Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru

Go down

default Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru

Témanyitás by Tatsuki Ranmaru on Vas. Okt. 14 2012, 19:11

Nem szimplán harcostársat kerestem. Nekem egy ember kellett. Csak rá vadásztam. Őt akartam magam előtt látni, kiállni ellene, megtapasztalni azt, amiről JK-k beszélnek. Beszélnek róla! – Ez a tény kifejezetten hergelt. Rólam beszéljenek, én vagyok a kasztom kiemelkedő teljesítményű tagja, egy olyan íjász, aki szinte hihetetlen sebességgel halad előre. Az elsők között megalakuló guild tagja vagyok, és nem hinném, hogy járnak emberek nálamnál előrébb az exp-k gyűjtésében.
Mármint nyílván járnak: legalábbis erről beszélnek emberek mostanában körülöttem. Sokat. Hogy van egy íjász, aki nálam előrébb jár. Négyes szint. Piha! Öreg, tehát lassan kéne tanulnia, de ő nem így tesz. Segítőkész… nem értem, hogyan engedheti meg magának!
A válasz egyszerű: hát úgy, hogy nem áll azon a szinten, ahol. Hogy nem négyes. Hogy nem segítőkész. Hogy nem öreg. Hogy nem kezdő. Valaminek valahol hibáznia kell, mert ezek egymást kizáró tényezők.

Az utóbbi napokban több időtájt is megjártam az aréna környékét. Őt akartam látni. Daikyūt. Könnyű célpontnak éreztem, hiszen ahogy hallottam, sosincs egyedül.
Fangirlök.
Mindig ott vannak körülötte.
Cöh!

Csak egy újabb reggelnek ígérkezett, de az arénához érve megdobbant a szívem: ott volt. Nem láttam még, de össze se tudtam volna téveszteni mással. Ő volt az. Tudtam! Nem lehetett más.
Minden további kérdés vagy szöszmötölés nélkül mentem oda hozzá. Messze voltunk még a tömegtől, harmat ült a Kezdet Városának fáin, hűvös szél járt. Korán reggel volt, kevesen tévelyegtek az utcákon. A legtöbben aludtak még. Én ha akartam volna se tudtam volna már álomra hajtani a fejem. Hűvös izgalmam a tetőfokára hágott.
A vállát fogtam meg, és nem is engedtem el. Miközben őt figyeltem, egy fókuszommal a menüben rutinosan járó kezemet figyeltem. Kihívtam. Harc típusa: első vérig. 50% alá ne csökkenjen az életünk. Annyi bőven elég lesz, hogy megmutassam, mennyivel is jobb vagyok nála.
Nem szóltam hozzá. Egyszerűen csak az arcát figyeltem.

_________________
A Fegyvermester
Állandó akciók: érccel rendelkezőknek és árubeszállítóknak! Foglalási lehetőség! Kezdők támogatása!

pontozás:
Élet: 14 +5 -> 95 HP
Fegyverkezelés: 47 +4 -> 51
Kitartás: 11 +2 -> 13
Gyorsaság: 26 +8 -> 34
Speciális képesség: 7 +5 -> 12
Páncél: 11

1x Természet Gyűrű (+1 élet)
1x Gyorstalpaló (+8 gyorsaság)
1x Vas Sisak (+7 páncél)
1x Bőrruha (+4 páncél)
1x Tünemény Gyűrű (+2 élet, +5 speciális képesség)
1x Hősi Köpeny (+2 élet +2 kitartás)
1x Artemis (L) (+4 fegyverkezelés)
Artemis nyilai meg vannak áldva, így minden egyes találatkor egyel többet sebeznek. Először a használó sebzésével megegyezőt, majd plusz egyet, majd az előző értékhez megint plusz egyet, mindaddig, amíg a pluszok száma el nem éri a fegyver szintjét.
Tatsuki Ranmaru
Tatsuki Ranmaru
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 606
Join date : 2012. Aug. 01.

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru Vo36oi115/1700Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru 2yjvlht  (115/1700)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru

Témanyitás by Sachi on Vas. Okt. 28 2012, 10:13

Az öregember fellépése valamiféle erőt sugárzott, ahogy ott állt egyenesen az aréna porában és a szellő meglobogtatta szürke köpönyegét, melyen alig észrevehetően egy római tizenhatos szám is volt. Másfelé nézett azonban mikor Ranmaru hat-hét méterre megközelítette, a legenda feje enyhén felé fordult és tekintete összetalálkozott a fiú egyik fókuszával. Arca egyetlen rándulása is elárulta, hogy bajusza alatt elmosolyodott és volt valami nyájas és ugyanakkor kíváncsi a tekintetében, melyet valami oknál fogva nem lehetett nem kiolvasni belőle. Egy "hús-vér legendakezdemény", ahogy referálni szoktak rá, ha nem éppen máris legendaként. Most azonban csupán ketten voltak az arénában, se néző sem pedig más párbajozó nem látta az elkövetkező eseményeket

Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru Npc03
Tekintetében semmi nem változott mikor Ranmaru keze a vállára tévedt, mindössze néhány másodperc múlva viszonozta a gesztust, de már vissza is húzódott karja. Azzal tett egy lépést eltávolodva, jobb kezével csettintve ahogy Ranmarué lecsúszott a válláról, egyiküknek sem volt erőpontja s egy ilyen egyszerű mozdulat véget vetett a fogásnak
- Hm... - hümmögött bajusza alatt ahogy a menüjében kezdett kattintgatni, majd a fiúval ellentétben megszólalt, mielőtt az elfogadásra kattintott - Látom fiam, megtaláltál. Ám hogy miért keresed a kihívásom, sem a Besúgó, sem a Lapok nem tudhatják, csupán te magad. Hm... de a szavak ideje nem jött még el ugyebár. Előbb még nyakunkon a tetteké. Látom hogy egyetértesz velem, a formalitás tehát feleslegessé vált
Azzal kattintott csak rá az elfogadásra, majd kezében egy japán hosszuíj jelent meg mely nevével is jellemezte a férfit: Daikyū. A fegyver elsőre nem tűnt különlegesnek, azonban Ranmaru egy fókuszálása észrevehetett talán egy alig látható apró jelet, egy római hetest. A férfi egy pillanatig csak a bajuszát mozgatta, majd meghajolt
- Mint kihívóm, a kezdés joga téged illet...

_________________
Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru 161
Clumsy GM (Slateblue | 6A5ACD)
Sachi
Sachi
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 177
Join date : 2012. Aug. 23.

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru Vo36oi10/10Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru 2yjvlht  (10/10)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru

Témanyitás by Tatsuki Ranmaru on Vas. Okt. 28 2012, 11:44

A harc kezdetekor az alábbi pontozás volt igaz a karakteremre:
Spoiler:
3. szint:

Élet: 4 (Természet Gyűrű, Tünemény Gyűrű, +3) -> 35 HP
Fegyverkezelés: 7 (Kezdő Íj, +1) -> 8
Erő: -
Kitartás: 4 (Szakadt Köpeny, +1) -> 5
Gyorsaság: 8 (Bőr Cipő, +2) -> 10
Speciális képesség: 2 (Tünemény Gyűrű, +5) -> 7
Páncél: - (Kezdő Ruha, Bőr Sisak, +4) -> 4


Hogy a Lapok? Megütközve néztem rá. Majd arcom felszegtem, elfordultam tőle. Elindultam az aréna felé. Egy csaló nem érdemli meg, hogy szemközt válaszoljak neki, így miközben a hátamat mutattam neki, hangosan, érthetően kezdtem beszélni:
Nem tudom, hogy milyen Lapokról beszélsz. Ez az egész nem arról szól, öregember. Hagyd a Besúgót, ezúttal csak ketten vagyunk, semmi szükség nincs a mellébeszélésre. Ez az egész arról szól, hogy túl jó vagy. Olyan jó, amilyen nem lehetnél. És biztos vagyok benne, hogy nem is vagy. Be fogom bizonyítani.
Lassan beidegződő reflex lett volna, hogy az aréna távoli pontját választom, de időben észbe kaptam: most egy magamfajta ellen harcolok. Daikyū íjász, ahogy én is, így távolsági harcos. Nem volt ilyen tapasztalat a repertoáromban – aggódtam kicsit. Ez új érzés volt számomra egyébként. Új ebben a világban. Amíg kezdő szinten álltam, közelharcosok fedezése volt számomra a legnagyobb feladat, az életem soha nem volt közvetlen veszélyben. Fel sem merült, hogy komolyan veszíthetnék. Voltak persze húzós esetek. Például amikor Kana életét veszélybe sodortam. Azt soha nem fogom elfelejteni. De végül mindketten túléltük, és csak még erősebbek lettünk általa. Így működik ez…
Nincs szükségem egy cheater vagy egy béta-tesztelő engedélyeire. Egyszerűen le foglak győzni, és nem is kell ezt az egészet tovább fokozni!
A visszaszámlálás az utolsó periódusba lépett. Már csak alig pár másodperc volt hátra, az íjamat megfeszítettem. Miközben a végső számok kerültek kiírásra, céloztam, és amint a számolás leteltével ugyan abban a pillanatban íjam hegye felfénylett, lőttem is. Fókuszaim mind Daikyū körül csoportosultak, hogy lássam minden mozdulatát, tisztában legyek minden rezdülésével, minden hibája ordítson számomra. Én nem mozdultam a helyemről, csak annyit tettem, hogy elindulást tettettem, majd oldalvást vágtam magam, hogy minél kisebb célpontot nyújtsak. És közben soroztam, ahogy tudtam, Daikyūt.

