Looking through my eyes

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Go down

default Re: Looking through my eyes

Témanyitás by Hinari on Hétf. Jún. 27, 2016 4:48 pm


Próba

Szophie.
Valahol ezzel az egy szóval romlott el minden, és így visszagondolva, azóta is csak vergődés volt, minden egyes szó vagy tett, amit igaznak vélt mosollyal mondtam ki vagy értem el. Pedig én sokszor, többször is megpróbáltam azóta. Voltak, akikben megbíztam. Még mindig, habár belegondolva igenis furcsán önkínzó lehet, hiszen mindig azok tudnak a legtöbb fájdalmat okozni, mégsem, nem, én nem vagyok képes mindenkitől elszigetelni magam.
Mint Szophie.
Volt a düh. És mégis mit értem el vele? Metsző szavak egy gyilkostól; meggyötört kiáltás, ki igazán szeret. Én mindenkinek csak ártok. Aztán a próba. Próbának neveztem mindvégig, mert soha igazán nem tudtam átélni és úgy gondolni rá, mintha valóban én lennék nem. Harcoltam egyedül, akkor tudtam nyugodt lenni de a gondolatok kínoztak belül; hát ez lett a vége, tényleg nincsen megoldás? Meg a játékok. Egyetlen fejezete a próbának, mégis, sok reménységem volt benne; én segítettem. Szörnyeket megölni egy baljós völgy árnyékában, párbajt gyakorolni ha kellett, együtt mászni a hegyet karácsonykor és nevetni, amikor a társaim elcsúsztak. Kihívásokat teljesíteni, erősödni, erősödni, virágot szedni, koboldokat és bossokat ölni, repülni, repülni az éjben, éjfekete sárkány hátán, hallani ahogy zúg, süvít a szél és mindez csak játék, játék. Játék volt csupán?
Szophienak biztosan.
Sokszor gondoltam már rá, hogy meghalok. Nem akaratból, mert én nem vagyok csónak a sodró folyóban; kit visz a víz és egy újabb sör mellett talán átgondolja, hogy melyik part is lenne neki a jobb, amit soha nem érhet el. Voltak vágyaim. Látni akartam a családom újra, és látni, ahogy sok száz gyerek mosolya végre őszintén nyugodt lehet, óvó biztonság karjaiban, ahol már nem csak őrajta múlik minden. Mégis, többször volt már nagyon közel a halál. Talán féltem is tőle nemegyszer.
Vajon látni foglak újra, akarni fogom?
Tudtam, hogy minden törékeny és ez a pár hónap, ez az állandóan fojtogató változás egyszer maga alá fog temetni, és én csilingelőn nevetve fogom elfogadni, hogy veszítettem. Hogy a próba elbukott. Hogy mégcsak említésre se lesz méltó, hogyan jutottam el idáig. Nem találkoztam vele a folyosón, nem láttam Himénél és nem ügyködött a kertben. Bezártam a menüm, de nem mentem el, Alex már megtette helyettem és én csöndesen és gondolatok nélkül vártam, hogy megérkezzen. Egyetlen szót kérdeztem tőle, „Igaz-e?” ő pedig bólintott, de egyikünk sem szólt többet; fájtak a szavak. Szinte hallottam, ahogyan eltörik minden. Egy hatalmas reccsenéssel, mint dúló viharban az öreg diófa, összetörve a táblát a figurák pedig repülnek, sodródnak és alább nem vár más, csak rideg, sötéten folyó sár. A játék elveszett. Minek is állítottam fel egyáltalán? Hisz éreztem a szelet, arcomba csapott minden egyes percben, mutatva, hogy ábránd csupán, amiket kergetek.
Ha itt lennél, ezekért vajon haragudnál rám?

Többmindent is becsuktam aznap éjjel. Ablakkal zártam ki a meleget, inventoryval a bekúszó, fekete nevet és gondolatokkal, sötétekkel kavargókkal, hogy többé nem szabad, a játéknak nincs helye itt. Még a próbálkozás is felesleges.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3723
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
Looking through my eyes - Page 2 Vo36oi14557/10100Looking through my eyes - Page 2 2yjvlht  (14557/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Looking through my eyes

Témanyitás by Hinari on Vas. Ápr. 08, 2018 12:00 am


Kilenc négyzetméter

1.

Előzmény

Onnan tudtam, hogy már három napja vagyok itt, hogy lassan elkezdett ütemessé válni a gyomrom korgása. Három nap. Három nap és felém se nézett senki. Mintha dolguk végeztével elfelejtették volna eltakarítani a piszkot. Hunyorogva fixíroztam a barlang plafonját és nevethetnékem támadt a gondolatra.
Senki se voltam. Senki, aki megért volna egy mondatot. Senki több annál, mint régen.
Azért, természetesen, voltak változások. Már nem féltem, mint azt a játék elején tettem volna, és azon rendkívül idegesítő helyzettől eltekintve, hogy sem inni, sem enni nem adtak, egészen viselhető volt a szituáció. Egyelőre. Aktív jártasságok híján olyan meztelennek éreztem magam, mint átöltöztetés közben. Egy kényelmetlen, fekete, feszülős felső- és alsórész került rám és a bennem rejtőző lány rettegett tőle, hogy egyszer lesz funkciója annak, hogy nem egyberuhával oldották meg. De ennek már három napja volt. Látás nélkül mégcsak észre se vehetett senki ebben a félhomályos lyukban, hacsak nem egyenesen rám néz. Mondanom se kell, hogy ilyet nem tett senki. A másik égbekiáltó különbség talán az lehetett, hogy higgadtan tudtam végiggondolni mindent – nem mintha lett volna bármi más elfoglaltságom idebent. Nem fognak megölni. Legalábbis jóideig nem. Tehát vagy kellek nekik valamihez, aminek több esélyét láttam, vagy a feladat egyszerűen csak ennyi volt. Eltüntetni az útból. Ha poénosra akartam volna fogni, még hízelgett is volna ez a rendkívül kitüntetett szerep. Voltak pillanatok, amikor szükségem volt erre a felfogásra. Különösebb előjel nélkül felnevetni és azt gondolni, az ég óvja őket Hoora haragjától, ha egyszer megtalál! A derű elűzte a bizonytalanságot; azt a belém maró ürességet, amelyet a csupasz, rücskös falak vertek vissza elmém legeldugottabb szegleteibe is. Egy másik, ennél sokkalta többször feltörő gondolat azonban elfacsarta a szívem s ilyenkor üresen bámultam a gyűrűm helyén lévő semmit. Átöleltem térdeim és ráhajtottam a fejem, hogy szőke tincseim eltakarják előlem a valóságot: egyedül voltam. Reménytelenül egyedül.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3723
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
Looking through my eyes - Page 2 Vo36oi14557/10100Looking through my eyes - Page 2 2yjvlht  (14557/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Looking through my eyes

