Díszterem

- Három méterre mögötted jön még kettő. – Hallottam Kyubei instrukcióját. Megfordultam és kardommal egy vízszintes vágással az egyiket majd egy felfelé lendülő függőlegessel a másik mobot is elintéztem.
- Jobbról még egy csoport!... – Figyelmeztetett megint, persze addigra már én is észrevettem őket. Felugrottam magasra, mivel csak úgy tudtam kivédeni a közvetlen támadásukat, majd pont közöttük értem földet és egy vízszintes köríves mozdulattal megoldottam a helyzetet. Pixeldarabkák mindenfele… megtöröltem a homlokom az izzadtságtól, majd ismét hangokat hallottam.
- Megint támadnak, de úgy nézem ez már az utolsó csoport!... – Jelenti ki. Kardom támadó állásba, pajzsommal védekezek, és már lendítem is a fegyverem ellenük mikor. ~Biiip, biiip…~ Jelzett egy kis hangocska… >< Meglepettségemben elfelejtettem védekezni, de ami ennél is cikibb hogy támadni is. Így a mobok bizony rendesen letaroltak… megszabadítva fele páncélomtól.
- Etooo… @.@... – Jojózik a szemem még mindig. De kitörök közülük és pár ütéssel el is intézem őket.
- Wehh…. ez totál égés volt… - Jelentette ki, majd sarkon fordult és magamra hagyott... Mivel mobok már nem voltak, bár a respant nem szerettem volna itt megvárni, így elindultam ismét megkeresni az utat, elhagyva ezzel a mezőt. A hangocska most is jelzett mert még nem néztem meg.
- Wehh, nem tom ki vagy de majdnem megmurdeltam miattad… >< - Morgolódtam. Egyszer kelek fel korán edzeni, erre most is megzavarnak… >.> Hinari volt az, és olvasva az üzenetét és a feladatom, elszált a haragom és gyorsan fel is kerestem Ritát hogy akkor nyomás vásárolni. o/ Kyubeit nem láttam egy ideje, bár annyira nem is bántam ezt a tényt, és nem féltettem ha valami baja lesz tuti felbukkan megint hogy kihúzzam a pácból… ><

A megbeszélt helyen találkoztam Rii-nyan-al de már messziről kiáltottam és intettem neki. A vásár és a bazársorok sokassága gyönyörrel töltötte el a lekemet. Imádom ezt a napot, és reméltem hogy Hii-nyan szervez majd valami hasonlót. Nem kellett sok, igaz bár szinte minden kis standnál leálltam bámészkodni, de sikerült kiválasztanom a legszebb díszeket, mind a fára, mind a teremre. Az égősor viszont Rita ötlete volt. Szelíd fényben pompázó fényáradata viszont engem is megfogott. Sok érdekességgel találkoztam, mind aranyos mind érdekes de rengeteg vicces dologgal is. Bármit amit megláttam mindenre rámondtam hogy cuki vagy hogy ronda… Bár egy idő után azt vettem észre hogy bizony magamban beszélek… >.>  Nem fogtam fel hogy miért is tűnt el Rita, de ez idő alatt nekem is akadt alkalmam megvásárolni az ajándékom mindenkinek. -^^- A hideg szellő csípte az arcocskámat, így a sálam még inkább magamra tekertem és a sapkám is felkerült. Kis idő múlva ismét rátaláltam Ritára. Majd mikor lassan megvoltunk mindennel, indultunk is visszafelé, bár utunk kissé félbe lett szakítva. Az egyik árus mérgesen kiálltó hangjára fordultam vissza és mit látnak szemeim…. ><
- Állj meg te macskafajzat!.... Hozd vissza azt a csirkecombot!... – Az eladónak egyre ingerültebb volt a hangja. És pont mellettünk szaladt el nem is olyan régi ismerősöm… kis petem… Kyubei… ~ Nem ismerem… ne csinálj semmi gyanúsat és akkor nem vesz észre..~ … de észrevett. Pár méterrel ugyan előre haladt, de megtorpant megállt és visszaszaladt, majd egyenest a karomba ugrott. >.>
- Vegyj mejsh – Motyogott valamit de nem értettem, a szájában lévő húsdarab miatt. Majd a mérges boltos bácsi is beért minket. Kedvességet és nyugodtságot erőltetve az arcomra fordultam hátra, és erősen próbáltam széles mosolyt erőltetni az arcomra, amiből vicsorgás lett.
- Kifizetem a kárt! – Jelentettem ki, és már készítettem is a pénzt.
- Remélem is! 12300 arany lesz! – Jelentette ki még mindig paprikásan.
