Sword Art Online Fórum Szerepjáték
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.

[Hardcore] Felszereléspróba

4 posters

Go down

[Hardcore] Felszereléspróba Empty [Hardcore] Felszereléspróba

Témanyitás by Hinari Szer. Márc. 01 2017, 14:06


Miután volt az a nap, amelyiknek majdnem felét egy bögre tea és a kovácsműhely lecsiszolt asztalának közvetlen társaságában töltöttem az alagsorban, már igazán kíváncsi voltam, mit is tudnak ezek a felszerelések, hogyan is lehet őket használni a harcban. Bár még nem pontoztam át. Egyelőre úgy döntöttem, kivárom a Katana fejlődését, és mivel mindkét tervemhez egyazon művelet volt szükséges, idejét láttam lépni is az ügy érdekében: írtam Ozirisznek. Egy párbaj, egy harc kellett, valamelyik céhtársammal aki kapott új itemeket, hogy a fegyverem is fejlődhessen és az új felszerelést is kipróbálhassuk, méghozzá egy szigorúan barátságos küzdelemben. S ahogy a minimapon elnéztem, Yuuki éppen el volt foglalva, így esett választásom a másik céhtársamra, aki valahol a városban kódorgott éppen. Reméltem, hogy nincs programja délutánra. A levélben röviden ismertettem az ötletet, és csupán azért ajánlottam inkább az arénát egy egyszerű párbaj helyett, mert a fiú még nem volt fenn a toplistán, és enyhén szólva feléltük a céh T5-ös érckészletét a minap.

- Szia – köszöntem neki vidáman egy pár órával később, az aréna épülete felé vezető úton. Éppen elhaladt a cukrászda mellett, ahová kiültem, így egy gyors fizetés után szaladtam utána; valószínű nem vett észre a sok ember között. Hiába, eljött a tavasz, és a melegebb idő több játékost vett rá a kinti ücsörgésre. Én is élveztem a napsütést, a hosszú fehérség után – Még nem jelentkeztem be, így lehet várnunk kell – mondtam – Amúgy mindent rád bízok most. A pályát, az itemek használhatóságát… csak kérlek ne legyen hideg. Abból egy időre elég volt – mosolyogtam rá, az övemen lévő Katana markolatával babrálva. Ha sokáig kell várnunk, lehet felhozom neki a lányos kérdést: talán ő sem lenne ennyire borús színekbe öltözve és ennyire egyedül, ha találna magának valakit. A tavasz pedig az egyik legjobb évszak erre.



Hinari (50) - HP:250 | F:92 | E:100 | K:60 | GY:149 (164) | S:76 | P:60

Spec felszerelések:
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 4967
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
[Hardcore] Felszereléspróba Exp_bal29686/10100[Hardcore] Felszereléspróba Exp_ures  (29686/10100)
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

[Hardcore] Felszereléspróba Empty Re: [Hardcore] Felszereléspróba

Témanyitás by Ozirisz Vas. Márc. 05 2017, 23:37

Épp sétálgattam a városban, valami könnyebb, laza küldetés után nézve, amit még a délutáni-esti órákban be is tudok fejezni. A sima mezei farmoláshoz túl sok kedvem nem volt, a küldetések meg általában jóval több expet adnak, mintha csak mobokat vagdos az ember. A respawnolási időről nem is beszélve. Aztán kaptam is az üzenetet Hinaritól, hogy van-e kedvem párbajozni.
Rögtön válaszoltam is neki, majd mivel még volt némi időm a megbeszélt időpontig, kicsit átfutottam a saját statjaimat. Az új felszereléseknek hála jó pár stat-értékem megugrott, viszont átmenetileg kevesebb a sebzésem és az erőm is, amit pár szintlépéssel korrigálnom kell. Összességében viszont jobban jártam, több fegyverkezelés és spec. A nagyobb találati pontosságért és a könnyebb képesség aktiválásokért cserébe nem nagy ár az átmeneti sebzéscsökkenés és egy kis lassulás. Na igen, mióta Hinari tiert lépett kovácsolásból, az elérhető felszerelések is bővültek. A Ligából többünknek is ma készült el az új felszerelése, hála Hinarinak, aki egész délelőtt csak kovácsolt. Elég sokat dolgozott azért, hogy a legjobb felszereléseink legyenek.

Majd elindultam az aréna felé, szép kényelmes tempóban. A szokásosnál nagyobb tömeg volt az utcákon. Na igen, tavasz van, és az első jó néhány napsütéses délután mindig ilyen. Minek gubbasztana az ember a kandalló mellett, amikor idekinn kellemesen süt a nap, nem esik se a hó, se az eső. A kandalló meg ráér este, amikor már lehűl az idő...
Kicsit belefeledkeztem a sétába, és csak azt vettem észre, hogy Hinari ott termett mellettem.
- Szia – köszöntem neki – Bocsi, kicsit elgondolkoztam, nem vettelek észre... – tettem hozzá. Nem szoktam így elzombulni, főleg ha találkozok valakivel...
- Nem baj, sőt! Addig is kicsit beszélgetünk, meg kihasználjuk ezt a jó időt – mondtam a lánynak mosolyogva – Meg aztán rád is rádfér a pihenés a sok kovácsolás után – tettem hozzá. - Egyébként kifejezetten jól jön most egy gyakorlás, hozzá kell szoknom a megváltozott pontokhoz, kitapasztalni és előnyömre fordítani az új helyzetet.
- Itemeket feleslegesen ne pazaroljunk. Múltkor a Túlélő Csarnokban elég sokat elhasználtunk, és előbb azokat kell apránként visszapótolni. - mondtam céhtársamnak, majd a pályára és a hidegre reagálva folytattam – Úgy tűnik véget ért a tél, legalábbis remélem. Talán nem fordul a feje tetejére az időjárás itt is. Nem örülnék neki, ha szánkóval jönne a nyuszi... - kezdtem el filózni az időjáráson – Báááár, hónyuszit még nem építettem :3 – tettem hozzá, elviccelődve a végét. Persze, már csak az hiányzik. Hónyuszi... No  