Témanyitás by Hinari on Szomb. Május 19, 2018 8:03 pm


2.

Nyikorogva nyílt ki a rozsdásra tervezett, tömör vasoszlopokból álló rács. Hangja éles kiáltásként hasított a napok óta beállt csendbe; a nyomában járó, puha léptek pedig mint néma simogatás libbentek utána, eltompítva a fájdalmat, amit fülem hallani vélt. Nem néztem fel. Hátamat kényelmetlenül nyomta a mögöttem lévő, nyirkos fal, szemeim csukva, mellkasom lassan felemelkedett, megállt… majd egy hosszabb sóhajtás képében süllyedt le újra. Ez volt az egyetlen reakcióm az idegenre, aki még soha sem jött a rácsok másik oldalától beljebb. Testsúlyomat áthelyeztem, ujjaimmal simítva végig a döngölt földpadlón, hogy érezzem annak durvaságát. Hogy érezzek valamit, eltekintve a már-már állandónak mondható szúrástól, amivel a torkom és a gyomrom követelte a jussát.
Az idegen megköszörülte a torkát. Cipőjével dobogott, pont úgy, mint egy türelmetlen kisgyerek. Résnyire kinyitottam a szemem, és felnéztem rá. Magas alakját, keskeny állát és finom vonásait még az itteni félhomályban, jártasságok nélkül is ki lehetett venni; világosbarna, zselézett haja pedig úgy csillant meg valamely az alagút másik végében lévő fáklya haldokló fényében, mint egy vörös szentjánosbogár utolsó lélegzetvétele.
Kezeit karba fonta, és hümmögve hajolt hozzám közelebb:
- A bűnüldözők céhvezérétől, a nagy kardforgatótól minimum azt vártam, hogy azon nyomban felugrik és megpróbál kirohanni mellettem – mondta lefelé görbülő ajkakkal, túlontúl művin imitálva a csalódottságát. Lényéből csakúgy sugárzott a hamis elégedettség. Hányingerem lett tőle.
- Bezártad a rácsot – közöltem vele szárazon, nem törődve a hangképzéstől égő szájpadlásommal. Nyeltem egyet, hátha segít, de sajnos mindez ígyis több volt, mint amit el tudtam viselni külső jelek nélkül: köhögnöm kellett. Az idegent úgy tűnik mulattatta az állapotom; flegma viselkedése csak egy pillanatra tört meg, ám énnekem ennyi is elég volt rá, hogy ajkaim alig látható mosolyra húzzam. Eközben ő döntésre jutott. Felegyenesedett majd leguggolt mellém, arcomon éreztem lehelletét és az olcsó kölni szagát, amit nem sokkal ezelőtt magára kent. Nem fordítottam el a tekintetem. Ez most nem az a pillanat volt.
- Hát jó – vonta meg a vállát, szavaiból azonban kiveszett az a fajta birtokló magatartás, amit olyan önelégülten tervelhetett ki idefele jövet – De a kulcsot attól még el tudtad volna venni a kezemből.
Szemtől szembe mosolygott rám, egészen közelről.
Válaszolhattam volna… hiszen mindketten jól tudtuk, hogy még azelőtt elrakta azt az inventoryba, mielőtt felém fordult volna, de ő pont ezt várta. Ezt akarta, mohón és akaratosan - én pedig nem adtam meg neki azt a szívességet, hogy újra megízlelhesse a pozíció édes ízét. Szótlanul tűrtem tehát, az ébrenlét és a tudattalanság vékony határán, az éhségtől és szomjúságtól elsötétedő látótérrel, lassacskán merülve bele a fekete folyóba, ami alattam hömpölygött minduntalan. Behunytam szemeim, hogy fenn tudjak maradni, amíg muszáj. Nem ájulhattam el, nem… nem, nem, nem! Mert ha a tudatom megadja magát, a testem is hamarost követni fogja.