- Hogy mi? Egy csirkecombért?! – Döbbentem meg.
- Nem! Hanem az összes csirkecombért és mindenért! – Mutatott hátra a standjára ami üresen és romokban hevert.
- Wehh?- Ment le a szín az arcomról, lesápadtam teljesen.
- Elnézést de ennyi pénz nincs nálam! – Jelentettem ki, miközben már nyúltam is Rita kezéért és amilyen gyorsan csak tudtam leráztam a pasit. Egy ideig ordibálva követett minket, de városon kívül már nem jött. Lihegve álltam meg, mikor már kissé biztonságban éreztem magam.
- Plhee…- Adott ki Kyubei furcsa hangot miközben kiköpte a csontot, ami a szájában maradt. Időközben leette róla a husit.
- Uhh, ez jó volt. ^^ Degeszre ettem magam! - Fordult a hátára a földön és mutatta meg kigömbölyödő pocakját.
- Ilyen nincs, ilyen nincs, ilyen nincs…. amióta velem vagy csak a bajt okozod nekem! – Kezdtem el dühöngeni.
- Rita lécci erről ne szólj senkinek se a céhben. Onegai! – Hajoltam meg előtte jelezve hogy fontos ez számomra.
- Kyubei nem rossz állatka csak nagyon izé… rakoncátlan?...és nevelésre szorul.  Áhh, ha már itt tartunk.– Csaptam össze a két kezem.
- Rita Ő Kyubei, Kyubei Ő Rita… légy kedves vele. – Szólítottam fel. Kyub feltápászkodott és oda cammogott Ritához.
- Örvendek a találkozásnak – Nyújtotta oda az egyik fülét mintha a keze lett volna, hogy fogjanak kezet.

Ha megfogja:
- Kedvességem jeleként megengedem hogy az alattvalóm légy és hogy engem és Ai-t szolgáld!- Mosolyodott el.

Ha nem fogja:
- A kedvesség két oldalú dolog. Bár Ai barátai az én barátaim is. Így fentebb valóságom nem engedheti meg hogy valaki aki nem tud túllépni saját gyávaságán, gyengítse Ai személyiségét és jellemét. - Közölte mint tényeket.

- Ejj, ejj Kyubei, nem beszélünk így másokkal. – Pöröltem vele. ><
- Bocsáss meg neki, épp lázadó korát élé. – Magyarázkodtam.
- És ha már itt vagy Kyub, megkérnélek hogy egyedül menj haza, ma tovább elleszek mint szoktam… - Mosolyogtam rá kedvesen. Nem tartottam készen arra se magam, se Őt, de még a céhtársakat se arra hogy bemutassam bárkinek-is. Ritának sem akartam… de így alakult.
- Rendben. – És azzal el is cammogott. Megkönnyebbülve felsóhajtottam, hogy legalább ez simán ment. Lassan beértünk, a kapuk nyitódtak és beléptünk rajta. Ez jelentett számomra egy kis Kyubei mentes, nyugis életet. Karácsonyi dalokat fütyörészve baktattam fel a harmadikra Rita mellet. Majd belépve a díszterem ajtaján, felcsillant a szemem mikor láttam hogy az előkészületek mégis mennyire előre haladtak. Fa a helyén, a Rita által vett égősor rajta, sütik és kifinomult italok az asztalon.
- Meghoztuk a díszekeeet! – Kiabáltam el magam lelkesedve. ^^ És letettem a fa alá azt a hatalmas dobozt ami telis tele volt szebbnél szebb dekorációkkal. Súlyemelésemnek köszönhetően meg sem kottyant. Körbetekintettem, és megpillantottam Hinarit, és jeleztem neki hogy küldetés teljesítve, díszek a fa alatt. Majd megpillantottam Yuichi-báttyust. Oda szaladtam és kapott egy nagy-nagy karácsonyi ölelést. :3 Mivel nem lakok bent, így Szophiet nem nagyon ismerem, de megígértem magamnak hogy gondoskodok az ellenkezőjéről. Majd megpillantottam beszélgetőpartnerét is. Oziriszt. Első pillantásra megijedtem tőle, és bebujtam a nem messze tőlem lévő asztal mögé, feltűnés mentesen, olyan gyorsan ahogy csak tudtam. ~Most mit kéne tennem? QQ~ És ez bizony egy jó kérdés volt számomra. Nagyot sóhajtottam és vissza emlékeztem a közelmúlt eseményeire. Yuichi báttyus is mondta hogy Oz nem rossz ember, Rita is Hinari véleményét fogta, és úgy néz ki Szophie is megbízik benne. Az inventorymból előveszem a tőle kapott Halovány erősítő kristályt… és nézegetni kezdem. ~Végülis még viszonzásképen senkitől sem kaptam semmit…~ Gyúlt egy halovány kis láng a szívemben… valójában örültem. Nem is kicsit. ~Ezt nem fogom elhasználni, soha. Megtartom emlékbe. :3~ És persze ami bizonyítja azt hogy kicsit sem haragszom rá, vagy hogy nem utálom… és ilyesmik, az-az hogy már neki is megvettem az ajándékát, sőt belecsempésztem egy kis plusz meglepetést is. Kikukkantok az asztal teteje felett, pislogok párat majd vissza húzódok.