_________________
A Fegyvermester
Állandó akciók: érccel rendelkezőknek és árubeszállítóknak! Foglalási lehetőség! Kezdők támogatása!

pontozás:
Élet: 14 +5 -> 95 HP
Fegyverkezelés: 47 +4 -> 51
Kitartás: 11 +2 -> 13
Gyorsaság: 26 +8 -> 34
Speciális képesség: 7 +5 -> 12
Páncél: 11

1x Természet Gyűrű (+1 élet)
1x Gyorstalpaló (+8 gyorsaság)
1x Vas Sisak (+7 páncél)
1x Bőrruha (+4 páncél)
1x Tünemény Gyűrű (+2 élet, +5 speciális képesség)
1x Hősi Köpeny (+2 élet +2 kitartás)
1x Artemis (L) (+4 fegyverkezelés)
Artemis nyilai meg vannak áldva, így minden egyes találatkor egyel többet sebeznek. Először a használó sebzésével megegyezőt, majd plusz egyet, majd az előző értékhez megint plusz egyet, mindaddig, amíg a pluszok száma el nem éri a fegyver szintjét.
Tatsuki Ranmaru
Tatsuki Ranmaru
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 606
Join date : 2012. Aug. 01.

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru Vo36oi115/1700Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru 2yjvlht  (115/1700)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru

Témanyitás by Sachi on Vas. Okt. 28 2012, 14:38

Ranmaru válasza hatására az öreg egy kicsit értetlenebb tekintettel válaszolt, de úgy tűnt nem akarta félbeszakítani a fiú szavait. Türelmesen megvárta míg az keresett magának egy kényelmes kezdő pozíciót és leginkább csak hümmögött a megjegyzésekre, no meg a bajusza mozdult meg néha-néha eközben. Ranmaru végső kijelentése után kicsit komikusan megvakarta fejét, s halkan kuncogva megjegyezte
- Fiam, fogadd meg saját tanácsod: ne beszélj mellé. Hogy mit hiszel és azzal szemben mi a nyers valóság, csakis e közdelemből derülhet ki
Ahogy a másodpercek fogytak úgy állt változatlan testtartásban a férfi, mintha valóban a fiú kezdésére vált volna. S mikor az idő letelt és Ranmaru elengedte megfeszített íja húrját, az öregember sajátját feszítette meg miközben még oldalra is lépett a felé süvítő nyílvessző útjából, balra. Lépése végére pendült íja és a vessző engedelmesen szelte át a levegőt, s kritikus tévesztés jelzéssel fúródott Ranmaru vállába majd tűnt el, lenullázva páncélját és további három pontot sebezve. Nem lökte hátra vagy hasonló, így további lövéseit el tudta ereszteni válaszképpen. Daikyū ezúttal már vetődött, s noha feltűnően ügyesen tette azt hisz utána talpon állt meg, mégis eltalálta egy nyílvessző. A páncélja valószínűleg lenullázódott, mivel hogy úgy tűnt mintha egy kevéske lement volna az életcsíkjából. Az biztos hogy gyorsabb volt valamivel és talán akrobatika jártassága is volt, mégsem lőtt gyakrabban Ranmarura mint ahogy ő: eddig mindössze egyet és az sem volt tökéletes, ám ez előfordulhat. Ami a kerülőmanővereit illeti, szinte az utolsó pillanatokig megjósolhatatlan volt hogy mit tett, gyorsabb volt és ezt mostanra már mindketten tudhatták, így azt is hogy a várakozást megengedhette magának. Semmit nem sietett el

_________________
Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru 161
Clumsy GM (Slateblue | 6A5ACD)
Sachi
Sachi
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 177
Join date : 2012. Aug. 23.

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru Vo36oi10/10Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru 2yjvlht  (10/10)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru

Témanyitás by Tatsuki Ranmaru on Vas. Okt. 28 2012, 23:29

Hogy az Akrobatika egy íjásznál? Eddig még csak fel sem merült bennem, hogy szükségem lehetne erre a jártasságra, hiszen alapvetően el sem kellett mozdulnom a helyemről. Mindig volt előttem valaki, aki felfogta a közelharcos támadásokat. A távolságiakkal meg nem kellett törődnöm, hiszen én öltem meg előbb őket. Így is kevesen jutottak el az életerőmig.
Viszont ebben a megvilágításban, hogy az íjász, mint szóló karakter, már nem is tűnt annyira felesleges dolognak egy Akrobatika jártasság.
Ezúttal viszont messzemenően más volt a helyzet, hiszen komoly sebzésre kellett nekem is számítanom: ennek a mértéke csak akkor tudatosult igazán bennem, amikor Daikyu első csapása elért, és túlütötte a páncélomat, majd még az életerőmből is levett. Hamarosan azonban így tettem én is: sok fókuszom volt, és biztos voltam benne, hogy az egyikkel az életcsíkjának fogyását láttam. Ettől a kisebb sikertől eltekintve azonban taktikám bedőlni látszott: ellenfelem gyorsabb volt nálam, ráadásul annyival, hogy még manővereket is megengedhetett magának, így aztán tényleg nehéznek bizonyult eltalálni. Láttam, hogy ez így nem fog működni, magam is mozgásba kell, hogy lendüljek. Így hát amint úgy éreztem, megfelelő az időzítés, odébb léptem. És megint odébb. Kicsit ügyetlennek, kicsit bénának éreztem magam, de egyelőre nem volt jobb ötletem.
A sebzése közepes, élete talán kicsit jobb, páncélzata immáron zéró, a gyorsasága állított szintjének megfelelő – összegeztem magamban eddigi feltételezéseimet. Próbáltam kiismerni a mozgását, és reménykedtem, hogy azzal, hogy én is mozogni kezdtem, méghozzá egy köríven, talán már csak a véletlenszerű faktorból is többször tudom eltalálni. Hiszen az én célzásom se volt még tökéletes, főleg mozgás közben, és mellélőhettem talán úgy is, hogy aztán pont arra mozduljon.
Elég vacak érzés volt mondjuk rögtön a második közben már ilyen taktikákhoz folyamodni.

_________________
A Fegyvermester
Állandó akciók: érccel rendelkezőknek és árubeszállítóknak! Foglalási lehetőség! Kezdők támogatása!

pontozás:
Élet: 14 +5 -> 95 HP
Fegyverkezelés: 47 +4 -> 51
Kitartás: 11 +2 -> 13
Gyorsaság: 26 +8 -> 34
Speciális képesség: 7 +5 -> 12
Páncél: 11

1x Természet Gyűrű (+1 élet)
1x Gyorstalpaló (+8 gyorsaság)
1x Vas Sisak (+7 páncél)
1x Bőrruha (+4 páncél)
1x Tünemény Gyűrű (+2 élet, +5 speciális képesség)
1x Hősi Köpeny (+2 élet +2 kitartás)
1x Artemis (L) (+4 fegyverkezelés)
Artemis nyilai meg vannak áldva, így minden egyes találatkor egyel többet sebeznek. Először a használó sebzésével megegyezőt, majd plusz egyet, majd az előző értékhez megint plusz egyet, mindaddig, amíg a pluszok száma el nem éri a fegyver szintjét.
Tatsuki Ranmaru
Tatsuki Ranmaru
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 606
Join date : 2012. Aug. 01.

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru Vo36oi115/1700Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru 2yjvlht  (115/1700)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru

Témanyitás by Sachi on Vas. Nov. 25 2012, 10:20

A folytatás egyaránt lehetett érdekfeszítő és ugyanakkor zavaró is: ugyan lőtt rá egy nyílvesszőt és Ranmaru ügyesen ki is kerülte, egyik fókuszából észrevehette hogy bajusza alatt a férfi <collected eng mn> /nem tudtam rá jó magyar szót, ami fura/ mosolya egészen aprót kiszélesedett, ahogy taktikájára válaszképpen te is a mobil hadviselés mellett döntöttél
- Hm... - hümmögött ismét a férfi - Döntsenek hát a lapok!
Ahelyett hogy újabb nyílvesszőt helyezett volna lövésre készen, íja eltűnt és bal kezében egy kártyapakli jelent meg, melyből most is lövéseidet kikerülve jobbjával kihúzott egyet

Folyt. köv.

/kocka dobás magyarázat: mivel nincs 22 oldalas kocka lehetőség, két részre osztom a számot és halál/korona kockával döntöm el hogy az első 12 (halál) vagy a második 10 (korona) közül lesz kisorsolva a húzott lap, ergo ha korona lesz és mondjuk 1, akkor az a 12. lap lesz mert az első lapszám a Nagy Arkánumban ugye 0. Ez után még egy hatos kockadobás a kihúzott lap sikerének esélye alapján dönt/


A hozzászólást Sachi összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Nov. 25 2012, 10:21-kor.

_________________
Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru 161
Clumsy GM (Slateblue | 6A5ACD)
Sachi
Sachi
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 177
Join date : 2012. Aug. 23.

