Sakuraba Shiki

Go down

default Sakuraba Shiki

Témanyitás by Ixion on Pént. Május 10 2013, 22:42

Név: Sakuraba Shiki
Nem:
Kor: 15
Kinézet: 163 cm magasságú, vékony testalkatú. Hosszú vörösesbarna haja a háta közepéig ér. Szemei vörösesbarnák, bőre világos. Előszeretettel hord sapkát, melyekre néhanap kitűzőket tesz. Kimondottan merész az öltözködése: bár halványzöld, rövid ujjú kardigánja alatt fekete pólót visel, a hasa teljesen kilóg. Térdig érő, barna nadrágot hord, azzal megegyező színű elegáns csizmával.
Jellem: Életvidám lány, aki ezer örömmel nyit az új dolgok felé. Igyekszik minden helyzetben optimista lenni, mégha a dolgok a legkilátástalanabbul alakulnak. A legtöbbször - sőt, inkább mindig - a közeg elvárásaihoz alkalmazkodik és együttműködik. Ennek ellenére nem az a szende, kis fruska, ahogy az kívülről látszik: mélységesen megveti azokat, - különösen a lányokat - akik "felsőbbrendűnek" tartják magukat. Neheztelését is csak nagy nehézségek árán tudja legyűrni, de csakis addig, míg feladatát vagy küldetését nem teljesítette. Hajlamos a gúnyolódásra, főleg ha a küzdelmekben már-már nyerésre áll. Elmondható Shikiről, hogy egy oroszlán bátorságával bír: noha első benyomásra meggondolatlanságnak tűnhet és részben az is, de elhatározottsága leginkább a baráti kötelékekből merített erő. A ragaszkodása miatt elég makacs, s csak ritkán hallgat másra, ám akkor is megvan a maga véleménye. Éles helyzetekben a legkomolyabb énjét hozza. Ilyenkor legtöbbször egy kiképző őrnagy benyomását kelti másokban. Olykor a ravasz, fondorlatos és bájoló énjét "veszi" elő, s mint egy róka, minden trükköt bevet a siker érdekében, legyen az a nyílt harctéren vagy a szív rejtett zugaiban.
Kaszt: Állatidomár
Képesség: Kördal terápia
A használó a fegyverével egy kört ír le a levegőben, miközben egy dalt kell énekelnie. A létrehozott alakzaton belül tartózkodva a KT-n kívül a játékosok és petek körönként speciális képesség*életpontot gyógyulnak. A kör kezdetben másfél méter átmérőjű, ami két szintenként negyed méterrel tágul. Első szinten két játékos és pet fér be a körbe, majd két szintenként plusz egy játékos és pet maradhat benne. A képesség mindaddig marad fent, míg a létrehozója benne marad, vagy ha sebzést szenved el (ha a támadás félremegy, akkor persze fennmarad). Hátrányos a távolsági és a közelharcok során egyaránt. Fontos, hogy a képesség csakis életpontokat tud regenerálni, páncélt nem!


