Cear VS. Penelope - Mélyvíz

Go down

default Cear VS. Penelope - Mélyvíz

Témanyitás by Penelope on Szer. Nov. 14 2018, 21:25

Sorba vette a lehetőségeit. Tudta, felkészületlen és azt is... hogy egy idig még az is lesz. Gyermeteg külső, silány felszerelés, és kiképzőtiszt. Megbánhatta volna, de úgy döntött ideje kapcsolatokat létesítenie és megadni a lehetőséget mindennek amivel szembe találkozik. Ezt a taktikát követve sültek már ki szuper dolgok és borzalmasak egyaránt. Mégis úgy vélte, jobb belevágni az ismeretlenbe, mintsem megrekedni. Talán pont ez volt a legnagyobb félelme.
Ott állt tétován, de nem bizonytalanul. Végigmérte a lehetőségeit és azt tervezgette kit is hívhatna ki. A látszat sokszor csal, de idebent a harci-dísz bizony árulkodó lehet. A civil az pedig elrejti a játékosok árulkodó jeleit. Itt pedig vegyesen fordultak meg harcra és győzelemre vágyó emberek. Nem talált olyan partnert akiről első pillantásra „korosztályának”, vagyis szintben megfelelőnek tűnik. A taktika azt kívánja meg, hogy egy őnála gyengébb játékost találjon, ameddig a pontok tényleg ilyen egyszerűek, az élet bizony nem, hisz: Fejlődni csakis egy nálad tapasztaltabb embertől tudsz és érdemes. Ezt pedig követte, bár itt első blikkre mindenki erősebbnek tűnt nála. Bár nem minden a pont és a győzelem.
Rövid tanakodás után elhatározta magát.
- Kezdő játékosként keresek ellenfelet! – Hívta fel a játékosok figyelmét egy pofonsorra. Bár ezt ő is tudta, hogy első ízben azok fognak jelentkezni, akik majd gúnyt űznek belőle, viszont az, hogy a játékosok miként reagálnak egy ilyen felkérésre, sokat segíthet a döntésben. Nem számított jó szándékú jelentkezőkre, így igazán meglepte volna az ilyenek jelenléte. Félt ugyan a megalázottságtól és a vereségtől, de tudta jól, ha most el is bukik, legközelebb már több esélye lesz.
Megvárta és megválogatta a felkínálkozókat, amennyiben volt erre lehetősége.
Könnyű prédaként vetette oda magát a hiénáknak és mindezt sugárzó de gőgmentes önbizalommal és némi csitított lelkesedéssel. Tudta jól mire is vállalkozik.

_________________
|Háttérszín:#badcfe| |Beszédszín:#ffff00|  |Pet:#eab551|
Penelope
Penelope
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 38
Join date : 2018. Oct. 27.

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
Cear VS. Penelope - Mélyvíz Vo36oi145/1500Cear VS. Penelope - Mélyvíz 2yjvlht  (145/1500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Cear VS. Penelope - Mélyvíz

Témanyitás by Cearso on Szer. Nov. 28 2018, 10:57

Nem volt jobb dolgom. Már lassan hónapok óta nem volt. Így esett meg, hogy az aréna körül bóklásztam, egy szál cigarettát szívva. Mióta könyörtelenül elbántam a részeg kötekedővel, valamilyen oknál fogva senki se volt hajlandó kihívni. Bár lehet, hogy a cigitől félnek. Annyira csak nem vagyok ijesztő. Ráadásul a mellettem lépkedő farkas is egy szelíd állatnak mondható. Bár itt nem szokatlan, hogy az emberek állatokkal sétálnak. Igaz volt ez arra a lányra is, aki ellenfelet keresett magának.
-Rendben. Segítünk megtanulni az alapokat.
Elszívtam a cigaretta végét, és a csikket elmorzsoltam a levegőbe. Ennek következtében színes pixel darabkák szálltak ki a kezemből. Egy darabig csak néztem az eltünő darabkákat. Mennyit változtam az évek alatt. Nem olyan rég a csikk eloltását még úgy oldittam meg, hogy a kézfejemre nyomtam a parázsló végét. Ma meg már ezt csináltam. Fogalmam sincs miért. Talán ennyire bennem maradt Shu aggódalma a fölöslegesen szerzett sebek miatt.
Végül odafordultam a jelentkezőhöz.
-Nos, kislány, mit szólsz ahhoz, ha én leszek az ellenfeled? Vagy a mentorod, ha már így bevállaltad, hogy kezdő vagy.
Amíg nem egyenrangú félként tekint a kis társára, és kihagyja a mondataiból, hogy ő igenis a társaként gondol a petre, addig ez a véleményem meg is marad róla.
Miután Árnyék meggyözödött arról, hogy komolyan gondolom a kihívást, még ő is több figyelmet szentelt a lány őzének, mint maga a lány és odaállt elé,  és megbökdöste az orrával, hogy mi is az.
-Bocsánat, Árnyék még nem látott őzt eddig.
Ami elég fura, tekintve, hogy az őzek sokkal gyakoribbak a szafariban, mint a farkasok. Árnyék pedig szafari vadállatként a született.

