Nyugati rész

5 / 15 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 10 ... 15  Next

Go down

default Re: Nyugati rész

Témanyitás by Asuka on Kedd Júl. 02 2013, 11:14

[Yuichi & Asuka]

Kétségbeesetten kapálózok, s csendben, önmagamban, vergődve-nyűglődve hisztizek, pedig pörögnék én, forognék, az egész világot is magammal rántanám, legyen az bármennyire is végtelen, még akkor is, ha ez a világ semmiképpen sem lehet az, mert nem egy Isten teremtette, hanem egy ugyanolyan ember, mint amilyen én vagyok, csak talán kevésbé okos, de ugyanolyan őrült ám, mint amilyen én lehetek, sőt, még talán jobban is, ha tényleg igaz, hogy itt bárki ténylegesen meghalna, nem mintha lenne ám rá bizti-bizti tutti-frutti bizonyíték, hogy nem ám csak egy csúnya prankről van szó, hanem tényleg, de téééééényleg meghal az, aki innen a maga módján kijelentkezik, bár még sosem láttam erre fekete kaszást, köpenyt igen ám, de kaszát, neeeem, csak buzogányt, meg pörölyt, meg az én pici kis csatabárdom, mert az annyira nem illik hozzám, hogy muszáj volt azt választanom, de nem is annyira lényeg, hiszen ez amúgy is csak egy virtuális világ, de mégis annyira valóságos, hogy teljességgel, kész pánikba essek, amiért itt vagyok. Megint. Mellkasom huzamosan, látványosan fel és le emelkedik, zaklatottan pislogok körbe, s kattognak a hisztériát lecsillapítani nem akaró fogaskerekek, pedig ezek aztán tényleg, de tényleg olyan fogaskerekek, amik aztán sokkal jobban és gyorsabban működnek, mint a többieké, hiszen nem tehetek róla, én egy zseni vagyok, míg mások nem nagyon. Egyetlen egy a para, hiszen mindig ott van a gikszer faktor, és ha nem olajozzák be őket rendesen, akkor a legteljesebb, legjelentéktelenebb apróságtól is képesek ám kiakadni, de annyira, hogy fúúúú, nem is szoktam magammal tudni ilyenkor mit kezdeni. Nem csoda, hogy például utálok várni, meg utálom, ha nincs zaj körülöttem, de tényleg, soha, de soha nem tudok aludni, ha teljes a csend! Surprised Mert az egy borzalmas dolog! TT_TT Nem értem, az emberek hogy bírják ki, hogy ne történjen körülöttük semmi. Az élet akkor jó ám, ha pörög, mint a szétkoffeinezett búgócsiga.
Tehát adott a kérdés. Ezeknek az erdőknek van szellemük, vagy butaság az egész? Nem mintha egyébként hinnék bennük, pedig vallásosan neveltek, de a tisztelet és az alázat mindig fontos, még akkor is, ha valaki tökéletességvonallal rendelkezik, mint például Kagu-chan. Tudniillik, ők sokkal nehezebben tanulnak alázatot. Szinte lehetetlen. De azt hiszem, a felkeltő mumusomban van ám alázat, hiszen elnézést kér, nézek is el feje felett, hátha a szemembe ragyog egy picit a napocska, mert napocskaaaa! *w* Surprised Gondolat meg is nyugtat, meg a melengető sugarak, melyekben sütkérezhetek, így pedig Yuichi is ugyanúgy sütkérezhet, csak éppenséggel az én ragyogásomban, de nem tehetek róla, ahogyan semmi másról sem, nem az én hibám, egyszerűen imádom a napocskát. Justin Biebert viszont utálom, ezért aztán minden, ami az én hibám lenne, az ettől a pillanattól kezdve az ő hibája. Például miatta éheznek Etiópiában, meg miatta haltak ki a dinoszauruszok meg az aincradi játékosok. Bár azt hiszem, még élek, tehát akkor nem haltam ki, egyelőre. Móóó, és én annyira nem félek. :/
- Pedig beszélni jó! Surprised - adom alá a lovat, nem is, a pónit, mert azok sokkal aranyosabbak, főleg, ha szivárvány színűek, meg csillámlanak, meg persze természetesen a rózsaszínűek. - Hűűűű, akkor mást is kívánhatok? *-* Te egy igazi dzsinn vagy? *-* Aztaaaa... De dzsinn nem lehetsz, mert nincs is itt semmiféle lámpás... Tündérkeresztanyónak pedig túlságosan fiúnak tűnsz. Figyellek ám, nem versz át! Surprised - büszkülök magamra, s húzom is ki magam cseppecskét, mert annyira, de annyira elégedett vagyok önmagammal, hogy csak na. Cool Szóval, most, hogy jól megmondtam neki, hogy tudom jól, hogy ő se nem dzsinni, se nem a tündérkeresztanyám, pedig én mindkettőnek nagyon örülnék ám, már tudja azt, hogy én ennyire, de ennyire okos vagyok, igaz, ezt nem észből, hanem csak szeleburdiságból találtam ám ki, de aki olyan zseni, mint én, annak muszáj is cseppet bolondnak lennie, én pedig hallgatok az intuícióimra, és cseppet sem érdekel, ha egy krokodil akarja leszedni a lábam. Minden esetre mindaddig összeszedegetjük a papírokat, mert azok aztán fontosak ám, ha már ennyit dolgoztam velük, bár legjobb lenne valami hasznos tudást is csinálni belőle. Még az is lehet, hogy egyszer minden felfedezésem eladhatom itt. Arra biztosan jó lesz, hogy senki se tévedjen el.
- Nekem az Asuka az odakinti nevem is... T^T Tudom, nem túl kreatív, de még sosem játszottam ilyennel, mármint érted... Móóó, most biztosan te is kinevetsz. >.> De nekem legalább van fejszém, ami neked nincs! *.* Pontosabban csatabárd... Hűűűű, és még nevet sem adtam neki. Nem értem, hogy fordulhatott elő. :/ Hűha, és mit szeretnek a szellemek? *.* Akarom látni... Egyszer hallottam egy magasabb szintű játékostól, hogy látta egy volt csapattársát újra valahol kóvályogni, pedig a szeme előtt halt meg szegény. Bár szerintem biztosan hazudott, kell lennie valami logikus magyarázatnak. Valami biztosan van. De vajon mi lehet az? Hümm... - harapok bele ajkamba, egy darabig pedig még a pakolászást is abbahagyom. Ideje lenne itt hagyni ám ezt a teret, meg már amúgy is tiszta kosz lettem ám, meg minden. Meg lehet, enni sem ártana valamit.
- Éppen ebben a városban, hai! ^.^ Persze nem itt, kint a határban, az csufi dolog lenne, ennyire nem vagyok szegény... Egyébként azstrofizikus vagyok. És te? *-* - szedek össze mindent, indulásra készen. A tábort már felbontottam, a vállaim pedig sajognának, ha éreznék fájdalmat, hiszen tényleg alaposan elaludtam. >_<
Asuka
Asuka
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1507
Join date : 2013. Apr. 24.
Age : 29
Tartózkodási hely : Taft szépségszalonja

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
Nyugati rész - Page 6 Vo36oi4530/4700Nyugati rész - Page 6 2yjvlht  (4530/4700)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Nyugati rész

Témanyitás by Ryuninji Ren on Pént. Júl. 12 2013, 14:50

- Én még full party-képes állapotban vagyok még – mondom büszkén. Lehet, hogy nagyon beittam korábban, de most már megint képes vagyok pár kis italocska ledöntéséhez, amik természetesen csak a kedvcsináláshoz kellenek, semmi máshoz. Sai tényleg nem lehet hozzászokva ennyire az italhoz, hiszen ahogy látom, neki már elég volt. Én még folytatnám, de itt van a Voice vezérecskéje, aki elrontja a jó emberek szórakozását.. igazi démon… Onihime.
- Kérlek.. az én kinézetem most is, mint mindig, kifogástalan. – ez csak természetes. Menő skillem van arra, hogy vigyázzak magamra, főleg az arcomra, még akkor is, mikor éppen többet ittam a kelleténél. Ez egyfajta adottság, vagy a sztárképzés egy „mellékhatása” ?? Ki tudja, a lényeg, hogy van ilyenem és kész.
Csak természetes, hogy Miri-chan piszkálódását nem hagyom figyelmen kívül. Muszáj nekem is mondanom valami szép dolgot, amivel megzavarhatom, vagy esetleg bekavarhatok neki. A visszavágásán azonban jót nevetek, lehet, hogy még mindig a bennem lévő alkohol miatt, de nevetségesnek találom a mondandóját. Nincs olyan csaj, akinek ne jönnék be, mert menő vagyok, na meg mert én vagyok Ryuninji Ren  Cool A törlőkendőt, csak a pultos kölyöknek dobtam, foglalkozzon ő vele.
- Ugye tudod, hogy odaát nem jutottál volna a közelembe Razz - ez még így is van, elvégre legyen itt ő bárki, az eredeti világban hozzám képest ő egy „senki” Egy teljesen átlagos, kocka lányka. Vele ellentétben én meg egy igazi sztár, akit ismernek szerte a világon, hehe.
- Minek képzellek? Elmondjam? – hehe, szerintem jobban jár, ha inkább megtartom magamnak a gondolataimat. Nem hinném, hogy örülne neki, bár lehet, hogy tisztában van azzal, hogy minek tartják őt az emberek a háta mögött. Nem véletlenül, ugyanis ad erre okot, nem is keveset. Ez van, saját maga tehet róla és nem más, főleg nem én. Én csak javítok a helyzeten már azzal is, hogy szóba állok vele Cool
Megint nevetnem kell, mikor jön a terelés, méghozzá elég béna. Én sokkal menőbb tereléseket szoktam nyomatni, ráadásul még gondolkodnom sem kell hozzá, hehe, sokat kell még tanulnia a lánykának, hogy elérjen ezzel valamit. Kötve hiszem, hogy Sai bedőlne ennek az olcsó trükknek.
- Szép próbálkozás…- mondtam kuncogva. Nekem ennyi elég volt mára. Ez a hisztis, elkényeztetett lány elrontotta az estém egy hangyányit, de nem bánom, szerencsére csak a végjátékra ért ide.  Nyomok egy cuppanós puszikát Miri-chan arcára, persze sunyi módon, ahogyan azt kell Cool
- Rajta, mesélj csak, vagy ennyire szégyelled? – kérdezem kuncogva és elindulok kifelé.
- Nekem elég volt mára… Sarawada – intek és lépek, biztos van mit megbeszélniük, hehehehe….
Ryuninji Ren
Ryuninji Ren
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 1619
Join date : 2012. Dec. 18.