Előtörténet:
Tizenöt évvel ezelőtt, a Japánban elterülő Aktiában láttam meg a napvilágot. Édesanyámat sajnos nem ismerhettem, hiszen a születésemnél sajnálatos baleset miatt meghalt. Édesapámmal, egy akitai állatpark igazgatójával kellett együtt élnem. Kimondottan jó sorsunk volt: a parkot sokan látogatták, így alkalmunk nyílt fényűzőbb életmódot folytatni. Mire betöltöttem ötödik életévemet, olyan kalandban részesültem, ami igazi mesébe illett. A nyár elejétől a végéig a parkban töltöttünk időnket, hisz' a vakáció alkalmával, jóval több látogató fordult meg. Nem akartam a nagyszüleimnél unatkozni. Az állatpark végülis a második otthonom volt. Olyan természetesen járkáltam az állatok kifutója között, - persze kísérettel - hogy a látogató hüledezve figyeltek. Egy alkalommal túlságosan kíváncsi voltam: új állatot helyeztek el az újonnan épített kifutón. Bár már korábban is távol tartottak attól, de akkor nem figyeltek, ahogy átbújok a korlát és a rácsok alatt és a szavannás területen lépkedtem. Ijedt kiáltások hangoztak föl, de nem foglalkoztam velük. Csak lépkedtem, a rácsoktól egyre távolodva és kíváncsian nézelődtem. Egy hatalmas sziklán a rémület oka jelen meg, egy fiatal hímoroszlán képében. Alig volt sörénye és az is csak a mellkasán, így jobbára a nőstény fajtársaira hasonlított. "Shiki, meg ne mozdulj!" hallottam meg apa rendre utasító, aggodalmas hangját. Bár nem szívesen, de engedelmeskedtem: megdermedtem, nem mozdultam, nem beszéltem. A fiatal oroszlán leugrott a szikláról és lassú, méltóságteljes léptekkel közelített felém. Nem tett semmi fenyegetőt, csupán érdeklődően figyelt, miközben közeledett. Mikor megállt előttem, alaposan megszaglászott. Az oroszlán csiklandós szaglászását csendben tűrtem. Apa akkor érkezett meg a kifutóra. Különös hangon hívogatta az állatot, mire az meglepően szelíden válaszolt. Figyelme egyre inkább az apámra összpontosult. Hamarosan az oroszlán odaballagott hozzá és - a közönség legnagyobb megdöbbenésére - rácsimpaszkodott. Mancsait az édesapám lapockáin tartotta és semmiféle ártószándékot nem mutatott. Sőt, még meg is nyalta az arcát, ami elég kellemetlen lehetett apa számára, elvégre a macskáknak olyan a nyelve, mint a smirglinek.
Az eset után természetesen meg lett tartva a fejmosás, de mivel nem esett bajom a szelídített oroszlánnal való találkozásom során, a dolog hamar feledésbe merült. Hamarosan úgyis bemutatták nekem a Zack névre hallgató nagymacskát, hivatalossá téve az "ismeretséget". A barátságot évekig alapoztam, elvégre egy állattal foglalkozni - pláne egy oroszlánnal - sok időbe tellett. Mindössze hét évig tartott, hogy Zackel tartós barátságot kössek. Közben még iskolába is kellett járnom, tehát csak délutánonként tehettem látogatást négylábú pajtásomnál. Nem volt okom a panaszkodásra, hiszen így is jutott nekem elég barát osztályrészül. Ha tehettem, mindig meghívtam őket az állatparkba, amit jó részük örömmel elfogadott, de Zackhez már nem mertek bemerészkedni. Szerintem komplett hülyének tartottak túláradó merészségem miatt és a véleményüket csak titkolták. Különösebben nem érdekelt, mit gondoltak, csuán az osztály "libáitól" tartottam, méghozzá elég sokáig. Tipikusan a bizalmamba férkőztek, s mikor már tényleg azt hittem, hogy barátkozni akartak, akkor bántottak meg igazán. Kimondottan a szívemre vettem a dolgot, és bár a barátaim mind mellettem álltak, befele fordultam. Úgy éreztem, mintha lukat ütöttek volna a mellkasomba. Sokáig tartott, míg megemésztettem a csalódást, ám azzal együtt a sarkamra álltam. Egy egész életre megutáltam az olyanokat, akik túlságosan nagyra tartják magukat, köztük szólva azokat a lányokat is. De szerencsére nem kellett sokáig tűrnöm azok társaságát: még abban az évben kiíratták őket a szüleik az iskolából, mondván, hogy "az intézmény nem elégíti ki az elvárásaikat". Hatalmas győzelemnek éltem meg ezt: a szív diadala volt az aljassággal szemben.
További három esztendő telt el, mire új osztálytársat tisztelhettünk meg magunk között, Uchiyama Kairi személyében. Már a kezdetektől fogva kedveltük egymást és hasonló lelki világunk volt. Egykettőre megbarátkoztunk egymással. A barátságunk erősebbnek bizonyult a többiekéhez képest. Nagyon örült, amikor elhívtam az állatparkba, Zacknek bemutatni. Legnagyobb meglepetésemre nem tűnt úgy, hogy bolondnak tartana a merészségem miatt. Sőt, ebben inkább hasonlítottunk egymásra. A Kairival töltött idők bearanyozták az akkori éveimet. Egyébként nem volt se műveletlen, se buta. Nagyon érdekelték őt a mitikus dolgok, és ami igazán felkeltette érdeklődésemet az az volt, hogy könyvet írt. Hamar beavatott a terveibe, és amit nagy szívélyességnek tartottam: megkért, hogy folytassam vele annak megírását. A parklátogatás mellett szakítottunk időt a könyvre. Megosztottuk egymással a gondolatainkat, érzéseinket és az általunk elképzelt világainkat. Kairinak köszönhetően engem is izgatottá tettek a természetfölötti lények és a róluk szóló históriák.
Hogy sejtettem volna, nagy örömömben, hogy bár néhány évre, de a nagyszüleimhez kellett költöznöm? Ők az Akitától messze eső nagyvárosban, Tokióban éltek. Apának akkoriban sok adóssága és dolga akadt, így még velem sem tudott foglalkozni. Rettentő érzés volt, hogy Zacktől és Kairitól búcsút kellett vennem, s mégha nem véglegesen, de szívem szakadt meg. Az sem vigasztalt, hogy minden nap tudtam beszélni a legjobb barátommal, az interneten keresztül. Nem olyan volt, mint annak idején, személyesen. Régen szabadnak éreztem magamat, Tokióban azonban rabnak éreztem magamat. A nagyváros reménytelen rabja. A nagyszüleim pedig úgy kezeltek, mint egy óvodást, pedig már addigra betöltöttem a tizenötöt. Nem volt ínyemre a városi élet és a közeg. És itt megkérdezheti magától az olvasó: mivel kötöttem le figyelmemet? A könyvírással és a saját képzeletbeli világomban tett látogatásokkal. Az igazat megvallva akkor sem panaszkodhattam, csupán magányos voltam a nagyvárosban. Akkoriban kezdett híre menni egy játéknak, a Sword Art Onlinenak. Annak rendje és módja szerint Kairi ajánlotta, habár még ő sem próbálta ki. Ha őt érdekelte, akkor engem is és nagyiékat mindaddig nyüstöltem, amíg meg nem kaptam. Szépen beidőzítettem a játék kipróbálását: amint kiléptek az ajtón, egy napos kiruccanás okából, már előkészítettem mindent. Nem kellett sokat vacillálnom a kasztok között: az állatidomár tökéletesen megfelelt a számomra. Avatáralanyt beállítottam, majd a nevem jött, mivel azt hagytam utoljára. Sokat gondolkodtam, mi legyen az, ám végül maradtam a sajátomnál. Elvégre csak egy játékról volt szó, mi bajom eshetne? Készen álltam, úgyhogy már indulhattam is. És nagy megdöbbenésemre valóban indultam! Hatalmas fénysugár töltötte be látókörömet, miután a fejemre vettem a NerveGeart és startoltam. Amint a fénysugár vakító hatása elmúlt, egy nyílt, városi téren találtam magamat, megannyi emberrel együtt. Akkor kezdődött minden. A játékmester - név szerint Kayaba Akihiko - kinyilatkoztatta: nem lehet kijelentkezni a játékból és csakis akkor juthatunk ki, hogyha kijátsszuk mind a száz szintet! Volt ott mindenféle reakció: néma döbbenet, felháborodás, pánikroham. Az előzőből bőven akadtam, de nekem nem volt időm egyikre sem. Meg kellett keresnem Kairit, kerülhetett bármibe. A felbolydult tömegen átvágva, a körön kívül kerestem a barátomat. Semmi eredmény. Kérdések cikáztak a fejemben: mi volt akkor, ha Kairi még nem is lépett be? Akkor figyelmeztetnem kellett volna valahogyan. Mivan, ha a legrosszabb történt vele? Kayaba azt mondta, hogyha a játékban meghalunk, akkor a valóságban. Kétségbeesetten kerestem Kairit a Kezdetek városának nevezett helyen. Más ötlet amúgy sem jutott eszembe. Miközben a szűkebb házsorok között járkáltam, már-már lassan kezdtem feladni a keresést. Reménytelen helyzetem könnyeket csaltak a szemembe. Ám ekkor egy szomorú hangra lettem figyelmes, ami szüntelenül egyetlen dallamot énekelt. Gyászos, mégis vigaszt nyújtó volt. Áhítozva, vágyakozva indultam el a hang forrása felé. A labirintusszerű házsorokon átjutva a dallam egyre tisztábban hallatszódott. Az egyik zsákutcából jött, de ott egy nagy, barna papi köntösbe öltözött, csuklyás monstrumon kívül nem találtam senki mást. Kétséghez sem férhetett, hogy az énekelte azt a dalt. Magányosan állt ott, a falnak dőlve, keresztbefont karral. Meghatott döbbenettel hallgattam, míg észre nem vett. Fejét lehajtva fordította felém, így nem láthattam az arcát.