_________________
1.:

Double Arrow - nyílzápor
Az íjára egyszerre több nyílvesszőt is felajz.

2.:
Healblock-Célpont játékos/mob/pet hp-ja, és páncélja semmilyen módon nem képes növekedni [passzív]

3.:
Concentration (permanens)
Cear a fel nem használt sebességét sebzésbe fordítja át, amennyiben elég erősen koncentrál

4.:
A szerencse forgandó
Cear egy buffot vagy debuffot tesz magára. A buff/debuff mértékétől függően sérül, gyógyít magán vagy gyógyít egy csapattársán

lvl 38:
élet:50/0 (250 hp)
FK: 27/34
Erő:8/4
Irányítás:33/31
Kitartás:35/11 (CSP=230)
Gyorsaság:36/89
spec:19/9
páncél /65
Cearso
Cearso
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 2006
Join date : 2014. Aug. 25.
Age : 20

Karakterlap
Szint: 38
Exp:
Cear VS. Penelope - Mélyvíz Vo36oi10/5900Cear VS. Penelope - Mélyvíz 2yjvlht  (10/5900)
Céh: Artes

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Cear VS. Penelope - Mélyvíz

Témanyitás by Penelope on Hétf. Dec. 17 2018, 21:09

Nem kellett sokáig várnia, ameddig jelentkezője akadt. Az őt ért pillantásokat pedig egyszerűen csak kizárta. A srác nem volt túl bizalomkeltő, fogalmazzunk úgy, hogy egyfajta sötét, borús aura vette körül. A cigarettát eloltva szólította meg Penelopet, a vélhetően másik idomár.
~Kapóra jön.~ Gondolta, hisz így talán elleshet valami fortélyt amire ő még nem gondolt. A tolongó jelentkezők híján, válogatnia sem kellett, eldőlt az ellenfelének kiléte.
- Örömmel fogadom. – Hajolt meg illedelmesen a srác előtt. A jelzőket pedig nem gondolta sértőnek, hiszen tények voltak. A társára, Thulonra egyenlőre sajnos nem tud, csupán egy ponthalmazként gondolni és így is nehezére esik megbarátkozni azzal a furcsa tulajdonsággal az npc-k és egyéb állatokról, hogy szinte pont olyanok mint ha élnének. Csupán kevesen nem, ez pedig nagyon megrémítette.
Amennyiben a fiú nem kezdeményezte a pulthoz való sétát, akkor ő tette meg az első lépéseket. Nem tudta mit is mondjon neki, olyan üres, olyan smafunak tűnt így ez az egész... Idegenekkel verekedni pénzért és jutalomért... barbár dolog. Nem az ő világa, viszont eldöntötte, hogy mindent megtapasztal és nem hagyja magát, ezt pedig az élet minden területén követi. Amikor megindult, vette észre hogy a petje nem követi. A másik játékos petje, kezdte el barátságosan szaglászni, Thulon pedig viszonozta a közeledést és játékosan ugrándozni kezdett, a farkas termete közel a duplája volt az övének, mégis az oldalára került és játékosan megöklelte, mintha fel akarná borítani. Penelope visszafordulva látta az eseményeket, mégsem jutott túl közel a szívéhez a látvány, a lány szeméből inkább szomorúság áradt.
- Indulhatnánk. – Hívta fel a figyelmet a petjére és a társára.
Ha odaértek, megvárta, hogy a fiú nyissa meg panelt, ámbár szeretett volna ő választani. Tudta jól, még meg sem kérdezte a nevét. Manapság elidegenedett az emberektől, npc-ktől egyaránt. A magány kínozta és talán hozzá is szokott ezidő alatt, vagy talán csak gyáva újra szeretni és ragaszkodni.