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
Nyugati rész - Page 6 Vo36oi6382/6500Nyugati rész - Page 6 2yjvlht  (6382/6500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Nyugati rész

Témanyitás by Kurokoto on Vas. Júl. 14 2013, 12:13

< Chancery >

Mélabúsan sétálgattam a nyugati részen, remegő kézzel eresztettem el a legutóbbi kocsma ajtaját, távoznom kellett. Kötekedtem, de akkor is olyan irritáló tudattalan ficsúrokkal volt tele a hely. Ez a sok ostoba játékos. Pedig csak pvpzni akartam velük, akár mindjükkel egyszerre, csak legyen már valami. Hebegtek habogtak és mikor megráncigáltam őket a pulton, akkor a hülye lila mező megvédte őket. Épp távozni készültem volna, amikor az a pár nyamvadt program hátba taszított és kiestem az ajtón, neki rongyoltam az ajtónak és a kilincsnek, de belülről bezárták, a gyáva férgek.
Nem is értem ilyenek miért játszanak és főleg azt, hogy én miért ide csatlakoztam fel, ha  szokásos öldöklős játékommal játszottam volna most szívathatnám tovább a tanulókat az egyetem F épületében. Szívás az egész.
Nem is tartott olyan soká dülöngélésem, és beeste egy újabb kocsmának a teraszos részére. Felborítottam pár széket, asztalt, de nem esett komolyabb bajuk. Talán ez a két része volt a legjobb ennek a játékvilágnak, hogy nem fáj és hat a pia. Viszont egy érzés, nem is a gondolat, hogy ki ápolhatja odakint a testem, felkavarta a gyomrom.
Kis idő elteltével felállítottam az asztalokat, és a székeket, pár dolog azért így is el pixeleződött. Kijött a pincér és kérdezte mivel szolgálhat.
- Adj innom! - vágtam neki a mondatom, nem egyértelmű mit kötegszik. - Bármit! - szúrtam hozzá kurtán. Hamar elvonult és hozta is az italom.
- Ez meg mi? Üveggel minimum! Mozgás! - tette a dolgát, helyes.
Mikor az asztalomra kikerült minden, némi pénzt adtam neki, mégis csak minden elismerésem, nem szólt vissza egyszer sem, nem kellett neki a balhé.
Azonban ahogy elterültem az asztalnál. Hamar el is aludtam, nem akartam józanodni, de így sikerült, ez volt a harmadik nap, hogy egyfolytában iszom alvás nélkül, ez is egy jó dolog ezen a helyen, nem fontos aludni.
A nap bő szerével az égen volt még és sok bámészkodó körülöttem.
- Mit néztek, erigyetek dolgotokra! - azzal újfent az asztalt ölelgettem, talán ez lehet amit kívülrő nézve úgy mondanak "az asztalra hányt ember". Körbe néztem még mindig kicsit álmosan az üvegem és a poharam eltűnt.
- Csapos! - üvöltöttem, ahogy rájöttem megloptak. Az kijött és a maga hanglejtésében kérdezte udvariasan miben segíthet. A nénikédben.
- Megloptak, hol az üveg italom! Követelem! - vágtam fejéhez tajtékozva jogosan.
Azonban kiábrándított, nem loptak meg és még csak senki meg sem itta, ahogy elterültem az asztalon néhány napszakkal ezelőtt, bizony levertem és összetörtem. Azt mondta ez a harmadik napja annak, hogy az asztalán tespedek.  Halottnak hittek.
- Jó lenne.. - löktem oda némi pénzt az italért - hozz még egyet, de izibe! - jelentettem ki keserűn. Teljesen kijózanodtam, milyen dolog már ez, pont olyan mintha tanítani mennék. Ekkor azonban, egy tétova lányt pillantottam meg. Játékos volt és fiatal, hátha pvpzhetek vele. Remélem ő nem egy gyáva macska, füleket hordott. Mint a sok kamasz azokon a rendezvényeken. Jellemző.. éretlen kis..
- Oly.., te ott, igen te. Gyere csak ide! Látom, nem találod helyed! - intettem neki, hogy jöjjön az asztalomhoz. Nyúzott arcomra még a belépés előtti pihés borosta tapadt, szemem az egy éven át tartó folyamatos keserűségben elvesztette fényét, és arcom fiatalsága tartotta csak fent régi sármom, biztosan nem fog ellenállni. Hisz külsőm mindig is vonzotta a nőcskéket. Azonban az égvilágon semmit nem akarok tőle. A két kis lurkót és Keikót senki nem pótolhatja.
Kurokoto
Kurokoto
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 247
Join date : 2013. Jul. 10.

Karakterlap
Szint: 9
Exp:
Nyugati rész - Page 6 Vo36oi10/450Nyugati rész - Page 6 2yjvlht  (10/450)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Nyugati rész

Témanyitás by Chancery on Vas. Júl. 14 2013, 13:47

//Kurokoto//

Kezemben papiros(z-puszkapor), szívemben elszántság, agyamban tervezés, mellettem egy unott képű cicamica, arcomon a mosoly. Lelki szemeim előtt már lebegett egy cuki kis házikó, az ajtó felett a vadiúj cégérrel, amin a jelkép egy tűztengerből kiemelkedő főnixmadarat ábrázolt - ugyanazt, ami odahaza egy csuklószorítómon volt, és ami folyton-folyvást elveszett, pedig imádtam. Még Yuichival beszéltük anno, hogy közösen kéne boltot nyitni a jövőben, és bár mostanában nagyon elfoglalt a magánéletével és céhtársainak megismerésével - bár nekem külön öröm, hogy pont a testvércéhünkbe lépett be -, nem gondolta meg magát azóta sem, én pedig elérkezettnek láttam az időt, hogy elkezdjük megalapozni a dolgot.
Judyra hallgatva végül nem kristályíró lettem, hanem potifőző, és bár eddig nem volt alkalmam élesben gyakorolni, eddig nem bántam meg a döntésem. Yuichi is rengeteget fejlődött, és szinte fura visszagondolni arra, hogy mi is voltunk első szintű kis pelenkások. Na nem mintha most olyan profik lennénk, de már meg tudunk állni a lábunkon.
Mire észbekapok, már a nyugati negyed szegényebb részébe csöppenek. Hókahó, én nem erre indultam. A másik irányba van egy ígéretes házikó, nem itt... kicsit fejbecsapom magam a hülyeségemért; igazán odafigyelhettem hova, hová tartok. Már épp fordulnék vissza, mikor valami megüti a fülem:

- Oly.., te ott, igen te. Gyere csak ide! Látom, nem találod helyed!
Körbenézek, hisz sosem lehet tudni, ilyenkor kihez beszélnek, de nagy félelmemre ezúttal hozzám. Szinte innen látom, hogy egy részeg fazon mutogat felém. Elszorul a torkom és máris arra gondolok, hogy bajban vagyok, biztos meg fog támadni, kiéli rajtam a vágyát, aztán megöl...
-Nyugi. -szólal meg a fejemben Richard Parker, mint mindig, ha elugrik velem a ló. Nagyot nyelek és kicsit közelebb lépek a férfihoz, de maradok lehetőleg olyan távolságra, hogy támadás esetén elmenekülhessek. Szerencse, hogy mivel úgyis asztalnál ül, ahhoz előbb fel kell állnia, és legalább ennyi időm is marad, hogy rohanhassak. Összehúzom magam, remegek, mint a nyárfalevél és gondolkozom, mit mondhatnék...
-I-Igen? Segíthetek?

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.
Chancery
Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2689
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 28
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 45
Exp:
Nyugati rész - Page 6 Vo36oi8140/8500Nyugati rész - Page 6 2yjvlht  (8140/8500)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Nyugati rész

Témanyitás by Kurokoto on Vas. Júl. 14 2013, 14:41

< Chancery >

Távolságtartó. Talán egy négyest is kaphatna politológiából. De a középkori nyugati történelemből biztosan megbukna. Félelem és irtózás, akkori világra is ez volt a jellemző. Átlag. Ahogyan én is, temérdek szenvedés. Neki semmi.
- Segíthetsz, milyen nap van ma? - kérdeztem kimérve egyenesen felé nézve.
- Meg abban, hogy hol vagyok. Aincrad addig tiszta, valami nyugat rémlik, még de semmi más.
A pincér már kezdett volna bele neki viszont felmutattam az ujjam, és azzal az egy szót szólsz és a lila védőmező sem véd meg tekintettel belefojtottam a szót. Neked nem osztottam lapot nézéssel vissza kergettem a helyére. Na azért.
- Rövid ideig zavarlak csak, gyere foglalj helyet. Azzal kirúgtam az előttem lévő szék ballábát, ami kissé kifordult helyéről. És homlokom megtámasztottam kezemmel, első korty italon gondolkoztam megigyam-e. Szerencsére a fejem nem fájhat így ettől is megvéd a játék.
- Pár kérdés és húzhatsz dolgodra, így megfelel kislány? - néztem hol rá, hol inkább az utcára és onnan is a szemközti kikövezett falra. Még ha program is az itteni valója, az indikátor ott van a feje fölött. Tehát olyan mint én. Színéből ítélkezve, még ő sem ölt ebben a játékban. Pazarlás..
Többet nagyon nem is törődve azzal, hogy fogadja-e meghívásom vagy sem, inkább a pohár italom szegélyével foglalkoztam, köröztem rajta, oda-vissza. Sehogy sem volt jó, pedig a pohár tökéletes, de odakint mégis másabb, hiába ugyan az az érzés fogja el az ujjbegyem, kicsit benyomódik, de semmi több. Nincs az hogy amikor hozzá ér a csontomhoz, megfájdulna, vagy akár az sem ha megpöccintem a pohár szélét, akkor a körmöm felől érzem, bizony ezt nem kellene. Egyáltalában véve bármennyire is jó, hogy nem fáj, és nem érzek, ezzel még inkább megerősíti a játék a tényt, bizony olyan mintha meghaltam volna. Át vitt értelemben csak utánatok jöttem..

_________________
Élet: 5(25)
Fegyverkezelés: 4+4
Erő/Irányítás: 2/4 0/+14
Kitartás: 1+2
Gyorsaság: 5+5
Speciális képesség: 20
Páncél: 20

Küldetések: Thingamajig - Az első, Tavak mélyén, Váltságdíj - Felderítők
KT:Judy és Kurokoto boxra fel!, 28 felessel később
Kurokoto
Kurokoto
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 247
Join date : 2013. Jul. 10.

Karakterlap
Szint: 9
Exp:
Nyugati rész - Page 6 Vo36oi10/450Nyugati rész - Page 6 2yjvlht  (10/450)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Nyugati rész

Témanyitás by Chancery on Vas. Júl. 14 2013, 15:23

//Kurokoto//

Lefagyok. Mint valami számítógép, és nincs senki, aki megnyomná a resetet. Ahogy közelebb érek, szinte érzem, hogy valami nincs rendjén. Hisz az emberek akkor isznak, ha valami problémájuk van, bár sosem tudtam elképzelni, mi az, amire már azt mondják, erre inni kell, mert csak úgy lehet elviselni. Én csak éreztem ilyet, mikor már nem bírtam elviselni az életet, de a szüleim kalitkájába zárva nem volt lehetőségem lemenni a kocsmába és holtrészegre inni magam, akármennyire is akartam. Így lassan kialakult bennem, hogy pia nélkül viseljem el a dolgokat...
Minden hangszín nélkül válaszolok a kérdéseire.