- Mond - szólított meg mély, méltóságteljes, mégis dallamos hangján. - már fénylenek a csillagok, az esti lelkek?
Minden bizonnyal estére gondolt - mert én igen - mert kérdésére némán ráztam fejemet. A lény fél térdre ereszkedett, hogy közelebbről is megvizsgálhasson. A csuklya alatt türkizkék szempár ragyogott, ami kissé elbizonytalanított. Karjairól megbizonyosodott, hogy valami szörnyeteggel álltam szemben. Bal karjával a bal térdére támaszkodott, a jobbal pedig a földet nyomta, mintha el akarná taszítani magától.
- Mi a neved, emberlány? - kérdezte végül.
- Shiki. Sakuraba Shiki. - feleltem, miután elég bátorságot gyűjtöttem. Már nem féltem, sőt, olyan határozottan mondtam ki a nevemet, hogy a szörny szemei meglepődöttségében elkerekedtek és sejtelmesen morgott.
- Bátornak tűnsz. - mondta. - És mit keresel oly bőszen?
- Valami fontosat. - természetességgel mondtam, pedig meglepődtem. Tudta, mit csinálok, bár nem is ismert.
- Valami fontosat? - furcsálló kíváncsiskodásba kezdett.
- Valami fontosat. Nagyon fontosat.
A válaszomat egy újabb sejtelmes morgás követte. Az általam nem láthatott állát szinte gondterhelten vakargatta, dörzsölte.
- Nos - kezdett bele. - ha így állunk, mégsem járkálhatsz egyedül, idomár létedre…
Ezt is vajon honnan tudhatta? Talán a kezemben levő kés miatt, ami az idomárokra jellemző fegyver volt? Nem volt időm ezen gondolkodni. A lény egy tojást emelt maga elé és letette mellém.
- Tegyen jó szolgálatot. - mondta. Meghökkenten néztem a tojást: hatalmas volt, szinte ember nagyságú, de termete ellenére könnyen mozdítható volt. A tetejét arany kerékmintázat díszítette, amely javarészt egy órára hasonlított. Maga a tojás feketéhez közelítő kék volt, melyet vörös-arany-lila színű, enyhén görbe tollszerűségek ékesítették. Kicsit sem hasonlítottak a madarak tollára, ez az, ami meglepett. A tojás meleg volt, de a kígyó bőréhez hasonló nedvesség járta át. Már fogtam kígyót, ám ez egy tojástól mégiscsak furcsának tűnt. Ám mire megkérdezhettem, miféle szerzet lapulhatott benne, addigra a monstrum eltűnt. A dallam újból felhangzott, amint egy óriási, szárnyas árnyék húzott el felettem és azzal a dal is lassan elhalkult. Nem akartam, hogy vége legyen, így folytattam a dalt. Azzal együtt valamilyen fényes por gyűlt a fegyveremre. Gondoltam egyet és egy kört írtam le vele. Nagyot próbáltam, de az meglepően gyengévé tett, így inkább zsugorítottam annak méretét. Amint bezártam és abbahagytam az éneklést, üdítő érzés fogott el. Gyógyított, ráadásul a dallam még mindig visszhangzott és bár halkan, de nem ért a végéhez. Ekkor találtam rá a képességemre, mely a gyógyítás volt. Ezután elindultam, a tojást magam előtt gurítgatva.
Nem tudtam, pontosan mikor fog kikelni, de minden esetre várnom kellett, még akkor is, ha nehezemre esett. Segítség nélkül tehetetlen voltam mind a fejlődésben, mind pedig Kairi keresésében. Fél év telt el, de még azóta sem született meg a tojásban lévő lény. Kezdtem aggodalmaskodni, ám egy nap megtört a jég, azaz inkább a tojáshéj. Izgatottan vártam, mi fog kikelni belőlem, ami majd társként segíthet nekem…
Ixion
Ixion
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 34
Join date : 2013. May. 10.

