a hp csíkom mellett. Ha a lány támadott volna, most bizonyosan betalál és megnyeri a harcot, hiszen elég volt egyetlen pillantás, hogy rájöjjek, iszonyatosan nagyot hibáztam. 40 élet debuff. Szóval erről beszélt Ozirisz? Nyeltem egyet, s bár arcomon átfutott a döbbenet egy tizedmásodperc erejéig, szerencsére a termen uralkodó félhomályban ellenfelem aligha vehette ezt észre. Hamar kapcsoltam, védekezőn magam elé emelve a kardot, és közben rendesen szívtam a fogam, hogy pont ilyenkor kell elfogynia a lendületemnek: bármennyire is akartam, egyelőre nem tudtam deaktiválni a képességet, túl fáradt voltam hozzá. Beszívtam a levegőt, összeszedve magam, felkészülve a következő rohamra. Belegondolva, talán még jól is jöttem ki ebből, hiszen megismertem az egyik animáció nélküli képességét úgy, hogy erről ő – remélem – nem is tudott. Feltéve persze, ha időben képes leszek visszaállítani a pontjaim. Még mielőtt újra eltalálna.
- You know, we have a lot in common. I’m really sorry for this whole situation, though, if only we met somewhere else, with no kidnapping and forced duels… - mondtam, magam sem tudom, mit várva a lánytól, mindezek után. Csak sajnáltam. Ezt az egészet. Hogy tudtam, valószínű nem fogom megbocsátani neki, amiket tett, és valószínű soha nem is fogja őt érdekelni, hogy mit gondolok. Megráztam a fejem, a pillanatnyi szomorúságot az eltökéltség váltotta újfent, s bár a mardosó, furcsa érzésem megmaradt, erősen fogtam a kardot, s lábaimat enyhén behajlítva vártam a támadását. Ha ezt nem tudom kivédeni, vesztettem…

by **Halász Alex** Csüt. Szept. 18 2014, 21:37

I'm a lion, and I want to be free... do you see a lion when you look inside of me.... outside the window, just to watch you as you sleep ... Cause I am a lion born from things you cannot be... how can I sleep at night ...

there is a war inside my head

... I found a lion hidden right beneath my bed ... I will not hide myself from the tears that you have shed...

Cause I am a lion and

you - are- dead... itt a történet, ami eddig mindenki elöl el volt rejtve. Csak néztem. Sajnáltam, és szégyelltem. Őt. Magamat. Az életet. Nem kéne... nem akarom ezt! A könnyeit látva mit mondhattam volna? Mit kéne? De hiszen én is csak dühöngeni akarok. Üvölteni. Tépni, gyűlölni, harcolni. Megfélemlíteni....

I am a lion and I want to be free
Do you see a lion when you look inside of me?

Gyűlölni. Üvölteni. Megfélemlíteni. Gyűlölni. Üvölteni... Hey!
How can I sleep at night, there's a roar inside my head? How can I live in the evil sea, yeah...
Elhúzódtam. Igen. Mást akartam, de mégis megrázkódtam. Nem őt akartam bántani, pedig ő bántott engem. De tény volt, hogy akkor ott... tennem kellett valamit. Bármit. Csak ne fájjon ennyire a tehetetlenségem! Miért nem csináltam semmit eddig? A vörösök ott mászkálnak és a képünkbe röhögnek, és ő sem különb, de én sem! Én sem!
Én is csak képmutató vagyok.

Egyszerűen csak lélegezz fel. Nem fog bántani. Örülj ennek és felejtsd el. Nem kell neked megoldani a világ gondjait. Nem neked kell annak lennie feltétlen, aki tesz is valamit. Miért kéne pont neked? Miért nem valaki más?
Nem vagyok jobb náluk. Csak ücsörgök kényelmesen egy nyugis helyen és nem emlékezem meg azokról, akiknek mocskos patkányok veszik el és teszik tönkre az életüket!
Üvölts! Gyűlölj! Gyűlölj!
- Sajnálom. - Nem tettem semmit. Érted sem. Hagytam magam meggyőzni saját puhányságomtól. Ugyanolyan vagyok, mintha én magam tettem volna azokat a borzalmakat veled. Sajnálom. Nem tudom visszafordítani, bárcsak megtehetném... bárcsak. Bárcsak ne lennék ember. Akkor nem vétkeznék.

by **Cardinal** Csüt. Szept. 18 2014, 22:36

Alex
Mélabús? Komor? És könnyezik? Elérzékenyülten sír? Így ismered te ezt a lányt? Magad se hiheted, hogy ez igaz, és egyetlen szavas mondatod mintha varázsszó lenne, egy ütésre változás áll be Kuromajo hangulatában. Megremeg, de nem a sírástól. A nevetéstől. És ami kuncogásként indul, abból harsány nevetés lesz ismét, csak ezúttal nem kontroll nélküli.
- Ráébredtél, ugye? Ráébredtél! Hogy ugyanolyan semmirekellő vagy, mint bárki más! Én nem is akarok ember lenni! Jobb vagyok egy olyan alantas fajnál! - nevet és csak nevet megállás nélkül, majd ragyogó fénybe mártja a kését és újra lecsap vele könyörtelenül - Boldoggá tesz, hogy nem látod bennem az embert. Kis játékszerem =) - teszi hozzá, ám most nem áll le a kínzással, mániákus módjára folytatja, és ahogy ígérte, levág ötöt, lenyom a torkodon egy potiont, és kezdi elölről. Amíg el nem ájulsz.

Hinari
A szavaidra a lány elgondolkodik egy kicsit, mutatóujját látványosan az álla csúcsára teszi, miközben a falat nézi valahol, vagy talán a gyertyák csonkját. Tudja, hogy megteheti, hogy nincs erőd rátámadni, és ehhez nem is kell különleges képesség, a légszomjad és a védekező reflexed elárul.
- Well... to be honest, I do not like this either. I am sorry for kidnapping you, it was not my idea. But I cannot let pass such a lovely opportunity to collect the best sword in the game <3 - szólal meg végül, újfent rád nézve, és az arcán látszik, hogy tényleg sajnálja - However, it is that sword and your Love for him that forced you to agree to my offer. I will gladly free you from the burden of his ownership ^^ I just cannot exist without the best possible gear - mosolyodik el, és elindul feléd. Kisöpri az összes zavaró gondolatot, minden energiáját arra fordítja, hogy erre az egy támadásra összpontosítson. Érzi a tétet. Vagy tudja is, hogy a képességed ellenhatása alatt vagy?
Megvillan a kardja, és az izzás átterjed az alkarjára is. És bár az előbb még fáradtnak tűnt, most váratlanul felgyorsul a mozgása, frissebbé válik. A penge feléd lendül, te pedig érzed, hogy nem lesz időd reagálni rá. Mintha az a csapás képes lenne áthatolni az útjába tett fegyveren is, a gyorsasága, a precizitása bámulatra méltó. És talán ebben a pillanatban jössz rá, hogy eddig nem is harcolt teljes erőbedobással. A kard viszont nem ér el, lila erőtér állítja meg. Freya meglepetten néz rád, ahogy sikerül egyensúlyt találnia azután, hogy visszadobta a rendszer.
- Oh wow, I did not think my Overdrive ability would be decisive! A skill, that kicks in once I reach my stamina limit, though I need to possess more stamina than my adversary. Lovely! - csodálkozik rá a feliratra, ami megjelenik felettetek, aztán őszinte mosoly kerül az arcára, és csillogó szemekkel fordul a falra akasztott Katana felé. Gyermeki örömmel szökdécsel oda és veszi magához a fegyvert, míg te kénytelen vagy ráébredni. Veszítettél...

