Kezdőlap[Event] SAO világ show!
+8
Szophie
Chancery
Cearso
Danee
Anatole Saito
Saya
Shukaku
Kirigaya Suguha
12 posters
1 / 1 oldal
[Event] SAO világ show!
by Kirigaya Suguha Szomb. Szept. 13 2014, 20:20
Mert mindenkinek van egy kedvence. Mindenki talál magának egy embert, akit kedvelhet! Alig kevesebb, mint 10 000 fő áll rendelkezésre.. Kövessék nyomon kalandjaikat, küldetéseket, hogy állnak helyt egy párbajban, milyen viszonyban vannak társaikkal, hogy építik benti életüket?! Kire milyen hatással van a bezártság? Vajon eszükbe jutnak a kintiek? Megőrülnek? Mi történik odabent? Vajon meddig jutnak el? Önerőből vagy társakkal éri meg jobban? A túlélésért folytatott küzdelemben vajon mennyit engednek meg maguknak az emberek!
Valóság show, SAO 24! Kövessék nyomon a SAO csatornán, vagy interneten élőben a www.swordartonline24.com oldalon! Ha lemaradtak, nézzék meg a felvételeket a www.sao24.com oldalon!
Miként látják karaktereiteket a kint lévő családtagok, barátok? Ellenzik-e a műsort? Hogyan vélekednek a játékban eddig elért teljesítményetekről? Követnek egyáltalán titeket? Kíváncsiak rátok? És a barátaitokra? Kedvelik őket, vagy ellenzik a kapcsolataitokat velük? Büszkék? Avagy épp ellenkezőleg?
És ha nem is családtagok, de ismeretlenek.. Kedvelnek titeket? Nyomon követnek? És ha igen, miért? Milyennek tart egy kívülálló?
Valóság show, SAO 24! Kövessék nyomon a SAO csatornán, vagy interneten élőben a www.swordartonline24.com oldalon! Ha lemaradtak, nézzék meg a felvételeket a www.sao24.com oldalon!
Miként látják karaktereiteket a kint lévő családtagok, barátok? Ellenzik-e a műsort? Hogyan vélekednek a játékban eddig elért teljesítményetekről? Követnek egyáltalán titeket? Kíváncsiak rátok? És a barátaitokra? Kedvelik őket, vagy ellenzik a kapcsolataitokat velük? Büszkék? Avagy épp ellenkezőleg?
És ha nem is családtagok, de ismeretlenek.. Kedvelnek titeket? Nyomon követnek? És ha igen, miért? Milyennek tart egy kívülálló?
Kirigaya Suguha- Mesélő
- Hozzászólások száma : 625
Join date : 2013. May. 18.
Karakterlap
Szint: 1
Exp:![[Event] SAO világ show! Exp_bal](https://2img.net/h/ozirisz.xyz/saofrpg/exp_bal.gif)
![[Event] SAO világ show! Exp_ures](https://2img.net/h/ozirisz.xyz/saofrpg/exp_ures.gif)
(10/10)
Céh: -
Re: [Event] SAO világ show!
by Shukaku Szomb. Szept. 13 2014, 20:37
A Belügyminisztérium közlése szerint több mint négyszázezren vettek részt azon a megmozduláson, mely a hetek óta tartó folyamatos viták során gyakorlatilag már tüntetéssé fajult. Stábunk jelenleg is a helyszínen tartózkodik, és folyamatosan élő közvetítést nyújt Önöknek az ott folyó eseményekről. A kapcsolás előtt azonban egy kis összefoglalót hallhatnak az elmúlt hetek, hónapok eseményeiről, amely odáig vezetett, hogy jelenleg a feldühödött tömeg a tegnap megismertetett követelményekkel állt elő.
Mint az talán mindenki számára ismeretes, 2022 november hatodikán, azaz csaknem két éve értesülhetett arról a megdöbbentő tényről a világ, hogy egy megalomániás őrült játékfejlesztő, Kayaba Akihiko mintegy tízezer játékost zárt az általa fejlesztett, és frissen megjelentetett Sword Art Online elnevezésű virtuális valóság szerepjátékba, és a játékosok csak abban az esetben juthatnak ki, ha teljesítik a száz szint mindegyikét, így tulajdonképpen magát a játékot.
Sokáig nem történt semmi fejlemény az ügy kapcsán, a hatóságok is tehetetlenek voltak, mindössze annyit tudtunk, hogy számos bent rekedt gyermek vált ennek a szörnyűségnek az áldozatává, illetve sok szülő inkább önkezével vetett véget hozzátartozói szenvedéseinek. A kormány ennek hatására döntött úgy, hogy elkülöníti a játékosokat hogy ne lehessenek további ilyen jellegű atrocitások. Már ekkor is számos szakembert megszólaltattunk a stúdióban, hogy vajon joga van-e a hozzátartozóknak ilyen döntéseket hozni. Rengeteg megmozdulás volt, tömegek tüntettek az eutanázia mellett, amely egyébként is egy kényes kérdés volt a japán társadalom számára, most azonban ez az eset csak még inkább felborzolta a kedélyeket.
Mint azt is bizonyára tudják, a kutatók pár hónapja áttörő eredményt értek el, és a játékban látott történéseket képesek voltak képernyőkre vetíteni, ezáltal a nagyközönség számára is láthatóvá tenni. Ez persze újabb tüntetéshullámot indított el, hiszen felröppentek olyan találgatások, miszerint ennek a kikísérletezéséhez számos ártatlan áldozatra lehetett szükség. Yamamoto Kihory emberjogi aktivista úgy nyilatkozott, a kormány azért védi és néhol még rejtegeti is ezeket a szerencsétlen gyerekeket, mert ilyen, és ehhez hasonló emberkísérleteket végeznek rajtuk. Itachi Seiton, a KTD elnöke egyenesen a második világháború haláltáboraiban tevékenykedő Josef Mengeléhez hasonlította a központokban megbúvó orvosokat, és az ezt lehetővé tevő médiahálózatokat a nemrég megjelent könyvéből idézve, aljas bábmestereknek nevezte, akik még Kayabánál is rosszabbak, mert premier plánban közvetítik a haldoklást, a műsor nézőit pedig közvetett kéjgyilkosoknak titulálta. Többen párhuzamot vélnek felfedezni az ötvenes-hatvanas évek Amerikájában folyó kísérletek között, és többen úgy vélik, hogy Japán így próbálja meg titokban rendezni kapcsolatait az Egyesült Államokkal, hogy lehetővé teszi az ottani kutatók számára ezen adatok közlését. Bár ezt semmi sem támasztja alá, annyi azonban bizonyos, hogy a téma az egész világon felkapott lett, és számos szociológiai és pszichológiai tanulmány született az üggyel kapcsolatban, ám konkrét emberkísérletekről, mely valaki halálát okozta volna nem tudunk. Alfred Rodenstar, a HTTG tudományos lap szerkesztője azonban számtalan alkalommal, köztük a mi televíziónknak nyilatkozva is felhívta a kutatók figyelmét a határozatlansági reláció egyik, bár tévesen közszájon forgó, mégis megfontolandó magyarázatára, miszerint maga az események megfigyelése is hatással van az eseményekre, ám a véleménye szerint a kutatók nem álltak meg kizárólagosan a megfigyelésnél. A nézettségi adatok mindenesetre azt igazolják, hogy az emberek ennek ellenére is kíváncsiak az ott történtekre, és bár fel, fellobbantak az indulatok, és többször torkolltak összecsapásokba azok a tüntetések, amelyek az úgynevezett vörös indikátoros játékosok megölésének kiköveteléséért szerveződtek, a hatóságoknak eddig mindig sikerült visszaszorítani a tömegeket. Azokat a gyermekeket, akiknek tevékenysége ilyen indulatokat váltott ki a nézőkből, jelenleg szigorúan védett, zárt intézményekben kezelik, hozzátartozóikon pedig a tanúvédelmi programhoz hasonlóan igyekeznek segíteni.
Most azonban robbant az újabb bomba, mégpedig annak az ügynek a kapcsán, amely egy tizennégy éves ismeretlen lány, és a játék egyik, az idomár kaszt segítőjének programozott petje kapcsán látott napvilágot. Eddig is megjelentek olyan fejtegetések, miszerint ebbe a világba eleve olyanok léptek be, akik igyekeztek a valóság elől elmenekülni, és többen a játékfejlesztőket hibáztatták, hiszen ennek a veszélyeire már a múlt évezredben felhívták a figyelmet. Mindenesetre nagy port kavart az, hogy ez a kislány, és még páran, akik úgy tűnik hasonlóan gondolkodnak mint ő, a frontharcosok ellen fordultak, azaz azon játékostársaikkal szegültek szembe, akik a kijutásért küzdenek. A lányról csak annyit sikerült megtudni, hogy egy árvaházban nevelkedett, szüleivel pedig brutális kegyetlenséggel végeztek négy évvel ezelőtt, azt azonban a hatóságok nem hajlandók elárulni, hogy hol is kezelik jelenleg Shukakut. Az elmúlt héten számos neves szakembert, pszichológust, szociológust szólaltattunk meg, és mindannyian azt fejtegették, hogy a lány reakciója tulajdonképpen cseppet sem abnormális a kialakult helyzetet tekintve, és várható is volt egy ilyen csoport megjelenése, azonban az az erő, amellyel szembe mer szegülni a többiek akaratával valószínűleg nem tőle származik, hanem a világ, illetve az a sárkány okolható érte, akit a programozók mellé rendeltek.
Még a szakemberek is vitatkoznak arról, hogy mi is állhat a lány döntéseinek hátterében. Abban egyetértenek, hogy a családi tragédia billentette ki, illetve az ez után következő folyamatok irányíthatták oda, hogy jelenleg inkább választja a virtuális valóságot, mint a valódit. Az Antiszociális személyiségzavar vagy szociopátia, a nemzetközi betegség-osztályozási rendszereknek megfelelően a társadalomba való beilleszkedés súlyos zavara. A frusztráció toleranciája alacsony, az agresszió nagyon könnyen megnyilvánul, így az erőszak is. Mások hibáztatásának a tendenciája észlelhető, vagy hihető racionalizációi annak a viselkedésnek, ami miatt konfliktusba kerültek a közösséggel avagy társadalommal. Ez Shukakunál is jól megmutatkozik, hiszen Önök is láthatták már, ahogyan a programok és céljai védelme érdekében a társai ellen fordul. Shinoati professzor azonban az elmúlt napok történései alapján cáfolta ezeket a kijelentéseket, bár ő is aggasztónak tartja azokat a fejleményeket, hogy úgy tűnik, a halál már egyre kevésbé viseli meg a bent rekedt fiatalokat, és többen közönyössé váltak embertársaikkal szemben. A professzor úgy véli, hogy a lányra sokkal jellemzőbb a avoidant személyiségzavar vagy szorongó, elkerülő, averziv személyiségzavar. Ennek a betegségnek a jellemzője a társadalmi szituációkban érzett félelem. A beteg elkerüli a társaságot, azokat a helyzeteket amikor másokkal kerülne kapcsolatba. Fél a visszautasítástól és hogy kínos helyzetbe kerül. Hátha kigúnyolják, megalázzák vagy furcsának találják. Az új helyzetekben várható esetleges problémákat eltúlozza, gyakran talál ki egy képzeletbeli világot az igazi pótlására. A skizoid személyiségzavartól eltérően azonban ő vágyik a társas kapcsolatokra, ennek alapján is zárták ki ezt a betegséget is a pszichológusok. Erre utalhat, hogy Shukaku is csatlakozott egy céhhez, sőt barátságokat is próbált kialakítani, jellemét azonban súlyosan tovább torzította az, hogy pár hónapja hatalmas csapás érte pártfogója elvesztésével, amit ő árulásnak tudott be, ráadásul ehhez társult, hogy az említett mecénás még egy, a lány számára kedves programmal is végzett. Az eset kezelését jelentősen megkönnyítené, ha csak egyetlen, a pszichoanalízisben jártas szakember is lenne a csoportban, azonban úgy tűnik, hogy sajnálatos módon itt is megmutatkozik az az elv, miszerint az ilyen játékok az eleve beilleszkedési problémákkal küzdő embereket hozza össze, akik sokszor csak gerjesztik egymásban a lelki problémákat.
Most kapcsoljuk a helyszíni tudósítónkat, szervusz Ruki, történt-e valami változás az eddigiekhez képest?
-Szervusz, nem, a tüntetők továbbra is viszonylag békésen állnak a transzparensekkel, ennek talán a felvonultatott rendőri erő lehet az oka, amely igyekszik a két tömeget távol tartani egymástól. Mint köztudott, az egyik oldal már jó ideje a vörösök, illetve azoknak a gyerekeknek a… hát nem tudom jobb szóval mondani meggyilkolását követelik, akik bármilyen módon is hátráltatják a frontharcosokat. A másik csoport, nagyrészt emberjogi aktivistákból áll, ők természetesen minden létező eszközzel élni akarnak annak érdekében, hogy ez semmiképpen ne következhessen be.
-Ha jól tudom a helyszínen vannak az Andrew Martin csoport tagjai is, akikről ugye a mostani adásunk is szólni fog, és akik egy igen meglepő kéréssel fordultak a hatóságok felé.
-Igen, ők is jelen vannak, bár jelenleg inkább emlékeztet az egész egy képregény találkozóra, mint szimpátiatüntetésre. Megpróbáltam megszólítani a főszervezőjüket, azonban a rendőrségi kordon miatt nem tudtam a közelükbe jutni. A szó a stúdióé.
-Köszönöm. A stúdióban köszöntöm legújabb vendégünk, ennek az egész folyamatnak az elindítóját.
-Üdvözlöm én is, köszönöm a meghívást.
-Meg kell, hogy mondjam, nem igen tudtam komolyan venni ezt az egész szervezkedést, vagy azt, hogy felnőtt emberek is így tudnak ragaszkodni egy játékfigurához. Ne haragudjon, de meg kell kérdeznem, mivel sok helyről kapta meg azokat a vádakat, hogy csak a népszerűség miatt állnak ki a kislány mellett. Ön komolyan robotpszichológusnak tartja magát?
-Nézze hölgyem, a mai világban számos ezoterikus gyógyító van, akik külön műsoridőt kapnak a televízióban, pedig az állításaik tizedannyira sem megalapozottak, mint amiket mi, vagy akárcsak egy tizennégy éves kislány állítanak. Igen régóta foglalkoztatja a filozófusokat, hogy mit is jelent embernek, vagy élőnek lenni. Már a múlt évezredben is jelentek meg ezen a gondolatszálon belül kutatások, konkrétan a témán belül pedig a mesterséges intelligencia kérdésével is foglalkoztak, még a filmgyártás terén is, tehát nem mondhatjuk, hogy csak öreg tudósok hóbortja lenne a kérdéskör.
-Ha jól sejtem, ön a Bicentennial Man című filmre gondol. A nézőink most láthatnak is egy rövid részletet a filmből.
-Igen. Mint ahogy ön is tudja, hiszen bizonyára felkészült a témában, ezek a lények már tökéletesen megfelelnek mindenfajta feltételnek, amely miatt az emberek embereknek vallják magukat.
-Kivéve az érzések terén, hiszen továbbra is programokról beszélünk.
-Amiképpen bár elenyésző számban, de embertársaink között is akadnak olyanok, akik hasonló hátránnyal ugyan, de embereknek számítanak. Mára eljutottunk oda, hogy ezek a lények sikeresebben teljesítik az új Turing-tesztet, mint maguk az emberek.
-Azoknak a nézőinknek, akik nem lennének tisztában a szakkifejezésekkel elmondjuk, hogy a Turing-teszt egy olyan kérdéssorozat, mellyel egy mesterséges intelligencia gondolkodását vizsgáljuk, hogy mennyire áll közel az emberéhez. Való igaz, hogy sokszor már jobban teljesítenek ezeken a teszteken a gépek, mint maguk az emberek, az pedig cáfolhatatlan, hogy egy, a témában nem jártas embert könnyen megtéveszthet egy program, és élőnek vélhetjük. Ön szerint ez a folyamat pozitív vagy negatív hatású az emberiség jövőjére nézve?
-Nézze… ha visszagondolunk arra, hogy a történelem során hány esetben irtott ki az úgynevezett modern, vagy nyugati ember egész civilizációkat csak azért, mert nem tartotta őket embernek, akkor úgy vélem, hogy most fel kell lépnünk egy újabb hasonló katasztrófa bekövetkezése ellen.
-Tehát ha jól értem a követelésüket, Önök nemcsak a bent lévő játékosokat, beleértve a gyilkosokat kívánják megvédeni, hanem emberi jogokon alapuló védelem biztosítását kérik a mesterséges intelligencia számára is.
-Intelligenciák. Ne feledje, egyénisé…
-Elnézést kérek, hogy közbevágok, most kaptuk a hírt, hogy a tüntetők áttörték a rendőrsorfalat. Azonnal kapcsoljuk helyszíni tudósítónkat…
Mint az talán mindenki számára ismeretes, 2022 november hatodikán, azaz csaknem két éve értesülhetett arról a megdöbbentő tényről a világ, hogy egy megalomániás őrült játékfejlesztő, Kayaba Akihiko mintegy tízezer játékost zárt az általa fejlesztett, és frissen megjelentetett Sword Art Online elnevezésű virtuális valóság szerepjátékba, és a játékosok csak abban az esetben juthatnak ki, ha teljesítik a száz szint mindegyikét, így tulajdonképpen magát a játékot.
Sokáig nem történt semmi fejlemény az ügy kapcsán, a hatóságok is tehetetlenek voltak, mindössze annyit tudtunk, hogy számos bent rekedt gyermek vált ennek a szörnyűségnek az áldozatává, illetve sok szülő inkább önkezével vetett véget hozzátartozói szenvedéseinek. A kormány ennek hatására döntött úgy, hogy elkülöníti a játékosokat hogy ne lehessenek további ilyen jellegű atrocitások. Már ekkor is számos szakembert megszólaltattunk a stúdióban, hogy vajon joga van-e a hozzátartozóknak ilyen döntéseket hozni. Rengeteg megmozdulás volt, tömegek tüntettek az eutanázia mellett, amely egyébként is egy kényes kérdés volt a japán társadalom számára, most azonban ez az eset csak még inkább felborzolta a kedélyeket.
