Usco falu

by **Cardinal** Szer. Júl. 19 2017, 23:00

Usco falu az óceán egy sekély pontján álló néhány szalmatetős épületből áll, melyek között egyszerű, a víz színén lebegő fapallosok vezetnek. Akrobatika jártasság nélkül garantáltan úszni fog, aki erre jár, cserébe egy csendes, nyugalmas, trópusi hatású világot kap a település vendége.

by **Hinari** Csüt. Szept. 14 2017, 22:45

Silence

A korláton ültem. Itt-ott már rozsdásodott: az állandó pára és víz a korábban hófehér csövet lassacskán formálta át, mintegy napról napra téve azt egyre csúnyábbá. A készítők igen alaposan megtervezték Usco faluját. Réginek ható, csöndes házakat szórtak el a tengeren, meg egy fából összetákolt kikötőt ezek mellé, bolttal és étteremmel a peremén. Pár hónapja még lépni se lehetett volna itt a sok nyaraló játékostól, annyira felkapott lett, rögtön a megjelenése után - most azonban alig láttam errefelé bárkit is. Egy kicsivel arrébb egy npc kötözte himbálódzó csónakját a háza előtti, hatalmas farúdhoz; a kanyar végén két játékos csevegett halkan, fent a magasból pedig sirályok hangját hozta le a szél. A tenger fel-felcsapott a pallókra, hűvös vízzel áztatva az azon lépdelőket. Ezért is ültem én a korláton.
A küldetéssel, ami erre a szigetecskére hozott, már rég végeztem, de nem siettem sehová, így miért ne maradhattam volna egy kicsivel tovább? Nem ártott a pillanatnyi egyedüllét s az őszi hűvös ellenére is élveztem, ahogyan a szellő a vízpermetet az arcomba sodorja. Egyedül a hirtelen megmozdulásokra kellett figyelni, ugyanis akrobatika ide vagy oda, nem szerettem volna egy meggondolatlan leugrás miatt a vízben végezni: csúszott itt minden, a palló és a korlát egyaránt. Végül azért leereszkedtem a fadeszkákra, és egy mély lelegzetvétellel búcsúztam ideiglenes ülőhelyemtől: kezdtem fázni, így ideje volt elindulni valamerre. Talán akad egy teázó az egyik kuckó föld - vagyis inkább tenger - szintjén, vagy ha más nem, beülök az étterembe felmelegedni, mielőtt előveszem a teleportkristályt. A kilátás odabentről is legalább ennyire szép lesz, a kezemből pedig pont egy bögre tea hiányzott most.

by **Silence** Csüt. Szept. 14 2017, 23:34

Fuwa egyik kedvenc helye a tengerpart. A levegő, a hangok, a látvány… mind mind csodálatos új élmény volt neki mikor először járt a negyedik szinten, ami óriási hatással volt rá. Úgyhogy ha éppen volt ideje, sokszor látogatott el a negyedik szintre. Most éppen Usco falut szemelte ki úticélnak, és oda indult kirándulni. Ráérősen, most éppen egész nap ráért, egy vékonyabb, őszi kabátban.
Külön külön megnéz minden épületet, növényt, meg még amit a falu környékén talál. Mindezt teljesen fesztelenül teszi, mert nincs sok ember a környéken, akik miatt kényelmetlenül érezné magát. A kis település hangulata elvarázsolja, ámulva nézelődik, és egy idő után leül, és elkezdi le is rajzolni Usco-t. A szél picit zavarja ebben, de meg tudja olvasni.
Valószínűleg így látod meg először: ücsörög és rajzolgat. Úgy… tíz percig, teljesen belemerülve a munkába, minden vonást megfontolva, és a tőle telhető legprecízebben húzva a lapra. Egyetlen épületet rajzol le, és amikor elkészül a művel, néhány pillanatig nézegeti, aztán elégedetten bólint. Nem lett rossz rajz, bár kiemelkedőnek nem mondható.
Nem tudom mennyire van jó szemed az ilyesmihez… Ha eléggé, akkor a következő pillanatban láthatod, hogy a lány el fog esni, mert már miközben feláll, túl nagy a lendülete a csúszós talajhoz képest… De sikerül felállnia, csak meglehetősen bizonytalanul. Imbolygó, csúszkáló, ügyetlen léptekkel indul el abba az irányba, amerre lehuppansz a korlátról. Néhány lépést tesz csak meg, mielőtt tényleg elesik, elejti a füzetet, ami így kicsit vizes lesz, és meglepetten pislog néhányat. A felállás viszont úgy néz ki, legalábbis az első három próbálkozás alapján, hogy nem fog sikerülni neki…

by **Hinari** Szomb. Szept. 16 2017, 16:42

Még utoljára végigsimítottam a nedves korláton, mielőtt tovább indultam volna. A távolban halak ugráltak ki a hullámzó tengerből, és a hűsítő, hideg szél zúgva-búgva dobálta szőke tincseimet. Egy mély lélegzet után sóhajtottam egy nagyot, majd mosolyogva fordultam meg és néztem ki magamnak a falucska másik részén lévő éttermet. Nem is olyan messze egy lány ült a padon és rajzolta a tájat: régen az első gondolatom lett volna, hogy nem-e fázik meg, de idebent ilyesmivel olyannyira nem kellett foglalkoznom, hogy az óvatosságom is feledésbe merült. Úgy tűnik, sokan jönnek erre kikapcsolódni. Nem is akartam zavarni őt, ahogy ma hozzám se jött oda még senki, de alighogy tettem meg az első pár métert, ő is felállt, egy kicsivel vehemensebben is, mint azt az idő és a környezet megengedte volna. Én csupán érdeklődőn figyeltem őt, hisz ügyesen megoldotta, ám a következő pillanatban mégiscsak elesett: ez volt az a pont, ahol odasiettem hozzá.
- Jól vagy? - guggoltam le hozzá és nyújtottam felé a kezem. Felvettem a földről az átázott füzetet is, lesöprögettem róla a víztől ráragadt faforgácsot, s ha elfogadta a kéznyújtást, először felsegítettem, s csak utána adtam neki vissza azt - Elég csúszós tud lenni itt a palló - tettem hozzá egy mosollyal, de hála az akrobatikámnak, még úgy sem vesztettem el az egyensúlyom, hogy egyszerre álltunk fel. Az eddig fel-felerősödő szellő is elállt; a tengerpart felől érkező levelek pedig tehetetlenül hullottak alá s nyelte el őket a mélység. Megigazítottam a lehajolástól előreeső sálam s közben végignéztem a lányon. Reméltem, nem lett nagyon vizes a ruhája, mert innen még messze volt az étterem, ahol átöltözhetett volna...

by **Silence** Vas. Szept. 17 2017, 19:16

Fuwa nem vett észre téged, amíg oda nem mentél hozzá. Miután elesett, próbálkozik felállni, de nem igazán találja az egyensúlyát. Amikor megszólitod, kicsit elvörösödik és bóint egyet. Nem ütötte meg magát, legalábbis, fájdalmat nem érez (Aincardban vagyunk, végülis…) Némi hezitálás után, még jobban elpirulva elfogadja a segítséget, feltápászkodik, és amint körülbelül stabilan megállt a lábán, elhúzza a kezét. Aztán elveszi a füzetet, és gyorsan ír bele néhány szót, majd feléd fordítja, és mutatja, mit írt.

Köszönöm szépen a segítséget, hölgyem.

Még mindig kicsit zavarban van, nem tudja, hogy hogyan illik megköszönni a segítséget egy idegennek, és hogyan kell viszonozni. Egyébként láthatóan nem ismert fel téged. Ha el is jutottak hozzá pletykák, vagy hírek rólad, nem köti össze azzal, hogy lát téged.
A zavaráról viszont a szavaid kicsit elterelik a figyelmét. Bólint, hogy valóban elég csúszós. Az itt töltött nap alatt szinte tyúklépésekben járt, hogy el ne essen, és egészen az iménti esésig sikerült is neki. Aztán eszébe jut valami, amit megtanítottak neki: A bemutatkozás. Megint gyorsan írni kezd a füzetébe, és már mutatja is.

Otomura Fuwako vagyok… A játékban Silence. Örvendek a találkozásnak.

