Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Go down

default Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/

Témanyitás by Ayse on Csüt. Jún. 26 2014, 11:12


A fegyverboltokban gyönyörködtem sorra és sorra, a kirakatokban, és számtalan ócskásnál is megfordultam. Hiába a levetett fegyver is érték egy ügyes harcos kezében. Így mivel engem harcosnak teremtettek, bizony érteni is fogok a nagyszabású fegyverekhez. És ezért mindent meg is teszek. Naponta többször edzek de látszatát még nem látom, ami nem jelenti azt hogy nincs is. Majd idővel amint fejlődnek a pontjaim úgy fogom egyre inkább érezni miként forgassam a fegyverem az ellenfeleim húsában. Bár legutóbb lemondtam a kardomról, mivel az ellenfelem is lemondott a fegyveréről, valahogy sértőnek találtam, így én is eldobtam a saját kétkezes fegyverem és csupán pusztakézzel harcoltunk. Hosszabb volt így a harc és igaz csupán egy hajszálon múlott de győztem. És győzni fogok most is… Ismét a küzdőtéren találtam magam. Sokan voltak ma is, mint ahogy tegnap és azelőtt, na meg persze azelőtt… vártam a soromra, ami nem érkezett el, mivel akadt aki nem állt ki velem, mondván hogy még csak gyerek vagyok, nincs itt semmi keresnivalóm… de akadt aki elfogadta a kihívásom és újabb győzelmet bezsebelve tértem vissza a fogadóba. Mára elég is volt, ennyi, egyenlőre. A pincéreknek feladtam a rendelést és nem kellett sok, már hozzák is a rendelésem. A hely zsúfolásig volt tömve hisz hiába… a küzdőtérről megfáradt játékosok mind, ide térnek be… A helyemen ülve is akadt aki nem igen fért el mellettem, és székemet megbillentve tért bentebb csak, aki szembe találkozott nem épp kedves gyilkos pillantásommal. Éhes voltam, így enni akartam, nem pedig lökdösődők áldozata lenni. Majd ismét kanalaztam egyet ami visszaloccsant a levesbe… nos most telt be a pohár. Székemet kilökve felálltam, és a fejébe húztam a mellettem lévő helyét nem találó lánynak a levest…



A hozzászólást Ayse összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jún. 29 2014, 18:27-kor.

_________________
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ V74586
Betűszinem:#971140
Háttér szinem:#954863

Pontos adataim: Itt.
Ayse
Ayse
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 420
Join date : 2014. Feb. 20.
Tartózkodási hely : Mögötted. :P

Karakterlap
Szint: 19
Exp:
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ Vo36oi1359/1400Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ 2yjvlht  (1359/1400)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/

Témanyitás by Suzume on Szomb. Jún. 28 2014, 19:48

Most, hogy végre kasztot váltottam ideje volt kicsit gyakorolnom és felmérnem az íjászok gyengeségeit és erősségeit. Erre a legjobb alkalom egy kt meccs lenne. Még sosem küzdőtereztem ebben a játékban, értékes tapasztalatokat gyűjthetnék azzal, hogy most lemegyek, és így is tettem. Az arénában elég sokan voltak igaz nem is tudom miért lepődöm meg ezen hiszen a legtöbb mmo-ban mindig így van. Az emberek szeretnek fajtársaikkal pofozó versenyt játszani és vagy, megalázni egymást. Egy darabig néztem a harcokat. Izginek tűnt de ellenfelet itt nem igazán találtam. Mindenki már teljesen bepörgött a harcra én pedig nem akarok ilyenekkel harcolni. Olyat akarok aki legszívesebben feldarabolna. :3 Lementem hát az aréna fogadójába, hogy találjak egy potenciális jelöltet és halálra idegesítsem, mert abban nagyon jó vagyok Cool.
A pultnál foglaltam helyet, háttal annak így az egész helyiséget beláthattam. Mindenki jó kedvű volt, legalábbis többnyire. A harcukat elemezgették, tippeket és trükköket osztottak meg egymással vagy csak falatozgattak. Sok ember szóba került mint lehetséges ellenfél. A viselkedésüket elemezgettem, hogy kit mivel tudnék a legjobban felidegesíteni. Ezt így elég nehéz volt viszont megmondani. Nagy volt a tömeg, hallgatózásom nincs így nagyon nem egyszerű kisilabizálni, hogy miről is folyik éppen a csevej. Szerencsére ez a probléma megoldotta saját magát. Egy lány épp levest szürcsölgetett amikor hirtelen felpattant és egy másik lány fejére öntötte azt. Vicces volt innen nézni, kíváncsi vagyok mivel húzhatta fel magát ennyire. Minden esetre megvan a partnerem. Innentől fogva már csak várnom kellet mi is történik. Egy darabig vártam és ha a lány újból kikérte a levesét vagy épp más kaját akkor felálltam, szépen feltűnés mentesen mögé sétáltam és egy határozott mozdulattal belenyomtam a fejét az előtte lévő ételbe.
- Nem is olyan rossz módszer a feszültség levezetésére. - Mondom neki vigyorogva.
- Ha még sem rendel rövid időn belül abban az esetben rásegítek. Kérek magamnak egy levest és elindulok felé. Amint, hogy elhagyom őt egy laza mozdulattal hátradobom a levest ami egyenest a lány fején landol.
- Hopsz. – Nézek át a vállam felett ebben az esetben is egy széles vigyorral az arcomon. :3


_________________
Suzume
Suzume
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 569
Join date : 2014. May. 26.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ Vo36oi10/2700Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ 2yjvlht  (10/2700)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/

Témanyitás by Ayse on Vas. Jún. 29 2014, 14:29

Harcolni akartam, a pengék csattanásának hangját és pixelcsíkok gyönyörét látni sebzésem után. A küzdőtér alkalmas helyet biztosít minderre, bár akadtak akik korom ellenére nem álltak ki ellenem, de nem igazgott az ilyeneknek csak szimplán nekik mentem, bár védett területnek számított így sebezni nem tudtam, de indikátorom sem váltott színt, aminek egyenlőre örültem. Majd ha erősebb leszek, akkor már végleg kibontakoztathatom vágyaim, jelenleg vigyáznom kell a társadalmi elfogadottság végett, elvégre elég gáz lenne ha nem tudnék fegyvereket vásárolni, a hősködő, szenteskedő játékosoktól… Maradnak csupán a gyengébb pirosak… ez olyan bosszantó… Tudom mit is szeretnék pontosan, épp csak időm nincs sok hogy teljesítsem. Egyenlőre nem foglalkozok mással mintsem beérjem a fronthacosokat… nem azért hogy csatlakozzak hozzájuk, csupán ha elérem a szintet amit már ők kitapostak onnantól én is felszabadulok a gúsbakötő korlátaimból, a láncoktól amik visszafogtak és alvó állapotban tartottak… mindeddig. Fel sem kellett volna ébresztenie KA renszerének… fogalma sincs mit szabadított erre a világra. Egy igazi harcost! Olyasvalakit akit nem érdekelnek a normák… csupán a saját elveit követi… Gondolataim, egy idióta lány lány zavarta meg… a székemet lökdöste addig ficánkolt… ezt még két-három húzásig el is tűrtem, majdcsak megtalálja a helyét… de az utolsó húzása felhúzott és a levesem a lány fején landolt… volt aki nevetett erre a húzásomra, akadt aki a fejét csóválta, és sokan is háborodtak… A lány csak felsikoltott, pár pillanatig nem tudta hogy mit tegyen… majd szimplán kiszaladt az ajtón, a bárátnői meg utána… ostobák… Arra számítottam hogy ismét egy kis párbaj kerekedik a dologból de nem. Unalmasak…

Felemeltem a kezém, pincért intettem majd rendeltem még egy levest és bentó tálat. Neki is álltam, párat kanalaztztam majd egy nyomásté reztem a fejemen, ami tarthatatlan bele nyomta a fejem a tálba…
- Te kis nyom… - Pattantam fel, és szorítottam ökölbe a kezem… De a mondatom nem fejeztem be, hisz a kis rózsaszín hajzuhatag helyett egy lila hajú lánnyal találtam szembe magam…
- Te meg..? – Mire befejeztem volna megszólalt… egy pillanatig csak csendben bámultam rá majd válaszoltam.
- Ugye? – Vigyorodtam el és vakartam meg a tartkóm… majd hirtelen megváltozott a mimikám, és másik stílusban szóltam hozzá… felidegesített, ez tény, de az is hogy igaza volt. Tényleg jó buli az ilyesmi, csaképp nem akkor ha veled csinálják, főként ha ok nélkül.
- De ezért megdöglesz! – Hangom halk volt, de annál mélyebb és fenyegetőbb…
- Szerencséd hogy védett területen vagy… de engem ez nem akadályoz… - Párbajmeghívót kiküldtem. A tömeg szétszóródott, páran el is hagyták a fogadót…
- Teljes életes harc! – Jelentettem ki… miközben elővettem a fegyverem. Harci felszerelésben voltam így átöltözöm nem kellett, de a fegyveremmel a kezemben rekesztetve vártam hogy elfogadja a meghívásom…