- Nyah, hajráá!- Biztattam magam és előugrottam az asztal mögül, immáron jól láthatóvá válva. Kivonultam ismét a tömegbe, bár akadtak akik még nem érkeztek meg, de bízom bennük hogy időben itt lesznek. Szophie bemutat nekünk két új „tagot” Falat-ot és Brumit. Falatkát a kis gekkót amint megláttam megszerettem, de amikor beinvitálta Brumit és elmesélte hogy-hogy talált rá, megesett rajta a szívem.
- Ugye megtarthatjuk… etoo… velünk maradhat Hinari! QQ – Néztem rá nagy, esdeklő szemekkel. Majd közelebb mentem Brumihoz szinte letámadtam.
- Szia RenAi vagyok, és üdv köztünk! :3 – Köszöntöttem. És most rádöbbentem, hogy hoppá egyel kevesebb ajándékot hoztam.><  És már nincs idő kimenni a városba…sőt nem is mennék…. egy ideig azt hiszem kerülni fogom azt a területet. >< De valamit akkor is sürgősen ki kéne találnom. QQ Majd oda mentem Ritához, hogy talán tud valami ötletet adni. Időközben Yuichi is oda jött hozánk közölve hogy este ad valamit Rii-nyannak. Felcsillant a szemem, és kettőjükre néztem, szinte látszódtak a gondolataim amiben fejben már össze is adtam őket.
- Rita, Rita… QQ bajban vagyunk! >< Nem tudtam hogy egyel többen leszünk, így nem hoztam Bruminak ajándékot! QQ – Hangom kétségbeesett volt, elvégre biztosítani akartam mindenkinek jó karácsonya legyen. QQ És most elrontom az egészet. Valamit gyorsan ki kell találnom. Időközben a díszek mellé oda tetem az ajándékokat is, gondosan ügyelve hogy senki fel ne tudja bontani őket. És most indulhat a Maci ajándék kiegészítés. o/

Ritával egyszerre toppantunk be a bejárati ajtón, fel a lépcsőn majd egyenest a díszterembe. Szerencsémre a lány jobban ismerte a járást nálam, így magabiztosan lépkedtem mellette. A lány mellet szedtem is kellett a lábacskáim, elvégre míg Ő egyet nekem kettőt kellet hogy tarthassam vele a tempót. Nem mutattam, de már kezdtem kissé kifáradni mellette de ezt Ő nem vehette észre. Majd mikor betoppantunk, felkiáltottam lelkesen. A díszeket letettem a fa alá, legalábbis egyelőre.