Egy kissé félszeg, bizonytalan mozdulattal meg is hajol, ahogy japánban illik. Ami a ruháját illeti… A nadrágja átázott, végig a lábszárán, és a cipője is kicsit nyirkos lett. És kicsit fázik is miatta, amit jelez, hogy igyekszik melegíteni magát a felkarját dörzsölgetve egyik kezével.

by **Hinari** Szer. Szept. 20 2017, 20:37

Arra figyeltem, hogy mindketten baj nélkül fel tudjunk állni - ezért sem tűnt fel az elején, hogy a lány egyáltalán nem válaszol s amikor már ő is talpon volt jutott eszembe, hogy ezt furcsállanom kellene. Miközben ő a füzetéért nyúlt, már várakozón néztem rá, de tekintetemben semmi rosszallás nem tükröződött s mimikámról is csupán a nyitott érdeklődést tudta leolvasni, amely ezen pár pillanat során még nem állított fel semmilyen negatív következtetést. Talán csak a túlzottan is csúszós gerendákra koncentrál.
Meg is lepődtem, amikor elolvastam a felém fordított füzetre írt sorokat.
- Szí... vesen - találtam meg a hangom s mosolyogtam rá végül, részben a csodálkozásomat leplező-, részben pedig a megszólításra felerősödő zavaromban. Nem is emlékszem hirtelen, volt-e már olyan játékos, aki a "hölgyem" szófordulatot használta volna, főleg a korosztályomban: a lány kinézetre nem lehetett sem sokkal idősebb, sem sokkal fiatalabb nálam. A bólintására én is bólintottam amolyan önkéntelen mozdulattal, és amíg írt, én csöndesen, jobb ötlet híján az innen a kikötő felé kivezető út melletti házakat nézegettem. Valójában csupán nem tudtam olyan gyorsan lereagálni a szituációt, mint azt kellett volna, de mire a második sor is a lapra került, már úrrá lettem a kezdeti zavartságon és úgy olvastam el a lány következő mondatát.
- Én is örvendek, Hinari vagyok - viszonoztam a meghajlást - Ismered a móló melletti éttermet? Ott átveheted a vizes ruháid - ajánlottam, az említett irány felé intve, ha esetleg nem járt volna még arrafele.
- Én is éppen oda készültem - tettem hozzá egy másodpercnyi szünet után, elnézve kicsit a csapongó tengert. Csak ezután fordultam felé teljesen - Ha gondolod, megihatnánk ott egy teát - mondtam végül, biztatón mosolyogva rá. Szimpatikusnak tűnt és bevallom a hallgatagsága egy kicsit magamra is emlékeztetett. Egy kicsit, még a játék elején. Azt persze egyelőre nem tudtam, miért nem szeret beszélni; hogy egyszerűen csak túlontúl visszahúzódó és félénk-e, vagy valami más oka van? A szél egy sirálytollat sodort elénk majd fújta tovább az úton...

by **Silence** Szomb. Szept. 23 2017, 20:23

Mégha látszott volna a tekintetedben rosszallás, nem vette volna észre. 5 év kevés arra, hogy megtanuja megfigyelni, és értelmezni a metakommunikációt… És az sem segít ebben neki, hogy zavarba jött attól, hogy segítettél neki. Mióta nincs folyton rászorulva a segítségre, nehezen kezeli az ilyen szituációkat. Ez az egyik oka, hogy nem maradt tovább Grimm mellett, miután sikeresen teljesített egyedül egy küldetést.
A zavarodat azért megsejti, de csak mégjobban zavarba jön tőle… Elégszer látta már, hogy tudja, hogy amiatt van, hogy nem beszél… de nem tud vele mit kezdeni. Ha kicsit könnyebben tudná használni a hangját, megtenné, hogy megküzd vele, és megszólalna... de túl nehezen megy neki, és emiatt túlságosan kényelmetlen lenne neki próbálkozni vele.
A mosolyod enyhít ezen valamennyit, még vissza is mosolyog, alig észrevehetően görbülő szájjal. Mivel nem ismer, és segítettél neki szeretne minél udvariasabb lenni. Ezért használta a "hölgyem"-et.
A nevedet láthatóan elismételgeti magában néhányszor, még az ajkaival is formálva a betűket, hogy ne felejtse el.
Aztán megrázza a fejét: nem ismeri az éttermet. Majd gyorsan végiggondolja, és bólint. Határozottan közelebb van az az étterem, mint a többi hely, ahol átöltözhetne. Mást talán kicsit zavarna, hogy nem rá nézel miközben beszélsz, Ő viszont annak is örül, hogy hallja a hangokat, és látja, aki épp beszél hozzá. Meg sem fordul a fejében hogy illene rá nézned.
Megint kicsit zavarban jön, amikor felajánlod, hogy teázzatok egyet. De eléggé fázik hozzá, hogy végül a tea gondolata felülírja ezt, és bólintson, aztán gyorsan írni is kezdjen, és végül felmutassa

Nagyon jól esne most egy tea.

by **Hinari** Csüt. Okt. 05 2017, 20:22

Néztem, ahogyan elmosolyodik: kedves mosolya volt és habár nem tudtam megállapítani belőle, mire gondolhat, a rosszindulat teljesen hiányzott a közöttünk lévő térből s így én is egy kicsit nyugodtabban állhattam hozzá. Továbbra sem hagyta el ajkait egyetlen szó sem, de ez egyelőre nem volt gond: amíg működött a kommunikáció, nem számított, hogy milyen eszközeit használtuk. Silence... vajon mi ösztönzhette őt egy ilyen névválasztásra? Egyre több kérdés járt a fejemben, de nem siettem velük: mindent a maga idejében. A lány rábólintott az ajánlatomra, így pár pillanattal később már egymás mellett sétáltunk a csúszós pallókon, vigyázva, hogy egyikünk se essen el.
Az étterem, szerencsénkre, még ilyen időben sem volt zárva, s csupán egy-két melegedni vágyó játékos volt odabent: mindegyikük tengerre néző asztalnál foglalt helyet, egy párost kivéve, akik az egyik eldugottabb sarokban suttogtak egymásnak, s elégedetlenül mértek végig minket, amikor végre beléptünk e szélvédett helyre. Egy npc rögtön oda is sietett hozzánk s megkérdezte, hova szándékozunk leülni: ami engem illet, nyilvánvalóan egy tengerhez közeli, széles ablakos asztal mellett döntöttem volna, de válasz helyett kérdőn fordultam a lány felé, s ha egy ideig nem írt semmit vagy mutatott sehová, úgy megtettem én helyette, persze azért várva tőle valamiféle egyetértést, mielőtt az npc után indultunk volna. Valószínű Silencet sokkal jobban érdekelte most a mosdó holléte, mint az asztal, hiszen igencsak fázhatott a vizes ruháiban - el is magyaráztam neki, merre menjen, miután megkaptuk az étlapot. Én magam csak a kabátomat vettem le s akasztottam a szék mögötti karfára: idebent a rendszer hamar érzékelte a változást s szárította meg a párától nedves ruhadarabjaimat.

by **Silence** Szomb. Okt. 21 2017, 13:31

Alapszinten megtanították angolul, tehát pontosan tudja mit jelent a neve. Szerette volna jelezni vele a helyzetét... Az egy más kérdés hogy sikerül-e neki.
A meleg és a tea gondolata kicsit fellelkesíti, úgyhogy néha talán a biztinságosnál picit gyorsabban lépked az étterem felé. Szerencsére az utat te tudod, úgyhogy kénytelen alkalmazkodni a tempóhoz amit diktálsz. Jelzi, hogy óvatos szeretne lenni, higy elteszi a füzetét az inventoryjába. így szabad mindkét keze, és ügyesebben tud egyensúlyozni.
Beérve az étterembe megkönnyebbülten sóhajt. Nincs tömeg, úgyhogy nem fogja magát kellemetlenül érezni a sok ember miatt.
A kérdést nem veszi észre a tekintetedben, már csak azért sem, mert az NJK kérdésére elkezdett szimpatikus helyet keresni az asztalok között. Pár pillanat múlva pedig rá is mutat egy eldugott zugra az ablak mellett, rálátással a tengere. Az utóbbi mondjuk mellékes neki. A lényeg hogy nincs mindig szem előtt az asztal.
Ha odakint lennétek, akkor valaki elkísérné a mosdóba, és segítene neki átöltözni.
Idebent erre nincs szükség. Már csak azért sem mert megszokta a rendszer biztosította egyszerű megoldásokat. Miután leültetek néhány kattintással lecseréli a legvizesebb ruháit (a felsőjét és a nadrágját) és elteszi a kabátját is.
Aztán az itallapot kezdi nézegetni, keresve egy olyan teát, amit felismer. Végül nem talál ilyet, úgyhogy segítségkérőn néz rád. Ha ez nem elég, előveszi a füzetét és gyorsan bekeír néhány szót

