[Event] A kinti én

1 / 3 oldal 1, 2, 3  Next

Go down

default [Event] A kinti én

Témanyitás by Rosalia on Vas. Márc. 30 2014, 16:51


Mi lenne, ha sosem klikkeltél volna a log in gombra? Mi lenne, ha Kayaba Akihiko sosem hozta volna létre a SAO-t? Hogyan telne egy napod? Annyit emlegejük a kinti életet, de vajon hogy élnénk meg anélkül, hogy a játék törést okozott volna?

Tokyoban járunk, 2024. március 30-át írunk. Ez a japán középiskolások és egyetemisták össznépi vetélkedőjének napja. Számtalan településről érkeztek ide diákok ma, lehet éppen a ti iskolátok is benevezte az osztályotokat. Vajon összefuttok egymással? Céhtársak, barátok, szeretők felfigyelnek egymásra, vagy csak elsétáltok a másik mellett? Aki bent fontos, az kint is? Itt nincsenek piros indikátorok, nincsenek megbélyegzések, előítéletek. Vajon a vörösök hogy tudnak beilleszkedni? Már ha akarnak egyáltalán.

Aki nem jár iskolába, annak is van lehetősége csatlakozni az eventhez: Vállalhattok munkát a rendezvényen, vagy lehettek egyszerű nézők is a vetélkedőkön, hiszen a belépés ingyenes.

A szellemi és ügyességi vetélkedők számait nem szabom meg, a fantáziátokra bízom őket. Vannak iskolákat propagáló standok, pályaválasztási előadások, árusok, büférészleg - mindez egy hatalmas parkban. Szervezhettek programokat, lehet manga olvasó kör, gamerek klubja, táncosok csoportja, sakkozók sarokja, bármi, ami eszetekbe jut és az élményetek megírásához szükséges. Persze maradjatok a realitás talaján Wink 
_____________________________________________________________________________________________________
Jöhetnek multik, korlátlan számban. Postolhattok amennyit csak akartok. Nem szánom hosszú eventnek az egészet, inkább csak egy alternatív élmény megírására sarkallak benneteket. Lehet kapcsolatokat kialakítani, beszélgethettek is egymással körökön keresztül, de a nyitó mesélésen kívül maximum egy mesélői post lesz. Jutalom fix, 200 arany, akrámennyi kört is játszatok le egymással. A játékélmény, az alternatív valóság pikantériája legyen mérvadó, ne a jutalmazás!
Minimum szavak száma: 500

_________________
Mesélői adatlap
Mesélői színem: #cd4962
Rosalia
Rosalia
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 1543
Join date : 2012. Nov. 01.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] A kinti én

Témanyitás by Mirika on Vas. Márc. 30 2014, 17:41

- Köhh-köhh. Persze, remélem... lesznek jó pasik. Nem fognak tudni ellenállni nekünk Wink - kacsintottam a barátnőmre vigyorogva, majd kinéztem az ablakon és unottan támaszkodtam rá az ülés karfájára. Dögunalmas volt az út, ezeket az elővárosi vonatokat meg külön gyűlöltem. Busszal sokkal nagyobb fun lett volna jönni, de azt bérelni kéne, a suli meg mindig smucig, ha utazásról van szó >.> Egy dolog vigasztalt, hogy Tokió rohadt klassz város, Akihabara forgatagát egyszerűen lehetetlen megunni. Már nem voltunk messze, egy-két megálló, és megszabadulhattunk ettől a rémálomtól, hogy aztán jöjjön a dedós együtt közlekedés az osztállyal. Simán eltalálnánk oda egyedül is, csak adjanak a kezünkbe egy térképet. Persze az olyan srácok miatt, akik a cipőjüket se tudják bekötni felügyelet nélkül, muszáj volt nekünk is szenvedni :/
Visszanéztem a mellettem ülő csajra, naná, hogy sminkelt. Értelme semmi nem volt, úgyis hamarosan leizzadjuk magunkról, de ő már csak ilyen hiú volt. Majd biztos az állomáson valamelyik szekus leszólítja, persze. Imádtam a csajt, mert minden buliba benne volt, de a hülyeségeivel megőrjít néha ._. Nyújtogatni kezdtem a nyakam, hátha meglátom Sakurát is, csak az volt a cinkes, hogy nem csak én, de ő is olyan törpike volt, szóval hiába sikerül átnéznem az ülések felett, ha elveszik a sajátjában a lány Rolling Eyes
- Hallod, a rajtbírót biztos meghódítod Razz - húztam kicsit a nagyban sminkelő havercsajt, ahogy visszazuttyantam a székbe, de alig két perc múlva már állhattam is fel, ugyanis megérkeztünk a megállóhoz, ahol le kell majd szállni. Máris kerestem a tekintetemmel a senseit, a beszállás előtt volt róla szó, hogy az atléták, így én is, rögtön csoportosuljanak egy helyre, és mivel a program elején van az atlétikai találkozó, azonnal indulunk, külön a többiektől. Szóval amint megállt a vonat és vállamra kaptam a táskámat, máris spuri volt barátnőmmel Tanaka-senseihez, és amint a tizenkét fős csapat összeállt, neki is indultunk a parknak.
- Ja, jól vagyok, minden okés lesz :3 - feleltem az egyik aggódó másodikosnak egy újabb köhögéses rohamom után, asszem távolugró volt, bár nem tuti. A futókat vágtam, mert én is az voltam, meg azt a magasugró csajt, őt is csak azért, mert kétszer akkora volt, mint én. Amint megláttuk a pályát, igyekeztem magam ráhangolni a versenyre. Harmadévesként az esélyesek között kezeltek, de halvány lila gőzöm se volt, mire leszek képes. Azt meg kifejezetten hülyeségnek tartottam, hogy csak a korom miatt megbélyegezzenek és így helyezzenek nyomást a vállamra. Na nem mintha nem pattanna rólam az olyan le Razz
Az öltözőben persze még ment a nevetgélés, ugrattuk egymást meg minden, de mire kiléptünk a rekortánra, addigra mindenki rázombult a saját versenyszámára. A gátfutó, a váltótagok, az ügyességi számok résztvevői, meg én is a saját kis 60 méteremre. Minitalálkozó volt ez egy országos bajnoksághoz képest, oda aztán büdös életbe nem jutottam volna ki ezzel a fizikummal, de ide elhoztak. És bár már alig vártam, hogy letudjam a versenyt és készülhessek a délutáni programomra, ami az egész cucc fénypontja lesz a mi sulink részéről, most arra kellett koncentrálnom, hogy alaposan bemelegítsek, jó ütemben kapjam el a rajtot, jókor egyenesedjek fel, és robbanékonyságomat hasznosítva lesprinteljem ezt a 60 métert. Lehetőleg elsőként, mert akkor leszek a figyelem középpontjában Cool
Nem sokkal később pedig már a rajtgépben térdeltem és mereven bámultam a rugalmas anyagú pálya talaját, összpontosítottam a vezényszavakra, és a startpisztoly eldördülésének pillanatában kilőttem. Amint a tekintetemet rászegeztem a célvonalra, már tudtam, hogy ez nem az én napom lesz, szemem sarkából gyakorlatilag mindenkit érzékeltem, mind az öt vetélytársam. Összeszorítottam a fogaimat, és úgy szedtem a lábaimat, ahogy csak bírtam, és a cél előtt bedobtam magam, aminek egy kiadós tanyázás lett a vége, hiszen elveszítettem az egyensúlyomat. Bevertem a térdemet, de a fájdalomra se tudtam figyelni, annyira kifulladtam. Majd' szétrobbant a tüdőm, de nem azért, mert annyira kihajtottam volna magam, egyszerűen csak ennyit bírt a szervezetem. A csapattársam azonnal odajött, hogy bebugyoláljon, jól tudta mindenki, hogy ha így maradok, megfázom már estére is. Közölte velem azt is, hogy harmadik lettem. Felállhatok a dobogóra! ...persze csak azután, hogy lezuhanyoztam és átöltöztem. Meg kicsit kifújtam magam >.>
Ez a három programpont belekerült cirka fél órámba, bár elcsigázottan tértem vissza a pálya mellé, immár melegítőben. Cseppet se voltam csinos, de majd ha véget ér a program, akkor átöltözhetünk majd uniformisba és tehetek azért, amiért itt vagyok Cool Nagy sóhajjal, és kissé még lihegve dőltem le a lépcsőre, és figyeltem, hogy teljesítenek a többiek. Drukkolni nem volt erőm. Igazából semmihez se maradt erőm azon túl, hogy ücsörögjek. Aztán majd ha kicsit regenerálódom, akkor jobb lesz. Mint mindig.
Mirika
Mirika
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2306
Join date : 2012. Aug. 02.
Age : 22
Tartózkodási hely : Nyster

Karakterlap
Szint: 11
Exp:
[Event] A kinti én Vo36oi526/600[Event] A kinti én 2yjvlht  (526/600)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] A kinti én

Témanyitás by Shukaku on Vas. Márc. 30 2014, 18:06

Konduktív iskola. Befogadó vagy gyűjtőiskola. Javítóintézet és fiatalkorúak börtöne. Lelenc vagy árvaház. Gyogyós klubb. Bármilyen jelzővel is illették azt az intézményt, amiben Shu lakott, az biztos volt, hogy folyt benne oktatás. Ha nem is tudott olyan rend uralkodni, mint egy átlagos japán iskolában, mégsem tudták elkülöníteni a többi intézménytől… illetve csak annyiban, hogy ez az intézet magánkézben volt, ami japánban igazán ritkaságszámba ment.    
A lány természetesen ma sem mozdult ki a szobájából. Egyedül volt és szeretett egyedül lenni. A reggelijét már elfogyasztotta. Azt is a szobájában tette, mert a nevelők egy idő után megunták, hogy a többiek heccelik és piszkálják, és amióta Shu két napig nem volt hajlandó enni a többi gyerek jelenlétében, már itt tölthetett el minden étkezést.
Nemrég egy nagy napon volt túl. Egy hatalmas napon. Betöltötte a tizennegyedik életévét, és jó úton haladt afelé, hogy átléphessen az felső-középiskolába, a Kōkō-ba. Annyira régóta várta már ezt a napot. Jó tanuló volt. Az osztály egyik legjobb tanulója… ami persze nem jelentett nagy dolgot ebben az intézményben. A lány imádott tanulni, és most is éppen azzal foglalta el magát, hogy készült. Készült a délutánra. A japán középiskolások és egyetemisták össznépi vetélkedőjére. Persze… ő bár ugyan már középiskolás volt, innen senki nem hívta meg őt, hogy mérettesse meg a tudását a többiekkel. Természetesen ez nem zavarta a lányt. Ő minden évben becsületesen felkészült a kedvenc tantárgyából, biológiából minden versenyre, amelyik versenyről csak tudta, megszerezte a versenyfeladatokat is, szépen kitöltögette, tartva magát minden szabályhoz, majd a tankönyvekből le is osztályozta magát.Az állatokról szóló részek mindig kiválóan sikerültek.
A nevelők tavaly meglepődtek, hogy a lány el akart menni az eseményre, és mivel úgy gondolták, hogy a vele történtek után, és az intézetben történt balhék után egyáltalán nincs készen még arra, hogy ilyen nagy tömegbe menjen, nem engedték el. Még felügyelettel együtt sem merték elengedni, hiszen a lány rengetegszer omlott már össze ebben a viszonylag védett környezetben is, nem vállalták a felelősséget amiatt, ha kijut a falak mögül. Azóta azonban eltelt három év. Shu megtanult védekezni a többiek bántalmazása ellen, és már jó pár hónapja volt az utolsó eset, hogy le kellett vinni a nővérszobába. Egyedül persze most sem mehetett sehova, legalább is amíg ő úgy hitte, hogy egyedül engedik el, azért volt aki figyeljen rá, hiszen számos olyan oktató dolgozott az intézményben, aki más iskolában is tanított, és szintén kedvet kapott az esemény meglátogatásához.
~Az esőerdők félhomályában rengeteg apró és nagy bogár, parányi és tenyérnyi tarka lepke, veszedelmes légy, halálos mérgű darázs, pók meg kígyó, hüllő és emlősállat él. Nappal az állatok többsége zsákmányra les, csendben lapul, félti, védi életét…~
Shu becsukta a tankönyvét, és visszatette az asztalra, majd levette a kettővel nagyobb osztálynak szólót. A kérdések nem a kicsiknek fognak szólni, neki pedig már nem kell készülnie a saját óráira. A könyvtárból szerencsére bármelyik évfolyam tankönyveit kivehette, így tudta, hogy nem érheti meglepetés akkor sem, ha valóban bekerül a felsőbb iskolába. De azt is tudta, hogy ezek a tankönyvek nekik szólnak. Nem olyan tankönyvek, amikből versenyekre lehetne készülni, mert olyan könyvekre ennek az iskolának nem volt szüksége. A lány végiglapozta a könyvet, majd egy sóhajtással be is csukta. Semmi dolga nem volt ezekkel. Semmi keresnivalója nem volt a versenyeken. Ő úgysem fog kijutni oda sohasem, akármennyit tanul.

~Talán… talán még is. Nem tudhatom. Itt… Itt talán nem olyanok vannak, mint az intézetben. De… középiskolások és egyetemisták. Én pedig csak tizennégy éves vagyok. Nem… semmi dolgom nincs itt.~
Shu behúzódott a kapualjba. Már csak pár lépést kellett volna megtennie, hogy átlépve a bejáratot végre egyszer ő is részt vehessen egy hagyományos iskola hagyományos rendezvényén, akkor is, ha csak nézőként. Rajta nem iskolai egyenruha volt, hiszen pont attól szeretett volna elmenekülni, hogy mindenki tudja, hogy honnan is szabadult. Az egyetlen ünnepi ruháját vette fel, amit az egyik rokonától kapott arra a bizonyos évfordulóra. Látogatni ugyan már csak nagyon ritkán látogatták, de ajándékot mindig küldtek, és ő is becsületesen válaszolt az ünnepi köszöntésekre… csak úgy hidegen és tisztelettudóan… de senki nem várta el tőle, hogy örüljön az ünnepeknek.


A hozzászólást Shukaku összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Márc. 30 2014, 22:30-kor.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
Shukaku
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
[Event] A kinti én Vo36oi12695/10100[Event] A kinti én 2yjvlht  (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] A kinti én

Témanyitás by Jun on Vas. Márc. 30 2014, 19:02

- mmm - a legédesebb álmokat mindig ennek a fránya órának idegesítő csipogása töri meg. Mire sikerült elég erőt vennem magamon ahhoz, hogy elnyújtózzak és megtaláljam a fogást rajta, hogy kikapcsolhassam, egy újabb tényező zavarta az álmom. Egy lány kopogás majd az azt követő erős, de mégis kedves férfi hangja hallatszik az ajtó túloldaláról.
- Fiatalúr ébren van? - tart egy pillanatnyi szünetet, ami elegendő lenne ahhoz, hogy válaszoljak, de ez elmaradt. Csendben feküdtem, pihentettem a szemeim, ameddig még lehetőségem volt rá. Viszont kár volt reménykednem, hogy ez a csodálatos pillanat tovább tartson, ugyanis az ajtó kinyílt, és gyorsan ismétlődő kopogás, jelezte, hogy keresztül sétált a szobámban. A lakkcipő jellegzetes hangja tökéletesen elárulta, hogy az ablak felé sietett, de ezt már anélkül is tudtam. Amint a függönyt elhúzta, és beszabadultak a szobába a nap erős sugarai, végleg tönkretette az esélyt arra, hogy a mai napot lustálkodással töltsem.
- Ta-na-kaa... - szótagoltam el a nevét, az utolsó szótagot pedig kellőképp megnyújtottam ahhoz, hogy a következő kérdésemre némi keserves, szenvedő hatással kezdhessem. - Úgy emlékszem mintha már tegnap este is szóltam volna, hogy ma nem megyek suliba... szóval miért állítottad be a vekkert? - húztam magamra a pokrócot, egészen az orromig, kiskutya szemekkel nézve a férfire - ugye csak elfelejtetted, és nem iskolába akarsz küldeni? Ugye? - legkedvesebb kislányos hangom elővéve, próbáltam a férfi lelkére hatni, aki eközben a szekrényben matat.
- Jól emlékszik, viszont bátorkodtam megkérdezni az itthon maradása okáról Koujirou úrfit, aki tisztán kijelentette, hogy semmiképp sem hiányozhat többet. Az egyenruháját pedig bátorkodtam előkészíteni. Kérem siessen, hamarosan elkészül a reggeli.
- Onii-san?! Biztos, hogy nem azt mondta, hogy mindenképp maradjak itthon? - chh.. miért kell mindig keresztül húznia a számításaimat? Ha a komornyik nem kérdezősködne ennyit, akkor elkerülhető lett volna ez az egész... - Azt a ronda nadrágot pedig nyugodtan visszateheted a szekrénybe... - vetettem egy pillantást a régi fekete  unalmas iskolai egyenruhámra, miközben felültem. A komornyik nem szólt többet, halkan becsukta az ajtót maga után, hogy gyorsan elvégezhessem a reggeli teendőimet. A tanárok elég szigorúan veszik az egyenruha témát, főleg a mai nap miatt, már hetekkel előtte is különféle transzparenseket csinált mindenki, hogy reklámozhassuk az iskolánkat, és picit népszerűsítsük. De fene sem gondolta volna, hogy engem is megszavaznak ahhoz, hogy részt vegyek ebben a baromságban. Mielőtt még kiléptem volna a szobából, váratlanul megcsörrent a telefonom, meglepődve forgattam a fejem, se név, se szám, és elképzelésem sem volt ki zavarhat ilyen korán reggel.
- Moshi-Moshi? - szóltam bele kíváncsian, majd egy kissé ismerősen csengő női hang szólt bele, úgy tűnt mintha ismerne. - Oh, ne aggódj nem fogok elkésni. - aggódó hangjából, gyorsan leszűrtem, hogy ö is tagja lehet a szerencsétlenek csoportjának, habár lehet ö ezt másképp gondolja. - Minden rendben, hamarosan megérkezek. Szia! - köszöntem el tőle, viszont még csak halovány elképzelésem sincs ki lehetett... Talán egy osztálytárs... Vállat vontam, megreggeliztem, de még mielőtt megszökhettem volna, az inas erősködni kezdett, had vigyen el kocsival. Ellenkeztem, de esélyem sem volt, végül beletörődtem. Út közben még azt is sikerült kiharcolnom, hogy megálljunk egy pillanatra, hogy berohanjak a kisboltba kaját venni, ami valójában arra volt jó, hogy mangát vásároljak, hogy legyen mivel elfoglalni magam.
- Érezze jól magát fiatalúr...
- Rendben rendben... - léptem ki a bőrüléses kocsiból, pont mire már kezdtem rátalálni egy kényelmes olvasó pózra, intettem a férfinek, aki minden bizonnyal tovább is állt, én pedig megkerestem azt az utat amivel elkerülhetem a hozzám hasonló zöld egyenruhás lánykákat, ezzel meglógva a munka elől.
- Hmm valahol biztos van egy gamer klub... vagy egy üres klubszoba ahol olvasgathatok...