Hii-nyan átnézve őket meg is dicsért minket. Nagyon megörültem a szavainak, olyannyira hogy kicsit bele is pirultam és Rita mögé rejtőztem. Jó részét én válogattam, de az égősor az Rita érdeme. Majd mikor azt beszéltük volna meg hogy mit is csináljunk elsőnek, kicsapódott a bejárat ajtaja. Személy szerint meg is rezzentem, de mikor láttam hogy egy lányka áll ott kissé zavarban, megnyugodtam. Ráfókuszálva láttam hogy a céhjelünk fityeg a feje tetején, így gyorsan levágtam a szituációt, amit Hinari közvetlen közeledése be is bizonyított számomra. ~ Juheee o/ még egy céhtag! ~ Örvendeztem magamban, majd az Ő dísze lett elsőnek feltéve. És ha már itt tartottunk akkor a dobozt kibontva neki álltam kiszedni a díszeket. Elsőnek az égősor akadt a kezembe, így megpróbáltam azt szétbogozni nem túl nagy sikerrel. QQ Tekertem jobbra…. majd balra… át a kezemen és utána a végét vissza… majd megemeltem és átbújtattam a másik kezemen… de nem találtam egyik végét sem és mire észbe kaptam kissé összegabalyodtam. Szerencsémre volt aki segített és utána Hinari petje repülve köbe is tekerte vele a fát, szépen elhelyezve az egyik legfontosabb elemet rajta. Majd ha mindenki a dobozhoz sietett kiválasztva a neki leginkább tetszőt hogy fel is tegye a fára, én is boldogan beálltam közéjük. Majd jött az ebéd és a megterítés. Sajnos az ebédben nem nagyon tudtam segédkezni, így maradtak a tányérok és a poharak elrendezése az asztalon. Bátor ember az aki ilyesmi feladatot rám mer bízni, az biztos. Hogy ne történjen baleset, csupán egy-egy darabbal szaladgáltam, letettem majd rohantam a következőért, de ez sem vált be túlzottan. Valamiben sikeresen megbuktam és mikor hoztam be az egyik tányért, hasra vágódtam de szerencsémre a tányért diadalmasan felfelé tartottam… de valami rápottyant a kezemre így elejtettem. Látva elpixeleződni és hogy megint mennyit bénázok elszontyolodtam. Majd ráeszméltem hogy ez nem a megfelelő pillanat arra hogy bármi miatt is elszomorodjak, főleg nem akarom hogy mások is lássák ezt rajtam. Nagy levegőt vettem, feltápászkodtam és már szaladtam is a következőért. A kést, villát és a kanalat azt viszont másra bíztam. Meglepődtem mikor a csúnya bácsi mellett kaptam helyet, de pár pillanat farkasszem (már ha ott volt) után, lassan leültem, és figyelemmel kísértem a fiú mozzanatait persze úgy hogy a buksim egyenesen előre meredt, és csak néha néha kandikáltam oda a szemem sarkából. Mikor minden étel az asztalra került és végre ehettünk, kiválasztottam a legnagyobb csirkecombot, és a saját tányérom helyett Ozz tányérjára pakoltam. Majd még mindig nem rá nézve figyeltem a reakcióját. Feszélyezett hogy ott van, és az hogy közvetlen mellettem még inkább. De legyen akármilyen félelmetes is a bácsi, kibírom, és ha kell én válok az Ő mumusává. ><” Minden igyekezetemmel próbáltam megbarátkozni vele, bár féltem hogy Ő miként fogja ezt érzékelni. A kristály amit kaptam tőle az inventorimban csücsül, tudom hogy nem rossz ember, a pici buksim tudja és hisz Ritának, bátyusnak és megbízik Hii-nyanban, de mégis ott van bennem a félsz. Nem tudom talán a magas és erős kiállása, vagy esetleg a talpig fekete szmokingos ruhája teszi. Szimpla megérzés, vagy oktalan félelem?... Az utóbbi tűnik a legnyilvánvalóbbnak, és ezt tudom is a kis fejecskémben. Ez olyasmi mint amikor valaki fél a pókoktól, a sötéttől vagy épp csak a villámlástól… tudjuk hogy szinte alaptalan, mégsem tudunk megbarátkozni vele… igen azt hiszem Oz-fóbiám van. QQ Magam elé is pakoltam ki némi ételt, és jóízűen falatozgattam. Közben végig nézem a többieket, és mindenkiről próbáltam némi információt gyűjteni és reménykedni hogy az ajándékokkal nem lövök majd bakot. Lassan és jó kedéllyel (legalábbis remélem hogy jó kedéllyel) befejeztük az ebédet. Majd ejtőzés képen jöhettek az ajándékok. Hinari osztotta ki őket elsőnek. Kíváncsian néztem végig ki mit kapott, majd mikor a kezembe vettem a kis kalapácsom, megnyomtam rajta azt a gombot amit nem kellett volna és jujj nagyobb lett mint gondoltam, igaz van súlyemelésem, de nem számítottam rá hogy ekkora lesz, és nem szándékosan de hasba ütöttem vele Oz-samat aki pár métert repült a csapástól hacsak nem tudta kikerülni. Ha eltaláltam akkor kétségbe esetten szaladok hozzá hogy segítsek, de pár lépésnél megállok és oda vissza toporgok hogy erőt vegyek magamon és felsegítsem ha szükséges, majd megszólaltam.
- Estküszöm nem szándékos volt Oz-sama, bocsánatot kérek! – Hajolok meg tisztességesen, és két kis halovány könnycsepp jelenik meg a szemem sarkában. Tényleg nem akartam bántani. QQ Majd ha minden korrigálódott akkor jöhettem én az ajándékokkal. Mindenkiét az inventorymban tartottam, majd mikor oda került a sor előhívtam a kis ajándékdobozkáimat.


Rita: Léptem oda a lányhoz.