_________________
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ V74586
Betűszinem:#971140
Háttér szinem:#954863

Pontos adataim: Itt.
Ayse
Ayse
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 420
Join date : 2014. Feb. 20.
Tartózkodási hely : Mögötted. :P

Karakterlap
Szint: 19
Exp:
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ Vo36oi1359/1400Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ 2yjvlht  (1359/1400)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/

Témanyitás by Suzume on Vas. Jún. 29 2014, 16:47

Ahogyan arra számítottam a lány rendelt még pluszba ételt és itt volt az a pont, hogy én meg akcióba lendültem. Vigyorogva néztem a lány reakcióját. Szinte azonnal felpattant a székről és bántó jelzőket aggatott volna rám de elharapta a mondatot.
- Másra számítottál? – Kérdeztem erős gúnnyal a hangomon. Úgy látszik azért tetszett neki a beszólásom mert helyeselt én pedig idő közben a másik asztalról elvettem egy rizsgombócot és fel kezdtem dobálni. Vigyorom még mindig széles a lány meg közben gyors hangulat váltáson esett át és fenyegetőzésbe kezdett ami engem aztán teljesen hidegen hagyott. Párbaj felhívást küldött nekem én azonban rá se pillantottam a felugró panelra. Pontosan tudtam mi áll benne hisz szavakba is öntötte. Teljes életes kt-t akar. Ő már fel is fegyverkezett én pedig ott álltam, mosolyogva és a gombócot dobáltam. A lány szemébe néztem, próbáltam kiolvasni a gondolatait. Szinte halottam ahogy mondogassa, hogy „most megdöglesz, most megdöglesz most megdöglesz”.
- Chii – Villantottam ki a fogsorom. – Ugyan, ugyan. – szólalok meg. – Stresszt akarok oldani nem megölni téged! – Teszem hozzá és eldobom a rizsgombócot egyenest a homlokát célozva a lánynak. De előtte azért még kinyomom a párbaj felkérést csak, hogy tovább idegesítsem. – Nincs különösebb okom arra, hogy rád pazaroljam az erőmet – Kezdem el tovább heccelni. – Nem foglalkozom olyan low játékosokkal akiknek izom van az agya helyén is… - Ez mondjuk csak egy erős feltételezés volt abból kiindulva, hogy mennyire heves vérmérsékletű. – De talán ha rá tudsz venni arra, hogy fegyvert rántsak meg mutathatom, hogy hogyan harcol egy hardcore gamer. – Billentem fel egy picit a fejem és lefitymálóan nézek rá. Játsszuk a nagyképű fruska szerepét. :3

_________________
Suzume
Suzume
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 569
Join date : 2014. May. 26.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ Vo36oi10/2700Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ 2yjvlht  (10/2700)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/

Témanyitás by Ayse on Vas. Jún. 29 2014, 22:12

A kis afférom után rendeltem másikat… miért is tettem volna másképp. Enni kell, főleg hogy még fejlődésben lévő szervezet vagyok és ahhoz hogy a testem is szépen, arányosan fejlődjön, ahhoz egészségesen és sokat kell ennem. Legalábbis kellene, a kinti testembe fogalmam sincs mit is tömhetnek… talán jobb is ha nem tudom. A levesem kortyolgatom mire nyomást érzek a fejemen, ami egyenest bele taszítja a tálba… meg is lepődtem, talán azért nem sikerült kikerülnöm, vagy rátartanom hisz ez az ízléstelen támadás hirtelen ért… Mérges lettem. Azt hittem az a lány jött vissza akit megkínáltam a levesemből, de nem… ez egy teljesen másik lány volt. Méretekkel erősen gazdagított… Kellet pár másodperc hogy felfogjam mi is történik… de hirtelen csak fél mondatokat tudtam odanyögni neki…
- Valami olyasmi… - Feleltem megtörölve az arcom, majd mikor a feszültség levezetésről kezd el beszélni, nah abban egyetértünk hogy ez jó buli.
- Még szép… nem is tudnál… - Felelem, a rizsgombóc elől szimplán eljajolok jobbra… hisz most tudtam mire készük, mivel láttam mikor felvette, és a stílusa sem válltozott… Úgy vélem harcolni akar, vagy valami ilyesmi, én viszont semmi jó elrontója nem vagyok, így röptében küldtem is neki egy meghívót, amit vissza is utasított. Igazság szerint meglepődtem… nem igazán értettem mégis mit is akar ezzel elérni, de igazán nem is érdekelt… láttam hogy valami nem stimmel nála… de itt sokakknál sem… felvontam a szemöldököm, kezdtem selyteni a helyzetett főként hogy Ő maga árulta el magát…
-Gyáva… de tudod inkább vagyok low mintsem noob… te LámaLány… - Vágtam vissza… hisz alap felszerellés… bár rajtam is csak két gyűrű díszeleg ami bónusz statot ad, de azt is úgy hordom hogy ha lehet ne igazán lássák…
- Hardcore gamer?!...xD Jó vicc… ha az lennél aminek állítod magad, akkor bizony nem ilyen hacukában állnál előttem…- Mutatok az alap felszerelésére.
- És merek következtetni arra is hogy te is egy nemrég ébredt vagy… alapfelszerelés… nem mered elfogadni a kt felhívást… hisz ha le tudnál verni, a plusz expekért már azért is megérné… de nem teszed… csupán kekeckedsz velem… - Biztos vagyok bennne ha tévedek ha nem, ez most ki fog derülni… talán felidegesítem annyira, vagy ha ez nem jön össze akkor mást fogok kieszelni ellene… Érdekes ez a lány... akit úgy látom túlfeszít a játékláz, nos akkor megoldhatom neki ezt a problémáját…
- Ha játszani akarsz hát játszunk!- Felelem vigyorogva, majd a bentóból lecsípek egy falatot, az bekapom, de a többi részét a lányhoz vágom…

_________________
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ V74586
Betűszinem:#971140
Háttér szinem:#954863

Pontos adataim: Itt.
Ayse
Ayse
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 420
Join date : 2014. Feb. 20.
Tartózkodási hely : Mögötted. :P

Karakterlap
Szint: 19
Exp:
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ Vo36oi1359/1400Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ 2yjvlht  (1359/1400)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/

Témanyitás by Suzume on Vas. Jún. 29 2014, 22:52

Azt hiszem jó úton haladtam afelé, hogy kihozzam a lányt a sodrából. Az, hogy elkezdett személyeskedni egyértelműen ennek a jele. Továbbra is farkas szemet néztem a lánnyal a sértését pedig úgy komolyan fel sem vettem.
- Gyáva lennék? – Kérdezek vissza majd hallgatom tovább a levezetését a blöfföm megcáfolásában. Nos mit mondhatnék, ésszerű érvek de az én dolgom, hogy hamis tényekkel ezt a gondolatmenetet megcáfoljam. A kérdés az, hogyan is tegyem? A megfélemlítés egy ilyen méregzsák ellen alig ha működik. Idő közben egyre többen gyűltek körénk és figyelték az eseményeket.
- Logikus gondolat. – Vonom meg a vállaimat és közben oldalra billentem a fejem. – Tegyük fel, hogy tényleg egy most ébredt vagyok ahogy te fogalmaztál és valóban azért nem fogadom el a párbajra hívást mert féltem az életem. Megeshet sőt, a jelen állás szerint ez a legvalószínűbb. Gyáva vagyok? Rendben, mondjuk ezt. De azért arra válaszolj, hogy miért is kell félnem tőled? – Kérdezem tőle. Várok egy darabig majd a válaszától független folytatom. – Vegyük a tényeket. Először is te is csupán kezdő felszerelésben feszítesz előttem. Ez azt jelentené, hogy te is csak most tértél magadhoz? Ha a te logikád szerint megyünk akkor te is az vagy így az erőnk és láthatóan a felszerelésünk is közel azonos, kétoldalú lenne a harc így nem igen kellene félni a haláltól. Másrészről, bár teljes életes küzdelemre hívtál meg az indikátorod színe mégis zöld. Ez az jelenti, hogy még nem öltél meg senkit és a teljes életes meghívással akarod megfélemlíteni az ellenfeleket, hogy ne a harcra koncentráljanak és így többet hibázzanak. Esetleg csak egy ócska kis képmutató vagy aki játssza a kemény és kegyetlen csajt, de ha tényleg oda kerül a sor valami nevetséges indokkal mégsem meri befejezni azt amit elkezdett és elveszi az ellenfele életét. – Fejezem be végül.
Ha ezek után is megpróbál megdobni a kajával én meg sem kísérlek elhajolni, hagyom, hogy eltaláljon a bento és csak mosolygok.
- Nagyon szeretnék játszani! – Mondom boldogan és felkapva egy másik tál levest nagy ívben felé öntöm. – Ezt is kitudod kerülni?