Tudnál segíteni? Nem tudom melyik milyen ital.

by **Hinari** Hétf. Okt. 23 2017, 16:31

Az előző esés után már óvatosabban lépkedett ő is és igaz így nem igazán tudta leírni a gondolatait s így szavakkal kommunikálni felém, de az odaút erejéig eltette a füzetét. Reméltem, hogy az inventoryban kicsit meg is szárad és nem mosódnak el nagyon a lapokra írt vagy rajzolt vonalak.
Odabent aztán egyszerűen csak leült ő is és ahelyett, hogy mindezt a mosdóban tette volna meg, itt helyben vette át a ruháit. Kicsit furcsállottam, de nem tettem szóvá neki: én, talán megszokásból, de először levenni szoktam az adott ruhadarabot s csak azután behúzni a másikat a megfelelő helyre, rendszerileg, természetesen. Kicserélni szinte soha, ahogy ő tette ezt most. Amíg öltözött, én az üvegen túl háborgó vizet figyeltem.
- Így már jobban érzed magad, ugye? - mosolyogtam rá, amint készen volt, majd vele együtt én is felvettem az itallapot az asztalról, a heti különleges ajánlat után kutatva. Észrevettem a pillantását is, így szükségtelen volt elővennie a füzetét; odahajoltam hozzá, hogy láthassam, amit ő is - Itt fölül vannak leírva azok az italok, amiket ezen a héten készítenek csak - mutattam az említett helyre - A jázminteát ajánlom, ha ezek közül szeretnél választani. Olyan, mint a jázmin virág illata és átmelegít - mondtam - Viszont vannak még mások is. Ezt például - húztam le ujjamat a kamillateára - Odakint megfázásra is szokták inni, bár idebent ennek nem hiszem, hogy lenne értelme... - tűnődtem el egy pillanatra - Ezek a klasszikus gyümölcsteák; ha jól megcsinálják, ízük hasonlít a gyümölcsre - mutattam s ha külön nem jelezte, nem merült fel bennem, hogy magyaráznom kéne azt is, hogy melyik melyik - A zöld teának kicsit olyan íze van, mintha különböző zöld növényeket ennél, de nem rossz. Van olyan, amit kint egy növény bimbójából főztek, ahhoz viszont, hogy ilyesmit idebent is találj, speciális teázókba kell menned. Egy egyszerű étteremben nincs olyan sok féle - magyaráztam, egy kicsit talán jobban is belefeledkezve a témába, mint kellett volna. Itt csak klasszikus gyümölcsteák és egyféle zöld tea volt kapható a heti különlegességen, a jázminon kívül, meg egyféle fekete tea. Egy ilyen helyhez éppen megfelelő választék.
- De ha mégsincs kedved teázni, vannak gyümölcslevek is - lapoztam egyet. Időközben a rendelésünket felvevő npc már mellettünk várakozott, így én kértem magamnak egy jázminteát, majd megvártam, hogy Silence is rendeljen. A pincér meghajolt és távozott. Becsuktam az előttem lévő itallapot, és arrébb tettem az asztalon.
- Ha szabad kérdeznem, miért nem beszélsz hangosan? Nem szeretsz? - tettem fel a kérdést, miután kettesben maradtunk. Tényleg kíváncsi voltam rá, mi lehet az oka, hogy nem szólal meg.

by **Silence** Szomb. Okt. 28 2017, 16:12

Neki nem igazán van se megszokása az öltözködéssel kapcsolatban, se különösebb szégyenérzete. Egyelőre legalábbis még nem alakult ki… A leggyorsabb és a legegyszerűbb módja viszont ez volt idebent az átöltözésnek, úgyhogy ezt alkalmazta. Mosolyogva bólogat a kérdésedre. Sokkal jobb a meleg ruhákban, mint a nedves nadrágban dideregni…
Figyelmesen hallgatja a magyarázatot. Elmorfondírozik kicsit, hogy melyiket is válassza…
~Ezeket akkor később nem kóstolhatom meg…~ morfondírozik az első kategórián. ~ és még sosem ittam Jázminteát…~
~Megfázásra… Nem vagyok megfázva… ~ suhan tovább a tekintete a kamillateán
Odakint a gyümölcsteák voltak a kedvencei, így ennél a kategóriánál kicsit le is ragad. A zöld teákat nem igazán szereti, úgyhogy bár figyelmesen végighallgatja a magyarázatot, közben már a heti ajánlat és a gyümölcsteák között gondolkodik. De a Jázmin tea zöldteának hangzik, úgyhogy végül amikor a pincér visszatér felvenni a rendelést a gyümölcsteák közül bök rá egyre, aminek szimpatikus volt a neve. Hálásan mosolyog a pincérre, majd pedig rád is.

Köszönöm szépen a segítséget.

A kérdésed hallatán szinte mechanikusan kezdi körmölni a választ. Nem unja, de látszik rajta, hogy már sokan kérdezték, és afféle "gondolkodás nélkül" választ ír. Nem is tart neki sokáig, hogy feléd fordítsa az asztalon a füzetet.

Az a helyzet, hogy nagyon nehezen tudom megformálni a szavakat,

úgyhogy rengeteg erőfeszítésbe kerül, hogy megszólaljak

És akkor sem igazán szoktak megérteni… Egyszerűbb leírni amit szeretnék.

by **Hinari** Kedd Okt. 31 2017, 21:54

Eleinte átsuhant fejemben a gondolat, hogy a rendelésben is segítek neki, de végül csupán szótlanul néztem, ahogy megoldja, vidám mosollyal bólintva a felém fordított füzetben lévő köszönetmondásra. Az ezt követő kérdésemre viszont egyszerre kaptam kétféle választ: az egyik észrevétlenebb volt, csupán pár mozzanat; mégis elég ahhoz, hogy megtudjam, nála általános ez a kérdés, azaz nemcsak itt és velem viselkedik úgy, ahogy. Hogy sokan feltehették már neki. A másik, írott válasz pedig megadta a konkrét feleletet is - és be kellett látnom, személyesen még nem találkoztam idebent ilyen emberrel.
- Érdekes... - dőltem hátra a széken, egy pillanatig még a lapot bámulva - És nem zavar ugye, ha élőszóban felelnek? - néztem rá kíváncsian, közben visszaadva neki a füzetét. Persze az eddigi pár perc alapján, amit együtt töltöttünk, egyáltalán nem éreztem azt, hogy akárcsak egy kicsit is zavarná, de azért sosem lehetett tudni. Ha idebent új neki a beszéd, odakint egészen biztosan néma lehet vagy beszédzavaros, valószínű érzékszervi, és nem idegi alapon. A virtuális világ csodái. Önkéntelenül is elmosolyodtam, és egyfajta biztonságérzet lett úrrá rajtam, amit még önmagam számára is nehéz volt gondolkodás nélkül megmagyaráznom. Az új emberekkel való kommunikáció mindig magában rejti a kockázatot, és igen, tudnak trükközni, ezerféle hazugsággal elvakítani a másikat, csakhogy kiszedjenek belőle ezt-azt. Információt, leginkább. Figyeltem őt, ahogyan rám néz, ahogyan a széken ül, a rezdüléseit, a mimikáját... majd rájöttem, hogy hiába mondott el Hoora jópár dolgot az ilyesmik dekódolásáról, nekem ez valahogyan sosem akar sikerülni. Egyszerűen elnevettem magam a helyzeten.
- Tudod mit? Hiszek neked - fejeztem be hangosan a gondolatmenetem, továbbra is mosolyogva: ha nem is tudtam a tanultakból rájönni, de éreztem, hogy nem hazudik nekem, és ez elég volt - Tetszik neked itt? - kérdeztem aztán - Mármint Aincradban. A csúszós pallókat kivéve, persze.
Baráti mosoly a lánynak, majd egy kósza pillantás a távolban ülő sugdolózók felé. Egyelőre nem tűntek veszélyesnek, de a jelenlétüket érdemes lesz észben tartanom...

