Széllel Bélelt Barlang

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Go down

default Re: Széllel Bélelt Barlang

Témanyitás by Leonard on Csüt. Feb. 22 2018, 09:55


Namármost, ha van valami, ami felkeltheti egy Leohoz hasonló kalandor figyelmét annyira, hogy egyedül is nekivágjon, az csakis egy ilyen névvel ellátott hely lehet. Szinte adta magát, hogy pusztán a neve miatt is, meg kell néznie a helyet. Nincs az az isten, hogy hőn szeretett Leonardunk nem röhögje ki magát ott állva a Széllelbélelt barlang ajtaja előtt, miközben arra gondol, épp egy feneket is bámulhatna. Ki tudja? Lehet, hogy a barlang maga is úgy néz ki, mint egy hátsónyílás. Bizony, ha úgy lesz, a földön fetrengve fog nevetni. Teljesen magában. Hisz ne nézze már végig senki se, ahogyan ő a saját hülyeségét generálva vihog, mint egy idióta. Annyi tartása még neki is van - néha.
Azonban, nagyon úgy tűnt, terve meghiúsult, ugyanis mire odaért, már emberek gyülekeztek ott. Fene essen mindenkibe, aki pont azokban az időpontokban akar barlangászni, mint ő. Na persze, ő sem bánta, ha nem egyedül kell végigszántania egy kazamatát, főleg most, hogy visszaalacsonyodott a szintje, és minden fejlődése ellenére is még nem sikerült visszatornáznia magát a régibe. A társaság meg, természetesen, sosem zavarta.
- Császtok! - intett a két főnek messziről, szélesre vált mosollyal.
- Jöttetek ti is szellentést szagolni? Tiszta puki a hely. - motyogta alig érthetően, ugyanis szavai közben a grimasz már ráült az arcára, ahogy próbálta visszatartani a nevetését. Nem sikerült. Jókedvűen meredt társaira, és amint sikerült lenyugtatnia nevető késztetését, be is mutatkozott.
- Ti is jöttök szétcsapni a mobokat? Hívjatok csak Leonak. Remélem, azért nem valami nagyon bűzös szörnyek várnak majd odabent. Mondjuk mint valami Muk a pokemonból. Az veszélyes lenne. Na, megyünk? - hadarta, tisztán és kivehetően, mégis gyorsan és izgatottan, és már előre is sietett a barlangba, meglóbálva fényes, de annál gyalázatosabb kis kezdő szintű kardját.

_________________
"Hát igen Leo után döglenek a nők, bár lehetséges, hogy a lábszagától és nem a sármjától, de ez nem is olyan lényeg"
Leonard
Leonard
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 240
Join date : 2017. Sep. 25.

Karakterlap
Szint: 27
Exp:
Széllel Bélelt Barlang - Page 2 Vo36oi2848/2900Széllel Bélelt Barlang - Page 2 2yjvlht  (2848/2900)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Széllel Bélelt Barlang

Témanyitás by Ronye Arabel on Kedd Márc. 06 2018, 11:07

Nos elindultok be a barlangba. Nem mehettek sokáig békésen, alig pár perc után morgásra, és 4 pár szem csillogására figyelhettek fel. Nemsokára pedig 4 tigris ugrik nektek éles karmokkal, és hegyes fogakkal. Leot pedig úgy tűnik szeretik a macskák, mert egyből két tigrist is kap a nyakába "ölelkezni"



Leo 2x7 (=14) sebzéset szenved el
Seishin 1x 7 sebzést szenved el
Askr 1x 7 sebzést szenved el



Leonard (Sebzés: 50, támadáshoz nem kell dobnia, spec. képességet nem használhat, 6.8 SP kiskörönként.)
Askr (Sebzés: 16, Pet sebzés 27, támadáshoz nem kell dobnia, spec. képességhez nem kell dobnia, 3.4 SP kiskörönként.)
Seishin (Sebzés: Z:70 / S:76 / P:83, támadáshoz nem kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia, 2.6 SP kiskörönként.)
4x Tigris