- Te érdemled az elsőt. Te voltál az, aki felkarolt és a kezdetektől fogva kitartott mellettem, legyek akármilyen esetlen és haszontalan is. Így ezt mindenképp neked szeretném adni. Tudom hogy te úgyem mennél be egy ilyen boltba, így ezt most megtettem helyetted. Rajtaaa! Próbáld fel! – Fejeztem be a mondatom mikor már nála volt az ajándékom.
Hinari: Fordultam hozzá és kissé visszább fogtam a hangom.
- Ezt neked szeretném adni. Egy nagyon ritka dágakődarab van benne. Egyesek szerint elpusztíthatatlan és nem azért mert kiírja az „Immortal Object” felíratot, hanem csupán azért mert még nem volt olyan harcos vagy természeti körülmény ami akár megkoptatni is képes lett volna. Így ezt mint jelképes ajándék bízom rád, hogy amíg ez a ékkődarab egyben van, addig te maradj a céhvezér és tartsd egyben a bandát. Legyünk olyan sebezhetetlenek mint egy a kavics itt. - Mosolyodtam el a végére.
Szophie: Folytattam tovább.
- Igaz túl sokat még sajnos nem találkoztunk, de ígérjük meg egymásnak hogy ezen változtatunk. – Rövidke monológ után megöleltem a lányt és átadtam a neki címzett dobozkát, amiben egy panda plüs volt. Nem volt különleges képessége, de talán nincs is szükség neki arra hogy így is puhán melengesse újdonsült tulajdonosát.
Yuichii-báttyus: Szökeltem oda hozzá, egy széles vigyorral.
- Sokat gondolkodtam hogy mi is lenne a megfelelő választás neked, és sok dolog megfordult a fejemben, de utána ráakadtam erre. – Adtam át a dobozt.
- Ez egy szerencse érme, az egyik oldalán egy elf nő, a másikon egy elf férfi található. Állítólag ha az elf férfit dobod vele akkor garantált szerencse ha viszont az elf nőt, akkor ne fogadj semmiben. Sokat segíthet a nehéz döntésekben, így talán kicsit megkönnyíthetem a helyzetedet ha esetleg nem vagyok ott melletted. – Mondtam, a mondat végén kissé lehajot fejjel… Igen, kissé bele pirultam.
Yurihime-san: Fordultam oda hozzá, tőlem nem várt eleganciával és kifinomult mozdulatokkal hajoltam meg előte miközben átnyújtottam az ajándékom. Tudom hogy a formalitás sokat jelent számára.
- Hime-sama, régen találkoztunk, de sajnos nem jelenthetem ki hogy ismerlek téged, ami persze csakis az én hibám. Sok olyan helyzet volt amikor melletted és mindenki mellett ott kellet volna állnom és támogatnom… Még egyszer ilyen nem fordul elő, ígérem hogy több időt szánok arra hogy egyszer kijelenthessem: ismerlek. – Ha kibontotta az ajándékot, akkor egy furcsa tárgyat pillanthatott meg.
- Ez egy zenélő wand. Elalvás előtt ha hallgatod kicsit, állítólag mesés álmokat biztosít. – Mosolyodtam rá. Majd mikor kivette a dobzoból, feltűnt hogy az árcédula még ott figyel, és elfelejtettem levenni, így amilyen gyorsan csak tudtam ezt pótoltam, majd zavart mosollyal kértem bocsánatot.
Aoi Shizuka: Kissé bizonytalanul léptem oda legújabb tagunkhoz.
- Shizu-sama ugye? – Mosolyodtam rá.
- Tessék, ez a tiéd. – Nyújtottam át neki a dobozkát, melyet ha kinyitott egy medált talált benne.
- Sajnos nem ismerem az ízlésedet, csakis annyit tudtam hogy lány vagy, és ugyebár minden lány imádja az ékszereket. – Érintettem meg a legujabb fülbevalómat amit Hinari-chan-tól kaptam, és egy kósza pillantást vetetem a lányra.
Ozirisz: Ő hozzá nem léptem oda, csupán rá pillantottam, és a kandaló fölé akasztottam egy csizmácskát benne egy dobozkával. A csizmán volt egy névcimke, ami Őt jelölte. Ha oda ment és kivette a dobozt abban egy maszkot talált.
- Ez a maszk képes pár másodpercig láthatatlanná tenni. – Mondtam neki.
- De sajnos küzdőterekben és egyéb harcba folyt helyzetekben valamiért nem működik. QQ – Magyaráztam neki. És rámosolyogtam.
Majd most jöttem igazán csak zavarba, pillantottam a kis vendégünkre.