-Csütörtök. -a régi török birodalomban ez a nap volt a szultán feleségeinek napja. Aki csütörtökön fogant, kivételes embernek számított.
-Kezdetek Városa, nyugati negyed. -vagyis egy lepukkant valami, ahonnan el akarok menni...
A széket pedig jóformán csak nézem. Az elmém köré máris felépült valami, egy téglafal, hogy kirekessze a bántalmazás hatásait, amennyire csak lehet. Félek, rettegek, menekülni akarok, de valami mégse enged. Az az idegesítő vágyam, hogy segíthessek ennek az embernek és talán a piát is mindörökre letehesse... sok embernél próbálkoztam már ezzel... de ha valami sosem sikerült az életemben, akkor az az volt, hogy egy alkoholistát leszoktassak az üveg fogásától.
Végigmérem az idegent. Az öltözete alapján vagy kis szintű lehet, vagy ha nagyobb is, akkor is csak a kezdő felszerelését hordja.
...
Segítek neki. Ha támad, itt nem árthat nekem védett területen belül, és nem is vagyok egyedül. Itt van velem ÁK, aki mereven bámulja a férfit a lábaimnál ülve, és csak akkor mozdul, mikor leülök a székre. Már csak azt bánom, hogy a torkom még mindig rövidre zár, és nem tudok megszólalni.
Mikor utoljára beszélgettem részeg emberrel, csuklottam, az illető meg elhordott egy büdös szemét sarkonállónak, mert "miért merészelek csuklani". Érdekes, egyben rémisztő volt, de remélem, ez az idegen nem fog ilyesmit művelni.

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.
Chancery
Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2689
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 28
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 45
Exp:
Nyugati rész - Page 6 Vo36oi8140/8500Nyugati rész - Page 6 2yjvlht  (8140/8500)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Nyugati rész

Témanyitás by Kurokoto on Vas. Júl. 14 2013, 15:55

< Chancery >

Szóval csütörtök, igazat mondott a pincér, három napja dőltem neki az asztalnak. Ezért nem kell módot keressek, hogy a program egy bútordarabját megöljem átmeneti időre. A helyszín az még ment, szóval ebben már nem tudott kisegíteni a lány.
Szótlan helyet foglalt, ekkor azonban valami megmozdult a lábánál. Mi a francos jó fene, van egy macskája.. Macska fül és macska, lehet valami egyiptomi istennőnek képzeli magát. Öltözéke ugyan nem erre utal.

- Na, már most, akarsz-e valamit inni? Én ezt a borzadást iszom, kérsz ebből? Ha nem kell, rendelj a pincérrel valamit állom. Ha élt akármelyikkel, élt. Ha nem meg pórul járt, mert többször fel nem ajánlom.
- Lehet-e itt valamit ölni? Ezt a játékot nem ismertem eléggé és jól át is vágtak vele. Emberek közötti harcra számította, erre meg mi a helyzet, véd meg ezt, védd meg az, meg jaj .. bent ragadtunk. Utolsó szavamnál elcsendesedtem, hisz ez mind igaz és még rossz is, mert így halott vagyok, Kijutni meg nem akarok, így legalább szeretteim mellett maradhatok. Halottként.
Tekintetem belefúrtam valahova a macskafülek alá tíz centivel, hátha meg mer végre mukkanni.

- Szólalj már meg!  Nem bírtam türtőztetni magam. - Egyes! - elhallgattam hisz épp most nem felelt. És nem is tanárnak kellene lennem. - Odakint tanár vagyok, és rühellem, ha a diák nem felel, hanem csak áll és néz bambán előre. Magyaráztam meg kissé halkabban, majd egy húzással lehörpintettem a pohár tartalmát. Az ismerős íz, végig csorgott nyelőcsövemen és szinte égett sebet hagyhatna, de nem fájt, Inni lehet akármennyit, de még azt a kis örömöt is kiölte a játék, amit odakint beléfektethettem. Szánalom ez a hely. Mit lehet itt csinálni?
Ekkor azonban ötlettől vezérelve lehajoltam és a macskát próbáltam kezemhez hívni, ha megszagol és nem megy el, abból a gazdája láthatja nem ártó szándékú vagyok. Egy próbát megér. Itt meg mit árthatnék neki, igaz ez még lő táv az íjammal, de akkor is talán kissé hátrébb bucskázna, vagy leesne a székről. Ijedelmen kívül semmit nem okoz.
Kurokoto
Kurokoto
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 247
Join date : 2013. Jul. 10.

Karakterlap
Szint: 9
Exp:
Nyugati rész - Page 6 Vo36oi10/450Nyugati rész - Page 6 2yjvlht  (10/450)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Nyugati rész

Témanyitás by Chancery on Vas. Júl. 14 2013, 17:21

//Kurokoto//

Most, hogy még közelebb vagyok, a kezdeti ijedtséget lassan felváltja a düh és az idegesség. Olyan rég nem éreztem ezt a kettőt, hogy el is felejtettem, milyen hatással vannak rám. Elfelejtettem azt is, amiért eredetileg a várost jártam, azt a boldogságot és örömöt, ami eddig átjárt az utóbbi hetekben, és egyszerre vágyok arra is, hogy bemossak ennek a részeg mocsoknak, és arra is, hogy hagyjam, had öljön meg kényére-kedvére.
-Ölni lehet. Mobokat és embereket is. Mindkettőhöz fel kéne kelni és ki kéne mozdulni a városból. -felelem olyan színtelen hangon, hogy nem csak én lepődöm meg, de ÁK is kérdőn néz rám a szeme sarkából. Fejemben szinte érzem, ahogy megmoccan a tigris a csónakban.
-Ez meg mi volt?
-Mindenki emberek közötti harcra számított, de arra senki, hogy Kayaba mindenkit bezár ide. Többezer ember veszítette el a családját, a barátait, az iskoláját, a munkahelyét, mindenét.
Mikor rámripakodik, már felcsattanok, majdhogynem üvöltök. -Megszólaltam... -és kis híján el is káromkodom magam, de időben becsukom a szám. Irritál ez az ember, olyannyira, hogy hihetetlen. Mint az a lány, akivel olyan rengeteget beszélgettem még odakint, akinek ha a neten használt avatárjára néztem, máris elfogott a rosszindulat és legszívesebben üvöltöttem volna vele mindenféle rosszaságot, akkor is, ha teljesen ártatlan szándékkal írt nekem. Az 'Egyes' és a magyarázat hallatán pedig még fogcsikorgatóbban folytatom.
-Az engem nem érdekel. Én már rég nem vagyok diák, uram, ön NEM volt a tanárom, és NEM iskolában vagyunk, itt nincs tanári hatalma! ... Amúgy is... a diák dolga csak ülni bambán és nézni maga elé. Nálunk legalábbis az volt a módi.
Mindig utáltam, ha egyest kaptam. Meg ha kettes, vagy hármast. A négyesre már csak húztam a szám, de még az ötösre is, de nálam, az én országomban nem volt ennél nagyobb jegy. A szüleimnek mégse volt elég jó és rendre kikaptam érte, elvették valamimet, vagy nem engedtek sehova. Egyszerűen vérlázító, hogy még most, már rég nem iskolaköteles koromban is ilyet vágnak a fejemhez, hogy 'egyes', én meg automatiusan összerezzenek, hogy most vajon mit fognak elvenni tőlem odahaza emiatt.
Álomkelő a lenyúló kéz láttán csak tovább csóválja a farkát ültében és szigorú pillantással méregeti a férfit, ami valljuk be, egy kiscicától elég érdekes látvány. Végül pár másodperc múlva feláll, de nem lép oda, csak nézi hol a kezet, hol Kurokoto arcát, mintha méregetné a szándékait. Én pedig figyelem. Álomkelő előérzeteiben megbízom, és ha most odamegy hozzá, akkor azt úgy veszem, hogy megbízható ember és bocsánatot fogok kérni a viselkedésemért.
ÁK egy lépést tesz csak felé, nem többet, és szaglászik.
Fogalmam sincs, ezt minek vegyem.

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.
Chancery
Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2689
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 28
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 45
Exp:
Nyugati rész - Page 6 Vo36oi8140/8500Nyugati rész - Page 6 2yjvlht  (8140/8500)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Nyugati rész

Témanyitás by Kurokoto on Vas. Júl. 14 2013, 22:58

< Chancery >

Nolám, még is csak ki tud állni magáért a kislány. Elengedtem megjegyzését fülem mellett. Ez az italnak szólt és nem nekem. Valami baja van biztos azért annyira merev. Következő válaszát viszont már nem tudtam volna szó nélkül sem hagyni.
- Tudd meg, nem kell ahhoz feljönnöd ide játszani, hogy elveszítsd a barátaid, családod vagy szeretteid. Ostobaság, amit mondasz! Ott kint attól még ott vannak, ha meg korábban veszted el akkor meg tökmindegy. A végén már kicsit halkabban folytattam kikelésem. Idegesített ez a mondata. Mintha ő pontosan tudná milyen több ezer ember érzése. Mégis kinek képzeli ő magát, teréz anyának? ... Jellemző az, hogy tanult valamit, az semmit nem jelent. Esetében még a kor sem, hisz ott van még a fenekén a tojáshéj. Irritáló a gondolat. Legszívesebben felállnék és itt hagynám. Poharamhoz nyúltam félig töltöttem és két korttyal lezúdítottam torkomon a tartalmát. Tekintetem újra ráhelyeztem és igen végre megint csak kiállt magáért. Tud hangosan beszélni ez jó.
Gyenge érvei hogy bizony nem vagyok rá hatással, elpazarolt lélegzet vételek voltak csupán. Látszik rajta, hogy idegei pattanásig feszülnek. És nincs hozzászokva, hogy nem nyaliznak, vagy térdelnek előtte.
- Figyelj ide, az baromság, amit mondasz, a diák dolga figyelni órán és tisztelni a tanárt. Ez utóbbival nincs is baj az esetedben, az előbbivel még sok. Kettő, az élet iskolájáról hallottál már? Olyan nincs, hogy vége a tanulásnak. Ezt jól vésd eszedbe, ha eddig nem tudtad. Három, ha az előbbit nem fogtad volna fel én nem a tanárod vagyok, és mit is mondjak nem is akarok az lenni. Nálam történelemből megbuknál, és nem azért mert szemét vagyok, hanem mert kegyes.
Hallgatásom jeléül megpróbáltam a macskás trükköt, olyanok néha, mint a kutyák, jelzik a gazdának, hogy ha veszély van. Ez a macska meg még csak megszagolni se mer. Értem biztos a piát érzi csak. Vajon berúg már a szagától.. mulattam jót magamban. Azzal elvettem a kezem, és töltöttem egy újabb fél poharat.
- Azonban van egy érdekesség abban, amit mondasz. Mindenki emberek közötti harcra számított? Én nem olvastam ilyenről a kézikönyvben. Feledkeztem be az érdekes kérdésbe.