by **Halász Alex** Csüt. Szept. 18 2014, 23:31

"Nem vagyok ember" "Boldoggá tesz." "Kis játékszerem." Bárcsak ne lennék ember, bárcsak.... akkor nem hibáznék. Akkor. Segíthetnék mindenkinek. Akkor nem kötnének az érzelmek. Gátlások. Ösztönök. Önzőségek. Akkor neked is... Akkor nektek is. Akkor.... nem lenne életem. Nem lennék. Nem léteznék. Mit tehetnék? - Sajnálom - Bárcsak ne lennék... ha nem tudom megoldani, miért kell látnom? Miért kárhoztatsz arra, hogy átéljem, mikor pontosan tudod, hogy nem tudok semmit sem csinálni. ... semmit... Mert ember vagyok. Pont olyan tunya, olyan magának való, önző féreg mint az összes többi. És igen. Próbálom nem ezt mutatni kifelé. Igen. Elhiszem, hogy ennek ellenére is lehetek jó ember. A szó cinikus értelmében. Nincs jó, senki se jó...mindannyian ilyenek vagyunk. De hát te is! Ember vagy! Ember!
Ayamaru
Előre néztem. Tudtam mi következik. Egy pillanatig még vicces is volt. Jogos. Elfogadtam. Megbüntet. Az emberiség haszontalansága miatt. Mert én is egy vagyok közülük. Azok közül akik nem tettek semmit érte. Elhagyták, pedig ő is ember volt. Ember! De kitaszították maguk közül.
Megrázkódtam, ahogy először csapott le hosszú idő után a kis guilotine. Azonban most nem ordítottam föl kétségbeesve. Visszafogtam magam és felkészültem a következőre. Nevetés, eszelős kacaj. Nem ember! Ez lett belőle. Gyors volt. Újra lecsapott, majd precízen, gondosan vette ki a kezem a helyéről és vitte tovább a kést. Én nem tehettem mást, csak amennyire tudtam, tűrtem. A testem megvonaglott a szúró, éles fájdalomra. Nincs mit tennem... csak Hinari legyen távol. Csak ő,- csak ő legyen, legalább... - ~ épségben ~ - Magyarul buktak ki a szavak a számból. Újra megrázkódtam a fájdalomra. Számítottam rá de valahogy mégsem. Fölém hajolt. - ~ Annabell ~ - Nem. Kuro. Akcentussal beszéltem, mintha soha nem tudtam volna se angolul, se japánul. Nem álltam ellent az akaratának. Könnyen öntötte belém a lét.... Annabell... Annabell... olyan ismerős név ez. Nem! Kuro! Újabb vágás, újabb hangos kacagás, fájdalom, felnyögtem. Nem akarok üvölteni, mondani akarok valamit! - ~ Sajnálom ~ - Nem őt nézem. Előre meredek. A plafont, vagy a falat bámulom mereven. I am a lion, and I want to be free... olyan furcsa érzés ez. Kitörnék, de mi értelme? Gyűlölnék, de hasztalan, senki sem figyelne. Üvöltenék, de fölösleges lenne, nem hallgatnának meg. Bárcsak bárcsak... de én csak egy ember vagyok. Egy ember.... bárcsak - ~ segíthetni- ~ - segíthettem volna neked. ...

by **Hinari** Pént. Szept. 19 2014, 00:20

Nem tudtam hinni neki. Akartam, de nem ment. Sajnálja? Mégsem hagyhatta ki a lehetőséget, hisz elég volt végignézni rajta, a felszerelésein, s ez neki fontosabb volt, mint holmi elvek… Hogy higgyek neki ezek tudatában? Összeszorítottam a fogaimat, két kézbe véve a fegyverem. Újra képességet használt, az én fejemben azonban csak egyetlen gondolat járt, hárítanom kell, el kell kerülnöm, valahogy, és deaktiválni az árnyékot, amíg még megtehetem. Görcsösen ragaszkodtam hozzá, s ahogy Freyja elindult, megremegett a penge. Beszív, kifúj, nyugodj meg. Szemem a Katanára siklott, beleharaptam ajkaimba, berogyasztva a térdeimet, ugrásra készen. …
Túl hamar lett vége. Hibáztam… vajon hibáztam? Nem néztem a szemébe, egy kézmozdulattal szüntettem meg a debuffot, ha egyáltalán szükség volt rá. Ürességet éreztem, egyre mélyülő ürességet, semmit, hosszúnak tűnő másodpercekig. Hallottam a hangját, de nem tudtam értelmezni. Egyhelyben álltam, magam elé meredve. Vesztettem… De ez most más volt. Magamból vesztettem el egy darabot. Kezeim ökölbe szorultak. Vajon jogosan? Fair párbaj volt, attól függetlenül, hogy ő erre specializálódott, de… nem, nem tudtam belekötni. Kifogások? Ugyan… voltak, persze. Azok mindig vannak. Behunytam szemeimet, visszatartva a sírást, nem akartam, hogy akárcsak egy könnycsepp is megjelenjen arcomon. Nem engedhettem meg magamnak, s csak halványan derengett az oly sokszor ismételt mondat, sírni csak a győztesnek szabad, ám ez önmagában nem lett volna elég indok. Magam számára is kevesebb leszek, ha megteszem. Elmosolyodtam. Keserűen, tehetetlen űrrel, s mégcsak dühös sem voltam. A csalódottság fokozatosan ette be magát a tudatomba, s hiába ismételgettem, hogy én ennél több vagyok… nem voltam. A magam hibájából, elvesztettem egy barátot, a statok nem igazán érdekeltek most. Nem egy tárgy volt, nem… Elhomályosodott a látásom. Több vagy ennél, oda kell menned gratulálni. A kardom hangosan csattant a néma csöndben, ahogy kiejtettem a kezemből. Csak pár lépés és egy mosoly, pár szó. Lassan ráztam meg a fejem. Tudtad mi a tét, és elfogadtad. Fogadd el ezt is. ~ Elfogadtam.~ Tudtam, merre van. Nyeltem egyet, és feléje léptem, izmaim azonban nem engedelmeskedtek. Már nem is akartam irányítani őket. Térdre estem. Erősnek kellett volna lennem, megingathatatlannak… de képtelen voltam rá. Ember voltam…

by **Cardinal** Szomb. Szept. 20 2014, 16:28

Hinari
- You can... no. Tudsz beszélni, ugye? <3 - ha hallod, akkor először hallod Freyát japánul megszólalni. Akcentusa van, de hát ahogy te sem, úgy ő sem japán. A Katana is beszél, először hallhatod talán kívülről, milyen az, ha megszólal más kezében. A lány felemeli a kardot az arca magasságába, hagyja hogy megcsillanjon rajta a gyertyák fénye. Lehívja a tárgymenüt, hogy ellenőrizze a leírását, a statjait. Magához öleli. Minden, amit nem szeretnél látni. A pillanatot azonban megszakítja egy fájdalmas kiáltás, ami bár tompa és fojtott, távolról jön, de tisztán hallani így is. A szőkeség ijedten fordítja feléd a fejét, ujjait az ajkaira téve.
- Oops, I can't let her play too much with him - szólal meg, és elindul kifelé sietős léptekkel. Azaz csak indulna, mert az ajtóban pont szembetalálkozik azzal az alacsony, köpenyes alakkal, akit a városban is láttatok.
- ...idő - csak ennyit mond halvány, színtelen hangján, és befurakodik Freya mellett, aki egy sajnálkozó pillantást vet rád, mielőtt kilép az ajtón és elfut. Kezében a Katanáddal. Illetve az övével.