Mint azt is bizonyára tudják, a kutatók pár hónapja áttörő eredményt értek el, és a játékban látott történéseket képesek voltak képernyőkre vetíteni, ezáltal a nagyközönség számára is láthatóvá tenni. Ez persze újabb tüntetéshullámot indított el, hiszen felröppentek olyan találgatások, miszerint ennek a kikísérletezéséhez számos ártatlan áldozatra lehetett szükség. Yamamoto Kihory emberjogi aktivista úgy nyilatkozott, a kormány azért védi és néhol még rejtegeti is ezeket a szerencsétlen gyerekeket, mert ilyen, és ehhez hasonló emberkísérleteket végeznek rajtuk. Itachi Seiton, a KTD elnöke egyenesen a második világháború haláltáboraiban tevékenykedő Josef Mengeléhez hasonlította a központokban megbúvó orvosokat, és az ezt lehetővé tevő médiahálózatokat a nemrég megjelent könyvéből idézve, aljas bábmestereknek nevezte, akik még Kayabánál is rosszabbak, mert premier plánban közvetítik a haldoklást, a műsor nézőit pedig közvetett kéjgyilkosoknak titulálta. Többen párhuzamot vélnek felfedezni az ötvenes-hatvanas évek Amerikájában folyó kísérletek között, és többen úgy vélik, hogy Japán így próbálja meg titokban rendezni kapcsolatait az Egyesült Államokkal, hogy lehetővé teszi az ottani kutatók számára ezen adatok közlését. Bár ezt semmi sem támasztja alá, annyi azonban bizonyos, hogy a téma az egész világon felkapott lett, és számos szociológiai és pszichológiai tanulmány született az üggyel kapcsolatban, ám konkrét emberkísérletekről, mely valaki halálát okozta volna nem tudunk. Alfred Rodenstar, a HTTG tudományos lap szerkesztője azonban számtalan alkalommal, köztük a mi televíziónknak nyilatkozva is felhívta a kutatók figyelmét a határozatlansági reláció egyik, bár tévesen közszájon forgó, mégis megfontolandó magyarázatára, miszerint maga az események megfigyelése is hatással van az eseményekre, ám a véleménye szerint a kutatók nem álltak meg kizárólagosan a megfigyelésnél. A nézettségi adatok mindenesetre azt igazolják, hogy az emberek ennek ellenére is kíváncsiak az ott történtekre, és bár fel, fellobbantak az indulatok, és többször torkolltak összecsapásokba azok a tüntetések, amelyek az úgynevezett vörös indikátoros játékosok megölésének kiköveteléséért szerveződtek, a hatóságoknak eddig mindig sikerült visszaszorítani a tömegeket. Azokat a gyermekeket, akiknek tevékenysége ilyen indulatokat váltott ki a nézőkből, jelenleg szigorúan védett, zárt intézményekben kezelik, hozzátartozóikon pedig a tanúvédelmi programhoz hasonlóan igyekeznek segíteni.
Most azonban robbant az újabb bomba, mégpedig annak az ügynek a kapcsán, amely egy tizennégy éves ismeretlen lány, és a játék egyik, az idomár kaszt segítőjének programozott petje kapcsán látott napvilágot. Eddig is megjelentek olyan fejtegetések, miszerint ebbe a világba eleve olyanok léptek be, akik igyekeztek a valóság elől elmenekülni, és többen a játékfejlesztőket hibáztatták, hiszen ennek a veszélyeire már a múlt évezredben felhívták a figyelmet. Mindenesetre nagy port kavart az, hogy ez a kislány, és még páran, akik úgy tűnik hasonlóan gondolkodnak mint ő, a frontharcosok ellen fordultak, azaz azon játékostársaikkal szegültek szembe, akik a kijutásért küzdenek. A lányról csak annyit sikerült megtudni, hogy egy árvaházban nevelkedett, szüleivel pedig brutális kegyetlenséggel végeztek négy évvel ezelőtt, azt azonban a hatóságok nem hajlandók elárulni, hogy hol is kezelik jelenleg Shukakut. Az elmúlt héten számos neves szakembert, pszichológust, szociológust szólaltattunk meg, és mindannyian azt fejtegették, hogy a lány reakciója tulajdonképpen cseppet sem abnormális a kialakult helyzetet tekintve, és várható is volt egy ilyen csoport megjelenése, azonban az az erő, amellyel szembe mer szegülni a többiek akaratával valószínűleg nem tőle származik, hanem a világ, illetve az a sárkány okolható érte, akit a programozók mellé rendeltek.
Még a szakemberek is vitatkoznak arról, hogy mi is állhat a lány döntéseinek hátterében. Abban egyetértenek, hogy a családi tragédia billentette ki, illetve az ez után következő folyamatok irányíthatták oda, hogy jelenleg inkább választja a virtuális valóságot, mint a valódit. Az Antiszociális személyiségzavar vagy szociopátia, a nemzetközi betegség-osztályozási rendszereknek megfelelően a társadalomba való beilleszkedés súlyos zavara. A frusztráció toleranciája alacsony, az agresszió nagyon könnyen megnyilvánul, így az erőszak is. Mások hibáztatásának a tendenciája észlelhető, vagy hihető racionalizációi annak a viselkedésnek, ami miatt konfliktusba kerültek a közösséggel avagy társadalommal. Ez Shukakunál is jól megmutatkozik, hiszen Önök is láthatták már, ahogyan a programok és céljai védelme érdekében a társai ellen fordul. Shinoati professzor azonban az elmúlt napok történései alapján cáfolta ezeket a kijelentéseket, bár ő is aggasztónak tartja azokat a fejleményeket, hogy úgy tűnik, a halál már egyre kevésbé viseli meg a bent rekedt fiatalokat, és többen közönyössé váltak embertársaikkal szemben. A professzor úgy véli, hogy a lányra sokkal jellemzőbb a avoidant személyiségzavar vagy szorongó, elkerülő, averziv személyiségzavar. Ennek a betegségnek a jellemzője a társadalmi szituációkban érzett félelem. A beteg elkerüli a társaságot, azokat a helyzeteket amikor másokkal kerülne kapcsolatba. Fél a visszautasítástól és hogy kínos helyzetbe kerül. Hátha kigúnyolják, megalázzák vagy furcsának találják. Az új helyzetekben várható esetleges problémákat eltúlozza, gyakran talál ki egy képzeletbeli világot az igazi pótlására. A skizoid személyiségzavartól eltérően azonban ő vágyik a társas kapcsolatokra, ennek alapján is zárták ki ezt a betegséget is a pszichológusok. Erre utalhat, hogy Shukaku is csatlakozott egy céhhez, sőt barátságokat is próbált kialakítani, jellemét azonban súlyosan tovább torzította az, hogy pár hónapja hatalmas csapás érte pártfogója elvesztésével, amit ő árulásnak tudott be, ráadásul ehhez társult, hogy az említett mecénás még egy, a lány számára kedves programmal is végzett. Az eset kezelését jelentősen megkönnyítené, ha csak egyetlen, a pszichoanalízisben jártas szakember is lenne a csoportban, azonban úgy tűnik, hogy sajnálatos módon itt is megmutatkozik az az elv, miszerint az ilyen játékok az eleve beilleszkedési problémákkal küzdő embereket hozza össze, akik sokszor csak gerjesztik egymásban a lelki problémákat.
Most kapcsoljuk a helyszíni tudósítónkat, szervusz Ruki, történt-e valami változás az eddigiekhez képest?
-Szervusz, nem, a tüntetők továbbra is viszonylag békésen állnak a transzparensekkel, ennek talán a felvonultatott rendőri erő lehet az oka, amely igyekszik a két tömeget távol tartani egymástól. Mint köztudott, az egyik oldal már jó ideje a vörösök, illetve azoknak a gyerekeknek a… hát nem tudom jobb szóval mondani meggyilkolását követelik, akik bármilyen módon is hátráltatják a frontharcosokat. A másik csoport, nagyrészt emberjogi aktivistákból áll, ők természetesen minden létező eszközzel élni akarnak annak érdekében, hogy ez semmiképpen ne következhessen be.
-Ha jól tudom a helyszínen vannak az Andrew Martin csoport tagjai is, akikről ugye a mostani adásunk is szólni fog, és akik egy igen meglepő kéréssel fordultak a hatóságok felé.
-Igen, ők is jelen vannak, bár jelenleg inkább emlékeztet az egész egy képregény találkozóra, mint szimpátiatüntetésre. Megpróbáltam megszólítani a főszervezőjüket, azonban a rendőrségi kordon miatt nem tudtam a közelükbe jutni. A szó a stúdióé.
-Köszönöm. A stúdióban köszöntöm legújabb vendégünk, ennek az egész folyamatnak az elindítóját.
-Üdvözlöm én is, köszönöm a meghívást.
-Meg kell, hogy mondjam, nem igen tudtam komolyan venni ezt az egész szervezkedést, vagy azt, hogy felnőtt emberek is így tudnak ragaszkodni egy játékfigurához. Ne haragudjon, de meg kell kérdeznem, mivel sok helyről kapta meg azokat a vádakat, hogy csak a népszerűség miatt állnak ki a kislány mellett. Ön komolyan robotpszichológusnak tartja magát?
-Nézze hölgyem, a mai világban számos ezoterikus gyógyító van, akik külön műsoridőt kapnak a televízióban, pedig az állításaik tizedannyira sem megalapozottak, mint amiket mi, vagy akárcsak egy tizennégy éves kislány állítanak. Igen régóta foglalkoztatja a filozófusokat, hogy mit is jelent embernek, vagy élőnek lenni. Már a múlt évezredben is jelentek meg ezen a gondolatszálon belül kutatások, konkrétan a témán belül pedig a mesterséges intelligencia kérdésével is foglalkoztak, még a filmgyártás terén is, tehát nem mondhatjuk, hogy csak öreg tudósok hóbortja lenne a kérdéskör.
-Ha jól sejtem, ön a Bicentennial Man című filmre gondol. A nézőink most láthatnak is egy rövid részletet a filmből.
-Igen. Mint ahogy ön is tudja, hiszen bizonyára felkészült a témában, ezek a lények már tökéletesen megfelelnek mindenfajta feltételnek, amely miatt az emberek embereknek vallják magukat.
-Kivéve az érzések terén, hiszen továbbra is programokról beszélünk.
-Amiképpen bár elenyésző számban, de embertársaink között is akadnak olyanok, akik hasonló hátránnyal ugyan, de embereknek számítanak. Mára eljutottunk oda, hogy ezek a lények sikeresebben teljesítik az új Turing-tesztet, mint maguk az emberek.
-Azoknak a nézőinknek, akik nem lennének tisztában a szakkifejezésekkel elmondjuk, hogy a Turing-teszt egy olyan kérdéssorozat, mellyel egy mesterséges intelligencia gondolkodását vizsgáljuk, hogy mennyire áll közel az emberéhez. Való igaz, hogy sokszor már jobban teljesítenek ezeken a teszteken a gépek, mint maguk az emberek, az pedig cáfolhatatlan, hogy egy, a témában nem jártas embert könnyen megtéveszthet egy program, és élőnek vélhetjük. Ön szerint ez a folyamat pozitív vagy negatív hatású az emberiség jövőjére nézve?
-Nézze… ha visszagondolunk arra, hogy a történelem során hány esetben irtott ki az úgynevezett modern, vagy nyugati ember egész civilizációkat csak azért, mert nem tartotta őket embernek, akkor úgy vélem, hogy most fel kell lépnünk egy újabb hasonló katasztrófa bekövetkezése ellen.
-Tehát ha jól értem a követelésüket, Önök nemcsak a bent lévő játékosokat, beleértve a gyilkosokat kívánják megvédeni, hanem emberi jogokon alapuló védelem biztosítását kérik a mesterséges intelligencia számára is.
-Intelligenciák. Ne feledje, egyénisé…
-Elnézést kérek, hogy közbevágok, most kaptuk a hírt, hogy a tüntetők áttörték a rendőrsorfalat. Azonnal kapcsoljuk helyszíni tudósítónkat…
Shukaku- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.
Karakterlap
Szint: 50
Exp: (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor
Re: [Event] SAO világ show!
by Saya Kedd Szept. 16 2014, 22:02
/Tartalmazhat spoilereket a Saya no Uta játékból/
A doktornő ugyanolyan szobormerev arccal figyelte a férfit, mint ahogy tette mindig is az évek során. A rendszeres látogatások, kivizsgálások már-már megszokott és kellemetlen rituálékká váltak, az újra és újra feltett kérdések, melyekre újra és újra ugyanazok a válaszok, már mélységesen untatják. Amikor pedig bejönnek ide, a közös helyiségbe, hogy a páciens nézhesse kicsit a televíziót, ez az idő még unalmasabbá válik, mivel a férfi olyannyira transzba esik és bámulja a képernyőt, mint mikor egy drogos ül le a szoba sarkába és elszáll magában.
A nő ilyenkor a többi pácienst szokta figyelni; viselkedésük, magatartásuk mindnek más és más, és hozzájuk képest az ő védence valóságos házinyúl, annak ellenére, hogy csak az ő keze van mindvégig szoros bilincsben, hogy a vizelésen kívül semmi mást ne tudjon egyedül végezni. Az elővigyázatosságnak oka van; hisz ez a fekete hajú, kedves arcú, megtört fiatalember négy ember meggyilkolásáért és kannibalizmusért felelt a bíróság előtt.
-Saya...
Megszólalt, a némaságot megtörte erőtlen hangjának kétségbeesése. A doktornő felkapta a fejét, mintha csodát látna, és tekintete a képernyőre siklott. Egy zöld hajú, mosolygó lányt mutattak épp rajta, a Sword Art Online egyik bennrekedt áldozatát. A férfi felemelte kezeit és végigsimított velük a vibráló képernyőn.
-Saya... miért...?
Saya. Hallotta már ezt a nevet, de az évekkel ezelőtt volt. Akkor, mikor még a férfi puszta pszichológusaként praktizált, aki próbálta átsegíteni mentálisan a baleset következményein. Egyike azoknak, akik észrevették a változást, a magába fordultságot, a jeleket, hogy valami nem stimmel. És egy nap, mikor a férfi az egyetem egyik volt professzoráról kérdezte, egy olyan professzorról, aki kétes kísérletek eredményeit mutatta fel, mielőtt távozott volna köreikből, akkor említette először ezt a nevet.
Saya.
-...
Közelebb hajolt, hogy jobban halhassa a halk szavakat. A férfi sírt.
-Miért hagytál el... miért nem hagytad, hogy kimondjam? Miért nem akartad tudni...?
Lehajtotta fejét, vállai megrázkódtak, és végül a földre zuhant.
-Szeretlek.
Orvosok szaladtak be és emelték fel a földről, hogy a szobájába hurcolhassák. A doktornő mozdulatlanul nézte, ahogy távolodnak, majd eltűnnek az ajtó mögötti folyosón. A férfi végig tovább motoyogott az orra alatt:
-Saya... sivatagom pitypangja... életem értelme...
Megnézte magának a képernyőn látható lányt, aki épp egy nyíllal lőtt egy idősebb férfira, majd elköszönt, és távozott.
Abban a pillanatban, hogy kijutott az utcára, elővette mobiltelefonját és tárcsázta a megadott számot. Alig két csöngetés múlva fel is vették, de nem várta meg, amíg beleszólnak. Szigorú hangja szinte csattant.
-Azonnal találkoznunk kell. Megtaláltam Saya-t.
-Ho...? -valaki levegő után kapkodott a vonal túlfelén, de tovább nem jutott. A doktornő megszakította a hívást, és a szokásos kávézó irányába indult, hogy egy másik férfival találkozzon.
Aki a vonal másik végén volt, s most futva robbant be a kávézó ajtaján, a páciens egy évfolyamtársa volt még a baleset idején, és egyike azoknak, akik elsők között észlelték a viselkedésében zajló változásokat. Edzett, világos hajú férfi volt, szomorú tekintete azonnal megtalálta az asztalnál ülő doktornőt. Úgy csörtetett oda, akár egy zabolátlan orrszarvú és lezuhant a székre.
-Hallgatom. -kezdte rögtön. Már megtanulta, hogy a doktornő nem kedveli a fölösleges illemköröket, és a nő ezt mosollyal is vette tudomásul.
-Szokta nézni a SAO 24-et?
-Nem igazán. Néha belenéztem, de sosem kötött le.
-Van benne egy zöld hajú lány...
-Ah, Saya, igen. Az Artes tagja, íjász, néha elég furán viselkedik, szeret magában beszélni.
-Szóval mégis nézi.
Lebukott. Zavartan lehajtotta fejét, mire a doktornő elvigyorodott és hátradőlt az ülésen.
-Nem gond, minden információ jól jön most. Ez a 'Saya' ugyanis az lehet, akit keresünk.
És elmesélte mindazt, röviden, ami ma történt, a szavakat, amik elhagyták a páciens száját, mire a vele szemben ülő markáns álla szinte az asztallapot kezdte súrolni anélkül, hogy az illető akár egy centit is süllyedt volna.
-Ő az a Saya, akivel a professzor kísérletezgetett. Úgy tűnik, mégis ember, és a barátja tényleg azért bújtatta, mert kiskorúval volt kapcsolata. Valahogy el kell kapnunk azt a kislányt...
-Nem fog menni. Saya amnéziás, semmire sem emlékszik...
-Hogyan?
-Mondom, semmire. És mellesleg magyar. Nekem is feltűnt az azonos név, de ezek alapján nem gondoltam volna...
A doktornő összehúzta a szemöldökét, de nem hagyta magát megvezetni. A páciens reakciója teljesen egyértelmű volt, és még ha ezek után is bizonyossá válik, hogy hazudott és hallucinált, attól még ennek megerősítéséhez el kell kapni a játékban ragadt kislányt, hogy tanúvallomást tehessen, ismeri-e a pácienst vagy sem.
-Várjunk... szokta említeni az apját... hogy az valami professzor volt...
A doktornő, mikor ezt meghallotta a férfi szájából, elvigyorodott.
-Tudod a nevét? Az igazit?
-Persze.
-Akkor menjünk. Megkeressük az adatbázisban, felvesszük a kórházával a kapcsolatot, és ideszállíttatjuk, bármi áron. Ha tényleg ő AZ a Saya, akkor megvan az ütőkártyánk, és mellesleg az igazi gyilkosunk.
Saya- Íjász
- Hozzászólások száma : 735
Join date : 2013. May. 17.
Age : 21
Tartózkodási hely : Limen o/
Karakterlap
Szint: 32
Exp: (3807/4100)
Céh: Artes
Re: [Event] SAO világ show!
by Anatole Saito Szomb. Szept. 20 2014, 00:31
Az asszony úgy riad föl álmából, mintha kést szúrtak volna a mellkasába. Ahogy összerezzen a teste, férje is megébred mellette. A férfi hiába próbálja nyugtatgatni és győzködni, hogy magyarázza el végre mi lelte, a nő reszketve, némán oltja föl a villanyt az éjjeli szekrényen és a távkapcsoló után kutat. Bőre nyirkos a verítéktől, ki tudja mióta hánykolódott már a rémálma miatt. A hatalmas képernyőn pillanatokon belül megjelenik az a közvetítés, amely előtt legszívesebben az egész napját eltöltené étlen-szomjan. Férje ajkai összepréselődnek, keze ökölbe szorul a benne tomboló feszültségtől, majd szintén hangtalanul föláll és inkább kivonul a konyhába teát készíteni. Ő is érzi, hogy ha ez még sokáig fog így folytatódni, arra rá fog menni a házasságuk. Egyértelműen hibáztatja magát, amiért visszaengedte fiát a szerverleálláskor abba az álnok játékba. A nőt viszont az sokkal inkább aggasztja, hogy egyetlen fiával mi történik most. Az anyai ösztönök rosszat sejtetnek, így egyre hisztérikusabb tempóban igyekszik kikeresni a 21-es kamera képét, amely egy bizonyos Anatolehoz tartozik. Ahhoz a férfiúhoz, aki az ő méhének gyümölcse, akit maga táplált, akit a legjobbra igyekezett nevelni, akiért az életét is odaadná, s aki valójában a folyosó végén lévő szobában fekszik. Gépekre kötve, amelyeknek ütemes pittyogása a legfájdalmasabb szimfónia egy anya számára.