_________________
Élet: 5(25)
Fegyverkezelés: 4+4
Erő/Irányítás: 2/4 0/+14
Kitartás: 1+2
Gyorsaság: 5+5
Speciális képesség: 20
Páncél: 20

Küldetések: Thingamajig - Az első, Tavak mélyén, Váltságdíj - Felderítők
KT:Judy és Kurokoto boxra fel!, 28 felessel később
Kurokoto
Kurokoto
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 247
Join date : 2013. Jul. 10.

Karakterlap
Szint: 9
Exp:
Nyugati rész - Page 6 Vo36oi10/450Nyugati rész - Page 6 2yjvlht  (10/450)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Nyugati rész

Témanyitás by Chancery on Vas. Júl. 14 2013, 23:23

//Kurokoto//

-Fél éve be vagyunk ide zárva. Egyeseknek már hiányzik a kinti élet, talán már 24 órán belül is hiányzott nekik. És még ki tudja, mennyi ideig leszünk ide bezárva. Hosszú évekre, ha a frontharcosok ilyen lassan haladnak.
Irritál-irritál-irritál. Hülye barom. Mégis kinek képzeli magát? Szívem szerint most rendelnék egy korsó sört, mert másképp ezt nem lehet elviselni, de türtőztetem magam. Ez a srác annnnnyira... végül még hozzáteszem: -Nekem nincs egyik se, de látom, amit mások átélnek. Nem vagyok vak.
A következő mondatain már elmosolyodom. Szó szerint az elevenembe vág, de annyira nem, mint amennyire mások már megtették. Mély levegőt veszek és megpróbálok nyugalmat erőltetni magamra.
-Igen, a diáknak ez a dolga. De a tanár is igazán megtisztelhetné a diákot azzal, hogy ha kérdez valamit, akkor arra válaszol is, nem pedig ül egész nap az asztal mögött és reszeli a körmét. Egy-két kivétellel egyik tanárom sem tanított minket, csak legyintett, hogy nézzük ki a vikipédiáról. Igen, az élet iskolájáról hallottam és jártam is benne. Ha pedig kikerülünk innen, akkor folytatom is. Sőt, szeretnék is tanulni, rengeteg dolgot, de nem az iskolának nevezett intézményben, mert az semmit se ér. -majd a harmadiknál elnevetem magam. -Történelem a kedvenc tárgyam, nem szívesen bukom meg belőle a semmiért. De azt azért árulja el, hogy ha nem is kérdezett belőle semmit, akkor miért buktatna meg? Önnek sem tetszik a pofázmányom, mert hiányzik róla három kiló smink? Őszintén, nem ön lenne az első. -sütöm le a szemem. Kicsit szégyellem magam, de azok után, amiket eddig tapasztaltam, nem is várok nemleges választ. Főképp férfi tanáraim voltak, és mindegyiknél rossz jegyekkel tértem rendre haza (kivéve történelemből, a nagy kivételnél), miközben a csini-bini kikent arcú lányok, akik télen is kidobták a bájaikat, csak vihogtak egyet és máris átmentek csillagos ötössel. Nem csodálkoznék, ha ez a szeszkazán is ilyen típus lenne, az mindenesetre kiderült, hogy nem hallja, amit mondok. Vagy egyszerűen annyira elpárolgott már az agya, hogy nem érti.
A kézikönyves megjegyzése viszont őszinte mosolyra fakaszt és muszáj kuncognom egy sort.
-Az a kézikönyv egy átlagos leírás volt az elején, egy eredeti MMO rendszerben pedig szabadon lehet öldökölni, hisz úgyis respawnol mindenki. De mióta ez a helyzet, csak az igazi gyilkosok ölnek meg másokat, a többiek egyszerű párbajokban próbálják ki egymást.
Komolyan töprengek azon, rendeljek-e mégis egy sört... aztán döntésre jutok. Intek a pincérnek és akár hülyének néz, akár nem, rendelek egy vörösboros-kólát tőle halkan. Ha kiröhög, csak vállat vonok - mindig kiröhögtek miatta, mert "nem elég erős", "zselic vagyok", de nem érdekel. Szeretem az ízét, és remélem, a rendszer rendesen vissza fogja tudni adni a pezsgését.
Álomkelő továbbra is mély érdeklődéssel szemléli a részeges tanárt, de miután az visszahúzta a kezét, a macska is visszaül a helyére, ám már nem lóbálja a farkát olyan idegesen, mint annakelőtte.

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.
Chancery
Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2689
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 28
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 45
Exp:
Nyugati rész - Page 6 Vo36oi8140/8500Nyugati rész - Page 6 2yjvlht  (8140/8500)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Nyugati rész

Témanyitás by Kurokoto on Hétf. Júl. 15 2013, 09:54

- Kicsi lány, ezt jól látod, teljesen mindegy mennyire gubbaszt az ember, akkor sem fog kijutni egyhamar. Bűneim sora végtelen. Ezért egyetlen megváltásom van, itt meghalni. Mióta aza nagy piros alak megjelent gondolkozom rajta. Azonban csatában akarok elesni egy erre méltó ellenféllel szemben. Hogy ezt neked miért mondom el, kezded kapizsgálni a dolgokat. És látom legyűrted undorod személyem felé. Eredt meg nyelvem oktalan. Lehet, mert józan vagyok, azért beszélek neki ilyen dolgokról, mi a francos búbánat van velem.. Ez így nincs rendjén.
Egy újabb gőgös mondat, persze mintha minden emberről mindent tudni. A vén csoroszlya sem tud ilyen sokat, mint ő. Biztos valami szektás igazmondó lehet. Nincs is más, amit jobban gyűlölök mint a vallás és az istenek. Öt embert vettek el mellőlem. Mindentől megfosztottak, a nyomorult korcsok.
Miaz hogy és még támadja a tanári kart! Van képe hozzá!
- Idefigyelj! A tanár kötelessége válaszolni, ha a diáknak van kérdése. Aki nem ezt teszi, az ficsúr semmi más. A tanár azért tanár, mert többet tud a diáknál, és ezt a tudást kötelessége átadni. Ha a diákot érdekli a téma, esetleg felkarolni, milyen mélyen érdekli a téma. Közben kétszer megpöccintettem az italos poharat és folytattam.
- Ha nem iszom, akkor dolgozom, és mivan? Semmit sem ér? Gyökerek voltak a tanáraid. Akiknek csak a pénz kellett. Ez ennyi. És tényleg a történelem a kedvenced akkor lássuk csak. Mettől meddig tartott az Edo-kor? Ez könnyű általános iskolás tudja. A többi, amit mondott szavakat sem érdemelne meg. Idegesített amikor szexuális úton akarnak a lányok vagy a fiúk az osztályomban elérni valamit. Munkahelyen annyi kivillanó cickót láttam, amiből otthon csak egy pár volt. Rettenet.
- Sajnálom, ki kell ábrándítsalak, nem a mellméreted alapján osztályozok, hanem, ami a kobakodban van, és persze gyorsaságodból telik. Ha kérem a választ azt azonnal. Fogod?! A stílusom, ha nem jön be kicsit sem érdekel. Megvan a maga oka és formája. Ahogy annak is miért nem sminkeled magad. Szúrós megjegyzésem következményei kicsit sem érdekeltek. Legszívesebben most felállnék és asztalt borítgatnék, a kis liba hogy lehet ennyire nagyképű, azt hiszi minden tanár csak a diáklányaival vagy fiaival akar hálni. És ez az egyetlen előrejutás. Idióta!
Bensőm tombolása azonban leállt, ahogy elmondta azt amit nem tudtam értelmezni a csuhás alak szövegéből. Szóval párbajokkal előrébb lehet eljutni.
- Mondj el mindent ezekről a párbajokról, minden érdekel. Hol és hogyan lehet véghezvinni és mi célt szolgál. Jutalmak miegymás. Na..na..na.

Végre egy érdekes téma, amit még tudhat is. A macska a beszélgetés folyamán többet eszembe se jutott.


_________________
Élet: 5(25)
Fegyverkezelés: 4+4
Erő/Irányítás: 2/4 0/+14
Kitartás: 1+2
Gyorsaság: 5+5
Speciális képesség: 20
Páncél: 20

Küldetések: Thingamajig - Az első, Tavak mélyén, Váltságdíj - Felderítők
KT:Judy és Kurokoto boxra fel!, 28 felessel később
Kurokoto
Kurokoto
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 247
Join date : 2013. Jul. 10.

Karakterlap
Szint: 9
Exp:
Nyugati rész - Page 6 Vo36oi10/450Nyugati rész - Page 6 2yjvlht  (10/450)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Nyugati rész

Témanyitás by Chancery on Hétf. Júl. 15 2013, 14:26

//Kurokoto//

Ahogy hallgatom, kezdem úgy érezni, hogy ÁK reakciójának igaza van, nem kell úgy félni tőle, mint ahogy első látásra tűnt. De mégis, annyira erősen emlékeztet arra a lányra, hogy kiráz a hideg. Az a lány is mindig azt mondta, ő csatában, harc közben akar elesni, pedig nem is voltak háborúk, egyszerűen csak nem bírta elviselni az élet nehezét. Mondhatni, ő tanított meg rá, hogy mindenkinek vannak problémái, és mindenkinek a saját problémái a legnagyobbak.
-Szerintem sosem érdemes feladni. -könyökölök az asztalra, kicsit közelebb húzódva. -Persze az embernek vannak határai...
A következő mondatain a tanári kötelességekről már érdeklődve lógok és folyamatosan bólogatok, mint valami kiskutya. -Ebben egyetértük. Mégis meg tudom számolni egy kezemen azoknak a tanáraimnak a számát, akik szintén ezt gondolták. De rengeteg a rossz diák, akik miatt a magamfajta tanulni akarókat is le.....ák magasról, szóval nem csodálom, ha pár év után a tanároknak elege van és nem próbálkozik tovább a tanítással. -kikapcsolt a hang egy pillanatra? Ja, nem, csak a rendszer cenzúrázza a káromkodást. Príma.
És ez most komoly, hogy japán történelmet kérdez tőlem, egy magyartól? Mikor tanultam, jól emlékszem, a japánokat először a második világháborús tananyagban említették először, mintha előtte nem is létezett volna.