Tanaka = komornyik
Kojirou = Jun bátyja
egyenruha

_________________
"Madness is not a state of mind...

...Madness is a place, where I live"
Jun
Jun
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 1565
Join date : 2013. May. 10.
Age : 23

Karakterlap
Szint: 32
Exp:
[Event] A kinti én Vo36oi3984/4100[Event] A kinti én 2yjvlht  (3984/4100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] A kinti én

Témanyitás by Hinari on Vas. Márc. 30 2014, 19:23


Csöndesen hallgattam őket, lesütött szemekkel, s csak akkor néztem rájuk, amikor már mind a ketten befejezték. Mindig ez volt, a forgatókönyv soha nem változott, én pedig alig észrevehetően bólintottam: pont úgy, olyan érdektelenül és semmi lelkesedéssel, ahogy az előző vagy tíz-húsz alkalommal is. A szüleim a fejükbe vették, hogy megpróbálják oldani a láthatatlan feszültséget, ami az évek során kialakult köztem és Naithen között. Fogalmam sem volt, miért és hogy nem vették észre, hogy ezzel csak mégtovább mélyítik a szakadékot, aggódó pillantásokat kaptam néha, de ezekben a percekben mindig igyekeztek mosolyogni. És vártak valamire. Talán arra, hogy kiabáljak velük. Tudtam, örültek volna neki. Legalább mutattam volna valamit én is. Régen, egyetlen egyszer meg is tettem. De eredménye nem sok lett, és az a nap is pont ugyanúgy telt el, ahogy ez a mostani is fog: én látványosan unatkozom, jelezve, hogy egyáltalán nem érzem jól magam és hogy a legkevésbé sem érdekel ez az egész. Naithen pedig főleg nem.
- … a könyvedet pedig most ne hozd, kérlek…
- De…
Csak egy pillanatra néztem fel, majd tekintetem rögtön el is fordítottam, a nappaliban lévő szőnyeg rojtját nézegetve. Nembaj. Viszek zenét. Úgyse tudnak rákényszeríteni, hogy odafigyeljek. És mondták tovább, győzködve, hogy milyen szép az idő, és hogy mennyire fogom élvezni a hétvégét, én viszont egy idő után már nem is hallottam őket, szó nélkül fordultam sarkon, mentem be a szobámba, és vágtam be magam után az ajtót. Magam elé tudtam képzelni, ahogyan összenéznek, és sóhajtanak. De nem érdekelt.
Felültem az ágyamra, összekuporodva dőltem neki a falnak, kedvem lett volna sírni, de valamiért mégse tettem. Már maga a helyzet kihozta ezt belőlem, elvoltam én egyedül, nem kellett az ő társaságuk. Nem kellett a hangos kiáltozásuk, a biztatásuk és a büszkeségük, amiket mind Naithen kapott. Nem kellett a pillantásuk, az unszolásuk, hogy csatlakozzak hozzájuk, hogy szurkoljak én is.
- Minek? – kérdeztem halkan a kezeim között szorított plüssleporádtól, ő azonban néma maradt. Úgysem számít. Akármit teszek vagy nem teszek, ő úgyis nyer. Mindig nyer. Egyáltalán nem kellek én oda, nem vagyok én holmi kabalatestvér vagy pompomlány, hogy a jelenlétem akárcsak egy icike picikét is számítson. De akkor miért kell velük mennem? Megráztam a fejemet, a két térdem közé tettem; ökölbe szorított kezeimet hamar eláztatták a könnyeim. Miért? Miért kell újra és újra a szemembe mondani, hogy mennyire jelentéktelen vagyok? Kopogtattak. Dünnyögtem valamit, amit aligha lehetett hallani odakintről, majd úgy ahogy voltam, eldőltem az ágyon, a fejemre húzva a párnát.
- An, bejöhetek?
Naithen volt az. Egyszerre vagy ezernyi válasz jutott eszembe. „Nem inkább a naaagy versenyedre kéne készülnöd most?” Vagy egy egyszerű, határozott „Nem.”. És még pár válogatott, élesebb felelet, ám soha nem volt erőm ki is mondani őket. Helyette még erősebben szorítottam a párnát, behunytam a szemeim, és reméltem, nem nyit be.  Naithen várt még egy ideig, majd elment. Talán bejöhetett volna. Talán… Azért örültem neki, hogy legalább ő tiszteletben tartotta a döntéseim. Simán benyithatott volna, mégse tette. … …… Biztos ezzel is csak lelkiismeret-furdalást akart okozni. A falhoz vágtam a párnát. Máris elegem volt a mai napból, pedig még el sem kezdődött igazán.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3756
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
[Event] A kinti én Vo36oi14712/10100[Event] A kinti én 2yjvlht  (14712/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] A kinti én

Témanyitás by Halász Alex on Vas. Márc. 30 2014, 20:06

// Önkényesen ( Rolling Eyes chat krhm Rolling Eyes ) el lett döntve, hogy a helyszínt adja egy egyetem, Al posztjában benne van a neve is//


Született, Magyarország. Gyerek-kor háromtól hat éves korig, Japán. Általános iskola hattól tizenkét éves korig, Japán, Tokyo. Alsó közép iskola tizenkettőtől tizenöt éves korig, Japán. Felső középiskola, tizenöttől tizennyolc éves korig, Magyarország, Piarista gimnázium. Egyetem, Japán, Tokyo. Visszavágyott, és az évek során, amit szülőhazájában leélt, bár kellemes volt, már már idegen volt tőle, és ezért egyre inkább erősödött az érzés, hogy bizony második hazájából válasszon magának szakot. Egyetemet. Nem volt könnyű, senki se mondta azt, ám Alexnek pont ez kellett. A magyar egyetemekre játszi könnyedséggel került be és ez valahogy aggasztotta. Utána olvasott, tudta, hogy itt inkább a bent maradás a rizikós, ám Japánban is. És ott legalább megköveteli, hogy annak aki bejut, legyen egy alap tudása is és nem a fejkvótára mennek, mint valami vágóhídon. Ám végül a pontok döntöttek nem az ő vágyai, és a pontok ezúttal (is) az ő vágyait szolgálták ki. A Teikyo University büszke tagja lehetett. Vegyész szakon volt, jól is állt neki a tudományos beállítódottság. Persze, mint általában, itt is gondolkozott egyéb kurzusok felvételével, és ezt az egyetem még jutalmazta is. Neki való volt a sokféleség, a sokszínű választék, mind sport, mind zenei, mind nyelvi területen, és humán órákat is könnyedén látogathatott, vagy kacsintgathatott más szakok felé is. Még a gyógyszerész volt az ami érdekelte annyira, hogy elgondolkozzon rajta. Ez az első év a megismerés, a beilleszkedés, a dinamikusabb tempó felvételéről szólt. Nem gaijinként járt a szép falak közt és rittig mindenkivel japánul beszélt. Egy idő után el is fogadták a japánok, hogy lehet, sőt kell is. Alex nem tipikus külföldi. Felvette a kapcsolatot a régi társaival, sokszor jártak össze, és beszélték meg az elmúlt évek történéseit. Mondhatni lötyögősen telt el egy szemeszter. Az első félév, és habár a fiú alig aludt éjjelente valamennyit, sikerült felküzdenie magát a jelesek közé.
Ám nem volt teljesen elégedett. Nem számította bele, hogy mennyire könnyen volt színjeles mindenből magyar honban, de japánban anno osztály első volt. Most pedig a kis "lazázás" után, úgy döntött, hogy megint megcélozza az évfolyam első címet.
Emellett pedig még a zene érdekelte, meg a régi sensei órái. Nem vett fel kendót, ninjutsuzott, szabad kardhasználat. Ez volt a szíve, habár a sensei elrángatta a régi idők emlékére párszor kendókra is. Rolling Eyes
Összességében élvezte, hogy van szabad ideje, hogy vannak régi és új ismerősei, és hogy a természet tudományos szakon van, és tudja. Jó volt így. Ez volt ő.
Energikus és... önző...

Tudnunk kell ugyanis, hogy Alex csak azt csinálja meg, amit ő nézett ki magának, vagy amit muszáj. A cél, hogy évfolyam első legyen, az ő ötlete. A dob órák, szintén, ahogyan a ninjutsu is, és ahogyan az is, hogy eljárjon a régi senseiel néha kendózni. "De csak ennyi."
Aztán voltak a "muszáj" dolgok, minthogy az azzal járó felelősség, hogy ő éltanuló. El kell járni versenyekre. Rendszerint a lehető legkevesebbre, mert nyűg, de azért annyira, hogy ne szólják meg érte. Majd csinálhat amit akar.
Aztán pedig ott vannak a rendezvények, fesztiválok, amik egy bizonyos szintig szórakoztatóak, ám akkor nem igazán, ha a Tanárok őt nevezték ki "Önkéntes" versenyzőnek.
Elfúlva olvassa a mai listát, amelyen a különféle versenyszámok és azok résztvevői szerepelnek, helyszínekre és időre bontva. Bent áll a nagy teremben.
Egy jó dolog volt az egészben. A Teikyo szolgáltatja ennek az eddig még példa nélküli és értékű rendezvénynek a helyszínét. Az egyetemi terültet nagy, és szinte minden számot meg tudnak tartani. Jó választás volt.
Ez a Japán középiskolások és egyetemisták össznépi vetélkedőjének napja.
Azaz Nihon no kokosei ya daigakusei no zenkoku taikai, vagy ahogy az egyetemen mondják, Nihon ZenTai. Cool
Semmit nem jelenet, de jól hangzik. Rolling Eyes

[Event] A kinti én A1_2014_3_30_71zgeo7xn8

Ellökte magát attól a falrésztől, ahol eddig ácsingózott. Nemrég ért végett a nagy beszámolója és ünnepélyes megnyitója az egyik híres egyetemi docensnek és most egy egész sereg tanár meg diák volt jelen. Ez természetesen csak az egyetemen tanulók számára volt kötelező, utána hazamehetnek is akár, kivéve persze azokat, akik részt vesznek valamin.
Odalépett az elsős vegyészeknek kirendelt egyetemi tanár mellé és határozottan szólította meg.
- Sensei. Ezzel a programmal valami baj van. Túl sok versenyszámon vagyok rajta. -.- -
A férfi felé fordult és egy amolyan "Ismerlek lusta disznó" képet vágva rátette a kezét Al vállaira.
- Mivel a legutóbb nem voltál hajlandó a matematika versenyen produkálni, jobb ha beletörődsz, hogy a sportoknál legalább érmét kell szerezz minden számban. Twisted Evil -
Alex elhúzta a száját.
- Demo. Egész jó pontokat szereztem, arról nem tehetek, hogy valaki más jobb volt. \^^ -
- Mendokusai! Tudom jól, hogy csak azért lettél második, mert nem akartad folytatni, szóval hátra arc és melegíts be, míg jó kedvemben vagyok >.< ! Az első versenyszámod a 100 méter! -
- Haaaaaai -.-
Míg a lement a 60 méter és előttük a sok sok kicsi, volt ideje bemelegíteni. Kicsit felkészülni rá, aztán nagy hegyként kitrappolni a pályára. Mellette feszült figyelem, ő meg csak annyit tudott, hogy legalább legyen bronz.
- Ehh, a sportban nem lehet félgőzzel neki menni egy versenynek. Azt hiszem mégis megnyerem. Elvégre csak száz méter. >.> Aztán jön a másik. >.< -
Rajthoz álltak, betámasztotta a lábát, előre dőlt, majd légies könnyedséggel rugaszkodott el a kezdő ponttól. Ahogy pedig ez meg volt, már el is dőlt, hogy ki lesz a nyertes.
A végén még vissza is fordult kicsit megszemlélni, hogy honnan indult. A tömeg felzúgott. Szép futást láthattak.
Kicsit arrébb a másod évesek 100 méterese zajlott, valamit alig pár perc múlva, ugyanitt lesz a 200 méter és ő benne van.
Egye fene módjára azt is megnyeri, ha a sensei ettől boldog lesz...

_________________
[Event] A kinti én 698kise_ryouta_ryouta_kis
"Alex a minden lében kanál karakter"
by Ranmaru
flamberg:
[Event] A kinti én Flamberg_www.kepfeltoltes.hu_
Zafírszálas fejpánt:
[Event] A kinti én 8ac5fc45_www.kepfeltoltes.hu_

Statok
Alex és FalánkAlex Flamberggel
Halász Alex
Halász Alex
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1731
Join date : 2012. Dec. 16.
Age : 24
Tartózkodási hely : JL palota; Hinari és Al közös lakrésze

Karakterlap
Szint: 36
Exp:
[Event] A kinti én Vo36oi5187/5300[Event] A kinti én 2yjvlht  (5187/5300)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] A kinti én

Témanyitás by Tatsuki Ranmaru on Vas. Márc. 30 2014, 21:23

Hülye majom! – zártam rövidre beszélgetésemet az egyik ezer éves online ismerősömmel. Neki már mindegy volt, a diskurzusunk rég nem logikus érvek mentén zajlott, és mint ilyet, erőteljesen kezdtem megunni. A szemem vörös volt, és fájt már a szemüvegem mögött. A hajam zsírosan tapadt a homlokomhoz. Rájöttem: virrad. Már megint mögöttem volt egy végigjátszott éjszaka. Mellettem egy energiaital összepréselt alumínium doboza, a szobámban még érezni lehetett az este csúcspontja után elszívott nyugi-cigarettát, sárkányos dobozban gyorskaják. Bántotta a szememet a reluxa között átszűrődő fény, és felfordult a saját szagomtól a gyomrom. Le kellett zuhanyoznom.
Motorikusan engedtem magamra a hideg és a meleg vizet. A ruhám természetesen kivasalva várt már rám egy szék hátulján. Én készítettem oda még tegnap este. Az ablakot addigra kinyitottam, hadd szelőzzön ki a titkos cigi nyoma a szobámból. Öcsiéknek kikészítettem az uzsonnát, anyuéknak emlékeztetőt hagytam, hogy ma nem egyetemre megyek.

Nem voltam megelégedve az új programozású app-okkal, mert még én is láttam a forrásukban, hol a bug, és ez alig egy óránál többet nem vett igénybe tőlem. Veszettül irigyeltem néhány szaktársamat, mert náluk ha más nem, hitel alapon, de csak sikerült beszerezni a legújabb I-okat. Az egyetem engem nem támogatott ilyen mértékű ösztöndíjjal, de biztos voltam benne, hogy csak idő kérdése, amíg rájönnek, hogy kutatásaimmal a jövő alapköveit pakolom le, és minden ráfordított pénz 200%-osan megtérülő kincstárjegy, aminek hamarosan a kamataiból is megélhetnek.
Megélhetnének.
Túl hülyék az emberek ahhoz, hogy meglássák a nyilvánvaló zsenialitást az ötleteimben!


Szemüvegem kényelmetlenül nyomtam feljebb, hátradőltem a mágnes vasút puffos háttámláján, és hálásan szorítottam magamhoz a bérelt berendezésemet. Sikerült kicsit jobb technikai háttértámogatást megpályáznom ehhez a vacak kis iskolák közötti programbemutatóhoz, mint amennyi logikus lenne. Persze ezen egyáltalán nem csodálkoztam, hiszen a logika soha nem volt ezen a világon senkinek sem erőssége. Már most elégedetten vigyorogtam, hogy végre egy jó nap vár rám: elhajtom a sok balféket, én pedig addig is kicsit jobb felszereltség mellett tudok dolgozni a modelljeimen. Olyan tanulmányt adok le nekik a jövő héten, hogy a szakmai folyóiratok tömegesen jelentkeznek majd a publikálás jogáért!

Elégedetlen mormogással vettem fel a telefonomat, amikor csörgött. Köszöntött a hívó. Nem mondtam be a nevem. Csak tudja, hogy engem hívott!
Természetesen máris problémák adódtak a versenyek lezajlását segítő szoftverek közül; strapára ment az egyik teremben a világítás… Elégedetlenül sóhajtottam. Nem villanyszerelő vagyok! Biztosítottam őket, hogy amint érkezem, intézem ezeket.
Az egyetemem későn reagált a kiírásra, és olyan utólagos szerződési jelentkezési feltételeket adott meg nekik a szervező, hogy akit küldenek, az általános ellátási feladatokat is meg kell, hogy csináljon. Nem véletlenül lettem én megszívatva azzal, hogy el lettem küldve rá.
Nekem egész más gondolataim voltak erről az egészről: ez a kis Teikyo University még egy karbantartót sem tudott felmutatni. Ezek után a minim, hogy legyen hálás, amiért én is ott vagyok nekik.

Itt egy fiú túl sok versenyre lett jelölve – mutattam rá egy elég nyilvánvaló hibára az egyik panelen. Könyörgöm, a gép is jelezte, vörössel keretezte a hibát! Ők ignoráltak, én pedig hamarosan kapcsoltam, hogy kár az erőfeszítés: az egyetem egyik saját versenyzője még a szabályok ellenében is részt vehet nem is egy versenyszámon.
Az orrom alatt morogtam az igazságtalanság miatt. Én meg ezért nem haladok a munkámmal! Reméltem, hogy hamarosan érkezik valami kisegítő személyzet, akinek lepasszolhatóm ezt az utálatos melót…

_________________
A Fegyvermester
Állandó akciók: érccel rendelkezőknek és árubeszállítóknak! Foglalási lehetőség! Kezdők támogatása!

pontozás:
Élet: 14 +5 -> 95 HP
Fegyverkezelés: 47 +4 -> 51
Kitartás: 11 +2 -> 13
Gyorsaság: 26 +8 -> 34
Speciális képesség: 7 +5 -> 12
Páncél: 11

1x Természet Gyűrű (+1 élet)
1x Gyorstalpaló (+8 gyorsaság)
1x Vas Sisak (+7 páncél)
1x Bőrruha (+4 páncél)
1x Tünemény Gyűrű (+2 élet, +5 speciális képesség)
1x Hősi Köpeny (+2 élet +2 kitartás)
1x Artemis (L) (+4 fegyverkezelés)
Artemis nyilai meg vannak áldva, így minden egyes találatkor egyel többet sebeznek. Először a használó sebzésével megegyezőt, majd plusz egyet, majd az előző értékhez megint plusz egyet, mindaddig, amíg a pluszok száma el nem éri a fegyver szintjét.
Tatsuki Ranmaru
Tatsuki Ranmaru
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 606
Join date : 2012. Aug. 01.