A tea mélybarna foltot hagy az ágyneműn. A nő teljesen magába roskad, egyszerűen nem hisz a szemének. Amit a képernyőn lát, sokkal rosszabb, mint amit álmában vizionált. Férje szintén döbbenten ül az ágy szélén kuporogva, arcát tehetetlenül a tenyerébe temeti, hátha el tudja felejteni az imént látottakat, hátha mindez nem a valóság, csak egy rossz álom. A szégyen... a szégyen feldolgozhatatlan számára. Az asszony odakúszik hozzá és az ölébe hajtja a fejét. - Ezt nem hagyhatod! Tennünk kell valamit! Az a valaki nem lehet a fiunk! Ő sosem lenne képes kioltani egyetlen ember életét sem. Tennünk kell valamit... valahogy... valahogy kapcsolatba kell lépnünk vele! - A férfi némán bólint, tudja, hogy a feleségének igaza van. De mégis hogy teljesíthetné az asszony kérését? Hiába befolyásos ember, eddig még az ő keze sem érhetett el a két év során. Vagy csak nem próbálta eléggé? Nem tett fel mindent egy lapra? Nem kockáztatott eleget? A fiának életben kell maradnia, azonban nem veszítheti el önmagát. A férfi azt hitte, hogy ha engedi, hogy a fiú végigjárja a saját útját, azzal csak használni fog neki. Azonban a képernyő nem ezt mutatja, ahogy egy sikátor árnyékában a vérző pöröly egy játékos pixeljeiből lakmározik, az inkvizítor pedig megfontolt léptekkel továbbhalad. Az áldozat vörös indikátoros volt... azonban ember is. S a Black Iron Castle falán egy újabb nevet húztak át:Shiro Kurosa
A tea mélybarna foltot hagy az ágyneműn. A nő teljesen magába roskad, egyszerűen nem hisz a szemének. Amit a képernyőn lát, sokkal rosszabb, mint amit álmában vizionált. Férje szintén döbbenten ül az ágy szélén kuporogva, arcát tehetetlenül a tenyerébe temeti, hátha el tudja felejteni az imént látottakat, hátha mindez nem a valóság, csak egy rossz álom. A szégyen... a szégyen feldolgozhatatlan számára. Az asszony odakúszik hozzá és az ölébe hajtja a fejét. - Ezt nem hagyhatod! Tennünk kell valamit! Az a valaki nem lehet a fiunk! Ő sosem lenne képes kioltani egyetlen ember életét sem. Tennünk kell valamit... valahogy... valahogy kapcsolatba kell lépnünk vele! - A férfi némán bólint, tudja, hogy a feleségének igaza van. De mégis hogy teljesíthetné az asszony kérését? Hiába befolyásos ember, eddig még az ő keze sem érhetett el a két év során. Vagy csak nem próbálta eléggé? Nem tett fel mindent egy lapra? Nem kockáztatott eleget? A fiának életben kell maradnia, azonban nem veszítheti el önmagát. A férfi azt hitte, hogy ha engedi, hogy a fiú végigjárja a saját útját, azzal csak használni fog neki. Azonban a képernyő nem ezt mutatja, ahogy egy sikátor árnyékában a vérző pöröly egy játékos pixeljeiből lakmározik, az inkvizítor pedig megfontolt léptekkel továbbhalad. Az áldozat vörös indikátoros volt... azonban ember is. S a Black Iron Castle falán egy újabb nevet húztak át:
Anatole Saito- Harcos
- Hozzászólások száma : 2965
Join date : 2012. Sep. 10.
Tartózkodási hely : örök vadászmezők
Karakterlap
Szint: 35
Exp: (10/5000)
Céh: Artes Liberales, Sayonara
Re: [Event] SAO világ show!
by Danee Csüt. Szept. 25 2014, 13:59
"Akkor kezdődött az egész, amikor megvettük neki azt a nyamvadt számítógépet. Azóta nem tanul, nem töri magát, egész nap a gépet bámulja"
A család hivatalos hozzáállása az eseményeket megelőzően nem sok jóval kecsegetett Dani fiú számára. A tény, hogy külhonba szakadt, és ott került korházba, ami talán a többi, nipponjin sorstársával szemben még külön aggodalmakat is okozott az amúgy is sokakat megrendítő tragédia hallatán túl is.
- Hogy fogjuk tudni kifizetni a korházi számlát?
- Kötött egyáltalán biztosítást? És ha még kötött is, akkor is kitudja, lehet az ilyen eseteket nem is fedezik!
Persze ment a sápítozás, szörnyülködés, majd' százezer forintra rúgó telefonszámlák is érkeztek abban a hónapban, amikor az egész ügy a nyílvánosságra került.
Mert hát meg kellett tudni, hogy hova lett szállítva, haza tudják-e hozatni, tud-e valamit tenni az a család, akinél cserediákként megszállt? És millió millió kérdés, és a probléma, hogy Japánban nem dívik magyarul tudni, ahogy a család többi tagja sem büszkélkedhetett japán nyelvtudással.
Legalábbis akkoriban. Dani ugyan nem tudott róla, de kisebbik húga már akkor is érdeklődött az ázsia kúltúrák iránt, amikor ő még csak tervezgette a kiutat. Az is lett a vége, hogy a húga végül nyaranta, az iskolaszünet 3 hónapját Japánban töltötte, karaoki bárokban dologzva. A nyelv gyorsan ragadt rá, szorgalmasan, nagy tudásszomjjal nyelte magába a szavakat, kifejezéseket, szófordulatokat, s az írással is megbírkozót végül, bár talán azt érezte a legnehezebbnek. Az a fránya sok írásjel. Persze a koreai mennyivel könnyebb volt!
Így történt, hogy Anna húgának, a család egyedüli tagjaként alkalma nyílt meg is látogatni a látszólag kómában fekvő bátyját, mindenféle extra költség nélkül, ami egyébbként biztos az utcára sodorta volna a családot, ha ilyesmire szánják rá magukat. Végül is a világ másik felére utazni és vissza nem kis pénz, nem is beszélve az ott létre elpazarolt több ezer yent. Vagyis forintot.
A család egyik tagja sem volt különösebben nagy számítógép-guru, s még annyira sem szerettek huzamosabb ideig a monitor előtt elpazarorlni drága és kevéske szabadidejüket.
A számítógépezés szenvedélybetegség! Ha eltúlzod, törnkretesz!
A hír, hogy a virtuális világból képeket kaphatnak szegény kómában ragadt csemetéikről, aligha hagyott bárkit is hidegen. Az első napok azzal teltek, hogy megfelelő számítógépet kerítsen a család, ami még alkamasnak bizonyul az online adások lejátszásához, és persze nagyobb szélessávú internetet, hogy ne csak a betöltőcsíkot nézzék gyomorgörcsel hasztalanul.
Aztán az oldal megtalálása, értelmezése, beállítása, hogy ne másokat, hanem éppen Daneet láthassák, akinek még a felshazsnálónevének kiderítése is külön procedura volt, igen nehézkes és hosszúnak bizonyult, de ha már erre lehetőség adódott, s ennyi mindent tettek érte...
Az idegeskedés, sajnálkozás és a folyton megújuló vádaskodás szötte át ezeket a napokat.
Örültek, hogy "élni" láthatják, bár a közvetítéseken folyó események nem éppen azt nyújtották amire ők számítottak.
De mire is számítottak, hiszen egy számukra teljesen ismeretlen, és ismeretlenül megvetett, lenézett virtuális szórakozás forma apró-cseprő, nem kevésszer igen unalmas, vagy változatlan elemeit látták ismértlődni, de azt egyszer sem, hogy Danee bármit is megtett volna a kijutásért odabent.
Sőt, láthatóan élvezte a dolgot, ami ha kimondatlanul is, de nem kevés nem tetszést okozott a szívekben, még ha egymásközt csak azt lehetett látni, hogy mennyire örülnek, hogy Danee mégis él, és van remény.
Az egészről ő tehet. És ha egyszer kijut, nagyon sok mindenről el kell majd vele beszélgetni, az biztos. Mert ez az élet nem hogy nem visz sehová sem, de ezek szerint még ilyen komoly veszélyeket is rejt magában.
Örömmel üdvözölték a nyomozást, és a híreket miszerint a japán kormány az ügy lezárását követően be akarja tíltani a VRMMO-kat, és erre buzdítja a világ többi kormányát is.
Danee pedig mindezek közben a törpe céhének élén, jócskán lemaradva az élmezőnytől élte az életét, a viruálisat. Élt, mint Marci Hevesen.
A család hivatalos hozzáállása az eseményeket megelőzően nem sok jóval kecsegetett Dani fiú számára. A tény, hogy külhonba szakadt, és ott került korházba, ami talán a többi, nipponjin sorstársával szemben még külön aggodalmakat is okozott az amúgy is sokakat megrendítő tragédia hallatán túl is.
- Hogy fogjuk tudni kifizetni a korházi számlát?
- Kötött egyáltalán biztosítást? És ha még kötött is, akkor is kitudja, lehet az ilyen eseteket nem is fedezik!
Persze ment a sápítozás, szörnyülködés, majd' százezer forintra rúgó telefonszámlák is érkeztek abban a hónapban, amikor az egész ügy a nyílvánosságra került.
Mert hát meg kellett tudni, hogy hova lett szállítva, haza tudják-e hozatni, tud-e valamit tenni az a család, akinél cserediákként megszállt? És millió millió kérdés, és a probléma, hogy Japánban nem dívik magyarul tudni, ahogy a család többi tagja sem büszkélkedhetett japán nyelvtudással.
Legalábbis akkoriban. Dani ugyan nem tudott róla, de kisebbik húga már akkor is érdeklődött az ázsia kúltúrák iránt, amikor ő még csak tervezgette a kiutat. Az is lett a vége, hogy a húga végül nyaranta, az iskolaszünet 3 hónapját Japánban töltötte, karaoki bárokban dologzva. A nyelv gyorsan ragadt rá, szorgalmasan, nagy tudásszomjjal nyelte magába a szavakat, kifejezéseket, szófordulatokat, s az írással is megbírkozót végül, bár talán azt érezte a legnehezebbnek. Az a fránya sok írásjel. Persze a koreai mennyivel könnyebb volt!
Így történt, hogy Anna húgának, a család egyedüli tagjaként alkalma nyílt meg is látogatni a látszólag kómában fekvő bátyját, mindenféle extra költség nélkül, ami egyébbként biztos az utcára sodorta volna a családot, ha ilyesmire szánják rá magukat. Végül is a világ másik felére utazni és vissza nem kis pénz, nem is beszélve az ott létre elpazarolt több ezer yent. Vagyis forintot.
A család egyik tagja sem volt különösebben nagy számítógép-guru, s még annyira sem szerettek huzamosabb ideig a monitor előtt elpazarorlni drága és kevéske szabadidejüket.
A számítógépezés szenvedélybetegség! Ha eltúlzod, törnkretesz!
A hír, hogy a virtuális világból képeket kaphatnak szegény kómában ragadt csemetéikről, aligha hagyott bárkit is hidegen. Az első napok azzal teltek, hogy megfelelő számítógépet kerítsen a család, ami még alkamasnak bizonyul az online adások lejátszásához, és persze nagyobb szélessávú internetet, hogy ne csak a betöltőcsíkot nézzék gyomorgörcsel hasztalanul.
Aztán az oldal megtalálása, értelmezése, beállítása, hogy ne másokat, hanem éppen Daneet láthassák, akinek még a felshazsnálónevének kiderítése is külön procedura volt, igen nehézkes és hosszúnak bizonyult, de ha már erre lehetőség adódott, s ennyi mindent tettek érte...
Az idegeskedés, sajnálkozás és a folyton megújuló vádaskodás szötte át ezeket a napokat.
Örültek, hogy "élni" láthatják, bár a közvetítéseken folyó események nem éppen azt nyújtották amire ők számítottak.
De mire is számítottak, hiszen egy számukra teljesen ismeretlen, és ismeretlenül megvetett, lenézett virtuális szórakozás forma apró-cseprő, nem kevésszer igen unalmas, vagy változatlan elemeit látták ismértlődni, de azt egyszer sem, hogy Danee bármit is megtett volna a kijutásért odabent.
Sőt, láthatóan élvezte a dolgot, ami ha kimondatlanul is, de nem kevés nem tetszést okozott a szívekben, még ha egymásközt csak azt lehetett látni, hogy mennyire örülnek, hogy Danee mégis él, és van remény.
Az egészről ő tehet. És ha egyszer kijut, nagyon sok mindenről el kell majd vele beszélgetni, az biztos. Mert ez az élet nem hogy nem visz sehová sem, de ezek szerint még ilyen komoly veszélyeket is rejt magában.
Örömmel üdvözölték a nyomozást, és a híreket miszerint a japán kormány az ügy lezárását követően be akarja tíltani a VRMMO-kat, és erre buzdítja a világ többi kormányát is.
Danee pedig mindezek közben a törpe céhének élén, jócskán lemaradva az élmezőnytől élte az életét, a viruálisat. Élt, mint Marci Hevesen.
Danee- Lovag
- Hozzászólások száma : 1932
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 32
Tartózkodási hely : Pest
Karakterlap
Szint: 43
Exp: (7644/7700)
Céh: Unity
Re: [Event] SAO világ show!
by Cearso Szomb. Szept. 27 2014, 07:19
A nő határozottan sétált a japán kisváros utcáin. Majdnem másfél éve járt erre utoljára, és most se tudta, hogy mit keres itt. Egyszerűen az az érzése támadt, el kell jönnie.
Nem figyelte az utat, pontosan tudta merre kell mennie.
Nem telt el sok idő, és ott állt az ajtó előtt.
~~Most még elmehetnék- gondolta, de a keze már halk kopogásba kezdett, nem volt egy határozott kopogás, de bentről azonnal jött a válasz.
-Máris megyek.
Tényleg nem telt el sok idő és az ajtó kitárult. Az ajtóban egy srác állt, akit meglepett a nő látványa. Eltartott egy darabig, amíg felismerte.
-Te vagy az? Nem rád számítottam. Várj egy kicsit összedobok valami ebédnekvalót, addig is fáradj beljebb.- Invitálta be a nőt.- Rég láttalak.
-Nem szoktam errefelé járni. Nem is szívesen teszem, de a közelben akadt dolgom, gondoltam benézek, hogyan viseled magad.
-Itt minden olyan, mint két éve.- Fejezte be végül a magyarázkodást.
-Nem vagyunk a változás híve.
~~Vagyunk? Összejött valakivel ez a srác, aki a bátyjánál is sokkal zárkózottabb? Biztos a testvérére gondol-
Körbenézett a szobában, szinte mindenhonnan családi képek néztek vissza rá. Odalépett az egyikhez és a kezébe vette.
A mosolygó énjét is felfedezte azon a képen. Akkor még tudott mosolyogni.
-Ez még azelőtt készült...- Elhallgatott, biztos a másiknak jobban hiányzik, mint neki.
-Akarod látni?
-Szinte minden nap látom a kórházban.
-Persze, persze. Mellette vállaltál kisegítői munkát, de én másra gondoltam.- Odalépett a géphez, és beírta az weboldal címét.- Itt minden eseményt élőben adnak.
A nő is odalépett a géphez, és egyből egy nevet kezdett keresni. Megtalálta, de nem mert az adott kamera képére váltani.
-Mi van ha nem tetszik, amit látok?
-Akkor nem nézed, én nem kényszerítelek.
Még mindig habozott egy kicsit, de a végén megtette. Követni kezdte a Cearso nevet viselő íjászt.
A srác úgy döntött, ideje magára hagyni a nőt, és elment a konyhába.
Nézte az íjászt, és voltak olyan mozdulatok, amiket felismert, és voltak amiket nem. Azon nem lepődött meg, hogy folyamatosan az eget nézte ~ezt a valóságban is gyakran csinálta, amikor hiányzott neki valaki,- de az ég felé nyúlás a nőnek is új volt. Másfél órán keresztül nézte a monitort, lassan, nagyon lassan jött rá a mozdulat jelentésére, és amikor rájött, elszégyellte magát, hogy eddig nem jött rá erre.
-Cenvil.. suttogta a lány, amikor rátette a kezét a monitorra, talán így elérheti az íjászt.
-Igen?- kérdezte a srác a konyhából, majd amikor meglátta a lányt a monitor előtt rájött, hogy az nem őt hívta.
-A testvéremre gondoltál?
-El kell mennem a kórházba. Most rögtön. El tudsz vinni?
Az út a kórházba hosszú volt, és egész idő alatt csak egyszer szóltak egymáshoz.
-A szüleitek mit szóltak hozzá?
-Még nem tudják.
-Két évig titkoltad előlük?
-Nem kérdeztek róla, én meg nem fogom azt mondani: Figyu a beteg fiatok bennragadt egy halálos játékban, és semmit sem tudunk tenni. Egyébként se találkozunk velük túl gyakran, mindig utaznak.
Késő délután érkeztek a kórházhoz.
-Nekem most vissza kell mennem. Remélem innentől egyedül is boldogulsz.
A nő persze örült, hogy a srác nem jött el vele. Így legalább nem derül fény az ő kis titkára.. még. Az ajtóban a megszokott fogadtatásban részesült.
-Sokáig volt távol, doktornő. A betege már biztosan hiányolja.
~~Ha tudná mennyire. Még én is meglepődtem rajta.
A szobában csak egy ágy volt, amin egy húszas éveit kezdő fiú feküdt, fején minden bajnak okozója: a NervGear. A doktornő belépett a szobába.
-Nos Arsenal, mi újság?
Persze most se érkezett válasz a kérdésére, ahogy eddig egyik nap se sikerült reakciót kiváltania a fiúból.
-Képzeld láttam ma a benti éned. Ki gondolta volna, hogy ennyi galibát fogsz okozni, amikor a szüleid három éve megkérték a kezelésed? Én biztosan nem. Sosem gondoltam volna hogy belém fogsz szeretni pár kedves szó miatt. Sosem gondoltam, hogy hiányozni fogsz valaha. Sose gondoltam, hogy két év után is emlékezni fogsz rám. És még sorolhatnám, mi mindennel sikerült meglepned.