Leonard (20. szint): 80/80 HP, 55-14=41 páncél, 90/90 CSP
Askr (25. szint): 155/155 HP, 13-7=6 páncél, 95/95 CSP
Seishin (17. szint): 120/120 HP, 55-7=48 páncél, 70/70 CSP
Ronye Arabel
Ronye Arabel
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 282
Join date : 2017. Jun. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Széllel Bélelt Barlang

Témanyitás by Leonard on Szer. Márc. 07 2018, 22:31


- Az istenit! - morogta, amint a nyakába lódultak a dögök, ő meg le lett véve a lábáról a szó legszorosabb értelmében. A földre került, és olybá tűnt, be kell vetnie minden birkózási képességét hozzá, hogy a dögöket eltüntesse maga felől. Úgy tűnt, mégis csak van a Vezérrel eltöltött időnek valami hatása, mert a fiú könnyedén kikecmergett gyakorlatának - na meg gyorsaságának - köszönhetően a bestiák alól, és egy ugrással talpon termett. Mindezek után pedig kardját hihetetlen sebességgel - vagy mégsem oly hihetetlen, ha te is magas szintű vagy - vágta bele ellenfelei bordájába. Megjegyzem, ezt azért Vezérrel nem csinálná meg, habár már elgondolkodott párszor a lehetőségen. Miután végzett, feltartott hüvelykujjal jelezte társainak, hogy minden rendben, arcára pedig széles megnyugtató vigyor költözött. Jó kérdés, mégis kit és miért akart ezzel nyugalomra téríteni. Ő maga magabiztosan lépdelt tovább, mit sem törődve vele, mi lesz, ha esetleg megint a nyakába ugrik valami. Egyrészt mivel úgy érezte, a világot is képes legyőzni, ha a börtönből is sikeresen kijutott, másrészt pedig jobban lekötötte a fing keresése, mintsem holmi ellenfelek felbukkanása lelohasztotta volna a kedvét.

Mivelhogy egy tigrisnek 35 Hp-ja van, ha jól látom, és nekem meg 6 Sp-nyi támadásom, ezért most, ha minden igaz, leverem mind a négyet, és még csak kockát sem kell dobnom rá. Jól értem, vagy nem? ><

_________________
"Hát igen Leo után döglenek a nők, bár lehetséges, hogy a lábszagától és nem a sármjától, de ez nem is olyan lényeg"
Leonard
Leonard
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 240
Join date : 2017. Sep. 25.

Karakterlap
Szint: 27
Exp:
Széllel Bélelt Barlang - Page 2 Vo36oi2848/2900Széllel Bélelt Barlang - Page 2 2yjvlht  (2848/2900)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Széllel Bélelt Barlang

Témanyitás by Ronye Arabel on Kedd Aug. 28 2018, 23:09

Leo jött, látott, és szétcsapott minden Tigrist. A többieknek egy sem maradt.
Indulhattok tovább. Sok időtök viszont nem marad, mert utatokat állja egy barlangi gyík. Vigyázzatok vele, a barlang viszontagságai között edződött. Annyira, hogy bele is harap Askr lábába. (kocka)

Askr 4 sebzést szenved el.

Leo (Sebzés: 50, támadáshoz nem kell dobnia, spec. képességet nem használhat, 5.1 SP kiskörönként.)
Barlangi Gyík
Askr (Sebzés: 16, Pet sebzés 27, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 2 vagy afölé kell dobnia, 2.5 SP kiskörönként.)
Barlangi Gyík
Seishin (Sebzés: Z:70 / S:76 / P:83, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 3 vagy afölé kell dobnia, 2 SP kiskörönként.)
1x Barlangi Gyík


Leo (0. szint): 80/80 HP, 41 páncél, 90/90 CSP
Askr (0. szint): 155/155 HP, (6 -4=) 2 páncél, 95/95 CSP
Seishin (17. szint): 120/120 HP, 48 páncél, 70/70 CSP