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
[Event] A kinti én Vo36oi115/1700[Event] A kinti én 2yjvlht  (115/1700)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] A kinti én

Témanyitás by Kokoro on Hétf. Márc. 31 2014, 20:10

Azt mondták, ma különleges napunk lesz.
Pár napja ki volt ragasztva egy cetli. Meglepetést ígértek rajta. Szélesebben mosolyognak a nevelők, mint eddig. Három napja a férfi megkérdezte, miért leszünk zárva. Nem értettem, mire gondol. Hisz mi ide be vagyunk már zárva. Akkor miért ’leszünk’? Már most zárva vagyunk. De mivel nem beszélhetek, nem mondtam neki semmit. Nem is tudtam volna.
Korán reggel keltettek minket. Összetereltek, de csak hármunkat. Két lány, egy fiú. Aztán a nevelők beszélni kezdtek. Mosolyogtak, örömködtek. Hogy mi vagyunk a legjobbak, mi hozzuk a legtöbb bevételt. Hogy értünk sokkal többet fizetnek. És jutalomból most utazni fogunk. Elmegyünk egy rendezvényre, körbenézünk. Játszhatunk.
Viszont aztán elkomorultak. Előkerült a pálca. Az egyik nővér a kezében csattogtatta. Elkezdtem tőle fázni. Tudom, mekkorát harap a pálca. És milyen sokáig marad a nyoma. Akkor tanultam meg, hogy ne beszéljek.
Elmondták, hogy ne meséljünk. Semmit se meséljünk a munkánkról. Azt mondta, sok ember irigykedik ránk. Hogy megvernének, ha árulkodunk. Jobban, mintha tőlük kapnánk büntetést. Miközben ezeket mondták, nem mosolyogtak. Komolyan gondolták. Ezek után nem voltam benne biztos, el akarok-e menni.
Olyan folyosón mentünk végig, ahol még sosem voltam. Ismerősek voltak a lámpák. A hosszú csövek. A kövek és az illat. Aztán csempe lett belőle. Ekkor megálltunk, és bekötötték a szemünket. Sötétségben lépkedtünk tovább. Megfogtuk egymás kezét, a nevelők vezettek. Aztán a sötétség kicsit világosabb lett. Mikor levették a kendőt, láttam, hogy süt a nap. De most nem ablakon át, hanem ablak nélkül. Különös meleg. Simogató és lágy. Az ujjaim jéghidegek. Elengedem a társaimat és a nap felé tartom őket. Had melegedjenek.
A nevelők ismét elmondták, hogy ne meséljünk arról, hol lakunk. Aztán kis cetlire is felírtak dolgokat, amiket aztán odaadtak, hogy tanuljuk meg őket, mire odaérünk. Végül egy fehér, nagy valamihez tereltek minket, ami fura volt, de ismerős, hogy láttam ilyeneket az ablakból elmenni a ház előtt, ha a konyhában kellett segítenem. Ez egy autó volt, és mi beszálltunk a belsejébe. Leültünk, a nevelők mondtak valamit a kormány előtt ülőnek, aztán az autó felmordult és indultunk.
A cetlire néztem. Szerinte a nevem Asako Sayuri, 15 éves vagyok, árva. Meg mindenféle név és cím, hogy hol laktak a szüleim. Hogy haltak meg. Hol élünk. Mikhez értek. Megfájdult a fejem. Tudtam, hogy nem igaz. De meg kell tanuljam, vagy jön a pálca.
A nagy autóban furák voltak az ablakok. Nem lehetett tisztán kilátni. Láttam színeket, zöldet, kéket, sárgát, barnát, fehéret. Mindent. De alakokat nem. Könyvekből felismertem malmokat. Fákat. Napraforgókat, folyót, hidat. De sosem tudtam, hol járunk. A másik lány, akit most ’Mary’-nek hívtak, megkérdezte egyszer. Harapott a pálca. A nevelő megmondta, hogy ne kérdezzük. Aztán megsimogatta Mary hátát, hogy ne fájjon annyira.
A nevelők idegesek. Nem szóltam. Kezeim az ölemben pihentek a szoknyámon. Néztem ki az ablakon, ami mögött semmit se lehetett tisztán látni.
Idővel a zöldet és a kéket felváltotta a szürke és a fehér. Még nagyobb zajok kerekedtek. Dudálás, nevetés, kiabálás. Megijedtem, összehúztam magam. Kanyarogtunk ide-oda. A kocsi lassított, majd megállt. A sofőr közölte, hogy megérkeztünk. A nevelők nevettek, egyikük összecsapta a tenyerét. ’Akkor indulás, jó szórakozást’, harsogta. Aztán halkan hozzátette: ’És ne feledjétek a szabályokat.’
Nagyon idegesek. Látom a szemükben, mikor rápillantok.
Azt mondták, szabadon mehetünk. Csak a rendezvény területén belül. Ne beszéljünk senkivel. Ne mondjuk magunkról sokat. Eltávolodhatunk egymástól, de ők is hárman vannak. Egyikük mindig mögöttünk lesz. Figyelni fognak, ezért ne féljünk. Én pont azért félek, mert itt lesznek.
Mary és Aki, vagyis ahogy most hívjuk, erre meg arra ment. Egy-egy nevelő valóban követte őket. Csak pár lépés távolságból, de ott voltak. Hátranéztem. Az én nevelőm bátorítóan mosolygott.
A rendezvényre néztem. Lassan beléptem… és nem tudtam, mit csináljak ezek után.

_________________
[Event] A kinti én 2u6h8qu
Kokoro
Kokoro
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 400
Join date : 2014. Feb. 15.
Age : 21
Tartózkodási hely : Angelic Tower

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
[Event] A kinti én Vo36oi10/1500[Event] A kinti én 2yjvlht  (10/1500)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] A kinti én

Témanyitás by King on Hétf. Márc. 31 2014, 20:18

Izzadtan tapadtak homlokomba a tincseim. A lábam sajgott, minden egyes lépés elemi erejű támadás volt az idegrendszerem ellen, de ennél nagyobb fájdalommal is nyertem már futamot. Egyébként is jól esett az érzés: baszki, éreztem, hogy élek!

Az utolsó gyorsköröm futottam, és hallottam a porcok csikorgását. Nem csak a levegőm fogyott el a célba érve, hanem a számat is ideges vigyorba tépte amputálódni kívánó lábam. Úgy lüktettek, mintha két külön életforma lenne.
Yo! – nyitottam az edzőnél, de nem ígért túl sokat a tekintete. Tudtam, hogy mi vár rám, és nem akartam meghallgatni. Séta közben már szedtem is le magamról a ruhákat. – Dirigáljon másnak, főnök, hagyjon lógva – Próbáltam lenyeletni vele, amit mondani akart. Láttam, hogy bújja a szar kis eredményeit. A papírok voltak az élete, ember! Engem meg nem érdekeltek. Tudtam, hogy szart futottam. Nem érdekelt! Így is élveztem, és kész.
Csak hadd fussak délelőtt, aztán azzal szedál le délután, amivel csak akar! – ígértem. A zuhany alá sántikáltam. Forró vízzel nyitottam, aztán stikában fagyosra váltottam, és a térdemre irányítottam. Váltva hol egyiket, hol másikat hibernáltam. Ha nincs ott az edzőm, zihálva kapaszkodtam volna tőle a csempékbe, úgy villogtak, de tudtam, hogy hosszútávon megéri, mert így hamarabb múlik a fájdalom. Szívtam a fogam, kurvára fájt, de megérte. – Ért engem? – Japánra váltottam. Egész jól ment neki az angol, nem mondom, sárga ember létére jól tolta, de a japántól mindig megenyhült. Azzal kenyérrel lehetett ám kenni, frankón!
Nem futsz holnap!
Baszki, ne már!
Persze, hogy visszaváltottam angolra. Nem tudom, hogy itt toltam el az egészet, vagy tényleg alapból esélytelen volt bármilyen ellenkezés, de igazság szerint nem is voltam teljesen abban az állapotban, hogy észérveket soroljak. Konkrétan le akart szakadni a lábam, és tudtam, hogy ha ellenkezek, hát odasózat az egyik masszőrrel, hogy ha akarjak, se tudjak néhány napig kikelni az ágyból. Márpedig abban biztos lehet, hogy akarni fogok!
Kerekesszékről szó sem lehet! – váltottam stílust, amikor vázolta, hogy mi a terv: díszpinty kell egy megnyitóra. A nemzeti ezüstkupám épp elég lesz arra, hogy felvillanyozzam kicsit a sok egyetemista kis göcsörtöt. Futók, programozók meg stuff. Fasza!
Kevés feltételem volt, de abba nem kötött bele: kerekesszék nincs. A két saját lábamon mehetek. Ennyi is elég.

Az ünnepélyes felvonulásom, amit ígértek, az elmaradt, de nem is volt szükség rá. Japánban mindenki irtó kicsi. Óriás voltam közöttük, ráadásul fekete a sok sárga mellett. Hozzájuk képest világítótorony… Eh!
Nem tudom, ezek ilyen proteineken növekednek, de olyan kis eszes lények voltak: felismertek, ember, érted? Nem Ronald Reagen voltam nekik, meg Wesley Snipes, ahogy otthon, a sok amerikai kölyök szerint. Tudták, hogy ki vagyok! Félelmetesek, én mondom! Első körben levakartam őket, és befáslizott lábbal nyikorogtam el a közelükből. Nem fűlött a fogam hozzájuk. Aztán fenyítést kaptam, figyelt ám az edző rendesen, hogy emberként viselkedjek velük. Ezekkel? Nehezemre esett.
Elgondolkodva figyeltem az egyik futós kiscsajt. Nyegle teremtmény, de még így is felkínlódta magát a dobogóra. Hát, legalább magához képest a maximumot nyújtotta. Somfordáltam kicsit, de még mindig egy helyben üldögélt. Komolyan mondom, megsajnáltam.
Figyeltek ám kiccsaj, és megpörgetted rendesen. Azigen! – Gyúrtam rá a vállára bátorítóan, de hát ezek olyan kis törékeny gyerekek voltak, hogy komolyan attól féltem, beszakad a medencéje tőle. – Élsz még? – guggoltam oda mellé. Csillagok ugráltak a szemem előtt a mozdulattól, ember!

_________________
Adatlap. l #8B7E66. l


[Event] A kinti én Kingalrs01
King
King
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 35
Join date : 2012. Dec. 21.

Karakterlap
Szint: 2
Exp:
[Event] A kinti én Vo36oi90/100[Event] A kinti én 2yjvlht  (90/100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] A kinti én

Témanyitás by Hinari on Hétf. Márc. 31 2014, 20:53


Az utóbbi két évben már tökélyre fejlesztettem a magam elé bámulás művészetét, olyannyira, hogy ezt a manővert bármikor sikerült véghezvinni, alig pár tizedmásodperc alatt, éspedig úgy, hogy eközben senkinek és semminek nem mentem neki. Így jutottam el a szobámból a kocsiig is, egyetlen szemkontaktus vagy szó nélkül, bedugott fülekkel, a nyugtató hatású mappát kiválasztva a zenéim közül, ezzel is oldva egy kicsit a feszültségemet – meg persze fokozva a szüleimét. Hallottam őket, minden szavukat, ám most is, mint mindig, egyszerűbb volt azt tettetni, hogy ideiglenesen megsüketültem. „Ők se találkoztak még a bölcsek kövével” – szoktam mondani magamban, a fejemet csóválva, hogy képesek voltak hinni a játéknak. Persze az is lehet, hogy csak hinni akartak. Ilyen apróságokkal viszont nem foglalkoztam, addig, ameddig békében hagytak, nem volt baj.
Sóhajtottam, lenszőke tincseim a szemem elé lógtak, amint hozzátámasztottam fejemet az ablaküveghez. Mélyen beszívtam a levegőt, és igyekeztem nem sírni.
- Legalább próbáld meg jól érezni magad – hallottam az anyósülés felől, ám egy morgáson kívül nem futotta több válaszra. Inkább érzem magam úgy, mint egy azkabani fogoly – húztam el a számat, miközben elindultunk. Naithen a vezetőülés mögött ült, nekem pedig odanéznem se kellett, hogy tudjam, engem néz. Ez is zavart. Most mégis mit várnak tőlem? Hogy lelkesen boruljak az ölébe, és szurkoljak neki, miközben a lelátó japán része mind körülöttem háborog, hogy egy sárga sörényű külföldi rendre megveri a gyermekeiket? Ígyis elég frusztráló volt nekem ott lenni az ilyen versenynek nevezett össznépi vidámkodásokon, de úgy hallottam, ez a mostani valami nagyobb helyen lesz. Talán lesz egy park, vagy könyvtár. Igaz, nem voltam egy könyvmoly, sem éjjel-nappal a számítógép előtt ülő kocka, de vágytam az egyedüllétre és a pihenésre. Az „istenítsük Naithent”-féle családi hétvégék azonban egyik efféle vágyamat sem teljesítették.

- Aztaa – szaladt ki a számon, amikor a kocsi begurult a parkolóba. Mindenhol velem egykorú, idősebb vagy éppen fiatalabb diákok szaladgáltak, nevettek vagy egymással beszélgettek. A távolban standokat is láttam, a Főnix Rendje nevet viselő klub éppen szórólapokat osztogatott, jobbra pedig egy csoport egyetemista limonádét árult. Itt elleszek – csillant fel a szemem, és bár tudtam, hogy a bátyám első egy-két versenyszámát még kötelességtudó testvérként kell végigülnöm a szüleim mellett, ám utána mehetek, amerre szeretnék. Csak ez éltetett, így bár nem távolodhattam el a többiektől, azért nyújtogattam a nyakamat, máris kiszemelve magamnak egy ajtót, mely mögött lefelé kanyarodtak a lépcsők, föléje pedig ez a felirat volt felfestve pirossal: Titkok Kamrája. Ami viszont feltűnő volt, hogy a félhomályba vesző helyre mintha csak párokban láttam volna bemenni a fiatalokat, így egy megszeppent pillantás után felgyorsítottam lépteimet, felzárkózva a szüleimhez.
Végül elkezdődött a verseny.
Naithen mint mindig, most is sok versenyszámra jelentkezett, igaz a tanárai féltették, hogy túlvállalja magát, de a bátyám határozottsága még őket is elnémította. Aranyat akart, méghozzá minél többet. Nem értettem. Volt annyi volt neki, hogy nem fért el a szobájában, nekem pedig nem volt kedvem még a mosdóban is azokat nézegetni – momentán az volt a házunk egyetlen olyan helysége, ahol nem függött semmilyen érem. 100 méterrel kezdett, azt meg is nyerte, s miközben a szüleim ujjongva ölelgették egymást, én csak a szememet forgattam, s elnyomtam egy ásítást. Nem unják még? Főleg mivel itt minden évfolyam külön versenyzett, így maga a diadal sem ért annyit, mint csoportbontás nélkül. El is mosolyodtam a gondolatra – nem lesz teljesen elégedett. Nyújtózkodtam egyet, és elmentem üdítőért, a 200 méter rajtjáig még volt egy kis időm. Találtam is magamnak egy ivókutat, körülötte a sportolók kulacsaikat töltötték éppen, s miközben ittam, egy beszélgetésfoszlányt el is csíptem: a fiúk valami csajról beszélgettek, aki harmadik lett 60 méteren.
- Megnézném ruha nélkül is – vihogott az egyik, én pedig próbáltam minél rövidebb idő alatt továbbállni, ám sajnos nem úsztam meg – Hé, szöszke! Ne siess úgy, gyere velünk – ajánlotta egy másik mézesmázos hangon, mire elvörösödve futottam el – Csak nem megijedt a madárka? Egy ilyen banánfolyamú, egzotikus szépségnek aztán igazán nem illene! – kiáltott utánam, követni azonban nem követtek, szerencsére. Nem szabadott volna eljönni – dőltem neki egy fának, a sírással küszködve. Ostoba! Tudhattam volna, hogy mi lesz, itt is ugyanolyan külföldinek számítok, mint bárhol máshol Japánban. Ki ne akarna egy ilyen trófeát?
- Chh.
Leguggoltam, ujjaimmal értelmetlen vonalakat huzogatva a porba, a mellettem lévő hangosbemondó kiabálása azonban hamar kizökkentett. Érdeklődve hallgattam a bejelentést, miszerint a kevés jelentkező miatt az első- és másodévesek 200 méteres futása egyszerre kerül megrendezésre. Mégpedig három perc múlva! Felpattantam, és a lelátó felé rohantam, útközben kis híján felborítva egy magazinokkal teli asztalt, ahol a Halál ereklyéitől elkezdve a Félvér hercegig minden, valaha híresebb könyvcímből készítettek manga változatot. Egy fél pillanatra megálltam, szemügyre véve a kínálatot, eldöntve, hogy a Tűz serlegét majd megszerzem magamnak, ám hamar észbe kaptam, és még éppen idejében értem a pálya szélére, lihegve figyelve, ahogyan eldördül a pisztoly. És azt vettem észre magamon, hogy szeretném, ha Naithen nyerne. Furcsa érzés volt, elgondolkodva ültem le a szüleim mellé, akik nem is vették észre, hogy megérkeztem. Jellemző…
- Gyerünk, fiam! Ne hagyd, hogy egy blondy gaijin legyőzzön! – ordította apám.
- Miért, Naithen nem az? – kérdeztem vissza, mire csak egy – azaz két – megsemmisítő pillantást kaptam válaszul. Megvontam a vállam – nekem aztán mindegy volt. A fiú viszont egész jól bírta, s most először láttam Naithent ténylegesen erőlködni. Éééés…
Holtverseny!
El se hittem. Tátott szájjal bámultam, ahogyan a tábla és a célfotó is megerősítette a tényt.
- Holtverseny az első helyen! Hölgyeim és Uraim, holtverseny a 200 méteres futásban! – kiabálta a közvetítő, mintha az olyan nagy dolog lett volna. Az is volt – Naithen nem nyert. Azaz nem egyedül.
- Ilyenkor újrafuttatják velük, vagy mi… - kérdeztem, ám a szüleim egyáltalán nem figyeltek rám, így inkább félbe is hagytam a mondatot, tekintetemet újra a futópálya felé fordítva. Érdekelt, hogy ilyenkor mi a teendő, így én is közelebb ballagtam a bíróhoz, hogy minden szavát halljam; rámosolyogva a szőke srácra, aki képes volt felérni a bátyámhoz. S ha egészen véletlenül ide is nézett, elpirulva fordultam el, megszólalni ugyan nem mertem, ám tűzpirosra vörösödve nyújtottam a kezemet, pusztán reflexből: kiskoromban, Angliában mindig ezt kellett csinálnom, ha egy idegen fiúval vagy férfivel találkoztam. De vajon itt tudják, mi a teendő?
- Sorry… illetve, gomenais... sai – hebegtem s rántottam is vissza a kezem, amikor rájöttem, hogy nem otthon vagyunk. Naithen viszont jót nevetett a kis jeleneten, és úgy húzott magához, mint egy ölelnivaló, tehetetlen rongybabát, aki azt se tudja, hogy éppen hol van.
- Elnézést kérek érte – mondta a fiúnak jókedvűen – Néha nem tudja, mit csinál – s nevetve borzolta össze a hajamat.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3756
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
[Event] A kinti én Vo36oi14712/10100[Event] A kinti én 2yjvlht  (14712/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] A kinti én

Témanyitás by Taidana on Hétf. Márc. 31 2014, 21:14

Bakker, komolyan nem vágom, hogy mégis mi a fenéért van szükség erre az egészre! Öcsém, a falat lekaparom, de komolyan, ultra gáz lesz a szereplésem! Nem igaz már, hogy nincs mit mondanod az egészre, ne már! – panaszkodtam maximális önsajnálattal, de mint minden online barátság, ez sem működött igazán.
Szimplán lemajmozott.
Nem tudtam mit csinálni: bevágtam a durcát! Nem mondom, rohadt intelligens tag volt, kicsit egysíkú, de intelligens, az a tipikus, aki minden játékban elf mágus. Bírtam, csak nem mindig.