Hirtelen lökött oldalra és tenyerét durván az államnak nyomta, biztos kézzel tartva fejem a földön, amíg lábfejét előrebillentve beletérdelt a gyomromba és ott is hagyta azt, tudván, hogy fájdalomérzet híján bármit megtehet, amit csak akar. Teljes testsúllyal nehezedett rám, szabad kezével gyengéden félretolva szőke hajtincseimet, amik előrehullva eddig megóvtak a látványától. Belémhasított a félelem, kiélezett késhegyként haladva végig a bőröm alatt, amíg az idegen csúfondáros arckifejezése lassan elégedettségbe nem csapott át. Vége volt. Megkapta, amiért jött, látni engem félni, tisztázni a szerepeket egyszer s mindenkorra. Egy határozott mozdulattal elengedett és felállt, otthagyva engem a földön.
- Kérnél egy kis vizet, mi? – kérdezte – Hát nem fogsz. Csak annyi jár neked is, mint amennyit ti adtatok nekünk. Semmivel sem több – mondta, majd előhívta a kulcsot és kiviharzott a lyukból, ami lassan két hete volt az otthonom.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3723
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
Looking through my eyes - Page 2 Vo36oi14557/10100Looking through my eyes - Page 2 2yjvlht  (14557/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Looking through my eyes

Témanyitás by Hinari on Vas. Szept. 30, 2018 2:22 pm


3.

Mozgás. Zaj. Emberek. Lassan nyitottam ki szemeim, de a környezetet még ígyis homályos foltként érzékeltem: valaki elment előttem; a túloldalon mások beszélgettek. Éles fény hasított bele retináimba, majd rögtön ki is takarta egy feketés-barnás folt; éppen felettem állt és guggolt le.
- Még mindig nincs magánál - állapította meg. Zúgott a fejem a hirtelen jött sok ingertől. Éhes és szomjas voltam. Elengedtem befeszült izmaim, testem hátracsuklott. Valami... puhára. Erre aztán tényleg felébredtem, hunyorogva próbáltam kivenni, mi is zajlik tulajdonképpen körülöttem. A férfi leereszkedő grimasszal mutatta kezével a számot.
- Mennyit mutatok? - kérdezte.
- Négyet - feleltem neki automatikusan. Ő sóhajtott és megrázta a fejét. Egy szőke lány hajolt le mellé:
- Legalább márcsak duplán lát, nem triplán - kacagott és rám mosolygott. Valahogy... hasonlított. Kire is?
Rám. Megdörgöltem szemeim: nem. Nálamnál azért fiatalabb volt.
- Freya...?
- Az ki? - bámult bele az arcomba egészen közelről, ártatlan pillogással szemlélve az állapotomat. Azúrkék szemei voltak. Összezavarodtam. Felültem, fejemet hátrahajtva a mögöttem tornyosuló párnákra. Párnák. Párnák? És egy kanapé. Körülnéztem.
- Jobb, ha gyorsan magához tér, kisasszony. Öt perc és kezdünk! - közölte a férfi és otthagyott. A lányka egy pohár vizet nyújtott felém. Mohón kezdtem el inni. Kezdett tisztulni a kép. Az inventorym bal felső sarka valami nevetségesen kora hajnali időpontot mutatott: még úgyis, hogy alapvetően korán szoktam kelni.
- Elaludtam!? Mi van a koboldokkal? - ugrottam talpra, megijesztve ezzel a szőkehajú lányt. Többen is felém fordultak, páran összesúgtak, amint megláttak. Az övemhez kaptam, de nem volt ott a Katana.
- A koboldokat pár napja sikerült visszaszorítanunk - lépett oda hozzám egy másik lány - Volt ott egy tüzes miniboss is. Mérgező füstöt lehelt. Emlékszel?
Megdörgöltem a csuklómat. Mióta felébredtem, bizsergett a szorítástól.
- Azt hiszem... rosszat álmodtam... - motyogtam magam elé. A másik bólintott. Hasonlított rám.
- Gyere, rendbeteszünk - nyújtotta felém a kezét, és én elfogadtam.
... Pár pillanattal később pedig egy hölgygyűrű közepén találtam magam, puha szaténlepedők között, rengeteg kamerával és fényképezőgéppel körülvéve. Elpirultam, kezem végigcsúsztattam az anyagon és mélyen beszívtam az édes levegőt. Megigazítottam a fürdőruhámat és belemosolyogtam a világosságba. Ha ezt Alex látná...! Embarassed


A mosoly az arcomon maradt, még sokáig. Nem tudta elűzni sem a hideg, sem a mardosó, mély magány. Sötét volt, átláthatatlanul sötét. De én emlékeztem a fényre, és ezt senki nem vehette el tőlem.

just why (:
Looking through my eyes - Page 2 Facehi10

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3723
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
Looking through my eyes - Page 2 Vo36oi14557/10100Looking through my eyes - Page 2 2yjvlht  (14557/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Looking through my eyes

Témanyitás by Hinari on Csüt. Okt. 18, 2018 1:08 pm


4.