//Elnézést az elbambulásért... Innentől rendesen figyelek. Mégegyszer bocsánat.
Ronye Arabel
Ronye Arabel
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 282
Join date : 2017. Jun. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Széllel Bélelt Barlang

Témanyitás by Leonard on Szomb. Okt. 06 2018, 12:30


Nos, mondhatnánk, hogy Leonard hülyén érezte magát, de nem, egyelőre nem tűnt fel neki a szituáció, hogy mindent egyedül tarolt le, és talán a többiek unatkozhatnak mellette. Mi több, kifejezetten büszke volt rá, hogy "megmentette" társait a csúnya tigrisektől, mielőtt akár egy karcolást is elszenvedtek volna szegénykék. Szóval tök lelkesen húzott tovább a kazamatában, keresve továbbra is azt a legendás fingot, ami egyelőre csak nem akart jönni. Talán kevés volt a bab, ki tudja. Mindenesetre, meg sem lepődött, amikor a gyík tűnt fel előttük, csupán mardosó dühöt érzett, amikor a lény elhúzott mellette, és megtámadta Askr lábát.
- Mégis mit képzelsz? - ugrott oda a lény mellé, és megpróbálta lefejteni azt a fiú lábáról. - Rossz kutya! - torkolta le az állatot, majd szavainak nyomatékot adott kardja suhintásával.És huss és pöcc, a lénynek már csak pixel nyoma maradt.
- Most már minden rendben, mert itt vagyok. - mondta, és előretartott hüvelykujjal jelezte Askr-nek a sikert, majd széles mosollyal húzott is tovább a kazamatába, csak előre, és még tovább. Plus Ultra.
Leonard
Leonard
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 240
Join date : 2017. Sep. 25.

Karakterlap
Szint: 27
Exp:
Széllel Bélelt Barlang - Page 2 Vo36oi2848/2900Széllel Bélelt Barlang - Page 2 2yjvlht  (2848/2900)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Széllel Bélelt Barlang

Témanyitás by Ronye Arabel on Vas. Okt. 07 2018, 15:06

Leo megállíthatatlanul tör előre. Megérkeztek az út végére, ahol 3 Ősi Gekkó vár titeket, mindenkit egy, belétek karmolnak, és lilává változnak.


Leonard (Sebzés: 50, támadáshoz nem kell dobnia, spec. képességet nem használhat, 1.5 SP kiskörönként.)
Ősi Gekkó
Askr (Sebzés: 16, Pet sebzés 27, támadáshoz nem kell dobnia, spec. képességhez 3 vagy afölé kell dobnia, 1 SP kiskörönként.)
Ősi Gekkó
Seishin (Sebzés: Z:70 / S:76 / P:83, támadáshoz nem kell dobnia, spec. képességet nem használhat, 1 SP kiskörönként.)
Ősi Gekkó

Leonard (23. szint): 80/80 HP, 55 páncél, 90/90 CSP
Askr (25. szint): 155/155 HP, 13 páncél, 95/95 CSP
Seishin (17. szint): 120/120 HP, 55 páncél, 70/70 CSP
Ősi Gekkó #1 (A) -20 HP
Ősi Gekkó #2 (L)-20 HP
Ősi Gekkó #3 (S)-20 HP
Ronye Arabel
Ronye Arabel
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 282
Join date : 2017. Jun. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Széllel Bélelt Barlang

Témanyitás by Leonard on Kedd Okt. 09 2018, 19:20


Úgy gondolta, itt az ideje, hogy a többieknek is adjon egy kis munkát. Meg nem mellesleg elkezdett kifáradni. Az sem segített a helyzeten, hogy ezek a gekkócskák kifejezetten gyors élőlények voltak. Nagyon gyorsak. Szóval amíg azt az egyet kergette, amelyik letelepedett a lábára, és igyekezett a mérgezést is tiszta fejjel kibírni, addig a többieknek épp volt lehetősége a sajátjaikkal megküzdeni. Ki-ki a maga gekkójával volt hát elfoglalva. Sajnos most nem volt lehetőség rá, hogy Leonard hősiesen megmentse társait. És úgy őszintén, tré is lett volna még egyszer lenyomnia ugyanazt a megmentős dumát. Szóval nem, jobb volt így, hogy most nem segített be. Egyébként sem akart. Nem hagyhatta ki társait a harcból, a végén még megorrolnak rá, amiért elveszi a mókát előlük.