Miután kilépett a kórház ajtaján, és talált egy békés zugot még órákig a csillagokat nézte, miközben arra gondolt.
~~Bárcsak ne vesztünk volna össze azon a napon..
Nem figyelte az utat, pontosan tudta merre kell mennie.
Nem telt el sok idő, és ott állt az ajtó előtt.
~~Most még elmehetnék- gondolta, de a keze már halk kopogásba kezdett, nem volt egy határozott kopogás, de bentről azonnal jött a válasz.
-Máris megyek.
Tényleg nem telt el sok idő és az ajtó kitárult. Az ajtóban egy srác állt, akit meglepett a nő látványa. Eltartott egy darabig, amíg felismerte.
-Te vagy az? Nem rád számítottam. Várj egy kicsit összedobok valami ebédnekvalót, addig is fáradj beljebb.- Invitálta be a nőt.- Rég láttalak.
-Nem szoktam errefelé járni. Nem is szívesen teszem, de a közelben akadt dolgom, gondoltam benézek, hogyan viseled magad.
-Itt minden olyan, mint két éve.- Fejezte be végül a magyarázkodást.
-Nem vagyunk a változás híve.
~~Vagyunk? Összejött valakivel ez a srác, aki a bátyjánál is sokkal zárkózottabb? Biztos a testvérére gondol-
Körbenézett a szobában, szinte mindenhonnan családi képek néztek vissza rá. Odalépett az egyikhez és a kezébe vette.
A mosolygó énjét is felfedezte azon a képen. Akkor még tudott mosolyogni.
-Ez még azelőtt készült...- Elhallgatott, biztos a másiknak jobban hiányzik, mint neki.
-Akarod látni?
-Szinte minden nap látom a kórházban.
-Persze, persze. Mellette vállaltál kisegítői munkát, de én másra gondoltam.- Odalépett a géphez, és beírta az weboldal címét.- Itt minden eseményt élőben adnak.
A nő is odalépett a géphez, és egyből egy nevet kezdett keresni. Megtalálta, de nem mert az adott kamera képére váltani.
-Mi van ha nem tetszik, amit látok?
-Akkor nem nézed, én nem kényszerítelek.
Még mindig habozott egy kicsit, de a végén megtette. Követni kezdte a Cearso nevet viselő íjászt.
A srác úgy döntött, ideje magára hagyni a nőt, és elment a konyhába.
Nézte az íjászt, és voltak olyan mozdulatok, amiket felismert, és voltak amiket nem. Azon nem lepődött meg, hogy folyamatosan az eget nézte ~ezt a valóságban is gyakran csinálta, amikor hiányzott neki valaki,- de az ég felé nyúlás a nőnek is új volt. Másfél órán keresztül nézte a monitort, lassan, nagyon lassan jött rá a mozdulat jelentésére, és amikor rájött, elszégyellte magát, hogy eddig nem jött rá erre.
-Cenvil.. suttogta a lány, amikor rátette a kezét a monitorra, talán így elérheti az íjászt.
-Igen?- kérdezte a srác a konyhából, majd amikor meglátta a lányt a monitor előtt rájött, hogy az nem őt hívta.
-A testvéremre gondoltál?
-El kell mennem a kórházba. Most rögtön. El tudsz vinni?
Az út a kórházba hosszú volt, és egész idő alatt csak egyszer szóltak egymáshoz.
-A szüleitek mit szóltak hozzá?
-Még nem tudják.
-Két évig titkoltad előlük?
-Nem kérdeztek róla, én meg nem fogom azt mondani: Figyu a beteg fiatok bennragadt egy halálos játékban, és semmit sem tudunk tenni. Egyébként se találkozunk velük túl gyakran, mindig utaznak.
Késő délután érkeztek a kórházhoz.
-Nekem most vissza kell mennem. Remélem innentől egyedül is boldogulsz.
A nő persze örült, hogy a srác nem jött el vele. Így legalább nem derül fény az ő kis titkára.. még. Az ajtóban a megszokott fogadtatásban részesült.
-Sokáig volt távol, doktornő. A betege már biztosan hiányolja.
~~Ha tudná mennyire. Még én is meglepődtem rajta.
A szobában csak egy ágy volt, amin egy húszas éveit kezdő fiú feküdt, fején minden bajnak okozója: a NervGear. A doktornő belépett a szobába.
-Nos Arsenal, mi újság?
Persze most se érkezett válasz a kérdésére, ahogy eddig egyik nap se sikerült reakciót kiváltania a fiúból.
-Képzeld láttam ma a benti éned. Ki gondolta volna, hogy ennyi galibát fogsz okozni, amikor a szüleid három éve megkérték a kezelésed? Én biztosan nem. Sosem gondoltam volna hogy belém fogsz szeretni pár kedves szó miatt. Sosem gondoltam, hogy hiányozni fogsz valaha. Sose gondoltam, hogy két év után is emlékezni fogsz rám. És még sorolhatnám, mi mindennel sikerült meglepned.
Miután kilépett a kórház ajtaján, és talált egy békés zugot még órákig a csillagokat nézte, miközben arra gondolt.
~~Bárcsak ne vesztünk volna össze azon a napon..
Cearso- Íjász
- Hozzászólások száma : 2010
Join date : 2014. Aug. 25.
Age : 25
Karakterlap
Szint: 38
Exp: (10/5900)
Céh: Artes
Re: [Event] SAO világ show!
by Chancery Szomb. Szept. 27 2014, 13:07
Még mindig nincs a helyén. Pedig itt szokott lenni. Az illata még itt van, de minden más üres.
-Hol van? -nézek fel Kajaosztóra, aki idegesen legyint.
-Látod, nincs itt! Na, most bemész, vagy nem?
Visszanézek a szobára, hátha közben megjelent, de még mindig nincs. Így pedig nem tudom, be akarok-e menni. Nincs fészek
Aztán minden elsötétül, mert Kajaosztó becsukta a szoba ajtaját és dühös léptekkel visszament a sajátjába. Követem, megelőzöm, és megint hallom, ahogy felkiált, hogy "Gombolyag, b...., egyszer átesek rajtad, komolyan mondom", és bemegy oda, ahonnan mindig finom húsillatok terjengenek ki. Én megyek utána, biztos megint kaját fog osztani, elvégre, Kajaosztó \o/
De nem ad, mert "kaptál ma már eleget" és "nem hiszem el, hogy megint éhes vagy". Én mondjuk nem értem, miért vagy mit mond, csak azt látom, hogy kivett valamit, de nem nekem adta, hanem leült vele a fotelembe és ő eszi, ahelyett, hogy nekem adná. Heh, nem fog ilyen hamar megszabadulni tőlem, átmegyek a másik oldalra és felugrok. Nem olyan, mint a Fészek a másiknál, de jó lesz egyenlőre.
Az a zajos doboz is megy még mindig, de már megszoktam. Néha megváltozott az alakja, meg a helyzete, de ugyanaz volt. Az ágyon a harmadik fekszik, a férfi, aki szintén ad néha Kaját, ahogy a Fészek is, de ő nem szokott simogatni, szóval tudom, hogy oda hiába megyek. Most a Kajaosztó sem simogat, csak beszél, hogy "menj már arrébb" meg "húzd ki a farkad a képemből". No, de mit tegyek, időbe telik, amíg elhelyezkedem, mert te nem használsz takarót, hogy aztán fészkelhessek benne.
Nem nagyon értem egyébként, hogy mit néznek, csak azt látom, hogy a Fészek ott van, csak nincs fészke, mert nincs takarója. Meg az illatát sem érzem, ezért lehet, hogy nem is ő az, csak hasonlít. Mert most elektromosság-illata van, ami büdös. Olyan, mint az a hangos akármi, ami mellett mindig üldögélt, de elviseltem egy darabig, mert a fészek, na az nagyon puha tud lenni.
-Úgy tudtam, hogy baj lesz még ebből a számítógépből. -szólal meg végül a Kajaosztó. A Férfi nem válaszol, csak hümmög.
-És akkora hülyeség ez az egész. Egy szót sem értek belőle. Ez a japán-mánia is kiborító, csak azok tudnak ekkora hülyeségeket kitalálni. Az egész csak akkor volt jó, mikor még fordította azokat a sz...okat, mert legalább az angolt gyakorolta vele, de ez...!
-Ühüm...
-És amit művel...! Látszik, hogy egész nap csak a net előtt lógott, két értelmes szót nem tud összerakni.
Félig lehunytam a szemem. Mindjárt elalszom...
-Hagyjad már. -szólal meg végül a férfi. -Persze, hogy hülye, hát nőből van!
Kajaosztó megfeszül teljes testében, a Férfi meg folytatja.
-Majd most megokosodik, sok ember között ott van, meg most valami vezér is lett, majd megtanulja a dolgokat. Elég későn, de inkább így, mint soha.
Eközben nagy ropogással felkel az ágyról és kimegy a szobából. Hallom a lépteit, ahogy felmegy a falépcsőn, de most maradok itt, mert jó érzés itt maradni. Aztán eszembe jut valami, hogy hol lehetne még jobb érzés, leugrok és az ajtóhoz szaladok, leülök, megvárom, amíg Kajaosztó feláll, jön és kinyitna. A Fészek szobájához rohanok és várom, hogy kinyissa azt is.
-Gombolyag, az ég áldjon meg, nincs itthon! -kinyitja az ajtót.
Még mindig nincs a helyén. Pedig itt szokott lenni. Az illata még itt van, de minden más üres. Nincs Fészek.
Nincs a lány, aki mindig ott ül abban a székben törökülésben, a jóillatú takaróba burkolózva. Az olyan jó hely volt összegömbölyödni, és mindig simogatott.
Kajaosztó becsukja az ajtót és visszamegy a saját szobájába. Követem, hát ha ad enni valamit. Aztán majd kiülök a kapuba, hogy mikor jön haza Fészek.
-Hol van? -nézek fel Kajaosztóra, aki idegesen legyint.
-Látod, nincs itt! Na, most bemész, vagy nem?
Visszanézek a szobára, hátha közben megjelent, de még mindig nincs. Így pedig nem tudom, be akarok-e menni. Nincs fészek
Aztán minden elsötétül, mert Kajaosztó becsukta a szoba ajtaját és dühös léptekkel visszament a sajátjába. Követem, megelőzöm, és megint hallom, ahogy felkiált, hogy "Gombolyag, b...., egyszer átesek rajtad, komolyan mondom", és bemegy oda, ahonnan mindig finom húsillatok terjengenek ki. Én megyek utána, biztos megint kaját fog osztani, elvégre, Kajaosztó \o/
De nem ad, mert "kaptál ma már eleget" és "nem hiszem el, hogy megint éhes vagy". Én mondjuk nem értem, miért vagy mit mond, csak azt látom, hogy kivett valamit, de nem nekem adta, hanem leült vele a fotelembe és ő eszi, ahelyett, hogy nekem adná. Heh, nem fog ilyen hamar megszabadulni tőlem, átmegyek a másik oldalra és felugrok. Nem olyan, mint a Fészek a másiknál, de jó lesz egyenlőre.
Az a zajos doboz is megy még mindig, de már megszoktam. Néha megváltozott az alakja, meg a helyzete, de ugyanaz volt. Az ágyon a harmadik fekszik, a férfi, aki szintén ad néha Kaját, ahogy a Fészek is, de ő nem szokott simogatni, szóval tudom, hogy oda hiába megyek. Most a Kajaosztó sem simogat, csak beszél, hogy "menj már arrébb" meg "húzd ki a farkad a képemből". No, de mit tegyek, időbe telik, amíg elhelyezkedem, mert te nem használsz takarót, hogy aztán fészkelhessek benne.
Nem nagyon értem egyébként, hogy mit néznek, csak azt látom, hogy a Fészek ott van, csak nincs fészke, mert nincs takarója. Meg az illatát sem érzem, ezért lehet, hogy nem is ő az, csak hasonlít. Mert most elektromosság-illata van, ami büdös. Olyan, mint az a hangos akármi, ami mellett mindig üldögélt, de elviseltem egy darabig, mert a fészek, na az nagyon puha tud lenni.
-Úgy tudtam, hogy baj lesz még ebből a számítógépből. -szólal meg végül a Kajaosztó. A Férfi nem válaszol, csak hümmög.
-És akkora hülyeség ez az egész. Egy szót sem értek belőle. Ez a japán-mánia is kiborító, csak azok tudnak ekkora hülyeségeket kitalálni. Az egész csak akkor volt jó, mikor még fordította azokat a sz...okat, mert legalább az angolt gyakorolta vele, de ez...!
-Ühüm...
-És amit művel...! Látszik, hogy egész nap csak a net előtt lógott, két értelmes szót nem tud összerakni.
Félig lehunytam a szemem. Mindjárt elalszom...
-Hagyjad már. -szólal meg végül a férfi. -Persze, hogy hülye, hát nőből van!
Kajaosztó megfeszül teljes testében, a Férfi meg folytatja.
-Majd most megokosodik, sok ember között ott van, meg most valami vezér is lett, majd megtanulja a dolgokat. Elég későn, de inkább így, mint soha.
Eközben nagy ropogással felkel az ágyról és kimegy a szobából. Hallom a lépteit, ahogy felmegy a falépcsőn, de most maradok itt, mert jó érzés itt maradni. Aztán eszembe jut valami, hogy hol lehetne még jobb érzés, leugrok és az ajtóhoz szaladok, leülök, megvárom, amíg Kajaosztó feláll, jön és kinyitna. A Fészek szobájához rohanok és várom, hogy kinyissa azt is.
-Gombolyag, az ég áldjon meg, nincs itthon! -kinyitja az ajtót.
Még mindig nincs a helyén. Pedig itt szokott lenni. Az illata még itt van, de minden más üres. Nincs Fészek.
Nincs a lány, aki mindig ott ül abban a székben törökülésben, a jóillatú takaróba burkolózva. Az olyan jó hely volt összegömbölyödni, és mindig simogatott.
Kajaosztó becsukja az ajtót és visszamegy a saját szobájába. Követem, hát ha ad enni valamit. Aztán majd kiülök a kapuba, hogy mikor jön haza Fészek.
Chancery- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 2967
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 32
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban
Karakterlap
Szint: 23
Exp: (2062/2100)
Céh: Unity
Re: [Event] SAO világ show!
by Szophie Szer. Okt. 01 2014, 21:26
Vincent Iryana - part0 - Események a kóma után..
Jó ötletnek tűnt akkor még.. Most viszont egyáltalán nem volt biztos a dolgában. Lábával az asztal alatt gyors ütemet vert, miközben egyik papírt a másik után olvasta át, és helyezte gondosan külön-külön oszlopba. Az elmúlt hetekben elég sok dolga akadt. Első sorban szinte minden fél órában megnézte a szobában békésen fekvő húgát, remélve, hogy egyszer majd annak arcán megváltozik valami, egy érzés ül ki rá, egy aprócska kis fintor vagy mosoly. Akármi, ami egy kis változást jelent. Másodsorban pedig maga kívánta ellenőrizni, hogy rendben van-e a légzés, a szívverés, és a többi. Idén halasztani fog egy évet, muszáj lesz, hogy ápolhassa Szophiet. Saját maga fog gondoskodin róla, segít a szakavatott orvosoknak, amiben csak tud. És nővére sem lehet mérges ezért, hiszen ezzel gyakorlatot is szerez az orvoslásban – ha már egyszer annak készül.
Viszont mostanság szegény Vincent gyakran ébred kialvatlanul, napközben mindig kócos hajjal, összeszedetlenül bóklászik a folyosókon, számokat, adatokat mormolva orra alatt. Valamennyire értett a vállalkozáshoz, de nem eléggé. És most annak felelőssége is rászakadt. És ha nem helyesen irányít, Szophie minden bizonnyal mérges lesz. És senki ne akarja megtudni, az milyen… Igazság szerint semmilyen. És épp ez benne a leggyötrelmesebb. Ahogy a lány, érzelemmentesen kijelenti, hogy semmi gond, majd ő rendbehoz mindent. Hogy Vincentnek nem is kell tovább ezzel foglalkoznia, csak tegye, amit jónak lát, és koncentráljon a tanulásra. Szophie mindig bátyja érdekeit nézi, és félelemtes, mennyire támogatja mindenben. És mégis – a valódi kötelék teljesen hiányzik. Azóta az átkos nap óta nem voltak őszinték egymással. Mindig csak ez a színjáték.. Pedig veszekedhetnének, mint régen tették. Az utolsó napon is. És akkor talán mosolyognának, nevetnének is, mint régen. És talán újra immár kiismerhetetlen húga közelébe férkőzhetne.
Most is gyötrelmes volt ez az érzelmek teljes hiányában szenvedő arc. Vincent fel tudta volna pofozni, amiért ilyen. Idegesítette. Főleg az, hogyha megtenné, Szophie akkor sem változna. Csak csendesen közölné, hogy semmi gond, majd beíratja valamilyen indulatkezelő tanfolyamra.. Semmi gond, majd ő elintéz mindent. Semmi gond, Vincentnek csak magával kell törődnie. Őrjítő!
Egy új, komoly probléma megoldásán dolgozott. Ki kell hoznia Szophiet! Kapcsolatba kell lépnie vele! Muszáj! És ezt természetesen rengetegen támogatták a világban, sok szülő, testvér, család, egyéb alapítványok.. Az államok új célt tűztek ki maguk elé: Aincrad segítését. Igen, ez az egész dolog rettenetesen felkavarta az embereket, pánikot szült bennük és technika iránti ellenszenvet. Ezt pedig kihasználják természetesen a politikában. Új kérdések merültek fel, új dolgon lehetett vitatkozni. És máris megvolt a két szemben álló fél. Vannak, akik a gépek teljes visszafejlesztését javasolják. Vannak, akik továbbra is támogatják az előre haladást, azzal magyarázva ezt, hogy egy kis javítással nem lehet többé ilyen probléma. És vannak, akik köztesen nézik a dolgokat – mint mindig.
Vincent viszont ezzel nem foglalkozott. Neki csak egy célja volt: Minál előbb kihozni Szophiet! Így aztán utánanézett elsődlegesen a készpénztartalékaiknak – majdhogynem üres kassza került szeme elé. Utána a bankokban elhelyezett pénznek – ott már igancsak csinos összeg volt lekötve. Viszont biztos volt benne, hogy ennél sokkal több is van. De vajon hol? Mind értékpapírban állna? Beruházások? Fejlesztések? Annyi pénzt nem forgathatott vissza a vállalkozásba az ő tökéletes és mindig előrelátó húga..
