Re: [Event] Vidámpark!

by **Shukaku** Szer. Jún. 11 2014, 15:21

Sárga csapat:

by **Jun** Szer. Jún. 11 2014, 16:47

Kissé elbizonytalanodtam a kincskeresést illetően. Nem értettem Szo miért nem olyan izgatott mint én. Amikor a kincset emlegettem látszólag nagyon feldobott volt, most pedig, hogy mehetnénk érte, szinte csak egy karnyújtásnyira vagyunk tőle, visszalépne? Egyáltalán nem értem. A lányok furák... talán túlságosan is azok. Nem érzik át azt a kincskereső ösztönt amit én, vagy a sellők. Próbáltam bátorítani, meg kicsit faggatni, fokozni a kíváncsiságát, azonban úgy látszik nem igazán akar ez összejönni nekem. Nem vagyok elég meggyőző, nem vagyok elég határozott. A sellőket először pénzzel próbálta meggyőzni, hogy végezzék el helyettünk a "piszkos munkát", majd ezt követően eltüntetéssel fenyegette őket. Kicsit megmosolyogtatott a pillanat, pont olyan volt mintha aput látnám. Ö is szokott ilyesmit, vagyis csinált... de ö határozottabban tette, a tekintete sosem remegett meg. Ahogyan a bozontos szemöldöke alól kitörtek a kemény férfias pillantásai, amik mintha ledöfnének, pont elegendőek voltak ahhoz, hogy a klienseket meggyőzze. Szophie ezt máshogyan csinálja, ezzel még engem sem sikerülne megrémítenie. Megráztam a fejem, majd ismét a lány felé fordultam, csalódottan.
- Szóval nem szeretnél velem játszani? - a hangom kissé megremegett, aprócska műkönnyek szöktek a szemembe. Mindig is büszke voltam erre a technikámra, főleg akkor volt hasznos amikor valamit nem akartak megvenni nekem, de eddig még csak nem is jutott eszembe, hogy ilyen helyzetekben is hasznos lehet. A lány motyogásából csak szófoszlányokat kaptam el, elkezdtem törölgetni a szemeimet, ezzel fokozva a hatást, és persze, elterelni a figyelmet arról, hogy ezek bizony hamis könnyecskék. Tudom, hogy ha sikerül becsalni a lányt a vízbe és jól érzi magát biztos meg fog bocsájtani, ezért a kis csalafinta lépésért amihez folyamodnom kellett.
- Pedig még a fiúk is olyan kedvesnek tűntek. Még meg is tanítanának minket úszni. - hagytam egy pillanatnyi szünetet, közben szipogtam picikét - Még talán sikerülne leküzdenem a félelmem a víz alatt... tudod... én rettenetesen úszok... és most itt az adandó alkalom, hogy együtt úszikálhassunk... - célozgattam a vízre, időnként a fiúk felé pillantottam, akik a sellőlányokkal ellentétben, szintén próbálták meggyőzni Szo-t. A lány eközben már inkább fogócskázással akarta elütni az időt. Kedvesen hívott, hogy csatlakozzam hozzájuk, azonban már oly közel van a cél, nem hagyhatom, hogy ennyiben lezárjuk a kincsvadászatot. A szemeimbe is elég könny gyűlt már, nem adom fel. A lány nyakába borultam, és ott folytattam.
- Annyira jószívű vagy! Tudtam, hogy szeretnél velem lenni. Annyira... Annyira boldoggá teszel. *szip* *szip* - szorosan megöleltem, próbálva hatni a lelkiismeretére. Az, hogy sikerül e már kérdéses.

by **Halász Alex** Csüt. Jún. 12 2014, 21:06

Hii hsze:

Megtorpant, ahogy a kétségbeesett visítozást halhatta. Pont onnan jött, ahol eltűnt a kis mókus. Igyekeznie kell, különben valami baja eshet szegénykének! A hősök ezt nem hagyhatják! >.< Előrántotta a színes, de legalább olyan veszélyes fegyverét is, és megrohamozta a furcsa embert. Rufusz kun azonban nem zavartatta magát, hanem még mogyorót is elfogadott a gonosz cukros bácsitól. Rápislogott a helyzetre. Akkor most mit csináljon? Hinari chan elnevezte a bácsit, mogyorós bácsinak, ami nagyon viccesen jött ki, hiszen a férfi épp mogyorót adott Rufusznak, azonban a kihívást nem értette. Miért kéne kígyót bűvölniük? Lehet, hogy ez egy átverés. - Matte, Hinari chan! Ez egy csapda is lehet! Rufusz kunt is biztosan megbűvölte! - Ő nem bízott a bácsiban, és felemelte a fegyverét, jelezve is ezt a másiknak. Őt aztán nem csaphatja be ilyen könnyen, és ha törik ha szakad, megmenekíti Rufusz kunt is, meg Hinari chant is. Hiszen az igazgató bácsi is mondta, hogy ő ki tudja menekíteni innen az elveszett lánykát.... vagy valami ilyesmit. >.< Úgy mint Noktizs! o/ Noktizs mindig, minden körülmények között erős marad és higgadt, így hát ő is ilyen volt. Azonban Noktizs mindig harccal döntötte el a dolgok kimenetélt, tehát ha ez a bácsi, gonosz bácsi, márpedig már megegyeztek abban, hogy gonosz bácsi, akkor őt le kell győzni. - Hinari chan, vedd vissza kardod, nehogy megtámadjon! >.< - Nem lenne jó, ha a segítő társa megsebesülne, és ezért kéne vissza vonulniuk. Mert hát ha valaki megsebesül akkor el kell egy kis időre menni. Biztonságos helyet keresni és kipihenni magukat egy két percig, míg újra támadhatnak. Hmm, pont így kell lennie. De ettől sokkal megoldás ha itt és most lerendezik a dolgot. \o Ezzel a lendülettel pedig megrohamozta a férfit, és rácsapott a kezére a karddal. - Engedd el Rufusz kunt, cukros-mogyorós bácsi. >.< -

by **Shukaku** Csüt. Jún. 12 2014, 23:06

Lila csapat:

by **Szophie** Szomb. Jún. 14 2014, 16:39

- De, játszani szeretnék, csak.. - mondtam Jun felé fordulva szégyellősen. A kincs is érdekesnek tűnik, meg minden, de..
- Igen, ott! - tettem a kezem a derekamra, amint meghallottam a sellő lányok szavait. - Valami bajod van vele? Egyébként pedig nem hercegnő, hanem grófnő. - húztam fel az orrom. Nem értem, ezt most miért mondták ilyen gúnyosan. Rossz az, ha kastélyban élek? Szerintem egyáltalán semmi baj nincs vele, sőt.. Én szeretek ott élni, ahol.
- A cukor pedig jó! Abból akarok lenni! Lehet, abból is vagyok! És..és.. nem olvadtam el a víz fölött. - mondtam sértődötten a lányoknak, habár lassacskán azt sem tudtam, mi igaz, és mi nem.
- De a víz alatt nem lehet lélegezni. - néztem most a fiúkra, majd megráztam a fejem. Ez így sehogy sem jó, nem értem, nem tudom. Akkor sem szeretek a víz alatt lenni. Az olyan.. rossz. De nem félek! Csak rossz. És ha én nem akarom, akkor nem is fogok oda menni!
Vezér közben tétován Amayettára pillant, majd vissza a sellőkre. Agya vadul kattogott, hogy most mit is kéne tennie. Menjen a vízbe, amikor még az idomár sem teszi ezt?
Ekkor Jun elkezdett sírni.O.o
- Ha félsz a víztől, akkor miért akarsz bemenni? - kérdeztem teljesen egyértelműen, nem értve a logikát az egész hirtelen jött viselkedésében. Most már csak azért sem tágítottam tervem mellől, hogy fogócskázni fogok, ugyanis elhatároztam magam az mellett, hogy holmi kis sírás nem fog a szívemre hatni. Én üzletasszony leszek egyszer, ennél sokkal erősebbnek kell lennem érzelmileg. Még akkor is, ha éppen nagyon rossz, hogy szegény Jun sír. Legbelül meg akarom vigasztalni.
- Figyelj.. - kezdtem bele elérzékenyülve, de aztán rajta kaptam magam az érzelmi megingáson, és rögtön átváltottam érzelemmentes, talán egy kissé komoly arckifejezésre, ami nem igazán illett gyermek pofimhoz.
- Nem, és kész. - mondtam csendesen, de eltántoríthatatlanul. Erre megölelt. Komolyan képes volt csak így hozzám nyúlni.. és.. bújni. O.o Enyhén undorral arcomon szedtem le mancsait magamról, majd toltam el magamtól, hogy aztán szenvtelenül közöljem vele:
- Ne nyúlj hozzám többet. - majd elfordultam, és elmentem, leülni a partra. Vezér közben még mindig ott ácsorgott, majd kinyújtotta kezét társa felé.
- Attól még mi mehetünk a kincsért... Persze csak ha akarod.