_________________
Suzume
Suzume
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 569
Join date : 2014. May. 26.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ Vo36oi10/2700Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ 2yjvlht  (10/2700)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/

Témanyitás by Ayse on Vas. Jún. 29 2014, 23:59

A lány sok dolgot árult el magáról annélkül hogy mindazt gondolta volna, bár voltaképp én is… A szája betapaszthatatlanul járt és okoskodott… nem zavart, sőt élveztem. A szám sarka szélesre húzódott. Végre valaki, valki akivel talán élvezetessé tehetnék egy két harcot… bár ahogy elnézem, ez a lány hiába idősebb nálam még gyerek… a viselkedése a megnyilvánulása, bár azt hiszem ő egy okos gyerek… legalábbis tapasztalt. Figyeltem a mozgását, a hanglejtését, a szeme csillanását. Biztos voltam benne. Ő csak játszadozni szeret… másokkal, és most én volnék ez a „mások”… Nem zavar nem azért, sőt jó nem életunt emberekkel is találkozni errefelé.
- Nem kell félned… ilyet egy fél szóval sem mondtam…- Nem, tényleg nem mondtam ilyet és nem is állítottam hasonlót sem. Az hogy ki mitől fél, mindenkinek a maga dolga…
- Bár az óvatosság sosem árt… - Emeltem fel a kezem és nyújtottam ki a mutató újam, enyhén oktató állásban, miközben vigyorogtam.
-Így van. Én is most ébredtem. – Felelem és bólogatok helyeslően.
- Nocsak, mégiscsak van valami a kobakodban, bár a feltevésed nem egészen helytálló. Tudod én nem megfélemlíteni akarom őket… inkább csak hogy érezzék mennyit is érnek… és mind ostoba aki így harcol és elfogadja a kihívásom, és persze gyáva aki nem… - Öltöm ki rá a nyelvem… bár tény, számomra mindez inkább lutri… de fortuna mindig felém kacsintott, pedig kerültem már szoros helyzetbe…
-És tudod, eddig az összes meccsemet meg is nyertem! Hihiii.. – Nevettem el magam a végére…
- Nem az ölés a célom… ne érts félre, hisz én csupán szórakozni akarok. – Vigyorodtam, el. A lányhoz vágtam a bentót, aki meg sem próbálta azt elkerülni. Elvigyorodtam. Láttam miként felkapja a levest, és meglendíti felém. Kapcsoltam… kiléptem oldalra majd gyorsan a lányhoz léptem. Nem volt nehéz hisz nem állt messze.
- Ne pazaroljunk! – Szólaltam meg, majd az arcán maradt bentóból kipottyanó rizsdarabkát nyelvemmel lenyaltam.
- Még így is finom! – Felelem vigyorogva. Ha játszani akar, hát benne vagyok. *-* Azt hiszem rá várhattam mindeddig.

_________________
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ V74586
Betűszinem:#971140
Háttér szinem:#954863

Pontos adataim: Itt.
Ayse
Ayse
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 420
Join date : 2014. Feb. 20.
Tartózkodási hely : Mögötted. :P

Karakterlap
Szint: 19
Exp:
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ Vo36oi1359/1400Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ 2yjvlht  (1359/1400)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/

Témanyitás by Suzume on Hétf. Jún. 30 2014, 10:18

Még mindig mosolygok és nézek a lányra.
- Közvetlen nem mondtad ki ez igaz. De gyávának neveztél azért amiért nem fogadom el a felkérésed. Még ha nem is mondtad ki, de azt gondolod, hogy félek tőled mert féltem ez életem. De ha nem így van akkor javíts ki, és kérlek világosíts fel miért vagyok gyáva. – Vicces volt hallani, hogy pont ő okít ki az óvatosságról. Különös személy ez a lány. Pont az ilyen embereket szeretem. Érdekes gondolat.
- Érezzék mennyit is érnek? Kifejtenéd? – Nézek rá féloldalasan és heveny kíváncsiságot színlelek. – Bár ha jól gondolom akkor az a célod, hogy rádöbbentsd milyen könnyen meghalhatnak itt a játékban azzal, hogy teljes életes kt-t indítasz. Jól mondom? – Várom a megerősítést és ha jó a következtetésem akkor bizony folytatom. – Ergo ez azt jelenti, hogy halálfélelmet akarsz kelteni bennük, rádöbbenteni mily törékeny a kis életük. Megfélemlítés. Csupán az indok változott nem a módszer. – Fejezem be végül. Bolond aki kiáll és gyáva aki nem. – És ki cselekszik jól ha veled kerül szembe? – Kérdem a lánytól mert ez bizony nem derül ki. Aztán figyeltem tovább és hallgattam.
- Gratulálok. Biztos sokat farmoltál, hogy ezt az eredményt meg is tartsd. – Dicsérem meg őt.
- Nem az ölés a célod hanem, hogy megmutasd az embereknek milyen sokat  ér az élet. Viszont én is csak  szórakozni akarok. Legalább ebben az egyben van valami közös bennünk. Ha minden másban  eltérnek a nézeteink.  – Felelem. Végig néztem őt mégis alig bírtam követni a mozgását és pikk-pakk ott termett mellettem. A levest meg persze simán kikerülte. Hát legalább így már azt tudom, hogy a fegyverkezelése jócskán magasabb az enyémnél. Ami egyet jelent, kiképző tisztes. Yare-Yare így nehéz lenne vele küzdenem. Habár annak tudatában amiket kiderítettem merőben más a helyzet. Ahogy egyre közelebb hajol hozzám és megnyalja az arcom, közben hátranyúlva az asztalhoz felvettem valami süti szerűt, még a kezem is tiszta krém lesz. Közben a lány felé fordultam, zavarba ejtően közel voltunk egymáshoz igaz engem ez cseppet sem zavart.
- Ugye? Meglepően finomakat tudnak főzni az npc-k. – Mosolyodom el. – De az evőeszközök használata kötelező. – Nyújtom ki a nyelvem és az arcába nyomom  azt a krémes sütit. – Azért a desszertet megérdemled.


A hozzászólást Suzume összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Júl. 01 2014, 12:02-kor.
Suzume
Suzume
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 569
Join date : 2014. May. 26.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ Vo36oi10/2700Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ 2yjvlht  (10/2700)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/

Témanyitás by Ayse on Hétf. Jún. 30 2014, 12:37


A lányból csak úgy dőlt a szó, kezdem érezni hogy akár szó csatát is vívhatnánk, hisz belőlem is tud ha akarom. Nem igen tudtam eleinte eligazodni rajta, de amint elkezdett fecsegni, kezdtem megvilágosodni, a lány igazi szándékairól, terveiről. Szimpatikusnak véltem, hisz végre talán lesz egy játszó pajtársam… igen, jelenleg csupán ezt a szerepet tudná betölteni nálam… A mondataiból kiderül hogy gyorsan kapcsol, okos… de igencsak felszínes a gondolkodása, amiben meg is hagyom. Nem is baj ha nem érez rá a dolgok mélyére, hisz sokaknak a felszín is tökéletesen elég.
- Ohoo, okos vagy, ezt nem vitathatom. Egész gyorsan kapcsolsz. – Dícsérem meg vigyorogva, bár gondolatilag még folytatnám a mondatott, de felesleges… Azt hiszem ezt fogom ellene fordítani. Hadd bízza csak el magát.
- Yupp, valami olyasmi. És még valami! Szeretem érezni a hatalmat a kezemben felettük még ez is igaz. – És tény… rá akarom őket ébreszteni hogy milyen könnyelműek, ugyanakkor elégedettséggel tölt el, mikor felugrik az ablak, és én dönthetek felettük… Persze nem a gyilkolás a célom, mint ahogy ezt már ki is derítette rólam. Legalábbis egyenlőre nem… az ostobaság lenne részemről…
- Hogy ki cselekszik jól?... – Gondolkodtam el… majd megszólaltam.
- Azt hiszem nincs olyan! – Vigyorodtam el. Amikor megdicsér a farmolásom végett, elmosolyodok… hisz nem egészen van ez így… még nem vagyok annyi ideje ébren hogy bármi értelmeset is össze tudtam volna szedni, csupán a két gyűrűcskémre vagyok büszke.
- Hüüümm… nem igazán… csupán szerencsés vagyok! – Húsztam fülig a számat. Hisz így van, mindig a szerencsén múlott, csupán az utolsó ütésen. És ez volt az ami még inkább felpezsdítette a vérem.
- Yupp, én is szeretek szórakozni… és nem tartom rossznak hogy eltérnek a nézeteink hisz csak még színesebbé teszi a dolgokat nem? – És igen. Ezt így gonodlom… Megkínált egy kis levessel én viszont visszautasítottam, és a megmaradt rizsszemre cuppantam rá, mire megkínál egy kis sütivel.
- Nem rossz de az igazat megvallva nem vagyok édesszájú… - Öltöttem ki a nyelvem, és megnyaltam a szám szélét. Majd felpattantam az egyik székre, arról meg az asztalra, ahol épp némi sakét szürcsölgettek. Elvettem az egyiket, lehúztam, majd elvettem még egyett.
- Kóstold meg. Ez is egész jó… - Vigyorogtam, majd a feje felé emeltem a kezem és egyenest a haára öntöttem a lánynak.