by **Silence** Szer. Nov. 01 2017, 00:09

Öt év alatt a rendelésben szerencsére elég gyakorlatot szerzett, így mint tapasztalhatod, ebben nem szorul segítségre.
A kérdésed neki annyira mindennapos, hogy ahányszor kommunikálni szeretne valakivel, előbb utóbb felmerül.
Ilyen választ sem kapott még Very Happy

"Érdekes" Mindenesetre sokat nem töpreng a dolgon, mert válaszolnia kellene a kérdésedre. Ehhez a füzetére nincs szüksége, csak pár pillanatnyi gondolkodás után (tényleg átgondolja a választ) határozottan megrázza a fejét. Nem, egyáltalán nem zavarja, sőt. Kifejezetten szereti hallani a körülöttelévők hangját. De, ugye ezt megérted? Végülis 15 évig egyáltalán semmilyen hangot nem hallott.
Ami a trükközést illeti… ilyesminek a legapróbb nyomát sem tudod felfedezni rajta. A tekintete nyílt, és őszinteséget sugároz a teljes mimikájával egyetemben. A tartása pedig félénkséget, és bátortalanságot tükröz. Nem igazán tudja hogyan kellene beszélgetést kezdeményeznie veled, de úgy érzi, nem ártana.
A nevetésedre felkapja a fejét, és néhány pillanatig értetlenül néz. Aztán kérdőre vált a tekintete a kijelentésre, hogy hiszel neki. Miben? Vagy mit? Volt olyan amiben ne kéne hinned neki?
A kérdésedre viszont szinte határtalan lelkesedés ül ki az arcára, és láthatod, hogy ha tudna gond nélkül beszélni, akkor most boldogan hadarva mesélne. Így viszont csak a ceruzája serceg kicsit hangosabban, és sebesebben, ahogy igyekszik mindent, minél előbb leírni. Percek is eltelnek, mire odafordítja a füzetet, tele áthúzásokkal, és javításokkal.

Nagyon is tetszik! Olyan szépek a színek! Meg a virágok! Meg az erdők! Meg az ég, és a felhők! Meg a tenger is! És olyan gyönyörűen énekelnek a madarak! És ahogy a szél a fák között zúg… Minden olyan gyönyörű!

by **Hinari** Szer. Nov. 01 2017, 22:49

Ahogy egyre tovább néztem őt, egyre inkább meg voltam győződve róla, hogy igazat beszél. Vagyis ír. Mosolyomra kérdő pillantással felelt, ám abban már korántsem voltam biztos, hogy jó ötlet lenne elmagyarázni neki, mit is értettem azalatt a pár szó alatt.
- Sokféle emberrel találkoztam már - mondtam ki aztán - Voltak, akik csak megjátszották magukat - toltam még pár centivel arrébb az étlapot szórakozottan, mielőtt azonban téves következtetésekre juthatott volna, sietve hozzátettem:
- Jó érzés olyanokkal találkozni, akik nem ilyenek.
Talán az arcomon lévő mosoly is alátámasztotta szavaim s hogy továbbvigyem kicsit a beszélgetés fonalát, kérdeztem én, türelmesen várva, hogy leírja mindazt, amit szeretne. Addig hol a hullámzó tengert néztem, hol pedig a többi játékost körülöttünk: a két játékoson kívül pár perce leült az étterembe egy nő is; lehet várt valakire. Silence nemsokára meg is mutatta nekem a lapot, s a szavakból szinte kézzel fogható volt a lelkesedés, amellyel megírta azokat. Persze ezek után - anélkül hogy eddig bármi erre utaló jelet észleltem volna - felmerült bennem, hogy csupáncsak néma lenne-e ő odakint, vagy vak és süket is? Elgondolkodtató volt a lehetőség.
- Igen, valóban jól összerakták a játék programozói - értettem egyet vele, mielőtt azonban folytathattam volna, megérkezett az npc és lerakta elénk a teákat.
- Köszönjük - bólintottam, az ár viszont, amit mondott, elsőre meglehetősen soknak tűnt: nem mintha zavart volna, de azt hiszem múltkor kevesebbet kértek érte. Minden nő... - állapítottam meg egy sóhajjal, persze csak gondolatban, majd a lány felé fordultam:
- Meghívlak - közöltem vele jókedvűen, nem igazán adva kérdő hangsúlyt a mondandómnak, főleg mivel tulajdonképpen én ajánlottam a helyet. A pincér meghajolt, és hamarosan el is ment. Igaz, elég felkapott lett az étterem, ahová beültünk, így voltaképpen nem volt csodálkoznivalóm azon, hogy egy egyszerű csapvíz és növénykeverékért is meg kell fizetni a névvel járó felárat - azt viszont nem akartam, hogy Silencenek ez akárcsak egy kicsit is kényelmetlen legyen.
- Legalább adtak hozzá teasüteményt is - emeltem fel az említett ételt, elejét véve bármiféle ellenkezésnek, majd kibontottam a csomagolásából, pár korty tea után pedig belemártottam a gőzölgő italba és megkóstoltam* - Érdekes... - ízlelgettem, öntudatlanul is megismételve a korábban a lánnyal kapcsolatban felhozott jelzőt. Nem volt éppen rossz, csak olyan... furcsa.
A szél egy cserépdarabot sodort az ablakunknak. Mivel védett övezetben voltunk, ez a hirtelen csattanáson és egy lila hatszögű feliraton kívül nem okozott semmilyen kárt, azt viszont elérte, hogy egy pillanatra kinézzek az épületen kívüli területre: // az órákkal ezelőtti apály után megérkezett az ár Usco falujának kapujához. Az emelkedő vízszint teteje már túlért a póznák hétharmadán, korlátlan étvággyal nyaldosva a fát, a tenger maga pedig mint egy haragos, kortalan nagyapa öntötte dühét a megfáradt ladikokra és a szalmakalapos játékosokra, akik az utolsó hálónyi halat próbálták kivonszolni a szárazra. Már-már hallani lehetett szitkukat, "Már megint csap ez mindent mindennek neki!" - ám társa csak legyintett, hisz megszokták ezt rég. Recsegtek-ropogtak a deszkák, a nyugtalan tenger pedig közeli vihart ígért. S a távolban, ott a horizont szélén, egyszerrecsak megjelent a nagy fémhajók között egy kacsa. Sárga volt, fekete csőrrel és túlnőtte a legnagyobb uszályt is - talán hápogott is hozzá, innen nem lehetett hallani. De az élet haladt tovább és mintha senki nem látta volna, nem foglalkozott volna vele - a kacsa pedig közeledett és közeledett s eltűnt az első esőcseppel, amelyik tompán koppant az ablaküvegen s folyt lejjebb, lassan haladva az alant imbolygó víztömeg felé. // Azt remélte tán, hogy újra egyesülhet nővéreivel?
Az eltűnt kacsa hápogott egy utolsót s én meredten bámultam a szemközt ülő lányra: mi történt?

ki ne nyisd!:

by **Silence** Csüt. Nov. 02 2017, 14:16

*felköti a nadrágját owo*

Teljesített kihívások::

Megértés csillan a szemében. És kis sajnálat ül ki az arcára. Ezek szerint többször megpróbáltak már átverni… Vele ilyen még nem történt. Ő nem tudja, de ezt Grimmnek köszönheti, aki nemsokkal ezelöttig gondoskodott róla. Isten csodája még így is, hogy elkerülte a rossz társaságot.
Az hogy ilyennek tartanád egy pillanatra se merül fel benne, végülis mondtad, hogy hiszel neki. A mosolyodat így nem csak önkéntelenül, de őszintén viszonozza, kicsit elpirulva a ~~fura~~ érdekes ( Razz

) dícséretre.
Egész jól ráéreztél a szavaiból, hogy úgy hangzik, mintha korábban még sosem látta vagy hallotta volna a felsorolt dolgokat. De hogy biztosat tudj, tőle kell megkérdezned Smile