-Becsapós. Edo, edo... ha jól rémlik, 1600-tól olyan... 1860 körülig tartott és Tokugawa-kornak is nevezik.
Szinte csoda, hogy végre meghozzák az én italomat is, mert úgy érzem, mindjárt elsírom magam... -Én kérek elnézést, de örülök, ha egy kivétellel találkoztam végre. Viszont ha a kobakomban levő alapján osztályozna, megint csak megkérdezem: miért buktatna meg, ha semmit sem tud rólam? Hogy mennyit tudok? Hogy mennyit olvastam anno? Azt, hogy picit is ismerem Japánt, azt is csak annak köszönhetem, hogy megismertem az animéket és elkezdett érdekelni az ország maga. Ha valamelyik osztálytársam ülne itt és tőle kérdezné ugyanezt, csak tátaná a száját, hogy "Höö?". A stílusa meg szintén nem izgat, én mindenkihez úgy állok hozzá, ahogy a másik is áll hozzám. Önről lerí, hogy két szót sem váltott velem, máris leírt egy buta libának. Nem tagadom, hülye vagyok, mint egy tyúk, de én legalább nem adtam fel az életet... eddig.
A végén már nem is tudom, kihez beszélek: ehhez a részeg férfihoz vagy az odaát tengődő, hasonló beállítottságú lányhoz. Gyorsan iszok két kortyot a keverékből, az íze csak hasonlít az eredetihez, de remélem, jópár pohár a fejembe fog szállni annyira, hogy az amúgy is általában cérnavékony idegeim lecsillapodjanak. Közben legalább picit megint terelődött a téma - bár érzem, hogy még fog megjegyzést fűzni a dologhoz.
-A párbajok... három típus van: első ütés, mikor az nyer, aki először szedi le a másik páncélját, a fél-élet és a teljes-élet, ezek egyértelműek. Jóformán bárhol ki lehet hívni a másikat párbajra, de biztos ellenfelet a küzdőtereken találni. Expé jutalom minden esetben jár, és esetenként némi arany is. Ha jól tudom, meg is lehet ölni az ellenfelet, de példát erre még nem hallottam.
Iszok egy újabb kortyot, majd hozzáteszem. -Ha gondolja, elkísérem oda. Akár párbajozhatunk is, már ha akar egy ilyen buta libával, mint én. -mosolygok keserűen. Már bánom az iméntit, de még nem jönne a torkomra, hogy bocsánat. Jogom van megvédeni magam, ha valaki előítéletes velem, de hogy ez az ember előhozta belőlem a pesszimista, önutálatos énemet, az biztos.

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.
Chancery
Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2689
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 28
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 45
Exp:
Nyugati rész - Page 6 Vo36oi8140/8500Nyugati rész - Page 6 2yjvlht  (8140/8500)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Nyugati rész

Témanyitás by Anatole Saito on Kedd Júl. 16 2013, 23:52

[Ren, Mirika]
Megnyugtat minket... ehhe, nem mintha nem látnám a képemet így is a szemközti tükörben. Valóban nem túl bizalomgerjesztő az ábrázatom, s Rennel ellentétben én már nem vagyok partiképes állapotban. Egyébként meg nem hiszem, hogy ő annyira bírná, különben nem fogná távozóra, de eszem ágába sincs belegázolni a férfiúi egójába és egy újabb kör vigéckedésbe fogni. Épp elég alkoholt diktált belém, nem mintha túlzottan ellenkeztem volna. Nem baj, megittuk a pertut, remélem ezután értelmesebben fog a szőke herceg viszonyulni hozzám. Ha ez volt az ára, hát legyen.
Tulajdonképpen nem is bánom, hogy Ren távozóra fogja, kezdem unni a közte és a Mirika közi feszültséget és csipkelődést. Ráadásul Mirinek ez a vizitökös vagy lopótökös vagy mittomén milyenes katyvasz sztorija csak fokozza az amúgy sem rózsás hangulatomat. Máskor lehet ügyet sem vetnék a badarságaikra, de most fáradt és morcos vagyok, így nem vagyok vevő ilyesmire. Szívem szerint innék még egyet abból a józanító lötyiből, de már így is úgy érzem, hogy lassan béka nő a hasamban, s még egy kiadós fáradt olaj leengedéssel sem tudok könnyíteni magamon, mint odakint. Fránya virtuális világ.
Megüti a fülemet Ren utolsó mondata, miszerint Mirika meséljen el valamit, de már ez sem tud meghatni. Én, a mindig kíváncsi, most inkább elhessegetem a kétes gondolatokat, s csupán egyetlen dolog után kívánkozom: az ágyam után.
- A peteket itt ne hagyd! - szólok még Ren után - Ideje lenne nekünk is hazaindulni. Elkísérem ifjú hölgy! - Aztán lopva Mirika dekoltázsára pillantok, majd megrázom a fejem. Egyszerűen nem jut eszembe semmi és ez veszettül zavar. Ki kent minket össze, kivel verekedtünk? Áhh, felesleges az egész. Anatole, no more alcohole! @.@
Anatole Saito
Anatole Saito
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 2965
Join date : 2012. Sep. 10.
Tartózkodási hely : örök vadászmezők

Karakterlap
Szint: 35
Exp:
Nyugati rész - Page 6 Vo36oi10/5000Nyugati rész - Page 6 2yjvlht  (10/5000)
Céh: Artes Liberales, Sayonara

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Nyugati rész

Témanyitás by Kurokoto on Szer. Júl. 17 2013, 12:55

< Chancery >

- Szóval szerinted sosem érdemes feladni. És ezt mire alapozod? Mi az a biztos ami a jövő felé mutat? Ha már ennyire optimista vagy, lássuk a mélységeket – te ostoba liba semmit nem tudsz. Mégsem akartam most hozzá vágni ezt tényleg kíváncsi vagyok, hogy bizony egy elkényeztetett fruska, hogyan gondolkozik. Tanárként sose érdekelt jobban a diákjaim, minthogy mennyire felkészült, és hol jár az esze. Verni sose vertem őket, meg nem is kellett. Inkább illegették magukat, vagy játékokkal halmoztak el. Kis korrupt dögök. Mind adni akar azért, hogy neki könnyebb legyen. Egyikük sem az utcán nőtt fel szülei és mindenki segítsége nélkül. Csak idegesít ennek is a jelenléte.
Hoppá viszont úgy látszik, már nem vagyok a szemében egy utolsó alkoholista vadállat. Azzal én i rákönyököltem az asztalra, vele szemben. Inni viszont nem volt semmi kedvem, kíváncsivá tett.
Ebbe igazat kell, neki adjak, nekem is van rossz véleményem a tanárokról, de ezt nem tudhatja meg.
- Pár ponton egyet értek, de nem mindenben. Főleg abban értek egyet, hogy ezen diákok tönkre teszik a tanárokat, de ebben az is közrejátszhat, hogy a tanárok hagyják magukat. Inkább mégis iszom döntöttem el hirtelenjében Ledöntöttem a pohárral és kifogytam piából. Akkor jöhet is a következő, még talán egy értelmes diákkal futok össze, nem egy kis magamutogató csitrivel.
- Pincér! – fülsértő hangon üvöltöttem neki, az bizony kapkodta is a lábait. – Hozz innom! – ilyen könnyen még nem ment. Se a szeme, se szája nem rebbent, akkor hol is tartottam néztem vissza könyöklő lányra, igen tesztelni akarom, hogy csak a szája nagy vagy tud-e is valamit.
Válaszolt és helyesen! Oké tehát az már biztos, hogy okosabb, mint egy ötödikes. //off ezt muszáj volt :DDDDD innentől nehéz lesz az írás// Nem szerettem volna, ha nyeregben érzi magát egy jó szólásáért és, mert egy témában egyezett véleményünk, így csak helyeslőn bólintottam.
Ekkor azonban csoda történt, a lánynak is meghozta rendelését a pincér, és nekem is. Egy üres poharat meg egy üres üveget.
- Ugye most szívatsz.. – nézek a pincérre – ezt az előbb adtam oda neked, te IDIÓTA! Azonban az arcátlan pincér csak kekeckedett, hogy még pedig van abban a pohárban és üvegben ital, nézzem meg jobban. Nyelvén lógott a megjegyzés, ahogy nekem pedig lassan arcában az öklöm. Egy szerencséje, ha megütöm, akkor is csak kicsit odébb esik. Ránézek a lányra, miközben ő már szépen szürcsöl valamit egy üres pohárból. Mi a búbánatos ló fu..i van itt.
- Te, cicafül, nem tudom még a neved, szóval most így hívlak – nem is törődtem esetleges felháborodásával, most sokkal fontosabb dolgok forogtak kockán – látsz ebben a pohárban valamit az ürességen kívül? Néztem rá kérdőn.
A pincér közben meglógott, a jó édes mamáját neki. És látszólagosan a lány is vár válaszával. Hátra dőltem székemen, feladom.. ez a hely is idiótákkal van tele.
Azonban a lány a válasz helyett másik kérdésemre adott választ. Ez lehet fontosabb, mint a pia, hisz az egyetlen hátralévő jövőm van benne. Mást nem látok magam előtt. Epedezve csüngök szavain, mint egy szomjas barbár, aki úgy issza a csöpögős szavakat, mint a sivatagban megfeneklett, skót kutyaidomár aszály idején, ahogy beér egy krokodilokkal teli oázisra. Nem krokodilok biztosan nincsenek ott. Fúúú de jó vagy.. még meg is lehet ölni.
Ezzel most szívembe lopta magát a lány. Ha netán élek és ő is kint tanítom töriből, ha kell neki plusz óra, amit előző tanárai kihagytak. Felajánlásán meglepődök. Még nem vagyok elég ittas, szóval simán!
- Köszönöm. Jól jegyezd meg ezt a szót! Legutóbb a feleségemnek mondtam körülbelül két évvel ezelőtt, mikor reggelit készített nekem és úgy indított munkába. Természetesen fogadom a párbajt. Mi a jó, hogy a fenébe ne – nevettem le magam,az üres üvegem sem érdekelt már, na jó de.
- Azonban előtte lenne még pár dolog, amit megbeszélhetnénk. Hülye liba.. ezt visszavonom, annál egy fokkal okosabb vagy. A túk eszű épp megfelelő lenne, szerinted? – szívattam most először, kicsit felüdültebben. Anyám, először érzem jól magam ezen a helyen.

_________________
Élet: 5(25)
Fegyverkezelés: 4+4
Erő/Irányítás: 2/4 0/+14
Kitartás: 1+2
Gyorsaság: 5+5
Speciális képesség: 20
Páncél: 20

Küldetések: Thingamajig - Az első, Tavak mélyén, Váltságdíj - Felderítők
KT:Judy és Kurokoto boxra fel!, 28 felessel később
Kurokoto
Kurokoto
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 247
Join date : 2013. Jul. 10.