II. Fejezet
Kötelékek

Magatokhoz tértek. Az emlékeitek halványak és ködösek, nem tudjátok megmondani, hogy kerültetek oda, ahol most vagytok. Talán csak egy rossz álom volt a szörnyűség, ami megtörtént veletek? Nos, ha ebben reménykedtek, rossz hírem van. Ha Alex megpróbálja az ujjait mozgatni, azokat nem érzi, Hinari pedig, ha körbenéz, akkor a sarokban megláthatja Freyát keresztbe tett karokkal, és az övén ott lóg az ismerős markolat. Mindketten álló helyzetben vagytok, de képtelenek vagytok megmoccanni, nyakig elfed titeket egy szűk doboz, abban vagytok benne. Viszont... legalább együtt vagytok újra. Egymás mellett, alig másfél méterre egymástól.
Abban a teremben vagytok, ahol Hinari párbajozott Freyával, viszont a gyertyák már épek. Már említettem Freyát, rajta kívül még hárman vannak a helyiségben rajtatok kívül. Az asztalnál beszélgetnek: Kuromajo, aztán egy nagydarab, barna bőrű, vörös indikátoros melák, valamint egy mindkettőtöknek ismerős, öltönyös figura, kecskeszakállal az állán. Az a Victor az, aki például a Pengék Táncát is szervezte.

Hagylak titeket kibontakozni, beszélhettek egymással, megszólíthatjátok a társaságotokat. Attól függően fogok továbbmesélni, hogy merrefelé nyitjátok meg a kommunikációs csatornát.

by **Hinari** Hétf. Szept. 22 2014, 19:10

Magam elé meredve ültem, tincseim a szemem elé lógtak, kezeim félig ökölbe szorítva, magam mellett a földön. Fáztam. A hideg lassan kúszott felfelé, de nekem nem volt erőm megmozdulni. Mindent hallottam. Bár ne hallottam volna... Azt az örömöt, elégedettséget és lelkesedést, ahogy Freyja a fegyverrel beszélt, s a Katana is a maga udvarias módján felelt a kérdésre, hangjában semmi szomorúságot nem fedeztem fel. Bár, mégis… mit vártam? Összébb húztam magam, tehetetlen ürességgel fogadtam el a tényeket. Minden pillanat, minden hang egy-egy pofon volt, s én hiába akartam magamhoz térni, szinte beleremegtem, ahogy egyre másra csattantak könnytől nedves arcomon. Behunytam szemeim, erőt gyűjtve hozzá, hogy legalább felálljak. Próbáltam nem gondolni a történtekre, de mindent kizárni lehetetlenségnek bizonyult. Csak… jussak ki. Jussunk ki. Minél messzebbre… együtt.
A kiáltásra összerezzentem, fejemet ijedten fordítva a hang irányába. Alex…! Felpattantam, gyorsabban, mint képes lettem volna rá: ha volt valami, ami erőt tudott adni, hát az a fiú volt, s az elhatározás, hogy újra lássam, hogy ott legyek vele, hogy biztonságban tudhassam… legalább őt.
- Jö… jövök én is… - hangom rekedt volt és halk, a torkom teljesen kiszáradt, s erős köhögés árán tudtam csak szóra bírni. Hirtelen akartam utolérni a lányt, ám alig léptem egy lépést, térdeim összeakadtak, s én magatehetetlenül estem el a földön heverő kardban. Nem bírtam el, ezt már nem, ennyit nem. Még ennyit sem, mostmár. Nem álltam fel. Szemeim sarkában újra megjelentek a könnyek, ahogy hallottam a lány távolodó lépteit. Azt ígérte, elvisz hozzá… Reménykedve pillantottam az ajtó felé, amikor megállt, ijedten fedezve fel a köpenyes alakot: kellett egy pár másodperc, mire ráébredtem, hogy még nincs vége. Elsápadva néztem rá, megfeledkezve az erőmről és a pontjaimról, kétségbeesetten, szinte öntudatlanul tolva hátrébb magam, tőle el, minél messzebb. Még láttam, ahogyan felém közeledik, majd minden összemosódott. … S mégcsak meg sem próbáltam védekezni ellene…

Beszéd, összevissza, hangok, zavar. Zúgott a fejem, s ha tudtam volna, a kezemmel támasztottam volna meg, ám erre sem volt lehetőségem. Lassacskán kezdtem felfogni a környezetem, hogy nem tudok mozogni, és hogy bármennyire is szédülök, esélyem sincs rá, hogy lepihenjek. Szorosan zártam össze szemeim, enyhén megrázva a fejem, hogy szűnjön a nyomás. Immáron tisztábban jutottak el hozzám a hangok, ám velük együtt jöttek az emlékek is… az emlékek, amikre nem akartam emlékezni. Elengedtem magam, s ijesztő egykedvűséggel konstatáltam, hogy az összes felszerelésemet elvették. Gyakorlatilag azt csináltak velem, amit akartak. Dühöm forrása viszont rég kiapadt már, s csak halványan pislákolt bennem valamiféle remény, hogy egyszer talán vége lesz. Nem tudtam, miért hoztak ide, mit akarhatnak még tőlem, mindezek után. Talán ez csak a felkészítés volt… a megtörés. Fáradtan hajtottam hátra a fejem, pár centire csupán, többet nem engedett a szerkezet. Kényszerítettem magam, hogy ne gondolkozzak, ám mégis eszembe jutott. Alex! Most először néztem körbe, s szemeimbe könnyek szöktek, ahogy megláttam őt. Újra megrohamoztak az érzések, hiába akartam eltüntetni őket, minden, ami eddig történt: a vásár, az ajándék, az ölelés, érintésének melege, nyugalom és boldogság… a csapda, a mérgezett kések, a párbaj, és a tudat, hogy amíg én harcoltam, a fiút az a lány kínozta, és én nem tettem, nem tehettem ellene semmit. Őt néztem, vissza-visszanyelve a torkomban növekvő gombócot, magamban találgatva, mi történt… remélve, hogy rendben van, miközben pontosan tudtam, hogy nincs.
- A…lex – suttogtam, mikor ő is magához tért, ám képtelen voltam mást mondani. Pislogtam, hogy tisztán lássak, s a mozdulat nyomán két túlcsorduló könnycsepp szaladt végig arcomon. Reflexből töröltem volna le őket, ám mozdítható végtagok híján csak tűrtem, hogy útjuk véget érjen, s a bennük lévő só tovább csípjen, könnytől maszatos arcomra tapasztva azt a pár hajszálat, amik a látóterembe sodródtak…

by **Halász Alex** Kedd Szept. 23 2014, 00:01

Eső. Halovány árnya valaminek amit úgy lehet nevezni. Akként hullottak alá a gondolatai. Sorra mind, és egyesével. Egyszer ez egyszer az.... mit szólnál, ha azt mondanám, hogy gyűlöllek? Mit tennél, ha ezt mondanám neked? De gyűlöllek? Akarom. Gyűlölni akarlak. Utálni, mert téged lehet. Itt vagy előttem, mellettem, és azt teszel amit akarsz velem. Amit csak megkívánsz. Ezért gyűlölhetlek nem? Gyűlöllek. .... és mégsem. Nem tudlak gyűlölni. Miért nem? Miért igen? Miért van ez a két érzés egyszerre bennem? És melyik az igazi? Vagy mindkettő az? Melyiknek higgyek? Kell választanom? Tudok választani? Vagy választ helyettem más? Talán éppen te... de én akarok... de nem akarok választani. Nem foglak gyűlölni, és mégis foglak egyszerre. Gyűlölni fogom halálom napjáig, amit tettél. Így talán... talán túlélhetem. Van kit, vagy mit elítélnem. De téged nem tudlak.... nem lehet. Nem helyezhetem magam föléd. Ahogy te tetted azt velem... nem tehetem meg.
Nem akarom megtenni...
Csöpögések. Árnyak. Félt. Rettegett. Mi lesz ha felébred? Tudta, hogy ~ nem alszik ~ ájult. Elájult a fájdalomtól. Vajon még mindig úgy van a keze? És utána mi történt vele? Úgy hagyta Kuromajo, vagy... Hinari....
Eső cseppek lágy, de egyben erőteljes kopogása zúgott a fejében. Akkor is amikor éledezett. Valahogy mellette, ám túl mélyen, mintha kettejüket egy vízoszlop választotta volna el... hang szűrődött be.
- A…lex – Suttogta a hang. A tulajdonosa rémült volt. A hangjából tisztán érződött a rémület. Az a fajta, amelyik elveszített valami fontosat és nem akarja, hogy megismétlődjék. Ám nem gondolt Hinarira. Ő másutt kell legyen. Biztonságban. Ezzel nyugtatta magát, habár elméjében makacsul kopogtatott a józan ész. Nem hallgathat rá. Most nem. Előre szegezte kábán zöld tekintetét. Homályos volt a világ. A tüdeje ekkor telt meg hirtelen és szomjasan levegővel. Felébredt végre. Nem látott, csak hallott, de azt is némán. Sűrűn pislogva.
Egy sornyi jelenés élt és mozgott előtte. Olyan jelenések melyek egytől egyig furcsa ruhában pózoltak, és egyikük sem volt Hinari. Nem nézett se jobbra se balra. Csak meggyötörten nézett maga elé.
Aztán... feljajdult. Gyorsan, nem túl hangosan, és kis nyögés árán végül elhallgatott. A kezem...