- Nem tudtam hogy jössz, így sajnos nem készültem karácsonyi ajándékkal. Bocsánat. – Hagytam némi szünetet.
- De ez nem jelenti azt hogy kimaradsz bármiből is. – Vigyorodtam rá, és közelebb hajolva hozzá ha engedte, kapott egy naagy-naagy Ai puszit a jobb arcocskájára. Majd az inventorymban kezdtem el kutakodni, miközben figyeltem a fiút. Néha nemlegesen bólogattam hol pedig eltűnődtem hogy talán ez/az jó lenne neki. Majd mikor teljesen legörgettem a menüm, megakadt a szemem azon amit neki tudnék ajándékozni. Előhívtam a kedvenc nyalókáimat és átadtam neki, remélve hogy elfogadja. De nem csak azon akadt meg a szemem. Eddig sosem mertem felvenni, de ez a fiú felbátorított. Volt egy jelmezem, aprópénzért vettem de nagyon cukinak találtam, és most is szeretem, épp csak nem volt alkalmam hogy felvegyem. Így úgy döntöttem eljött az idő hogy bátor legyek! És felvettem a tehén jelmezecském. ^^” ~Végre használhatom *-* ~ Bár a farsang még odébb van, a haloween meg már elmúlt, így megmutathatom magam Ai-boci-nyan- ként is. :3


Az ajándékozás után történt még egy furcsa dolog... mocorogni kezdett a csizmácska a kandalló felett. Eleinte elképedve nézem, mert fogalmam sem volt hogy mégis hogy is lehet ez?... Első gondolatom az volt hogy talán Szophie gekkója mászott bele, de az akkor sem lenne ekkora.. majd egy fejecske bukkant ki belőle, ami nagyot ásítozott.
- Wheeee? Kyubeiii?... – Akadtam ki, eme egyszerű tényen. Felfogni nem tudtam hogy mégis hogy került ide, mikor megkértem hogy menjen haza… sőt még bele is egyezet… erre meg itt eszi meg a fene… Hirtelen azt sem tudtam hogy mit csináljak… bár az tény hogy letagadni már nem tudom, mivel elkiabáltam magam. Legszívesebben a Hinaritól kapott kalapáccsal csapkodnám míg haza nem szalad… félek miféle galibát fog okozni megint. Így kissé feszülten léptem oda hozzá, és halkan súgdolózva faggattam ki hogy mégis mit keres itt.
- Nyihaaaaooo – Ásított egyet a faggatózásomra.
- Whee? Illik válaszolni, ha kérdeznek! – Jelentettem ki, ellentmondást nem tűrő hangon.
- Csitt legyen! Őhatalmasságomnak egy tehén csak ne kolompoljon! – Oltott le nem kevés arroganciával a hangjában. Kimászott a csizmából, és lehuppant a földre, majd próbált az asztalhoz elslisszanni, de még időben elcsíptem. A mondataival már nem is foglalkozok, nem fogok felvenni egy épp lázadókorát élő tini pet szavait.
- Céhtagok, ha mindenki akkor már én is bemutatom legújabb kis társamat: Kyubei-t. Kissé rakoncátlan és szemtelen, de valójában imádni való. Nem árt senkinek, amíg csirkecombot nem lát… - Fejeztem be, de addigra a kis macskanyuszi már ki is szúrta az asztalon a megmaradt husit… egyszerűen kiugrott a kezemből, és nyomás az asztal… már megfogni nem tudtam, így maradt a legújabb fegyverem.
- Az asztalra nem mászunk fel! – Üvöltöttem és már lendítettem a giga kalapácsot. Ha valaki meg nem akadályozott az bizony leütötte a macskuszit és megritkította a kaják és tialok egy részét. Szerencsére az asztalt nem tudtam vele széttörni… ez tényleg nagy mák ^^". Ha eltaláltam a macskát akkor leszédült a csirkecombbal a szájában, ha nem akkor meg saját maga is leszökelt vele. Oda síettem az asztalhoz, és az egyik kistányéromra szedtem ki néhány falat elemúzsitát a kis bélpoklosnak, majd a kandalló mellett az egyik párna mellé letettem és oda vittem a macsát is, hogy ott egyen.
- Te itt szoktál enni? :O– Kérdezte.
- Nem, ez a te helyed! Úgyanúgy mint az ügyes társaidé -, mutattam a gekkóra a farkasra és Brumira ha itt tartózkodtak. Kyubei-nek eleinte fel sem tűnt a mackós srác, azt hiszem szimplán petnek nézte, majd mikor látta az arcát is kiakadt.