_________________
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ V74586
Betűszinem:#971140
Háttér szinem:#954863

Pontos adataim: Itt.
Ayse
Ayse
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 420
Join date : 2014. Feb. 20.
Tartózkodási hely : Mögötted. :P

Karakterlap
Szint: 19
Exp:
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ Vo36oi1359/1400Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ 2yjvlht  (1359/1400)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/

Témanyitás by Suzume on Hétf. Jún. 30 2014, 13:55

- Oh! Köszönöm a bókot. – Dőltem picit előre afféle meghajlást szimbolizálva. Nem tartottam magam okosnak csak próbáltam levonni a következtetést a lány szavaiból. Ezek szerint nagyjából helyesek is voltak. Érdekes elmélet. Ha jól emlékszem van egy elég régi film amiben a gyilkos elrabolta az áldozatait és mindenféle halálos gépekre szerelte őket, hogy oldjanak meg egy feladatot ha élni akar. A flepnis célja is valami olyasmi volt, hogy az emberek értékeljék az életet. Bár ott az áldozatok szinte sosem élték túl, szóval egy csöppet megbukik a logika hisz, ő ugyan úgy értéktelennek találta az életet csak épp nem a sajátját hanem másokét. Na mindegy. De ott még volt valami, hogy a gyilkos halálos beteg volt és haragudott másokra, hogy elpazarolják az életet még neki meg kell halnia. Így mondjuk már volt értelme. Vajon ezzel a lánnyal is ez a helyzet.
-Mi van azokkal akik felett nem tudod érezni a hatalmat a kezedben? Velük mit teszel? – Kérdeztem kíváncsiskodva, de itt nem álltam meg. Ez az egész értékeltessük másokkal az életet dolog kíváncsivá tett. Tényleg ezt akarja? Vagy csak olyan mint én és szerepet játszik. – Vegyünk engem. Én is eléggé elpazarolom az életem. Nem szoktam cselekvéseim előtt gondolkodni és gyakran veszélyeztetem azt. Elpazarolom, ha úgy tetszik. Engem is meg akarsz majd tanítani az élet értékére? – Kérdés, kérdés hátán. Én már csak ilyen kíváncsi vagyok. :3
- A szerencse is egyfajta képesség ami fejleszthető. – Ezt is valami animében hallottam. Cool
Ha eltérőek a nézeteink eltérnek az csak színesíti a dolgokat, van benne valami.
- Nem tudom, nem szokásom elbírálni mások véleményét. Kíváncsivá tesznek ha kiemelkednek a szürkeségből, elmondom a saját gondolataim róla, de általában meghagyok mindenkit a saját hitében. – Mondom el erről is a véleményem. Mikor az arcába nyomom a sütit, ő csak lenyalja egy részét és felugrik az asztalra. Mikor a sakéért nyúl már sejtettem mit akarhat főleg, hogy két üveget is elvett. Az egyiket meghúzta a másikat pedig elkezdte fölém tartani de még azelőtt, hogy kiönthetné kirúgom alóla azt asztalt a netán tán kifolyó alkoholt pedig kikerülöm.
- Bocsi, de nem szeretem az alkoholt. –Nem akartam tiszta pia szagú lenni, meg így meg tudom van-e akrobatikája.


_________________
Suzume
Suzume
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 569
Join date : 2014. May. 26.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ Vo36oi10/2700Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ 2yjvlht  (10/2700)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/

Témanyitás by Ayse on Kedd Júl. 01 2014, 11:41

Mikor megdicsértem a lány meghajolt. Nem tartottam különösebben meglepőnek hisz, ebből is adódik hogy a nemzetisége Japán, de mégis meglepet kissé hogy egy mmo-ban is használja az illem eme gesztusait. Úgy nézem a lány akinek még a nevét sem tudom igencsak rápörgött az álltalam felvetett témára, vagyis inkább a céljaim és miértjeim megértésére… pedig annyira nem is nagy kunszt…
- Azok akik képtelenek félni a haláltól , már halálra ítéltek… élnek, de mégsem, vakmerőségük úgyis ellátja a bajukat előbb vagy utóbb… - Magyarázom meg, kíváncsian hogy érti-e… bár kifejti hogy ő maga is elpazarolja az életét, bár ahogy nézem nem tűnik úgy… Hisz keresi a bajt, keresi a mulatságot… tehát él. És ami jobb hogy nem is robotként, felkel farmol, egy két kt és lefekszik… mint oly sok mindenki, meglátásom szerint. Pont Ő lehet az aki megéli az életet.
- Miért gondolod hogy elpazarlod az életed? – Kérdezek vissza egyszerűen, semmiféle szót, vagy következtetést nem akarok a szájába adni… fejtse ki csak ő, miként gondolkodik az életről…
- Ne érts félre… nem én tanítalak meg, te döbbensz rá mikor szorul a hurok… - Bár biztos akad aki még akkor sem… Elvégre Uta is csak akkor döbbent rá mikor megjelent előttem az ikon, előtte foggal körömmel harcolt. Élveztem.
- Elbírálni? Ismét félreértesz… én csak játszom. Az hogy velük mi történik, mit vált ki belőlük az már az ő dolguk. Én csak megdöntöm az első dominót, ami gyönyörű játékkal bontakozik ki, miképp boritja fel a soron következőt…- Mosolyodtam el. Hisz tényleg… én csupán egy kezdő lökést adok, ha valaki felveszi hát felveszi, ha nem akkor nincs mit tenni…
- Érdekes vagy… először egy beképzelt fruskának tűntél, most egy beképzeld filozofikus fruskának tűnsz. – Vigyorodtam el. Kíváncsi vagyok vajon sértésnek vette-e, bár biztos nem. Szeretem az ilyen embereket, akikkel lehet szórakozni. Időközben kapok némi sütit, majd felpattanok az asztalra, és felveszek két pohárka sakét, melyből az egyiket lehúzom, a másikat megkísérlem ráönteni a fejére, sikertelen hisz, kirúgta az asztal lábát ami elkezdett dőlni. Ostoba nő. Amint észevettem, megindultam hátrafelé, ezzel helyezve a súlypontot a három lábra úgy hogy állva maradjon, majd átléptem a másik asztalhoz.
- Elnézést… - Szavatkozok, hisz ott teli asztal volt, minden széken ültek. És háborogtak. Persze két játékos rögtön felállt amint látta hogy át szándékozok lépni. Majd lehajolok, és két teli tálat fel is veszek.
Háborogva néztek rám, és talán csakis a nagy fegyveremnek köszönhettem hogy nem támadtak rám…
- Ezeket… kölcsön kérem. – Mondtam, majd egymás után a lányhoz vágtam a tálcákat, persze a másodikat csak azután hogy láttam merre fog kilépni az első védelméből. Ha nem lép ki akkor a másikat is úgy mint az elsőt… Majd éreztem hogy valami hátba vág…
Villámló szemekkel, motoritikus mozgással fordultam meg, és pillantottam hátra, ahol egy talán még nálam is fiatalabb lánykát pillantottam meg.
- Kajacsataaa! – Kiáltotta, mire elvigyorodtam.
- Az! Kajacsataaa! - És sorra kezdtek ívesen szállni a tányérok, tálcák és sütik tömkelege… persze akadt aki inkább kimenekült, akadt aki értetlen lemerevedett és volt aki beszállt a csatánkba.
- Úgy nézem ez igazi Buttle Royal! – Húztam szélesre a számat.

_________________
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ V74586
Betűszinem:#971140
Háttér szinem:#954863

Pontos adataim: Itt.
Ayse
Ayse
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 420
Join date : 2014. Feb. 20.
Tartózkodási hely : Mögötted. :P

Karakterlap
Szint: 19
Exp:
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ Vo36oi1359/1400Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ 2yjvlht  (1359/1400)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/

Témanyitás by Suzume on Kedd Júl. 01 2014, 12:26

Megkaptam a választ de nem mondanám, hogy egyet értek vele.
- És azok akik túlzottan félnek a haláltól szintén már halottak. Szerintem van különbség vakmerőség és ostobaság között. Én nem nevezném magam vakmerőnek csupán nem törődöm a halál lehetőségével ha jól szórakozom Razz. – Mondom el a véleményem. Ezután pedig arra kíváncsi hogyan is pazarlom el az életem pedig az előbb hozzátette miért pazarlom el.
- Ejnye-ejnye. Most mondtam. Illik odafigyelni. Azért pazarlom el az életet mert nem törődöm a halállal és veszélybe sodrom magam. – Ismétlem meg magam. Na meg odakint eléggé elpazaroltam. Nem éltem csak léteztem a világban. Ennél nagyobb pazarlás nincs is. De ezt megtartom magamnak. Az, hogy kint mi történt velem az rám tartozik :3.
- Hát akkor az eltartana egy darabig. – Jegyeztem meg a rádöbbentős magyarázatra. - De ha azt vesszük a rádöbbentős módszer is egy formája a tanításnak nem? – Kérdem vissza pimaszkodva és ezt folytatom tovább a dominós elmélettel.
- De elbírálod nem? Hiszen löksz egyet a dominón, hogy lásd miként változnak meg a dolgok. Mert ha elégedett vagy akkor nem lököd meg a dominót mert úgy jó ahogy van. De ha nem tetszik meglököd azt és várod milyen új formát öltenek az eldőlt dominók. – Ezt már én se tudom maximálisan követni, de jól hangzik. :3
- Miért játszol az emberekkel? - Teszem fel a kérdést. – Én is szeretek játszani másokkal, de csupán unalom űzésként. Te viszont az eddigiek hallatán nem puszta szórakozásból hanem próbálsz egyfajta célt is elérni vele. – Legalábbis én ezt következtettem ki.
Furcsa bókot kaptam tőle. Már ha ez annak számit. Én minden esetre annak veszem :3
- A dolgok sokszor nem annak tűnnek mint amik valójában. – Hányszor volt ez a mondat már filmekben, játékokban és mangákban. Hajjajj. De igaz, hiszen én sose az vagyok mint aminek látszom. Razz
Sikerül kikerülnöm a saké öntést de ő is átugrik egy másik asztalra és még muníciót is szerez amit nem rest eldobni felém. Az első elől ellépek ő pedig ezt kihasználva dobja el a másikat is. Kikerülni nem tudom de karomat magam elé tartva annyit elérek, hogy ne a képemet találja el. Ezután pedig már csak egy nagy kiáltást hallottam
- Kajacsataaaaa! – Valami ilyesmit vártam. Minden fele repkedtek a finomabbnál finomabb ételek, az emberek nyüzsögtek, páran ki menekültek. Megfelelő a környezet ahhoz, hogy most már jókedvűen harcoljak. A lány figyelme is elterelődik rólam és ezt kihasználva veszem elő az íjam és lövök ki felé egy nyilat. De nem őt célzom. Szándékosan úgy lövök, hogy az arca mellet suhanjon el és közben küldöm is a párbaj felkérést. Teljes életes. Ahogy ismét rám figyel rávigyorgok.
- Döbbents rá az élet értékére. – Nyújtom ki a nyelvem.