Ozirisz (38) - HP:210 | F:82 | E:62 | K:51 | GY:84 (92) | S:68 | P:75

Spec felszerelések
Lángoló Nodachi: Támadásonként 1/6 esély 6-os lángsebzésre.
Napkalap: ha süt a nap, a viselője nem tud se Rejtőzködni, se Lopakodni
Villanás: A cipő halvány villámokat szór magából futás közben.
Szivárvány Köpeny: Egy harcban egyszer egy célpontot 3 körre megvakít, a megvakult célpont csak 4 vagy afölötti dobással találhat el.
Vikinggyűrű: az első támadásod nem fogyaszt cselekvéspontot
Ozirisz
Ozirisz
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 2125
Join date : 2013. Jun. 10.
Age : 35
Tartózkodási hely : Házi karanténban Yurihimével :3

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
[Hardcore] Felszereléspróba Exp_bal19096/10100[Hardcore] Felszereléspróba Exp_ures  (19096/10100)
Céh: Justice League

http://ozirisz.xyz/

Vissza az elejére Go down

[Hardcore] Felszereléspróba Empty Re: [Hardcore] Felszereléspróba

Témanyitás by Hinari Szomb. Márc. 11 2017, 16:34


- Semmi baj – reagáltam szinte reflexből, még visszanézve arrafele, ahonnan az imént elindultam: tényleg voltak páran, s talán az npc-kből is több volt, mint az előző hónapok során. Ők is inkább odabent voltak eddig… majd bólintottam – Igen. Bár ami engem illet, én már nem vágyom másra egy kis sétán kívül – tettem hozzá a jó idő kihasználását illetően, elgondolkozva az imént elfogyasztott innivalón és süteményen, aminek mennyiségét igyekeztem úgy megállapítani, hogy ne okozzon gondot a testmozgás. Persze itt nem léteztek ilyen afférok, mégis, a megszokást nehezen lehet legyőzni. Meghát, nem is akartam.
- Én még nem osztottam pontokat – reagáltam elgondolkozva – Még van pár napom, és a céhbazárban sikerült találnom pár tippet egy új recepthez, így ha minden igaz ki fogok tudni dolgozni egy új felszerelést T5-re. Azt ha lehet megvárnám vele. Addig…nos, addig egy kicsit el van tolva a pontozásom, amit most tapasztalni is fogsz… De igazad van. Ezt is meg kell szoknunk – mondtam, közben odaérve a helyszínre. Arra, hogy ne pazaroljunk itemeket, csupán egyetértően bólintottam, hiszen a csarnokban amúgyis az én készletemből használtunk, és azóta még nemigen foglalkoztam a feltöltéssel; volt olyan kristályíró, akit el sem értem egyelőre. Ez azonban most ráért, úgyse terveztem mostanában komolyabb küldetésekre menni.
- Szánkóval? – fordultam a fiú felé, megrázva a fejem – Annak én sem örülnék. De mondjuk egy snowboardos nyulat megnéznék, amint bekanyarodik a kastély udvarára – mosolyodtam el halványan, majd mint akinek hirtelen jut eszébe, felkaptam a fejem – Viszont rejthetnénk el tojásokat Jeanienek, és talán a többiek is benne lennének, mit szólsz? Egy kis céhes móka, reméljük nem a hóban – nevettem el magam, bár annyi bizonyos, hogy meglehetősen érdekes játék lett volna úgy. S miközben beszélgettünk, már be is jelentkeztem, s addigis, amíg másokra vártunk, felajánlottam, hogy üljünk ki a lelátóra: kellemes idő volt, s odalent egész ügyesen forgatták a fegyvert. Beállt egy kis csend közénk, óvatosan néztem Oziriszra. Hátradőltem, fél szemmel nézve az alant harcolókat.
- Ha már így a tavasznál tartunk… mi a helyzet a lányokkal? Van valaki, aki tetszik?
Egy egészen ártatlan kérdés volt ez egy egészen ártatlan szituációban: odalent éppen egy szemrevaló lányka veszített, és mivel az ellenfele már ott is hagyta őt, bizonytalanul álldogált a pálya közepén, látszólag nem döntve még el, merrefele induljon. Ha pedig Ozirisz válasza nem helyezett senkit az előtérbe, gyengéden meglöktem, az aréna felé intve neki – Én ráérek ^^ - tettem még hozzá, ha nem lett volna egyértelmű, hogy mire gondolok.
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 4967
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
[Hardcore] Felszereléspróba Exp_bal29686/10100[Hardcore] Felszereléspróba Exp_ures  (29686/10100)
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