Ez volt az ő kis kincskereső játéka. Persze így elég szép összeggel tudta támogatni a fejlesztőket, tudósokat – milliárdos nagyságrendben. De ennél többre lett volna szükség. Ő azt akarta, hogy azok az emberek csak az ő érdekeit nézzék. Fel akarta vásárolni az egészet, kizárva ezzel a többi dúsgazdag szülőt, aki konkurenciát jelenthet. De ehhez bizony nem bizonyult elégnek. Így hát tűrnie kellett, hogy Szophieval is csak éppen annyit foglalkoztak, mint amennyit más kölykével. Továbbra is csak ugyanannyi exp-t kap, ugyanannyi aranyat, mint más. Nm nyúlnak bele a rendszerbe, húga előnyére, sajnos nem.. Az ő drága testvére.. Ha itt lenne, ha fordítva lett volna…
Vincentnek hatalmas bűntudata volt, amiért testvérére rákényszerítette a játékot. Vagyis nem kellett kényszeríteni – Szophie belement, ha bátyja ettől boldog volt. Nem értette ezt, ám kihasználta. Most viszont itt törheti a fejét, miközben egyre kínozza lelkiismerete.
Az orvosi szolgáltatásra legalább tellett bőven. És a biztonsági intézkedésekre. Ugyanis hamarosan rá kellett jönnie, veszélynek vannak kitéve.
Írásokat böngészett, mint mindig. És összegekre talált, melyeknek nem volt meg a gazdája. Rossz, elsimított könyvelések voltak – pedig Szophie biztosan nem hibázhatott. Valamit el akart rejteni. Valamire hatalmas összegeket költött, amit nem lehet könyvelésben lejegyezni.
Fejtörés, kutatás. Míg a tudósok azon dolgoztak, hogy az embereket kijuttassák a játékból, míg a nyomozók azon ügyködtek, hogy elkapják Kayabát és embereit, addig Vincent éjt nappallá téve kereste a válaszokat. És ahogy egyre mélyebbre ásott az üzlet dolgaiban,egyre több megdöbbentő dolgot talált. Megvesztegetések. Fenyegetések. És immár neki is címezték ezt a levelet, amint tudatosult az emberekben, hogy Szophie Iryana bentragadt, és a bátyja vette át az irányítást. Támadások. Ez volt a végső pont ahhoz, hogy megértse, erősítenie kell a biztonságon. Szophie ugyan kézben tartotta az ellenfeleket, ám Vincent ebben nem elég gyakorlott, nem tud ezzel mit kezdeni. Lassan rá kellett jönnie, az elmúlt hat évben mennyiszer is volt veszélynek kitéve – és erről húga egy szót sem szólt. Akármikor megölhették volna. És még csak nem is sejtette… Miért hallgatott vajon? Miért nem mondta ezt el? Miért egyedül harcol?
Egy nap egy levél akadt kezébe. Hasonló, mint az összes többi, melyben Szophie politikusokkal, újságírókkal, gazdasági elemzőkkel, vezetőkkel, vállalkozókkal, beszállítókkal, és még sok-sok mással tartotta a kapcsolatot. Kívülről legalábbis úgy tűnt. Viszont ahogy elkezdte olvasni, tudta, hogy ezt egy másik kupacba kell majd tennie: azok közé, ahol a fenyegetésekre, megvesztegetésekre, verésekre, kihallgatásokra, és egyéb nem épp törvényszeű dolgokra adott ki parancsot drága húga. Csakhogy ez azknál is fontosabb volt: egy konkrét parancs egy konkurens vezető eltakarítása, kiiktatása – vagyis megölése. És ez csak az első volt. Nem volt túl sok ezekből, de mind értelmetlen dolgok miatt. Hisz ki tartana fontosabbnak homli hazdasági előnyt egy emberéletnél? Sajnos rengetegen, mint ahogy azt Vincentnek is meg kellett tapasztalia hamarosan. Meg akarták ölni. Hamarosan rájött, hogy vagy te ölsz, vagy ők. Ez egy ilyen játék. És nem szerette. Szophie miért csinálta? Ám hiába kérdezte, csak a mozdulatlan, hófehér gyötrelmes szoborarc feküdt előtte.
Egyre inkább érezte azt, hogy nem is ismerte a húgát sosem. Nem tudott okokat találni, semmit. Nem volt értelmes és humánus magyarázat. Egyszerűen csak: megszállott. Őrült. Hatalommániás. Pénzéhes. Szophie egy érzéketlen, gonosz ember volt… De az nem lehet! Ő nem ilyen! Sosem volt!
Lassan, túlságosan is lassan kapcsolt. Sosem húzott igazán párhuzamot a családi tragédia és Szophie között. Apjuk mindig is kedves volt szemében, anyjuk még inkább. Nem gondolt ő sosem arra, hogy talán szüleik is ilyen játékot játszottak, mint húga. Az lehetetlen! Hogy egy játszmát veszítettek volna el azon a hat évvel ezelőtti éjszakán.. És hogy a kocka újra gurult, a bábuknak lépniük kell, és a játéknak sosem lesz vége..
Ő nem akarta ezt a világot megismerni. Talán Szophie ettől óvta mindig féltve. Talán ezért lett olyan, amilyen. Talán nem is kéne háborgatni.. De azt nem lehet. Rengeteg kérdése van. És azokra mind meg kell kapnia a választ! Ebben az egyben rettenetesen hasonlítottak az Iryana testvérek: ha egyszer valamit tudni akartak, nem álltak meg addig, amíg nem kapták meg a választ.
Miért teszi? Miért gyilkol? Miért nem beszél? Miket csinál vajon szabadidejében? Egy tágyaláson hogy viselkedhet? Vajon merre van az a rengeteg pénz? Vajon mennyire mélyen ásta bele magát ebbe húga? És most neki kell átvennie? Talán ős is adjon ki ölésre parancsot? Mikor jutnak már ki?! Elege van!
Szophie- Árnyharcos
- Hozzászólások száma : 2853
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 27
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"
Karakterlap
Szint: 50
Exp: (12046/10500)
Céh: -
Re: [Event] SAO világ show!
by Hinari Szer. Okt. 01 2014, 22:21
- Nézze, uram, mint már elmondottam…
- Igen, tisztában vagyok vele, mit szeretne – nézett ki a férfi az újság mögül, majd ráérősen megnyalta az ujját, és lapozott egyet. A főcím, mint az elmúlt héten mindannyiszor, a Sword Art Online Show aznapi főbb történéseit hirdette, ám a pult másik oldalán ácsorgó, fiatal fiút ezúttal nem érdekelték a hírek. Még várt egy darabig, majd körülnézett, hogy figyelik-e, és egy elegáns mozdulattal kivette a lapot a férfi kezei közül, aki erre csak egy döbbent hápogást produkált.
- Szeretnék beszélni az illetékessel. A honlapon azt írták, hogy…
- Idefigyelj, ifiúr – vágott közbe a férfi másodszorra is, felállva a székből, Naithen fölé magasodva – A honlap csak egy dolog. Oda bármit ki lehet írni. Teszem azt, a tömeg megnyugtatásáért – villantotta ki sárga fogait, majd visszaült a forgószékébe.
- De a személyiségi jogok ala…
- Igen, mindez szép és jó, de mivel ismeretlen az odabent élők személye, úgy csak abban az esetben lehetne felelősségre vonni minket, ha a hozzátartozók bejelentenék az adataikat, és megtagadnák hozzájárulásukat a családtagjuk képernyőn való megjelenítéséhez. Úgy tudom, önöknél ez még nem történt meg, így sajnálom, de nem segíthetek – magyarázta a férfi vontatott hangon, majd odafordult a számítógépéhez, és azon kezdett el pötyögni. Naithen mindezt persze pontosan tudta, ahogy azt is, hogy valószínű nem ő az első, aki eljutott idáig, kihackelve a honlapon megadott email-cím mögötti cég nevét és székhelyét, miután megunta a válaszra várást.
- Igen, ezért vagyok itt. Ezen a lapon mindent megtalál – vette elő a papirost – A játékos neve Hi…
- Ön ennyire fogyatékos, vagy csak nem akar érteni a szóból? – csattant fel a férfi, megemelve a hangját. A folyosón várakozók közül többen is odanéztek, így halkabban folytatta, egészen odahajolva a fiúhoz – Tudod, mennyi pénzt forgat egy ilyen műsor? Vajon mi lenne, ha a hozzátartozók egymás után jelentenék be, hogy nem akarják, hogy a kicsi gyermekük minden percét óriáskivetítők kövessék? Az emberek kíváncsiak. Képesek éjjel-nappal követni az adást, egy-egy főmúsoridőben beszúrt reklám pedig több pénzt hoz, mint amennyiről te valaha is álmodtál. Egy olyan apróság miatt, mint a jogok, nem fogunk elesni a bevételtől, arról nem is beszélve, hogy mindebből a kórházak is kapnak részesedést – száját gúnyos mosolyra húzta, a fiú elé tolva az újságot – Két év, fiú, két év. És nézz ide – bökött rá a szövegre – Csak a tizenhetes bossnál tartanak. Előbb fog csődbe menni az ország, minthogy kijutnának. Persze először a kórházak. Aztán a családok. És csak ezután a többi – ledobta a lapot a pultra, majd fölényesen pillantott rá a fiúra – Még jó, hogy van, aki támogatja a kórházakat, nem igaz? – kérdezte vigyorogva, majd visszaült a székébe, kényelembe helyezve magát – Van egyéb óhaja, fiatalúr? - tette össze a kezeit, a fiúra mosolyogva - Ha nincs, távozhat. A minél későbbi viszontlátásra.
Naithen csak némán állt egy darabig, kezét ökölbe szorítva. A műsorban már oly sokat látott arckifejezésről sokan felismerték, ám őt nem érdekelték a jókívánságok és a dicséretek. Szó nélkül fordult sarkon, és hagyta ott az épületet, kilépve Tokió szürke utcáira.
A Windbreeze család nem rendelkezett nagy vagyonnal, ám, tekintettel Annabell játékban elért sikereire, nem kellett külön fizetniük azért, hogy láthassák őt akkor, amikor ők akarták: a műsornak enélkül is megérte a külön kamera üzemeltetése, így bár a tömeggel együtt, de ők is láthatták, ahogy a lány odabent éli mindennapjait. Annabell anyja napról napra jobban aggódott, lassan kezdett idegileg tönkremenni, férje azonban csak szótlanul mosolygott, s bár az anyának talán nem vallotta volna be, de büszke volt a lányára. Naithen gondolatait azonban egyikük se tudta megfejteni. Bátyja minden másnap látogatta Annabellt, de hiába faggatták, nem volt hajlandó elmesélni nekik a szerverleállás idején történteket. Ígyhát egy idő után már nem is kérdezték, megpróbálva napirendre térni fiuk viselkedése fölött, melyből annyi tisztán látható volt, hogy drukkol a húgának, ám mindezt mélyebben tette, mintha történt volna valami a két testvér között a kórházban. Naithen bízott Annabellben, s ez a bizalom nem engedte, hogy a kelleténél jobban aggódjon érte, ám a szülők egy nap olyan érzelmet láttak átsuhanni arcán, ami egyszerre lepte és rémisztette meg őket. Éppen a piros indikátoros játékosokról beszélgettek, s a véleményütköztetés lassan veszekedésbe torkollt.
- Nem kéne hagyni, hogy szabadon lófráljanak – mondta Annabell anyja panaszos hangon – Az erdőben is, majdnem megölték – temette arcát a kezeibe, s kezdett el zokogni, csak akkor pillantva föl, mikor férje nyugtatón végigsimított a haján.
- Erős. Nem lesz baja – felelte, még bólintva is hozzá, tekintete ekkor a fiára vándorolt, megerősítést várva tőle. Naithen nem szólt, csöndesen ette a levesét, gondolataiba mélyedve. Az apa elmosolyodott: két gyerekében több volt a közös, mint azt a játék elején sejtette – Mintha hasonlítanál valakire odabentről. Egy céltudatos, határozott vezetőre, aki…
- Legalább ne dicsérd már halálra! – háborodott föl az anya.
- Igaz, hiszen most úgyse hallja – vetette közbe a fiú, mosolyában azonban nyoma sem volt az irigységnek.
- Naithen!
- Anyu, semmi gond – állt fel, szelíden szólva hozzá - Látod te is. Odafigyel, s a sárkánya is ott van mellette, ahogy a többi társa is. Nem fog meghalni. Bíznod kell benne – mondta, kinézve az ablakon, hosszan figyelve az egyhangú tájat. A szülők egymásra néztek, szólni azonban egyikük se szólt.
- De mégis… ott van a kamera… Ha… ha esetleg bajba kerülne, és ha tudnánk, hogy hol fekszik az, aki meg akarja ölni, akkor talán… talán tudnánk legalább tenni valamit! – fakadt ki az anya újra, ám bármennyire is akarta volna folytatni, a fia arcán megjelenő ijedtség elhallgattatta – Naithen… - szólt hozzá a halálsápadt fiúhoz – Naithen, mi a baj…?
- Apa, elviszem a kocsit. Most – s Naithen már rohant is, válaszok nélkül hagyva ott szüleit. Egyetlen percet sem vesztegethetett, nem ért rá magyarázkodni, most a húga volt a legfontosabb. Hisz ez másoknak is eszükbe juthatott. Annabell pedig a vörös és a kijutást akadályozni igyekvő összeesküvések elsődleges célpontjai közé tartozott, egy bűnüldöző céh vezére, aki nem egy embert juttatott már börtönbe.
Alkonyodott. Az autó sebesen száguldott végig a kietlen utakon, csikorogva fordulva be a kórház parkolójába, a fiú pedig egy pillanat alatt – ahogy egy atlétikai aranyérmeshez illik – futott föl az emeletre, nem törődve az utána kiáltó orvosokkal. Szíve a torkában dobogott, úgy rántotta fel a kilincset… s nézett farkasszemet a feléje irányított, hideg fegyver csövével.
- Neved? – kérdezte az idegen, nem engedve le a pisztolyt. Naithen mélyen beszívta a levegőt, mozdulatlanul állva, s felelet helyett fejét az ágy felé mozdította. Pillantása a szívritmust mutató monitorról a takaró alatt csendesen pihegő lányra esett, s egy megkönnyebbült sóhajjal vette tudomásul, hogy húgának semmi baja. Csak miután felmérte a terepet, fordult a nagytestű, kigyúrt férfi felé, egyetlen rezzenés nélkül állva annak tekintetét.
- Neved!? – hangzott fel újra, az előzőnél türelmetlenebbül, a fiú viszont nem ijedt meg. Ha a nevemet kéri, nem a gyilkolás a célja.
- Naithen Windbreeze.
- Papírokat.
A fiú nyugodtan benyúlt a zsebébe, és a másik felé dobta az igazolványát, hátát nekitámasztva a falnak. A férfi nem vette le róla a szemét és a fegyverét sem, úgy nyúlt az iratért, majd miután megnézte, bólintott, visszatéve a pisztolyt a helyére. Naithen becsukta az ajtót és felkapcsolta a villanyt, alaposan végigmérve a férfit. Amaz sötétkék egyenruhában volt, fekete bakancsban, pólójába tűzve egy napszemüveg lógott. Füle mellett felismerhető volt az apró adóvevő, mit rövid haja alig takart.
- Biztonsági őr – vonta le a következtetést a fiú, majd szkeptikusan, mégis megnyugodva sétált oda húgához, és ült le az ágy mellé – Ki alkalmaz? – tette fel a kérdést, nem nézve a másik szemébe, megfogva a lány kezét, felmelegítve azt.
- Ilyen információt nem adhatok ki – felelte az őr, mire Naithen csak elhúzta a száját. Mintha egy robottal beszélgetne.
- Mint a védett közeli hozzátartozója, jogomban áll tudni, az esetleges félreértések elkerülése végett. Hiszen… - és itt hátrafordult, belenézve a férfi sötét szemeibe – …tudnom kell, kinek köszönjem meg – mosolyodott el, tovább folytatva – Tudja, így nyugodtan alhatunk. Nem kell azon aggódni, hogy egy számunkra fontos személyt akármikor elveszíthetünk, legalábbis kinti okokból. De ha mindezt elhomályosítja titkos segítőnk kilétének ismeretlensége, úgy a békénk se lehet teljes – magyarázta a fiú, aki pontosan értett az ilyen beszédekhez, s tudta, hogyan érje el céljait.
- Az Iryana Vállalat – jött a tömör válasz, ám a testőr hanghordozása ellenére barátságosan biccentett. Naithen viszonozta a gesztust, húga felé fordulva, lágyan fogva közre a magatehetetlen kacsókat, pár szót szólva a lányhoz angolul. Tudta, hogy nem lesz gond, s azt is, hogy holnap első dolga lesz kapcsolatot teremteni Vincent Iryanával, aki mindezt megtette Annabellért. Naithen tisztában volt vele, hogy Szophie miatt vigyáznak húgára is, ám ez egy kicsit sem csökkentette a fiú iránt érzett háláját. Még maradt pár percet, majd halkan állt fel, megigazítva az aranyserleg mellé tett képet, s miután még egy utolsó pillantást vetett kishúgára, csöndesen elköszönt a testőrtől – visszakérve tőle az iratait – és zsebre vágott kézzel sétált ki az ajtón, arcán reményteli mosollyal. Don’t you worry, little sister. You’re safe now.
- Igen, tisztában vagyok vele, mit szeretne – nézett ki a férfi az újság mögül, majd ráérősen megnyalta az ujját, és lapozott egyet. A főcím, mint az elmúlt héten mindannyiszor, a Sword Art Online Show aznapi főbb történéseit hirdette, ám a pult másik oldalán ácsorgó, fiatal fiút ezúttal nem érdekelték a hírek. Még várt egy darabig, majd körülnézett, hogy figyelik-e, és egy elegáns mozdulattal kivette a lapot a férfi kezei közül, aki erre csak egy döbbent hápogást produkált.
- Szeretnék beszélni az illetékessel. A honlapon azt írták, hogy…
- Idefigyelj, ifiúr – vágott közbe a férfi másodszorra is, felállva a székből, Naithen fölé magasodva – A honlap csak egy dolog. Oda bármit ki lehet írni. Teszem azt, a tömeg megnyugtatásáért – villantotta ki sárga fogait, majd visszaült a forgószékébe.
- De a személyiségi jogok ala…
- Igen, mindez szép és jó, de mivel ismeretlen az odabent élők személye, úgy csak abban az esetben lehetne felelősségre vonni minket, ha a hozzátartozók bejelentenék az adataikat, és megtagadnák hozzájárulásukat a családtagjuk képernyőn való megjelenítéséhez. Úgy tudom, önöknél ez még nem történt meg, így sajnálom, de nem segíthetek – magyarázta a férfi vontatott hangon, majd odafordult a számítógépéhez, és azon kezdett el pötyögni. Naithen mindezt persze pontosan tudta, ahogy azt is, hogy valószínű nem ő az első, aki eljutott idáig, kihackelve a honlapon megadott email-cím mögötti cég nevét és székhelyét, miután megunta a válaszra várást.