Száműztem az ágyamról a hugi hülye sárga majmócás plüssét, amit már megint rejtélyes körülmények között hagyott nálam, miután bealudtam este, és előkotortam a szoba sarkából a ruhámat. Tudtam, hogy anyu megölne, ha látná, hogy többnapos iskolai egyenruhában feszítek, de hát amiről nem tud, az nem fáj: és ha rajtam múlik, bizony nem fog tudni róla.
Találtam a hűtőben néhány olyan kaját, aminél erősebb voltam, és én ehettem meg őket, nem fordítva. Meg is alapoztam így a reggeli sikerélményt, és mivel a nap is sütött, megszavaztam egy esélyt a mának, hogy még jó is lehet. Majd jól becsajozok, és királyságos leszek, yeah! Cool

Alap volt, hogy kések, nem is én lennék, ha nem így tettem volna, nem? Tök gáz volt, de kábé leizzadva vágtattam be a csarnokba. Akár tornádó is végigsöpörhetett volna rajtam, olyan szinten le voltak alázva a ruháim. Segond. Jól kiizzadtam magam a megnyitón, aztán nyomultam is az öltözőbe, hogy rendbe szedjem magam. Kajak beáztattam a ruhámat, hogy legalább sófoltos ne legyen, mire visszaöltözök, és itt jött a kellemetlen pillanat, hogy rá kellett jönnöm: a sportcuccaim meg még nincsenek nálam… A táskám kinn maradt. Geez!

Szóval hót kellemetlen pillanatokon voltam túl, mire mindenféle rajztvonalakra állhattam. Az iskolám szerint a második legtöbb sportágba lettem benevezve. Fogalmam se nem volt, hogy a csapattársaim hol lehetnek, de abszolút nem gáz, mert én egyedül is ütőképes sereg vagyok ám! Razz
Kapásból a kétszáz méterhez melegítettem, mert úgy rémlett, hogy ahhoz regisztráltak, de előtte gondoltam, lepacsizok valami új arccal. – Csövi! – vigyorogtam rá az előző futás nyertesére. Érted, nem kezdek kissebbel! Ismerd meg az ellenfeled, mielőtt lealázod. – Milyen volt? Tök király itt minden! Te tudod hol a csapatod? – csapattam neki ezerrel a kérdéseket. Azt hiszem, kicsit túlizgultam az egészet, de nem akartam lejjebb adni. Kapkodtam a térdemet, meg légzőtechnikákat is csináltam, helyben sprinteléssel nyomultam, úgy rámelegítettem, hogy totál kész voltam még mielőtt a rajthoz álltunk volna. Már megint beizzadtam, és lógott a nyelvem. Biztos voltam benne, hogy ez nem lesz így jó. – Mindig így csinálom ám! Aztán hasítok, mint szélvész! – vigyorogtam az előbbi srácra. A marketing mindenek felett!
Úgy bedurrantottam az izmaimat, hogy jó, hogy nem sántultam le az első pár lépés után. Aztán csak megkotortam a földet a közepénél kicsit, ahogy ráerősítettem, és így majdnem úgy estem be a rajzvonalon. Ultragáz volt, haver!
Huh-huh! – Nagy szemet meresztettem. Lebőgetem magam így, nem lesz jó! Valamit kezdenem kell magammal. – A háromszáz méter az erősségem – állítottam. Majd kicsit elbizonytalanodtam:
Lesz olyan szám egyáltalán? – merült fel bennem a kérdés. Kajak elgondolkoztam rajta, hogy van…

_________________
A D A T L A P

Second Life Kristálybolt - "Kristállyal kereskedek, de életet adok el."

pontozás:
Élet: 20+2 -> 110HP
Fegyverkezelés - Taidana sebzése: 5 +5 -> 10
Irányítás - Susaya sebzése: 20 +9 -> 29
Kitartás: 5+2 -> 7
Gyorsaság: 22+3 -> 25
Speciális képesség: 11
Páncél: 24

Susaya:
Élet: 53HP +10HP -> 65HP
Kitartás: 7
Gyorsaság: 25
Speciális képesség: 11

Felszerelve:
Gólem Vért (+20 páncél)
A Kovács Irányítópálcája (+3 irányítás, +1 élet, +10 állandó pet életpont)
Kapcsolat Gyűrű (+6 irányítás)
A bajnok köpenye (+2 fegyverkezelés, +2 kitartás, + 1 gyorsaság)
Mokaszin (+3 fegyverkezelés +2 gyorsaság)
Bronz Sisak (+4 páncél)
Természetgyűrű (+1 élet)
Taidana
Taidana
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 495
Join date : 2012. Aug. 27.
Tartózkodási hely : Aincrad?

Karakterlap
Szint: 15
Exp:
[Event] A kinti én Vo36oi115/900[Event] A kinti én 2yjvlht  (115/900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] A kinti én

Témanyitás by Halász Alex on Hétf. Márc. 31 2014, 23:05

Teljesen jól érezte magát. Az nem hatotta meg, hogy mennyire nyomul mellette egy új tag, meg csak azért is. A medál már rég ott pihent a táskájában és készült a maga laza, nemtörődöm módján a kétszáz méteresre. Sok helyen lett volna szívesebben, mint itt, azonban most itt volt. Az elvei pedig nem engedték, hogy unatkozásra adja a fejét, még ha néha amúgy is látszott rajta. Nem mindig olvassák le róla a helyes arckifejezést. Vagy inkább ő nem figyel a mimikájára eléggé ahhoz, hogy értsék is. Aki ismeri, veszi a fáradságot ahhoz, hogy megfejtse a bonyolult önkifejezőmódját, aki meg nem, az le van tojva. Azért alakulhatott ki benne ez a rendszer, mert amúgy egy népszerű fiú volt. Sosem kellett olyan dolgok miatt aggódnia, hogy lesz e valaki, akivel eldumálgathat szünetben, vagy órák alatt. Rolling Eyes Az viszont nem mondható el róla, hogy bunkó lenne, még árnyaltan sem. Vagy talán csak árnyaltan egy picit. :3 Mikor a kérdéseihez ért a másik srác, méltóztatott felé fordítani a fejét, majd teljesen magától értetődően vonta meg a vállát.
- Nincs csapatom. Surprised -
Tette hozzá nyeglén. A hangja mélyebb lett azóta, mióta legutóbb beszéd szerűen használta a japánt. Legutóbb hosszabb ideig tizennégy éves korában volt itt. Át esett egy mutáláson és az évek alatt férfiasabb hangot kapott a szőke szépfiú megjelenése. Még két éve is egy kicsivel magasabb hangja volt. Ez a hangszín illet hozzá. Színtiszta magabiztosság, nyugalom. A tudat, hogy győzni fog, ha meg ahol nem, az nem is érdekli. Rolling Eyes
Tele volt önbizalommal és a jövőre vonatkozó magasabbnál magasabb tervekkel, és volt is mire. Cool
- Azért ne sérülj le Suspect -
Vetette oda még mielőtt elindultak volna. Persze, hogy a kiscserkész pont mellé került. Ez azt jelenti, hogy jó futó, vagy csak véletlen? A másik oldalánál egy szöszi foglalt helyett. Nem foglalkozott különösebben vele. Tőle aztán japó is lehetett volna, aki festi a haját. Most az előtte álló kétszáz méter lebegett a szemei előtt. Nem törődött azon kívül semmivel. Így lehet lefutni egy kiadós hosszt. Még jó, hogy rövid, és nem hosszú távra tették be. A két kilóméteres távot inkább meghagyja az olyan nagyon kitartó pajtiknak, mint amelyik itt feszít mellette. Komolyan, tele van adrenailnnal. -.- Ha annyi kilóméter van a lábában akkor megpróbálhatná azt is. Rolling Eyes
Félt térd, rajthoz áll, lábát kitámasztja, ahogy eddig már számtalanszor megtette, és a rajtpisztoly eldurranása után kilőni. Csak úgy ahogy eddig. Nyugodtan, az övé a pálya. Senki sem előzheti le! El is hagyott mindenkit! Vagyis! oO
A látómezejében felbukkant a szöszi, mindig ott volt, vagy csak most érte be? Oo Nahát! Vadul kezdett vigyorogni és már érezte, hogy ez a futás inspiráló lesz. *.* Kezdte egy kicsit élvezni, ahogy fej fej mellett haladtak. Nem volt fogalma sem, hogy ki az aki ilyen pofátlan módon be merte érni, a lényeg viszont az volt, hogy jól szórakozott! Azonban nem állt szándékában elveszíteni a meccset. Azt már nem! Nagy sprintet vágtak le ők ketten az élmezőnyben.

Al már el is felejtette szegény lemaradt pajtit a rajtvonalról. Vajon hol futhat most? Már csak egy kicsi volt hátra a végig, és a szöszi még mindig ott volt a szeme sarkában. Levakarhatatlan volt a srác, és ez egyszerre mulattatta és bosszantotta is. Nem akart második lenni, most már nem! A végét pedig egyszerűen nem tudta volna egyből vissza idézni. Hogy mi is történt? A táblára sandított a térdein pihentetve a kezeit és így az egész testét. Nagyokat fújtatott, de biztos volt benne, hogy riválisa is így volt vele. Aztán a nevek. Egy másod évessel futott döntetlent!
Akkor kijár neki az elismerés. Vele még nem futott senki döntetlent sem. Cool
Felegyenesedett. Biztosra vette, hogy osztott első helyen végeztek. Be is mondták mindkettőjük nevét. Halásu Alex és valamilyen Naiten.
Odalépett a fiúhoz.
- Nem volt semmi senpai. ^^ - És a kezét nyújtotta a fiúnak. - Ott leszel az akadálypályán is? - Kérdezett rá, amint kezet rázott a fiúval. A kérdés mivolta egyértelmű volt. El kell dönteniük, hogy ki a jobb! o.o Aztán megjelent egy felettébb aranyos teremtés, és megszólította. A lány pedig neki nyújtotta a kezét, mire Alex minden habozás nélkül elfogadta a kinyújtott kacsót. Azonban nem kezet rázott, hanem kézcsókkal illette.
- Yoroshiku Miss...? ^^ Ore wa Alex. Surprised -
Tette magát elég szépen. Azon azért megilletődött, ahogy a báty reagált. ( más nem lehet, csak a kishúgával viselkedne így). Azért mulattató volt a kis jelenet.
- Nande? Surprised - Tette hozzá a meglepett "miért" kérdést. Ha japán lenne, még értené, de egyértelműen látszott rajta, hogy külföldi. Nem mintha ez olyan nagy szám lenne. Rolling Eyes És szívében ő már inkább japánnak vallotta magát.
- Nincs miért bocsánatot kérnie. Smile - Mosolygott rá a szőke szépségre. Aranyos lány volt, biztos szeretik egymást a tesójával. Eljött a futását is megnézni.
Aztán történt valami elfogadhatatlan. Suspect Bejelentették, hogy újra kell futniuk a hol verseny miatt a már megtett távot! No
- Na azt már nem. >.< Sorry, de én nem futok még egyszer. x3 Még lesz egy akadálypályám, és kosáron is rajta vagyok. Rolling Eyes Oh, délután kendóm lesz, benézhetne Lady. Cool -
Tette hozzá a lánynak, egy igazán meggyőzőnek szánt pillantás kíséretében. Habár talán az angol akcentus miatt váltott magázódásra. o.o Néha elég nehéz japán nyelven, külföldiesen kifejezned magad. .___.
- Bye bye. -
Megfordult és beleveszett a tömegbe. Pár lányka szaladt hozzá sűrű "Alex sama, vegyél a sütimből, Alex sama hoztam vizet, Alex sama" Alex samázással voltak tele. Alex vett a sütiből, elvette, és meg is köszönte a vizet. Törülközőt nem kért, az volt neki. .___. Amúgy, vize is volt. .___. De nem bántotta meg a lánykákat, azonban nem fecserészett velük. Őket is magukra hagyta, mintha nem lennének.... azaz őket magukra hagyta, mintha nem lennének, a szőke lánykát azonban nem. Ha megtudta a nevét, akkor azzal együtt ment tovább...

_________________
[Event] A kinti én 698kise_ryouta_ryouta_kis
"Alex a minden lében kanál karakter"
by Ranmaru
flamberg:
[Event] A kinti én Flamberg_www.kepfeltoltes.hu_
Zafírszálas fejpánt:
[Event] A kinti én 8ac5fc45_www.kepfeltoltes.hu_

Statok
Alex és FalánkAlex Flamberggel
Halász Alex
Halász Alex
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1731
Join date : 2012. Dec. 16.
Age : 24
Tartózkodási hely : JL palota; Hinari és Al közös lakrésze

Karakterlap
Szint: 36
Exp:
[Event] A kinti én Vo36oi5187/5300[Event] A kinti én 2yjvlht  (5187/5300)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] A kinti én

Témanyitás by Mirika on Kedd Ápr. 01 2014, 11:35

Kevés versenyen indulok. Kicsit olyan voltam, mint egy maratoni futó, hogy heteket-hónapokat készül egy megmérettetésre. Csakhogy én nem negyvenvalahány kilométert futottam, hanem csak hatvan métert. Vagy százat, nagy ritkán. Sprinter voltam, de baromira nem látszott rajtam, nem voltak ilyen dagadó izmaim. Sőt! Technikából futottam, az erő meg én nem igazán voltunk egy lapon említhetők. És emiatt nem is tartoztam a jobb futók közé a csapatban, még a sulibajnokságot se nyertem meg soha. Az átkozott egészségem >.> Igazából semmi keresnivalóm nem lett volna itt, inkább lettem volna egy anime- vagy mangaszakkörben, csak hát ciki lett volna, ha kiderül rólam, hogy szeretem az ilyesmiket. És már csak az hiányzott, hogy a kocka srácok körbevegyenek és azt higgyék, közülük való vagyok wtf Hogyne! Én menő csaj voltam a suliban, folyton bulikra jártam, a fiúk kit-akarok-a-leginkább-megdugni listáján is előkelő helyen szerepeltem. Ők mondjuk valami szépséglistának hívták, de nyilván nem az arcomat nézték, vagy a selymes hajam, amikor felkerültem rá, és ha a senseiék megneszelik, abból botrány lett volna egészen tutira. Kikosaraztam havonta egy-két srácot, bénától és lúzertől kezdve olyanokig, akik azért egész helyesek is voltak, csak nekem nem jöttek be. Tapasztaltabb pasit akartam magamnak mindig is. És a hosszú haj se hátrány Razz
Most cseszettül jó érzés volt felállni a dobogóra, persze nem engem ünnepeltek a legjobban, hanem ezt a szőke csajszit, aki nem csak jól nézett ki, de félig európai volt, meg még elsőéves is. És úgy nyert. Ettől függetlenül kajakra jól esett a gyér taps, meg került a nyakamba egy érem is. Talán a második ilyen, nem igazán tartottam számon. Nekem nem az érmek, kupák és ilyen hülyeségek kellettek, hanem a népszerűség. Imádtam az érzést, hogy mindenki engem néz, miközben édesen mosolyogva integetek :3 Mindig is imádtam a figyelmet, és kellett is. Bármit megtettem volna érte, ha kellett hangoskodtam, ha kellett, vetkőztem. Na nem úgy, de egy buliban az a legjobb módja a figyelemkeltésnek, ha diszkréten villantasz valamit, vagy a barátnőddel összesimulva táncoltok Rolling Eyes Legalábbis ott, ahol én buliztam, mindenképp, én meg nem voltam szégyenlős.
Térdemre könyököltem, és megtámasztottam a fejem a kezeimen, úgy bámultam előre. Éppen eldördült a startpisztoly, a pálya túlsó feléről indult futóverseny. 200 méter. Fél szemmel lestem az egyetemistákat, hátha van köztük jó pasi. Mégis inkább az ragadta meg a figyelmem, hogy rohadt szoros volt, és ahogy beestek a célba, lövésem se volt, ki nyerhetett. Két szőke, egyik se japán volt.
- Uso... komolyan? - ráncoltam a szemöldököm, mikor hosszas tanakodás után bejelentették a holtversenyt, és eddigi ülőpózomból is felemelkedtem, hogy fürkésszem kicsit azt a két srácot. Egyik se volt az esetem, de az egyiket már láttam itt a pályán valamikor. Elmentem mellette, vagy csak futott más számban is? Franc tudja, nem is érdekelt. Lányok persze, hogy körülrajongták. Gaijin volt. Én száninak találtam, ahogy körülugrálták, szerintem őt is idegesíti. Felsóhajtottam, mostanra már kipihegtem magam annyira, hogy megkockáztassak talán egy sétát. Engedélyt kérek a senseitől, aztán körülnézek, mi van még éppen programon. Ez járt az eszemben, de a fölém tornyosuló árnyék megállította a töprengésem. Először azt hittem, hogy valamelyik csapattársam jött értem, de még a sensei se vetett volna rám ilyen árnyékot, és pláne nem fogta volna meg a vállamat. Megrezzentem, és olyan gyorsan fordítottam oldalra a fejemet, hogy kis híján el is dőltem az egyensúlyvesztéstől. Egy bazinagy ember guggolt le mellém, ráadásul néger volt o.O A meglepetéstől még félre is nyeltem, köhögtem párat, miközben azért imádkoztam, hogy ne csapkodja meg a hátamat. Tuti leverte volna a tüdőmet abból ítélve, hogy még mindig sajgott a vállam >.>
- Elcsesztem a rajtot - vontam meg a vállam, próbálva takargatni, hogy berezeltem. De komolyan paráztam, mit akar ez tőlem? Hatalmas volt, és iszonyú izmos. A nadrágjára tévedt a tekintetem, ahogy eszembe jutott a négerekkel kapcsolatos sztereotípia, és csak az járt a fejemben, hogy biztos elrángat valami épület mögé, letépi rólam a ruhát, és... Megráztam a fejem, rémeket látok >.> Mindenesetre komikusan festhettünk, a pöttöm ázsiai kislány és a nagydarab kétméteres fekete. Nem lepett meg, hogy odajöttek hozzám, de egy ilyen alak volt az utolsó, akire számítottam. Ijesztő volt o.O
- Öhm... ja. Már azon járattam az agyam, hogy lépek, uncsizom :/ - reagáltam végül a kérdésre is, effektíve feladva a magas labdát, és csak utólag esett le, hogy ilyet akkor szokás mondani, ha azt akarom, hogy szórakoztasson >.> Baka vagy, Kana! - Te is, izé.. egyetemista vagy? - kérdeztem bátortalanul, hátha elég sötét ahhoz belül is, hogy ne vegye a lapot időben, én meg gyorsan elterelem a témát, de ezzel csak még jobban elástam magam a társaságában. Beszélgetést kezdeményezek? Hát hülye vagyok én? Ja, hát persze, épp az imént állapítottam meg ._.
Mirika
Mirika
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2306
Join date : 2012. Aug. 02.
Age : 22
Tartózkodási hely : Nyster