[Hardcore] Felszereléspróba Empty Re: [Hardcore] Felszereléspróba

Témanyitás by Ozirisz Csüt. Márc. 16 2017, 20:37

Na igen, nem csoda, hogy nem szúrtam ki egyből Hinarit. Nem nehéz, ha az ember túlságosan belemerül a gondolataiba, meg persze a jó idő miatt jött hirtelen nagyobb tömeg. Játékosok, NPC-k, mind odakinn vannak. Nem olyan rég, a nap ezen szakában már elég rendesen sötétedett, most meg még kellemesen süt a nap. Hát igen, tavasz van.
- A séta nekem is jól esik, rég volt már jó idő... vagy csak túl sok időt töltöttem a huszonakárhányas szinteken... - mondtam Hinarinak.
Ami a pontozásos részt illeti, csak hallgattam a lányt – A felszerelés fejlesztése és cseréje már csak ilyen. Van ami egyik statra ad többet, van ami másikra, és pontozással kell ellensúlyozni. De az is egyre nehezebb, az egyre lassabb szintlépések miatt... - válaszoltam a lánynak.
Majd amikor a tél végére terelődött a szó, és megemlítettem az esetleges húsvétra visszatérő havat, a szánkóval érkező nyúl szempontjából egyetértettünk. A snowboardos nyúl hallatán viszont akarva-akaratlan elnevettem magam. Túlságosan vizuális típus vagyok, és a jelenet le is játszódott a lelki szemeim előtt, ahogy a snowboardos nyuszi bekanyarodik a kastély udvarára.
- Jövőre keresünk valakit akinek van idomított vérnyula, és kölcsönkérjük egy snowboardos bevonulás erejéig :3 – tettem hozzá Hinari mondatához. - Minden céhes móka jó ötlet, Jeanie biztos örülne neki.
Közben odaértünk az arénához, Hinari elintézte a bejelentkezéssel kapcsolatos adminisztrációkat, majd kiültünk a lelátóra. Még kellett egy kicsit várnunk, amíg sorra kerülünk, de egyáltalán nem bántam. Most valahogy szívesebben ücsörgök egy kicsit a lelátón ebben a napsütéses időben mielőtt nekiállnánk harcolni. Kell egy kis idő, amíg rákészülök fejben is a harcra, közben figyeltem a lent harcolókat, hátha látok valami jó ötletet vagy egy mozdulatot amit tudnék alkalmazni. Bár, jobban belegondolva, hiába tervezek el mindent előre az apró részletekig, ha jön valami, ami keresztülhúzza az egészet. Hinari pedig mindig tartogat valami meglepetést, valamit amire úgysem gondoltam, valamit, ami kizökkent a viszonylagos nyugalmamból. „Lepd meg ellenfeled!” visszhangzott a fejemben a tanítása, és mi tagadás ő ezt nagyon jól alkalmazza. Egyedül Yuukinál láttam, aki meglepetést tudott okozni számára múltkor azzal a fegyverátváltoztatós trükkel...
Majd Hinari zökkentett ki a gondolatmenetemből. - Hát, az igazat megvallva, nem foglalkoztam ilyesmivel. Ahogy hozza majd a sors és az élet – válaszoltam a lánynak. Aztán céhtársam sem tétlenkedett, már terelt is az aréna felé, ahol az előbb még harcoló lány álldogált egyedül. Az ellenfele úgy ahogy van, lelépett a győzelme után.
- Biztos, hogy jó ötlet? - kérdeztem Hinaritól. Nem vagyok az a kezdeményező típus, általában meghagyom ezt a szerepet a másik oldalnak. Persze lehet hülye felfogás, mert lehet, hogy az igazit szalasztom el egy-egy ilyen helyzetben, de egyúttal a tipikus pofáraesésektől is megkímélem magam. Hát, nem tudom...
Végül azért nagy nehezen rászántam magam, hogy lemenjek az aréna közepén még mindig tétovázó lánykához.
- Szia.. - köszöntem eléggé határozatlanul – Ozirisz vagyok – mutatkoztam be ahogy illik
- Lucy – válaszolta a lány.
- Valami baj van? Ha van kedved, szívesen gyakorlok veled. És adhatok pár tanácsot, hogy legközelebb ügyesebb légy, és kivédd az olyan támadásokat.
- Hát, nem tudom. Mára elég volt a harcból.
- Esetleg egy sütizéshez lenne kedved?
- Talán holnap. Bocsi, de nincs valami jó kedvem..
- Rendben. Majd írj egy üzenetet, ha jobb kedved lesz.
Közben megindultunk a lépcső felé. Első ránézésre eléggé úgy tűnt, hogy le akarna rázni, de aztán sosem tudni. Inkább az aggaszt, hogy ki volt az a srác, akitől kikapott odalenn? Általában egy sima vereség nem lombozza le ennyire az embert. Bár, pont én mondom, amikor még az is felrántja az idegeimet, ha elvétek egy támadást...
Majd miután Lucy elviharzott, visszaültem Hinari mellé.
- Nos? Mire következtetsz ezek alapján? - tettem fel a kérdést. Bár nem tudom, van-e hallgatózása, és ha van, az be volt-e kapcsolva. De talán az aréna kialakítása miatt, a jó akusztikának hála talán hallhatta a beszélgetésünket. Legalábbis nagyon remélem.


Snowboardos nyuszi:
Ozirisz
Ozirisz
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 2125
Join date : 2013. Jun. 10.
Age : 35
Tartózkodási hely : Házi karanténban Yurihimével :3

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
[Hardcore] Felszereléspróba Exp_bal19096/10100[Hardcore] Felszereléspróba Exp_ures  (19096/10100)
Céh: Justice League

http://ozirisz.xyz/

Vissza az elejére Go down

[Hardcore] Felszereléspróba Empty Re: [Hardcore] Felszereléspróba

Témanyitás by Hinari Szomb. Márc. 18 2017, 21:07


- Nos, pont erre van az új képességem – feleltem a fiú szavainak pontozásos részére, azt viszont már nem tettem hozzá a gondolatához, hogy vannak, akik már most nem tudnak szintet lépni: őelőtte nem hallgattam volna el a sajátom, de egész egyszerűen túl sokan voltunk most az aréna közelében. Egyetlen kéretlen hallgatózónak sem szerettem lényegesebb információkat szolgáltatni, ha nem volt muszáj. A beszélgetés pedig szerencsére el is kanyarodott a témától, bár céhtársam vérnyulas megjegyzésére egyértelműen elhúztam a szám szélét, szinte azonnal arra az idegesítő idomárlányra gondolva, akivel összekerültem az All Star eseményen – Inkább ne. Illetve ha találsz valakit, aki nem egy kislány, úgy oké - helyesbítettem – Kíváncsi lennék a többiek arcára, amikor befut a nyúl – tettem hozzá jókedvűen, elképzelve mondjuk Alexet. Annyi bizonyos, hogy nem hazudtolná meg önmagát.
Közben regisztráltunk és kiültünk a lelátóra, a mellettem ücsörgő fiú pedig nem vonakodott az őszinte választól. Csupán bólintottam: úgy kell lennie, ahogyan ő maga jónak érzi; az ilyesmit úgyse lehet harmadik félnek erőltetni. Vagyishát, nem olyan erősen :3 Tekintettel a tényre, hogy alig fél perc múlva pont ezt tettem, enyhén lökve őt lefelé, amíg én magam nem mozdultam el a helyemről. Hallgatózásom nem volt és nem is akartam zavarni a lent folyó beszélgetést; nem tartozott rám. Én csak néztem őket. A lányka váltott pár szót Ozival, majd ott is hagyta.
- Semmi véglegesre – mondtam Ozinak egy mosoly kíséretében, majd magam is felálltam, a kijelző felé intve – Úgy tűnik mi jövünk. A pályát rád bízom Wink
S miután lesétáltunk a pályára, elhelyezkedtem annak távolabbi szélén, megvárva, amíg kaszttársam környezetet választ és elkezdődik a visszaszámlálás.
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 4967
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
[Hardcore] Felszereléspróba Exp_bal29686/10100[Hardcore] Felszereléspróba Exp_ures  (29686/10100)
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