by **Cardinal** Kedd Szept. 23 2014, 00:21

Nem vették észre, hogy magatokhoz tértetek, egy ember kivételével. Freya az, aki titeket nézve látszólag kényelmetlenül érzi magát, de egy darabig még vívódik, mit tegyen, és ez a testbeszédén is látszik. Végül lemondóan felsóhajt, és odasétál Hinari elé, hogy egy zsebkendőt előhúzva felitassa a könnyeket az arcordól.
- Pathetic... get yourself together. You have to be strong for the sake of your Love - szólal meg kelletlenül, majd szinte némán mondja ki: "bocsánat." Hátralép, majd Alexre néz. Várja, hogy a pillantásod rávetüljön, ha ez nem történik meg, akkor eléd is áll, és addig néz, amíg fel nem kelti a figyelmedet. Egy kacsintást kapsz tőle és egy puszit fúj feléd, mielőtt elsétál az asztalnál tárgyaló csoportosulás felé.
- Én erre nem vagyok kíváncsi, szóval távozok. Kíméljétek őket <3 - hallatszik a hangja, majd ki is sétál az ajtón. Tényleg, mondtam már, hogy Hinaritól nem messze egy kis szekrényen legalább egy tucat kard fekszik?

by **Hinari** Kedd Szept. 23 2014, 14:08

Nem tudtam levenni róla a szemem. Vártam valamire, egy jelre, hogy megvan, egyben van, de egy halk szónál nem futotta többre még tőlem sem. Megnedvesítettem ajkaimat, s nyeltem egyet.
- Al… jól vagy? – abban se voltam biztos, hallotta-e egyáltalán a suttogásnál is csöndesebb kérdést, de meg kellett próbálnom. Csak lássam, hogy tudatánál van, hogy érez, hogy nem tették még teljesen tönkre… ha egyáltalán az volt a céljuk. Fogaimat összeszorítva mértem fel a terepet, mást nemigen tudtam csinálni. Látszólag senki sem törődött velünk, így egyelőre én se foglalkoztam az asztalnál ülőkkel: Freyját néztem, pillantásom önkéntelenül is az övén lógó tokra s markolatra siklott, majd vissza a lányra. Várakozón, de némán néztem bele a szemeibe, kezdtem érteni, miről beszélt az előbb. Hogy nem az ő ötlete volt. Még akkor sem szóltam semmit, amikor odajött hozzánk, de tőle nem féltem, minden rezzenés nélkül hagytam, hogy hozzámérjen. Erősnek lenni… Igen, igaza volt. Össze kellett szednem magam, Alex miatt.
- Thank you… – feleltem halkan, s hosszú idő óta először, halvány mosoly suhant át arcomon. Egy tizedmásodpercnél nem tartott tovább, de éreztem a hatását, gyönge nyugalommal töltött el a komor kilátások közepette, s én belefeledkeztem az érzésbe. Ő nem akar bántani. A gondolat s a lány jelenléte biztonságérzetet adott, s talán egy kicsit meg is nyugodtam volna, ha nem hagy ott minket.
– Don’t go… please… - nyögtem utána színtelen hangon, ám – valószínűleg - eredménytelenül. Freyja elment, s mi egyedül maradtunk, körülöttünk csupa olyannal, kik indítékairól nem tudtunk semmit… csak azt, hogy ránk nézve semmiképpen sem biztatóak.
De egyvalami mégis változott, s hálás voltam érte a lánynak. Megnyugodtam. Nem a szó eredeti értelmében, inkább a pánikolás és a hullámokban rámtörő kétségbeesés és félelem volt az, ami végleg lecsillapodott, hagyva, hogy kitisztuljon a fejem, hogy képes legyek a józan gondolkodásra. Persze egyik érzés sem tűnt el, ott lapultak a szorongás mellett, ám nem ők uralták a gondolataim és tetteim, s ez első lépésnek éppen elég volt. Immáron tüzetesen átnéztem mindent és mindenkit, lehetséges megoldásokon agyalva, ideiglenesen félretéve a beletörődést. Voltak lehetőségeink. Ott volt Alex levegőn járásos képessége, amivel apránként, centiről centire haladva kitornászhatta volna magát a dobozból, hogy aztán kijuttasson engem is. A magam mellett lévő kardhalomra pillantottam, mintha csak azt várták volna, hogy egyiküket a kezembe vegyem. Elég lett volna pár másodperc, egy-két hárítás, hogy mindketten elteleportálhassunk. De nekik is voltak eszközeik, s ajkaimat összepréselve vettem tudomásul, hogy ameddig a harcos a helyszínen van, túl kockázatos lenne bármit is tenni, főleg Alexnak. Nem kérhetem őt olyanra, ami az életébe kerülhet, sőt, meg is kell akadályoznom, ha esetleg felmerülne benne. Hisz ő nem tudhatja, kivel állunk szemben. Újra az asztal felé pillantottam. Ha az a nagydarab, Raga, vagy ki, képes volt egy középszintű tankot OH-zni, Alnak esélye sincs túlélni a csapását… és akkor az öltönyösről még semmit se tudunk.
Testemhez szorított kezeimet mozgattam, nekinyomva őket a doboznak, majd a combomnak, ezt folytatva egészen addig, ameddig nem volt egy minimális helyem, amelyen lendületet szerezhettem volna – akárcsak pár centinyit is. Ujjaimat összeszorítva, nyitott tenyérrel álltam, rákoncentrálva a mozdulatra, megvárva, amíg a rendszer érzékeli, mit szeretnék, és felizzítással segít a pusztakezes sebzés bevitelében. Karomat hirtelen mozdítottam kifelé, remélve, hogy ennyi elég lesz a doboznak ahhoz, hogy elpixeleződjön, vagy legalább sérüljön. Ha a gyertyákat el tudtam vágni, ezt a dobozt se lehet nehezebb, több esélyem pedig már nem lesz: addig kell tenni valamit, amíg még nem ránk figyelnek. Magamat amúgysem féltettem annyira, mint Alexet, s az, hogy élve kellünk nekik, illetve hogy engem valószínű nem tudnak egyetlen meggondolatlan ütésből megölni, már elég biztosítékot adott arra, hogy legalább megpróbáljam.