_________________
Suzume
Suzume
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 569
Join date : 2014. May. 26.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ Vo36oi10/2700Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ 2yjvlht  (10/2700)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/

Témanyitás by Ayse on Szer. Júl. 02 2014, 12:28

Ez a lány csak magyarázott és magyarázott, kezdtem már érezni miként érezhetik magukat egy-egy randin a fiúk akik locsifecsi lánykkal kezdenek. Hát nem irigylem őket, minden szóról szóra elmagyarázni és felvilágosítani… ezzel a lánnyal ugyanarról beszélünk épp csak más szemszögből. Ő másként látja és éli meg a dolgokat én pedig szintén. De akkor álljunk is neki.
- Márpedig vakmerő vagy! Mivel elmondásod szerint az életed kockáztatásával sem törődve maradsz egy álltalad szórakoztatónak vélt szituációban… És szerencsés… mivel még mindig itt vagy, ha úgy van ahogy mondod…- Magyarázom neki...
- Végülis… - Emeltem fel a kezem lemondóan, nem vitatkozom vele. Én nem így látom, hisz nem tudhatom mit fog kiválltani mindez az emberekből, így én csak nézem a showt amit elém tárnak.. De mem hadja abba…>.>
- Noh kedzük az elején… Nem dönthetek és válltoztathatok másokon ha ők nem hajlamosak rá… elvégre nem tudhatom előre hogy kiből mit fog a halálközeli élmény kiválltani, pontosabban azt sem hogy megélték-e már, ugyanakkor lehet tetszik nekik, vagy alap immunisak rá. Én csupán figyelem az embereket, az elém tárt színdarabjukat. Plusz csupán mákom van ha én vagyok az első aki ezt teszi velük… arról nem is beszélve hogy hogy ha sikeres vagyok, akkor megpillanthatom másokon miként egy fajta fordulatot vesz az életük.- Ritka hogy ilyen dolgokat testközelből lát az ember.
Magyaráztam el végül… csupán remélve hogy megértette végre.
- Játszok az emberekkel… hmm lehet, de ez nem konkrét játék hisz életekről van szó… de amm jogos, szórakoztató is és tanulságos… ámbár konkrét célom nincs vele… csupán elkezdtem és folytatom.- Magyarázkodok ismét… nem is értem miért…>.> Időközben hátra kellett lépjek egy másik asztalra, majd elvettem két tál kaját és meglendítettem a lány felé, aki az egyiket kikerülte a másikat meg elütötte. Időközben kezdtek kissé megbolondulni az emberek, egy felkiálltott mondat után, mindenki elkezdte dobálgatni a kaját, a hozzá legközelebbi, vagy épp egy régóta szemet szúró élpont felé. Az ételtömkelegek pixelezve tűntek el a talajról, és a kiborult állapotukról. Az igazat megvallva vicces volt. Az egész káoszt kimondottan poénosnak találtam. Nem is tudom mikor szórakoztam ilyen jól. Persze mulatságom egy nyíl zavarta meg, amivel nem törődtm konkrétan hisz egyértelmű volt hogy mellettem fog elhaladni. Tehát archer. Vigyorodtam el.
- Megtanítani? Ha nincs rá hajlamod, csupán időpocsékolás vagy… de szerencséd hogy egy jó harcnak nem igen tudok ellent mondani. – Vigyorodok el, majd a felkérést elfogadva, előveszem a fegyverem. Amíg számol visszafele a számláló, addig összeszedem a fejemben a gondolatokat, hogy miként is támadjak, védekezzek, mire számítsak… Íjászént távolságot fog tartani, ami számomra hátrány, a sebessége és a fegyverekezelése kisebb mint az enyém… érdekes kis harc lesz. Az asztalra felugorva, kezdtem közeledni felé, és támadtam meg szinte azonnal.

_________________
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ V74586
Betűszinem:#971140
Háttér szinem:#954863

Pontos adataim: Itt.
Ayse
Ayse
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 420
Join date : 2014. Feb. 20.
Tartózkodási hely : Mögötted. :P

Karakterlap
Szint: 19
Exp:
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ Vo36oi1359/1400Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ 2yjvlht  (1359/1400)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/

Témanyitás by Suzume on Csüt. Júl. 03 2014, 10:44

Eléggé hadakozott azok ellen amit mondtam neki és én pedig nagyon élveztem ezt.
- Inkább meggondolatlan vagyok mint vakmerő. RazzNyújtom ki rá a nyelvem. Akkor is az enyém lesz az utolsó szó. Utána elég, hosszú monológot tartott arról, hogy ő nem bírálja el az embereket stb, stb, stb… Csacsogós lány. Benne áll a szája, olyan mint én. :3
- Akkor azt bírálod el, hogy hajlamosak a változásra vagy sem. Csavarhatod a szavakat, úgy ahogy akarod, azt akarod, hogy az emberek értékeljék az életüket és ne pazarolják el és csak mutatod a kemény, kegyetlen és elmebeteg csaj szerepét, miközben te jó fiú vagy. – Látni akarom a pukkancs arcát. :3 Céltalanul játszik az emberekkel? Nem hinném csak legyintek rá egyet.
- Ugyan. - Sóhajtok mellé még lemondóan. Úgyis a frontvonal kihúzódott az egész fogadóra egy heves kajacsata formájában. Elég volt a sok filozofálgatásból. Ideje mókázni egy picit. Habár igaz a csatatér így nem nekem kedvez, eddig se tette, de most a sok röpködő étel és a kamikaze sütik még pluszba elvonják a figyelmem. De így azért sokkal viccesebb. ^^
A lánynak feltűnt a szeretet nyilam amit felé küldtem, nem is kellett több, hogy megint rám figyeljen.
- Nem tudhatod, itt még nem kerültem halál közelbe. – Vonom meg a vállam. Közben ő pedig már fegyvert ránt és elindul felém az asztalokat használva. A számláló még pergett így benne nem tudtam volna kárt tenni. Ügyes, hisz így már az elején közel kerülhet hozzám ami nekem nem annyira jó. Íjamat célra tartom őt célzom és de szerintem ő is tudja, hogy nem tudok sebezni. Ügyesen kiszámolta mikor jár le a számláló és hogy pont akkor ér ide.
- Ilyen egy jó harcos. Nem tesz felesleges mozdulatot. – Dicsérem meg. Közben kivárom azt a pillanatot mikor pont átlépne egy másik asztalra és akkor kilövök az asztal lábára egy nyilat ami elpixeleződik így össze is rogy a lány lába alatt. Ha nincs akrobatikája akkor ez kizökkenti a támadásból. Én pedig ezt kihasználva rohanok fel a lépcsőn kikerülve egy két kósza rizsgombócot.
- A pro gamer pedig kihasználja a rendszert. Razz Öltöm ki rá megint a nyelvem. Ő lehet, hogy sebezhetetlen a számláló alatt de a környezet nem. :3

_________________
Suzume
Suzume
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 569
Join date : 2014. May. 26.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ Vo36oi10/2700Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ 2yjvlht  (10/2700)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/