[Hardcore] Felszereléspróba Empty Re: [Hardcore] Felszereléspróba

Témanyitás by Ozirisz Vas. Márc. 19 2017, 12:07

- A képességeknek megvan a miértje. Valószínűleg azért kaptad ezt a képességet, hogy még erősebbé tehesd ezáltal a céhet. - válaszoltam a lánynak. A rendszer elég jól kiismert mindannyiunkat, és többek között ez alapján is osztja a képességeket mindannyiunknak. Visszagondoltam rá, hogy sokáig a legelső képességemmel futkorásztam, pedig már a harmincas szintet is elkerültem. Amíg csak legfeljebb látszólag voltam rendben (vagy még úgy sem), amíg csak sodródtam az árral, addig a rendszer sem érzékelte, hogy küzdeni akarnék. De amint nagyjából összekapartam magam, illetve összekapartak a céhtársaim, és hála Hinari tanácsainak, miszerint összpontosítsak valamire, egyből kezdtek jönni a megkésett képességek. Először a pajzs, aztán mivel gyakrabban használtam a gyógyítást, az is fejlődött, és így tovább. Lassacskán, de behoztam a lemaradást, de csak miután a mindenható is úgy érzékelte, hogy felfogtam: az utam még nem ért véget.
Ami a vérnyulas ötletemet illeti, vegyes reakciókat váltott ki. - Kitől nem szabad idomított vérnyulat kérnem, és miért? - tettem fel a kérdést. - Na igen, előtte be kell táraznunk egy-két tucat Fotó Kristállyal, hogy senki se maradjon le semmiről :3
Ami Lucyt illeti, hát igen, alig pár szót ha váltottunk, aztán elsietett... Bár bíztam abban, hogy Hinari követte azt a pár mondatot, és abból megállapítja a lényeget... Avagy a tipikus női logika, valahogy sosem igazodtam ki rajtuk, hogy éppen miért teszik azt, amit, és mit is jelent valójában, mit szeretnének vele elérni, és a hasonlók. Ahogy például Lucy hirtelen mehetnékjét sem tudtam mire vélni. Vajon én hibáztam valamivel? Pff, jó kérdés.
- Ezt a sietős távozást nem igazán tudom hová tenni... - mondtam céhtársamnak - reméltem, hogy tudod értelmezni ezt az egészet... tudod, a női logikát – tettem hozzá egy mosollyal az arcomon.
Közben elindultunk lefele a lépcsőn, hisz mi következtünk. Ha jobban belegondolok, még talán jobban is jártam, hogy Lucy elment, így is túl sok nézője lesz ahogy ismét kikapok. Bár az ismeretlen arcok különösképp nem hatnak meg...
- Rendben – válaszoltam Hinának, majd akkor jöhet a pályaválasztás. Akkor a hideg és a sötét terep kilőve. Mondjuk a sötét pálya az amúgy is a visszanyal a fagyi szintű mutatvány volt a múltkor is, a nodachi elárulta a helyzetem. A sima sík terep pedig túlságosan is unalmas. Majd ahogy néztem a beállításokat, jött egy hirtelen elképzelés. Egy viszonylag ritkásabb erdő, gazdag aljnövényzettel. Ami viszont nem mindennapos dolog, hogy furcsa, világító gyümölcsök vannak a fák tetején, illetve az alsóbb ágain is előfordulnak. És jó hangos madárcsicsergés. Bár arról semmi infót nem adott a gép, hogy mit tudnak azok a gyümik, de majd úgyis kiderül. Mire elkezdett átváltozni az aréna, addigra Hinari már el is helyezkedett a terület túlsó végén. A visszaszámlálás ideje alatt aktiváltam az észelés jártasságom, majd elkezdtem kicsit helyezkedni, szép csendben osonva fától fáig, hogy ne legyek annyira szem előtt...
Ozirisz
Ozirisz
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 2125
Join date : 2013. Jun. 10.
Age : 35
Tartózkodási hely : Házi karanténban Yurihimével :3