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru Vo36oi10/10Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru 2yjvlht  (10/10)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Vas. Nov. 25 2012, 10:20

The member 'Sachi' has done the following action : Kockadobás

#1 '2 oldal halál/korona' :
Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru 4766597959_9de1fd561c_s

--------------------------------

#2 '12-es dobókocka' :
Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru 4670871527_8e9849cba4_s

--------------------------------

#3 '10-es Kanának' :
Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru 4671493936_f48a3db727_s

--------------------------------

#4 '6-os dobókocka' :
Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru 4766609959_af0c0eb7c7_s
Kayaba Akihiko
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 16187
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru

Témanyitás by Sachi on Vas. Nov. 25 2012, 10:42

- Hm... Világ... - mozdult meg bajusza ahogy mondta - ezúttal hát nem történik semmi különleges. Azonban!
Megemelve hangját az utolsó szóra, kezébe visszakerült íja és egy nyílvessző mellyel a körkörösen futó Ranmarut célozta meg...

/magyarázat: Daikyō akrobatikája mint most kiderül 2. szintű, ami már bónuszt ad a mobil íjászat esélyeire. Ezt úgy próbálom megoldani hogy két hatos kockát dobok és ha elsőre nem jön ki kettőnél nagyobb szám (min 3), de másodikra igen akkor eltalál. Ezt elég bolondul számolgattam arra alapozva hogy övé két pont híján kétszerese a te fegyverkezelésednek (az az első lövése kritikus vétés volt saját kockákkal, azért lett alacsony). Lehetne az hogy mindenképpen eltalál, de figyelembe veszem hogy mégis mozgásban lő rád és kettes szintű akrobatikánál a mobil íjászat szerintem még nem tökéletes. A harmadik kocka pedig arra van ha az öreg mindkét kockadobása 1, mely halál kockánál behozza a kritikus vétést ami nála feleződött sebzést jelent. Ez leegyszerűsítés mert az első lövésénél pl komplexebb számokkal dolgoztam, de remélem érted hogy most egy kicsit sok lenne nekem. Fegyverkezelése tehát 14, a kockák alapján számold hát ki az esetleg elszenvedett sebzést

Mindez igazából egy teszt, hogy a sűrű kockahasználatos ktk működhetnek e. Ha nem igazán jön be akkor ezt ejtjük és ezután csak a tarot kártyáknál fogom használni az előző kockadobás sorozatomat, míg támadásokhoz saját kockákkal dolgozok tovább

A Tarot Pakli egy különleges item, ami felszerelt itemekkel áll kapcsolatban. Egyenlőre ennyi/

_________________
Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru 161
Clumsy GM (Slateblue | 6A5ACD)
Sachi
Sachi
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 177
Join date : 2012. Aug. 23.

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru Vo36oi10/10Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru 2yjvlht  (10/10)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Vas. Nov. 25 2012, 10:42

The member 'Sachi' has done the following action : Kockadobás

#1 '6-os dobókocka' :
Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru 4766610511_dda12706fc_s

--------------------------------

#2 '6-os dobókocka' :
Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru 4766609959_af0c0eb7c7_s

--------------------------------

#3 '2 oldal halál/korona' :
Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru 4766591541_a6962e6ebb_s
Kayaba Akihiko
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 16187
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru

Témanyitás by Tatsuki Ranmaru on Szomb. Dec. 01 2012, 10:33

Nem álltunk egy szinten, ez egészen nyilvánvaló volt. Ettől függetlenül nem láttam más lehetőséget, mint masszívan összeszorítani a fogaimat, szinte csikorgattam, miközben újabb és újabb nyílvesszőt helyeztem az íjamra, lassan úgy éreztem, hogy profi íjászokat megszégyenítő sebességgel tudok újra és újra tüzelni, de iszonyatosan bosszantott, hogy sebességem, sebzésem vagy éppen bármi másom kilométerekkel a férfi alatt van.
Nem jelenthet ennyit néhány szintnyi különbség! – sziszegtem, miközben döbbenten konstatáltam, hogy nyilaim hogyan reppennek el a férfi körül, miközben ő egy paklit varázsol a kezébe. Paklit! A mozgása ettől függetlenül mit sem változott, gyors irányváltoztatásaival nem tudtam még mindig mit kezdeni, pedig korábban úgy képzeltem, hogy specialitásom mások mozgásának kiismerése. Mint íjász, szükségem is volna erre az adottságra. Itt viszont ennek mintha nyoma se lett volna.
Ő a paklit forgatta, én pedig az íjamat, de láthatóan neki jobban ment. Talán az akadályozott, hogy mozgásban maradtam, így hát úgy döntöttem, hogy amíg kezében a pakli lesz, addig megvetem a lábam, és a lövészeten kívül többre nem koncentrálok.
Oldalra fordultam, ő mégis könnyedén belém talált: nem éreztem fájdalmat, legalábbis nem olyan fájdalmat, amilyet a való életben egy ilyen becsapódástól érezhettem volna, de iszonyatos volt az az érzés, ahogy a nyílvessző virtuális húsomba vájt, és olyan brutális sebzést okozott, amitől a lélegzetem elakadt.
Néhány szint nem okozhatna ekkora különbséget! – ismételtem meg megint a korábbi mondatomat, leeresztett íjjal, döbbenten meredve a férfira, akit úgy tűnt, hogy én magam szinte képtelen vagyok eltalálni, ő viszont könnyedén okoz számomra ráadásul olyan mérvű sebzést, amitől eddig soknak hitt életpontjaim szinte alig tűnnek néhány bénán elosztott pontszámnak.
Csalsz! – kiabáltam magamból kikelve, hiszen nem létezhet, hogy engem így legyőzzön valaki! Egyszerűen nem lehet! Képtelenség!