Karakterlap
Szint: 9
Exp:
Nyugati rész - Page 6 Vo36oi10/450Nyugati rész - Page 6 2yjvlht  (10/450)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Nyugati rész

Témanyitás by Chancery on Szer. Júl. 17 2013, 14:30

//Kurokoto//

Megrándul a szám széle, mikor arra kér, magyarázzam el, miért nem érdemes sosem feladni. Ennél nehezebb kérdést keresve sem talált volt... végül hátradőlök a széken, összekulcsolom az ujjaimat és mesélek. Nem gesztikulálok, semmi kedvem hozzá. Még én is meglepődöm, mennyire levedlettem a falubeli szokásaimat ebben a pár percben.
-A saját tapasztalataimra alapozom. -felelem egyszerűen. -Mindig érik csapások az embert. Kicsik és nagyok. Egy egyszerű balszerencse vagy a család elvesztése. Valakinél később, valakinél előbb. De ha az ember türelmes és erős ahhoz, hogy kibírjon mindent, előbb-utóbb kap valamit, amit nem fog soha megbánni.
A konkrét történetem egyszerűen nem merem elmesélni. Sosem szerettem felnőtteknek mesélni róla, mert úgyis hülyének gondolnak miatta - alig vagyok 22, alig éltem, mit papolok nekik? És végülis igazuk van...
-A gyerekeknél és diákoknál gonoszabb teremtmények nincsenek. -ingatom a fejem a következő témára, de többet ehhez se tudok hozzáfűzni. Úgy érzem, mintha minden ki lenne szipolyozva belőlem, egy üres váz maradtam, semmi más. Egy váz pedig nem beszél.
Érdeklődve nézem a reakcióját, mikor meghozzák az italát. Tele van az üvege, mégis hepajkodik, hogy semmi nincs benne. Belekortyolok a sajátoméba, amit ő is döbbenten szemlél, majd hangot is ad a véleményének, amire csak vállat vonok.

-Chancery. És látok, meg az üvegben is. Kicsit dörgölje meg a szemeit, szerintem valami vizuális bug lehet. -az eddig folyton hallott vidámságom még mindig nyom nélkülit játszik, a szívem meg jóformán bőg, mint valami dobott kisleány. Szinte csodálkozom azon, hogy lehetek máskor olyan kis optimista, mikor valójában semmi értelme nincs semminek, amíg léteznek ilyen előre bíráló emberek, mint ez a férfi. Felhörpintem a maradék boromat és félretolom az üres poharat az asztalon. A 'köszönöm' olyan jól esik nekem, mint éhezőnek egy falat kenyér, és a szívem jóformán kincsként raktározza magába.
-Akkor indulhatunk, amikor csak akarja. -intek, hogy ha itt akarja meginni a sörét, megvárom szívesen. A következő mondatára viszont kérdőn vonom fel a szemöldököm.
-És mi lenne az? -kérdezem. A 'Hülye liba', még ha vissza is vonja, kicsit megüt belülről, de ahhoz képest, amiket már kaptam csak szúnyogcsípés. Úgyis hallom pár perce magamban a duruzsolást, hogy úgyse érek semmit... bár megdöglenék végre... nem kellek senkinek... egy energiavámpír vagyok, aki mindenkit tönkretesz... de a tyúkeszű-re kicsit elmosolyodom.
-Ahogy kívánja. Én úgyse mondhatok véleményt magamról. -vonok vállat, enyhe mosollyal az arcomon. Össze kell szednem magam, tudom... nem kéne megint visszasüppedni abba a bűzlő mocsárba. A SAO-ban felhőtlenül éreztem magam eddig, egy-két pillanattól eltekintve, hisz ez az egyetlen hely, ahol önmagam lehetek - és fél évbe telt, mire jött valaki, aki lekevert nekem egyet érte, mert neki nem tetszett. Kétszer ismerd meg az embert. Ő megismerte a vidám felemet már, kaptam is érte rendesen. Most megpróbálom megismertetni vele a visszafogottabb és önutálatosabb énemet, akivel már igen rég találkoztam utoljára - de talán neki jobban fog tetszeni, aminek viszont örülni fogok.
Tudom... nem másoknak kéne megfelelnem folyton... de én akkor érzem jól magam, ha mások is jól érzik magukat a környezetemben, és ha kell, ehhez meg is változok gyökerestől. Nincs igazam?

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.
Chancery
Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2689
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 28
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 45
Exp:
Nyugati rész - Page 6 Vo36oi8140/8500Nyugati rész - Page 6 2yjvlht  (8140/8500)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Nyugati rész

Témanyitás by Kurokoto on Szer. Júl. 17 2013, 15:31

< Chancery >

Szinte az ideg ráz meg amikor kiejti a család elvesztése szavakat egy olyan közegben, ahol egy szinten van a drágalátos macskája megdöglésével.
- Nagyon tévedsz. A mennyiség és minőség nem ugyan az vannak szintek. Ha megölik a családod, és elásod a kutyád, melyik fáj jobban? Ha jobban tetszik, így melyiknél adnád fel valód? Ja hogy egyiknél sem, mert simán megtudnád magad tartani úgy ahogy most vagy. Ha tényleg ezt gondolod, akkor tessék itt vagyok, ölj meg üsd át a védőpáncélt ezt a lila izét, vagy menjünk ki városon kívül és ismerd meg bizony milyen ölni. Mert most ezt mondtad ezzel. Gyűrd le a fájdalmat, ölj.. na jó ez most még nekem is sok volt, de tudd meg ostobaságokat ne végy szádra! Főleg ilyeneket, ha semmit sem tudsz erről. Észre se vettem mikor álltam fel és emeltem fel jobban a hangom, de a végén mintha már kiabáltam volna. A kis fruska, teljesen kihozott a sodromból, márpedig igazam van, nem ő nőtt fel egyedül, nem őt hagyták magára, nem ő neki kell attól tartania minden nap, hogy minden olyan üres é hideg lett körülötte, mikor előtte még zsibongás és kacaj volt. Utolsó kis.. mindegy. Folytassuk. Következő mondatai kicsit sem izgattak így könnyen túlléptem rajtuk, az üveges problémámra teljesen úgy felelt, hogy leginkább felpofoznám az arcátlanságáért. Sebaj nem érdekes, majd iszok később, úgyis ő már indulni akar, nagyon elvan eresztve idővel. Harci kedve nulla, de mivel elmagyarázta mi, hogy mint kell így már nem olyan szánalmas kis dög, mint korábban gondoltam.
A macska mellette, akkor állatidomár lesz. Karakter választáskor láttam, van egy pár teljesen értelmetlen kaszt. Legalább lezúzhatok egy olyat pvpben mosolyodtam el. Úgyis a háromnapi alvással kipihent vagyok, könnyen fog menni. Mint otthon is söröztem és sakéztam miközben toltam online és irtottam a népet. Na mármost előtte a kislány úgyis vár és beleélte magát, hogy tyúk eszű lehet. Ezt el kell hessegetni.
- Namármost először is ha nem tűnt volna fel, kicsit sem érdekel az eszed kapacitása, azt bebizonyítottad, hogy atlasz nélkül is tudsz pár számot és könyv nélkül is. Felfogásoddal vannak bajaim.., de mellméretedből ítélve látom eddigi céljaidat, nem a tested felhasználásával érted el. Leszögezem becsülöm ezt benned. Nekem megadatott sok tanulással, hogy fiatalon egyetemi tanár legyek. Ez nem csak az én érdemem., hanem volt, aki istápoljon. Ezzel nem arra célzok, hogy bizony megfelelő emberekkel bújtam ágyban, hanem sokat harcoltam és feleségem biztatott. Ezt tudom neked is ajánlani, amint kijutsz. Ne hagyd magad irányítani. Ami érdekelne pedig, mit gondolsz rólam? Nem köntörfalaztam, nem csépeltem tovább szám. Tudni akarom mennyire utál egy külső személy. Remélem nagyon.
Ha ezt elmondja utána mehetünk is harcolni. Nem hittem volna hogy pont egy részegség miatt talál meg egy játékos, aki sokat tud. Erre a játékra nem csak a buták jelentkeztek volna? Az fpsekre beengednek minden hülyét..


//Akkor ez a záró hsz-em és akkor KT-ban folyt köv.//

_________________
Élet: 5(25)
Fegyverkezelés: 4+4
Erő/Irányítás: 2/4 0/+14
Kitartás: 1+2
Gyorsaság: 5+5
Speciális képesség: 20
Páncél: 20

Küldetések: Thingamajig - Az első, Tavak mélyén, Váltságdíj - Felderítők
KT:Judy és Kurokoto boxra fel!, 28 felessel később
Kurokoto
Kurokoto
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 247
Join date : 2013. Jul. 10.

Karakterlap
Szint: 9
Exp:
Nyugati rész - Page 6 Vo36oi10/450Nyugati rész - Page 6 2yjvlht  (10/450)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Nyugati rész

Témanyitás by Chancery on Szer. Júl. 17 2013, 17:20

//Kurokoto//

Teljesen ledöbbenek a tanárúr kiakadásán...
-Hogy őszinte legyek, egyiknél sem. Ne ítélkezzen senki fölött, ha nem ismeri annak körülményeit. Nem tudom, mi ütött most magába, vagy hogy milyen élete volt ezelőtt, de én nem is szidom önt halálra, ha nem venné észre. Nem akartam semmivel megbántani.
Nem bírom tovább, könnyek szöknek a szemembe, miközben hallgatom, és úgy érzem, mindjárt széthasadok. Kezem-lábam reszket a dühtől és a félelemtől, legszívesebben elfutnék és levetném magam arról a párkányról, ahol már álltam párszor ezelőtt.
Teljesen úgy beszél, mint az a lány. És ez a legidegesítőbb a dologból. Nincs még egy téma, amivel jobban fel lehet engem hergelni, mint azzal, ha arra kérnek, öljem meg az illetőt. Ökölbe szorítom a kezem és igyekszem minél erősebbnek tűnni, miközben a lelkem most zuhant darabokra bennem.

-Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor ért az életemben öröm, mert Damoklész kardja rendre ott lebeg a fejem felett! Ha egy kicsit jól merem érezni magam, máris jönnek a felhők és úgy elsöprik az egészet, mintha nem is létezne. ÉS NEM FOGOM MEGÖLNI MAGÁT, MERT ÉPP ELÉG HALÁL ÉRT MÁR AZ ÉLETEMBEN, ÉPP ELÉG SZERETTEM HALT MEG AHHOZ, HOGY TUDJAM, MIRŐL BESZÉLEK!
A végén én is felkeltem a székből és üvöltöttem torkomszakadtából, mint egy sakál. Tudom, hogy ez nem fog eredményre vezetni, sosem vezetett, de muszáj volt. Percek óta gyűlt bennem az ideg, és a csalódás, hogy az iménti kedvessé váló atmoszféra megint csak oda valami hülyeség miatt, már nagyon fájt. Elfeledkeztem mindenről, nincs az eszembe semmi más, csak az a lány, aki rengetegszer mondta már nekem ugyanezt a szöveget, mint az előttem álló férfi, és az a sok-sok kínkeserv, amin át kellett esnem. Most fogom csak fel, milyen hihetetlen dolog az, hogy mégis képes voltam mosolyogni vagy kedves lenni akárkihez is.
Visszaülök a helyemre, mikor hallgatom újabb monológját, és megint csodálkozom, hogy lehet valaki ennyire kéthangulatú.