Az npc elé is teszi a teát, amit kért, és már szedte is volna elő az aranyait, amikor jókedvűen csengő hangon felajánlod, hogy fizeted az ő italát is. Füligpirul, és hirtelen nem tudja hogy bólintson, visszautasítsa, megköszönje… vagy mit kellene ilyen helyzetben csinálni… Így mire reagál, és hálás tekintettel pislogva biccentget, a pincér már úgy távozott, hogy mindkét italt te állod.
A zavara nem múlik el, ami azzal jár, hogy mechanikusan bontogatja ő is utánad a sütit, szinte a mozdulataidat is másolva. Azután észbe kap, és mielőtt beleharapna a sütibe, ő a teába kortyol bele. Aztán csillogó szemmel még egyet, és mostmár a sütit is megkóstolja hozzá.
Egy csengő hangjára lesz figyelmes, oda is kapja a fejét. És elkerekedett szemmel nézi, ahogy te már ott állod a sarat a széllel szemben. Mint egy igazi északi, szőke amazon, a kezedben a kardoddal. A viharban szőke tincseidet a szél átveri a válladon, és magasra repíti a túloldalon. Már-már nyúlna a füzetéért, hogy lerajzolja az idilli jelenetet, de a tomboló orkán lassan őt is eléri, és elkezdenek záporozni rá a cseppek, ahogy körülveszik őt a vészjósló, fekete fellegek. A széke alatt sötéten hullámzó tengert pedig még csak most veszi észre: feketén háborog a víztömeg, de mintha a széket el sem érnék, mozdulatlanul a helyén marad. És az eső sem záporozik már rá, mintha bekerült volna egy üvegbúra alá…
Kezd kicsit megijedni, amikor egy pislogás után megint az asztal mellett találja magát, szemben veled. Nagyokat pislog értetlenül, és ő is azon gondolkodik, láthatóan kicsit rémülten, hogy ez mi volt?

by **Hinari** Szomb. Nov. 04 2017, 21:44

Láthatóan zavarban volt, pedig nem volt miért. Ezt igyekeztem értésére is adni, eleinte nonverbálisan - az első falat sütemény után viszont nem jutottam el odáig, hogy szavakba is önthessem: a kint kialakult kép elvonta a figyelmem. Kacsa. Kacsa. Egy hatalmas, hápogó kacsa. Zavartan pillantottam vissza, tekintetem pedig egy hasonlóval találkozott: Silence sem nézett ki úgy, mintha az előző néhány másodperc alatt reális dolgokkal került volna szembe.
- Ez ~~érdekes~~ furcsa... - töprengtem hangosan, újra vissza-visszapillantva a tenger felé - Mintha... - megráztam a fejem, csupán a szemeimmel nézve körbe, idebent változott-e valami. A nő előhívott egy újságot és most azt olvasgatta elmélyülten, a szemközti sarokban sem szűnt meg a beszélgetés, az éppen távozni készülő, fiatal pártól pedig most köszönt el a pincér. Hirtelen levegőt venni is elfelejtettem: az npc arca más lett; fiatalosabb, mégis ott ült íriszeiben a rettegés s némán kért engem valamire, mozogtak az ajkai és én nem hallottam, mit akar. Behunytam a szemeim és megszédültem egy pillanatra.
- Kérnek esetleg még valamit?
Megrezzentem a kérdésre: a pincér ott állt előttünk, immáron a saját arcával, és türelmesen várakozott. Motyogtam valami "köszönjük, nem" szerű feleletet és hosszan bámultam utána, amikor távozott. Kétségtelenül feltűnt neki, hogy őt néztem az előbb, és azt hihette, rendelni szeretnék.
- Jól vagy? - pillantottam a lány felé aggódón - Ezek a képek... te is látsz olyat, ami nem ide való? - néztem rá komolyan, mert ezt fontos volt tudni - De... nem biztos, hogy jó ötlet lenne elmenni - mondtam, talán egy kissé töredezettebben is, mint normális, mindezek ellenére azonban nem volt olyan veszélyes a szituáció, hogy ne küldjek a lány felé egy biztató mosolyt, ha meglátom rajta az ijedtséget a mondandóm után. Talán a süti volt romlott, talán a teánál hibáztak, de azt is el tudtam képzelni, hogy ez egyszerűen csak egy rendszerhiba, egy apró, kiálló csavar a szerkezetben. Azt pedig idővel kijavítják majd.

by **Silence** Csüt. Nov. 09 2017, 23:21

Lassan majdcsak hozzészokik, hogy egdicsérjék… Addig pedig egyre kevésbé, de zavarban lesz tőlük.
Miközben te kétségbeesetten keresed a változást, ő hasonlót csinál. Néz téged, hogy minden a helyén van-e, nézi az asztalon a teáját, a sütit, a te teádat, a csészét, a kistányért, a kanalat, magát az asztalt.
Aztán megint téged, megint a teáját… és így tovább még néhányszor. Az állítja meg, hogy egyszercsak a csészéje visszaszól:
- Mit bámulsz, he? - morcoskodik a…csésze… Fuwa majdnem lefordul a székről ijedtében… Ez a csésze megszólalt o.o Tanulatlan, igen… de azt biztosan tudja, hogy egy bögrének határozottan nem kellene beszélni… Aztán hevesen rázni kezdi a fejét két célból: Tagadólag, hogy nem is bámulta a bögrét, és hogy helyre rázza, ami elromlott a fejében. Mert ez tűnik az egyetlen logikus magyarázatnak erre.
Ez véletlenül épp közvetlenül azután történik, hogy a pincér megkérdezte, kértek-e még valamit. Nemleges válasznak veszi Fuwa fejrázását, de kicsit aggódva néz a lányra, mert a kelleténél hevesebb ez a nem…
A te kérdésedet viszont már meghallja, és határozottan bólint is, hogy jól van. Végülis csak megijedt kicsit… Aztán határozottan, és kicsit megkönnyebbülten bólint a következő kérdésedre is. Akkor nem csak ő látta azokat a furcsaságokat.
A vészcsengő neki nem csilingel, hogy nehezen láthattad a vízióját, ha egyszer te is a része voltál…
Az utolsó félmondatodra kérdővé és értetlenné válik a tekintete: Miért nem jó ötlet? Hiszen mosolyogsz… Akkor ugye komoly baj csak nem lehet… Ugye?
Odakint közben süvíteni kezd a szél, és egy nyitva lévő ablakot is csapkodni kezd. Fuwa a hangtól picit megrettenve odakapja a tekintetét, és egy időre elkerekedik a szeme, és csak néz.
Na, nem az ablakot. Sokkal inkább azt, ami mögötte van. Szinte megbabonázza a táj amit észrevesz.
Problémát jelent viszont, hogy az említett ablak mellett éppen egy fiatalabb nő ül. Aki azt hiszi, hogy Fuwa őt nézi… És ennek nagyon nem örül. Első lépésként panaszt tesz a pincérnél, aki kénytelen-kelletlen odajön az asztalotokhoz, és próbálva finoman fogalmazni megkéri Fuwát, hogy fejezze be a vendégek kukkolását. A lány pedig értetlenül pislog nagyokat. Hogy mit fejezzen be?

by **Hinari** Csüt. Dec. 21 2017, 15:23

Meglehetősen furcsa párosnak festhettünk a kívülállók számára, ez pedig csak akkor tudatosult bennem, amikor a pincér másodszorra is odajött az asztalunkhoz, arcán azzal a kellemetlenséggel, amit az ilyen helyzetekre programoztak bele a viselkedésébe: nehézkes vendégek. Persze ezen semmi csodálkoznivaló nem volt, hiszen tényleg nem voltunk rendben, a pincér mimikája pedig azt sugallta, hogy nincs tisztában az okokkal.
Pillantásom követte a lányét, így először én is a pincérre, visszavezetve pedig az ablakra néztem, amin túl megelevenedett a táj. A mellette ülő nő kétségtelenül nem szimpatizált velünk túlzottan.
- Csupán az ablakot nézte, amit kivágott a szél - biccentettem az említett irányba - Kérem legyen szíves becsukni, már ha az ott tartózkodó nőnek nincs ellenére - mosolyogtam rá az úrra, aki tétován ugyan, de odébbállt. Időközben viszont a sugdolózók a legnagyobb bosszankodásomra eltűntek: akár véletlenül történt, akár nem, de ez a kis affér remek figyelemelterelés volt s felmerült bennem a gondolat, hogy mindaz, ami az elmúlt percekben történt, valóban nem volt éppen véletlen. Arrébb toltam a sütit.
- Szerintem ez romlott - mondtam Silencenek - Talán ha nem eszünk belőle többet, elmúlnak a bizarr képek is - vetettem fel a lehetőséget s csak azért nem a teára gyanakodtam, mert a nőnek is kihozták időközben az italát, a süteményéhez viszont azóta nem nyúlt hozzá. Amíg nem leszünk jobban, nem lenne tanácsos elhagyni az éttermet, a viharossá váló idő pedig ugyanezt támasztotta alá.
- Mióta vagy bent a játékban? - kérdeztem aztán a velem szemben ülő lánytól - Elég kockázatos tud lenni a fejlődés azoknak, akik csak nemrég jutottak be... - tűnődtem el félhangosan, habár arról, hogy a lány közéjük tartozik-e, nem voltak információim.