by **Shukaku** Szomb. Jún. 14 2014, 16:53

Piros csapat:

by **Utahime** Szomb. Jún. 14 2014, 19:01

~Kékek - Szanatórium~

Végre kiböktem, miért is viselkedtem ilyen furcsán egész végig... De valamiért nem ilyen reakcióra számítottam. Ő is aggódott értem, hiszem mondta, hogy nem úgy viselkedem mint eddig. Ez pedig természetes, hiszen jórészt az emlékek határozzák meg az ember viselkedését. Kellet néhány hosszú perc, míg csendben bámultam vissza Falcora, kísérletet téve a mondandója értelmezésére. Ezalatt némi recsegés szűrődött a félredobott fejhallgatóból. Nem érdekelt az őr, majd később válaszolok neki...
De miért gondolja Falco, hogy elhagynám? Talán valamiért összevesztünk az emlékvesztésem előtt? Lassan megcsóváltam a fejem, majd egy félmosollyal válaszoltam.
-Természetesen emlékezni akarok, hiszen te is mondtad, hogy furcsán viselkedek az emlékeim nélkül... De nem hagylak el, akármi is történt korábban. E felől ne félj.- Nem is tudom elképzelni, mi történhetett, amiért ilyeneket mond, de igazán megijesztett a lehetőség, hogy ilyen történhetne. Szorosan átöleltem a nyakát mikor felém hajolt, majd simogatni kezdtem.
-Biztosan nem hagylak el... De örülnék, ha elmesélnéd, miért is gondoltál ilyen butaságra.- Ha visszatérne valami furcsa emlék, jobb felkészülni rá.
-Szóval beütöttem a fejem?- Bólintottam első körben a szemébe nézve. Talán ennek is köze van a furcsa kérdéséhez? Valószínűleg agyrázkódás vagy valami hasonló az emlékvesztésem oka. De az legrégebbi emlékem a koncertteremből indul... vagyis inkább egy szakadás van előtte, hiszen még Aincradra is emlékszem. Vagyis nem kórházban keltem, és nem vérben ázva tértem magamhoz... Ez pedig komoly probléma lehet, hiszen már egy ideje kiengedhettek, mire elvesztek az emlékeim. Talán meg kéne kérem Falcot, hogy vigyen az orvoshoz, aki a balesetem után kezelt...

Fel-le mászkáltam az épületben, mire az alsó szint folyosóján találtam egy tartósnak tűnő vászonleplet. Gyorsan elcsípve a szélét siettem vissza a kis szobába, ahol is Uta már várt rám. Hamar fel is vonszoltam és kiterítgettem mellette az anyagot. Szélesre tártam az ajtót, és igyekeztem az odavezető útról is elpakolni, ami útban volt. Ha az ikrek túl közel voltak Utához, úgy enyhén megbökdösve őket vagy a fejemmel tolva rajtuk jeleztem, hogy húzódjanak arrébb. Szép egyenesre simítottam a leplet a széleit húzogatva, és amennyire tudtam, Uta alá tűrtem. Majd az átellenes kezét és lábát vonszoltam a vászonra, végül a túloldaláról igyekeztem alá mászni és átgörgetni rá. Amikor sikerült az egész testét átmozgatnom kicsit kifújtam magam. De nem pihenhetek soká, már így is rengeteg időt vesztettem. Az ikrekre nézve bólintottam párat a kijárat felé. Valószínűleg úgysem segítenek, de talán ők is akarnak jönni… Biztos nem akarnak egyedül maradni, hisz mondták is, hogy ők sem szeretik, és attól Uta is fél.
Összecsíptem magam előtt a rongy két sarkát, miután az egyiket az egyik, másikat a másik irányban tekertem meg magam körül, hogy az egész testemmel nekifeszülhessek, majd megindultam Aisuék felé. A lépcső előtt egy pillanatra megálltam, majd kissé tétovázva lehuppantam egy fokot. Majd óvatosan még egyet, de ekkor Uta elkezdett csúszni lefelé. Egy éleset csippantottam, és leugrottam még egy fokot kissé átlósan, hogy elugorjak, de csak hiába, hiszen csak gyorsítottam az esésén, és a magamra tekert rongy magával rántott. Összegubancolódva zuhantunk le egymáson gördülve és mire leértünk mozdulni is alig tudtam Uta alatt a lepelbe csavarva.