Karakterlap
Szint: 2
Exp:
Sakuraba Shiki Vo36oi60/100Sakuraba Shiki 2yjvlht  (60/100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Sakuraba Shiki

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szomb. Május 11 2013, 00:17

Szia!

Nagyon jó előtörténet, természetesen elfogadom.

A tojással eléggé megleckéztettél, így a legközelebbi, ami az adatbázisban van az... A tojásból egy Tűzsárkány fióka kelt ki. (Ha a sorsolás nem tetszik, kérhetsz mást PÜ-ben.)

Ezután a legfontosabb, hogy pontozd a karakteredet. A karakterek kezdéskor tíz (10) pontot kapnak, amit a harcos alapra, azaz:
Élet: 2 (a kisállat élete élet/2)
Fegyverkezelés: 0 (a te sebzésed, ennek fele a találati esélyed)
Irányítás: 3 (a kisállatod sebzése, ennek fele a pet találati esélye)
Kitartás: 0 (megegyezik a kisállat kitartásával)
Gyorsaság: 0 (megegyezik a kisállat gyorsaságával)
Speciális képesség: 0 (megegyezik a kisállat speciális képesség pontjaival)

Erre ráoszthatsz. Az elosztáshoz ha kéne egy kis segítség akkor ide kattints és a pontokat itt oszthatod el.

A kiosztás mellett kapsz tárgyakat is.

Kezdő Állatidomár Kés ( - )
Kezdő Ruha (felszerelt, +2 páncél)

Hazatérés Kristály (ezzel már ismert városokba teleportálhatsz)
1x Mini Potion (+5hp) - harc közben visszatölt 5 hp-t.

És ne feledkezzünk meg az aranyról. 70 arany üti a markodat. + 75 új ritka pet felfedezése miatt.

Itt az idő adatlapot készíteni, amit itt tehetsz meg, új topic nyitásával, aztán ha játszani szeretnél, találj magadnak egy játszó vagy küzdőtársat esetleg jelentkezz küldetésre.
Kayaba Akihiko
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 16189
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.