by **Halász Alex** Szer. Szept. 24 2014, 21:44

- Al... - Újra az a hang. Ugyanaz a kétségbeesett szín. Nem láttam őt, de tudtam, hogy félt. Engem. - .... Jól vagy? - Igen. Nem. Mégsem. Nem tudom.... miért ilyen nehéz megszólalni? Beszélni akarok.... vagy nem is. Aludni. Álmos vagyok. Igen. Nagyon nagyon álmos.....
Bágyadtan nézett előre. Lassan szállingózott a tekintete előbb az előtte álló két kis cipellőről fel a lábain és testének többi részein keresztül az arcára.
Hinari. Anabell.... nem. Ő olyan más. Nem japán, de nem is Hinari. Ő hol van?
A lány rámosolygott, amit nem tudott viszonozni, ám cserébe végig követte a fejével ~ és talán még a szemeivel is ~ kifelé. Elment. Hová? Visszajön még? Vele mi lesz? Ő itt maradt....itt... de hol is itt? Hol van? Hinari....
Lassan megfordítja a fejét. Nem néz körbe. Egy dolgot keres, takarékoskodik az erejével. Egyet akar megfigyelni. Rá akar jönni, a különös személy kilétére. Valahol mélyen ~ kipp-kopp csöppökben ~ tudja is, de nem fogadja el.
Az nem lehet. Nem akarom.
Túl személyes lenne, túl nyomasztó, fájdalmas. Legyen csak úgy jó, hogy ő van itt. Hinari.. ő biztosan megmenekült. Sokkal nagyobb szinten van tőle. Biztos el se vitték mint őt. Megmenekült még az elején... még a legeslegelején. Mert nagy az észlelése és kikerülte a kést,... amit Alex nem tudott. Csak ez lehet. Hinari erős. Sokszor akart erősebb lenni Hinarinál, de csak azért, hogy ő segíthesse meg.
Tud e egyáltalán ő ilyet? Semmire sem képes.... soha nem is volt az. Nem de? Nem megy. Az ember... nem, ő. Ő nem képes erre....
Mire?
Rámeredt a lányra. Arra az egyetlenre akiről eddig a gondolatai csapongtak ide-oda, mint valami idétlen gumilabda. Nem akarta lehinni. Hiába látta. Eltátotta a száját. Arcára kiült a szenvedés. Megnyúlt, lesápadt. Ajkai szót formáltak, de beleveszett a dadogásba....
- Nnnnnhhhhiiiinn... - Újabb krákogás. Nem volt teljesen itt. Még abban a szobában maradt egy része, ahol Kuromajo megkínozta. Hirtelen tett nagy lendületet hátra felé. Mintha csak el akarna vágódni. Úgy dőlhetett el, mint egy darab fa. Ha kibillent az egyensúlyából, akkor már puffant is. Csak akkor eszmélt fel, mikor már a homloka a földet súrolta. A fejem....
Hinari... miért vagy itt...

by **Cardinal** Szer. Szept. 24 2014, 21:54

Masszív fémszerkezetekbe vagytok belebújtatva, nem tudjátok feldönteni, se kárt tenni bennük. Raiga, a melák az asztalra csap erélyesen, meginog rajta a vízzel teli pohár, amiben Hinari tulipánja éldegél. A beszélgetésük (vitájuk?) elcsendesedik erre, de még mindig nem rátok figyelnek.

by **Hinari** Szer. Szept. 24 2014, 23:22

Elhúztam a szám, elernyesztve kezeimet a feszülésből. Nem, nem megy. Aztán megpróbáltam újra, magam sem tudom miért, talán egy utolsó, kétségbeesett próbálkozás volt, a szabadulás naiv reménye... Nem, nem akartam elfogadni, nem akartam beletörődni a helyzetünkbe, de… lassan kénytelen voltam beismerni, hogy nem tehetek semmit. Mindketten, teljesen kiszolgáltatva annak a háromnak, akik mégcsak ide se néztek.
S talán most először, semmi ötletem nem volt. Se terv, se taktika, se megoldások. Semmi. Csak a fájó tehetetlenség, és a tudat, hogy egyelőre tűrnünk kell, bármit is tegyenek vagy mondjanak, várva, hogy valami változzon, ami új opciókat nyithat, s közben megpróbálni nem elveszíteni magunkat. Behunytam a szemeim, erősen koncentrálnom kellett, hogy ne essek vissza, nem szabad, meg kell nyugodnom, biztosan van… Emlékezz a hullafalókra. Ott sem omolhattál össze. De az teljesen más volt. Ott tehettünk ellene. Most… Elkeseredetten néztem körbe. Tíztől számoltam vissza, légzéstechnikával próbálva tisztán tartani a gondolataim, és kizárni belőle minden negatívat, igyekezve inkább a számunkra jó dolgokat előtérbe helyezni. Például. Nem akarnak megölni minket. Még. Meg aztán, van ami rosszabb annál. Homlokráncolva ráztam meg a fejem. Az optimizmus olyan messzire került el, hogy legszívesebben felnevettem volna. Szemeimbe újra könnyek gyűltek, de ezúttal nem hagytam, hogy egy cseppnyinél több termelődjön. Freyja szavai jártak a fejemben, rendre ismételgettem őket, addig, ameddig én magam is elhittem, hogy képes lehetek rá. Szelíden pillantottam Alex felé, terelve a gondolataim. Ébren volt, de még nem fogott fel mindent. Egy biztató mosolyfélével próbálkoztam, sikertelenül, olyannyira, hogy ajkaimba harapva sütöttem le a szemeim. Segíteni szeretnék neki, de… képtelen vagyok rá. A gondolat nem tett jót, s ha nem akartam bepánikolni, folytatnom kellett a logika áramoltatását, egy olyan helyszín és esemény felé nyitva, ami eddig kimaradt. Nem néztem az asztal felé. Csak hallgattam őket, lehajtott fejjel. Megkülönböztetve a hangjukat, összpontosítva, hogy kihalljam, miről beszélnek, mindent, amit csak tudtam. Nem voltak ők olyan messze, hogy jártasság kellett volna hozzá, és minden szónak volt jelentősége, információtartalma. Közvetíthették a felek hozzáállását, véleményüket, habitusukat és sokminden mást is, az adott témáról már nem is beszélve. Mérhetetlen mennyiségű adat, melyeket ki kellett elemezni, levonni a megfelelő következtetéseket, s végső célként, megtudni, mit terveznek, s hogy melyikük milyen oldalt, milyen opciót képvisel. Ideális és elég nehéz feladat ahhoz, hogy ne érjek rá az érzelmeimmel foglalkozni.
Csak akkor emeltem fel a fejem, amikor meghallottam a rendszer jellegzetes hangját: immortal object. A lila hatszög makacsul pózolt kicsit az asztal fölött, majd eltűnt. Nem értettem. Védett övezetben vagyunk? Ez egyáltalán nem illett bele a képbe, itt csak párbajjal tudnak életet levinni nekünk, s mivel a doboz akadályozza a párbajelfogadást, egy előzetes felkérés pedig hármuk közül csak egyiküknek engedi a sebzést, a védett övezet számukra hátrányosabb. Nem mintha akár egy ember ellen tudnánk védekezni... Sóhajtottam. Volt egy olyan sejtésem, hogy mindent pontosan kitaláltak...