Volt, hogy minden előjel nélkül rámtört a zokogás. Hevesen, hangosan, végigsöpörve a koszos földön, át a rácsokon, ki tudja meddig. De senkit sem érdekelt - talán nem is hallották egy távolabb csukott ajtón túl.
Senki sem szólt rám. Senki sem szólt hozzám. Egyetlen egy esetet kivéve.
Lépteit túl későn érzékeltem; csak akkor, amikor már a rácson belül közelített hozzám. Megijedtem a hirtelen zajtól, arcomat a felhúzott térdem mögé ejtettem, talán szégyelltem is magam a sírásért. Nem szabad gyengének lenni - súgta egy rég elfeledett hang; az intelem azonban régóta érvényét vesztette már: azt csináltak velem, amit akartak.
- Csak nyugodtan. Én nem vetlek meg érte - szólt az idegen; hangja mélyebb volt az előző ficsúrénál. Két tincsem között felpillantottam és egy ütemet kihagyott a szívem: a férfi elsőre túlontúl emlékeztetett Anatra. Barna haj, hasonlóra nyírt szakáll, elegáns öltözet. De nem ő volt, egyértelműen nem. Inventoryjából előhívott egy széket, odatette elém és leült rá. Behunytam szemeim, két karommal megfeszülten kulcsoltam át térdeim. A lánc végigsúrolta az oldalam.
Csönd borult a teremre.
- Egyetlen kislánynak sem kéne ekkora terhet magára vennie - nézett le a hat évvel fiatalabb testemre - Nektek tulipánt kéne szedegetni a virágmezőn, nem pedig emberek sorsáról dönteni, bűnüldözőcéheket vezetni és parancsnokoskodni a szintfőnökök ellen.
Testemen végigfutott a remegés, ahogy eszembe jutott Alex és tulipánmező. Az a kék tulipán. A tulipáncsokor, a fiú félszeg mosolya. A boldogság, amit akkor éreztem. Direkt mondta így, vagy egyszerűen csak ráhibázott?
- Tudod, a rendszerben van a hiba. Okold az admint érte - vonta meg a vállát - Voltaképpen még hálás is lehetsz nekem. Miattam békén hagynak - közölte és ami azt illeti, valóban hálás voltam neki emiatt - Persze Rogan más. Gyűlöl téged és a nagydarab fekete haverodat. Nehéz lett volna nem leengedni ide - mesélte tovább és nem várt választ, nem várt tőlem reakciót. A padlót bámultam, elfogadva az éhség és szomjúság okozta törékeny közérzetet, ami egy idő óta folyamatos társul szegődött hozzám és gondolataimhoz. Féltem; ha megmozdulnék, eltörne ez a vékony valóság is. A férfi azonban úgy tűnt megértette ezt.
- Másfél éve elfogtátok a testvérét - folytatta, minthacsak egy könyvből olvasna fel: érzelmet, véleményt nem társított a szavakhoz - Sárga indikátoros volt, nem küldhettétek börtönbe. Azóta sem látta őt, a neve viszont nincs kihúzva. Vajon tudod te egyáltalán, mi van most a fiúval? Vagy Hoora nem osztja meg veled a módszereit? Csak a kiskutyája vagy, ugye, aki kérdés nélkül segít.
Ez utóbbit nem kérdésnek szánta. Éreztem, ahogy megdobban a szívem és nem akar leállni. Mostmár megértettem. Azokat a be nem fejezett mondatokat, az eltereléseket, a ki nem mondott válaszokat, a lakatra zárt ajtót. Szemeimbe könnyek gyűltek, de ezúttal vissza tudtam tartani a sírást. Minden erőmmel küzdöttem ellene.
- Hogy én mennyit hallgattam tőle, hogy cseréljünk ki! - dőlt hátra a férfi a széken és ingatta meg a fejét, hangjában nemtörődöm mosoly bujkált - Dehát az üzlet az üzlet. Amennyi aranyat én az eliminálásodért kaptam, nem foglak csakúgy kiadni. Az egész félévnyi kiadásomat fedezted. De persze ostoba lennék itt megállni - vakarta meg a szakállát - Nem.
Bárhogy is akarta volna folytatni, végül nem mondta ki a szavakat. Nem is érdekelt különösképpen: a srácot láttam magam előtt, amint egy hirtelen mozdulattal a földre lök. Arcán az indulatot, mozdulataiban a végtelen elkeseredettséget. Lehajtottam fejem, homlokomat a combomhoz nyomva. Fel akartam ébredni ebből a rémálomból. Otthon akartam lenni, Naithennel és a szüleimmel. Alexet akartam, amint óvón átölel. Nem akartam hallani senkit és semmi mást. Elég volt. Csak... elég volt.
A férfi felállt, elrakta a széket. Végignézett rajtam, hátat fordított és elindult a rács felé.
- Úgy hallottam okos lány vagy. Gondolom ezek után egyértelmű, miért mondtam el ezeket - mondta még és kilépett a cellából. Léptei hamar elhaltak a folyosón, otthagyva engem a gondolataimmal. Okold az admint - ismételtem el magamban. Összehúztam magam, szabad kezemmel körbetekertem nyakamon a hideg láncot, fejemet nekidöntöttem a hűvös falnak. Egyértelmű volt, persze, hogy az volt: nem adna ki információt, ha meglenne rá az esély, hogy az bármilyen módon is kitudódik.
Mostmár egészen biztos voltam benne: előbb vagy utóbb, de meg fognak ölni.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3723
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
Looking through my eyes - Page 2 Vo36oi14557/10100Looking through my eyes - Page 2 2yjvlht  (14557/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Looking through my eyes