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
[Hardcore] Felszereléspróba Exp_bal19096/10100[Hardcore] Felszereléspróba Exp_ures  (19096/10100)
Céh: Justice League

http://ozirisz.xyz/

Vissza az elejére Go down

[Hardcore] Felszereléspróba Empty Re: [Hardcore] Felszereléspróba

Témanyitás by Hinari Vas. Márc. 19 2017, 13:09


- Ki tudja – mondtam neki elgondolkodva, és voltaképpen akár igaza is lehetett: egy ideig nem fogok tudni szinteket lépni, és akkor, amikor rájöttem az új képességemre, még alig állt rendelkezésre tier ötös felszerelés; fogalmam sem volt, hogyan osszam el a pontokat. Mondjuk nem is osztottam, már régóta. Vagy huszonhat pontot, ahogy gyorsan azt kiszámoltam – nem kevés, de egyelőre még nem hiányzott: a kiegyensúlyozott elosztás sokkal fontosabb volt. S ahogy sejtettem, a fiú nem hagyta annyiban a félig kimondott gondolatom, és szinte azonnal rá is kérdezett. Hogy is hívták azt a lánykát?
- Őszintén szólva nem rémlik a neve, de a vérnyulának valami láncos képessége volt. Sírt amikor megsebeztem az All Staron, meg… talán rózsaszínben volt – ráncoltam a homlokom – Valahogy nincs szerencsém az ilyen kislányokkal – nevettem végül el magam, a fejemet ingatva – Persze Jeaniet és az árvákat kivéve – tettem hozzá gyorsan, ráterelve a témát a húsvéti meglepetésre, csakhogy aztán rábólinthassak a Fotó Kristályos ötletre. Kéne valami önkioldó opciót is beletenni ezekbe, hogy elég legyen csak letenni valahová, hogy kellő időben elsüsse magát. Hiába, sok modern lehetőség hiányzott idebent… bár ezekkel is megvoltunk. Egyelőre. Az előző harc pedig pont ekkor ért véget, s kihasználva az alkalmat, céhtársamat a hoppon maradt lány felé irányítottam, kíváncsian szemlélve a következményeket. Hát, mint mondottam, semmi végleges.
- Ne is akard megérteni – nevettem rá a fiúra, amint a női logikát szerette volna értelmezni – Nem hallottam a beszélgetéseteket, de ha elmondta a nevét, az már félsiker – mosolyogtam rá – Később talán írhatsz neki egy üzenetet. Aztán ha akkor sem akar időt tölteni veled, elkönyvelheted, hogy nem kíváncsi rád. Vagy van valakije – feleltem, lassan már a harchoz készülődve.

A terepválasztás ezúttal már hordozott magában némi reményt, már ami a fiú hangulatát illeti: madárcsicsergés, erdő és színek. Végre hátrahagyva az állandó sötétséget és borút. Azt persze rögtön láttam, hogy igyekszik megnehezíteni a lopakodásom, mind a világító gyümölcsökkel, mind a dús aljnövényzettel, amik között egészen biztosan nem lehetett zajtalanul végighaladni. Annyi baj legyen; hála az akrobatikámnak, könnyedén felkapaszkodtam az egyik fa törzsére, onnan véve célba a helyet, amerre Oziriszt sejtettem. Kicsit kerülve, hogy ha nem is a háta mögül, de legalább oldalról érkezhessek, aktivált jártasságokkal, természetesen. Egy kicsit később pedig meg is pillantottam őt, ahogyan óvatosan lépked, igyekezve mindenfelé figyelni. De vajon felfelé is megteszi ezt?
Elrugaszkodtam a fától, egyetlen hang nélkül. Bíztam a gyorsaságomban és a fegyverkezelésemben. S ha el is fordul, talán már késő lesz: félig oldalról, félig a háta mögül érkeztem, fentről, a bal vállát véve célba, ezúttal inkább a meglepetés erejére támaszkodva, mintsem az előre eltervezett és tökéletesen kivitelezett csapás védhetetlenségére. Utána pedig, leérkezve a puha talajra, jöhetett a Reverse.



Támadás lopakodás bónuszsebzéssel (50), majd Reverse-próba.

Hinari (Sebzés: 100, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 3 vagy afölé kell dobnia, 1.7 SP kiskörönként.) Ozirisz (Sebzés: 62, támadáshoz 3 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 4 vagy afölé kell dobnia, 1 SP kiskörönként.)
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 4967
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
[Hardcore] Felszereléspróba Exp_bal29686/10100[Hardcore] Felszereléspróba Exp_ures  (29686/10100)
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

[Hardcore] Felszereléspróba Empty Re: [Hardcore] Felszereléspróba

Témanyitás by Kayaba Akihiko Vas. Márc. 19 2017, 13:09

The member 'Hinari' has done the following action : Kockadobás


#1 '6-os dobókocka' :
[Hardcore] Felszereléspróba 4766610511_dda12706fc_s

--------------------------------

#2 'Római stílusos 6-os' :
[Hardcore] Felszereléspróba 4766604173_492736719c_s
Kayaba Akihiko
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 19623
Join date : 2012. Jul. 29.

Vissza az elejére Go down

[Hardcore] Felszereléspróba Empty Re: [Hardcore] Felszereléspróba

Témanyitás by Ozirisz Kedd Márc. 21 2017, 12:21

- Minden okkal történik – tettem hozzá a képességes témához. Majd a vérnyulas kérdésre is kaptam választ. Valószínű a kislányos mondata mögött Shukakura is utalt, hogy nincs szerencséje velük. A boss előtti drámák egyik fő forrása... De lehet, hogy ettől teljesen független, nem is foglalkoztam úgy különösképp a témával, és nem is volt értelme a jelen helyzetben, szinte azonnal visszatértünk az húsvéti témához, és hogy rejtsünk el tojásokat Jeanie számára. - Na igen, vannak kivételek, de tudod, a kivétel erősíti a szabályt – tettem hozzá.
- Pedig időnként hasznos lenne – mondtam a lánynak a női logikával kapcsolatos válaszára – Az én szemszögemből elég logikátlanul cselekszenek általában...
- Reménykedtem, hogy hallottad pedig... - majd belekezdtem az események rövid összefoglalásába – A lényeg annyi volt, hogy először egy kis harci gyakorlást ajánlottam fel neki, hogy ügyesebb legyen legközelebb. Aztán sütizni akartam elhívni, de úgy tűnt nincs jó kedve. A neve megvan, Lucynak hívják. Mondtam neki, hogy írjon üzenetet ja jobb hangulatban lesz, nagyjából ennyi volt. Aztán sietősre fogta. - fejtettem ki egy kicsit bővebben a beszélgetés lényegét. - Na igen, ez benne van a pakliban, hogy nem érdeklem vagy van már valakije. - értettem egyet Hinarival. Közben készülődtünk a harcra. Biztosra veszem, hogy most is könnyű ellenfél leszek, azonban nem a győzelem volt a cél. Hanem a gyakorlás, és hogy tanuljak. És hogy alkalmazkodjak a felszerelés fejlesztése után megváltozott pontelosztásomhoz. Erre pedig egy biztonságos arénaharc a céhtársammal mindig jobb, mint éles helyzetben, ahol nincs második esély, ha hibázok...