- Te meg mii vagy öregem?... Most pet vagy ember jelmezben, vagy ember pet jelmezben?... Nagyon brutálul elbánt veled a sors haver… de se gond majd én pártfogás alá veszlek. És hűséges csatlósomként igába hajtod velem ezt a mocsokvermet, és győzünk az emberiség elnyomása felett! Az npc-k és a mobok szabadok lesznek! o/ - Lelkesedett bele saját monológjába, egészen addig amíg Brumi meg nem moccant. Akár csak egy kis mozzanat is elég volt ahhoz, hogy Kyubei hátán felálljon a szőr, a farkát és a fülecskéjét hátra felé hajtotta, ingerültségét kifejezve és hangosan fújt. Úgy néz ki mégsem szimpizett annyira Brumival mint amennyire azt eleinte mutatta, vagyis próbálta elhitettni. Valamiért megijedt. Amint észrevettem ezt az egészet, oda siettem hozzá felkaptam, és bocsánatot kértem a maci fiútól.
- Jobb lenne ha haza mennél. – Ajánlottam fel már sokadára.
- Én? Már hogyne.. most kezdődik csak igazán az este. – Húzódott furcsa mosolyra a szája, és elegánsan lépkedett el mellőlem…. elegánsan le se *****-t…. Egy váll rándítással rá bíztam hogy csináljon azt amit akar, de most már biztos nem védem ki a sej-haját… ><” Személy szerint gekkó vadászatba kezdtem, kitűzött célom volt hogy játsszak vele. Míg a kis macskanyuszi egy másik petet vett célba. Méghozzá Nestor-t.
- Héé, te repülő gyík! – Szólította meg.
- Fogadjunk hogy erősebb vagyok mint te? – Szűkült össze a szeme. Azt hiszem kereste a saját súlycsoportját.
- De vigyázz mit válaszolsz, mert onnantól az én petem leszel érted? És azt kell majd csinálnod amit Őhatalmasságom parancsol neked. Viszont legyen ez így fordítva is… azt hiszem úgy fer. – Arca sunyi torz mosolyt képviselt miközben várta a „repülő gyík” válaszát.
Majd mikor személy szerint megtaláltam a gyíkocskát, vagy esetleg bele untam. Akkor oda cammogtam a kandalló mellé kissé melegedni és pihengetni is. Ha még ott volt Brumi akkor megkíséreltem nyitni felé.
- Nem nagyon hallottalak még beszélni. Nem kell ennyire szégyenlősnek lenned. Biztos vagyok benne hogy Szophie jól bánik veled, és ahogy látod a céhtagok is mind kedvesek és barátságosak, egymással is, és biztos vagyok benne hogy már téged is elfogadtak teljesen. – Ha nem válaszolt akkor másfajta taktikához folyamodtam. Először is bele kortyoltam a forró csokimba, majd letettem messze magamtól. És nem csináltam mást, mintsem kíváncsian utánoztam Brumi mozgását, esetleg hangját. (Persze csak bizonyos határokig ><”) És nevessen ki senki ezért >< Csupán próbálok barátkozni, és megérteni mellettem ülő társamat, és ha kell hát így ><

Mire végeztünk a legfontosabb előkészülettel, már én is egyre felszabadultabbá váltam, igaz Ai és Hime ügyetlenkedését aggódva figyeltem, de mivel semmi bajuk nem lett, és ők is vidáman álltak hozzá, hamar kiült az én arcomra is az öröm. Ahogy körbenéztem, mindenki lelkesen igyekezett ott segíteni, ahol tud, beszélgettünk és nevettünk, s az ebéd is úgy telt el, ahogy szerettem volna. Nem győztem eleget csodálkozni Hime figyelmességén, ami az evőeszközöket illeti, és Szophie és Ai ijedtségén, amikor kialakult az ülésrend. Gondolkoztam rajta, hogy mégis változtatok, ám végül oldódott a hangulat, és mindenki beszédbe elegyedett egymással, vagy más módon próbálta leküzdeni a tartózkodását. Persze - bármennyire is nem akartam - nekem is sikerült idiótának beállítani magam, ugyanis valamelyik lány, talán éppen Ai azt ecsetelgette éppen, hogy ki képes vagy nem képes lenyelni egy adag fahéjat. Porzik, száraz és sok, én azért mégis megpróbálkoztam vele, aminek csupán annyi lett az eredménye, hogy végül a fele fahéj a levegőben szállt, a maradékra pedig kancsószám ittam a vizet, s amikor az elfogyott, egy kis borral voltam kénytelen leöblíteni a maradékot.