- Igen, ezért vagyok itt. Ezen a lapon mindent megtalál – vette elő a papirost – A játékos neve Hi…
- Ön ennyire fogyatékos, vagy csak nem akar érteni a szóból? – csattant fel a férfi, megemelve a hangját. A folyosón várakozók közül többen is odanéztek, így halkabban folytatta, egészen odahajolva a fiúhoz – Tudod, mennyi pénzt forgat egy ilyen műsor? Vajon mi lenne, ha a hozzátartozók egymás után jelentenék be, hogy nem akarják, hogy a kicsi gyermekük minden percét óriáskivetítők kövessék? Az emberek kíváncsiak. Képesek éjjel-nappal követni az adást, egy-egy főmúsoridőben beszúrt reklám pedig több pénzt hoz, mint amennyiről te valaha is álmodtál. Egy olyan apróság miatt, mint a jogok, nem fogunk elesni a bevételtől, arról nem is beszélve, hogy mindebből a kórházak is kapnak részesedést – száját gúnyos mosolyra húzta, a fiú elé tolva az újságot – Két év, fiú, két év. És nézz ide – bökött rá a szövegre – Csak a tizenhetes bossnál tartanak. Előbb fog csődbe menni az ország, minthogy kijutnának. Persze először a kórházak. Aztán a családok. És csak ezután a többi – ledobta a lapot a pultra, majd fölényesen pillantott rá a fiúra – Még jó, hogy van, aki támogatja a kórházakat, nem igaz? – kérdezte vigyorogva, majd visszaült a székébe, kényelembe helyezve magát – Van egyéb óhaja, fiatalúr? - tette össze a kezeit, a fiúra mosolyogva - Ha nincs, távozhat. A minél későbbi viszontlátásra.
Naithen csak némán állt egy darabig, kezét ökölbe szorítva. A műsorban már oly sokat látott arckifejezésről sokan felismerték, ám őt nem érdekelték a jókívánságok és a dicséretek. Szó nélkül fordult sarkon, és hagyta ott az épületet, kilépve Tokió szürke utcáira.
*
A Windbreeze család nem rendelkezett nagy vagyonnal, ám, tekintettel Annabell játékban elért sikereire, nem kellett külön fizetniük azért, hogy láthassák őt akkor, amikor ők akarták: a műsornak enélkül is megérte a külön kamera üzemeltetése, így bár a tömeggel együtt, de ők is láthatták, ahogy a lány odabent éli mindennapjait. Annabell anyja napról napra jobban aggódott, lassan kezdett idegileg tönkremenni, férje azonban csak szótlanul mosolygott, s bár az anyának talán nem vallotta volna be, de büszke volt a lányára. Naithen gondolatait azonban egyikük se tudta megfejteni. Bátyja minden másnap látogatta Annabellt, de hiába faggatták, nem volt hajlandó elmesélni nekik a szerverleállás idején történteket. Ígyhát egy idő után már nem is kérdezték, megpróbálva napirendre térni fiuk viselkedése fölött, melyből annyi tisztán látható volt, hogy drukkol a húgának, ám mindezt mélyebben tette, mintha történt volna valami a két testvér között a kórházban. Naithen bízott Annabellben, s ez a bizalom nem engedte, hogy a kelleténél jobban aggódjon érte, ám a szülők egy nap olyan érzelmet láttak átsuhanni arcán, ami egyszerre lepte és rémisztette meg őket. Éppen a piros indikátoros játékosokról beszélgettek, s a véleményütköztetés lassan veszekedésbe torkollt.
- Nem kéne hagyni, hogy szabadon lófráljanak – mondta Annabell anyja panaszos hangon – Az erdőben is, majdnem megölték – temette arcát a kezeibe, s kezdett el zokogni, csak akkor pillantva föl, mikor férje nyugtatón végigsimított a haján.
- Erős. Nem lesz baja – felelte, még bólintva is hozzá, tekintete ekkor a fiára vándorolt, megerősítést várva tőle. Naithen nem szólt, csöndesen ette a levesét, gondolataiba mélyedve. Az apa elmosolyodott: két gyerekében több volt a közös, mint azt a játék elején sejtette – Mintha hasonlítanál valakire odabentről. Egy céltudatos, határozott vezetőre, aki…
- Legalább ne dicsérd már halálra! – háborodott föl az anya.
- Igaz, hiszen most úgyse hallja – vetette közbe a fiú, mosolyában azonban nyoma sem volt az irigységnek.
- Naithen!
- Anyu, semmi gond – állt fel, szelíden szólva hozzá - Látod te is. Odafigyel, s a sárkánya is ott van mellette, ahogy a többi társa is. Nem fog meghalni. Bíznod kell benne – mondta, kinézve az ablakon, hosszan figyelve az egyhangú tájat. A szülők egymásra néztek, szólni azonban egyikük se szólt.
- De mégis… ott van a kamera… Ha… ha esetleg bajba kerülne, és ha tudnánk, hogy hol fekszik az, aki meg akarja ölni, akkor talán… talán tudnánk legalább tenni valamit! – fakadt ki az anya újra, ám bármennyire is akarta volna folytatni, a fia arcán megjelenő ijedtség elhallgattatta – Naithen… - szólt hozzá a halálsápadt fiúhoz – Naithen, mi a baj…?
- Apa, elviszem a kocsit. Most – s Naithen már rohant is, válaszok nélkül hagyva ott szüleit. Egyetlen percet sem vesztegethetett, nem ért rá magyarázkodni, most a húga volt a legfontosabb. Hisz ez másoknak is eszükbe juthatott. Annabell pedig a vörös és a kijutást akadályozni igyekvő összeesküvések elsődleges célpontjai közé tartozott, egy bűnüldöző céh vezére, aki nem egy embert juttatott már börtönbe.
Alkonyodott. Az autó sebesen száguldott végig a kietlen utakon, csikorogva fordulva be a kórház parkolójába, a fiú pedig egy pillanat alatt – ahogy egy atlétikai aranyérmeshez illik – futott föl az emeletre, nem törődve az utána kiáltó orvosokkal. Szíve a torkában dobogott, úgy rántotta fel a kilincset… s nézett farkasszemet a feléje irányított, hideg fegyver csövével.
- Neved? – kérdezte az idegen, nem engedve le a pisztolyt. Naithen mélyen beszívta a levegőt, mozdulatlanul állva, s felelet helyett fejét az ágy felé mozdította. Pillantása a szívritmust mutató monitorról a takaró alatt csendesen pihegő lányra esett, s egy megkönnyebbült sóhajjal vette tudomásul, hogy húgának semmi baja. Csak miután felmérte a terepet, fordult a nagytestű, kigyúrt férfi felé, egyetlen rezzenés nélkül állva annak tekintetét.
- Neved!? – hangzott fel újra, az előzőnél türelmetlenebbül, a fiú viszont nem ijedt meg. Ha a nevemet kéri, nem a gyilkolás a célja.
- Naithen Windbreeze.
- Papírokat.
A fiú nyugodtan benyúlt a zsebébe, és a másik felé dobta az igazolványát, hátát nekitámasztva a falnak. A férfi nem vette le róla a szemét és a fegyverét sem, úgy nyúlt az iratért, majd miután megnézte, bólintott, visszatéve a pisztolyt a helyére. Naithen becsukta az ajtót és felkapcsolta a villanyt, alaposan végigmérve a férfit. Amaz sötétkék egyenruhában volt, fekete bakancsban, pólójába tűzve egy napszemüveg lógott. Füle mellett felismerhető volt az apró adóvevő, mit rövid haja alig takart.
- Biztonsági őr – vonta le a következtetést a fiú, majd szkeptikusan, mégis megnyugodva sétált oda húgához, és ült le az ágy mellé – Ki alkalmaz? – tette fel a kérdést, nem nézve a másik szemébe, megfogva a lány kezét, felmelegítve azt.
- Ilyen információt nem adhatok ki – felelte az őr, mire Naithen csak elhúzta a száját. Mintha egy robottal beszélgetne.
- Mint a védett közeli hozzátartozója, jogomban áll tudni, az esetleges félreértések elkerülése végett. Hiszen… - és itt hátrafordult, belenézve a férfi sötét szemeibe – …tudnom kell, kinek köszönjem meg – mosolyodott el, tovább folytatva – Tudja, így nyugodtan alhatunk. Nem kell azon aggódni, hogy egy számunkra fontos személyt akármikor elveszíthetünk, legalábbis kinti okokból. De ha mindezt elhomályosítja titkos segítőnk kilétének ismeretlensége, úgy a békénk se lehet teljes – magyarázta a fiú, aki pontosan értett az ilyen beszédekhez, s tudta, hogyan érje el céljait.
- Az Iryana Vállalat – jött a tömör válasz, ám a testőr hanghordozása ellenére barátságosan biccentett. Naithen viszonozta a gesztust, húga felé fordulva, lágyan fogva közre a magatehetetlen kacsókat, pár szót szólva a lányhoz angolul. Tudta, hogy nem lesz gond, s azt is, hogy holnap első dolga lesz kapcsolatot teremteni Vincent Iryanával, aki mindezt megtette Annabellért. Naithen tisztában volt vele, hogy Szophie miatt vigyáznak húgára is, ám ez egy kicsit sem csökkentette a fiú iránt érzett háláját. Még maradt pár percet, majd halkan állt fel, megigazítva az aranyserleg mellé tett képet, s miután még egy utolsó pillantást vetett kishúgára, csöndesen elköszönt a testőrtől – visszakérve tőle az iratait – és zsebre vágott kézzel sétált ki az ajtón, arcán reményteli mosollyal. Don’t you worry, little sister. You’re safe now.
Hinari- Kardforgató
- Hozzászólások száma : 4967
Join date : 2012. Dec. 28.
Karakterlap
Szint: 50
Exp: (29686/10100)
Céh: Justice League
Re: [Event] SAO világ show!
by Szophie Csüt. Okt. 02 2014, 20:15
part1 - avagy az első adás..
- Egy műsor? Komolyan? Egy kib..szott műsort sikerült elérni azzal a rengeteg befektetett pénzzel? - Oké, oké, nyugalom..! Lélegezz mélyeket..! - Nem! Ezt nem engedhetem meg! Nem rakhatom holmi közszemlére! Nem tehetik! Fizetek! Csak mondják meg, mennyit!
- Sajnálom, de ez állami parancs – a bevételek növelésére. Viszont a befolyt összeget kutatásokra és fejlesztésekre fordítják, így magának már nem is kell többé támogatnia minket. Hamarosan kihozzuk! – nyugtatgatta Vincenttet egy fehér köpönyeges alak, kevés sikerrel.
- De őt nem tehetik ki ennek a… borzalomnak! – csattant fel idegesen. – Talán még azt is megfigyelhetik, ahogy fürdik? – abba bele sem mert gondolni, hogy esetleg egyéb tevénykedéseit is nyommal követhetik húgának. Ne mintha túlságosan félt volna. Szophie vlószínűleg ül a kis kuckójában és építgeti hatalomratörő terveit. Talán már pártot is alapított. Szép – és nem túlságosan elnagyolt – elképzelés az, hogy Szophie legyen épp Aincrad királynője. Meg van benne a potenciál rá. És ha a kinti dolgokat folytatja, akkor valamiféle fura diktátor lehet csak odabent… Viszont a világmegváltóknak nincsen gondja egyéb tevékenységre, ez bizonyos. Legalábbis Szophiet sosem érdekelték a férfiak, sem semmi, ami a szükséges fajfentartáson túl terjedt. De azért a fürdés..
- Ne aggódjon, természetesen az ilyesmit cenzúrázzuk. – nyugtatta az orvos. – Nézze a jó oldalát, legalább nyomon tudja követni, hogy szerette miként él a világban. – szerette? Nem volt biztos ebben a kifejezésben már ő maga sem. Ahogy abban sem, hogy biztosan látni akarja-e, mik történnek odabent. Hogy biztosan meg akarja-e ismerni Szophiet közelebbről. Olyankor, amikor nem tudja, hogy figyelik.. Vajon mit csinál olyankor? Nem akarta tudni, és mégis érdekelte. Szörnyű ketősség.
Most vajon mit tegyen? Hogyan kényszeríthetné az államot arra, hogy Szophiet ne mutassák? Hogy az adást szütessék be? Valószínűleg Szophienak menne. De Vincent nem volt elég erős hozzá. Talán ölni is szükséges lenne a tökéletes megértetés szempontjából. A hideg is kirázta a gondolattól. Még az is szörnyű, hogy egyáltalán eszébe jutott ez a lehetőség.
Belenyugodott végül. És nagy gombóccal torkában ült le a síkképernyő elé. Hosszú órákig halogatta a dolgot. Ott szuszogott mellette húga, ránéztt, és rideg fehérséggel köszöntötte, alvó, átatlan, és mégis merev arca.. Mint egy márványból faragott szobor. Gyönyörű. Nem volt biztos benne, mit tegyen.. Már nem akart belelátni ennek a mozdulatlan szépségnek a fejébe. Többé már nem akart ezzel foglalkozni. Csak élni a végtelen és óvó tudatlanságban. Még akkor is, ha tudta, ez már nem lehetséges.
Bekapcsolta, s a síkképernyőn rettenet pontossággal jelent meg az arc. Az a szempár, mely a barnának egy olyan különös árnyalatát hordozza, hogy azt már vörösnek lehet látni.. Egy sóhaj hagyta el ajkát, és abban a pillanatban érezte, szívét elönti valami megkönnyebbülés, melegség. Hisz mégis a testvére.. Eddigi kétségeit abban a pillanatban elfelejtette, és szeretettel köszöntötte Szophiet. Hirtelen rettenetes vágyat érzett arra, hogy megölelje, magához húzza. Bele is bújt volt a képernyőbe azért, hogy egy mozgó, élő Szophiet tarthasson a kezében. De aki mellette volt, az nem tett semmit. Olyan volt csupán, mint egy lélegző bábú.
Csanedesen figyelte, miként tevékenykedik a lány, hogyan sétál végig egy kastély lépcsőin, oldalán egy farkassal. A petje lenne? Komolyan ezzel harcol? Választhattak volna valamilyen biztonságosabb módszert is.. Igencsak fényűző folyosókon vezetett húga útja, és ennek örült. Hát akkor nem szenved hiányt semmiben. Szerencsére. Felsóhajtott, és lomhán mozgatva végtagjait, kényelmesen elnyúlt a kanapén.
Odakint gyönyörű hóesés takarta be fehér lepellel Aincradot. Kishúga kilépett a hidegbe, rövid pillanatig megborzongott. Itt már nem is volt mellette a pet, valamikor út közben visszaballagott a szobába.. Szobába? Az lenne az ő házuk? De miért hagyja otthon a fegyverét? A fenébe Szo, ez veszélyes!
Csendesen ropogott a lány talpa alatt a hó, arcán széles mosoly terült el. Mintha még dúdolgatott is volna valamit..
Vincent jelzett a szolgálóknak. Szomjas volt. Tovább nézte, ahogy Szophie kisétál a kapun, sötét hajába apró kis csillagpelyhek akadnak. A szolgáló nem jön.. A fenébe! Kiment hát maga.. Ha Szophie itt lenne, biztosan nem engednék meg maguknak ezt a hozzáállást ezek az emberek.. De amióta Vincent volt a vezető, semmit nem vettek komolyan. Érthetetlen. Picúr, hogy csinálod? Hogyan hallgatják meg szende parancsodat ezek a makacs emberek? Kiabált, kirúgással fenyegetőzött. De úgy érezte, senki nem vette komolyan..
Mire visszatért, már hömpölygő tömegben sétálgatott az ő drága kis Szophieja. És egy vörös indikátoros.. Sunyi módon közelít felé! Nem! Tekintetét a mellette nyugvó testre kapta. Nem, nem, nem! Sikoly töltötte be a teret.. Nem! Aztán… nevetés? Hó..golyó? Mi a…?! Értetlenül pislogott a képernyőre. Szophie nevetett? Tényleg? Elkerekedett szemmel figyelte a jelenséget. Látszólag.. jól érzi magát? Nem értette. És értetlenségét csak fokozta, hogy két vörös indikátorossal látta a lányt.. Habár azok után a levelek után… Bár nem biztos, hogy tényleg gyilksok. Nem tudhatja. Igazából fogalma sincs. Ekkor döbbent rá, hogy igazán nem is ismeri a játékot. ~ Utána kell nézni! ~ határozta el.
Tovább figyelte a szeme előtt kibontakozó már-már majdnem idilli jeleneteket. Az ide-oda pattogó, pörgő, örökmozgó Szophiet, és két különös társát. Elmosolyodott. Akaratlanul is a nyelvére szökött egy aprócska pimasz kis szó, melyen húgát nevezte kicsi gyermek korukban. És csak akkor jött rá, mennyire rég is látta utoljára azt a mosolyt.. Még gyerekként. De látta! És nem változott azóta semmit. Mintegy elvarázsolva tapadt a képernyőre. Magába akart szívni mindent, ami gyermekkorára emlékeztette, ami a régi Szophie volt.
Maga sem hitte el a szavakat és gesztusokat, melyek húgát elhagyták. Sosem gondolta volna, hogy valaha képes lesz ilyesmire. Mindenki tudta, hogy Szo maximum üzleti kapcsolatokra képes, üzletből barátkozik, és üzletből is fog házasodni. Legalábbis ezt hitték eddig.
Szeretlek.
Már-már lassan kezdett elege is lenni a túl sok romantikától. Az Iryana családban senki sem volt az a fajta hősszerelmes álmodozó. Mindent kicsit racionálisabban fogadtak, ez a vérükben volt. De azért nézte tovább. Kíváncsi volt. Meg akarta ismerni ő is azt az embert, aki miatt Szophie ilyen szavakra képes. Olyannyira belefeledkezett az egészbe, hogy azt sem vette észre, amikor egész egyszerűen elengedi kezéből a teli teáscsészét, és az csattanva ér földet, kiömölve a szőnyegre és sötét foltot hagyva a tea.
A beszélgetés felét sem értette, lévén nem volt megfelelő háttérinformációja hozzá. De azért megpróbálta összerakni a képet. Ám végül csak egy dolog ragadt meg igazán benne.. A grimasz, mellyek húga könnyeit próbálta leküzdeni, és az a pár mondat, mely semmit mondó volt, neki mégis jelentőségteljes. Tehát Szophie sír. Tehát testvérére mégis komolyabb hatást gyakorolt az az egész, mint azt edig hitte. Ezt miért nem mondta eddig? Miért nem beszélték meg? Magához akarta ölelni, ám az ágyban fekvő beteget nem akarta megzavarni álmaiban. Inkább csak kezét fogta meg, és szorította gyengéden. Majd az ágy szélére dőlt, elnyúlt húga mellett. Belélegezte illatát, hajába fúrta arcát. Már nem is érdekelte a műsor. Fáradt volt. És rengeteg dolog járt az agyában. Helyre akarta rakni őket. Lehunyta a szemét, miközben a síkképernyő is elsötétedett – cenzúra. De már nem volt ereje arra, hogy fel is fogja ezt. Viszont a tudatalattija megfogalmazta helyette is a gondolatokat: megölöm. Vele miért ilyen őszinte? Velem miért nem? Zavar. A testvérem.. nem akarom neki adni. Sem senkinek. Szophie..