by **Halász Alex** Csüt. Szept. 25 2014, 22:48

Itt van,... itt van! Itt van! Itt va- mit tegyek? Gyerünk, szedd össze magad Alex! Gyerünk!
Megrázta finoman a fejét.
Szedd- szedd össze magad! Menni fog. Mennie kell! Ha, haahh.
Tudta, hogy nem szólalhat meg. Újra megrázta a fejét, de most már erősebben. Sírásra görbült ajkakkal ~ vagy inkább kiáltásra ~ vicsorított maga elé. Szúrta a belsejét a félelem. Megtört. Az a nő...
... az a nő.
Megölt.
Újra megrázta fejét, kétszer egymás után. Egyre hisztérikusabban.
Ennek semmi értelme! Állj le! Tereld el a figyelmed.... megölte bennem az embert! Az emberbe vetett hitemet! Nem! Ha ennyi elég hozzá, akkor sosem bíztam az emberi jóságban. Pedig én igenis... a vörösöket is csak azért szánom, mert ha megválto-megtr...
Nyelt egyet.
.... akkor nem kell megölnöm őket.
Tágra nyítl a szeme. Látott valamit maga előtt. Rájött arra, amit eddig saját maga elöl is rejtegetett, de ebben a szent pillanatban úgy buggyant ki az elméjéből, mint egy szennyes, rothadó bűzcsomó.
Meg akarom ölni őket. Nem kellenek. A világ férges, és miattuk az!
Nem. Nem! Én se vagyok jobb náluk, nem mondhatom ezt! De miért nem? Én nem gyilkoltam meg senkit! Őket se élvezettel.... deh deh igeen. Mindegy! Ők nem emberek! Eldobták, nem kérik, ahogy Kuromajo se.
Elsötétült a tekintete.
Jobb vagyok náluk. Megvan a jogom ahhoz, hogy megtisztítsam az ilyen férgektől a aa.. ha nem is a világot, de a közvetlen életteremet... Istenem! Már úgy beszélek, mint valami inkvizítor. Talán még rosszab is. Eszembe se jut közben a megbánás gondolata. Csak végezni akarok velük. De hiszen nem is tartoznak ide. Nem valók közénk.
Ne! Neeh! Állj le Alex! Állj le!
Segítség....
- Hinari.... - Suttogta. - segíts... - De nem azt mondta, amire vágyott. Inkább csak, lelkileg. - Vizet.... - A földet nézte. A saját gondolataival üvöltözött, és közben egy valamit tudott csak elhatárolni tőlük. Hinarit. Talán, ő lehetne a víz, ami elmossa a sok szennyet.....

by **Cardinal** Pént. Szept. 26 2014, 19:11

- Mikor lépünk már azok ellen a balfaszok ellen?! Idegesítenek!
- Nincs rá azonnali szükség. Egyelőre elég, ha figyeljük a tevékenységüket.
- De én be akarom zúzni a koponyáját!
És ekkor jött az ingerült asztalra csapás a nagydarab fickó részéről. Most viszont már eleget mozgolódtatok ahhoz, hogy felfigyeljenek rátok, legalábbis egyvalaki mindenképp, akit eddig untatott a két férfi beszélgetése. Őt Alex érdekli jobban, és a fiú kérését meghallva végre talált egy kifogást, ami miatt otthagyhatja az eddigi helyzetét. Elveszi a poharat az asztalról, és miután kivette belőle a virágot, odasétál a kalitkához és arcon önti a harcost.
- Ígérd meg, hogy jól fogok szórakozni, szerelmem =) - teszi hozzá kuncogva, és ad egy puszit is a tehetetlen szádra, miközben végig Hinarit figyeli a tekintetével. Végül hátranéz. A jelentre már felfigyelt a heveskedő Raiga és a végtelenül higgadt Victor is, utóbbi az, aki előrébb lép végül, miután intett egyet a meláknak.
- Elnézésüket kérem a közjátékért, kollégáim ragaszkodtak ahhoz, hogy egy rövidke időt eltölthessenek az önök társaságában. Joggal kérdezhetik, hogy mi okból is vannak itt, különösen ilyen mostoha körülmények között - kezd hozzá beszédébe. Időközben Hinari doboza mellett megjelenik Raiga, és ha nem is úgy, mint egy pehelykönnyű kartont, de azért erőfeszítés nélkül fordítja beljebb az eszközt, aztán ugyanígy tesz Alexével is. Így már láthatjátok, hogy mindkettőtök esetében hét-hét rés tátong a szerkezeteken. Kettő a vállaknál, kettő a combotok magasságában, három pedig a törzseteknél, létfontosságú szervek felett. Igaz itt nincsenek szerveitek, de a lényeg valószínűleg így is átjön. Mindegyik réshez tartozik egy szám is, az egyes és a kettes a vállatoknál, a hármas a szívetek felett, és így tovább hetesig.
- Engedtessék meg, hogy rögtön választ is adjak: egy játékra invitáltam meg önöket, Hinari-san, Alex-san - jelenti ki bársonyos, végtelenül megnyugtató hangján.

by **Hinari** Vas. Szept. 28 2014, 00:06

Örültem, amikor megszólalt. Úgy tűnt, egy kicsit magához tért, s rögtön bólintottam, az asztalnál ülők felé fordulva, útközben már ki is találva, mit fogok nekik mondani. Csak udvariasan, persze egy kis éllel, hiszen aligha hittem, hogy egyiküknek se lenne hallgatózása, ennek fényében pedig illetlenség volt a részükről ez a fajta ignorancia. Ám a szavak mégse jöttek: a hollós lány felállt, kezébe véve a poharat, amiben a virág volt. Először naivan azt hittem, hogy meg fogja itatni a fiút, még át is futott rajtam az érzés, hogy azért nemcsak Freyjába szorult itt némi jóság, ám amikor a lány egyszerűen csak leöntötte Alexet… arcomra egyszerre ült ki a döbbenettel vegyes gyűlölet. Amit még tetézett is azzal a puszival.
- Hagyd őt békén! – emeltem fel a hangom dühösen, nem kiabálva, de nem is titkolva a feléje táplált érzéseim, megpróbálva erővel kivergődni magam abból a dobozból. Hiába kellett volna nyugodt maradnom, a lány egyértelműen átlépte a határt. Amit csinált… szánt szándékkal tette, természetesen, s csak miután hátrafordult, jöttem rá, hogy tulajdonképpen ezt akarta. Hogy felhúzzam magam. Ingerülten fújtam egyet, pillantásom pedig mindannyiszor elkaptam, amikor az akárcsak véletlenségből is rávetült az idomár kezében tartott tulipánra. Nem szabadott meglátnia, hogy érdekel. Eközben a két férfi is felállt, mégtöbb okot adva rá, hogy igyekezzek minél hamarabb normálisra állítani a légzésem. Összeráncolt homlokkal mértem végig az öltönyöst, s csak amikor elkezdett beszélni, jöttem rá, honnan is volt ismerős. Jelen helyzetben viszont inkább zavart a stílusából áradó hideg nyugalom, olyan érzésem volt tőle, mintha abszolút érdektelennek tartaná a szituációt és annak szereplőit is. Elhúztam a szám, ajkaimat azonnali válaszra nyitva: hogyha ennyire felsőbbrendűnek érzi magát, nyugodtan ki is fáradhat a teremből. Mielőtt azonban kimondtam volna a gondolatot, a nagydarab arrébb pakolt mindkettőnket, figyelmem elterelte az igyekezet, hogy ne vágjam be a fejem a mozgatásra. Aztán már nem is a ficsúr volt az első. Képtelen voltam palástolni az ijedtségem, nem, nem tehetik ezt, hisz Alex… nyeltem egyet. Ő érzi a fájdalmat. Neki ez nem játék. Hogy én mennyi bizsergést fogok kapni, az egyáltalán nem érdekelt, de őt, őt hagyják ki belőle… Újra az öltönyösre pillantottam, összeszedve magam, úgy ahogy. Ha dűlőre akarok jutni vele, úgy kell játszanom, ahogy ő. Látványosan grimaszoltam, szavaim viszont tisztán és nyugodtan mondtam ki, minden dühtől és rémülettől mentesen.
- Játék… - ízlelgettem a szót hümmögve - A stellanovás játékok jobban tetszettek Surprised

– néztem rá, majd egy leheletnyi szünet után folytattam, mélyen beszívva a levegőt, hogy tudjam tartani a megfelelő stílust – Sajnálattal tapasztalom, hogy ön sokat vesztett az imidzséből – mondtam komolyan, a fejemet ingatva – Viszont ha elfogadna egy tanácsot, Alexet érdemes lenne kihagyni a mókából. Tudja, a megfelelő célközönség megtalálása elsődleges, ennek pontatlansága pedig erőteljesen csökkenti a sikerességet.
Várakozón néztem bele a férfi szemébe: tisztában voltam vele, hogy szavaim nemigen fogják befolyásolni a végeredményt, de nem voltam hajlandó úgy reagálni, ahogyan ők akarták. Egyszer elég volt beleesni ebbe a hibába.