_________________
|Háttérszín:#badcfe| |Beszédszín:#ffff00|  |Pet:#eab551|
Penelope
Penelope
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 38
Join date : 2018. Oct. 27.

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
Cear VS. Penelope - Mélyvíz Vo36oi145/1500Cear VS. Penelope - Mélyvíz 2yjvlht  (145/1500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Cear VS. Penelope - Mélyvíz

Témanyitás by Cearso on Hétf. Jan. 07 2019, 18:36

Ahogy néztem, nem nagyon tolongtak a jelentkezők. Így már nem is olyan nagy érdem kiválasztottnak lenni. No sebaj, egy kis gyakorlás akkor sem árt. Mármint ha Árnyék nem döntene másképp. Technikailag nélküle is tudok harcolni, vagyis... pontosabban én nem is tudok Árnyékkal együtt küzdeni. Úgy néz ki a lány bár eléggé jól neveltnek tűnt nem nagyon van oda a petek egymásra találásáért. Megráztam a fejem. Tény, hogy nem az egyik legszebb páros, de ennyire azért csak mégsem lehet közömbös.
Szerintem mindkettő édes, ahogy így egymással foglalkoznak. Nem árt Árnyéknak sem a szociális élet. Persze biztos van neki is élete, de azért az esetek többségében azért mégiscsak hozzám van kötve.
-Hova ez a rohanás? Most tanulni szeretnél, vagy csak túl szeretnél esni rajta? Csak azért kérdem, mert nekem nem mindegy, hogyan állok neki a küzdelemnek, és mennyi energiát fordítok rád.
Ránézek a lányra. Látszik, hogy vár valamire, és ekkor esik le, hogy már hosszú ideje nem mutatkoztam be a nevemen, így nehéz felidézni a nevet, amit annak idején alkottam, de egy kevés idő után azért mégiscsak feljön a bemutatkozás. Persze, nem sikerül teljesen fényesre, de hát nem azért vagyunk most itt, hogy az udvariaskodással foglalkozzunk.
-Cearso.
Ha esetleg nem tudná leírni, vagy kikeresni a listából akkor a kifüggesztett listára bökök az ujjammal. Nem valami fényes helyezés, de már egy ideje nem vagyok maximalista. Pontosabban mióta az az ellenfelem, akivel a legemlékezetesebb küzdelmeimet vívtam egyszerűen eltűnt a térképről. Hiányoznak azok az idők, mikor az aréna nem csak egy kötelező elfoglaltság volt a számomra.

_________________
1.:

Double Arrow - nyílzápor
Az íjára egyszerre több nyílvesszőt is felajz.

2.:
Healblock-Célpont játékos/mob/pet hp-ja, és páncélja semmilyen módon nem képes növekedni [passzív]

3.:
Concentration (permanens)
Cear a fel nem használt sebességét sebzésbe fordítja át, amennyiben elég erősen koncentrál

4.:
A szerencse forgandó
Cear egy buffot vagy debuffot tesz magára. A buff/debuff mértékétől függően sérül, gyógyít magán vagy gyógyít egy csapattársán

lvl 38:
élet:50/0 (250 hp)
FK: 27/34
Erő:8/4
Irányítás:33/31
Kitartás:35/11 (CSP=230)
Gyorsaság:36/89
spec:19/9
páncél /65
Cearso
Cearso
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 2006
Join date : 2014. Aug. 25.
Age : 20

Karakterlap
Szint: 38
Exp:
Cear VS. Penelope - Mélyvíz Vo36oi10/5900Cear VS. Penelope - Mélyvíz 2yjvlht  (10/5900)
Céh: Artes

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Cear VS. Penelope - Mélyvíz

Témanyitás by Cardinal on Szomb. Jan. 26 2019, 14:25

Rendszerfrissítés... Aréna harc zárása folyamatban... Hiba! Harc észlelése sikertelen! Jutalom kiosztása nem lehetséges! Aréna harc zárása kész!
Cardinal
Cardinal
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 3176
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
Cear VS. Penelope - Mélyvíz Vo36oi0/0Cear VS. Penelope - Mélyvíz 2yjvlht  (0/0)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Cear VS. Penelope - Mélyvíz

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.