Témanyitás by Ayse on Kedd Júl. 15 2014, 20:46


A lány jó partnernek bizonyult, és végre harcoltunk is egymás ellen, legalábbis nem csak szóban. Az igazat megvallva nem igen értettem a lány miért ilyen, de nem is izgatott tetszett a jelleme nagyrésze elvégre én is szeretek játszan, másokkal is és úgy mindennel…
- Az aki meggondolatlan az már részben vakmerő is. – Nem hagyom ám annyiban az fix. Majd magyarázkodok, amire ő kontráz rá…
- A felvetésed nem rossz, viszont az elbírálni szóval nem vagyok megelégedve… mondjuk inkább csak tesztelem, játszok velük. – Felyezem be…
- Hmm, ha neked így tetszik, de sosem szerettem magyarázkodni, legalábbis nem magamról. Én mindig annak a híve voltam hogy a tettek mutatják meg az emberek igazi jellemét. – Vigyorogtam, kíváncsi voltam erre miképp fog válaszolni. :3 Majd igazi kajacsatába kezdtünk, először csak mi, de sorrba száltak be az ittlévő játkosok, egyedül az npc-k nem tudták mitévők legyenek, a pixelhalom közepette. Az igazat megvallva egés szép látvány, hátrébb léptem, sarkammal egyenest bele egy adag tortába. A küzdelem meghívás elkezdődött a számláló pergett visszafele, én pedig már a fegyveremmel a kezemben iramodtam meg a lány felé, vigyorogva...
A mondata meglepett, de a simlis húzása nem… szerencse hogy az íjászok célpontjai, hogy kit mit fognak támadni könnyen bemérhetőek, így mikor nyila kilőtte az asztalom egyik lábát, a fegyverem szinte azon nyomban hasította fel a tábláját, így az asztal pixelhalomjai közül csupán olyan volt az egész mintha földet érnék egy ugrás után, nem pánikoltam be, sőt a pixelfelhőt kihasználva még gyorsabbra vettem a támadásom hogy minél közelebb kerüljek hozzá. Megállíthatatlannak éreztem magam.
- Ebben egyet értünk! – Vigyorodtam el, miközben igyekeztem minél közelebb kerülni hozzá. A terep nekem kedvez, nem menekülhet, így amint beértem, felé lendítettem a kardom és vágtam vele.

_________________
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ V74586
Betűszinem:#971140
Háttér szinem:#954863

Pontos adataim: Itt.
Ayse
Ayse
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 420
Join date : 2014. Feb. 20.
Tartózkodási hely : Mögötted. :P

Karakterlap
Szint: 19
Exp:
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ Vo36oi1359/1400Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ 2yjvlht  (1359/1400)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/

Témanyitás by Suzume on Szer. Júl. 16 2014, 10:45

Ő sem az a típus aki átadja az utolsó szó jogát. Nekem aztán mindegy, játszhatjuk ezt még sokáig én aztán ráérek :3
- De csak részben, úgyhogy vagy vak vagyok vagy merő, de nem vakmerő. RazzKezdek hülyeségeket beszélni… tudok én máshogy egyáltalán? :3
Közben tovább győzködöm arról, hogy ő nem bírál el senkit. Azt hiszem ezzel még tudom húzni az agyát.
- Aki játszik az emberekkel az én vagyok. Idegesítem őket, átverem őket és meglátom miként reagálnak, A módszer mindig más ahogy célja sincs a saját szórakoztatásomon felül. Te viszont csak játéknak állítod be, holott nagyon is komoly témát feszegetsz, ennél fogva pedig már nem lehet játék csak a körítést állítod be. – Cáfolok rá megint és egyben saját magamra. Azt hiszem sikerül összezavarnom, egyszer még rámondja, hogy nem konkrétan játszik velük utána, hogy játszik és szórakozik.
- Pedig már egy ideje azt teszed. :3 – Feszítem tovább a húrt. – Bármit vetek fel megpróbálod megmagyarázni plusz gyakran rólad állítok feltevéseket amiket szintén megakarsz nekem magyarázni. Szegény, szegény zavarodott lány, már nem is tudja mit beszél. – Csóválom meg a fejem. – De mondok valamit. Ha a tetteim alapján megmondod milyen vagyok valójában, akkor adok egy csókot neked. Csókolóztál már lánnyal valaha is? – Nézek rá kacérkodva.

A tettek elkezdődtek, ő már azelőtt támadni akar, hogy lejárna az idő. Megpróbálom kilőni az asztal lábát hátha koppan de úgy látszik ezt, ő is észrevette és ő maga vágta szét az asztalt. Okos gondolat de így is megkapom azt a másfél másodpercnyi védtelen pillanatot amit akartam. Ahogy látom mire készül már fel is ajzom az íjam és elengedve húrt a nyíl már repült is egyenesen a mellkasa felé úgy időzítve, hogy még az előtt eltalálja, hogy a lába a földet érné. Ha az időzítő nem is jár le addigra akkor is hátra fogja lökni a rendszer.

_________________
Suzume
Suzume
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 569
Join date : 2014. May. 26.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ Vo36oi10/2700Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ 2yjvlht  (10/2700)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/

Témanyitás by Ayse on Csüt. Júl. 17 2014, 17:05


A lány csak húzza a szavát, szerintem már azt sem tudja miből is indult ez az egész, bár jobban megnézve már én sem emlészem rá pontosan, legalábbis arra hogy mi értelme van ennek, de különösképp nem is érdekel, az egyetlen dolog ami izgat csupán hogy továbbvigyem a játékát…
- Hát ez esetben az előre tippelek… - Vigyorodok el, elvégre magának köszönheti, ő mondta, én csak helyeseltem.
- Ahogy tetszik… - Tárom szét a karjaimat, lemondóan… Hiába mondhatok én neki bármit, csakis a maga igazát fogja hajtani, és hát okos enged… mondjuk van benne valami, de nem akkora mértékben hogy Ő azt állítja…

Szálytépés helyett végre harcra is sor kerül, azt hiszem ezt vártam már a kezdetektől fogva, hogy egymásnak esshssünk. Kiverem belőle még a szart is… Vigyorodom el a gondolatra, bár tény az ellenfem hasonló gyorsasságú mint én, a fegyverkezelését még nem ismerem, de az asztal lábát ügyesen eltalálta, ámbár hogy ne tudja ellenem fordítani hogy eldőljön, így én is felhasítottam a tábláját, hogy az egésziben pixeleződjön szét, és mindez sikerült is, fegyverét felém fordítva húzódik szám széles vigyorra, majd még épp idejében kapcsolva a nagyobb méretű fegyverem pajzsként emeltem magamra, majd rohamoztam meg a lányt. Meglendítve kardomat, használtam a speciális képességem ellene ha tudtam, így a kardom hossza egy méterrel nagyobb és két ponttal erősebb lett. A hátunk mögött a kajacsata folytatódik, és csak páran fogták fel hogy itt igazi harc is zajlik közben. Páran akik látnak is nem csak néznek, azok igyekeznek fegyvereinktől távol maradni, de páran érdekfezíve szűrik ki a harcunk kimenetelét, talán azon gondolkozva hogy a győztest ki is hívják majd…

_________________
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ V74586
Betűszinem:#971140
Háttér szinem:#954863

Pontos adataim: Itt.
Ayse
Ayse
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 420
Join date : 2014. Feb. 20.
Tartózkodási hely : Mögötted. :P

Karakterlap
Szint: 19
Exp:
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ Vo36oi1359/1400Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ 2yjvlht  (1359/1400)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/

Témanyitás by Suzume on Pént. Júl. 18 2014, 10:14

- Úristen, vak vagyok? – Kezdem el játszani a vaksi lány és tapogatózok magam előtt. – Eddig nem is láttam hogy nem láttam. Hogy fogok így íjászkodni. Mi lesz így velem? Hogy nézek majd bárki szemébe ezek után meg se találom a szemét. – Játszom el a hattyú halálát. – Szemet akarok! Látnom kell. Add ide a szemed. – Váltom át a hangom hörgős, zombis stílusba. Azonban amikor rám akarta hagyni a dolgokat rögtön visszaváltottam és inkább lenéző, cukkolós hangon szólaltam meg.
- Mi a gond? Csak nem igazam van és már dacból sem vitázol velem? Unalmas vagy! - Legyintek.

Oké a lány fegyverkezelése jócskán magasabb mint az enyém ami azért eléggé irritáló tud lenni. A második lövésemet a kardjával hárítja majd megint felém rohan. Ekkora már egy újabb nyilat irányítottam felé. Gyere rohanj csak rám ha nem megy távolról akkor majd közelről állitok beléd egy nyilat egyenesen a két szemed közé. A tervem jó lett volna azonban a kardja hirtelen megnyúlt aminek sikerült kellően meglepnie, hogy ne lőjek. A penge szépen végigszaladt a nyakamon ott hagyva a jellegzetes piros csíkot. Gyorsan kellet cselekednem Ahogy a kard elhagyta a testem a lány felé kezdtem rohanni. Kicsit lejjebb engedtem az íjam és az előző támadásának lendületét használom ki arra, hogy támadjak. Megfeszítem a húrt és elengedem a nyilat, bele a lány gyomrába. Most nincs itt a kardod, hogy védekezz. Ha ez sem jön be akkor bizony nagy bajban leszek… habár annyira még sem. Még mindig van egy ütő kártyám amit akár feltudok valamilyen módon használni.