by **Silence** Szer. Jan. 10 2018, 11:02

Furcsának? Bevallom őszintén… Fuwával bármilyen páros furcsa. Mert az emberek furcsénak találják azt, ami kicsit is különbözik attól a képtől, ami a fejükben a "normális" az "elfogadható" és az ezekhez hasonló fogalmakhoz kapcsolódik. Már pedig te is láthattad, hogy Fuwa minden, csak nem átlagos.
Hála az égnek neked nem okoz különösebb gondot a helyzetet kezelni. Nem úgy Fuwának, aki csak pislog értetlenül, mert az feltűnik neki, hogy valamiért furcsán viselkedik a pincér veletek. Azt állítja, hogy a vendégeknek kellemetlen, hogy nézi őket... Dehát ő nem bámult senkit...
Kétségbe esne, ha nem segítenéd ki, és tisztáznád a félreértést a pincérnél. Így viszont határozottan bólogat a szavaidra. Az ablakot nézte. Még le is írná a füzetbe, hogy nagyon megtetszett neki a kilátás, ami az ablakból nyílik, de úgy ítéli meg ez túl sok időt venne igénybe, úgyhogy nem nyúl a tolláért.
Aztán rájön, hogy valamit mégiscsak illene neki is mondani, úgyohgy gyorsan magaelé kapja a füzetet, és a tőle telhető leggyorsabban körmöl le egyetlen rövid mondatot, amit aztán bűnbűnó mosollyal mutat a pincérnek.

Elnézést kérek a kellemetlenségért..

Határozottan úgy látszik, hogy a pincér nincs a Fuwához hasonló nehézségekkel küzdő vendégekre beprogramozva, így igyekszik a lehető legrövidebb úton próbálja rövidrezárni a tárgyalást. Egy "nem probléma, de kérem, legyenek tekintettel a többi vendégre" kijelentéssel meghajol, és visszatér a többi teendőjéhez.
A kijelentésedre Fuwa szeme elkerekedik. Gyorsan ír pár sort a füzetbe, és átnyújtja neked, hogy elolvashasd.

Romlott? Aincardban is megromolhatnak az ételek? Vagy ez valami event? De én nem akartam semmilyen eventbe belekerülni...

Nem néz ki az arca kétségbeesettnek... De olyannak igen, mint aki nagyon közel áll hozzá, hogy pánikba essen. Attól azért kicsit megnyugszik, hogy elég, ha többet nem eszik a sütiből, és jobban lesz. Határozott mozdulattal el is tolja maga elől a sütit, ami így veszélyesen közel kerül az asztal széléhez.
A gondolkodásodat nem igazán jut el hozzá, mert már a válaszon pörögnek a fogaskerekei. Mióta is? Azt tudja, hogy mikor van a születésnapja, és elmondta Grimmnek is... De hányszor is köszöntötte fel azóta?
A homlokára csap! Hát persze, hiszen Grimm megmutatta hol tudja megnézni az időt és a dátumot! Gyorsan le is ellenőrzi, és leírja a választ a füzetbe, amit gyorsan át is ad neked.

Már több mint 5 éve.

Meglepődtél ugye? Fuwa egyáltalán nem úgy néz ki, mint aki a kezdetektől fogva benn van a játékban... De tőle nem is szabadna elvárni, hogy ilyen rövid idő alatt már a fronton kaszabolja a szörnyeket...

by **Hinari** Hétf. Jan. 22 2018, 19:56

A pincér hamar feladta, én pedig rámosolyogtam a lányra, miközben odébb állt: az ilyen félreértések nap mint nap előfordulnak, és amíg nem vesszük őket magunkra, nincs is semmi gond velük - ellenben a kiváltó okokkal, amik nagyonis különbözhetnek. Úgy döntöttem, az lesz a legokosabb, ha úgy teszek, mintha semmi sem történt volna: akkor Silence-t sem keverem bele és kívülről is úgy fog látszani, mintha nem vettem volna észre az események meglehetősen sokatmondó sorozatát.
Annyit említettem hát meg egyedül, hogy hagyjuk a sütit, ám Silence ezt is túlreagálta, már az átlaghoz képest. Biztos csak tapasztalatlan - vontam le a következtetést, majd bólintottam:
- Egy idő után igen. Például ha egy hozzávalót túl sokáig tárolnak felhasználás előtt, vagy leejtik elkészítés közben - magyaráztam - Ilyenkor általában csak a tartósságuk csökken, de vannak helyzetek, amikor ehelyett a megevésük inkább bizonyos státuszt okoz. De az is lehet, hogy a beszállító véletlen rossz növényt hozott, hallucinogéntartalmút, és ezért. Mindenki hibázik néha.
Szórakozottan babráltam a sütistányérral s közben a szemem sarkából néztem, hogy az ablak mellett ülő nő kíváncsi-e még ránk, vagy már elunta. A menüjében kutakodott éppen, nem sokat foglalkozott velünk. Elégedetten hátradőltem, feltéve a lánynak a kérdést. Furcsa volt, hogy nem tudja azonnal, habár jobban belegondolva, lassan már én is elveszek idebent. Itt valahogy... máshogy folyik az idő. Hiányzik a családom.
Tényleg meglepődtem a füzetre írt szavakon s meglepettségem nem is lepleztem; nem volt miért. Ehhez viszont társult egy halovány elismerés is, ámbár ha Silence annyira nem tud még olvasni az emberek mimikájáról, ezt aligha láthatta bele abba az apró bólintásba, amivel önkéntelenül is lereagáltam a feleletet.
- Akkor már az elejétől... - néztem fel rá a lapból - Nos, én is - tettem hozzá derűsen és kortyoltam egyet a teámból. A bizarr képek kezdtek ritkulni.
- Mit csináltál bent idáig? - fűztem tovább a beszélgetést, mert érdekelt a lányka - Illetve kérdezhetsz ám te is - bátorítottam, nehogy úgy tűnjön neki, mintha valami kihallgatáson lenne. Én ráértem s valószínű ő se nagyon sietett sehová; egy kellemes és egyértelműen nem átlagos beszélgetésre pedig szívesen rászántam az időmet. Tengernyi volt belőle, hisz sehol se voltunk még a következő bosstól...

by **Silence** Pént. Feb. 02 2018, 10:54

A pincér elment, Fuwa pedig egy darabig értetlenül pislogott utána. Még mindig nem tudta felfogni miért jött oda, vagy mi rosszat csinált…
A figyelmét viszont hamar eltereli a beszélgetésetek Jól látható, hogy meglepte, amit az ételek megromlásáról mondtál, aztán a magyarázat viszont már valamicske fényt gyújt a fejében. Tényleg, gondolhatta is volna. Nem rosszul lesz, ha romlott ételt eszik, hanem furcsa dolgokat lát vagy hall… Akkor nagyon oda kell figyelnie, hogy ne egyen vagy igyon romlottat… Ezért is tolja el olyan látványosan a sütit magától Kicsit megijed a gondolattól, hogy nem bízhatna a szemében meg a fülében… Ő köszöni szépen, nagyon boldogan megvan vele, hogy végre látja mi van körülötte, nagyon nem szeretné, hogy attól kelljen tartania, nem a valóságot látja. Mármint… A játékban lévő valóságot, ugye… Nagyot bólint, és egy utolsó szúrós pillantást vet a sütire, és többet rá se néz.
És mostmár arra is vigyázz, hogy ne bámuljon ki az ablakon. Mert, ugye, a picér azt mondta zavarja vele a vendégeket… Miért zavar bárkit hogy kinéz az ablakon? Na mindegy. Szóval helyette téged kezd el figyelni, és válaszolgat a kérdéseidre, ahogy tőle telik.
Ha kicsit jobban megismered, nem fogod olyan meglepőnek találni, hogy kezdettől bentvan a játékban és csak eddig jutott… Rengeteg mindent kellett megtanulnia, viszonylag rövid idő alatt, így legkevésbé a szintek hajkurászása foglalkoztatja őt.
A megjegyzésredre kicsit bizonytalanul, de bólint. Nem egészen biztos benne, hogy a legeslegelejétől bent van a játékban, de mintha ezt mondták volna neki…
És te is… Ezt meghallva szinte azonnal írni kezd a füzetébe, és hamar fordítja is felés csillogó szemmel, szinte ragyogva a lelkesedéstől.