Szophie- Árnyharcos
- Hozzászólások száma : 2853
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 27
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"
Karakterlap
Szint: 50
Exp: (12046/10500)
Céh: -
Re: [Event] SAO világ show!
by Kazuma Pént. Okt. 03 2014, 00:35
Némán ültek egymás mellett a sötét nappaliban a képernyőre szegeződő tekintettel. Nézték, ahogy az őrült fiú ráveszi társát, hogy megöljenek másik két kölyköt. Csendben figyelték, ahogy a kés kérlelhetetlenül vág bele újra és újra a szerencsétlenek húsába, míg gyönyörű, vörösen fénylő pixelekké nem váltak. Hiába nem értettek vele egyet, lassan megtanulták értékelni azt a furcsa harcot, ami nap mint nap lezajlott a szemük előtt. Már rég megbocsátott neki mindent. Elvégre ő sem szörnyeteg. Jó oka van ezt tenni. Továbbra is a képernyőre szegeződő tekintettel előhalászott egy kis jegyzetfüzetet és egy tollat. Két nevet firkantott a lista végére. Végignézett a neveken és elismerte. Tényleg meg kellett halniuk. Kétség sem fér hozzá, hogy oka volt a haláluknak. Ennek így kelett lennie. Már épp elszakította volna a tekintetét a képernyőről, de aztán valami mégis odaszögezte. A maszkos újra lecsapott. Ezúttal a társára. Rezzenéstelen arccal nézte tovább a jelenetet, de a maszkos keze ezúttal sem hezitált sokáig. Ismét előhalászta a kis füzetet és felírta az újabb nevet is. Kazuma egyedül maradt a sötét járatban, így végre biztos lehetett abban, hogy van ideje kiszaladni a konyhába. A felesége természetesen a nappaliban maradt. Egyszerűen képtelen volt levenni a szemét a tévéről.
- Szívem! Kérsz valamit? - kiáltott a férfi a konyhából, de a másik nem válaszolt. Sosem volt egy beszédes típus, vagy olyan, aki kiszipolyozná az embert. Bár ennél élénkebb szokott lenni. Az utóbbi időben vált csak szokásává, hogy egyáltalán nem válaszol egy kérdésre. Bizonyára megint szomorú. Mióta elindult a műsor sokat volt az, de az utóbbi időben már ez is kiveszett belőle. Hyuuga azonban nem zavartatta magát túlzottan. Már megszokta. Ma is csak magának készíti a teát. Hamarosan gőzölgő bögrével tért vissza a tévé elé. A képernyőn egy holló száguldott messze, egy fénylő csillag társaságában. Feleségéhez fordult és az orrához emelte a bögrét.
- Biztos nem kérsz? - mosolygott rá, de az nem válaszolt. Abban a pillanatban viszont lekapcsoltak a lámpák és a tévé is elhallgatott. Teljes sötétség borult a szobára. Hyuuga elgondolkodott, de hamar rájött, hogy mi a probléma. Nagyjából a műsor kezdete óta nem fizethették a villanyszámlát. Némán állt a sötétben, kezében a lassan kihűlő teával. Hyuuga mindig is értelmes, megbocsátó emberként tekintett magára. Sosem volt haragtartó típus. Egy dolgot azonban nem tudott megbocsátani. Letette a hideg bögrét a kis asztalra és megcsókolta a hideg, száraz ajkakat. Végül elindult a garázs felé. Az ajtón kilépve megcsapta orrát a friss levegő. A házat belengő nehéz szag után, szinte a szabadságot jelentette számára. Végignézve magán észrevette, hogy valami vörös ragacs került a kezére és gyorsan elkezdte dörzsölni.
- Hülye tea... - morogta, ahogy beszállt a kocsijába. Jó érzéssel töltötte el, hogy újra úton lehet, még ha nem is megy túl messze. Kinyomta a rádiót és csak a motor zugására figyelt.
Pár perc alatt aztán meg is érkezett, a nagy, egyszerű épület elé. Felkapta az anyósülésen heverő kis csomagot, majd kiszállt a kocsiból. Nem okozott gondot bejutni az épületbe, ugyanis régi ismerősként üdvözölte a bejáratnál strázsáló őr. Céltudatosan haladt végig a lépcsőkön, majd végig a folyosón a keresett szobáig. Sokszor járta be ezt az utat, de általában nem egyedül. Most viszont valószínűleg utoljára látogatott el ide. Benyitott a fiú szobájába és leült az ágy szélére. Letette a csomagot és ránézett. Az arca nyugodt volt és beteges mint mindig. Az eltelt hónapok alatt nem sokat változott. Milyen furcsa belegondolni, hogy lassan két éve mozdulatlanul fekszik, mégis milyen sokat tett ezalatt. Persze ő már mindent megbocsátott neki. Hiszen nem haragtartó.
- Kazuma... fiam. - mások azonban képtelenek erre. - Sajnálom... - megfogta a sisakot és a fiú csukott szemeit nézte. Tudta, hogy így lesz a legjobb. Lehúzta a fejéről a sisakot. Abban a pillanatban furcsa elektromos zaj töltötte meg a szobát és a fiú szeme felpattant, az izmai összerándultak. Majd ernyedten terült el az ágyon. Hyuuga elővette a jegyzetfüzetet és újabb neveket firkantott rá: Fujiwara Kazuma, Fujiwara Hyuuga. A füzetet és a tollat, fia mozdulatlan mellkasára tette és kezébe vette a kis csomagot, amit magával hozott. Kibontotta és kezébe vette a benne heverő tárgyat. A feleségére gondolt, akit a nappaliban hagyott. Végül meghúzta a ravaszt.
- Szívem! Kérsz valamit? - kiáltott a férfi a konyhából, de a másik nem válaszolt. Sosem volt egy beszédes típus, vagy olyan, aki kiszipolyozná az embert. Bár ennél élénkebb szokott lenni. Az utóbbi időben vált csak szokásává, hogy egyáltalán nem válaszol egy kérdésre. Bizonyára megint szomorú. Mióta elindult a műsor sokat volt az, de az utóbbi időben már ez is kiveszett belőle. Hyuuga azonban nem zavartatta magát túlzottan. Már megszokta. Ma is csak magának készíti a teát. Hamarosan gőzölgő bögrével tért vissza a tévé elé. A képernyőn egy holló száguldott messze, egy fénylő csillag társaságában. Feleségéhez fordult és az orrához emelte a bögrét.
- Biztos nem kérsz? - mosolygott rá, de az nem válaszolt. Abban a pillanatban viszont lekapcsoltak a lámpák és a tévé is elhallgatott. Teljes sötétség borult a szobára. Hyuuga elgondolkodott, de hamar rájött, hogy mi a probléma. Nagyjából a műsor kezdete óta nem fizethették a villanyszámlát. Némán állt a sötétben, kezében a lassan kihűlő teával. Hyuuga mindig is értelmes, megbocsátó emberként tekintett magára. Sosem volt haragtartó típus. Egy dolgot azonban nem tudott megbocsátani. Letette a hideg bögrét a kis asztalra és megcsókolta a hideg, száraz ajkakat. Végül elindult a garázs felé. Az ajtón kilépve megcsapta orrát a friss levegő. A házat belengő nehéz szag után, szinte a szabadságot jelentette számára. Végignézve magán észrevette, hogy valami vörös ragacs került a kezére és gyorsan elkezdte dörzsölni.
- Hülye tea... - morogta, ahogy beszállt a kocsijába. Jó érzéssel töltötte el, hogy újra úton lehet, még ha nem is megy túl messze. Kinyomta a rádiót és csak a motor zugására figyelt.
Pár perc alatt aztán meg is érkezett, a nagy, egyszerű épület elé. Felkapta az anyósülésen heverő kis csomagot, majd kiszállt a kocsiból. Nem okozott gondot bejutni az épületbe, ugyanis régi ismerősként üdvözölte a bejáratnál strázsáló őr. Céltudatosan haladt végig a lépcsőkön, majd végig a folyosón a keresett szobáig. Sokszor járta be ezt az utat, de általában nem egyedül. Most viszont valószínűleg utoljára látogatott el ide. Benyitott a fiú szobájába és leült az ágy szélére. Letette a csomagot és ránézett. Az arca nyugodt volt és beteges mint mindig. Az eltelt hónapok alatt nem sokat változott. Milyen furcsa belegondolni, hogy lassan két éve mozdulatlanul fekszik, mégis milyen sokat tett ezalatt. Persze ő már mindent megbocsátott neki. Hiszen nem haragtartó.
- Kazuma... fiam. - mások azonban képtelenek erre. - Sajnálom... - megfogta a sisakot és a fiú csukott szemeit nézte. Tudta, hogy így lesz a legjobb. Lehúzta a fejéről a sisakot. Abban a pillanatban furcsa elektromos zaj töltötte meg a szobát és a fiú szeme felpattant, az izmai összerándultak. Majd ernyedten terült el az ágyon. Hyuuga elővette a jegyzetfüzetet és újabb neveket firkantott rá: Fujiwara Kazuma, Fujiwara Hyuuga. A füzetet és a tollat, fia mozdulatlan mellkasára tette és kezébe vette a kis csomagot, amit magával hozott. Kibontotta és kezébe vette a benne heverő tárgyat. A feleségére gondolt, akit a nappaliban hagyott. Végül meghúzta a ravaszt.
Kazuma- Árnyharcos
- Hozzászólások száma : 918
Join date : 2012. Sep. 26.
Age : 29
Tartózkodási hely : otthon, vagy nem...
Karakterlap
Szint: 23
Exp: (304/2100)
Céh: -
Re: [Event] SAO világ show!
by Morrigan Hétf. Okt. 13 2014, 18:17
![[Event] SAO világ show! Hqdefault](https://2img.net/h/i.ytimg.com/vi/hxHPyY7FSGo/hqdefault.jpg)
A szimpatikus arcszerkezetű nő arcát vállig érő, barna haj keretezi, hatalmas, gesztenyebarna szemeivel pedig Bambit megszégyenítő módon képes megértően és szeretetteljesen pislogni. Tökéletes erre a műsorra. Esze ugyan nincs sok, de képes eladni a szemetet azoknak a nézőknek, akik imádják, ha valaki szánalmasabb náluk. Hiszen a mai média már erről szól, ezt mind tudjuk nagyon jól.
A közönség szolid tapsolás kíséretében köszön el előző vendégeiktől. A fogadó, amit most egy talk show-nak rendeztek be ezen különleges esemény alkalmából - hiszen tudomásukra jutott, hogy ezt mindet most látni fogják odakint, az élőek a rendes, normális, fizikai, valóságos, materiális világban is - , már-már egészen más feelinget mutat magáról, mint amilyen valójában. Ami azt illeti, a berendezési tárgyakkal híján voltak, így a mindenféle csicsás, színes szlogenek és műsornév helyett a képernyőt bámuló nézőknek be kell érniük azzal a virágfűzérekből kirakott betűsorból, amit hirtelen össze tudtak állítani. Még szerencse, hogy találtak olyan növénylátót, aki képes volt erre, és még alapanyagot is adott. Igaz, a műsor után ezt vissza is kapja. Nem lesz ettől semmi baja egy növénynek sem. Mintha csak minecraftolna vele.
- Mai következő vendégünk a Monique Show-ban egy beast teamer, aki azt állítja, beastje elviselhetetlen. Köszöntsük Morrigant! - a közönség tapsol, a zenészek pedig belekezdenek egy jó fajta metál dalba, hogy kísérő zenét szolgáltassanak a belépő nőnek. Mindezt lantokon, és a sao világában fellelhető egyéb hangszereken. Morrigan biccent egyet a képzeletbeli kamerának, valamint a nézőknek és a műsorvezetőnek, Monique-nak is, majd helyet foglal a bárpulttól elkuncsorgott széken.
- Köszöntelek a műsorban, Morrigan. Azt állítod magadról, hogy beast teamer vagy. Ez micsoda pontosan? El tudod nekünk magyarázni?
- Szia, Monique. Igen, Beast Teamer vagyok. Az olyan, mint az állatidomár, csak badasebb.
- Ezt hogy érted? Tudsz kicsit bővebb lenni?
- Hát, az állatidomárok tojást kapnak, mint a Pokémonban. Majd egyszer csak kikel a tojásuk, és bébi koruk óta így nevelik a petjüket. Mi, Beast Teamerek azonban nem szerzünk tojást. Egy rendes és igazi mobot fogunk be. Ez pedig keményebb munka.
- Értem. Jelent ez valami más különbséget is? Vagy játéktechnikailag minden ugyanaz?
- Ugyanaz a szisztéma a pontozásban, mint az állatidomároknak. Na nem akarom megsérteni őket. De szerintem túl könnyű dolog tojást nevelgetni. Lámaság az egész.
- Értem. Azt mondják viszont, hogy te nem igazán jössz ki a peteddel. Bocsánat, a beasteddel. - pillant rá a kezében tartott súgópapírra, ahova a jegyzeteket írta.
- Hát valóban nem. Néha azt kívánom, bárcsak sose találkoztam volna vele. Én azelőtt kardforgató voltam, és remekül megvoltam vele. Végtére is ez SWORD art online. Aszittem, erről szól a játék. Erre idejövök, megment engem egy pók, miután az egész céhem lemészárolta az összes társa, és hopp, meg se tudok fogni egy kardot. Legfeljebb, ha el akarom adni.
- Milyen érzés, hogy meghalt az összes céhtagod?
- Erről inkább nem beszélnék.
- Rendben. Mesélnél nekem kicsit Daeváról? Úgy tudom, így nevezik a beastedet.
- Valóban, de nagyon szeretem becézgetni. Pokolfajzat, nyolclábú, szőrös veszedelem, pukkancs, nyomorék, ördögfióka, megalomániás pszicho-nyolcláb, nyolcballábas, és hasonló kedvességek. Tudod, az a baj vele, hogy folyamatosan éget. Bárkivel találkozik, egyből elkezdi sértegetni, még mielőtt a nevüket megtudnánk. Soha egy céh nem fog felvenni minket, ha ilyen marad.
- Hát igen. Most elhúzzuk a pavilont, Daeva pedig így nem fogja tudni, hogy itt vagy. - két fiú oda is rak egy díszletelemet, ami eltakarja Morrigant a majd belépő Daevától. Igazán profi a szervezés.
- Most, hogy mindezt tudjuk, köszöntsük legújabb vendégünket, Daevát, az óriáspókot! - a közönség tapsol, majd a zenekar újra belekezd a kísérőzenébe. Ezúttal szimfonikus dallamokat hallani, valamelyik szonátából. Daeva mindig is híres volt kifinomult ízléséről. Nincs is jobb az igazi zenénél, amiben igazi hangszerek játszanak. Nem pedig azok a csörömpölések, amiket Morrigan szeret. Az óriáspók, aki egyébként nincs is egészen tenyérnyi méretű, nyolc lábával odaiszkol a székéhez, s lazán felmászik a magas bárszékre ízelt lábainak köszönhetően. Kényelmesen helyet foglal rajta, néhány kezében a sokból pedig egy fehér színű gombolyagot hordoz.
- Üdvözöllek a műsorban, Daeva. Mesélj kicsit magadról!
- Üdvözletem, Monique. \_¬ Én vagyok a rettegett és félelmetes Daeva, a játékosok veszte, az áruló házi petek eltiprója, valamint Aincrad leendő Úrnője. \_¬ - csápol két szabad kezével, hogy begyűjtse a sikereket. Páran halkan elkuncogják magukat a nézőtérből.
- Értem. Mi az a fehér valami a kezedben? Szabad ezt tudni?
- Hát persze, hogy szabad. Ez egy ajándék, amit unalmamban neked készítettem, Monique. - nyújtja át a műsorvezetőnek a gombolyagot, ami mint kiderül, egy összecsavart csipketerítő. Monique kibontja azt, s egy már-már művészi terítő tárul a szeme elé. Középpontban önmagának a pontos hasonmása, amint egy hatalmas óriáspók hálójában véreztetik ki.
- Hát ez igazán gyönyörű. Te magad készítetted?
- Bizony, így van.
- Köszönöm. Nos, Daeva, úgy tudjuk, te nem egy közönséges pet vagy, hanem egy igazi beast. Mesélnél nekünk kicsit erről? Hogy mégis hogy történt ez?
- Az úgy volt, hogy szokásos köreimet tettem az erdőben. Megöltem néhány játékost, és ilyen apróságok. Mint minden hétfőn. Éppen azon voltam, hogy Morrigant is megöljem, ám akkor aktiválódott a recesszív program.
- Recesszív program? Az mégis miféle?
- Hát ami csak lappang bennem. Igazából majdnem mindegyik közönséges mob tartalmazza az idomíthatóság programját, de százezer esetből egyszer fordul elő olyan, hogy aktiválódik is. Teljesen véletlenszerűen.
- Értem. Miként változott azóta az életed?
- Hát kérlek, Monique, elég sokmindenben. Azóta egyetlen játékost sem öltem. Pedig legszívesebben most is neked rontanék, és kiirtanálak ebből a programból. Nekem te csak egy undorító vírus vagy. De nem tehetem, mert kénytelen vagyok azt tenni, amit Morrigan mond. A vérszomj nem tűnt el a programomból.
- Vérszomj?
- A mobok ezért akarnak játékosokat ölni. Van bennünk egy program, aminek ez a neve, vérszomj. Ha játékost látunk, ölni akarunk. Egy ösztön. Morrigan viszont ezt nem tudja, és azt hiszi, majd csak úgy megváltozom. Hát nem! Mindannyian a lábaimat fogjátok csókolgatni! Térdre, rabszolgák! \_¬
- Tehát akkor nem is kedveled Morrigant?
- Dehogynem. Csak meg akarom ölni. Ilyen egyszerű. ¬_¬
- Értem. Tudod, készültünk neked egy meglepetés vendéggel. Hiszen ez a műsor lényege. Mindez kiderül a reklám után.
- Úgy legyen.
...::: R E K L Á M :::...