_________________
A Fegyvermester
Állandó akciók: érccel rendelkezőknek és árubeszállítóknak! Foglalási lehetőség! Kezdők támogatása!

pontozás:
Élet: 14 +5 -> 95 HP
Fegyverkezelés: 47 +4 -> 51
Kitartás: 11 +2 -> 13
Gyorsaság: 26 +8 -> 34
Speciális képesség: 7 +5 -> 12
Páncél: 11

1x Természet Gyűrű (+1 élet)
1x Gyorstalpaló (+8 gyorsaság)
1x Vas Sisak (+7 páncél)
1x Bőrruha (+4 páncél)
1x Tünemény Gyűrű (+2 élet, +5 speciális képesség)
1x Hősi Köpeny (+2 élet +2 kitartás)
1x Artemis (L) (+4 fegyverkezelés)
Artemis nyilai meg vannak áldva, így minden egyes találatkor egyel többet sebeznek. Először a használó sebzésével megegyezőt, majd plusz egyet, majd az előző értékhez megint plusz egyet, mindaddig, amíg a pluszok száma el nem éri a fegyver szintjét.
Tatsuki Ranmaru
Tatsuki Ranmaru
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 606
Join date : 2012. Aug. 01.

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru Vo36oi115/1700Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru 2yjvlht  (115/1700)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru

Témanyitás by Sachi on Vas. Dec. 09 2012, 10:40

Ranmaru mostanra ismét szóban megerősített vádja nyílvesszőként suhant a levegőben, Daikyū pedig aki éppen egy újabb lövést készült felé indítani most megállította a mozdulatot, elvégre a fiú sem harcolt jelenleg tovább. Néhány pillanatig komoran nézett rá, majd békülten mosolyodott el ma már sokadjára a bajusza alatt. Íját leeresztette és eltette, s lassú léptekkel elindult feléje
- Fiam, komoly szavakat ejtesz ki a szádon - mondta némi csalódott tónussal - mégis miért gondolod így? Az elköltött pontjaink egy csatában kiszámíthatóak, elvégre egy küzdelem többet mond el a karakterlapjainkról sőt, magukról a játékosokról is, mint a szavak. De mindössze pontokat venni figyelembe elsietett következtetésekhez vezet, hiszen ha mindössze azok alapján véled úgy hogy csalok, elfeledkeztél több más szempontról is. Ezek közül kettő a legfontosabb! Hiszen ez egy játék, nem a teljes valóság mindössze a halál a valódi, így van? És milyen egy játék? Rendszerre épülő, statisztikával és egyéb tartalommal - mint grafika vagy erőforrások - rendelkező program, illetve maga is programok szervezete. Mi, mint ennek a részei a játék törvényei szerint létezünk itt. Három dolog van, melyre most mi leginkább épültünk: elköltött pontok, tárgyak, illetve különleges képesség. Megfeledkeztél a másodikról és harmadikról?. Fiam, nekem is van különleges képességem és fegyverzetem, ahogy bárki másnak is!
Néhány méterre volt már csupán, s karjait csípőre téve várakozóan megállt, de aztán mégis hozzátette
- Emellett pedig más a harcmodorom a megszokottnál! A legtöbb íjász arra épít, hogy csapat részeként fedezve küzdjön támogatóként. Én azonban a solo harcmodort alkalmazom, melynek lényege az olyan karakterlap és felszerelés gazdálkodás, mely lehetővé teszi az egy személyes küzdelmet!

_________________
Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru 161
Clumsy GM (Slateblue | 6A5ACD)
Sachi
Sachi
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 177
Join date : 2012. Aug. 23.