Ugye, hogy milyen fantasztikus hely Aincard?

A következő kérdéseden elgondolkodik egy darabig, és lassan, megfontoltan írja a füzetébe a gondolatokat. Néhány perc múlva, amikor mindent leírt, ami eszébe jutott így hirtelen, átnyújtja a füzetet, hogy el tudd olvasni a hosszabb szöveget.

Nos… először sok sok mindent megnéztem. Épületeket, virágokat… Aztán találkoztam Grimmel. Ő sokáig vigyázott rám, és rengeteget tanultam tőle. Ősszel pedig megengedte, ohgy egyedül csináljak meg egy feladatot, aztán pedig eljöttem, hogy magamtól is boldoguljak.

Ha visszaadtad neki a füzetet megin ír bele, de most csak egyetlen mondatot, aztán feléd fordítja a kérdést.

És te miket szoktál csinálni?

by **Hinari** Szer. Feb. 07 2018, 18:18

Most először kezdtem igazán érteni, hogy mennyire fontos lehet neki az itteni világ. A csillogó szeméből, a tekintetéből, a mosolyából. Egy ideig keserédes arckifejezéssel néztem a felém fordított papírt, majd felpillantottam a lányra. Mennyi idős is lehetett? Talán nem is fiatalabb nálam.
- Igen, megvan a maga... bája - mondtam végül egy kevés töprengés után. Itt voltunk már öt éve. Mindketten. Cipőmmel egy rég elfeledett ütemet kopogtattam az étterem parkettáján, a teám még enyhén fodrozódott egy korábbi kortyolástól. Néztem, ahogyan Silence visszahúzza a füzetet és új szavakat körmöl bele. Néztem, ahogyan ír. Néztem, ahogyan ír.
Mire végzett, rájöttem valamire, és hirtelen nevethetnékem támadt a felismeréstől. Kevés kellett volna hozzá, hogy úgy bukjon ki belőlem a kacagás, mint amikor a delfinek ugrálnak ki a vízből: egy gyors mozdulat csupán, de a csobbanás! - a csobbanás még hosszú másodpercekig ott gyűrűzik majd a környező habokban. Lágy mosollyal nyeltem vissza, és egy hosszú sóhajjal engedtem el a gondolatot: abban a rövid pillanatban végtelenül irigy voltam a velem szemben ülő lányra.

De nem mondhattam neki, mennyire szerencsés. Nem értette volna, én meg nem akartam kifejteni; belemenni egy olyan témába, amely tele van sötétséggel, árnyakkal és veszteséggel. Inkább kinéztem újra az ablakon, íriszeimben pedig - mintegy a hangulatom változására reagálva - megcsillant a felhők mögül kibukó, első napsugár. Tudtam, hogy annak a kicsiny, önző érzésnek nincsen igaza. Elég volt csupán rápillantanom az ujjamon lévő gyűrűre.
Nem cseréltem volna senki mással.
Itt meg kell jegyeznem, hogy a kinti tájjal világosodott kicsit a Silenceről alkotott képem is. Ha nehezére esik neki a beszéd és Aincrad ennyi mindent jelent neki, odakint valószínűleg feleennyit sem tapasztalhatott a világból. Betegség, talán társadalmi vagy családi jelleg miatt; ezt nem tudtam biztosra, de a némaságot immáron elég erősen lehetett feltételezni. Átnyújtotta újra a füzetét, én pedig elolvastam, amit a lapokra írt. Elmosolyodtam, és mostmár igazán kimondhattam, ami korábban furcsán vette volna ki magát:
- Te egy igazán szerencsés lány vagy.
Nem tudtam nem mosolyogni, ha pedig láttam rajta a kérdést vagy értetlenséget, újabb ceruzasercegés nélkül feleltem neki:
- Azért, mert találtál egy embert, aki szívesen segít, és ami a fontosabb, hogy először őt találtad meg - nyomtam meg a szót, hogy érezze a hangsúlyt is, majd kiegészítettem a korábbi, kurta válaszom is - Aincrad a maga nemében egyedülálló - folytattam - Kicsit visszarepít egy régebbi korba, de tele van valótlan lényekkel és történésekkel, ami egyszerre csodálatos és borzalmas is. A készítők remek munkát végeztek, de tudod, odakint minden szebb és élesebb kicsit. A táj, a szél, az érintés, a társaid melege... idebent néha úgy érzem, megfulladok - mondtam ki, remélve, hogy jól reagál rá majd. Nem hibáztattam érte, hogy neki jó idebent, de ő sem tehette, amiért én ki akarok jutni: ha nem is mondtam ki előtte konkrétan, a szavaimból szinte megfoghatta és testet, formát gyúrhatott volna e tényből.
Azután rólam kérdezett. Sokat nem kellett gondolkodnom a feleleten.
- Mostanában sokat vagyok a céhtársaimmal és a párommal a céhházunkban. Világos, színes hely, szeretek ott vagy a virágmezőn lenni a huszadikon. Régebben viszont sokat harcoltam, így ha kell valakinek a segítségem, akkor számíthatnak rám. Tudod, emberek kiszabadítása kazamatákból, egy-egy játékosokra veszélyes elem felszámolása, ilyesmi... Illetve a legfölső szinteken is szoktunk portyázni, a következő boss lakhelye után kutatva. Van egy tűzsárkány barátom a céhben, az ő hátán könnyedén berepülhetem a tájat - meséltem, az emlékek okozta könnyedség pedig végig ott lebegett körülöttünk.

by **Silence** Vas. Feb. 11 2018, 00:49

Fuwa láthatóan csupa lelkesedés, ahogy Aincardról beszél. Nem veszi észre azt a pillanatnyi hatásszünetet, a töprengéssel. Ő már azon pörög, amit következőnek írkál. Az még nem derült ki, hogy ez jó neki, vagy rossz, de Silence nem tipikus nő abból a szempontból, hogy egyszerre egy dolog fér el a fejében. Nagyon nem tud többfelé koncentrálni, úgyhogy ha valami eltereli a figyelmét a szomorúságról vagy az ijedtségről, akkor akár egyik pillanatról a másikra képes ijedt kiscicából kíváncsi majommá válni.
Egyébként ha nem is teljesen tudatosan, de nagyon pontosan tudja mennyire szerencsés, ez az egyik oka, hogy szeretne a saját lábán megállva boldogulni, hogy ne mások jóindulatán, és a szerencsén múljon az élete és a boldogsága.
A kijelentésedre, hogy szerencsés bólint, Abban már nem vagyok biztos, hogy ugyan arra gondol, mint amire te is. Ő egyszerűan azért érzi magát szerencsésnek, hogy itt lehet, és láthat, és hallhat, és ennyi minden újat tapasztalhat meg. És kicsit el is gondolkodik… De nem, szerinte nem élte volna túl, ha tovább kell úgy élnie ahogy a játék előtt.
Az eszmefuttatásodra kapja fel a fejét. Igen, hallotta hogy Aincard a középkort idézi. És azt is tudja, hogy vannak mesebeli elemek a játékban. És bár ez az esetében nagyon nagyon meglepő, pontosan érti és érzi hogy miről beszélsz amikor azt mondod a kinti világ még ennél is jobb. Mégpedig a példák miatt, amiket felhoztál: Nagyon jól ismeri kintről is a szelet, az érintést, az őt körülvevő emberek melegét… Megint ír valamit a füzetébe, aztán átadja neked a füzetét.