A tévé előre figyelmezteti a nézőket, Morrigan világi spanjait és barátait, otthonából és a régi szakaszából egyaránt, hogy most van itt az ideje a mosdó, valamint cigaretta szüneteknek. A kollégái, egytől-egyig megtermett férfiak, mégis csak katonaságból ismeri őket, mindannyian I
Morrigan pólót viselvén szurkolnak kedvencüknek. Mégis csak jobb így látni őt, ebben a szürreális világban, mint a kórházi ágyon fekve. Talán csak családtagjai azok, akik nem képesek annyira ellazulni, mint Morrigan régi társai. Azonban az ő arcukon is feltűnik némi derű, mikor látják, gyermekük, testvérük, unokatesójuk, vagy éppen csak akárkijük köszöni szépen, jól van. Talán ők is felfogják, hogy azért kapják ezt a műsort, hogy ne keseregjenek miatta. Megoldja ő a helyzetet, elég nagylány már. Inkább ünnepeljék az életet, semmint siránkozzanak valami miatt, ami ellen semmit sem tehetnek. Amíg pedig az újabb söröket és pezsgőket bontják, mert az ő társaságukban bizony ünnepelik, hogy Morrigan még életben van, a reklámok pörögnek mindaddig, míg van, aki fizet érte.Látogass el Aincrad első és egyetlen Szépségszalonjába! Konkurencia - amit majd benned látnak.
Keresd a Kezdetek Városában St. Germaint Alkímialabor mellett.
A Másvilág
A jövő generáció új RPG-je. A Sword Art Online
alkotóitól.
...::: M Ű S O R A J Á N L Ó :::...
Dr. Sierro's Dungeon Crawling Murder!!4!!4!!4gyöktizenhat!4!!
Csatlakozz a királysághoz! Big fun! Much murder! Good lookin' gals!
Hamarosan Aincradban... Keresd a hirdetőtáblákon.
...::: T Á R S A D A L M I C É L Ú H I R D E T É S :::...
Egy élet... egy érték. Egy boss fight, egy felelősség.
Ne veszítsetek még több életet. Védekezzetek.
Burok - bármikor jól jöhet.
Keresd a Kezdetek Városában St. Germaint Alkímialabor mellett.
A Másvilág
A jövő generáció új RPG-je. A Sword Art Online
alkotóitól....::: M Ű S O R A J Á N L Ó :::...
Dr. Sierro's Dungeon Crawling Murder!!4!!4!!4gyöktizenhat!4!!
Csatlakozz a királysághoz! Big fun! Much murder! Good lookin' gals!
Hamarosan Aincradban... Keresd a hirdetőtáblákon.
...::: T Á R S A D A L M I C É L Ú H I R D E T É S :::...
Egy élet... egy érték. Egy boss fight, egy felelősség.
Ne veszítsetek még több életet. Védekezzetek.
Burok - bármikor jól jöhet.
- Üdvözlöm nézőinket újra a Monique Showban. Műsorunk előző perceiben megismerhettük Morrigant, a Beast Teamert, valamint Daevát, a szörnyűséges óriáspók bébit. Lássuk, mit fog szólni Morrigan mindahhoz, amit Daeva elmondott nekünk.
Tapsvihar kíséretében áll a kamera elé a két segéd, majd elviszik a manuálisan odatámasztott pavilont, amivel elfedték Morrigan ottlétét. A pók szemei mintha kidüllednének, mikor a drámai háttérzene kíséretében - melyet természetesen a helyi zenekar szolgáltat továbbra is - megpillantja Morrigant. Nem lehetünk benne biztosak azonban. Hiszen egy pókról van szó. Egészen mások az arcmimikái egy humanoid formájú lényhez képest.
- Morrigan. Mit szólsz mindahhoz, amit Daeva elmondott nekünk? Mi mindent tudtál meg?
- Hát szóhoz se jutok...
Nekem eddig ezt miért nem mondta?- Valóban. Eddig miért nem szóltál erről Morrigannek, Daeva?
- Hát mert túlzottan ostobának tartottam ahhoz, hogy felfogjon egy olyan bonyolult dolgot, amilyen a magamfajta entitás is.
- Ostobaaaa?! Kit neveztél te ostobának? >.>
- Jajj, most meg ne sértődjél itt nekem. Én is elviselem, amikor csúnyán beszélsz rólam! Teeee, némber! Khhhh... ¬_¬
- Hogy azt a *sípolás* jó *sípolás* mindenségidet, te kis *síp, síp, síp*!4!!! - áll fel székéből, s hamarosan, hogy a verekedést megelőzzék, két securitys emberke - akik gyanúsan hasonlítanak azokra, akik a pavilonokat hozták és tologatták - fogja le a nőt.
- Műsorunknak azt hiszem, itt vége. - mondja a mikrofonként használt irányítópálcába Monique, miközben a háttérben a securitysek Morrigannel és Daevával bajlódnak.
- Megtanultuk, hogy nem minden az, aminek látszik, néha pedig megértéssel kell szeretteinkhez fordulnunk, hogy kiderítsük, mi a baj. Mára ennyi, nézzetek engem holnap délután is. További kellemes szép estét! - a közönség tapsol, Morrigan beszédét még sípolja a műsor, a zenekar pedig az outro zenével búcsúzik a közönségtől.
Morrigan- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 180
Join date : 2013. Aug. 16.
Age : 34
Karakterlap
Szint: 10
Exp: (50/500)
Céh: -
Re: [Event] SAO világ show!
by Kirigaya Suguha Hétf. Dec. 01 2014, 18:33
Shukaku
Morrigan
Kazuma
Szophie
Hinari
Chancery
Cearso
Danee
Anatole Saito
Saya
Mindannyiuk jutalma 200 arany.^^
Aki akar, az még továbbra is írhat.:3
Morrigan
Kazuma
Szophie
Hinari
Chancery
Cearso
Danee
Anatole Saito
Saya
Mindannyiuk jutalma 200 arany.^^
Aki akar, az még továbbra is írhat.:3
Beírva (Ros)
Kirigaya Suguha- Mesélő
- Hozzászólások száma : 625
Join date : 2013. May. 18.
Karakterlap
Szint: 1
Exp: (10/10)
Céh: -
Re: [Event] SAO világ show!
by Malcolm Csüt. Márc. 12 2015, 20:30
A gyásznépet közel egyenlő arányban tették ki a japánok és a kanadaiak. Sokan voltak, meglehetősen sokan, változó korosztályból. A fiatal huszonévesek nagyjából egy gócban tömörültek, feltehetően az elhunyt egykori szaktársai lehettek. Úgy tűnik még két és fél év után is van bennük annyi tisztelet és rokonszenv, hogy elmentek utolsó búcsút venni egykori barátjuktól. Néhányan könnyeznek, a többség pedig inkább csak feszengve vagy meredten néz maga elé. Nem mernek az anyára tekinteni és a többi közeli családtagra.
Hogy milyen érzés lehet szülőként elveszíteni a gyermekedet? Ráadásul az egyetlent? Minden bizonnyal borzalmas. Ki egyszer életet adott és világra hozta, most szívesebben távozna-e világról, hogy életét adhassa gyermeke helyett. Bárkinek az elvesztését könnyebb feldolgozni, kivéve a gyermekét. Aki előtt még ott állt az egész élet, akinek tervei, céljai voltak. Szinte alig élt még. Még meg sem tapasztalta igazán, milyen is élni. Az élet örömeit, ahogy mondani szokták...
Anatole Saito 865 napot, 1 órát és 13 nyomorúságos percet töltött abban a játéknak nevezett tébolydában, amely végül tönkretette a karrierét, a jövőjét, az életét. Fanatikusan szerette azt a világot, amely végül beszippantotta és maga alá temette. Hiába szépítjük, onnantól kezdve, hogy a szerverleállás idején mégis visszatért a Sword Art Onlineba, megpecsételődött a sorsa. Pedig az OFF idején lett volna lehetősége kiszállni. S az apa, aki ekkor jelen volt, s hagyta fiát visszamenni, élete végéig cipelni fogja a lelkiismeretén ezt a mázsás súlyt. Feleségével már hónapokkal ezelőtt megromlott a kapcsolata, most mégis úgy fogják egymás kezét, mintha soha többé nem akarnák elengedni. Lehet így is van. Már csak árnyékuk egykori önmaguknak, teljesen felőrölték mindkettőjüket az elmúlt hónapok eseményei, a köztük lévő mély szerelem pedig már rég nem létezik. Most is csupán mankói egymásnak. A férfi teljesen beletemetkezett a munkájába, a nő pedig hetek óta ki sem mozdult a házukból. Mit számít ilyenkor a pénz, a fényűző élet? Hiába költöttek több millió jent vagy dollárt az orvosi fejlesztésekre, mégsem tudtak egyetlen olyan specialistát sem felfogadni, aki merte volna vállalná, hogy agyi károsodás nélkül kihozza a fiukat a virtuális világból.
Hogy fel volt-e készülve az anya arra, hogy elveszíti a fiát? Fel lehet-e ilyesmire készülni egyáltalán? Az viszont bizonyos, hogy voltak jelek, amelyek arra utaltak, hogy a fiú egyre mélyebbre kerül a lejtőn. Még a gyilkosságokat is el tudták volna valahogy tusolni, de saját magától, a megrögzöttségétől nem tudták volna megmenteni. Mindenáron ki akarta vinni a játékot, mindenáron meg akarta védeni a társait és ez már odáig fajult, hogy valóban nem válogatott az eszközök között. Nem tudták másra fogni, minthogy túl sok veszteség érte odabent és már nem volt teljesen tiszta az elméje. Ez persze nem mentség, csupán a szülők számára ad némi hamis megnyugvást.
A gyászolók sorban állnak a kisírt szemű nő és a falfehér, karót nyelt férfi előtt. Mindannyian részvétüket nyilvánítják, a nyugati rokonok, ismerősök időnként meg is ölelik az anyát és arra kérik, hogy maradjon erős, ne hagyja el magát és legyenek egymás támaszai a férjével. Úgy tűnik mindenki érzi rajtuk, hogy mennyire megromlott a viszonyuk. Aztán amikor úgy tűnik vége, nem kell több emberrel kezet fogni, nem kell több sajnálkozást hallgatni, akkor vonakodva ugyan, de odalép hozzájuk még egy idegen, középkorú házaspár. A feleség meg sem mer szólalni, a férje szinte odatuszkolja, egyértelmű, hogy erősen vacilláltak, hogy odamenjenek-e egyáltalán. Csak akkor kezd a férfi beszélni, amikor már kellő távolságban van a többi gyászoló.
- Szeretnénk mély és legőszintébb részvétünkről biztosítani önöket. - Angolul beszél, erős amerikai akcentussal, és a származása a fizimiskáján is látszik. Lassan beszél, jól artikuláltan, de akkor sem tagadhatná le a szülőhazáját. - Anthony Martin szülei vagyunk... - Az anya az idegen férfira emeli tekintetét, szemeiben könnyek gyűlnek, nyakán megfeszülnek az inak, ajkai megremegnek. Ismeri ezt a nevet. Ismeri. A fia gyilkosának valódi neve. Hogy merészelik? Hogy kerülnek ide? Hogy merészelik? Végül mégsem szól, csak egymás után gördülnek le a könnycseppek fakó, ráncoktól mostanra erősen barázdált arcán.
- Kérem távozzanak! - szólítja fel őket ellenvetést nem tűrő hangon az apa. Az amerikai nő összerezzen az apa kimért, indulatos hangját hallva és próbálja elhúzni onnan a férjét. A férfi viszont szikáran megáll és csak azért is elmondja, miért érkeztek.
- Hozza létre az alapítványt! Könyörögve kérem hozza létre a fia álmát, azt az alapítványt, amiről utoljára beszélt abban az újságban! Mi leszünk az elsők, akik adományozni fogunk. Kérem, engedje, hogy könnyítsünk a lelkiismeretünkön! - Az apa eddigi érzelemmentes arcán most olyan indulatok látszanak, amiket soha, senkinek sem enged látni. Most viszont nem fogja vissza magát és kiszakad belőle az az egyetlen mondat, ami mind a négyüknek rendkívüli fájdalmat okoz: - Ha valóban könnyíteni akar a lelkiismeretén, akkor vegye le a fia fejéről a sisakot... - majd sarkon fordul és elvezeti onnan síró feleségét.
Egy héttel később létrejött az ASA, vagyis az Anatole Saito Alapítvány, amely azért látott napvilágot, hogy felkarolja azokat a játékosokat, akiknek nehezen megy a visszailleszkedés a kinti társadalomba. Az első adományozó a Martin házaspár volt.
Hogy milyen érzés lehet szülőként elveszíteni a gyermekedet? Ráadásul az egyetlent? Minden bizonnyal borzalmas. Ki egyszer életet adott és világra hozta, most szívesebben távozna-e világról, hogy életét adhassa gyermeke helyett. Bárkinek az elvesztését könnyebb feldolgozni, kivéve a gyermekét. Aki előtt még ott állt az egész élet, akinek tervei, céljai voltak. Szinte alig élt még. Még meg sem tapasztalta igazán, milyen is élni. Az élet örömeit, ahogy mondani szokták...
Anatole Saito 865 napot, 1 órát és 13 nyomorúságos percet töltött abban a játéknak nevezett tébolydában, amely végül tönkretette a karrierét, a jövőjét, az életét. Fanatikusan szerette azt a világot, amely végül beszippantotta és maga alá temette. Hiába szépítjük, onnantól kezdve, hogy a szerverleállás idején mégis visszatért a Sword Art Onlineba, megpecsételődött a sorsa. Pedig az OFF idején lett volna lehetősége kiszállni. S az apa, aki ekkor jelen volt, s hagyta fiát visszamenni, élete végéig cipelni fogja a lelkiismeretén ezt a mázsás súlyt. Feleségével már hónapokkal ezelőtt megromlott a kapcsolata, most mégis úgy fogják egymás kezét, mintha soha többé nem akarnák elengedni. Lehet így is van. Már csak árnyékuk egykori önmaguknak, teljesen felőrölték mindkettőjüket az elmúlt hónapok eseményei, a köztük lévő mély szerelem pedig már rég nem létezik. Most is csupán mankói egymásnak. A férfi teljesen beletemetkezett a munkájába, a nő pedig hetek óta ki sem mozdult a házukból. Mit számít ilyenkor a pénz, a fényűző élet? Hiába költöttek több millió jent vagy dollárt az orvosi fejlesztésekre, mégsem tudtak egyetlen olyan specialistát sem felfogadni, aki merte volna vállalná, hogy agyi károsodás nélkül kihozza a fiukat a virtuális világból.
Hogy fel volt-e készülve az anya arra, hogy elveszíti a fiát? Fel lehet-e ilyesmire készülni egyáltalán? Az viszont bizonyos, hogy voltak jelek, amelyek arra utaltak, hogy a fiú egyre mélyebbre kerül a lejtőn. Még a gyilkosságokat is el tudták volna valahogy tusolni, de saját magától, a megrögzöttségétől nem tudták volna megmenteni. Mindenáron ki akarta vinni a játékot, mindenáron meg akarta védeni a társait és ez már odáig fajult, hogy valóban nem válogatott az eszközök között. Nem tudták másra fogni, minthogy túl sok veszteség érte odabent és már nem volt teljesen tiszta az elméje. Ez persze nem mentség, csupán a szülők számára ad némi hamis megnyugvást.
A gyászolók sorban állnak a kisírt szemű nő és a falfehér, karót nyelt férfi előtt. Mindannyian részvétüket nyilvánítják, a nyugati rokonok, ismerősök időnként meg is ölelik az anyát és arra kérik, hogy maradjon erős, ne hagyja el magát és legyenek egymás támaszai a férjével. Úgy tűnik mindenki érzi rajtuk, hogy mennyire megromlott a viszonyuk. Aztán amikor úgy tűnik vége, nem kell több emberrel kezet fogni, nem kell több sajnálkozást hallgatni, akkor vonakodva ugyan, de odalép hozzájuk még egy idegen, középkorú házaspár. A feleség meg sem mer szólalni, a férje szinte odatuszkolja, egyértelmű, hogy erősen vacilláltak, hogy odamenjenek-e egyáltalán. Csak akkor kezd a férfi beszélni, amikor már kellő távolságban van a többi gyászoló.
- Szeretnénk mély és legőszintébb részvétünkről biztosítani önöket. - Angolul beszél, erős amerikai akcentussal, és a származása a fizimiskáján is látszik. Lassan beszél, jól artikuláltan, de akkor sem tagadhatná le a szülőhazáját. - Anthony Martin szülei vagyunk... - Az anya az idegen férfira emeli tekintetét, szemeiben könnyek gyűlnek, nyakán megfeszülnek az inak, ajkai megremegnek. Ismeri ezt a nevet. Ismeri. A fia gyilkosának valódi neve. Hogy merészelik? Hogy kerülnek ide? Hogy merészelik? Végül mégsem szól, csak egymás után gördülnek le a könnycseppek fakó, ráncoktól mostanra erősen barázdált arcán.
- Kérem távozzanak! - szólítja fel őket ellenvetést nem tűrő hangon az apa. Az amerikai nő összerezzen az apa kimért, indulatos hangját hallva és próbálja elhúzni onnan a férjét. A férfi viszont szikáran megáll és csak azért is elmondja, miért érkeztek.
- Hozza létre az alapítványt! Könyörögve kérem hozza létre a fia álmát, azt az alapítványt, amiről utoljára beszélt abban az újságban! Mi leszünk az elsők, akik adományozni fogunk. Kérem, engedje, hogy könnyítsünk a lelkiismeretünkön! - Az apa eddigi érzelemmentes arcán most olyan indulatok látszanak, amiket soha, senkinek sem enged látni. Most viszont nem fogja vissza magát és kiszakad belőle az az egyetlen mondat, ami mind a négyüknek rendkívüli fájdalmat okoz: - Ha valóban könnyíteni akar a lelkiismeretén, akkor vegye le a fia fejéről a sisakot... - majd sarkon fordul és elvezeti onnan síró feleségét.
Egy héttel később létrejött az ASA, vagyis az Anatole Saito Alapítvány, amely azért látott napvilágot, hogy felkarolja azokat a játékosokat, akiknek nehezen megy a visszailleszkedés a kinti társadalomba. Az első adományozó a Martin házaspár volt.
(jutalom beírva)
Malcolm- Árnyharcos
- Hozzászólások száma : 261
Join date : 2014. Nov. 27.
Karakterlap
Szint: 41
Exp: (6854/6900)
Céh: -
Similar topics» [Event] Karácsonyi event, avagy Nicholas visszatér
» [Küldetés] Más Világ 1.
» [Küldetés] Kifordított világ
» [Event] - Easter event, avagy: Az ázott nyúl és tükörtojás.
» [Event] Karácsonyi event, avagy Nicholas visszatér
» [Küldetés] Más Világ 1.
» [Küldetés] Kifordított világ
» [Event] - Easter event, avagy: Az ázott nyúl és tükörtojás.
» [Event] Karácsonyi event, avagy Nicholas visszatér
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.|
|
|