Karakterlap
Szint: 11
Exp:
[Event] A kinti én Vo36oi526/600[Event] A kinti én 2yjvlht  (526/600)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] A kinti én

Témanyitás by Koshitsu Esutel on Kedd Ápr. 01 2014, 12:54

- Hehe, arra aztán rá nem veszel! ˇ^ˇ
* Jelentettem ki édesanyámnak, amikor rá akart venni, hogy az iskolai egyenruhámhoz tartozó miniszoknyát pakoljam fel magamra. *
- Csillagom, de olyan jól áll neked. Ráadásul mi lesz ha észreveszik?!
* Sóhajtottam egy nagyot. *
- Jahj anya mááár! Eddig se vették észre, most sem fogják. A kicsit hosszabb szoknyám pont úgy néz ki, mint a másik, csak nem lóg ki belőle a térdem!
* Anya legyintett rám, mint menthetetlenre. *
- Sosem változol meg. Szégyenlősebb vagy mint apád!
* Hát az lehet. Nah igen. Ritka az a anya-lánya vita, amikor az anyuka akarja ráerőltetni a lányára a kicsit kihívóbb, "nőiesebb" cuccokat, s nem a lány az, aki eltúlozza, s mindenét pucéran hagyja. Nem tehetek róla. Hagyományos neveltetést kaptam, s még annál is visszafogottabb vagyok öltözködésben, mint a szüleim. Szerintem azon gondolkodnak már 10 éve, hogy vajon hol ronthatták el. Egyszerű pedig. Megszülettem. Rolling Eyes Bezzeg a laza csizmámat anya nem akarta hagyni magamra pakolni. Pedig az zsírkirályság lett volna. Meg is oldottam a helyzetet. Ha valamit nagyon akarok, sehogy sem vesznek rá másra.*
- Oké anya. A versenyre az ünnepi cipőmben állok ki, de utána átveszem a csizmám.
* Nem tehetett mást, ismét csak rám hagyta édesanyám. Persze megértem. Nem egyszer vette észre az osztályfőnököm, hogy kicsit hosszabb a szoknya a kelleténél, de olyankor csak kedvesen mosolygok, s tovább is áll. A csizmámat is látta párszor, s olyankor kijelentette, hogy ne lássa rajtam még egyszer, de amikor mosolyogtam, máris semmi baja nem volt neki. Hiába! Szeretnek engem a tanárok. Nem csak mert kedves és jó tanuló vagyok, de erkölcsös is.  Cool Nem egyszer ültettek mellém olyat, aki büntiben volt. Rolling Eyes Pf... persze, mindig én szívom meg. De most eléggé izgultam. Dalverseny! facepalm Ki a fene megy Japánban dalversenyre?! Hát elég kevesen, erre rájöttem. Harmadéves, vagyis végzős vagyok felsőközépiskolában, s a verseny előtt kiderült, hogy ebből az évfolyamból senki nem jelentkezett erre a versenyre, csak én. Heh, akkor most mi lesz?! Nagy volt a nyüzsgés, a sport, főleg a futóversenyek már elkezdődtek. Egyik barátnőm mesélte lelkesen, hogy egyik versenyen fej-fej mellett végzett két nem japán, de hát mit kezdjek én ezzel az infóval? Érdekes lehet egyeseknek, de engem cseppet sem izgatott. Sport... Sportból egyetlen egy dolog érdekelt, s az a kosár. Harmadéves vagyok, s osztálytársammal, akivel egyben legjobb barátnők is vagyunk, úgy éreztük, eddig semmit nem jelentett számunkra az iskola, ha ezt nem próbáljuk ki. Megbeszéltük a tesitanárral, s betett bennünket a kosárcsapatba. Muhahhaaaa! Ellenfelek, rettegjetek!!  Twisted Evil Nem állítom, hogy van esélye a csapatnak velünk. De hogy élvezni fogjuk, az biztos! De ez még csak a jövő zenéje, az később délután lesz, ráadásul előbb a fiúk fognak kosarazni, amire ugyancsak nagyon kíváncsi vagyok. Imádtam ezt a nyüzsgést, hogy ennyi ember van itt. Még sosem jártam ezen az egyetemen, elég eminensnek tűnik, biztos okos diákokat tartanak benne. Rolling Eyes Akkor engem ide sosem vesznek fel. Rolling Eyes Mert bár jó tanuló vagyok, s szeretnek a tanárok, de az még nem belépődíj egy jó egyetemre. Szóval a futásnak vége, hamarosan jön a dalverzseny, amire csoda, ha bárki is eljön megnézni a résztvevőket kísérőkön kívül. Három dallal kellett készülnie mindenkinek. Kíváncsian ácsorogtam a színpad mögött. Még nem izgultam annyira. Ismerős helyzet, mindig csak akkor izgulok igazán, amikor leérek a színpadról. Szépen énekelt sok lány. Sokszor felmerült bennem a kérdés, hogy vajon mi a fene keresnivalóm van itt. Nincs egy hű de lenyűgöző hangom. Egyszerűen csak tisztán és érzelmesen éneklek. De sosem nyernék meg egy híres tévés tehetségkutató versenyt. Ahhoz senki se vagyok. Az én nevemet mondták.*
- Koshitsu Esuteru!
* Ekkor meghallottam barátnőm kiáltását a székeknél.*
- Hajrá Eszter!
* A színpadról rátekintettem, majd mellette szurkoló édesanyámra. Mellette ült a bátyám, akire rámosolyogtam. Édesapám nem volt jelen, csak kocsival elhozott bennünket, de utána távozott. Nem bírja ezeket a nagy semmittevéseket, bulikat, s ostobaságokat. Na meg a háta is elkezd fájni a sok üléstől vagy épp a sok állástól. Soha egy népdalversenyemre se jött el. Mondjuk a többiek se sokra, de mindegy. Rolling Eyes Izgatott lettem. Előttem volt a mikrofonállvány. Túl alacsony voltam, lejjebb kellett tolnom, amivel jól elvacakoltam egy darabig. Kínosan éreztem magam, de persze kedvesen mosolyogtam, s elütöttem a dolgot egy béna poénnal*
- Hiába, apámtól örököltem a méretem.
* Néhányan kuncogni kezdtek. Majd szorosan magam mellé toltam a kezem, s úgy álltam, mint egy kiskatona. De azért eleresztettem egy kedves mosolyt. Nem tehetek róla, ez csak úgy jön. De aztán elkomolyodtam, s belekezdtem. Egy egyszerű, talán sokak számára ismert dallal kezdtem. A Bleachből énekeltem az első endinget. Majd a Darker than Blackből az endinget. És végül egy meglepetést terveztem a hallgatók számára. Egy magyar népdallal is készültem. Anyai nagymamám magyar, tehát negyed részben magyar vagyok, másik negyedben kanadai, és egy félben japán. Szal talán kicsit félresikerült lettem, de magyar véremnek köszönhetem szép szőke hajamat, s fehér bőrömet, amire én büszke voltam, bárki bármit is mondhatott. A lényeg, hogy az utolsó dalom az "Ablakomban, ablakomban" népdal volt. Kíváncsi voltam, hogyan reagálnak majd a magyar nyelvre. Nem sokat tudtam ezen a nyelven. Mondhatni apró kis kommunikációra sem voltam képes, de ezt a dalt tökéletesen megtanultam, mert nagyon tetszett. Amikor végeztem, nagy tapsvihar érkezett felém, persze nem vártam őrjöngést, főleg azért nem, mert alig jöttek néhányan megnézni ezt a versenyszámot. Azonban én elégedett voltam, de remegő lábakkal másztam le a színpadról, s alig vártam, hogy eltűnjek, s magamnak izguljam végig a maradék időt, mikorra kiderül, hogy hanyadik is lettem. * 
Koshitsu Esutel
Koshitsu Esutel
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 806
Join date : 2012. Dec. 19.
Age : 23
Tartózkodási hely : Artes Limen

Karakterlap
Szint: 22
Exp:
[Event] A kinti én Vo36oi1900/1900[Event] A kinti én 2yjvlht  (1900/1900)
Céh: Artes Liberales

Felhasználó profiljának megtekintése http://syrup.blogger.hu/

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] A kinti én

Témanyitás by Hermit on Kedd Ápr. 01 2014, 19:05

-... valamint a híres Nazomeita Natsu, a már korábban említett felső iskola öreg diákja, kit mindig visszahívnak, s már ötödik éve rendszeresen megjelenik a fesztiválon a csoportjával. Övé a főszerep! Nagy tapssal köszöntsék őt, aki a színészek koronázatlan királya, a főszerepek hercege. Vele együtt köszöntsék a színtársulatot is!
* Széles, kedves mosollyal sétált be legelöl, mögötte a csoport, s integetett a tapsoló és ujjongó nézőseregnek. Hálás tekintete csak úgy ragyogott az arcán, szépségének és fenségének nem volt párja. Egy sorba álltak a színészek, majd meghajoltak a közönségnek. Végül beálltak a színdarabhoz, s végig, hibátlanul eljátszották a Hamletet. Hermit tökéletesen alakította a főszereplőt, mintha nem játszaná, hanem ő maga volna Hamlet. A színdarab végén a közönség állva gratulált, s nem egyszer tapsolták vissza a társulatot. Egy sorban állva, egymás kezét fogva álltak a színészpalánták, s nem győztek hajlongani. Natsu pedig mint a nap, úgy ragyogott. Mikor végre végeztek, sokan megrohamozták őt és társait. *
- Nazomeita-sama, kérem adjon autogramot!
* Nem győzött mosolyogni, s kedves, nyájas szavakat mondani rajongóinak. Mikor véget ért a hajtás, végre betért egy üres terembe, ahol a találkozó már meg volt beszélve. Egyedül volt még. Kifújta magát, tekintete komoly volt, s az ablakból leste a szabadtéri versenyeket. Beléptek az ajtón. Hátrafordult, de nem mosolyodott el.*
- Izumi.
- Ügyes voltál!
* Mondta széles mosollyal a lány. *
- Egyszerűen lesöpörtél bennünket a színpadról. A közönséget meg ledöntötted a lábáról!
* Natsu eleresztett egy gyors gúnyos mosolyt.*
- Ch... nem kellene ezt mondanod. Te is jó színész vagy!
* A lány csak mosolyogva rázta a fejét.*
- Sosem változol meg.
* A fiú mellé lépett, aki azóta ismét az ablakon bámult kifele. *
- Olyan... titokzatos vagy. Bár tudnám, mit érzel, amikor játszol. Néha meg merném kockáztatni, hogy élvezed, amit csinálsz... pedig már mondtad, hogy nem...
* Elkomolyodott végül a lány. Natsu nem mozdult. *
- Gyűlölök színészkedni.
* A lány kicsit felháborodottan fordult felé.*
- Akkor mégis mi a fenéért csinálod már több mint hét éve?!
* Hermit az ablakot, rezzenéstelen arccal nézte, s úgy felelt.*
- Több? Pontosan 7 éve. Felső középiskolában léptem be először a színház klubba.
* A lány a homlokára csapott.*
~ Idióta! ~
* Gondolta Izumi. De beszélgetésüket megszakította az ajtó nyikorgása. További négy fiú érkezett. Natsu megfordult, s szúrós szemmel tekintett rájuk. *
- Elintézted?
* Kérdezte az egyik. Hermit felvonta a szemöldökét. *
- Hát persze.
* Egy másik izgatottan felkiáltott. *
- Áhh, most biztos már a gatyájába csinált! Totál be lehet szarva! Hahhaaa...
- Hallgass!
* Szólt az előbbi. *
- Hermit! Szedd össze az embereidet, fogjátok el, te meg hallgasd ki! Amit csak tud, szedd ki belőle, és félemlítsd meg! Elegem van, hogy ez a kis nyamvadt iskolaelnök fenyegeti a bandákat! Mintha ő volna az Atyaúristen! Majd mi megmutatjuk, ki ellen hadakozzon. A kis rohadék!
* Natsu biccentett. *
- A fenyegető levelet azóta biztosan elolvasta már. Megkeressük, berángatjuk egy elhagyatott helyre, s elintézzük.
* Mondta monoton hangon, mintha csak az időt mondta volna meg.
- Jól jegyezze meg az a féreg, hogy hol a helye! Izumi!
* A lány haptákba vágta magát. *
- Te fedezd Hermitet!
- Ugyan főnök, azért rendelt Hermit-sama alá, hogy mindig is a segítségére legyek. Nem kell külön kérnie! ^^ De Hai!!!
* Katonásan még szalutált is. Jó kedve volt a lánynak, mosolya a füléig ért. A többiek távoztak, ismét ketten maradtak. *
- Menj Natsu! Intézd! Ha valaki kérdezné, merre vagy, megmondom, hogy hazaugrottál ebédelni. A köpenyed... a szokásos helyen.
* Hermit rápillantott a lányra, majd biccentett. Komoly tekintettel végül távozott. A lány elkomolyodott, s a szívére tette a kezét. *
~ Bár értenélek... Natsu... ~

_________________
Hermit:
[Event] A kinti én 2d0go6p


Hypnose:

[Event] A kinti én 289wh9g



Nazo:
[Event] A kinti én 5zmk52


By Aidor:
"Ellenfelem, úgy fest, a világ legbarátságosabb bunkója, akivel valaha találkoztam."