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru Vo36oi10/10Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru 2yjvlht  (10/10)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru

Témanyitás by Tatsuki Ranmaru on Hétf. Dec. 10 2012, 00:27

Volt az a pillanat, amikor ő leeresztette a fegyverét, és belém hasított a felismerés: most!, de aztán ahogy nem lőttem a következő pillanatban, úgy nem lőttem az utána következőben sem, és végül azért engedtem le én is a fegyveremet, mert nem akartam, hogy lássa, mennyire remeg a kezem a húron. Nem mintha a fénylő nyíl ki-bekapcsolása nem lett volna elég beszédes, ahogy görcsbe állt ujjammal ki-be mozgattam a zenitről.
Nem csak a fegyverem engedtem le, hanem a tekintetem is: nem akartam ránézni. Nem akartam látni, ahogy rám néz. Nem érdekelt a tekintete. Vagy a szánalma. Elég beszédes volt nekem a hangja is. Utáltam érte! Rühelltem érte!
Embert ennyire megvetni csak a virtuális világban lehet, mint ahogy én megvetettem most ezt a figurát, aki pojácát, oktalan ifjoncot csinál belőlem a kedvességével. A kedélyességével. Azzal, hogy miközben ellenfelek vagyunk, látszólag mégis segít.
A kezem ökölbe szorult. Már nem csak az ujjaim remegtek, hanem velük együtt a szorosan testhez zárt íj is. Elfordultam tőle. Nem a hátamat mutattam, bár azt is megérdemelte volna, de annyira azért nem bíztam benne. A bájos álarc mögött még mindig egy ügyes csalót láttam felvillanni néha.
Igen?! – kiáltottam fel, amikor arról kezdett beszélni, hogy nem csak a statok vannak a földön. – Erről van szó? Hogy a képessége lehetővé teszi a hackelést? Biztos béta tesztelő is volt! Az ilyen tudást nem itt szerzi az ember… főleg nem a maga korában! – mutatok végig egész testén. Ehhez nem csak a fókuszaimat használom, hogy lássam, jó helyre mutatok, hanem tekintetem is elszakítom a földből, és mint valami dárdát, az ő tekintetébe szúrom.
Hiába hetyke bajsza, az még csak most is azt mutatja, hogy a való életben megélt már jó pár évet.

_________________
A Fegyvermester
Állandó akciók: érccel rendelkezőknek és árubeszállítóknak! Foglalási lehetőség! Kezdők támogatása!

pontozás:
Élet: 14 +5 -> 95 HP
Fegyverkezelés: 47 +4 -> 51
Kitartás: 11 +2 -> 13
Gyorsaság: 26 +8 -> 34
Speciális képesség: 7 +5 -> 12
Páncél: 11

1x Természet Gyűrű (+1 élet)
1x Gyorstalpaló (+8 gyorsaság)
1x Vas Sisak (+7 páncél)
1x Bőrruha (+4 páncél)
1x Tünemény Gyűrű (+2 élet, +5 speciális képesség)
1x Hősi Köpeny (+2 élet +2 kitartás)
1x Artemis (L) (+4 fegyverkezelés)
Artemis nyilai meg vannak áldva, így minden egyes találatkor egyel többet sebeznek. Először a használó sebzésével megegyezőt, majd plusz egyet, majd az előző értékhez megint plusz egyet, mindaddig, amíg a pluszok száma el nem éri a fegyver szintjét.
Tatsuki Ranmaru
Tatsuki Ranmaru
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 606
Join date : 2012. Aug. 01.

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru Vo36oi115/1700Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru 2yjvlht  (115/1700)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru

Témanyitás by Sachi on Szomb. Dec. 15 2012, 09:26

- Hm, hm... - hümmögött, s vele párhuzamban mozgott bajusza - nem érzed magad zavarodottnak, dühösnek? Talán nem azért amit mondtál, hogy amit megtapasztaltál az ellentmond a számok logikájának avagy a pontkülönbségnek? Talán a képességem evvel kapcsolatos, a fegyverem pedig a magasabb sebzés és statisztika magyarázata? Egy játékot játszani kell fiam, a csalás a gyávák fegyvere
Az öregember állta Ranmaru tekintetét, továbbra sem tűnt feldúltnak vagy dühösnek a gyanúsítgatás miatt, persze ez nem jelentett semmit
- Márpedig találkoztam csalókkal a játék során, sőt olyan játékosokkal is akik... nem egészen voltak mindennapinak mondhatóak. De ez nem fontos szempont, van egy befejezetlen ügyünk, nem igaz?
Igazított frizuráján, majd sokat mondóan ökölbe szorította kezét és egy jobb horog indult el Ranmaru álla felé, hogy ezzel talán beadja az utolsó szükséges 1 HPnyi sebzést. Nem volt feltétlenül nehéz vállalkozás kikerülni

_________________
Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru 161
Clumsy GM (Slateblue | 6A5ACD)
Sachi
Sachi
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 177
Join date : 2012. Aug. 23.