by **Hinari** Vas. Jún. 15 2014, 22:24

Egyáltalán nem érdekeltek Alex szavai, nem vettem vissza a kardom, csak azért sem! Ez egy próba volt, egy kihívás, és én hívtam ki a bácsit, a kígyóbűvölős bácsit, a hősök pedig nem vonulnak vissza a harc előtt, olyat sose láttam még. Az gyávaság lenne. A bácsi viszont nem akart belemenni, ő volt a gyáva, ráadásul furcsa volt, nem is kuncogott olyan rosszfiúsan, és őrülten se nevetett, pedig a filmekben a kettő közül majdnem mindig szerepelt az egyik. El is bizonytalanodtam egy pillanatra, ám amikor elnézett a tükrök felé, és onnan két ugyanolyan bácsi jelent meg, ráadásul nem is szóltak semmit, csak álltak ott, és pixelek is megjelentek, meg folyó is, és…
- Gyáva vagy, mogyorósbácsi – szomorodtam el, lejjebb engedve a kardom – Biztosan nem akartad, hogy én győzzek, ugye? – kérdeztem panaszosan és ingattam a fejem – Pedig már olyan jól kitaláltam – vágtam be végül a durcát, ajkaim legörbültek, de nem pityeredtem el. Mégiscsak gonoszok, nem szeretnék, hogy megmutassam a kígyósárkányomat, ami erősebb, szebb és jobb, mint az ő csúnya lila kígyói. Még a hajamat is visszaállítottam szőkére, kezeimet keresztbe fonva vágtam le magam a földre, és helyezkedtem törökülésbe. Ezek meg csak mondták a magukért, valami rejtvény lehetett biztos, három ez meg három az, ők hárman voltak, mi meg csak ketten, meg ugye Rufusz.
- Mi hősök vagyunk, nem hittérítők – javítottam ki őket duzzogva – Ti pedig nem vagytok kannibálok, ha azok lennétek, meg kellene ennetek egymást – magyaráztam, ki is nyújtva feléjük a nyelvem, egy kicsit sem figyelve magára a kérdésre: úgy a feladat maga nem keltette fel az érdeklődésem, hiszen ostobaságokat beszéltek. Esetleg lehettek ők a hittérítők, de akkor nekünk kellett volna a kannibáloknak lennünk, mi pedig tudvalevőleg nem voltunk azok, hiszen én jobban szerettem a süteményeket, mint a húst, emberhúst pedig még nem is ettem, azt hiszem – Tényleg, és akkor pixelekkel laktok jól? – emeltem fel a fejem hirtelen, őszinte kíváncsisággal nézve rájuk, egy pillanat alatt átlépve az előző problémán, majd komolyodtam meg – De most megmondom, hogy ha bántani mertek minket, akkor a ti pixeljeitek fognak szállni – ugrottam fel, két kézbe véve a fakardot, állva a pillantásukat. A hősök semmitől sem ijednek meg, még a gonosz cukros-mogyorós-kannibálbácsiktól sem! ˇ^ˇ

by **Shukaku** Szer. Jún. 25 2014, 21:39

Kék csapat:

by **Atoru** Szer. Jún. 25 2014, 22:08

//Sárga csapat //

Legszívesebben fejbe vertem volna magam. Arra nem gondoltam, hogy Lancerre fog rákérdezni. De ez történt, így egy kicsit nyugodtabb ez az egész helyzet. Nem üldözik senkik, ami egy jó előjel számomra. Lanc kedélyessége pedig még jobban meghozza újra a kedvemet ahhoz, hogy tényleg vidámparkban érezzem magam.
Hű segítőm és legjobb barátom beleegyezett, hogy külön keressük a hangnak a forrását, és a barát felkérésbe is bele ment. Azt a kikötését pedig, hogy csak akkor induljunk el külön úton, hogyha nem történik semmi, elfogadtam. Ez remek javaslat volt, hiszen senki nem szeret egyedül menni, főleg nem úgy, hogyha minden tükörből a saját képed néz vissza rád. Főleg akkor, ha Kayaba köpenyed van.
Lanc jókívánságát és óva intésén pedig csak kuncogtam egyet.
- Te is vigyázz magadra, nehogy aztán a végén még testőr nélkül maradjak.

- mondtam én is. Sajnos frappánsabb nem jutott eszembe ennél. Éppen indultam volna, amikor az egyik tükör mögül elő nem lépett egy ugyanolyan köpenyt viselő fiú, mint én. Illedelmesen be is mutatkozott.
- Szia, én Atoru vagyok. Örvendek a találkozásnak. - mutatkoztam be én is. Eléggé szimpatikussá tette az, hogy egyforma köpenünk van, és ez neki is feltűnt.
- Igen, nagyon szép. x3 Te is a játékteremben nyerted? - kérdeztem kíváncsian. Lehet, hogy valahol vette. Akkor viszont én is szívesen elmennék oda, mett attól félek, hogy ez a Vidámpark elhagyása után nem marad meg.
A füttyentésére pedig egy sárkány jött elő. Tehát idomár? Nem. Az utolsó mondata nem erre utal... Egy olyan játékost sem láttam eddig, akinek három állata volt. És hogyan fogalmazott? Ő tette őket a világba? Tehát... egy Staff tag? O.o Vagy pedig profi hacker. De mindegy is, most játszani hívtuk ide.
- Szép sárkányod van. A többi kettő merre leledzik? - kérdezem meg. - Talán ők is itt vannak a Tükörlabirintusban, és elbújtak? *.* - kérdezem meg tőle, majd Lancer felé fordulok.
- Figyi Lanc, milyen játékot játszunk Kay-jel? Hiszen szeretnél velünk játszani, igaz? - fordulok újból Kay és sárkánya felé. Reméljük benne lesz, hogy játszunk egy jót.

Jegyek: 9/10

by **Chancery** Csüt. Jún. 26 2014, 14:26

//Kék csapat, Szanatórium, Őrület Határa//

Odafent Álomkelő kíváncsian szemléli a polcok közül, mire készül a kis Falkó, ha már örömteljesen legalább ő visszatért. Csak épp Csan vajon merre kószálhat...? Hiányzik a jéggólem és Dezdemóna is. Gondolataiba úgy belemerül, miközben a jelemet keresi kommunikációs csatornáin (melyek amúgy se működnek, csak próbálgatja őket), hogy a kis főnix már rég húzza kifele a furcsa testet, mire magához tér.
Ennek ellenére nagyon mégse segít. Falkó törődjön a gazdájával, ő is a sajátjával akar inkább. Leugrik a polcról, s lassú léptekkel, bujkálva követi a madarat egész a lépcsőig, s végignézi annak zuhanását. Nosza le is trappol, de persze kérdezni nem tud, a csatornák, fiatalságából adódóan még mindig zárva. Tekintetével próbál kérdezni, na meg mancsaival és kis súlyával igyekszik odébb tolni Utahime testét, hogy a főnix kiszabaduljon.