Játékaim:
Hermit
Hermit
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 331
Join date : 2013. Mar. 24.
Age : 27
Tartózkodási hely : 1. szint

Karakterlap
Szint: 16
Exp:
[Event] A kinti én Vo36oi955/1000[Event] A kinti én 2yjvlht  (955/1000)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] A kinti én

Témanyitás by Anatole Saito on Kedd Ápr. 01 2014, 20:46

Cool Megjött az üzletember Cool

[Event] A kinti én Wmgeop

Egy dologért érdemes üzleti főiskolára járni. Na jó, nem csak egy, azért lehet sorolni még egy párat. Lássuk csak... Először is baromi jól lehet vele keresni, főleg ha az embernek vannak kapcsolatai. Nem rajongtam a gondolatért, hogy apám cégénél legyek gyakornok, úgy éreztem csak jobban rajtam akarta tartani a szemét, na meg az örökös megfelelési kényszer sem segít az önérzetemen. Azt viszont magam sem gondoltam volna, hogy ilyen sokat fogok tanulni az öregemtől és a viszonyunk is sokat javult. Kompromisszumot kötöttünk a zenélést illetőleg is: ha nem hanyagolom el a tanulmányaimat és kellő figyelmet szentelek a munkára is, akkor ő nem fogja leszólni a zenémet és nem akar majd folyton eltiltani a bandámtól. Úgy tűnik, minden szempontból kifizetődőnek bizonyult, hogy együtt dolgozunk. Azt még nem tudom, hogy milyen szerepet kívánok vállalni az iskola befejezése után a cég életében, de már koránt sincs annyira ellenemre, hogy abban a szakmában dolgozzak, amilyen szakra küldtek. Hát igen, nem éppen a saját döntésem volt. Biztos vagyok benne, hogy anyám előbb utóbb hagyta volna a zeneművészetit, olyan vajszívű. Apám viszont hajthatatlan volt, mint mindig, azt pedig rég tudom, hogy az ajtócsapkodásnak semmi értelme a mi családunkban. Apámat nem hatja meg, csak anyám szívét fájdítom vele. Azt pedig sosem tudtam elviselni, ha őt szomorúnak látom, főleg ha én okozom a bánatát. 22 éves létemre is még mindig nagyon kötődök az anyámhoz, persze ezt a haverjaimnak sosem vallanám be. Igazán szerencsés lehetek, hogy ő az egyik szülőm, hiszen apám merev életritmusába mindig belevisz valami színt, életet, pezsgést, lágyságot, harmóniát. Nem hiába, a nyugati szabadabb kultúra keveredése a hagyománytisztelő japánnal, nem is olyan rossz egyveleg. Tulajdonképpen mindkét szülőmért hálás lehetek. Nem kevés időnek kellett eltelnie, hogy végre felfogjam ésszel: minden, amit apám tesz, az csak a javamat szolgálja. Úgy hiszem érett fiatalember lettem, komolyabb célkitűzésekkel, alakuló jövőképpel, s immáron már teljesen higgadt jellemmel.
Két gyengém van azonban, ami nem éppen illik bele ebbe az idilli képbe...
Na de hol is tartottam a felsorolásban? Ó igen, szóval azért jó üzleti fősulira járni és jó családi körülményekkel rendelkezni, mert többet engedhetek meg magamnak, mint az átlagemberek. És akkor már el is érkeztünk az egyik gyengémhez. Sajnos ugyanolyan, ha nem nagyobb ripacs vagyok, mint pár évvel ezelőtt, és az az igazság, hogy ezen eszem ágában sincs változtatni vagy szégyenkezni. A különbség csupán az a múltbéli énem és a mostani között, hogy a magabiztosságom is megjött. Néha talán még át is esek a ló túloldalára. A gimiben még könnyedén el tudtak nyomni a nagyobb fiúk, szürke kisegérnek éreztem magam, kigúnyoltak a megjelenésem miatt, senki sem nevetett a vicceimnek, bohócnak, idiótának tartottak - nem velem, hanem rajtam nevettek. Szeretném azt hinni, hogy most viszont nem a pénzem miatt barátkoznak velem a haverjaim a fősuliról - ami azt illeti, nem is az én pénzem, hanem az apámé ugyebár - hanem valóban azért, aki vagyok. Persze a jó autó, az elegáns megjelenés vonzza a tekintet, és ami azt illeti, a lányokat is - na igen, meg is érkeztünk a harmadik gyengémhez. Viszont a szaktársaim is olyanok mint én: általában tehetős szülők intelligens gyerekei, akik nem verekedés révén juttatják érvényre az akaratukat. Sportolnak, mértékkel szórakoznak, értelmes hobbikkal bírnak. Na jó, a mértékletes szórakozás nem mindig igaz, de akadnak hozzám hasonlók is. Igen, még mindig antialkoholista vagyok, s a drogokkal sem tudnak megkörnyékezni. Éppen elég drogot jelentenek nekem a lányok. Az apáméhoz hasonló szakállat növesztettem, a pubertás kor elmúlásával a hajam is sötétedett kicsit, így már nem voltam olyan pumukli-vörös és rávettem magam arra is, hogy a kendózás mellett elkezdjek kondizni is. Azt hiszem az edzőterem adta meg az utolsó löketet... igen, határozottan hiúbb és önelégültebb lettem. De amíg minden hónapra jut egy új barátnő, ugyan kit érdekel?

Dübörgő cabrioval érkezünk meg a nyílt napra. A hangfalak ontják magukból az egyik új demo számunkat, mi pedig fürdünk a népszerűségben. Nagyképűek volnánk? Jah, veszettül, erősen rá is játszunk \o/ Ennyi ember közül valahogy ki kell tűnni. Hito, a dobosunk, illetve Takami, a basszerünk és egyben a marketinges társam tart velem ezen a napon is, mint ahogy mindig. Takami apja egy nyomdát vezet, Hito anyja pedig újságíró, akárcsak anyám, így mindkét sráccal hamar kialakult a kötelék.
Nos, az egyetemünk versenyt hirdetett közép- és felsőoktatási intézmények tanulóinak. Számos versenyszámban lehetett indulni, s számomra egyértelmű volt, hogy a délutáni kendó versenyen kívül még két vetélkedőn kell indulnom. A kendót kölyök korom óta űzöm - mindig is menedéket jelentett számomra, az indulataim leküzdésében, a fegyelmezettségem kialakításában rengeteget segített. Ám amikor kilépek az edzőteremből, már nem ugyanaz az ember vagyok. Otthon és a munkában is meg kell felelnem az elvárásoknak, visszafogottan, elegánsan és éretten kell viselkednem. Nem véletlenül neveztem be a társaimmal a promóciós versenyre, hiszen szeretném, ha apám büszke lehetne rám, s hazavihetnék valami olyan trófeát, aminek ő is örülne. Ugyanakkor nem tagadhatom meg a másik, zabolázatlan énemet sem, amelyik él-hal a zenéért, és őrjöngő, befoghatatlan vadlóként lovagolja meg a kották vonalait. Ismét sikerült azonban megtalálni a kompromisszumos lehetőséget, s azon túl, hogy a zenekarommal fellépést vállaltunk a dalversenyben, a promóciós megmérettetésre egy olyan marketingtervvel álltunk elő a rácokkal, aminek keretén belül egy napelemes hangfalat próbálunk meg a lehető legsikeresebben értékesíteni. Úgy tűnt, hogy sikerült megnyernünk a bírákat, de az eredményhirdetésre még jócskán várni kell. Időhúzó bürokrácia -.- A vak is láthatta, hogy verhetetlen volt a bemutatónk, Takamival brillíroztunk. A szövegünk ott volt, a közönség mosolygott, még vevők is jelentkeztek, sőt pár nagy kutya névjegyét is begyűjtöttük. Nem is hülyeség ez a mai rendezvény. Nah de amíg várakozunk - az eredményhirdetés még legalább egy óra, a kendó csak délután kezdődik, a zenekarok pedig majd csak este lépnek fel - addig ideje átvedleni valami sportosabbra és kilesni az atlétika versenyre.

[folyt. köv.]
/még nem teljesen érzem a kinti Anatot, de alakul... nem is olyan egyszerű belekalkulálni azt a két évet, amit nem élhetett meg a SAO miatt O.o /
Anatole Saito
Anatole Saito
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 2965
Join date : 2012. Sep. 10.
Tartózkodási hely : örök vadászmezők

Karakterlap
Szint: 35
Exp:
[Event] A kinti én Vo36oi10/5000[Event] A kinti én 2yjvlht  (10/5000)
Céh: Artes Liberales, Sayonara

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] A kinti én

Témanyitás by Shukaku on Kedd Ápr. 01 2014, 21:11

~Olyan jó lenne, ha valaki ilyenkor megmondaná, hogy mit tehetek. Annyival könnyebb lenne minden. Minden döntés. Nem is kellene döntenem. Miért bíznak rám ilyen nagy döntéseket, amikor tavaly még el sem akartak engedni? Most… ha bemegyek, akkor még vissza jöhetek? Igen… azt hiszem. Sehol nem látok őröket, akik belépőt szednének, vagy ilyesmi. Igazán küldhettek volna velem valakit. Azt sem tudom, hogy mi hol van. Illetve…~
A lány belenyúlt a zsebébe, majd elővette onnan a gondosan összehajtogatott, ám a sok ki-, és behajtogatástól már kicsit rongyossá nézegetett rendezvénytérképet. Az egyetem hatalmas volt. Még a park is hatalmas volt. Sokkal nagyobb mint az a kis birtok, ahol az intézet volt. Ugyan annak is volt parkja, meg játszótér, meg különböző sportpályák… de talán az egész terület lehetett akkora, mint ennek az épületnek csak a park része. Már amennyire Shu ki tudta venni a térképből a méreteket. Abban biztos volt, hogy itt minden hatalmas, és mivel ő elég rosszul olvasta a térképeket -legalább is a folyosókról vagy aluljárókról volt szó, nem pedig turistautakról a szabadban-, így csak kinézett magának egy pontot, amit mindenképpen látni szeretne, és azt célozta meg. Legalább is fejben. Fejben persze már sokszor végigjárta ezt az utat, követve a vonalat a térképen az ujjával. Át a parkon, be a főbejáraton, fel a lépcsőn –lifttel természetesen nem mehetett, mert azokat nem szerette-, egészen a harmadik emeletig és ott megkeresni a B19-es előadótermet. Fejben minden annyira egyszerűnek tűnt, de a valóságban még a kapun sem tudott belépni.
~Mit mondok, ha valaki megszólít? Köszönök… igen… mindenképpen köszönök először. De… azt hiszem itt nem kell beszélgetni senkivel. Legalább is, ha elég céltudatosan megyek, akkor senki nem fog megállítani, hogy kérdezősködjön. Vagy… vagy mi van, ha nem azt hiszik, hogy én tévedtem el, hanem mondjuk valaki más téved el, és akkor engem kérdez meg, hogy merre kell mennie, mert túl céltudatosan megyek, hogy ne szólítsanak meg, meg ne higgyék azt, hogy én nem tudom, hogy hova megyek, és akkor mindenki azt fogja hinni, hogy nagyon is tudom, meg azt is esetleg, hogy ide is járok, és akkor engem fognak megállítani, hogy útbaigazítsam őket. Pedig… én egyáltalán nem tudok nekik segíteni. És… és akkor megint leszidnak, hogy haszontalan vagyok és nem tudok segíteni. És… de akkor ott lesz a térképem. Megmutathatom nekik a térképet, és akkor onnan leolvashatják, és akkor nekem meg sem kell majd szólalnom. Úgy sem akarja senki, hogy megszólaljak. Nem is fog megszólítani senki. Félnek tőlem. Szerintem ők is félnek tőlem. Az egyik lány azt mondta, hogy az arcomra van írva, hogy őrült vagyok. Ha… ha ez ennyire látszik, akkor lehet, hogy ide sem szabadna bemennem. Majd… majd talán jövőre. Jövőre biztos sokkal jobb lesz, és akkor ha mondjuk jön más is… Igen. Biztosan csak ez a gond. Nincs senki más itt, aki velem egykorú lenne, és mindenki engem fog bámulni, hogy mit keresek itt, és biztosan vissza akarnak majd vinni… valahova. Mert elvesztem. A felnőttek mindig elveszettnek hisznek, pedig azt akarom, hogy magabiztosnak lássanak. Még előre is szoktam nézni. Csak előre. Még a lábam elé sem nézek, hogy nehogy azt higgyék, hogy félek valamitől… az eleséstől… vagy nem tudom. Ha félek, akkor bántani fognak. Nem akarom, hogy bántsanak. Nem! Én nem félek!~
Összeszorította a markát, így véletlenül még tovább gyűrve a szerencsétlen térképet. Ahogy ezt észrevette, azonnal megijedt, engedett a szorításon, és a kapu betonoszlopához téve kezdte el simítgatni a lapot. Persze itt az összes standnál kaphatott volna egyet, de ezt ő nem tudta. Az intézetbe csak pár darab jutott el, és alig tudott megszerezni egyet, mielőtt mindből repülőket hajtogatnak a többiek.
~Egy… egy lány?~
Kapta fel a fejét az elhaladó alak (Kokoro) láttán. Nem volt idősebb nála. Végre valaki, aki nem volt, vagy nem látszott sokkal idősebbnek mint ő. Így végre van esélye bejutni, mert senki nem mondhatja neki, hogy mit keres itt, mert már más is van, akinek szintén mondhatnák, és ha már ketten vannak, akiknek nem kellene itt lenniük, akkor biztosan azt fogják hinni, hogy ennek oka van, és akkor mégis itt lehetnek, és akkor békén hagyják őket. Vagy… vagy egyszerűen csak elfogyott az összes kifogás amit felsorakoztathatott a belépés ellen önmagának. Gyorsan a másik lány után lépdelt. Persze nem szaladt, csak úgy alig feltűnően, és nem is ment nagyon közel, mindössze annyira, hogy látsszék, hogy ők együtt vannak. Mert így már van értelme.
~És… és ha ő nem oda akar menni, ahova én? Ha… ha eltévedünk?~
Visszanézett a kapu felé, de az már túl messze volt. Ha visszaszaladna, akkor megint nevetségessé válna, nevetségessé tenné magát, és amikor ilyeneket csinál, akkor mindig feltűnik valaki, hogy ki is nevesse. Most már magabiztosnak kell maradnia. Magabiztosan kell lépdelnie a másik lány mellett, hogy ne nevethessék ki. Magabiztosan, fej leszegve, szótlanul. Mint általában.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
Shukaku
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
[Event] A kinti én Vo36oi12695/10100[Event] A kinti én 2yjvlht  (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] A kinti én

Témanyitás by Kokoro on Szer. Ápr. 02 2014, 22:15

Először jobbra nézek. Aztán balra. Káosz és tömeg. Sosem láttam még ennyi embert. Egyszerre még soha. Ez az első alkalom. A szívem a torkomban dobog. Ökölbe szorított kezeim a mellkasomon pihennek. Mintha védekeznék, emelem őket magam elé. Félek, kissé reszketek miatta. Túlságosan új a helyzet. Milyen jutalom az ilyesmi, amitől megijed az ember? Még sosem kaptunk jutalmat, de tudom, hogy annak örülnünk kéne tudni.
Ismét nézek jobbra, majd balra. Merre menjek? Mit nézzek meg? Mit lehet itt csinálni? Sok ember nevetgél, csoportosul. Nekünk is azt kéne a többiekkel? Csatlakozhatok hozzájuk? Csak oda kéne mennem? Nem, nem hiszem...
Mary a nevelő mellett áll. Beszélgetnek valakivel. Talán egy... diáklány? Igen, diáklány. Olyan ember, aki tanul, iskolában. Én még sosem voltam iskolában. Ha minden igaz, ez viszont egy olyan. Sok teremmel, azokban padokkal, amikben ülnek a fiatalok. Tanulnak minden félét. De hogy pontosan miket, azt nem tudom. Majd hazafelé megkérdezem a nevelőket. Remélem, nem lesz rossz kérdés.
Aki már eltűnt valahol. Még látom a haját a forgatagban. Egy nagyobb csoportosuláshoz ment. Csupa fiú. Nagyot nevetnek, csapnak egyet a hátára. Aki mosolyog, jól érzi magát. Ő idősebb nálam, talán többet is tud. Érti, hogy hol vagyunk és mit kell csinálni. Én viszont nem.
Kérdőn nézek hátra a nevelőre. Kövérkés asszony, göndör hajjal. Fehér ruhája kissé piszkos. Mosolyog, kezével int, hogy menjek. Bátorít, de nem felejtem el a pálcát. Biztos ott van nála valahol. Nem akarom, hogy elővegye. Nem szabad hibáznom. De nem tudom, mit tehetnék.
Előre fordulok, teszek egy lépést. Ismét hátra. A nevelő ugyanolyan messze van tőlem. Most nem engem néz. Valaki mást. Egy lánykát, aki egyedül álldogál. Nem messze tőlem, de nem is túl közel. Én is ránézek. Csendes, úgy tesz, mintha nem csinálna semmit. De ahhoz túl közel van. A nevelő szeme megcsillan. Közelebb lép hozzánk.
Rossz előérzetem támad. A nevelő közelít, mint egy ragadozó. Végigfut a fejemen mindaz, ahogy élünk. Furcsa. A Vendég szavait hallom. Hogy ez az élet nem nekünk való. De vajon ugyanazt éli a lány is? Mert azt már tudom, hogy nem mindenki. Mi csak kiválasztottak vagyunk, oda születtünk. De bárki be is kerülhet oda.
Gyorsan mozdulok. Tőlem szokatlanul. A lány elé lépek, a nevelő megáll. Gyanakodva néz rám. Én vissza rá, különös erővel. Furcsa érzés kerít hatalmába. A nevelő nem közelít többé. A lány felé fordulok.
-Sz... -elakad a hangom. Köszörülöm a torkom. Ismét érzem az erőt. Újabb próbát teszek. -Szia.
A nevelő hátrébb lép. Felveszi a megszokott távolságot. Figyel minket, közben körbenéz. Mintha semmi köze nem lenne hozzánk. Néha köszön a mellette elmenőknek. Én elfordulok tőle, hogy a lány elől is eltakarjam. Nem szabad, hogy egymáshoz szóljanak. Érzem.
-Te is... te is először vagy... ilyen helyen? -minél több szó, annál nagyobb gyengeség. Nem szabad ennyit beszélnem. Ki fogok kapni, mikor hazaérünk. Vagy már az autóban. A pálca nagyot harap. Érzem a hátamon, még mindig. Pedig én már régen kaptam, nagyon-nagyon régen. Még a virágzásom előtt. Nagyon pici voltam akkor. Abban a korban mindenkit vertek vele. Mindenkit megharapott a pálca. Akkor tanultuk meg, hol vagyunk. És hogy mit nem szabad csinálnunk.
Szemem a lány kezében levő valamire téved. Papír, szegény, nagyon megnyúzva. Mi lehet az? Nem merem megkérdezni. Ahogy azt sem, mit kéne itt csinálni. Vagy miket lehet. Biztos sok mindent.