by **Halász Alex** Szer. Okt. 01 2014, 23:11

... szennyet. Talán ki se mondta rendesen a "vizet" kérést, ~ számára legalább is ~ úgy tűnt, hogy kapja is az arcába egyenesen. Elsőre észre se vette, hogy kitől jött a zuhany. Ugyanúgy jöhetett volna akár ... mondjuk Anattól, vagy Hinaritól is, mint attól a gonosz nőszemélytől, aki megkínozta. Rámeredt, majd meglepődött a ~ puszi ~ hirtelenségén. Nem is magán a gesztuson, hanem hogy ilyen könnyen le tudta kapni.
Jah persze, hiszen itt van Hinari.
Félre fordította a fejét. Utálkozva. Ám nem Hinari felé, az ellenkező irányt célozta meg. - Hagyj ki ebből. :/ - Mondaná a lánynak, és még hozzá is fűzné egyből, hogy " Nem szenvedtem miattad eleget? " Vagy, hogy " Megkaptad amit akartál. "
De nem mondott semmit.
A feje lüktetett és a hűs víz még jól is jött ebben a láztól forró állapotában.
Tulajdonképpen még meg is kéne köszönnöm.
És ezzel a szent pillanattal megszületett a gondolat, melyben meg is fogja tenni. Amikor esedékessé válik.
Ha itt lenne Anat, az a fura, bizarr macskás kovács, biztosan maga öntötte volna le azzal a pohárnyi vízzel. Hiszen itt van Hinari!
Ekkor fordították szembe a lánnyal és látnia kellett a kis lyukakat azon a szörnyű tákolmányon.
- Pff, mintha Kuro chan szerkesztette volna.... - Ez volt az első, hogy ~fél~hangosan megszólalt a nagyközönség előtt. Valahogy utálta az egész helyzetét, és ez most egy új oldalát hozta felszínre. Még el is mosolyodott a poénján. Mulattató volt a gondolat, hogy viccet tudott csinálni a nem is olyan rég átélt borzalmakból. Ez erőt adott a számára, noha tudta, ~ főleg látván a lányt és annak reakcióját Mr. Nagyképű felé ~, hogy az ő "tákolmányán" is szerepelnek is ilyen csinos kis lyukacskák. A vállaknál, lábaknál, nah meg a szív fölött, és a tüdő valamint a vese tájékán. És azt is jól tudta, hogy a "játék" keretein belül ki fogják próbálni mennyire valóságos az a hibakód a sisakjában.
Átfutott az agyán egy gondolat, hogy minden ilyen sebzés valójában roncsolhatja az agyát... talán már.... aztán helyette inkább újabb szavakba kezdett, furcsa grimaszba fordulva közben. Hiszen mit tehet ellene? Semmit.
Ő azt hitte, hogy mosolyog....
- Ugyan Hinari. Miért nem játszunk a Kedves Úriemberrel? Surprised

Biztosan nagyon vágyott már pajtásokra, akik játszanak vele. Surprised

Hmmmm .... - Ekkor fordult ~ már amennyire tőle tellett ~ Mr. Nagyképűhöz, akihez Hinari szögezte nyers gondolatait. - Hogy is hívnak, pajti? Oo - Fogta rövidre, majd egy rövid, kuncogó hangot hallatott. Lehet, hogy megbillent valami odabent? o.O - "Sajna" nem mindenkit jegyzek meg. Főleg azokat, akik érdektelenek. ^^ - Tette még hozzá derűsen, mintha így kívánná a jó modor.

by **Cardinal** Csüt. Okt. 02 2014, 00:15

Kuromajo már most remekül szórakozik, legalábbis kuncogása erre enged következtetni. Füle mögé söpör egy tincset, miközben elhalad Hinari mellett, alaposan szemügyre vesz, és végül végigsimít az arcodon.
- Annabell... szép név =) Mikor először találkoztam vele, belesett a szoknyám alá, aztán letagadta - utal ezzel Alexre - Azt állította, másét nézegetné, ezek szerint te járhattál a fejében. Pedig végtelenül unalmasnak tűnsz =) - mosolyog rád bájosan, aztán fél szemmel Alexre pillant, majd Victorra téved a tekintete, és egy grimasz kíséretében odébb is libben tőled. Álmodozó tekintettel foglal helyet egy széken, úgy fest az ő szerepe ennyi volt. A reflektorfény jelenleg az öltönyös figurára esik, akiről az olcsó provokálás könnyedén lepattan.
- Számos irigyem van, maradjunk annyiban, hogy sosem voltam népszerű a játékosok körében. Nem is keresem a népszerűséget - reagál néhány szóban, ezalatt észrevehetitek, hogy a vállára egy méretes pók mászik fel - Sokféle játék megfordult már a kezeim között. Volt olyan, amihez csak egy szimpla döntést kellett hozni, olyan, ahol szociális képességekre, és olyan is, ahol a harci kvalitásokra volt szükség. Egy részük tetszett a résztvevőknek, mások nem lettek közönségkedvencek. Alex-san, visszamenne harmadszor is téglák után nyomozni? - kérdez, majd a kezeit a háta mögött összekulcsolva járkálni kezd előttetek fel, s alá.
- Ez a játék más lesz. Itt a halállal kell farkasszemet nézniük, Hinari-san, Alex-san. Arra a szekrényre kilenc kard van felakasztva - mutat a pengékkel teli polcra - Ezeket a fegyvereket egyenként fogjuk a dobozokon található résekbe beledöfni. Maguk ketten fogják kiválasztani, hogy melyikbe. A tizennégy lyukból azonban kilencnek a belső felére egy fémtányér van erősítve, mely megakadályozza, hogy a penge eljusson a testükig. Ha szerencsések, az összes kard fémtányért fog találni - folytatja az előadást kényelmes, lassú léptekkel elhaladva előttetek újra és újra.
- Raiga-san mindkettejüket pontosan két szúrással öli meg. A céljuk az, hogy ezt elkerüljék. Mielőtt kételkedni kezdenének, a kardok egy kedves kovács ismerősöm jóvoltából gazdagodtak egy olyan attribútummal, mely megengedi, hogy bárki által használhatóak legyenek. Olyan metódussal készültek, mint az egyedinek számító tárgyak. Ha kívánják, bizonyítékot is adhatok - torpan meg, és néz rátok végül arra várva, hogy miképpen döntötök: kértek-e demonstrációt, avagy sem - Hinari-sannak adom a jogot a kezdésre, amennyiben készen állnak. Választhatja akármelyik számot akármelyikük testén - kínálja fel a lehetőséget, a háttérben pedig Kuro-chan arcára elmebeteg, baljós vigyor ül ki.

by **Hinari** Pént. Okt. 03 2014, 00:13

Eldöntöttem, hogy nem idegesítem fel magam azon a nőn. Persze ez nem jelentette azt, hogy ne fordítottam volna el a fejem, amikor hozzámért, behunyt szemekkel, egy szót se szólva, csak összeszorított fogakkal állva ott, várva, hogy végre békén hagyjon. Alex szavai azonban megleptek. Hitetlenkedve ráncoltam a homlokom, úgy bámultam víztől áztatott arcára: nem ismertem rá. Kiéreztem hangjából a szarkazmust, de nem gondoltam volna, hogy így reagál: óvatosan pillantottam az öltönyös felé, remélve, hogy Al bunkó megjegyzése nem ront az amúgysem túl pozitív helyzetünkön. A férfi viszont ugyanolyan stílusban folytatta, amit eleinte szintén nem tudtam mire vélni. Aztán változott a véleményem. Ha lehet, akkor…
- Tudod, Alex, igazad van Surprised