Karakterlap
Szint: 1
Exp:
Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru Vo36oi10/10Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru 2yjvlht  (10/10)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru

Témanyitás by Tatsuki Ranmaru on Hétf. Dec. 17 2012, 02:34

Túlságosan zavaros volt már a fejem ahhoz, hogy képben legyek a történésekkel kapcsolatban. Nem tudtam követni, amit mondd, képtelen voltam szép, takaros információkötelékbe rendezni az elhangzott szavakat, nem kerültek a helyére a kirakós darabkái, valaki fekete kátrányt öntött végig rajta. Összekuszálódott már minden. Korábban oszlopos támasztéknak hitt hideg vérem ezúttal már sehol nem volt: a kezem remegett, küzdöttem a szemem elé csapódó vörös függönnyel, a teljes képzavarral, hogy ordítva vessem rá magam erre a csalóra, erre a felpöffeszkedett hólyagra, erre a… erre a… – És épp a szavakat kerestem még így magamban, amikor SAO-beli pályafutásomban először úgy kaptam be szemből a jobbhorgot, hogy észre se vettem. Nem a HP veszteségtől forgattam a szemem, hanem mert eltűntek a fókuszaim: nem találtam őket! Mintha sehol nem lettek volna, mintha alig látnék a saját szememmel. Fogalmam sem volt, hogy mi történik. Újabb család? Nem, attól tartok, hogy egyszerűen… elbambultam.
Döbbenten néztem fel rá: mégis mi a fene volt ez az egész? Meglepetten vettem észre, ahogy megváltozik körülöttünk a vizuális effekt. Hogy… micsoda? – konstatáltam, ahogy Daikyū feje felett megjelent a nyertes kiírás, de mégis miért...? Teljesen össze voltam zavarodva, és csak álltam ott döbbenten.
Lassan és ráadásul nagyon nehezen esett csak le, hogy még én határoztam meg: első vérig fogunk küzdeni. Nem tovább. Ötven százalékig. És ennyi. Akkor még úgy gondoltam, hogy gyors nyitórohamommal játszva le fogom tudni nyomni a fickót. Tévedtem. Hát persze, hiszen csalt. – Hiszen te… csaltál! – próbáltam kapaszkodni az egyetlen ténybe, ami megtartott a realitás talaján. Egy MMO játékban senki nem arathat egy vagy két szintkülönbséggel ilyen fölényes győzelmet arattam. Nincs az a játék! Nincs az a szimpla játékos!
Remegő kezemet felemeltem, rá mutattam. A könnyeimmel küszködtem közben. Arcom grimaszba rándult.
Vissza fogok jönni majd ide! Visszajövök, amikor már sokkal több leszek! Nem csak saját magamnál több… hanem nálad is! Készülj, mert akkor nem ötven százalékig játszunk, hanem utolsó vérig. És az a nap lesz az utolsó, ami a SAO-ban rád virrad! – kiabáltam remegő hangon, és közben folyamatosan távolodtam tőle. Lépcső volt mögöttem, de nem vettem észre, megbotlottam, elvágódtam.
Feltápászkodtam és felnevettem. Nevetve hagytam ott a csatateret. El sem akartam hinni, hogy kikaptam. El sem akartam hinni…


(off)Nagyon szépen köszönöm a játékot! Jó sokáig kitartott, de köszönöm, hogy azért végül sose felejtetted el! Egy élmény volt!(/off)

_________________
A Fegyvermester
Állandó akciók: érccel rendelkezőknek és árubeszállítóknak! Foglalási lehetőség! Kezdők támogatása!

pontozás:
Élet: 14 +5 -> 95 HP
Fegyverkezelés: 47 +4 -> 51
Kitartás: 11 +2 -> 13
Gyorsaság: 26 +8 -> 34
Speciális képesség: 7 +5 -> 12
Páncél: 11

1x Természet Gyűrű (+1 élet)
1x Gyorstalpaló (+8 gyorsaság)
1x Vas Sisak (+7 páncél)
1x Bőrruha (+4 páncél)
1x Tünemény Gyűrű (+2 élet, +5 speciális képesség)
1x Hősi Köpeny (+2 élet +2 kitartás)
1x Artemis (L) (+4 fegyverkezelés)
Artemis nyilai meg vannak áldva, így minden egyes találatkor egyel többet sebeznek. Először a használó sebzésével megegyezőt, majd plusz egyet, majd az előző értékhez megint plusz egyet, mindaddig, amíg a pluszok száma el nem éri a fegyver szintjét.
Tatsuki Ranmaru
Tatsuki Ranmaru
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 606
Join date : 2012. Aug. 01.

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru Vo36oi115/1700Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru 2yjvlht  (115/1700)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Szer. Dec. 19 2012, 18:48

Szép kis küzdelem volt, annak ellenére is, hogy erőkülönbségek voltak. Lezárom.

Jutalom: 25 exp 40 arany

+1 exp Lewisnek, +4 arany
Kayaba Akihiko
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 16187
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Daikyū //Sachi// vs. Ranmaru

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.