Igazad van… Idebent sokkal kevesebbet mond a többiek keze, mint odakint… De én sokkal jobban szeretem idebent…

Egyelőre nem ír többet… Nem akar traktálni az életével, ameddig nem kérdezed…
A kérdésére adott válaszodat viszont kíváncsian figyeli. Az arcán az érzelmek széles skálája jelenik meg. Meglepettség, tisztelet, mosoly, némi félelem… És közben mintha "jegyzetelne", de csak a kérdéseit írogatja, hogy miután befejezted a mondandódat, átadhassa a füzetet.

Neked van párod? :O A céhházatokban? Az hol van? Igazán bátor vagy… Nem féltél a szörnyektől? Te… a bossok ellen is szoktál harcolni?

Közben meg észre sem vette a butus, hogy már nem lát furcsaságokat, ha kinéz az ablakon. No meg a teáról is teljesen megfeledkezett...
Nagy, kíváncsi, és értelmesnek mondható szemekkel figyeli a válaszodat

by **Hinari** Szer. Feb. 14 2018, 13:42

Kíváncsi voltam, egyre kíváncsibb - de mint mindenben, itt is meg kellett találni azt az időpontot, amikor feltehetem a kérdéseim. Így tehát amikor Silence végül megint odaadta a füzetet, a leírt szavak után hangosan kimondottak következtek:
- Vártad már, hogy beléphess ide, ugye? - mosolyogtam rá; ujjaimmal pedig önkéntelenül is a csészém szélét simítottam végig, oda és vissza - Általában az emberek ide menekülnek a valóság elől, persze nem mindenki... Nem tudom, te hogy vagy ezzel; hogy milyen lehetett neked odakint.
Cseppnyi érdeklődéssel néztem a szemébe, azon töprengve, hogy vajon mennyire illik konkrétan rákérdezni, vagy éppen mennyire nem. Igencsak furán venné ki magát, nem? Végül úgy döntöttem, meghagyom neki a választás lehetőségét és visszaadtam neki a füzetet, tovább görgetve a beszélgetés fonalát.

Alig telt el pár perc, már a saját életemről meséltem neki. Gyakran nem tettem ilyesmit, sőt, szinte sohasem, ám az utóbbi időben kellően nyugalmas mederbe került az életem ahhoz, hogy aggodalom nélkül tudjak róla beszélni, ha éppen kérdeznek. Olyasmiket természetesen nem, amik bármelyikünkre is veszélyt jelenthettek, de a céhemről, a tevékenységemről és Nestorról nagyjából amúgyis mindenki tudott, aki akart. Különösebb meglepetés nemigen volt ezekben.
Silence persze ebben is más volt, és én nem lepődtem meg rajta.
- Igen - bólintottam könnyedén és meg is mutattam neki az ujjamon lévő gyűrűt - Látnod kellett volna, amikor megkérte a kezem, tulipánokkal, egy egész tulipánmezőn és... egyszerűen mesés volt - kaptam el a pillantásom s éreztem, ahogyan tetőtől talpig elvörösödök. Elkapott a hév és bevallom kicsit későn kaptam észbe, de olyan, olyan jó volt végre valaki lánnyal beszélgetni erről! Nem kicsit hiányzol nekem, Szophie. Cinikusan méregettem az előttem lévő folyadékot, majd egy mély sóhajjal elengedtem a bennem felgyülemlő feszültséget, kiürítve ezzel együtt a csészémet is: egyszerűen nem érte meg. Ennyi sem kellett volna talán.
- Éppenséggel lehet, hogy láttad is már; egy palota a Kezdetek Városánának szélén, nagy kerttel és egy Chocobo-farmmal a kert szélén - feleltem s ez a pár pillanat elég volt hozzá, hogy újra visszaszerezzem a vidámságom. Letettem a teáscsészét az asztalra és hátradőltem a székben, úgy folytatva a válaszolgatást.
- Eleinte nem voltam. Tulajdonképpen az első fél évben, aztán ahogy fejlődtem, egyre kevésbé tartottam a játéktól, most pedig már csak a kihívást látom benne, a bossokban is. Évek óta küzdök ellenük. Remélhetőleg egyszer vége lesz és kijutunk, és akkor nem lesz kényszer ez az egész és mindenki akkor, annyit és úgy játszhat, amennyit ő maga szeretne. Emiatt harcolok, ez az én itteni célom.

by **Silence** Pént. Feb. 16 2018, 12:19

A lelkesedéshez képest nagyon határozottan rázza meg a fejét a kérdésedre. Nem… Nem várta. Fogalma sem volt róla, hogy be fog lépni, a szülei meglepetésnek szánták neki az egészet..
A szavaid is elegek hozzá, hogy érezze a kérdést. Ő pedig, mint jól nevel lány, és mint őszinte, és ilyen szempontból nyílt ember, válaszol is. Egészen lassan, sokáig írkálja egymás után a karaktereket, mirre végül átadja a füzetet neked.

Engem a szüleim küldtek ide… Odakint minden sötét volt, és csendes. És sokat kellett egy hideg kező bácsinál ülni, és a melegkezű néni pedig sokmindent tanított nekem.
Azért szeretek itt lenni, mert itt meg minden olyan világos, kivéve este, és színs, és itt csiripelnek a madarak is!

A történetedet a tulipánmezőről és a lánykérésről valahogy úgy hallgatja, mint valami tündérmesét. Hát igen… Az ő fejében szerelme csak a mesebeli hercegnőnek lehet, ahogy pedig téged néz, kiegészítve az eddig elhangzott információkkal, egyre inkább hasonlítasz hozzájuk a szemében. Villámsebességgel (magához képest) ír egy kérdést a füzetbe, aztán mutatja is fel, hogy lehetőleg ne terelődjön el a téma. Ebben a pillanatban nagyon szeretne könnyeden megszólalni, és úgy a "szavadba vágni"…

Kérlek szépen, meséld el hogy történt

kérlel írásban, gyermeki kíváncsiságot tükröző arccal bámulva téged. Körülbelül, mint aki az esti meséért kuncsorog az anyukájánál. Na azért, nem hiszi ő hogy ez egy mese, csak valahogy hasonlóan fogja fel… Mint ami rendkívül távol áll az ő életétől. Van még mit tanulnia ha a szerelemről van szó… Vagy az emberi kapcsolatokról…
Ezután a történet további része mégjobban alátámasztja, hogy te egy igazi hercegnő vagy. Hiszen palotában laksz! Ami, bár nem ugrik be neki, hogy látta volna, biztosan nagyon gyönyörű!
És meglepődik, ugyanakkor kicsit meg is nyugszik. Ezekszerint nem ő az egyetlen aki fél… Jó, neki 5 év után még mindig tart… De ő buta, és lassú, úgyhogy ez nem meglepő.
Elkerekedik a szeme, amikor a bossokról beszélsz. Neki eddig a boss, illetve í századik boss legyőzése két dolgot jelentett. Először is rengeteg veszélyt, és halált, amitől szeretne távol maradni, másodszor pedig a századik boss legyőzésétől nagyon fél, mert neki ez egyet jelentene azzal, hogy vissza kell kerülnie a sötétbe, és a csendbe…
Kicsit összezavarodottan kezd megint írni a füzetbe, majd mutatja neked az eddiginél kicsit kuszább írást.

Azt mondod nem lenne muszáj elmenni innen, ha legyőzné valaki az utolsó bosst? És hogy vissza lehet majd jönni?

Közben az arcán egyszerre játszik meglepettség, félelem, reménykedés, és bizonytalanság. Rémálmaiban fordul elő az elmúlt öt évben, hogy kirángatják Aincardból, és többet nem jöhet vissza.

by Ajánlott tartalom

Usco falu

Usco falu

Re: Usco falu

Re: Usco falu

Re: Usco falu

Re: Usco falu

Re: Usco falu

Re: Usco falu

Re: Usco falu

Re: Usco falu

Re: Usco falu

Re: Usco falu

Re: Usco falu

Re: Usco falu

Re: Usco falu

Re: Usco falu

Re: Usco falu

Re: Usco falu

Re: Usco falu

Re: Usco falu

Re: Usco falu

Re: Usco falu

Re: Usco falu

Re: Usco falu

Re: Usco falu

Re: Usco falu

Re: Usco falu