Vérkastély

Vérkastély

Fejvesztve rohan keresztül a folyosón...
In medias res kezdés, csak hogy megalapozzuk egy sablonos történet még sablonosabb nyitányát. Felmerülhet azonban néhány kérdés rögtön ezzel az egyetlen mondattal kapcsolatban is. Ki fut? Miért fut? Mi elől fut? Egyáltalán fut valami elől? Fokozzam még a szóismétlést? Nem loholhat csak úgy az ember, minden ok nélkül? Egyáltalán emberről beszélünk? Humanoidról, ennyit megsúgok. Bizonyos értelemben nevezhetjük űzött vadnak is.
Hogy mi az, ami roppant sietős távozásra sarkallja, még ő maga sem tudja igazán. Minden érzéke éles hangon visítva és még kellemetlenebb fénnyel villódzva hívta fel a figyelmet a közeledő veszélyre. Mivel főhősünk nem a bátorság bajnoka, így először csak szaporázni kezdte lépteit, majd ahogy az árny közeledni látszott, már futólépésben folytatta az előrehaladást. Tulajdonképpen az a szerencséje, hogy csupán egyetlen út áll előtte, mégpedig az egyenes. Az irányváltoztatás lehetősége kizárva, de jobbnak is tűnik mindez így, mert amilyen szerencsétlen flótás ez a balga, egy éles kanyarban még megcsúszna a nyálkás kövön. Mindemellett a folyosó rendkívül szűknek is bizonyul, ám ez csak antihősünk malmának kerekére hajtotta a vizet, hiszen akárhányszor csak rosszul lép, – mert ugyebár egy üldözéses jelenetben minimum egyszer el kell esni, lehetőleg a legtermészetellenesebb módon – legalább akadt valami, amiben megkapaszkodhat. A tenyereire ragadt váladék gyomorforgató bűzt áraszt, kínos tisztaságmániája azonban csöppet sem érdekli jelenleg. Ha a test biztonságba kerül, utána lehet foglalkozni a mocsok eltávolításával.
Úgy tűnik mégiscsak megérte annyi pontot költeni a kitartására, a lopakodás jártasság azonban meglepően könnyedén hagyta cserben, pedig majdnem teljesen kimaxolta. Kockanyelv. Nem tetszik? Talán éppen az jut az eszedbe, hogy ez is csak egy sablonos szutyok, amitől nehezen tud elszakadni a mezei szerepjátékos író. Az igazság viszont az, hogy hősünk a fantasy világában éli mindennapjait, én pedig csupán az ő gondolatait igyekszem tolmácsolni. Hogy a magas lopakodás jártassága ellenére is követni tudják, az az ő nyelvére lefordítva annyit jelent, hogy az üldöző nyomkövetése még magasabb szintre van felsrófolva. Számunkra mindez csupán annyit jelent, hogy van egy ütődött, aki azt hiszi, hogy a valóság pontokra és százalékos értékekre épül, és az egyre erőteljesebb futását nem a testében szerteáramló adrenalin hajtja, hanem skillek és spellek. Csak hogy szépen alliteráljon. Igazság szerint spelleket – avagy varázslatokat – nem is használ, hiszen azok létezését már sokkal nehezebb lenne bemagyaráznia még bomlott elméjének is. A maga módján igyekszik megmaradni a realitás talaján, még ha azt összeesküvés elméletekre és tévképzetekre is építi.
Ám az egész rohanásnak egyetlen csapásra vége is szakad, amikor hátrapillant. Mikor megbizonyosodik róla, hogy a nyakán érzett lihegés is csak csalóka érzet, fejét visszafordítja a menetirányba. Persze, hogy ez az egyetlen pillanat okozza a vesztét! Úgy, ahogy a nagykönyvben megvan írva.
- Anthony, a fene essen beléd! A szívbajt hoztad rám! Rohangálsz itt a fürdőszoba előtt, mint egy mérgezett egér! Húzz vissza a szobádba, és lehetőleg zárd is magadra az ajtót, mert mindjárt itt lesznek a csajok! Ne égess már, öcsi!
Ez a kis nyomi pedig ismételten nem érez magában elég elszántságot, hogy kiálljon magáért a hárpia szörnnyel szemben. Pedig ezerszer elképzelte már, milyen tömérdek tapasztalati pontot kaphatna a legyőzéséért.
S hogy miért vérkastély címre kereszteltem kreálmányom? Mert egy ilyen se füle, se farka agymenés akár egy effajta szürreális helyszínen is játszódhatna. Illetve nyilván kell egy hatásvadász cím, amire többen kattintanak. Az egész történetnek úgyis csak az volt a célja, hogy bemutassam, mennyire sablonos történeteket írok.