Csak lépkedtem az erdőben, fától fáig, és a lehetőségeimhez mérten a próbálva a leghalkabban tenni. Aztán az egyik fa mögött megálltam, hogy aktiváljam az Igazak Pajzsa képességemet, és rögtön utána tovább indultam a következő fáig. Közben alaposan körbenéztem, figyeltem a zajokat, bár a madárcsicsergés egy kicsit rontotta az esélyeimet. Talán Hallgatózás jártassággal könnyebb dolgom lenne, bár alacsony jártasságszint mellett túl nehéz lenne kivenni a háttérzajból a számomra lényeges neszelést. Így jobb híján maradtam az Észlelés és a Látás adta lehetőségekkel, talán segít kiszúrni ha Hinari valamelyik fa mögött állna lesben. De semmi. Hol lehet? Majd a következő pillanatban hallottam valamit, a hátam mögöttről, fentről. Akkor tudatosult bennem, hogy mire nem gondoltam. A fa teterjéről érkező támadásra. Pedig elég logikus lépés, ha több időm lett volna, és gyorsabban tudnék fára mászni, talán még én is megjátszottam volna egy ilyen mutatványt. A jelen helyzetben viszont csak annyit tudtam tenni, hogy amilyen gyorsan tudtam, megfordultam, és magam elé rántottam a nodachit. De késő volt, addigra már a katana pengéje betalált, és egy pillanat alatt megszabadított a páncélomtól és az életpontjaim jelentős részétől. ~Túl nagy a sebzése. Még egy ilyen, és ismét kikapok~
Majd egy kis fáziskéséssel lendítettem a nodachit Hinari felé. Nem egy kidolgozott, átgondolt mozdulat volt, hanem csak egy amolyan reflexből indított ellentámadás. Már ha még egyáltalán eléri legalább a kard vége a lányt, mielőtt esetleg tovább indulna valamerre. Feltéve, ha ezt teszi. Jóval gyorsabb is nálam, hisz már réges rég a fa tetején volt, mire én bármit is tehettem volna. És még csak nem is gondoltam arra, amit már korábban elmondott a barlangban: Készüljek fel a váratlan helyről érkező támadásokra is. Legközelebb erre is fel kell készülnöm. Meg persze kétszer is meggondolom, hogy erdős pályát válasszak-e...


Igazak Pajza aktiválás, majd 1 támadás, találat esetén 62 sebzés
HP: 135/210, Páncél: 0/75, CSP: 236/255 Vikinggyűrű miatt.
Ozirisz
Ozirisz
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 2125
Join date : 2013. Jun. 10.
Age : 35
Tartózkodási hely : Házi karanténban Yurihimével :3

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
[Hardcore] Felszereléspróba Exp_bal19096/10100[Hardcore] Felszereléspróba Exp_ures  (19096/10100)
Céh: Justice League

http://ozirisz.xyz/

Vissza az elejére Go down

[Hardcore] Felszereléspróba Empty Re: [Hardcore] Felszereléspróba

Témanyitás by Kayaba Akihiko Kedd Márc. 21 2017, 12:21

The member 'Ozirisz' has done the following action : Kockadobás


#1 '6-os dobókocka' :
[Hardcore] Felszereléspróba 4766610511_dda12706fc_s

--------------------------------

#2 'Római stílusos 6-os' :
[Hardcore] Felszereléspróba 4766604805_c1598fabbe_s
Kayaba Akihiko
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 19623
Join date : 2012. Jul. 29.

Vissza az elejére Go down

[Hardcore] Felszereléspróba Empty Re: [Hardcore] Felszereléspróba

Témanyitás by Hinari Szer. Márc. 22 2017, 23:29


Felmerült bennem, hogy miért szemlélteti ennyire részletesen a történteket, úgy értem pont nekem. Mást nemigen tudtam tenni, mint végighallgatni, meg odafigyelni rá, sokkal több azonban nem volt benne, mint amennyit már ezelőtt is elmondtam:
- Majd írj rá – ismételtem meg mosolyogva, elindulva végülis az aréna harctere felé. A folytatás pedig ki fog derülni időben – és nem kételkedtem abban, hogy Ozirisz el fogja mesélni, akár negatívan, akár pozitívan végződött a levélváltás.

A fentről érkező csapásra nem számított. Láttam ezt a hirtelen fordulásából, a pengéjének nem előre eltervezett ívéből; még a testmozdulatai is erről árulkodtak. Ami azt illeti, lassabb is volt: későn emelte védekezésre fegyverét, és még azelőtt el tudtam érni, hogy hatékonyan blokkolni tudta volna a Katana gravitációval megemelt, iszonyatos erejét. Le is vitte céhtársam életcsíkjának jó részét, a páncélpontokkal együtt. Itt viszont még nem volt vége, így amint talpam elérte a talajt, igyekeztem azonnal úgy helyezni át a testsúlyom, hogy ne tudjon kibillenteni az egyensúlyomból, mindeközben pedig a kardomat is húztam vissza, jobbára magam elé.
Persze ennyire már nem voltam gyors: Ozirisz nem várt sokat, az enyémnél hosszabb fegyverével pedig könnyedén be tudta vinni az ellentámadást, mégha nem is volt az annyira elegáns és kidolgozott. De néha pont egy ilyen kell. Teret viszont nem kívántam adni neki, így hátraugrás helyett inkább közelebb léptem, kicsapva oldalra a kardját, belépve hozzá arra a távolságra, ahol már nehézkesebb nodachit használni. Majd a kicsapás mozdulatát folytatva forgattam meg a Katana élét és suhintottam egy rövidet a fiú mellkasa felé, s mielőtt esetleg ellenlépéseket tett volna egy újabb frontvonalból induló, közeli támadás hárítására – abban a pozícióban mást nem is tudtam volna indítani – helyből felugrottam. Egy kicsit Mirikásan, ahogy a lány szokta több harcánál is, átszaltózva ellenfelem feje felett, és, amikor már leszállóágban voltam, csaptam hátra a pengét, remélhetőleg belemártva azt a fiúba. Nos, meg kell hagyni, kisebb késekkel ésvagy nagyobb testű ellenféllel ez bizonyosan könnyebb, de már nagyon ki akartam próbálni… és mikor máskor tehetném meg komolyabb következmények nélkül, mint egy gyakorlómeccsen, ahol ráadásul előnyben is vagyok?