Témanyitás by Hinari on Szer. Okt. 31, 2018 10:23 pm


Tartozni

Beszívtam illatát, éreztem testének melegét, tapintottam arcát, kezeit, ruháját, szőke haját. Újra és újra. Arcomat befúrtam pólójának gyűrődései közé, szabad kezemmel őt markoltam, hogy ne, ne menjen el soha többé. Behunytam szemeim és mélyeket lélegeztem; már nem ért el hozzám semmi, semmi, őrajta kívül. Szívem zakatolt, könnyeim eleredtek - nem tudtam volna megmondani, hogy a megkönnyebbüléstől-e, a boldogságtól vagy a hálától. Talán mindhárom benne volt. Nem akartam elszakadni tőle. A fejemet ráztam. A tenyerembe kerülő kristály hideg volt, olyan hideg, mint a szívtelen acél. Mint az a másik, amellyel ide kényszerítettek. Végigfutott rajtam a remegés, nem, nem, nem. Ő már itt volt. Éreztem, minden érzékemmel, csak őt. Meg azt az egyetlen pillanatot még előtte...
Nem tudtam volna megmondani, hogyan jutottunk haza. A kezemet fogta és éppen egy tincset tolt félre óvatosan, arcán csupa szeretettel és törődéssel. Magamhoz húztam, odabújtam hozzá és befészkeltem magam testének ívébe. A plüssoroszlán leesett az ágyról, de Al, Alex, ő itt volt velem. "Semmi baj" - suttogta fülembe, és én erre aludtam el újra... éjjel mégis felébredtem, hogy nem fogom a kezét. Ijedtség söpört végig rajtam, sötét volt, egyedül voltam, egyedül voltam! Mellettem mocorgott valaki, odakaptam a fejem: a fiú, az egyetlen, kimerülten pihegett mellettem. Megnyugodva kifújtam a levegőt, fejemet beleillesztettem vállának szegletébe. Remegésem kezdett alábbhagyni, ahogy mellkasának fel-le mozgását hallgattam. Nincs semmi baj... nem vagyok egyedül...
... Okold az admint!
Felriadtam az álomból. Odakint lassan hajnalodott. Felültem, hátamat nekitámasztottam az ágynak és hangtalanul, két kezemet a tenyerembe temetve kezdtem el zokogni. Hamarosan két kéz simult a sajátjaiméra és egy mosoly, egy aggódó, védelmező ölelés. Kitört belőlem, ő pedig ott volt mindvégig és hagyta, hogy pizsamáját csatakosra áztassák könnyeim. Fel akart kelteni teát készíteni nekem, de én visszahúztam őt magamhoz. Nem tudtam volna távol kerülni tőle, nem akartam, hogy elmenjen. Leült mellém és ott maradt. Fejemet ölébe hajtottam, kezeink egymáséba fonódtak. Beszívtam illatát, éreztem testének melegét, tapintottam arcát, kezeit, ruháját, szőke haját. Ijedtségem csillapodott, lassacskán képes voltam megnyugodni. Ő pedig nem ment el. Még hosszú hosszú napokon át.

Valahol odabent tudtam, hogy nem tarthat így örökké. Nagyot nyeltem, és remegve figyeltem, ahogyan kimegy a konyhába. Éreztem, hogy kezd úrrá lenni rajtam a pánik, de nem engedtem neki. Erősen, minden erőmet beleadva szorítottam a plüssoroszlánt. Torkom kiszáradt, szemem őt kereste vadul. Összegubóztam a takaró alatt. Remegtem; éreztem a hiányát, a hideget, amelyet nem tartott vissza sem a dunyha, sem a kinti, még mindig nyári meleg.
Akkor tudtam csak megnyugodni újra, amikor odaszökött hozzám és átkarolt.
Okold az admint...
Ketten voltunk. Ketten és senki más.
Nem okoltam senkit sem. Nem akartam emlékezni. Mellette, csak őmellette, vele, együtt, egymásért. Még mindig remegtem, ha nem volt ott velem, de már egyedül is kisétáltam a nappaliba. Hallgattam, amint eggyel lejjebb a hangszerével játszik. A nap besütött a babzsákokra és fényárba vonta a kisasztalon sorakozó üvegpoharakat. Hátradőltem és pihentem, voltam és mégsem voltam egyszerre. Öntudatlanul simítottam végig a párnán egyszer, többször is. Jólesett, megnyugtatott. Itt voltam. Már itthon voltam... De még nem gondoltam a szobán kívüli világra.
Azt az egyetlen pillantást kivéve.

Később beszélgettünk. Sokféléről, mi mosolyt csalt az arcomra. Nestor chocobokat kerget. A Törődés Virága szebb, mint bármikor máskor eddig. Szereti a napsütést ő is. Alexnek nincs kimaxolva a főzése. Észrevettem. Próbált halat fogni. Elugrott előle. Hisame meséjét olvasgattam. A kert mögötti kispatak egy aranyérmét mosott a kövek közé. A két sárkányos plüss kétoldalról vigyázza a könyvespolcot. Minden nap másik csatot tűztem a hajamba. Nevettem.
Azóta először.
A napok múlásával pedig lassacskán szelíd, ámde törékeny hullámmá csitult a felkorbácsolt, végtelen óceán, amivel körülzártam magam. Egyre nyugodtabban lépdeltem a kétszintes lakosztályban, virágot cseréltem a vázában és a közös dalunkat dúdolgattam, amit a Menedék megnyitóján fogunk előadni majd. De mindez bent volt. A külvilág nem létezett. Elnyomott volna. Megfulladtam volna. Kizártam, mindent és mindenkit. Összetört volna.
Odakint nem volt biztonságos.
Csupán az az egy kiáltás, mielőtt Rogan egy utolsót szúrt volna.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3723
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
Looking through my eyes - Page 2 Vo36oi14557/10100Looking through my eyes - Page 2 2yjvlht  (14557/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Looking through my eyes