_________________
[Event] A kinti én 2u6h8qu
Kokoro
Kokoro
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 400
Join date : 2014. Feb. 15.
Age : 21
Tartózkodási hely : Angelic Tower

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
[Event] A kinti én Vo36oi10/1500[Event] A kinti én 2yjvlht  (10/1500)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] A kinti én

Témanyitás by Shukaku on Szer. Ápr. 02 2014, 23:11

Furcsa. Minden annyira furcsa. A lány ahelyett, hogy elhaladna mellette megszólítja. Őt. Csak úgy. A semmiből. Shu összerezzen a hangra és mellkasához szorítja a brosúrát, de azonnal el is húzza egy picit a kezét. Fáj. Egy ideje már fáj. Természetesen tudja, hogy mitől, tudja, hogy nem beteg… de a fájdalmat nem szereti. Hozzászokott, de nem szereti. Sokan csúfolták emiatt. Tizennégy éves. Annyi más tizennégy éves jár még a csoportjába, és egyik sem néz ki úgy, mint Shu. Magasabbak, izmosabbak, nagyobbak… és természetesen nőiesebbek is. Ha a lány igyekezett is minden szidalmat és bántalmazást kizárni a fejéből, a legtöbbről hihette is úgy, hogy csak azért mondják, hogy szekálják, vagy ahogy a nevelő mondta, csak irigyek rá amiért sokkal jobban teljesít náluk az iskolában… ezzel az egy piszkálódással kapcsolatban nem tudta megvédeni magát. Ez tény volt. Ez volt az igazság. Mindig is kislányos maradt, még most, tizennégy éves korára is. Nem evett rendesen, és mozogni se mozgott, napjai nagy részét a szobájában gubbasztva töltötte, könyvei fölé hajolva. Egyáltalán nem volt szép alakja, mint a többi lánynak. Vézna volt, lapos… nevetséges. Újra mellkasához szorította a szórólapokat, hogy érezze a fájdalmat. Ez a fájdalom most mégis jó volt. Mutatott valamit. valamivel közelebb hozta őt a többiek világához. Valami értéket adott a létének, hiszen a nagyobb lányok fel tudták használni az… adottságaikat. Persze Shu biztos volt abban, hogy ha ő tenne ilyet, ha ő öltözne úgy, hogy ne takargassa magát, akkor amiatt is csúfolnák. Csúfolták akármit is tett. Bántották, mert nem úgy cselekedett mint a többiek, de bántották akkor is, ha megpróbálta őket leutánozni. Kifigyelték, ahogy táncolni próbál és kinevették… pedig mindig is akart táncolni. Egyszer. Valahol. Valakivel. Persze tudta, hogy vele soha senki nem akar majd táncolni. Feltúrták egyszer a szobáját is, hogy megtalálják a naplóját. Persze nem írt naplót. Feleslegesnek gondolta. Semmi kedve nem volt újra átélni a leírás közben a vele történteket, ahhoz pedig még kevesebb, hogy visszaolvasgassa. Verseket írt. Önmagának. Mindent csak is önmagának. Meg… talán azoknak, akik szeretik. és talán láthatják. Talán. Szerette volna hinni. Sokszor megpróbálkozott a hittel is, de valahogy egyik sem tudott neki semmit nyújtani. Soha nem tapasztalta a jóságot azóta az eset óta, és az igazságosság sem mutatkozott meg sehol az életében. Még a közösség segítségére sem tudott lenni, mert kirekesztették a közösségből. Voltak mások is, akiket csúfoltak, de akit nem vittek át másik helyre, hanem megmaradt, azt egy idő után vagy eltűrték, vagy be is vették a csapatba, és akkor már ő is beszállt az őt bántók táborába. Volt egy lány… egyszer megvédte. Megvédte a többiektől azzal, hogy figyelmeztette egy csínyre. De annak a lánynak is sikerült bekerülnie, és az történt vele is, mint mindenki mással. Olyanná vállt, mint a többiek. Shu egyszer megkérdezte tőle, hogy nem emlékszik-e arra, hogy őt is bántották. A lány válaszolt. És igaza volt. teljesen igaza. Ha Shu a helyében lenne, akkor talán ő is szeretné valakinek visszaadni amit ő kapott. Valakin kitölteni a dühét, ha már az őket bántó nagyobbakon nem tudta. De ebben nem volt biztos. Érzett valamit… valami bosszúvágyat… de nem tudta, hogy képes lenne-e bármit is tenni. Egyszer sikerült. Ő ugyan nem tett semmit, de egyszer mégis sikerült. Kint voltak az udvaron, és az egyik fiú fennakadt a kerítésen, amikor át akart mászni, és Shu volt egyedül, aki ezt látta. Az udvar félreeső, rejtett helyén akart megszökni, oda, ahova Shu is el szokott vonulni a többiek elől. És meglátta. Kinevethette volna. Tehetett volna akármit, és készen is állt rá, hogy tegyen. Ott, akkor, revánsot vehetett volna… ha nincs ott az a másik lány. A fal mögül kukucskált, és Shu nem tudta, hogy kicsoda. Csak sejtette… a fiú húga lehetett. És figyelt. Szomorúan, félve, őzike szemekkel. Shukaku fejében annyi minden megfordult… de nem tett semmit. Nem attól félt, hogy olyanná válna, mint a többiek. Hogy ha ő is bántja azt a fiút, akkor nem lesz jobb mint amilyen a fiú volt. Nem attól félt, hogy mi lesz a kislány véleménye róla. Ő pont azt akarta, hogy olyanná váljon, mint mások. Be akart illeszkedni, de nem tudott. Nem volt képes meglépni, nem volt képes túllépni… valamin, amit tanítottak neki. Ha elfeledte volna azt, amit tanult, akkor elfeledte volna azt is, aki tanította neki. Nem akarta elfelejteni. Sarkon fordult és elgyalogolt. El a fiútól, el a lány mellett… el messzire. Minél messzebbre. Másnap se a fiú, se a testvére nem volt már az udvaron. Elmentek. Shu ennek örült. Egyáltalán nem várt köszönetet, inkább attól félt, hogy megverik, hogy senkinek ne mondhassa el, hogy mit látott. Nem akart látni semmit. Soha nem akarta látni az ilyen dolgokat. Gondolatok… rengeteg gondolat azon kusza halmazból, ami az eddigi rövid kis életét jelentette. Nem akart benne maradni, de azt sem akarta, hogy kiragadják belőle. De kiragadták. Könyörtelenül. A lány volt. Kérdezett. Halkan, félve, elcsukló hangon. Shu hasonló halksággal, de valamivel magabiztosabban köszön.
-Szia.
Ezután csak bólint. Nem kell vele beszélnie. Nem olyat kérdezett, amivel beszélgetést lehet kezdeményezni, és ezt biztosan okkal tette. Csak tudni akart valamit. Tudni, hogy segíthet-e neki. Persze azonnal látszott rajta, hogy nem. Ezért kérdezte így. „Te is.” Még a lány is látta, hogy el van veszve ugyanúgy, ahogy mindenki, aki elsőnek van itt. Magabiztosabbnak kell lennie. Céltudatosabbnak. Ha nem az, akkor elveszettnek hiszik és visszaviszik. Nem akart visszamenni. Még nem. Tovább lépdelt a parkon át, az épület felé. Oda kell érnie. Ott majd végre behúzódhat a sarokba és hallgathatja az előadást, ami miatt idejött.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
Shukaku
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
[Event] A kinti én Vo36oi12695/10100[Event] A kinti én 2yjvlht  (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] A kinti én

Témanyitás by Chancery on Csüt. Ápr. 03 2014, 15:38

Japán még mindig hihetetlen a számomra, pedig jó pár napja itt leledzünk már. \o/
Igaz, amilyen az én személyiségem, számomra már az is felér egy mennyei kalanddal, hogy nem az otthoni ágyamban alszom Rolling Eyes
Már négy éve is megvolt, hogy utoljára ezt érezhettem; hogy utoljára felnőttnek érezhettem magam. Jay mellett, távol az otthontól, tudva, hogy itt senki sem ismer minket, ez az érzés szinte elkerülhetetlen. Mosolyogva ébredek, amire vajmi kevés példa esett eddigi életembe, nagyot nyújtózom, majd bebotorkálok a fürdőszobába, hogy minél előbb eltakarítsam a számból ezt az undorító, állott érzést >.>
A tükörbe nézve eszmélek rá, hogy vajon valóban felnőtt vagyok-e. Míg egyre szaporodnak az évek, mióta átléptem a huszadik szülinapom, a tükörből még mindig egy kamasz arca néz vissza rám. Szomorúan nézek szembe magammal, majd egy lemondó sóhajjal inkább a fogmosásra összpontosítok.
Hiába, én már csak ilyen maradok. Mindörökre le fogok tudni tagadni éveket a koromból, és hiába tudom, hogy majd negyven éves koromra ezt áldásnak fogom megélni, most inkább átok. Mindenki azt hiszi, hogy Jay kishúga vagyok...
Telefoncsörgés üti meg a fülem, majd kisvártatva szerelmem álomittas hangja szűrődik be a csukott ajtón. Magyarul beszél, tehát vendéglátóink egyike lehet az. Sűrűn igen-el, majd elköszön, én pedig ekkor döntök úgy, hogy eléggé megfésülködtem, ideje kilépni a napfényre.
-Ki volt az? -kérdezem, majd elkezdem összeszedni septében szétdobált ruháimat. Mikor eljut hozzám a mondandója, miszerint szintén itt nyaraló barátja elhívott minket egy kis magyaros bográcsozásra, nagyot sóhajtok.
-De ma Norival megyünk arra a valamire... -próbálok visszaemlékezni, hogy mi is lehet az, mire Jay egy "ou" hanggal jelzi, hogy "valóban". Egy kupacba kerülnek a ruháim, és nekiállok felöltözni, amíg ő szemmel láthatólag igen mély töprengésbe kerül, hogy merre menjünk, majd odalépek hozzá és beletúrok a fekete hajzatba a feje tetején :3
-Nyugi. Én megyek Norival meglátogatni a rendezvényt, te menj nyugodtan a bográcsozásra, és később mi is odaérünk ^^ -vázolom fel a gyors tervet, és bár mosolyog, látom rajta, hogy nem tetszik neki teljes mértékben. Viszont nem szeretném megbántani Norit azzal, hogy az utolsó pillanatban lemondom a találkozót; ő fizeti az ittlétünk nagy részét, és a tegnapi látogatás is rég volt már... izé  Rolling Eyes
Jayt is meg tudom érteni; olyan ritkán kerülünk össze, hogy bánat minden perc, amit mégis külön kell töltenünk.

Norélia a szálloda bejáratánál várt; ugyanitt elbúcsúztam a már kissé vidámabb Jay-től, és biztosítottam róla, hogy estére már ismét együtt leszünk. Csak ellátogatunk a rendezvényre, és már jövünk is vissza, nem kell aggódnia. Egy gyors csók, integetés, majd közöltem Norival, hogy mutassa az utat.
Barátnőm ides-tova két éve él Japánban, miután teljesítette (egyik) álmát és sikerült megtanulnia a nyelv alapjait. Igazából nem hittem volna, hogy valaha is eljutunk idáig, és eszembe jut, mikor még odahaza, Magyarországon, kamaszkorunkban (mikor még a koromhoz nagyjából illően néztem ki) beszéltünk erről, és megígérte, ha kijut Japánba, majd elhív magához vendégségbe. És most itt vagyunk, a fővárosban, pont a cseresznyefavirágzás küszöbén, egy másik világban. Magyarország után Japán mintha egy futurisztikus bolygó lenne, és hogy őszinte legyek, meg se próbálom felfogni, milyen lehet itt az élet... alig pár nap és úgyis vissza kell térnünk a saját országunkba.
Míg barátnőm jókedvűen csivitel, és hasonló jókedvvel hallgatom, majd mire észbe kapok, meg is érkeztünk. Én jobbnak látom, ha meg se szólalok, hisz kalauzom jártasabb a japán nyelvben, mint én, így hagyom, hogy szerezzen térképet és a sok kiszekusza, számomra érthetetlen jelből kisilabizálja, hogy mi merre található. Ő rögvest minden meg akart nézni, míg én rábambultam az "Order of the Phoenix" feliratra, azon belül is főleg az utolsó szóra. Ha van valami, amit megtanultam, akkor az az :3
Végül egymást karon fogva eltipegtünk nézelődni. Abban egyetértettünk, hogy a kendo mindkettőnket érdekel majd délután, előtte vagy utána pedig mindenképp keresek valamilyen informatikai, számítógépes jellegű programot magamnak. Mert azt muszáj egy olyan kockának, mint én >w<
Ám most első állomás az, amivel tudom, hogy csak jobban fogom fájdítani a szívem, amiért Jay távol kell most legyen tőlem: a kosárlabda. Jay ugyanis nagyon szeret kosárlabdázni. Oh, legalább erre a meccsnézésre eljöhetett volna, én bolond ._.

_________________
Színem: #993300, Álom: #999999, ferdén akkor, ha csak Chan hallja.
Chancery
Chancery
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 2680
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 27
Tartózkodási hely : Itt-ott Aincrad városaiban

Karakterlap
Szint: 45
Exp:
[Event] A kinti én Vo36oi8140/8500[Event] A kinti én 2yjvlht  (8140/8500)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] A kinti én

Témanyitás by Kokoro on Csüt. Ápr. 03 2014, 20:25

Nem szavakkal válaszolt. Csupán bólintott. Merengő tekintettel nézett rám. Nálunk is volt egy hasonló lány. Rég nem láttam. Vajon most merre lehet? Mit csinálhat? Talán kiszabadult tőlünk? Lehetséges volna? Kijutni az otthonunkból, új életet keresni? Hisz Vendég mesélt, sokat. Hogy van sok más élet is az enyémen kívül. Sok olyan, ami szerinte jobban illene rám. Lopva az egyetem épülete felé nézek. Vajon ez is olyan lenne? Olyan élet, ami jobban illik hozzám?
A lány elindult, magabiztosan. Lépdelt az épület felé. Nem tudtam, kövessem-e. Nem tettem azonnal. Kezeimet összekulcsoltam a szoknyám előtt. Néztem, ahogy távolodik. Majd kicsit sikoltottam. A nevelő a vállamra tette a kezét. Vigyorgott; mert ez nem mosoly volt.
-Érdekes kislány.
Furcsa volt, ahogy ezt mondta. Tekintete éhesen követte a lányt. Ajkai szétnyíltak kissé. A fogai is megcsillantak. Én pedig megint fáztam, és éreztem a harapást. Végig a hátamon. Éreztem, hogy a ruhám átázik. Pedig nem harapott meg a pálca. Most nem. Ezek csak az emlékek.
Megvártam, amíg elenged. Megtette, pár másodperc után. A lány után indult, nem törődött velem. Mary és Aki már eltűnt. Egy másik nevelőt láttam csak. Nézett egy távoli faházikó felé. Nem tudom, mit árulhattak ott. Színesek voltak és jó illatúak. De most nem azzal kell törődnöm.
A nevelő(m) közeledett a lányhoz. Az már biztos tudta, hova akar menni. Én is vele akartam menni. Hogy tanuljak és megismerjek. De tudom, hogy ez illetlenség. Mert idegen. Ahogy a beszélgető diákokhoz sem mentem oda. Most viszont az a lány bajban van. A nevelő akar vele beszélgetni. Viszont én nem akarom, hogy beszélgessenek. Még a végén valamit kikotyog rólam. Pedig én nagyon jól végzem a feladatom!
Elindulok. Nagyobbakat lépek, mint szoktam. Megelőzöm a nevelőt, elérem a lányt. Megfogom a karját, nem túl erősen, de érezze. Valamit mondok, talán azt, hogy 'Gyere'... nem tudom. Csak azt tudom, hogy mennünk kell. Gyorsan. Nagyon gyorsan. Olyan gyorsan, ahogy még sosem mentem.
Tartom az irányt. Nem tudom, merre akart menni. Úgy megyek, hogy mindig legyen köztünk és a nevelő között valaki. Nagyobb csoportosulások, diákok. Egész kis faházak. Néha hátrapillantok, látom-e. Mindig látom, egyre messzebb.
Végül megállok. Mert már nem látom, ahogy hátrafordultam. Már nincs itt. Elvesztett minket. Kicsit büszke vagyok magamra. Pici mosoly szalad az ajkaimra. Örülök annak, hogy megmenekültem. És hogy a lány is megmenekült.
De most mit mondjak? Miért csináltam ezt az egészet. Elpirulok, a mosoly oda. Elhalt, mint a gyertya esténként, oltás idején. Elengedem a lány karját. -Bocsi... -hebegem halkan. Lehajtom a fejem, a cipőimet bámulom. Szép fényesek, erre az alkalomra kaptam őket. A ruháim is újak, külön vették mára. Majd meg kell köszönjem, mert szépek. De mégis remélem, hogy nem kell majd hazamennem. Nem akarok beszállni a kocsiba.
A lány ruhájára nézek. Nem emelem fel a szemem az arcáig. Az csak egy alkalom volt a bejáratnál. Mondanom kéne, miért csináltam ezt. De nem tudom. Érzem, különös, érzem, hogy magyarázkodnom kell. Hogy rossz néven veszi, hogy végighurcoltam a parkon. Mikor nem is tudtam, hogy merre akar menni eredetileg. Nem lehetünk tőle messze; hisz arra jöttem, amerre indult. Csak nem tudom, ha valahol fordult volna, az hol lett volna. A térképe még megvan; az jó.
-... -kinyitom a szám, majd visszacsukom. Erőt gyűjtök. -Elkísérlek... ahova mennél... aztán békén hagylak. És bocsánat...
Még meg akarom neki mondani, hogy a nevelőkkel ne álljon majd szóba! Hogy ha meglátja őket, ne szóljön hozzájuk! De mégsem tudok többet mondani ennél. Mert nem szabad. Mert akkor meg fog harapni a pálca, ha túl sokat beszélek.