1.7+0.7=2.4 SP-m van ebben a körben, így megy 2 támadás Ozira, normál sebzéssel.
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 4967
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
[Hardcore] Felszereléspróba Exp_bal29686/10100[Hardcore] Felszereléspróba Exp_ures  (29686/10100)
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

[Hardcore] Felszereléspróba Empty Re: [Hardcore] Felszereléspróba

Témanyitás by Kayaba Akihiko Szer. Márc. 22 2017, 23:29

The member 'Hinari' has done the following action : Kockadobás


'6-os dobókocka' :
[Hardcore] Felszereléspróba 4766610511_dda12706fc_s [Hardcore] Felszereléspróba 4766610511_dda12706fc_s
Kayaba Akihiko
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 19623
Join date : 2012. Jul. 29.

Vissza az elejére Go down

[Hardcore] Felszereléspróba Empty Re: [Hardcore] Felszereléspróba

Témanyitás by Ozirisz Pént. Márc. 24 2017, 11:22

- Rendben – válaszoltam Hinarinak. - Aztán majd eldől, hogy mi lesz – tettem hozzá. Közben sétáltunk lefele az aréna lépcsőjén.

Az ellentámadásom épp hogy, de betalált. Amire viszont nem számítottam, Hinari egyáltalán nem hátrált, hanem inkább közelebb jött. Ilyen közelről pedig nem igazán lehet hatékonyan forgatni a nodachit. Talán egy pusztakezes ütés a bal kezemmel még járható út lenne, igaz, kisebb sebzéssel, de a semminél több. Azonban mire ez a gondolat végigfutott az elmémen, addigra történtek a következő „erre nem számítottam” jellegű dolgok, a másodperc törtrésze alatt. Céhtársam nem tétovázott, ahogy a közelembe lépett, kicsapta oldalra a kardom. A következő képkocka, hogy a kard hegye végigkarcolja a mellkasom. Újabb adag életponttól lettem rövidebb. Túl sokat nem tudtam tenni, ebben a helyzetben. Talán hátrálhattam volna? Talán, egy próbát lehet megért volna. De amennyivel lassabb vagyok nála, csak egy kicsit kellett volna módosítania a mozdulaton, hogy elérjen. Talán egy ellentámadást a bal kezemmel be tudnék vinni. Azonban csak légbox lett ebből is, avagy bunyózni a láthatatlan ellenfelekkel. Az ütésem csak úgy a semmibe szállt, ugyanis Hinari már nem volt ott. Csak úgy hirtelen, helyből felugrott. Át a fejem felett, és mire megfordultam, addigra ismét elért a penge. És a mozdulat végével megjelent a lila fal.
Pár másodpercig néztem ki a fejemből. Röpke fél perc alatt kikaptam, és még mindig rakosgatom össze a történéseket, mint az apró darabkáit egy nagy kirakósnak...
- Gratulálok, ügyes voltál ^^
- mondtam a lánynak. - Amúgy... mikor lettél ennyire gyors? - tettem fel egy kérdést. Elég furcsa volt, hogy két támadást is bekaptam mire csak megmozdulhattam volna. Vagy ő lett sokkal gyorsabb, vagy én lettem lassabb. Vagy mindkettő egyszerre, nem zárják ki egymást. - Ezúttal mit rontottam el? A fa tetejéről érkező támadásra kellett volna gondolnom, és valamiféle ellenlépéseket tenni ez ellen... - kérdeztem újból, avagy az ember a hibáiból tanul, és egyértelműen rámfér a tanulás, pláne ezután a mai vereség után. Eközben az aréna elkezdett visszaalakulni. Szép lassan eltűntek a fák azokkal a furcsa világító gyümölcsökkel együtt, eltűnt a madárcsicsergés és minden.
- Van valami terved mára? Ha ráérsz,és van kedved, kiülhetnénk sütizni valahová. Ezúttal én fizetek :3 - kérdeztem Hinarit. Egy kis pihi és beszélgetés ránkfér. Meg különben is, mi más lenne értelmes befejezése ennek a napnak?
Ozirisz
Ozirisz
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 2125
Join date : 2013. Jun. 10.
Age : 35
Tartózkodási hely : Házi karanténban Yurihimével :3