Témanyitás by Hinari on Vas. Jan. 20, 2019 1:38 am


**

Január tizedikén, pontban tizenegy húszkor megszólalt a csengő. A postás ugyanolyan megunt ábrázattal vágta keresztül magát a havas udvaron és adta oda a levelet, ahogy eddig, arcáról nem lehetett leolvasni semmit se: felpillantott az égre, összehúzta magán álöltözetének felsőjét és elköszönt. Naithen még sokáig nézett utána. Üzenet, magyarázat most sem érkezett - csak az összeg nem stimmelt sehogyan sem, amit a borítékban talált. A fiatal férfi azonban tudta, hogy mi történt karácsony előestéjén - és mostmár azt is, hogy húga tevékenyen működhetett közre az események alakulásában.
Még a hónap elején, de már a média nyomásának csökkenése után látogatott meg pár gyermeket a kórházban, akik felébredtek aznap éjjel. Hallgatta őket. Úgy gondolta, meg kell tudnia mindent, ami csak lehetséges, a bent töltött évek viszont olyan nyomokat hagytak maguk után, amiket Naithen nem értett és nem is érthetett meg soha. De nem adta fel a keresést. Atlétikai válogatottként és másodállásban sportmenedzserként keze elért pár olyan kijutotthoz is, akiknek mozgáskoordinációs segítség kellett, de megtartotta a szerződésben foglaltakat; húgáról egyetlen szót sem szabadott szólnia soha. Titoktartás kötelezte, és hiába vágyott rá, nem kérdezhetett, nem tehetett utalásokat se. Csak hallgatott és figyelt. Eredménytelenül.
A honorárium azonban új reményekkel vértezte fel. Otthagyta szüleinek az asztalon, beült a kocsijába és elhajtott. Lakásába csak pár holmiért ugrott fel, párjának pötyögött közben egy üzenetet, nemsokára pedig már Tokió belvárosában sétálgatott fel-alá, hátha meglát valakit kijönni a fehérre meszelt, kétemeletes épületből. Odabent azonban semmi sem mozdult. Mintha halottak lennének mind. Talán azok is - gondolta a férfi és a hírverésre gondolt, amit az ügy kirobbantott: a kormány szerencsés rendszerhibaként hivatkozott rá, de Naithen tisztában volt vele, hogy ilyesmit csak azok hisznek el, akik megbíznak a felettes szóban és örülnek, hogy ennyit is megkaptak. Hogy ennyi időn át hogyan tudott működni ez a játék betörések nélkül? Hogy a kormány miért finanszírozza az ellátást egyetlen szót se szólva? Hogy miért hat év után sikerült elérni az első jelentősebb áttörést és miért titulálják azt is csupán a merő szerencsének? A háttérről senki sem tudott, mondott semmit. Pár kivételes személytől eltekintve... Naithen pedig közülük keresett bárkit, akárkit.
Eredménytelenül.

A húgával váltott, kimondatlan szavak jártak a fejében. Az az eltört, közös kép. Annabell vonásait látta maga előtt, fején a sisakkal, ahogyan pillantását ráemeli és Naithen ekkor már tudta, hogy a lány élete egyik legfontosabb és talán legrosszabb döntését hozta meg akkor... de nem tudott rá haragudni mégsem. Bevitte kórházi szobájába a kupát, amit kapott. Anne megkérte rá és Naithennek minden vágya volt, hogy ha felébred, azt lássa meg először. Hogy mindketten megtették, amit tudtak. A férfi bízott ebben. Még sokáig. De azon a napon, amikor meglátta az üres ágyat, minden reménye egy pillanat alatt foszlott szét... és ennyi eltelt év se tudta helyrehozni semmi azóta.
- Ha nem haragszik, leülhetek Ön mellé? - kérdezte a középmagas, átlagos férfi és már le is dobta aktatáskáját a kettejük közt lévő üres székre - Képzelje, innen látni ki a legjobban ebből a kócerájból. A takarítónő valahogy nem törli le jól az üveget, de ezzel mindig kivételt tesz. Fura, nem? - mosolygott rá a japán, miközben ráérősen elhelyezkedett a kávézó kényelmetlen, támlás faszékeinek egyikén - Ne haragudjon meg a tolakodásért, de ez a kedvenc ülőhelyem. Szeretem nézni az elsuhanó autókat - folytatta monológját és láthatóan észre se vette, hogy az asztal túloldalán lévő, szőke, azúrkék szemű angol nem kifejezetten örül a társaságnak. Naithen csupán biccentett és fejét visszafordította az úttest szemközti oldalán lévő épület felé: az idő későre járt, lassacskán a második emeleti ablak is elsötétedett, a függönyt elhúzták. Egész eddig égett ott a villany. Négytől fél hatig - emlékezett Naithen és minthacsak bizonyosságot akarna nyerni, rápillantott az órájára.
- A gyermekét várja netán? - szólt hozzá a férfi derűsen és megigazította szemüvegét - Ha jól tudom, ilyenkor szokott vége lenni az énekkarnak - tette hozzá, Naithen szája pedig apró vonallá keskenyedett, ölében lévő keze ökölbe szorult. Úgy érezte, hogyha ez a férfi mégegy szót szól hozzá, beveri a képét, csakhogy elhallgasson. Azzal az ütéssel talán a fejében lévő, sötét gondolatok is elhallgatnak végre. Lassan megrázta a fejét és behunyta szemeit. A felszolgáló elvitte az üres csészéjét - Naithen a legerősebb kávéjukat kérte és egy hajtásra itta ki, még mielőtt az idegesítő fazon feltűnt volna a láthatáron. Most azonban úgy érezte, ezek után szüksége lesz még minimum egyre, mielőtt végleg itthagyja újdonsült beszélgetőpartnerét. Arcán a régi emlékek mosolyával nézett ki az ablakon és figyelte, ahogyan a gyerekek, kicsik és nagyok egyaránt, nevetve hagyják el az iskola falait. Mindig volt köztük egy, aki csöndesen lépdelt a csapat mögött. Az utolsó két lépcsőfokot óvatosan tette meg, azért elköszönt a többiektől, holott azok meg se hallották és megállt az akkor még csemete cseresznyefa árnyékában. A férfi komoran nézte a helyet, de hiába akarta, senki sem várta őt ott ezúttal. Pedig csütörtök volt. Csütörtök, fél hat után nem sokkal.
- Azt üzeni, hogy szereti Önöket - mondta a férfi és lapozott egyet az újságjában, fel se pillantva belőle. Naithen elképedve fordult felé, nem jött ki hang a torkán a hirtelen megdöbbenéstől - És azt is, hogy az ottani barátainak szükségük van rá és nem hagyhatja magukra őket - közölte még, mást azonban nem mondott. Levette szemüvegét, kendőjével megtörölgette azt majd összecsukta az újságot - Én lüke, nem is néztem az órát - nevetett fel zavartan és állt is fel nyomban - Köszönöm, hogy megtűrt maga mellett. Legközelebb próbálja ki a helyemet. Innen sokkalta jobb a kilátás! - emelte meg kalapját köszönésképpen és lépett ki a kávézóból, szürke kabátját ide-oda csapkodta az esti, hűvös szél.
Naithen nem ment utána. Fizetett és egyetlen szó nélkül távozott. Visszaült az autójába és hazaindult, de előtte még tett egy rövid kitérőt a legközelebbi elektronikai üzletbe. Párja aznap a barátnőinél aludt, a lakás szinte kongott az ürességtől, ahogy Naithen benyitott. Édes otthon - gondolta keserűen, majd lefürdött és aludni tért. Kimerült volt és elcsigázott...
A vadiúj, halványkék AmuSphere pedig megvárta őt másnapig.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3723
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
Looking through my eyes - Page 2 Vo36oi14557/10100Looking through my eyes - Page 2 2yjvlht  (14557/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Looking through my eyes