Én eközben átlibbenek a határon.
Hiába a széles mosoly és a győzedelmes tekintet a doki felé, mikor Desdemona kötelékei elégnek. A Pirokinézist hiába kapcsoltam le azon nyomban, a lángok, legnagyobb meglepetésemre, nem elenyésztek el úgy, ahogy azoknak kellett volna. Akaratom szerint el kellett volna oszolniuk a levegőben, ehelyett belekapnak a következő falatjukba, egy olyanba, ami nem akartam nekik tálcán kínálni, s mire akár meg is tudnék szólalni, Desdemona...
eltűnik.
A szám tátva marad, sokadszorra már a játékban töltött idő alatt, majd a dokira nézek. Mond valamit, de egy szót sem hallok abból, amit beszél. Közelebb lépek az immár üres ágyhoz, de félútig se jutok el, a lábaim felmondják a szolgálatot, térdeim összecsuklanak, én pedig a földre zuhanok. Kezeimmel tompítom az ütést, a fejem viszont úgy lehanyatlik, mintha a nyakamban semmi erő sem maradt volna. Szemeim előtt újra és újra az elégés képe fut végig.
Végül az arcom eltorzul, és kövér könnyek esnek a padlóra.
Képtelen vagyok megszólalni. Nem érdekel az indikátorom, úgy is mondhatnám, tojok rá. A feladat sem érdekel, bár nem is tudtam róla, hogy van egyáltalán. Megöltem Desdemonát! Már nincs többé! És ez úgyis csak egy újabb trükk, mint amit a gyűrűk kapcsán használtak; hiába ölsz, nem történik veled semmi, nem leszel kirekesztett. Bár én még ezt is vállalnám, ha cserébe visszahozhatnám... ami persze lehetetlen.
Még arra sem eszmélek rá, hogy nem voltak pixelek......
Nem voltak pixelek. Csak eltűnt. És ha nincs pixel...
Elképedve, könnyes szemmel, felpuffadt, vöröslő arccal nézek a dokira. Nem tudok megszólalni. Olyan vagyok most, mint ÁK odakint, akiről nem is tudok; a tekintetemmel teszem fel a kérdéseket.

by **Cú Chulainn** Csüt. Jún. 26 2014, 16:33

||Sárga csapat||
- Nem fogsz, ezt garantálhatom. A jó testőr szellemként is visszatér. -.-/

Nógatásom nem volt haszontalan, szavaimra előbújt egy magát Kaynak bemutató fiú. A mostani alakomnál is fiatalabbnak tűni, de a ruházata alapján még arra se tudok biztosan következtetni hogy fiú. Atoruhoz hasonló köpenye van, alig látom az arcát is. Remélem nem sokára lehúzza a csuklyát, számomra kellemetlen így beszélgetni, hogy nem tudok a szemébe nézni.
-Szia, én Lancer vagyok. -Atoru néz miközben kérdez, de ez nem zavar abban, hogy válaszoljak.- Nekem nagyon, legalább ha kimegyünk nem csak Atorut fogja zaklatni a jónép. ^o^/ -kacsintok rá, amit nem biztos hogy lát.

Ezután pedig megtörtént az eddigi egyik legjobb dolog, ami csak történhetett itt. \^o^/ Kay előhívta a ...saját sárkányát. *-* Nem óriási és tűzköpő mint ahogy elképzeltem, nagy valószínűséggel megölni sem fogom, hisz barátságosnak tűnik, de akkor is: sárkány. *-* Teljesült a nagy vágyam. \^o^/

- És nem csak neked a kedvenceid. –mondom a fiúnak és picit közelebb lépek hozzá és a sárkányokhoz.- Megfoghatom vagy simogathatom az egyiket? –kérdezem csillogó szemekkel. Bármennyire is transzba ejtett, amit ezután mond, megüti a fülem.- Hogy-hogy te raktad őket a világba? Nekem nem akarsz adni egyet?^o^/ -kérdezem tőle nevetve, látszik rajtam, hogy a második mondatot nem gondoltam komolyan. Az elsőt kérdést viszont igen. Vagy nagyon különleges képességekkel van megáldva, vagy moderátor szerűség lenne...? Fura gondolat szikrája gyúlt az agyamban...Mi van ha ez Kayaba fiatal énje? Nem lehetetlen...mindenesetre túl merész elképzelés és nem is kérdezhetek így rá. Válaszolok inkább Atorunak.