Az ajándékozás is az ünnephez híven telt el, és nem tudtam eléggé megköszönni a tárgyakat és a szavakat, amiket a céhtársaimtól kaptam. Jólesett, hogy bíztak bennem, és hogy ezt képesek voltak ki is mondani… azt hiszem, többet igazán nem kérhettem ettől a naptól. Lazultam én is, Szophie zsiráfnyakán pedig olyan jóízűen nevettem, ahogyan még nem sokan láttak.
- Mondtam, hogy először Vezérrel etesd meg – nyújtottam a nyelvem a lányra, aki éppen próbált felállni, majd persze segítettem neki, nem leplezve egy pillanatig sem, mennyire mulattat, ahogy szerencsétlenkedik. Ai is hozta a formáját, ám ahogy végül tényleg odament Oziriszhez, úgy gondoltam, hogy voltaképpen ez még kellhetett is, egy kicsit bontotta a kettejük közi falat. Eleinte én is odasiettem volna, ám végül helyben maradtam: nem kellettem én oda, elintézték ezt ők maguk között. Kezembe vettem a maradék forrócsokimat, azt kortyolgatva nézegettem a szaladgálást, a sok ajándékot és vidámságot. Az Ai által kapott drágakövet emelgettem, átszűrődött rajta a fény, ahogy a csillár felé fordítottam. És mintha egy kicsit izzott volna is, mintha átvette volna a hőt, hogy felém közvetítse a melegséget. S sorra mentem, mindegyikben megtaláltam a mögöttes értelmet, s minden ajándék, amit kaptam, egyedivé és értékessé vált, az embereket jelentették, akik adták. Gondolatban már mindegyiknek megvolt a helye a szobámban, s biztos voltam benne, hogy képesek lesznek felvidítani a borúsabb napokon is.

Eközben Nestor sem tétlenkedett, néhányszor kerestem a tekintetét, hogy jól érzi-e magát, s bár egy kicsit idegenkedhetett ettől a nagy zsongástól és a sok embertől, azért ő is megtalálta a helyét közöttünk. Érdeklődését felkeltette a nálánál jóval kisebb pet agresszív hozzáállása. Lenézett a nyuszimacskára, én pedig a háttérből figyeltem, hogyan fog rá reagálni. Nem féltettem egyik állatot sem, s rendkívül kíváncsi voltam, hogyan fognak boldogulni egymással.
- Nestor nem repülő gyík, hanem tűzsárkány – javította ki a petet higgadtan, fel sem véve annak hangnemét. Érdeklődve, felvont szemöldökkel nézte, ahogyan Kyubei folytatja a pattogást, s amikor elhangzott a kérdés, nem válaszolt rögtön – Ha…ha…happshhci – tüsszentett egy hatalmasat, aminek nyomán szájából apró, forró parázsdarabok törtek elő, egyenesen Kyubei felé. Ekkor álltam fel, s léptem párat előre, meglepetten szemlélve Nestort. Fogalmam sem volt, hogy képes ilyenekre, s bár tűzsárkány volt, igen, a tűzfújást még egyetlen egyszer sem használta.
- Nestor elnézést kér – mondta a nyuszimacskának, ám még én is láttam rajta a pillanatnyi meglepettséget. Lehet, hogy a fahéj és más fűszerek illata csalta ki belőle, amik a levegőben terjengtek… de a képesség benne volt, ezt tisztán láttam. Örültem neki, s ő is így érezhetett, ám a helyzet nem volt éppen a legjobb, hiszen ha Ai petje nem volt elég ügyes, a bundája bizony megpörkölődhetett; s amennyit láttam eddig ebből a különleges állatkából, nem valószínű, hogy jól fogja fogadni a váratlan történést.

Végül – valamilyen módon – csak megoldódtak a dolgok, s minden folytatódott úgy, ahogy elkezdtük. Ai jelmezén nem tudtam nem mosolyogni egy jót, feldobta a hangulatot, még az eddigieknél is jobban. Én pedig igyekeztem mindenkivel beszélni egy keveset, együtt nevettünk Szophie sütijein, a peteken és az egyéb dolgokon is. Nem gondoltam semmire, nem éreztem egy kicsike terhet sem, végre. Örültem, hogy ismerhetem őket, s hogy mind együtt vagyunk ma este. Karácsony. Talán a legjobb napom volt ez a mai, mióta beléptem ebbe a játékba… s csak most éreztem igazán, mennyire jó döntés volt csatlakozni a céhbe.


Köszönöm a reagjaitokat, jó kis játék volt ez, az elhúzódás ellenére is.
JL