Témanyitás by Hinari on Szomb. Ápr. 20, 2019 11:37 am


***

Nem ment könnyen. Elolvasta a kézikönyvet, böngészőjében utánakeresett minden szakszónak és felment pár olyan chates felületre is, amin a Sword Arthoz eddig leginkább hasonlító Alfheim Online tagjai folytattak eszmecserét. Hozzászólni persze nem nagyon tudott semmihez, de nem is volt ez fontos most.
Egy héttel később felvette a sisakot.
A karakter kalibrálása persze elhúzódott – olyannyira, hogy mire ott állt a főtéren, kedve lett volna hatalmasat káromkodni, amikor pedig megkapta a tükröt és belenézett, meg is tette. Hangosan; úgy, hogy mindenki megállt egy pillanatra. A szökőkút melletti fazon volt az egyetlen, aki csak rezignáltan nézett maga elé és Naithennek komoly két percébe került, mire rájött, hogy az csak egy… npc. Npc? Igen, talán így szokták itt ezeket nevezni. Feszülten nézett körül: a hely jóval nagyobb volt, mint sejtette. Megannyi keresztutca, piac, többemeletes, fagerendás épületek, szűk sikátorok és széles sétálóutcák, mind mind tele emberrel. Mégcsak a tárgyak nevét sem értette, amit egy-egy árus rá akart sózni. Naithen elindult… és két óra eredménytelen gyaloglás után, amikor meglátta, hogy még a fővárosból sem ért ki, egyszerűen csak leült egy padra és úgy nézett fel a narancsszínű égre, elcsigázottan és reménytelenül: mindjárt leveszik róla a sisakot. És ő nem jutott el semeddig sem.
Azt hitte, könnyebb lesz megtalálni Annabellt.
Azt hitte, ma már láthatja, beszélhetnek egymással.
… és ebben a hitben tért vissza újra meg újra, hosszú-hosszú hetek óta.
Már bőven tavaszodott, de hiába sétált nyitott szemmel, nem látta meg az ismerős alakot az utca túloldalán. Kimenni nem mert a városból, sem kérdezni. A munkatársai panaszkodtak rá, egyre több edzést hagyott ki. Barátnőjével többször összevesztek, mint eddig bármikor és Lucynak talán igaza volt; lassanként az összes szabadidejét a sisakkal töltötte, nem pedig azokkal, akik ott voltak körülötte. Akikhez hozzá tudott érni. De nem kérdezhetett. A szerződés kötötte őt és ha megszegi, ki tudja milyen következményekekkel jár a családjára nézve. Átlátta a lényeget, szenteste óta pedig pontosan tudta, mi forog kockán. Így csak ment és ment előre, nyitott szemmel, egyre csalódottabban. Szőke lányokat követett, hiába, pofonokat kapott, állába, arcába. Nem értette, miért nem fáj, de ebben a világban nagyon sokminden volt, amihez egyszerűen képtelen volt hozzászokni: hús-vér emberek haverkodtak programokkal, mutogatták egymásnak adatokból álló, új felszereléseiket, egyszer pedig egy mélykék színű sárkányt is látott, aki anélkül száguldott el felette az égen, hogy bárki is meghökkent volna ezen őrajta kívül. Nem, ez nem az ő világa volt. Esélye a sikerre pedig… elenyészően kevés.
~Minek is vagyok itt egyáltalán?~
A világ elhomályosult és nemsokára átlátszó üveg vette át helyét, mögötte a lakás fehér plafonjával. Eddig nem is érezte, mennyire lüktet a feje. Megmaszírozta homlokát és bevett egy fájdalomcsillapítót. Párja ledobta a sisakot az ágyra és a férfinek arra sem volt ereje és kedve már, hogy rászóljon, el ne törje. Csöndesen ettek, két egymástól eltávolodott lélek az asztal két oldalán. Mit is keres ő egyáltalán egy játékban? Kit is keres többezer ember között? Vajon Annabellt, vagy inkább a saját válaszait? Kin akar segíteni? Húgán-e, vagy saját magán?
- Sajnálom – törte meg a csendet a férfi halkan. Keserűen nézett a naptáron lévő, bekarikázott számra – Még egy nap – tette hozzá, a lány pedig követte tekintetét és bólintott. Tudták mindketten. A húsvét mindigis másról szólt. Azóta a nap óta pedig különösen.