– bólintottam, szavaimat komolyan ejtve ki, mellőzve minden viccet belőle – A neve Victor, ha jól tudom, csakhogy válaszoljak a kérdésedre – mondtam, nem is figyelve oda Alexen kívül másra: ezúttal nem érdekelt, ki mit szól hozzá. Úgy beszéltem, mintha ők ott se lennének – Úriembernek akar látszani, de a bemutatkozás úgy tűnik nem az erőssége – vontam le a konklúziót, egyetlen pillantásra se méltatva a férfit: nem a megbántása volt a szándékom, egyszerűen csak tényt közöltem, elbeszélgetve a harcos sráccal, amíg még volt rá lehetőségem. Titkon talán pont azért tettem, mert tudtam, hogy a békés csevegés csak ideiglenes állapot, mind kincset érő másodperc, hiszen úgysem kerülhetjük el azt, ami ránk vár. Bármi is legyen az.
Az idő pedig abban a minutumban le is telt: Victor elkezdett beszélni, egyértelműen jelezve, hogy most övé a főszerep, és haladni akar. Nekem pedig ezzel egyidőben be kellett látnom, hogy, bármennyire is ódzkodtam tőle, nem lehet tovább halogatni a legfontosabb kérdéseket, nem lehet tovább úgy tenni, mintha csak egy ismerkedésen lennénk. Féltem az információktól. Nem akartam tudni. Lényem az a része, aki a megfelelő következtetések levonása érdekében minél több ismeretet akart tömni tudatába, most mélyen hallgatott. Szinte el is tűnt. Victor pedig föl-alá járkált, szavai úgy suhantak át fejemen, mintha nem is léteztek volna: szorongva vártam, mikor tér rá a lényegre.
- Nem… - vágtam rá, a végére elhalkulva, persze előtte némán hallgattam végig az előadást, mindent, amit a kardokról és a tányérokról elmondott. De tagadtam az elhangzottakat. Minden racionalitás nélkül hárítottam őket, nem is engedve, hogy a konkrét számok és esélyek eljussanak a tudatomig. Csak a szituáció jött át, és az az egyetlen, sík igazság, hogy én.ezt.nem.akarom. Mégcsak ellenérvem se volt.
– Nem, nem, nem! ... Nem... – ráztam a fejem, beleharapva ajkaimba, hogy ne tudjon több szó kijönni rajta. Nem néztem senkire és semmire. Beszívtam a levegőt. Ezeket a Katana szokta intézni. A százalékos… mindenfélét. Próbáltam számolni, de nem ment. Még az az egyszerű kivonás sem. Nem akartam ezt, nem akartam itt lenni, nem akartam játszani, nem… Mélyeket lélegeztem. Gondolataim lassan, döcögősen indultak be, de áttörni ők se tudták a vastag falat, ami a tudatomat védte. Félhangosan kezdtem el beszélni, mintha csak a bemagolt szöveget mondanám fel – Védett övezeten belül vagyunk, Raiga pedig egyszerre csak az egyikünkkel vívhat párbajt. Mindkettőnket nem tud sebezni, váltott párbaj se lehet, mert az élet visszatöltődik, ha vége a harcnak.
Hogy mennyire hittem ezekben, az még önmagam számára sem derült ki. Száraz tananyag, tudom is, vagy csak olvastam valahol? Igen, igaz, tudom, hogy az. Újra megráztam a fejem. Nem akartam. Mit is vár tőlem? Túl sok volt. Pontosan nem tudtam, hogy mennyi is az a sok, de a taszító érzés olyan erősen itatott át mindent, hogy képtelenség is lett volna megmondani. Lehet... lehet mégse olyan sok? De kezeim csak a levegőt markolták. ... ...... ......... Miért nem vagy itt, hogy helyettem kielemezd? ... ...... Szükségem lenne rád...

by **Halász Alex** Szomb. Okt. 11 2014, 16:32

Nem. Nem, nem, nem! ... Nem... Nem nem nem nem.... csak úgy pattogtak az agyában a szavak. Utálta őket. Elszorult a szíve tőle. Olyan érzése támadt, amit még Kuromajo utálatos kis produkciója sem tudott előhozni belőle. Nem egyszerűen félt. Rettegett. Ez a rettegés azonban olyan mértékben szorította össze minden porcikáját, mintha a lelkébe marrtak volna. Hosszan, kegyetlenül. Az a sok nem. Tovább vonaglottak az agyán, nem tudta megállítani. Nem nem nem.... azt hitte, hogy elsírja magát. Ehelyett még eszelősebb vigyort terített az arcára.
- Aham! - Elcsuklott a hangja. - Mindent értek. Rolling Eyes

- Hinarira nézett, kacsintani szeretett volna, nem úgy sunnyogni, mint amikor a hollós lány emlegette a bugyiját! Nem is nézte meg! .... Vagy, legalább is nem emlékszik rá. Ám arckifejezése egyetlen érzelmet tudott magára venni. Annál cövekelt le és nem mozdult el onnan.
Sajnálom.
- Vic pajti. x3 - Fordult ideges közönyösséggel a játék vezetőjéhez. - Hát ez oltári unalmas. :/ - Még forgatta is a tekintetét. - Egyszerű szerencsejáték. Mit gondoltál ki fogja ezt élvezni? Még szterintem a kis Kuro chan is jobbat tudna kitalálni. Rolling Eyes

De mondok neked valamit. o.o Nem veszett ügy, feldobhatnád valamivel, ami színesebbé teszi. Mondjuk találós kérdésekkel, vagy bármivel, amire ha tudunk felelni, akkor kapunk valami ajándékot. Az ajándékot mindenki szereti. x3 - Favigyorral meredt rá. Pontosan jól tudta, hogy olcsó az egész, és annyira bohóc, amennyire csak lehet, de rájött még valamire. Nem mondaná kifejezetten, hogy élvezné, ~ főleg Hinari veszélyeztetettsége révén ~ de nem is fél halálosan. Pedig kellene. Valami régi bizsergés vett erőt rajta. Határozottan kellemes, nosztalgikus érzés. Mikor ölre mentek egymással a dojoban vetélytársaival. Győzni akart!

by **Cardinal** Vas. Okt. 12 2014, 15:59

A férfi csak csóválja a fejét, noha teljesen természetes az a tagadás, ami mindkettőtök fejében lezajlik ezek között a körülmények között. Elvégre kiszolgáltatott állapotban vagytok, védtelenül, sarokba szorítva, az egyetlen menekülési útvonal pedig az, ha megnyeritek ezt a kétségkívül elmebeteg játékot.
- Biztos benne, Hinari-san, hogy ez a terem valóban védett övezetben van? - teszi fel a kérdést, majd int Raigának, aki kissé fancsali képet vág, és egy rövid időre itt hagy benneteket, eltűnik a helyiségbe vezető ajtón túl - Számos terület tulajdonosa vagyok, épületek, kazamaták, egész falvak vannak már a nevemen. Ahogy egy céhháznak, úgy ezeknek is vannak bizonyos beállítási lehetőségei - közli veletek, továbbra is teljes mértékben figyelmen kívül hagyva a provokálási kísérleteitek, rezzenéstelen arccal beszél tovább. Egészen addig, amíg a melák vissza nem ér, hatalmas markában pedig egy ing és a ruhát viselő tulajdonosa leledzik. Egy fiatal, ájult férfit húz maga után a földön, mintha csak egy rongybaba lenne. Úgy is dobja le. Sárga az indikátora, az élete viszont teljes, de már nem sokáig. Amint Victor int, Raiga leakasztja a hátáról a méretes Hentesét és mire meg tudnátok szólalni, elemi erővel lecsap, azonnal pixelekre robbantva a szerencsétlen flótást. Victor ezután újra felétek fordul, és rövid hatásszünetet tartva folytatja, mintha mi se történt volna.
- Noha még érezhetően nem jött rá ennek a játéknak a kulcsára, annyiban igaza van, Alex-san, hogy a jutalomról még nem szóltam. Ha az egyikük túlélné a játékot, annak hajlandó vagyok teljesíteni bármilyen kívánságát. Akár itt, akár... a valós világban is - mosolyodik el - Kezdhetjük? Hinari-san?

by Ajánlott tartalom