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
[Hardcore] Felszereléspróba Exp_bal19096/10100[Hardcore] Felszereléspróba Exp_ures  (19096/10100)
Céh: Justice League

http://ozirisz.xyz/

Vissza az elejére Go down

[Hardcore] Felszereléspróba Empty Re: [Hardcore] Felszereléspróba

Témanyitás by Hinari Pént. Márc. 24 2017, 22:31


Maga a harc gyorsabban lezajlott, mint azt elsőre gondoltam – sőt, hogy tovább menjek, olyannyira nem számoltam a megjelenő lila fallal (és annak megállító erejével), hogy a winner felirat megjelenésekor én éppen az aljnövényzetből próbáltam felszedni magam. Összevissza karcoltan az ágaktól, természetesen.
- Öhm… köszi – feleltem a fiú gratulációjára, magam is egy kevés fáziskéséssel, miközben leporoltam magam. Majd a fűdarabkák következtek; módszeresen szedtem ki őket a hajamból, elgondolkozva céhtársam kérdésén: igazából, egyelőre csupán terveztem gyorsabb lenni, az új felszerelésekkel ugyanis nem nyertem számottevő gyorsaságot. Azok majd a pontjaim újraosztásakor fognak gyarapodni, remélhetőleg rövid időn belül.
Nem lettem gyorsabb – válaszoltam végül egy fejrázás kíséretében – De az új gyorsaságrendszer óta már jobban kijönnek a pontbeli különbségek. Megmondom őszintén, ez az első komolyabb harcom azóta, és engem is meglep, mennyiben más – tettem hozzá mosolyogva – És ennél csak jobb leszek – bólintottam eltökélten – Reszkessetek következő bossok!
És nevettem. Közben már majdnem elhagytuk a pályát, átadva helyünket a következőknek, és én is leszerelkeztem, a Katanát visszacsúsztatva a helyére.
- Nem hiszem, hogy bármit elrontottál volna – reagáltam a fiúra – Igaz, számítani kell rá, hogy az ellenfél akár fentről is támadhat, főleg, ha pontosan tudod, hogy van akrobatikája – mondtam – A felkészülési idő a felszerelkezésen kívül arra is egy hasznos dolog, hogy átvedd magadban, mit tudsz a másikról, és azokat figyelembe véve kezdd el a harcot. Bár adhattam volna egy kicsit több lehetőséget is neked… viszont nem gondoltam, hogy ilyen hamar vége lesz – szabadkoztam, a felajánlására egyértelműen rábólintva: egy könnyed sütizés mindig jó ötlet, főleg ha jó az idő és a társaság is.
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 4967
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
[Hardcore] Felszereléspróba Exp_bal29686/10100[Hardcore] Felszereléspróba Exp_ures  (29686/10100)
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

[Hardcore] Felszereléspróba Empty Re: [Hardcore] Felszereléspróba

Témanyitás by Ozirisz Szomb. Márc. 25 2017, 09:14

- Akkor én lettem a szokásosnál is lassabb... - mondtam magam elé. Majd amikor Hinari megemlítette az új gyorsaságrendszert, már összeállt a kép – Jaaah, tényleg – nevettem el magam – Teljesen meg is feledkeztem róla, pedig mindannyian megkaptuk a rendszerüzenetet a frissítésről... - majd egy kis szünet után folytattam – Még akkor el is gondolkoztam rajt, azok jártak jól vele, akiknek csak pár pont híja volt lekétszerezni az ellenfelét. Meg a legalább másfélszer gyorsabb játékosok.
Akik lassabbak ettől, ott tovább tart amíg érezhető a változás, akik pedig letöbbszörözik az ellenfelüket, hát... ott olyan, mint a 8bites Intel processzor. Nem oszt, nem szoroz...
- Helyes-helyes, csak így tovább! – mondtam a lánynak – Legközelebb könnyebben elboldogulunk a Túlélő Csarnokban is. – tettem hozzá mosolyogva.
Közben elindultunk felfelé a lépcsőn, hadd tudjanak érvényesülni az utánunk következő játékosok. Meglepődtem, hogy Hinari szerint nem rontottam el semmit. Én nem úgy éreztem, új rendszer ide vagy oda. Túl hamar vége lett a harcnak, hamarabb, mint szokott. Azonban kaptam tanácsokat is.
A felkészülési idő pont jó arra, hogy átgondolja az ember, mit tud a másikról, és felkészülni a „váratlan dolgokra”.
- Na igen. Ha tényleg eszembe jut, hogy akrobatika, meg erdő, akkor lehet észreveszlek a fa tetején. Persze csak ha nem voltál nagyon elbújva... - majd egy kis idő múlva folytattam – Meg ugye ha valaki nem tesz azért, hogy az ellenfele koncentrációs készsége nulla közelébe zuhanjon :3 – nevettem el az utolsó mondatot. Hát igen, azt meg kell hagyni, elég rendesen felborította a kezdeti nyugalmat azzal a „lökdösődéssel”. De van ez így. Aztán, hogy mi fog kisülni ebből az egészből, az már egy másik történet...
- Én sem számítottam rá, hogy ennyire hamar elintézel. Legközelebbre gyorsabbnak kell lennem...
Majd elindultunk az egyik cukrászda felé, ahol van terasz. Ebben a jó időben inkább kint ücsörög az ember, mint bent. A süti meg mindig jól esik. ~még szerencse, hogy itt a SAO-ban nem tudok elhízni~
Ozirisz
Ozirisz
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 2125
Join date : 2013. Jun. 10.
Age : 35
Tartózkodási hely : Házi karanténban Yurihimével :3

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
[Hardcore] Felszereléspróba Exp_bal19096/10100[Hardcore] Felszereléspróba Exp_ures  (19096/10100)
Céh: Justice League

http://ozirisz.xyz/

Vissza az elejére Go down

[Hardcore] Felszereléspróba Empty Re: [Hardcore] Felszereléspróba

Témanyitás by Cardinal Vas. Márc. 26 2017, 15:36

Lezárom a párbajt, jutalmatok 120 exp és 320 arany, valamint a Katanának 30 exp. Legközelebb április 25. után vívhattok egymással.

Hinari: +10 pont
Ozirisz: +3 pont
Cardinal
Cardinal
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 3346
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Exp:
[Hardcore] Felszereléspróba Exp_bal0/0[Hardcore] Felszereléspróba Exp_ures  (0/0)
Céh: -

Vissza az elejére Go down

[Hardcore] Felszereléspróba Empty Re: [Hardcore] Felszereléspróba

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére


 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.