_________________
[Event] A kinti én 2u6h8qu
Kokoro
Kokoro
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 400
Join date : 2014. Feb. 15.
Age : 21
Tartózkodási hely : Angelic Tower

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
[Event] A kinti én Vo36oi10/1500[Event] A kinti én 2yjvlht  (10/1500)
Céh: Angelic Voice

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] A kinti én

Témanyitás by Shukaku on Pént. Ápr. 04 2014, 09:15

Shu megállt. A lány már nem volt mellette. Ahogy ő elindult, a másik azonnal le is maradt. Úgy tűnt, hogy a lány nem is igazán tudja, hogy mit is akar. Megszólította ugyan, köszönt neki, de ezek után már nem tartott vele. Ez nagyon különös volt, és arra késztette Shukakut, hogy megálljon, és visszafordulva megtudja ennek az okát.
~De akkor vajon miért köszönt nekem? Csak azért idejött, hogy annyit mondjon, hogy szia? Nem. Nem azért jött ide, és nem is azért maradt le. Tudni szeretett volna valamit. Kérdezni valamit. És kérdezett is. Igen. És meg is kapta a választ. Megtudta, hogy nem tudok neki segíteni, mert nem ismerem a környéket. Ezután már nem vagyok fontos. Megint nem. Megint nem tudtam segíteni. A térkép! Talán nem vette észre a térképet.~
Mostanra már biztos volt abban, hogy vissza kell fordulnia, és be kell pótolnia az elmaradt segítségnyújtást. Egyedül csakis az ő hibája volt, hogy nem tudott segíteni, és Shu segíteni akart. Nem mindig, és nem a legtöbb embernek… de segíteni. Azonban amikor megfordult, bizonyossá vállt számára, hogy már senkinek nem kell az ő segítsége. A probléma megoldódott nélküle is. Talán magától. Talán amiatt a néni miatt, aki a lány mellett állt. A hölgy keze a lány vállán pihent, és őt nézte.
~De… biztosan őt kereste. És most megtalálta. Vagy ő tudott válaszolni arra a kérdésre, amit igazándiból fel szeretett volna tenni. Igen. A nő biztosan ismerős itt. És engem néznek. Talán… talán már el is mondta, hogy én voltam az, aki nem segítettem neki. És most haragszanak rám. Mindketten.~
Ekkor azonban a lány nekiiramodott, és elkezdett gyors léptekkel elindulni egy irányba. Ekkor Shu már biztos volt abban, hogy a néni segített annak a lánynak, útbaigazította, és Shu ennek igazán örült. Nem szerette volna kisajátítani a segítséget. Persze csalódott volt, amiért megint nem segíthetett, de annak legalább örülhetett, hogy más igen, és így a lány nem került bajba az ő tehetetlensége miatt. Ez mindenképpen jó volt.
~Vajon mit kereshetett? És… nem. Nem hiszem. Az nem lehet. Vagy mégis? Felém tart. Talán most, hogy már tudja az irányt, el szeretné mondani nekem is, mert látta, hogy én nem tudom. Látta és már tudja is, hogy nem vagyok magabiztos, és most segíteni akar. Kedves lánynak tűnik. Vagy a néni akar segíteni, és azért küldte ide a lányt, hogy szóljon, hogy én is kérdezhetek tőle. Vagy… vagy csak visszajön kiabálni velem, mert meglátta a kezemben a térképet, és tudta, hogy segíthettem volna… és biztosan azt hiszi, hogy nem akartam, mert gonosz vagyok. Menj el mellettem. Kérlek!~
Ám a kérései most sem hallgattattak meg. A lány ugyan nem állt meg mellette, de ahelyett, hogy megállt volna, és beszélni kezdett volna, valami még furább dolgot tett. Megérintette a lányt. Annyira váratlanul érte Shut ez az érintés, hogy még elhúzni sem tudta a karját. Nem szerette ha fogják. Nem szeretett fogságban lenni. A szoba fogsága más volt… azt ő választotta. Most azonban a másik megragadta, és húzza magával. Hagyta. Nem akart ellene mit tenni. Lépdelt a lány után, lépteit az övéihez igazítva, és csak bámulta a kezet, amely karon ragadta. Fura volt ez az érintés. Sokszor megragadták már, cibálták is… de ez valahogy még is más volt. Nem tűnt úgy, hogy a lány azért ragadta volna meg, hogy félreeső helyre húzza, hogy ott megverhesse. Nem… éppen ellenkezőleg, a tömegbe kezdte el belehúzni. Shu nem akart menni. Gyűlölte a tömeget. Nem tudott mit kezdeni a tömeggel, és még inkább kicsinek érezte magát benne, mint általában. Ellenkezni azonban nem mert és nem tudott. A lánynak valami oka volt azzal, hogy magával rángatja, és Shu őszintén szólva most már kíváncsi volt az okra. Végül megálltak. Olyan hirtelen, amilyen hirtelen elindultak, a lány pedig most is, mint a menet során végig, ismét hátrapillant. Most azonban utoljára, és úgy tűnik végre elégedett azzal, amit lát. Megnyugszik, ha csak egy percre is. Shu még mindig a karját szorító kezecskét figyeli, ami azonban kisvártatva elengedi. Már nincs mit nézzen. És a lány bocsánatot kér. Shu újra csak bólint, mert nem igazán érti, hogy miért kért bocsánatot a másik. Nem haragudhat rá azért, hogy magával cibálta, amíg nem tudja, hogy mi miatt tette is azt, amit tett. Nem néz fel, így azt sem veheti észre, hogy a másik csak második próbálkozásra szólal meg. De megszólal. És szavai olyan különösek, hogy Shukakunak meg kell kérdeznie.
-Miért?
Több kérdés nem kell. Ez a legeslegjobb kérdés a világon. Bárhol. Bármikor. Bárkinek. Nem mondja meg, hogy mit miért, csak ezt az egy szót teszi fel, pedig számtalan kérdést megfogalmazhatna ezzel az egy szóval. Miért menekült a lány? Ki elől menekült? Mit tett a néni –aki elől valószínűleg menekült-, hogy el kellett menekülni? Miért rángatta őt magával? Miért pont őt, amikor előbb nem tudott neki segíteni? Miért akarja elkísérni? Miért nem oda megy, ahova ő akar? Miért akarja utána magára hagyni, ha végre egyszer valaki vele akar tartani? Miért kér bocsánatot ilyen sokszor? Rengeteg kérdés. Rengeteg megválaszolatlan kérdés. Azonban nem teszi fel. Válassza ki a másik, hogy mi neki a legfontosabb ezek közül, és magyarázza meg azt. Shu sohasem akarta ráerőszakolni az akaratát másokra.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
Shukaku
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
[Event] A kinti én Vo36oi12695/10100[Event] A kinti én 2yjvlht  (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] A kinti én

Témanyitás by Taidana on Pént. Ápr. 04 2014, 22:23

Sose sérülök le! – biztosítottam a mellettem álló srácot. Igazán rendes tagnak tűnt, hogy aggódik értem, de nem volt szükségem rá. Ugyan már, egy ennyire komoly bajnoknak, mint én? Pff, elég béna gondolat volt tőle. – De azért köszi – próbáltam normális lenni vele. Ennyit azért megérdemel, még ha nem is vagyunk egy szinten, vágod.
Aki vagány, csapat nélkül tolja, haver! – vigyorogtam. Végre egy közös jellemvonás! Öklözésre emeltem a kezem… – Én is egyedül csapatom – menőztem, mert én ilyen full intelligens voltam, hogy halál feszülten is simán hoztam ezt az értelmi színvonalat. Ja, és nem mondtam, mert tök egyértelmű: vigyorogtam is mellé!

A verseny gáz volt, de hát bakker, majd a harmadik-negyedik menetben már képben leszek, eskü, addigra szoktam bemelegedni! Most túl jól melegítettem be, így nem csoda, hogy alig fértem oda a második helyre… Úgy értem, a harmadikra. Hogy a fenébe is van ez?! Mi a franc, hogy nem első lettem?!
Marhára nem vágtam, hogy mégis mi a fene történik körülöttem, de abban biztos voltam, hogy mégis iszonyatosan központi szerepet tölthetek benne. A fejem kapkodtam, az agyam pörgött, és amikor láttam, hogy a szöszik száma duplázódott, az állam leszakadt. Azt hittem, hogy még az agyam is eldobom. Bakker!
Húú, ti biztos tesók vagytok, nem? – pattantam oda a két srác közé, ezerrel vigyorogva. Hol az egyikükre, hol a másikra néztem. – Ikrek, mi? – Tuti biztos voltam a dolgomban.
Alap, hogy ott leszek, haver! – bíztattam széles mosollyal a srácot, akivel már korábban lebratyiztam. A vállára tehénkedtem, hadd érezze, hogy tényleg a haverom. Jó arc, meg stuff, bírom, jah, befogadtam. Hazavinni és etetni nem fogom, de lehet a királyságos haverom! Cool
Alap, hogy lefutjuk újra, persze! Darabosra verlek titeket egy új futamban! – Lelohadt arcomról a vigyor! Nem is értem, hogy képzelik ezt! Ha van még egy esélyem, hogy lealázzam őket, akkor nem fogja majd pont szöszi#1 eltolni ezt nekem. Ha így állunk… Hát nem lesz a haverom!
Ne már! – fakadtam ki teljes mellbedobással! És akkor… Pont akkor történt, hogy kapcsoltam, hogy nem hárman beszélgetünk. Bakker, van itt egy csaj is!
Ó, hay szépség! – Visszaköltözött arcomra a korábban állandó jelleggel villogó mosoly. Kicsit gondban voltam:
Srácok, ő melyikőtök barátnője? – néztem körbe tök tanácstalanul. Nem tudom, hogyan is működött ez egész pontosan az ikreknél. Felmerült bennem, hogy ők biztos sok mindenben hasonlítanak, meg egyezik az ízlésük, akkor talán az ilyen fehérnépeket is megosszák egymás között. Pfuj, az egyáltalán nem lenne király. – Mert csak az egyikőtök koptatja, igaz? – Hú, egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy lehet még szélesebb a vigyorom, mint most.
Egyébként veszett kis tündér csajnak tűnt, pont olyan, ami után hevesen nyáladzik az ember. Én meg… Eh, szóval szívesen láttam volna shortban, érted! – Nem indulsz valamilyen meccsen? – kérdeztem. Tök őszintén. – Csak hogy hol szurkoljak! – Vigyázzatok, srácok, ha nem reagáltok elég gyorsan, bizony lecsapom a kezetekről ám! Very Happy

_________________
A D A T L A P

Second Life Kristálybolt - "Kristállyal kereskedek, de életet adok el."

pontozás:
Élet: 20+2 -> 110HP
Fegyverkezelés - Taidana sebzése: 5 +5 -> 10
Irányítás - Susaya sebzése: 20 +9 -> 29
Kitartás: 5+2 -> 7
Gyorsaság: 22+3 -> 25
Speciális képesség: 11
Páncél: 24

Susaya:
Élet: 53HP +10HP -> 65HP
Kitartás: 7
Gyorsaság: 25
Speciális képesség: 11

Felszerelve:
Gólem Vért (+20 páncél)
A Kovács Irányítópálcája (+3 irányítás, +1 élet, +10 állandó pet életpont)
Kapcsolat Gyűrű (+6 irányítás)
A bajnok köpenye (+2 fegyverkezelés, +2 kitartás, + 1 gyorsaság)
Mokaszin (+3 fegyverkezelés +2 gyorsaság)
Bronz Sisak (+4 páncél)
Természetgyűrű (+1 élet)
Taidana
Taidana
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 495
Join date : 2012. Aug. 27.
Tartózkodási hely : Aincrad?

Karakterlap
Szint: 15
Exp:
[Event] A kinti én Vo36oi115/900[Event] A kinti én 2yjvlht  (115/900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] A kinti én

Témanyitás by Diabel on Szomb. Ápr. 05 2014, 00:55

Biztos vagyok benne, hogy a mi csapatunk fogja a legtöbb érdeklődőt bevonzani! – állítottam fennhangon, és közben figyeltem arra, hogy mindenkivel kis ideig összekapcsolódjon a tekintetünk. –Elmondom nektek, hogy mire alapozom ezt az állításom – mondtam, és közben lassan lelépkedtem rögtönzött trónusomról. Közöttük jártam most. – Ismerlek titeket! Ezt mondom! Ismerlek titeket, és pontosan tudom, hogy Ti vagytok a legnagyobb profik. A legnagyobb arcok. A legjobb barátok. A legjobb kollégák! És a legnagyobb szoknyavadászok! – tekintetem győzedelemittasan vándorolt közöttük. Jó volt látni a lelkesedést az arcukon. – Tudom, hogy más csapatok is jók lehetnek majd. De mi nem szimplán jók akarunk lenni. A jó a legjobb ellensége. Szóval srácok… Mi akarjunk a legjobbak lenni! Igen! Mik vagyunk mi? – A helyes válasz erre természetesen az lett volna, hogy „A legjobbak!”, de ez csak mozivásznon működött. A valóságban pedig most kellett rájönnöm, hogy túlságosan elragadtattam magam, miközben a csapatomat nem sikerült eléggé belelovallnom.
Gyorsan visszakaptattam a kis pulpitusomra. Legalább a magasságom legyen meg.
Srácok, csak azt akartam mondani, hogy… Szóval holnap mindenki időben legyen itt, mert fel kell még pakolnunk. Meg kell majd ember a lerámolásnál is. Aki önként jelentkezik, írja alá magát ezen a papíron – lobogtattam az emlegetett listát. Csak az én nevem szerepelt rajta. – És… akkor holnap. Sziasztok! – búcsúzkodtam. Záróra volt az informatika szakkörünkben, bár biztos voltam benne, hogy én fogom megint leadni a kulcsot majd a végén a portán, és alig egy-két ember marad majd csak.
Persze nekik hálásan biccentettem, és azért csak könnyebben elment így az az egy óra, amíg összerámoltuk a cuccokat. A végén megköszöntem nekik, és végül az egyik új tagot csak sikerült rávennem, hogy még tologasson néhány dobozt, miután én már eljöttem. Az újoncokat könnyű kihasználni. Még lelkesek.

Másnap nem fogadtam őket lelkesítő beszéddel, bár bevallom, hogy készültem. Ott volt a zsebemben megírva, de aztán… Tegnap olyan csúnyán beégtem előttük, hogy biztos voltam benne, hogy most néhány napig nem fogok főnökösködni felettük, és ezt meghagyom majd a rangidős tagnak.
Persze csak nem bírtam ki, és néhány lelkesítő szót csak elmormoltam nekik. Nyilván hatásosabb lett volna, ha megint találok valami kis dombot, amire állhatok, de ennyi erővel abban is reménykedhettem, hogy karddal és pajzzsal a kezemben, a széltől lobogó köpennyel tarthatok nekik beszédet. Ne akkor tuti, hogy hatásos lett volna! Így viszont…
Kipakoltuk a cuccokat, és bevallom, de utólag néhány aláírást odahamisítottam a lista aljára. Amikor szóltam nekik, akkor biztosítottam őket, hogy csak néhány percre hagytam kint a folyosón a papírt, biztos akkor firkantotta fel őket valaki… Nekem gyanús, hogy okos srácok ezek, és átláttak a szitán. Később már azon őrlődtem, hogy milyen egyéb indokot kell máskor kitalálnom. Egyelőre nem jutott túl sok kreatív megoldás az eszembe, de nem is ez volt a lényeg: a készülődés, a sátorunk felállítása ésatöbbi el is vitte az energiákat. Mire minden berendezésünk aktívan üzemelt, már mindannyian félholtak voltunk. És csak akkor nyitott még a standunk, kezdtek szállingózni az emberek.
Már nem is tűnt annyira jó ötletnek, hogy mi is bevállaltunk némi technikai bemutatósdit. Mire a futóversenyek elindultak, már mind untuk a banánt. És erre nem volt bekészítve semmilyen lelkesítő beszédem…

_________________
Mesélői Adatlap
Mesélői Szín: #bbae94



[Event] A kinti én Alrs02
Diabel
Diabel
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 269
Join date : 2012. Oct. 23.

Karakterlap
Szint: 12
Exp:
[Event] A kinti én Vo36oi612/700[Event] A kinti én 2yjvlht  (612/700)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] A kinti én

Témanyitás by King on Vas. Ápr. 06 2014, 18:58

Úgy kaptam el a kezem a válláról, mintha megperzselt volna. Úgy kapta el a vállát a kezem alól, mintha megégettem volna – Nem tudtam eldönteni, hogy melyik variáció állja meg a helyét,de abban biztos voltam, hogy bekaphatja. Biztos voltam, hogy a szívbajt hozhattam a kiscsajra, ettől függetlenül ne várja, hogy elnézést kérjek. A kezem védekezően felemeltem, lássa, hogy ez a benga néger nem esik neki gyapotkapával, ahogy ő gondolhatta első körben, aztán hátha csak megnyugszik a kismadár.
A rajt semmi. – Futásról beszélgetni nem jelentett problémát még japánul se, de nyilván erőteljesen kiérződik az amerikai akcentusom. – Közel se minden a start, csajszi. Egy jó indulás persze el is döntheti a versenyt, de itt olyan különbségek vannak még közöttetek, hogy még ha első is leszel a saját futamodban… – Itt azért kicsit belegabalyodtam, hogyan is ragozzak tovább, de végül csak összeszedtem a szavak helyes sorrendjét és mintáját. –… Akkor is lehetséges, hogy összesítésben max a top 100-ban vagy benne.
Nem akartam teljesen letörni a lelkesedését, legalábbis a célom alapvetően nem ez lett volna. Másrészről meg magasról nem érdekelt, ha esetleg letörtem. Se neki, se a többi gyereknek, sőt az itt futók nagy részének soha nem lesz életcélja az, hogy startvonalhoz álljon, és elsőként a célba is érjen.
A startodat nem láttam, de utána taktikusan futottál, jól osztottad be az erődet. Második lettél, ha jól emlékszem… – Csak fél szemmel figyeltem őket, így csak saccoltam az eredményt. Jól teljesített, egy második hely járt neki ebben a pubertás csapatban.
Kis csend állt be közénk, amivel nem igazán tudtam mit kezdeni. Nem is feltétlenül akartam. Részemről megvolt a társalgás elindítása, az edző elvárásainak eleget is tettem. Ez a csaj meg azt sem tudta, hogy ki vagyok. Nem zavartattam magam.
Faszt vagyok egyetemista – mondtam. Nem sértődtem meg. Ha azt vesszük, akár még az is lehetnék. Szemüvegben tolnám egy pad mögött, napi több óra magolással. Az nem az én világom, az nem én lennék. Még ha az éveim számát nézve stimmelne is egyébként hozzám. Nem véletlenül vagyok „nagy reménység”. Vagy „ifjú titán”. Baszottul sokféleképpen emlegettek már a sajtóban. Kevés év, mégis nagy eredmények, egyenlő a jövő lehetséges élfutójával. Nem is akartam alább adni. Csak az a rohadt térdem!
Elkeserítő…

Ő unatkozott, nekem meg igazán mindegy volt, hogy hol ülök. Mivel már a picsámat letettem, az fix volt, hogy jó ideig fel nem kelek innen. – Csá! – adtam ki az útját. Azt hiszem, hogy mindent megbeszéltünk. Pontosabban…
A lábam egyfolytában lüktetett, és a lefolyó nyelte be a mai gyógyszer adagomat. Mivel nem futhattam, úgy döntöttem, hogy pirulákra sincs szükségem.
Hé! – bődítettem még utána. – Nincs nálad véletlenül valamilyen… bármilyen fájdalomcsillapító? – kérdeztem. Most, hogy kicsit nyugalmi állapotba került a lábam, és megpihent, sokkal jobban fájt, mint miközben járkáltam. Kezdtem megbánni, hogy leültem kokettálni ezzel a kis pipivel.
Körbelestem, de az edzőm láthatóan nem volt a közelben. Meg őszintén: kit érdekel, ha valami nagy rajongóm bármit is a kezembe nyom? Egyetemen vagyunk amúgy is: minimum begombázhatnék itt, de tuti, hogy fűre is bukkanhatok. Ismerve a mai fiatalságot…

_________________
Adatlap. l #8B7E66. l


[Event] A kinti én Kingalrs01
King
King
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 35
Join date : 2012. Dec. 21.

Karakterlap
Szint: 2
Exp:
[Event] A kinti én Vo36oi90/100[Event] A kinti én 2yjvlht  (90/100)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] A kinti én

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

1 / 3 oldal 1, 2, 3  Next

Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.