/Támadja a saját gekkóját. :3/

_________________
"Hát igen Leo után döglenek a nők, bár lehetséges, hogy a lábszagától és nem a sármjától, de ez nem is olyan lényeg"
Leonard
Leonard
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 240
Join date : 2017. Sep. 25.

Karakterlap
Szint: 27
Exp:
Széllel Bélelt Barlang - Page 2 Vo36oi2848/2900Széllel Bélelt Barlang - Page 2 2yjvlht  (2848/2900)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Széllel Bélelt Barlang

Témanyitás by Ronye Arabel on Vas. Nov. 11 2018, 23:06

Leo Gekkoja elpixeleződik, a másik kettő viszont Sei és Askr hűlt helye helyett a kardforgatót veszik célba, és karmolnak bele 10-10 mérgezést okozva

Mérgezés 1/3
Leonard (Sebzés: 50, támadáshoz nem kell dobnia, spec. képességet nem használhat, 2 SP (1.5 kiskörönként.))
Ősi Gekkó

Leonard (23. szint): 80/80 HP, 55-20=35 páncél, 90/90 CSP 
Ősi Gekkó #1 max HP
Ősi Gekkó #3 max HP
Ronye Arabel
Ronye Arabel
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 282
Join date : 2017. Jun. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Széllel Bélelt Barlang

Témanyitás by Leonard on Vas. Nov. 11 2018, 23:16


Mire főhősünk kettőt pislogott, a két társának hűlt helye sem maradt. Már - már épp törni kezdte volna a fejét rajta, hogy vajon a magánakciói, vagy mi okozta, hogy csak így leléptek, de aztán két gekkó már akaszkodott is rá, és nem maradt rá ideje. Végül is, annyira nem ijedt meg, eddig is egyedül vitte a dolgokat, egyelőre még nem nyúlt a kristályáért. Úgy döntött, ha már itt van, az a minimum, ha megkeresi azt a fingot, vagy legalább a kazamata végét. Így aztán nem volt jobb választása, emelte a kardját, és lesújtott vele. Egyszer és másodszor is. A gekkók úgy pixeleződtek aztán el, ahogy az annak rendje és módja. És még páncélpontja is maradt. Szerencsére.

_________________
"Hát igen Leo után döglenek a nők, bár lehetséges, hogy a lábszagától és nem a sármjától, de ez nem is olyan lényeg"
Leonard
Leonard
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 240
Join date : 2017. Sep. 25.

Karakterlap
Szint: 27
Exp:
Széllel Bélelt Barlang - Page 2 Vo36oi2848/2900Széllel Bélelt Barlang - Page 2 2yjvlht  (2848/2900)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Széllel Bélelt Barlang

Témanyitás by Ronye Arabel on Hétf. Nov. 12 2018, 00:11

Két csapással a két Gekko el is pixeleződik, és ezzel Leonard egyes egyedül kipucolta a kazamatát. Gratulálok Smile 

Jutalmad:
1. hullám, Bronzláda: 100 arany, [T2] Egyszerű Adrenalin Potion
2. hullám, Nincs láda
3. hullám, Ezüstláda: 200 arany, [T2] Túlpörgés Potion
Összesen: 30 Exp és 300 Arany
Ronye Arabel
Ronye Arabel
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 282
Join date : 2017. Jun. 27.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Széllel Bélelt Barlang

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.