Élet: 37


_________________
Suzume
Suzume
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 569
Join date : 2014. May. 26.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ Vo36oi10/2700Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ 2yjvlht  (10/2700)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/

Témanyitás by Ayse on Hétf. Júl. 28 2014, 20:40

Pár pillanatáig csak a fejem vakarom ettől a csajtól. >.> Furcsa kicsit önmagában, értem is meg nem is. Valahol szórakoztató, valahol meg ijesztő a sűrű hangulatváltozásai, amit játékával csak még inkább tovább bonyolít. „Dacból sem vitázok vele” Nos ezen röhögni támadt kedvem, ámbár a stílusa nem tetszett.
- Yapp, te nagyon okos lányka vagy. Hogy mindent így megfejtesz és kitalálsz, levezetsz és vázolsz. ^^- Dícsértem meg, hadd lendítsek egy kicsit az egóján, ami amúgyis van ha jól nézem.
- Unalmas volnék? Akkor sajnálom hogy rám pocsékolod az idődet. – Mondom mosolyogva, ugyanakkor lehetett hallani a hangomban a szarkazmust. Unalmas dolgokkal nem foglalkozunk ugye? És ő úgy nézem igencsak kedvét leli bennem, tehát nem vagyok számára unalmas, csupán incselkedik velem. Elég átlátszó, de mindegy. A lányra mosolygok, és tudom lassan harcra kerül majd a sor. De ami ennél is fontosabb imádni fogom ahogy nézem.

Amint azt megjósoltam, a kihívás gyorsan megtörtént, majd egymásnak is estünk a magunk módján. Igyekeztem minnél közelebb kerülni hozzá, igen a velünk közelharcosokkal ez a gond, de jelenleg nem hagyom hogy bármiféle problémát is okozzon, megállíthatatlanul csörtetek felé. Ő támad de célt téveszt, majd végre eljön az én időm. Ha a képességem nem használom akkor kizárt hogy elég közel tudtam volna kerülni hozzá, de így másabb, szerencsémre sikerült bekapcsolnom, és csaptam is vele egy nagyot, ami talált is. Szélesre húztam a szám. ^^ Igazán boldog voltam, miként láthattam a lány testén felhasított pixelcsíkot. Mindig megcsodálom pedig nem először látok ilyet. Persze mint várható volt ő sem maradt tétlen, de a húzására nem számítottam. ><"
Közelebb lépett hozzám, és onnan lőtt a nyilával egyenesen a hasamba, képtelen voltam elkapni, kivédeni vagy bármi, így hagytam hogy a nyíl áthasítva a testem, némi pont jutalmat okozzon az ellenfelemnek.

Élet:14x5=70 Páncél:2
Találat:14 pont.
Maradt:
Élet:54 Páncél:0

_________________
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ V74586
Betűszinem:#971140
Háttér szinem:#954863

Pontos adataim: Itt.
Ayse
Ayse
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 420
Join date : 2014. Feb. 20.
Tartózkodási hely : Mögötted. :P

Karakterlap
Szint: 19
Exp:
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ Vo36oi1359/1400Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ 2yjvlht  (1359/1400)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/

Témanyitás by Suzume on Kedd Júl. 29 2014, 08:54

Láthatóan sikerült kicsikarnom a lányból valamit bár igaz még nem tudtam pontosan mit. Zavarodottságra tippelnék a leginkább. Nem baj, szeretem összezavarni az embereket. :3
De az is lehet, hogy szimplán csak feladja vagyis pontosabban rám hagyja amit azzal is bizonyít, hogy beimseri én milyen okos ügyes és szuper vagyok. Valahogy érezhető volt ebben a mondatban a szarkazmus de ez engem a legkevésbé sem zavart. Sőt…
- Igen, tudom mennyire okos vagyok. Nem véletlen tudok olyan titkokat a játékban amit más nem. – Nyújtom ki rá a nyelvem.
- Nagyon helyes, hogy bocsánatot kérsz. ˇ^ˇ Sokkal jobb dolgom is lehetne ahelyett, hogy itt untatsz. Szórakoztass! – Dobbantok egyet a lábammal mint valami pukkancs kislány. Azt hiszem tényleg sűrűn változik a hangulatom. Lehet el kellene mennem agyturkászhoz. Ja nem, várjunk ! Ha szándékosan csinálom nem vagyok dilis… de lehet mégis. Razz

Nem tudom, hogy a harccal akart e szórakoztatni vagy sem amibe jobban bele gondolva én robbantottam ki. Bár lehet azt hiszi neki sikerült kiprovokálnia de ez azért távol áll a valóságtól. Ha én nem akarok pofozkodni akkor nem is fogok. Senki se kötelezzen egy játékban semmire. Akkor már nem játék. ˇ^ˇ
De ettől független élveztem a harcot bár nem tudtam megmondani melyikünk is erősebb vagy milyen szinten állunk. Sok tekintetben hasonlóak voltak a pontjaink csak más elosztásban. A fegyverkezelése érezhetően magas ahogy az élete is több talán mint nekem. Viszont akkor kell, hogy legyen valami ami kisebb. Nem tudtam rájönni mi az ami azt jelentheti mégis magasabb szintű nálam. Amikor megtámadtam hátrálni kezdtem pár lépést az íjammal őt céloztam. A kitartáspontjaim most érték el azt, hogy pihenésre késztessen de a lány sem támadt így nála is ez lehetett a helyzet. Kíváncsi leszek a következő lépésére, bár kitalálom, nekem ront.


_________________
Suzume
Suzume
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 569
Join date : 2014. May. 26.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ Vo36oi10/2700Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ 2yjvlht  (10/2700)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/

Témanyitás by Ayse on Szer. Aug. 06 2014, 11:31

A harc végre elkezdődhetett volna, ha nem a szánkat tépnénk még most is, egyfajta verbális harcot vívva vele, de ez pech… Nem szeretem a verbális párbajokat, helyette inkább a pixelcsíkok látványát, és a kétségbeesett meglepett arcokat szeretem csodálni. De ez a lány más, sok esetben eddig volt aki könnyebben volt aki kevésbé ment bele a harcba, akadt aki teleportkristállyal a kezében figyelte a fejleményeket a harc során és akadt aki szimplán csak játéknak vette az egészet… Egyiket sem élveztem igazán… De ez a lány, akinek a nevét még mingig nem tudom, és ha eddig nem, akkor már valószínű ezután sem fogom megtudni, bár nem is lényeg… hihii… hisz úgysem fogom hagyni magam. ”Titkokat tud a játékban amiket más nem… ne röhögtessen már, hisz akkor ő sem itt lenne, de bele megyek a játékba.”
- És miféle titkokat tudhatna egy magadfajta hmm? – Kérdem, bár talán akaratlan is érződik rajtam ismét a szarkazmus. Ugyanakkor azt is tudom hogy ezzel célja van, mint ahogy azt is hogy tök értelmetlen lesz az egész, de egy esélyt azért kap. ^^
- Szórakoztassalak? Mi lenne ha szórakoztatásból kibeleznélek?! – Vigyorogtam és a szemem villogott a lányra, jól éreztem magam. Nagyon is. Valami azt sugallttatta hogy nem egy átlagos mérkőzés lesz. Nem kellett sok támadtam is, egyenest neki rontottam, igyekezve minnél több pontott leszedni belőle. Nem figyeltem a pontjaimat, az életemet, sem a kitartásom. Pont nem érdekelt, csupán hogy minél hamarabb kinyiffanthassam ezt a ribit. Teljes életes harc! Erre vállalkoztunk, és tudtam mi lesz az eredménye, bár egyik vég kifejlett sem zavart igazán. Harcolni akartam csak!

_________________
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ V74586
Betűszinem:#971140
Háttér szinem:#954863

Pontos adataim: Itt.
Ayse
Ayse
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 420
Join date : 2014. Feb. 20.
Tartózkodási hely : Mögötted. :P

Karakterlap
Szint: 19
Exp:
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ Vo36oi1359/1400Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ 2yjvlht  (1359/1400)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/

Témanyitás by Suzume on Vas. Aug. 10 2014, 17:40

- Ha elárulnám őket akkor már nem lenne titok, nem? - Razz Ezzel az egyszerű válasszal véget is vetek a kíváncsiskodásának. Szerintem még ő sem gondolhatta volna komolyan, hogy elárulom a titkaim. :3
Hirtelen kicsit mint ha megváltozott volna a lány. Olyan… elmebetegebb lett vagy nem tudom…
- Hát ha képes vagy rá akkor hajrá! – Biztatom. Kivételesen nem nagyképűségnek szántam. Egyszerűen képtelenség lenne a belsőségeimet kitessékelni a testemből. A rendszer nem engedi. Razz
Meg maga a támadása is amit felém intézz, olyan eszetlen, elmebeteg módon teszi. Eddig volt némi taktika a mozgásában de most. Igazam volt, izomagy, vagy inkább harc mániákus… esetleg vérpistike? Mindegy is. Amíg beszélt és kifújta magát volt egy kis időm átgondolni a helyzetet. Az ilyesfajta játékokban nem az nyer aki ügyesebb még ha a sao ennek a látszatát is akarja kelteni. Az egész harc nem több puszta matematikánál és a számokkal való játszadozással lehet megnyerni egy párbajt. Már megvan minden információm ahhoz, hogy a javamra fordítsam a harcot vagy felmérjem mennyi esélyem van nyerni. A sebződés nagyon fontos a játékban. Azt nem nehéz megmondani ő mennyit sebez. Tizenöt ez eddig egyszerű. A fegyverkezelésről is van feltételezésem. Magasabb az egyszer biztos de talán nincs kétszerese. Ehhez többször kell őt megtámadnom, hogy ki tudjam számolni. De ezek annyira nem is fontosak. Ami a lényeg, az élet. Azt ugye tudom, hogy én mennyit sebzek és a támadásomra az életcsíkja olyan húsz-tizenöt százalékal le is ürült. A milliós kérdés az, hogy ha én tizennégy pontot veszek el a száz százalékból ami nyolcvan százalék lesz akkor mennyi a száz százalék? Heh, ez így agyon van bonyolítva. A kérdés inkább… Ha húsz százalék tizennégy pont akkor a száz százalék mennyi? Mennyivel könnyebb így! Ha tippelnem kellene akkor az élete körülbelül hetven és hetven öt között kell mozogjon. Maximum nyolcvan lehet neki. Ebből pedig már nem nehéz kitalálni mennyi lehet az aktuális élete. Profi vagyok. Cool
Neki három találat kell nekem pedig négy. Nem is olyan rossz de fordítsunk egy picit. Ahogy a kardja felém lendül aktiválom a képességem és átalakulok egy kobolddá. Ennek köszönhetően a támadását is ki kerülöm hisz jóval alacsonyabb lettem, és hacsak nem a combomat támadta akkor a csapása szimplán átsuhan a fejem felett. De ezt ki is használom hisz kis karmaimmal már neki is rontok a lánynak.