Két suhanc szaladt bele a főutcán. Valamin röhögtek épp, úgy rohantak a macskaköveken. Naithen érdektelen arccal nézte a két kölyök civódását, egészen addig, amíg az egyik egy hirtelen irányváltoztatással fel nem lökte és esett rá.
- Hé… hé te! – böködte meg. Közben társa is odaért, csípőre tett kézzel nézett bele az arcába egészen közelről és hümmögött hozzá – A lábamon fekszel – folytatta a másik. Zavarbaejtő volt a szituáció; Naithen halk bocsánatkéréssel tápászkodott fel és nézte meg magának a fiúk fegyverét. Odakint nem hordták ezeket csakúgy elöl. Úgy döntött, jobb, ha nem köt beléjük. Továbbindult, de azok követték és sugdolództak. Amikor hátrafordult, tüntetően elkezdtek hangosan az időjárásról beszélni, de közben vihogtak. Két majdnem egyforma, idegesítő kis senki. A férfinek torkig elege volt belőlük.
- Van célod is, vagy csak körbe-körbe járkálsz?
- Szerintem minket próbál lerázni.
- Ugyan, nézd már, azt se tudja hol van.
Naithen megállt, keze ökölbe szorult. A srácok röhögtek majd kétoldalról közrefogták, az egyik oldalba is bökte.
- Keresel valakit? – kérdezte komolytalanul és végigmérte őt újra, tetőtől talpig.
- Biztos a szerelmét, cup-cup – toldotta hozzá a másik. Naithen szóra se méltatta őket, úgy haladt tovább.
- Ne menekülj, hékás – érték be három lépéssel és voltak előtte megint.
- Messziről lerí rólad, hogy nem tartozol ide, de tudod mit? Mutatunk neked valakit, ha cserébe elfogadod, hogy tartozol nekünk egy szívességgel.
- Egy nagyon nagy szívességgel.
- Bizony ám!
- És nincs visszakozás, ha kezet adtál, oké?
- Na, mit szólsz? Tudsz egyáltalán beszélni?
- Igen… - felelt már erre Naithen, de nem volt meggyőzve és ezt engedte is láttatni. A két kölyök viszont látszólag nem foglalkozott ezzel: csak rávigyorogtak és mindketten a kezüket nyújtották, keresztbe.
- Nem fogod megbánni! – kacsintottak rá és mondták ki egyszerre. Naithen pedig megvonta a vállát és belement: ugyan mit kérhet tőle két ilyen fiú? Kezet rázott. A fiúk elégedetten bólintottak és pacsiztak egymással.
- Na ezzel meg is vagyunk. Innentől a mienk vagy, amíg nem teljesíted a kérésünket.
- És ez vérkomoly ám!
- Tehát, keresel valakit és mi tudjuk, hogy kit.
- Hát persze – bukott ki a férfiből cinikusan és kerülte ki őket: azt hitte, ha belemegy a játékba, békén hagyják, de ez a kettő úgy tapadt rá, mint a pióca.
- Hasonlít rád és lány.
Naithen megtorpant. A két srác diadalittas vigyorral nézett rá, majd mutatták, hogy kövesse őket. Elvezették, egészen ki a város széléig, egy hatalmas palotához. Bekopogtak a kapun, egy sárkány nézett le rá a tetőről, fogai között füst szállt fel az égre. Hamarosan kinyílt az ajtó és egy szőke, zöldszemű srác állt ott, könyékig lisztesen. Meghökkenve néztek egymásra.
- Nah, a többit már intézed, ugye, Al? – kacsintott a sebhelyes és ezzel belökte Naithent a küszöbön.
- Te meg ne feledd az egyezséget! – emlékeztette őt a másik, majd rácsapták a kaput. Naithen egyedül maradt a fiúval, az épület márványoszlopai fenyegetőn magasodtak fölé.
- Szia, Alex vagyok – nyújtott kezet a szőke meleg mosollyal.
- Üdv… én Naithen és… nos, elnézést a zavarásért – hajolt meg – Ez a két fiú elcibált idáig, de…
- Anne sokat mesélt rólad – mosolygott rá a fiú – Biztos örülni fog neked, bár így a tortám már nem lesz olyan nagy szám – törölgette meg a kezét csillogó szemekkel.
Naithennek megdobbant a szíve.
– Gyere, felvezetlek – hívta Alex és Naithen ment. Elhomályosult szemekkel, tompa tagokkal, fel egészen a harmadikig. Szinte fel sem fogta, ami történik vele. Véget ért volna a keresés? Sikerült volna? Nem akarta elhinni. A fiú benyitott egy ajtón, Naithen pedig képtelen volt a lábait egymás elé tenni újra. Csak állt ott.
És nézte a lányt az ablaknál. Azt a tekintetet. A könnyeit. Bizonytalan lépéseit, ölelését, amelyre évek óta vágytak mindketten. Érezte őt. Ott volt, teljes valójában. Ott voltak egymásnak, talán most először úgy igazán… azon utolsó napon, amitől ő legalább annyit kapott, mint az ünnepelt.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3723
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
Looking through my eyes - Page 2 Vo36oi14557/10100Looking through my eyes - Page 2 2yjvlht  (14557/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Looking through my eyes

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.