-... Áruljon el valamit. Ha ennyire egyetértünk sokmindenben, miért üvöltözött velem az imént? Miért mondja, hogy hülye vagyok, mikor ugyanazok a célok vezérelnek minket? Miért kiabálunk egymással, ha majdnem ugyanazt az életet látjuk? Az egyetemi sikereihez csak gratulálni tudok, nekem még azt sem sikerült elérnem, hogy oda járhassak. Én is harcoltam rengeteget, és nekem is csak egy férfi van az életemben, aki segítsen és támogasson... ég is a pofám miatta. Mármint, hogy mindig az ő vállán sírok... és sosem értem, hogy azok a szemét kétszínű mocskok az iskolából hogy élhetnek felhőtlen életet lelkiismeretfurdalás nélkül...
Mély levegőket veszek, hogy lecsillapodjak valahogy. Észre se vettem, hogy Álomkelő már rég visszaugrott a földre és mereven bámul, mintha bármikor ugrana, ha rátámadnék a férfira. Elkezdek töprengeni, hogy mit is üvöltöztem az előbb és pontosan miért... de képtelen vagyok visszaemlékezni rá. Halványan dereng, hogy a halálról volt szó... de hogy mi is pontosan, már fogalmam sincs. -Elnézést az előzőért... nem akartam... de utálom, ha bérgyilkosnak néznek...
-Hogy mit gondolok önről?
Visszanézek a tanárra, hogy lássam az arcát, és ő is lássa a szemem. -Azt, hogy ez nem Ön. Akármi is érte az életben, SOHA ne ítélkezzen előre, mint most. Kétszer ismerje meg az embereket. Én is először ezt ismertem meg magában, a nagypofájú rohadékot, aki azt hiszi, mindenkinek jobb az élete, csak önnek nem. De érzem, hogy nem ez az igazi énje, és meg kell ismernem önt ahhoz még egyszer, hogy teljes képet kaphassak.
Még egy mély levegő, és ismét felkelek a székből. A pincértől rendelek még egy, ezúttal nagyobb adag boroskólát, és megkérem, majd az asztalhoz hozza.
-Szerintem máris megmutatom önnek a párbajt, mert látom, nagyon érdekli, és azalatt is beszélgethetünk tovább. -próbálom olyan hangsúllyal kimondani azt a szót, hogy érzékeltessem, tényleg csak beszélgetni akarok, nem vitázni vagy akármi. -És utána megmutatom, hol vannak a terek.

//Sorrend szerint akkor rád bízom a nyitást. Smile//

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.
Chancery
Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2689
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 28
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 45
Exp:
Nyugati rész - Page 6 Vo36oi8140/8500Nyugati rész - Page 6 2yjvlht  (8140/8500)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Nyugati rész

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szer. Júl. 17 2013, 17:47

Chancery: Alap Csapat Sebzés Kristály (Aktiválása után a csapatodban mindenki következő támadása 1-el többet fog sebezni.)
Kurokoto: Gyenge Lénygyengítő Méreg (a mérgezett mob 10%-kal több sebzést szenved el 2 körig minden találat után, maximum 3 találatig marad a pengén)
Kayaba Akihiko
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 16189
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Nyugati rész

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szer. Júl. 24 2013, 14:06

Asuka: Tompa *Kopja/Rövid Kard/Buzogány* (+2 erő)
Hayashi Yuichi: Gyenge Paralízis Méreg (egy körig megbénítja az ellenfelet, maximum 1 találatig marad a pengén)
Kayaba Akihiko
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 16189
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Nyugati rész

Témanyitás by Mirika on Kedd Júl. 30 2013, 18:51

<< Anat és Ren >>

Kész, ennyi kellett. Ren cirka három mondattal sikeresen felhúzott már megint. Komolyan, ezt élvezi, hogy lányokat macerál? Fúúú, de most komolyan, hogy a francba lehettem a rajongója ennek a tökfejnek? A tévében tök jól néz ki, meg minden, de így személyesen is megismerni, háááát... Még egy ok, hogy ne higgyek el mindent, amit a tévében látok, parasztvakítás az egész csillogó-villogó sztárvilág, és biztos tele van ilyen kiválóan színészkedő meg bájolgó bunkókkal, mint ez a Ren is Rolling Eyes
- Pfff, ha odaát is tudnák a rajongóid, milyen vagy igazából, bazigyorsan elfogyna a népszerűséged >.> - húztam el a számat, undorító volt, ahogy azzal jött, hogy ő a nagy sztár, én meg a kis senki. Alábecsül, ha azt hiszi, nem tudnék bejutni hozzá, vagányabb vagyok én annál, hogy ne tudjam megoldani. Így elgondolkodva egész jó pénzt kereshetnék vele, ha kiteregetném, mit művelt itt Aincradban, bár szerintem mire kikerülünk, sanszos hogy a kutyát se fogja érdekelni a nagy Ryuninji Ren, szóval totál felesleges lenne. Talán még segítenék is neki visszajönni a showbizniszbe pár botrányos nyilatkozattal.
- Figyu, amúgy te tényleg akkora tökfej vagy, hogy már a fejedre is nőtt egy. Ami azt illeti, így sokkal jóképűbb vagy, olyan igazi tökös legénynek tűnsz! De tényleg! Amúgy miért is van a fejeden egy tök? Legalább vízitök lenne :/ - kötöttem az ebet a karóhoz, ezúttal az idomársrác felé szólva, hogy tök nyilvánvaló legyen neki is, a dumcsinak arról az esetről vége, és ha még egy szót mer róla szólni, akkor kifaragom a fejecskéjét töklámpásnak. Baromira nem voltam innentől kezdve rá kíváncsi, jól is teszi, hogy olajra lép. Nagy kár, hogy legalább Anattal nem tudok kicsit szórakozni, ha már ezért jöttem, persze erről is ez a nyomi bájgúnár tehet, ő tette taccsra az én Nii-chanomat :/
- Hát jó, amúgy se vagy ide való. Erre a helyre csak bunkók járnak. Komolyan, bejöttem ide és máris három kéz volt rajtam, vagy még több >.> Mivel vetted rá amúgy Rent, hogy egy tököt hordjon a fején? - érdeklődtem a srác után nézve, majd felpislantva Anatra, miközben belekaroltam, hogy legalább kifelé innen ne zaklassanak. Most kábé nem érdekelt, ha a pasimnak hiszik, ami azt illeti, ez volta cél. Akkor talán nem kezdenek ki velem részeg tulkok. Eh, de gáz volt ez a nap így...
Mirika
Mirika
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2320
Join date : 2012. Aug. 02.
Age : 22
Tartózkodási hely : Nyster

Karakterlap
Szint: 11
Exp:
Nyugati rész - Page 6 Vo36oi576/600Nyugati rész - Page 6 2yjvlht  (576/600)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Nyugati rész

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Pént. Aug. 02 2013, 00:46

Anatole Saito: Gyenge Fárasztó Méreg (-2 kitartás, minden találattal, maximum 3 találatig marad a pengén)
Mirika: Míves *Fegyver* (+3 fegyverkezelés +1 erő)
Ryuninji Ren: Gyenge Lénygyengítő Méreg (a mérgezett mob 10%-kal több sebzést szenved el 2 körig minden találat után, maximum 3 találatig marad a pengén)
Kayaba Akihiko
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 16189
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Nyugati rész

Témanyitás by Amara on Kedd Aug. 13 2013, 18:50


A szépfiú és a punk. Ren és Amara


Egy csavarkulcs landolt a kezemben. Rá sem kellett néznem, fogásból megismertem a 13-as kulcsot, s olajos arccal felnéztem a motorháztető alól. Barna hajú pasit láttam magam előtt, aki kéken csillogó átható tekintetével kiváltott belőlem, egy apró meglepettséget. Ahogy aztán végignéztem meztelen felsőtestén, megnyaltam a szám szélét, és perverz vigyor húzódott az arcomra. Csak látásból ismertem, mégis olyan volt, mintha ezer éve vágynék utána. Fura kavar volt, de mindenképp kellemes. Körbelestem, majd az ajtókhoz léptem, s ráfordítottam a kulcsot mindre. Kattantak a zárak, zörögtek a redőnyök, majd puffant egyet a motorháztető, s a srác hanyatt döntött a gép orrán. A nyakam falta, amit kellemes sóhajjal fogadtam miközben végigkarmoltam a hátán. A derekára kulcsoltam a lábaim, majd felültem, s lekaptam kebleim fedő pólómat. A fiú levette a fejemen pihenő motoros szemüveget, s a pólóink mellé hajította. Hosszú szenvedélyes táncba fogtunk a kocsi tetején, majd ahogy a karjaimba omlottam, végre megszólalt.
- Itt az ideje menned! Már várnak a rajongók. - Mosolygott, s megpaskolva a fenekem elengedett. Széles vigyor húzódott az arcomra, majd ahogy voltam, egy nadrágban, melltartóban léptem a legnagyobb ajtó elé. Kintről édesítő zajok szűrődtek be. Egy tömeg skandálta a nevem, amitől a lelkem lángra kapott. A srác felsegítette a már-már testrészemmé vált vasmarkokat a kezeimre, majd egy utolsó csókkal ajtót nyitott előttem.
Elvakítottak a fények, az agyam betöltötte még az endorfin, de kezdett adrenalinnal vegyülni. Előléptem a tömeg elé, s széttárt karokkal fürdőztem a hírnévben és a csodálatban. Az aréna közepén, már várt rám egy jókora, tagbaszakadt férfi, Righty-val letöröltem az orrom hegyéről az izzadtságot, s nyugtáztam, hogy a gépmancs olajos szaga még mindig bódítólag hat rám. Megropogtattam a nyakam, majd beléptem a küzdőtérre.