HP:34+8|F:10|E:16|K:6|GY:11|S:8|

_________________
Suzume
Suzume
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 569
Join date : 2014. May. 26.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ Vo36oi10/2700Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ 2yjvlht  (10/2700)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/

Témanyitás by Ayse on Kedd Aug. 12 2014, 20:53

~Csupán a szája volt nagy…. húzom el a szám a válaszára. Azért reméltem hogy valamiféle játékba csalogat, de nem… a válasza unalmas volt és lehangoló, ugyanakkor így végre véget érhet a bájcsevej és végre jöhet az igazi akció. Támadok is, egyenst neki rohanok… ugyanakkor a események váratlan fordulatott vettek… szemem elkerekedik, és értetlen pislogok az előbb még előttem lévő lányon aki perpillanat undorító kobold képében virít előttem. Köpni-nyelni nem tudok, de mire bármit is tenni tudtam volna a kardom továbbvitte a lendület, ezzel nyílt terepet adva a kobold-lány támadásának. Bosszankodtam, majd amint tudtam hátrálni kezdtem. Sebzett rajtam… nem maradt más mint a visszavonulás. Gyorsan megpillantottam az életcsíkom… két pontal többet sebzett mint eddig… Sajnálatos de nem vagyok tisztában egy kobold képességével, de úgy nézem nem csak külső változást, de stat pontok módunak nála… Ugynakkor az hogy több lett a támadása annyit jelent hogy valamelyik területen degredálódott, de ezt csupán idővel tudom kideríteni, mint ahogy a képességének idejét is. Amivel nem tudom mit kezdjek, próbáljak szimplán védekezni?... Nem az nem vallana rám… Egyetlen dolgot csinálhatok csak amivel előnyhöz juttathatom magam. Támadok. Hiába a megfontoltág aligha vall rám, viszont néhány dologt azért átlátok… Hiába kobold alakban van, még mindig csak az a lány van a bőrében… tehát az ő húzásaival kell számolnom… Ugyanakkor alacsonyabb lett mint én, ami sokban nem válltoztat, de a kardom mérete előnybe kerülhet még így, legalábbis pajzsként használva. A karmaival támad, fegyvere nincs, viszont talán harapni és egyéb ütésekkel is tud életet csipegetni… Óvatosnak kell lennem, tehát rontok is neki, de nem akárhogy. A fegyverm magam előtt egy szúráss szerű támadással indítok, de csupán az érdekel hogy merre is mozdul ki, így amint megteszi, abba az iránba fordítom a pengém. Ha közel kerülne hozzám, úgy magam elé húzom a kardom, és a markolatával kilőve magam, el nem engedve a kardom, szerzek némi távolságot. Vicces… eddig közelebb akartam hozzá kerülni, míg most távolságot tartok… Ironikus….



Találat:16 pont.
Maradt:
Élet:38 Páncél:0


_________________
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ V74586
Betűszinem:#971140
Háttér szinem:#954863

Pontos adataim: Itt.
Ayse
Ayse
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 420
Join date : 2014. Feb. 20.
Tartózkodási hely : Mögötted. :P

Karakterlap
Szint: 19
Exp:
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ Vo36oi1359/1400Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ 2yjvlht  (1359/1400)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/

Témanyitás by Suzume on Vas. Aug. 24 2014, 08:35

A kijelentésemre csak húzta a száját.
- Ejnye-ejnye! Már le sem állsz velem vitatkozni. Tényleg nagyon uncsi lettél hirtelen. Így már nem is mókás az egész. – És valóban, ha már nem idegesíti akkor fölösleges is bármit is tennem. Inkább a harcra koncentrálok amire szükség is volt. Ugyan hiába számoltam ki mindent, hiába állapítottam meg minden statját sajnos ebben a párbajban én most alig ha nyerhetek. A helyszín nem alkalmas arra, hogy ki tudjam használni a kasztom adta lehetőségeket ami így azért elég ciki. A lány nekem ront és egy szúrással igyekszik kilyuggatni. Egye fene, hagyom neki. Ahogy felém rohan hátrálni kezdek egészen a fal mellé majd mielőtt még betalálna visszanyerem az eredeti formám és hagyom, hogy a méretes kard átdöfje a testem gyakorlatilag fölszegezve engem ezzel a falra. Érezni nem nagyon érzem így nem is zavar, hogy egy kétméteres vasdarab áll ki a gyomromból. Helyette inkább sejtelmesen mosolyogva rádőlök a kardra, kezeimmel az arcomat támasztva.
- Általában csak a fiúknak, hagyom, hogy belém hatoljanak a fegyverükkel de néha élvezem ha egy lánnyal kerülök ilyen helyzetbe. – Lássuk mennyire hozható zavarba. Akár hogyan is alakul halkan kuncogni kezdek majd felveszem a csóka formát és a kardot kikerülve gyorsan a felső emeleti ablakhoz repülök.
- Élveztem ezt a kis időt de túl gyorsan válsz unalmassá. – Vetem még oda neki. – De ha nagyon unatkozom majd még megkereslek. – Ha most nem állat lettem volna dobtam volna neki egy csókot így viszont csak feltoltam a farktollaimat és kirepültem az ablakon. Majd később még lerendezzük ezt a kis harcot.

/köszi a játékot/

_________________
Suzume
Suzume
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 569
Join date : 2014. May. 26.

Karakterlap
Szint: 26
Exp:
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ Vo36oi10/2700Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ 2yjvlht  (10/2700)
Céh: White Rose

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/

Témanyitás by Ayse on Pént. Aug. 29 2014, 21:54

Kezdtem kissé erőltetettnek érezni a beszédet, így inkább a harcra koncentráltam tovább. Válaszra sem méltattam a lányt, nem érdekelt ha unalmasnak tart… Azt hiszem az valahol a győzelmemet jelenti, bár a száját már tényleg befoghatná…  De ha nem megy neki, majd segítek. A pengémmel! Támadok is, majd a képessége enyhén szolva meglep, de nem adom ennek jelét. Csupán összeráncolom a szemöldököm és értetlen pillantgatás helyett elfogadom amit látok, és még tetszik is. Goblinként szívesebben zúzom porrá… Támadok, majd támad, méghozzá sikeresen, meglep kicsit így hátrálok is, de amint összeszedem magam ellentámadásba is lendültem. A lendület szinte vitte magával a testem, kardom pengéje szét hasította a koboldból lánnyá alakult lányt. Elhúztam a szám az efféle válltakozásaira… Nem élveztem a harcot. Nem éreztem hogy irányítanék. Űrt éreztem, tudatlanságot… Veszélyt ugyan nem, mégis nyugtalan voltam. A lány nyársra húzva a pengém átvágta a testét, ennek a látványak örülnöm kéne… valami mégsem stimmel, és én magam sem tudom hogy mi az… Majd a lány szavai rángattak ki melankóliámból, amire köpni-nyelni nem tudtam. Éreztem hogy égni kezd a fejem, elvörödsödtem, már-már robbanásra kész állapotba, bedetonálva. A pilantását is kerültem. Micsoda egy Ribanc! Fogalmazódott meg bennem, mire folytatta. Ismét unalmasnak gondolta a dolgokat, majd valamifajta madárrá válltozott és kirepült az ablakra. Ledöbbenve karikás szemekkel figyeltem miként madár alakban is emberi nyelven beszélt…@@ Kezdett kissé sok lenni. Nem csak a beképzelt ribanc-os viselkedése miatt, de úgy ahogy volt, akadt valami ami irritált a lányban. Azt hogy mi, nehezen tudnám megfogalmazni, de ahogy mondta… biztos vagyok abban hogy még találkozunk, és akkor nem menekül!

Én is köszönöm a játékot. :3

_________________
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ V74586
Betűszinem:#971140
Háttér szinem:#954863

Pontos adataim: Itt.
Ayse
Ayse
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 420
Join date : 2014. Feb. 20.
Tartózkodási hely : Mögötted. :P

Karakterlap
Szint: 19
Exp:
Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ Vo36oi1359/1400Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/ 2yjvlht  (1359/1400)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Ayse x Suzume - Kajacsataaa o/

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.