A fűben tértem magamhoz, s éreztem, hogy remeg a kezem. A Kezdetek városának egyik parkjában dőltem le a fűbe, majd ugyanitt tértem magamhoz. Elnyomott az álom, méghozzá az igen kellemes fajta. Még éreztem a kezet ami végigsimított a hátamon és kirázott a hideg. Kinyújtóztam, aztán a lábaim közt megtámaszkodva a mancsaimmal körbelestem magam körül. Ásítottam még egy utolsót, aztán felkeltem, s leporoltam a ruhám. A város szívébe indultam, bár igazából csak a nyugati rész belseje volt ahova préda után tartottam. Ugyan az odaúton még nem tudtam eldönteni, hogy verekedni, pasizni, avagy mindkettőért megyek. Úgy gondoltam, lesz ami lesz, majd ahhoz igazítom a dolgokat, ami jön. Nem szabad elvonatkoztatnom az alapelvemtől, és akkor jó lesz. Ahogy körbepillantottam megláttam egy furcsán ismerős alakot. Barna haj és kék szem jellemezte valamint moderált hasonlóságot mutatott azzal, akivel álmodtam. Mivel azonban még nem sikerült döntenem, így csak a megszokott vigyorommal odaléptem hozzá.
- Szia szépfiú. Nem tudod merre találok itt egy fogadót? - Érdeklődtem villogó szemekkel.
Amara
Amara
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 20
Join date : 2013. Aug. 12.
Age : 26

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
Nyugati rész - Page 6 Vo36oi35/50Nyugati rész - Page 6 2yjvlht  (35/50)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Nyugati rész

Témanyitás by Ryuninji Ren on Szer. Aug. 14 2013, 15:24

Lassan, de biztosan „normalizálódik” ez a világ is. Végre kezdenek rám úgy nézni, ahogyan azt kell. Való igaz, a  valóságban ennél legalább tízszer nagyobb sztár vagyok, de ott is el kellett kezdenem valahol Cool Majd lesz valahogy, egyelőre elég annyi, hogy ismerik a nevem, az utcán alaposan megnéznek, a lányok pironkodnak, persze arra azért rá is játszok, na meg azok az összesúgások a hátam mögött. Mindig megmosolyogtat, mikor hallgatózásomnak hála hallom, hogy beszélnek a nagyságomról, az érdemeimről. ez már valami, ezért megérte boss fightokra járni.  Regivel együtt járjuk az utcákat, keresek valami menőn kinéző épületet, amit esetleg megvehetnék, kibérelhetnék, mert akarok nyitni egy menő szórakozó helyet.  Nem csak úgy a semmiért húztam fel mester szintre az italkészítés jártasságom. Kell legyen belőle valami hasznom, és ha az nem pénz, hanem egyéb más”járandóság” az sem rossz. sosem voltam ellene annak a bizonyos: megoldjuk természetben dolognak. szerintem az egy igen kifinomult módja az adósságok törlesztésének, persze ehhez elég sok mindennek passzolnia kell.  Reginald nyugton ül a vállamon, nem csoda, ma már kiharcolta magát. Sikeresen leiskoláztunk három nyápic kardforgatót, akik kihívták a jelenlegi legerősebb játékost, idomárt 8)Lövésem sincsen meddig fog ez tartani, éppen ezért kell kiélveznem minden percét és tenni azért, hogy elnyújtsam ezt az időszakot.
Régen azt hittem, hogy ez a város a minden, de mostanra tiszta gáznak tűnik. Kénytelen leszek magasabb szinten lévő városban nyitni valamit. Ez van, picivel kevesebb látogatóra számítok.  Nyújtózkodok egyet csak úgy a semmiért, persze pajtim is utánoz, így lesz majd belőle is egyszer egy menő híresség. Utam a teleport kapuhoz vezet, el is indulok, lassú, kényelmes tempóban, hogy mindenki jól meg tudjon nézni és persze felismerni. Esetleg körberajongjanak meg ilyenek. Nem kérek én olyan sokat
- Hm..?! – már itt is van egy valaki, akinek van elég bátorsága ahhoz, hogy leszólítson. Remek, ettől majd megtörik a jég és látja majd mindenki, hogy nem harapok, és nem vagyok érinthetetlen, pontosabban nem mindenkinek vagyok az.
Alaposan végigmérem a lányt, nem foglalkozva azzal, hogy esetleg illetlen, vagy valami. A lányoknak nem a szemét kell megnézni először… van annál fontosabb szempont is.  Kissé meglep a közvetlensége, na meg a kinézete. Nem sűrűn találkozik az ember olyannal, aki így.. köhömm… öltözködik.
- Szia! – köszönök vissza egy Renes mosoly kíséretében.  Nem most jöttem le a falvédőről 8)Ez a kezdetek városa, már jó ideje bezártak minket ide. Kizárt, hogy ne ismerne legalább egy fogadót a környéken…. de azért belemegyek a játékba.. kedvemre való az ilyesmi.
- Minden irányban találsz egyet, de mutathatok egy-két menő helyet is Cool egy laza kacsintás, mint mindig most is belefér. Ez a fránya szokás…..  
Ryuninji Ren
Ryuninji Ren
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 1619
Join date : 2012. Dec. 18.

Karakterlap
Szint: 40
Exp:
Nyugati rész - Page 6 Vo36oi6382/6500Nyugati rész - Page 6 2yjvlht  (6382/6500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Nyugati rész

Témanyitás by Amara on Pént. Aug. 16 2013, 09:42

Nem zavart különösebben, hogy végigmért. Büszke voltam az alakomra, hiszen rengeteg munkám van benne, így imádtam mikor mások ezt szemmel tapizás formájában dicsérték. Persze vannak olyanok, akiket előbb ások a beton alá, minthogy megengedjem, hogy rám nézzen, de ahhoz olyannak is kell lennie. Többnyire az efféléket hívom áldozatnak. Ez a srác viszont nem ez a típus. Tőle jó néven veszem, ha tetszek neki. Ahogy a tekintete összeér az enyémmel perverz vigyor húzódott a számra, majd ugyanazokkal a mozdulatokkal, amivel ő végigtapogatott engem, én is leellenőriztem. Gondolkodó arccal vállat vontam, mintha csak azt mondanám neki, szódával elmegy, majd újra rávigyorogtam. Egy lépéssel közelebb mentem, így alig fél lépés választott el minket egymástól, de közelebb egy centit sem mozdultam. Ha ő közelebb lép, én ugyanannyit lépek hátra, így tartva ezt a távot. Amikor rám kacsint, én visszakacsintok.
-Kíváncsivá tettél. Mutasd mi menő van errefele? Ezzel pedig sarkon fordulok, és lassan elindulok előtte. Két okból teszem ezt. Az egyik, hogy így hátulról is végigfuthat az alakomon, a másik, hogy mégiscsak fenn kell tartani az álcát, hogy valahova megyünk. Amikor aztán mellém lép, kicsit lemaradok, hogy én is jobban szemügyre vegyem a „másik” oldalát. Nagyjából annyira maradok csak le, mintha egy pillanatra elbámészkodtam volna – szóval alig fél lépést. Ahogy mellé lépek ismét végre sikerül eldöntenem mit akarok. Pasizni. Persze, ha benne van egy barátságos meccsben az nekem csak jó, de főként nem megverni akarom. Ahogy ez végigszalad az agyamon, újra rámosolygok, s mintegy „véletlen” meglököm a könyökömmel, s ha rám néz, egy egyszerű „Mi van?” arckifejezést dobok vissza, mint aki azt sem tudja, mit akarnak tőle. Na persze a szememben tisztán látszik, hogy nagyon is tudom. Kihívó tekintetem arról árulkodik, hogy konkrétan szívatom.
Amara
Amara
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 20
Join date : 2013. Aug. 12.
Age : 26

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
Nyugati rész - Page 6 Vo36oi35/50Nyugati rész - Page 6 2yjvlht  (35/50)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Nyugati rész

Témanyitás by Ozirisz on Pént. Aug. 16 2013, 23:01

/Ai Hane/

előzmény

Hane nagy lelkesen elkezdett pakolászni, amibe én is segítettem. Kicsit furcsállottam, hogy minden ruhája sötét, vagy fekete színű, de nem zavart, sőt, épp ellenkezőleg.
Két táskába belefért az összes holmija, amit furcsálltam is, hiszen egy nőnek kb. 10x ennyi holmija is van, a csomagolás idejéről nem is beszélve.
Aztán megindultunk, Tündérkém, Himeko, és én. Lefelé könnyebben szedtük a lépcsőket, mint felfelé, és kényelmes tempóban haladtunk. Hane egyik táskáját a hátamon, másikat a bal kezemben hoztam, másik kezemmel pedig Tündérkém kezét fogtam, és kéz-a-kézben haladtunk. Himekon viszont jót mosolyogtam, ahogy a pokrócát a csőrébe vette, és próbált repülni szegény kis griff, de nem igazán akart sikerülni neki. Kis laza séta után megérkeztünk a fogadóba, ahol lakok. Kívülről egy egyemeletes épület, meglehetősen nagy, és a szobák, amik az emeleten vannak, egy közös erkély köti össze. Beléptünk a fogadóba, ami nem volt túlságosan díszített, de nem is egy omladozó épület volt. Inkább az a középkategóriás szálloda, az földszinten étterem, az emeleten aránylag tágas szobák. Maga a fogadó nincs valami közel a főtérhez, sem a városkapuhoz, de 15-20perc sétába nem halunk bele. De ellenben nyugodt környék, és aránylag csendes. Kivéve, ugyebár amikor hajnalok hajnalán vidámparkról rikácsolnak az NJK-k, de az már egy másik történet...
Nah megérkeztünk - mondtam tündérkémnek a bejáratnál, és egy kicsit elengedtem a kis kezét, hogy tudjam nyitni neki az ajtót, és előreengedtem, őt is, és Himekot is. Majd odabenn újra megfogtam a kezét, és a recepcióig ballagtunk. Egy pillanatra a falra néztem, ahol a szobakulcsok vannak, felmérve, hogy nem-e foglalták el a szomszéd szobákat, de szerencsém volt. Majd Tündérkém felé néztem: Az ötös szobában lakom. a négyes és a hatos is szabad - majd kicsit elvörösödtem - de ha gondolod lakhatsz az én szobámban is, elférnénk mind a hárman - és kicsit hebegve-habogva folytattam - persze nem erőltetem, mert még lehet korai lenne, csak felvetettem, nem lerohanni akartalak - és ahogy magyarázkodtam, még vörösebb lettem. Nem lerohanni akartam, sem bármi módon kihasználni, csak akkor még közelebb lehetnénk egymáshoz, és amúgy is hatalmasak itt a szobák, kényelmesen elférnénk.
És közben zavaromban vártam Kedvesem válaszát, ahogy valószínűleg a recepciós is.

_________________
Nyugati rész - Page 6 Advent
Ozirisz
Ozirisz
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1495
Join date : 2013. Jun. 10.
Age : 31
Tartózkodási hely : Zalaegerszeg

Karakterlap
Szint: 48
Exp:
Nyugati rész - Page 6 Vo36oi9303/9700Nyugati rész - Page 6 2yjvlht  (9303/9700)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése http://ozirisz.xyz/

Vissza az elejére Go down

default Re: Nyugati rész

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

5 / 15 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 10 ... 15  Next

Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.