-Amit Kay szeretne, válasszon ő először. \^o^/
Jegyek: 9/10

by **Shukaku** Csüt. Jún. 26 2014, 17:11

Sárga csapat:

by **Utahime** Kedd Júl. 01 2014, 02:38

~Kékek - Szanatórium~

Elengedtem Falcot és rámosolyogtam. Kérdeztem és válaszolt. Egyszerűnek hittem, de az emlékezés nem könnyű.
-De igen...- Bólintottam még szélesebben mosolyogva. Mindketten éppen kijutottunk, együtt vagyunk... Naná, hogy ezt akartam, de miért nem emlékszem, hogyan sikerült? ...Ki akartam jutni, és Falcoval akartam maradni... Miért hangzik ez ilyen ellentmondásosnak?
Egy kicsit vártam, hátha folytatódik az emlékidéző magyarázat, de nem. Csendben néztünk farkasszemet és a mosolyom lassan hervadni kezdett. Egy perc elteltével újra a medálom hűlt helyénél tapogatóztam a homlokom ráncolva. Hogy is volt ez!? Szóval ha beverem a fejem, akkor nincs semmi baj? Még azt sem mondja el, mi történt velem, ami miatt nem emlékszem? Durcásan elfordultam, hogy aztán laposan visszapillantsak. Falco egy tűzmadár mégis milyen jégszívű lett... Most mondtam, hogy semmi emlékem nincs, és azt sem árulja el, miért? Karjaimmal átölelve magam leguggoltam, Falconak háttal.
-De... Tényleg nem emlékszem... semmire...- Szipogtam ajkaimat rágcsálva. Gonosz jégmadár, semmit sem árul el... Oh, persze attól, hogy más egy kicsit, még nem jég... És az nem is lenne ilyen, talán. Jeget fújna, mint Hisame vagy szilánkokból állna mint Aisu? De ők tudnak beszélni a gazdájukkal rendesen... Most hogy Falco megnőtt, tud beszélni, de mi értelme, ha nem teszi? Régen sokkal jobban megértettem, pedig nem is beszélt! ...Régen? De hiszen emlékszem mi volt régen! Szívtam egyet taknyos orromon, és tovább durcáskodva gondolkodtam. Talán nélküle is vissza tudok emlékezni...?
Lássuk csak... Iderepülésünk előtt egy testőr-féle szerelte fel Facot, az előtt hangversenyen voltam... És az előtt? Nem, nincs tovább. És az emlékezetkiesésemben az a legrosszabb, hogy vannak régebbi emlékeim a kisgyerekkoromtól ...és a játékból is. Vajon miért nem tűnt el akkor minden emlékem?
-Mióta vagyunk egyáltalán idekint?- Fordultam vissza felfújva az orcám, és továbbra is ölbe tett kézzel felálltam.

Legurultunk a lépcsőkön, teljesen összegabalyodva. Az előbb még segítő szánként funkcionáló rongy ádázul összekötözött börtönében, hogy még a szárnyam sem tudtam mozdítani. Egy ideig erőlködtem, majd mikor épp segítségért rikácsoltam volna, megjelent a csendes lány csendes macskája. Hálásan néztem vissza, mikor elkezdte kibontani a kötelékeinket. Vajon hol volt eddig? Mióta bementünk a kis szobába nem is láttam. Biztos ő is elszakadt a csoporttól... ezentúl jobban kéne figyelnünk, hogy ne veszítsük el egymást. Elhatározásomban megborzoltam tollaimat, majd kijutva Uta alól nyújtóztam egyet és újra biccentettem a cicusnak.
-Köszönöm. Aisuék és a gazdád ott kell hogy legyenek...- Böktem a csőrömmel az ajtó felé, majd újra hámbakötve magam, továbbhúztam Utát a cél felé.

by **Shukaku** Kedd Júl. 01 2014, 05:31

Kék csapat:

by **Chancery** Kedd Júl. 01 2014, 20:16

//Kék csapat, Szanatórium, Kétségek Között//

Álomkelő kissé meghajtja fejét. Az emberektől tanulta ezt a gesztust, miszerint érti, majd sárgálló tekintete az immár csukott ajtó felé siklik. Hátracsapott füle jelzi, hogy érzi, valami nincs rendben odabent, és bár szeretne, minden idegszála kívánkozik azután, hogy bemehessen, türtőzteti magát. Nem kell sokat várni, hogy azért, mert segíteni szeretne a madárkán is. Már épp fogai közé kapná ő is a furcsa Uta-tartó szerkezetet, mikor megtörténik a teleportáció.
Gyors állapotfelmérés: Uta, Falco, ő maga rendben. A szagok hirtelen megváltoztak, ózon, vagy hasonló, egyértelműen olyasmi, ami égést követően van jelen. Fülei radarként mozdulnak a súrlódó hang irányába, amit a másodperc törtrésze alatt a feje is követ, így meglátva engem a földön térdepelve és sírva, arcom a Doki felé fordulva.
Rögvest elrugaszkodik a földtől, nincs már se Falco, se Uta, csak én, és heves kiscicanyávogás közepette a combom mellett terem. Velem ellentétben ő fenyegetően mered a Doktorra, de kinyújtom a kezem és megsimogatom a buksiját, hogy semmi baj. Desdemona nem halt meg, csak túl gyorsan vontam le hamis következtetéseket.
Arra nézek, ahonnan Álom érkezett, és valóban. Még ha csak a földön is, lepedőbe csomagolva, de Utahimét és mellette Falcot találom, akik ezek szerint szó szerint a semmiből bukkantak fel. Utahime állapota semmit sem változott, még mindig alszik, ki tudja, milyen mélyen.
Közelebb csúszok hozzá, négykézláb vonszolva magam a földön, mint egy kiscica. Megtapogatom Utahime arcát, abban a reményben, hogy ennyi is elég lesz neki a felébredéshez... de persze tudom, hogy ez hiú ábránd.
Csilingelve lenyitom a menüm, és előveszem azt, amiről eddig el is feledkeztem. Az üvegcse, amit az ikrektől kaptam. "A játékon belül az örökké játékban maradás". Alatta pedig a hosszú szöveg a döntés jelentőségéről. Többször is elolvasom a kis cetlit, mosolyogva magamban, az emléken, hogy réges-régen első éves koromban én voltam az első, aki már folyékonyan tudott olvasni.
Végül felkelek a földről, a Doki felé fordulok. Annak ellenére, hogy eddig utáltam és csak rosszat gondoltam róla, a véleményem egy csapásra megváltozott. Abban a minutumban, hogy megnyugtatott affelől, Desdemona jól van, és csak a feladatot teljesítettem helyesen. Talán az a feladat, hogy én vigyem ki a többieket a Szanatóriumból, ha már én is hoztam be őket...
Csak nem tudom, Utahimével mit tegyek. Felemelem az üvegcsét, hogy jól láthassa, és elpirulok.
-Izé... teccik tudni, hogy ez micsoda? Hogy mit csinál? Vagy... elmondhatja egyáltalán?
Utahimére nézek. Csak előérzet, hogy az üvegcsével és vele kell csinálnom valamit, de hogy mit, azt nem tudom pontosan. Míg a Doki válaszára várok, gondolkozom, próbálom kibetűzni a szövegek jelentését. Játékon belül az örökké játékban maradás. Talán ez hozza vissza a játékba Utahimét...?
Csak mi van, ha ő jól érzi ott magát, ahol most van...? Haragudni fog rám, ha kihozom. Szomorúan nézem alvó arcát.
Türelem. Mindjárt megleszek. Aztán remélem, nem fogsz rám haragudni >.>

by **Utahime** Szer. Júl. 02 2014, 23:17

~Kékek - Szanatórium~

Tovább szipogtam, és az ölembe furakodó fejet figyeltem. Melege körbefogott, és fél kézzel lassan simogatni kezdtem, míg másik kezemmel az arcomat törölgettem.
-Én... Örülök neki... Csak...- Mély sóhaj, és én is átölelem a fejét. Két kezemmel szorítottam magamhoz és testemmel ráborultam. Hát persze, hogy örülök, csak tudni akarom... Egyaltalán miért aggódik ennyire, hogy elmegyek? Hát hagytam én el valaha… szándékosan? És miért nincs emlékem a kiújulásról? Miért csak egy része veszett el az emlékeimnek? Ha meg már itt tartunk, mi is az utolsó emlékem a játékban? Nem sok mindent csináltam, csak kuporogtam abban a kis szobában... Aztán kikelt Falco... Azután hirtelen elég sok dolog történt… Egy céhre leltem, és sok segítőkész játékosba botlottam. Ezt mind Falconak köszönhetem, hisz ő adott bátorságot, hogy el merjek indulni. Egy kicsit elhúztam a szám is végül, hiszen akárhogy peregtek is az események a kikelése után, még egy szintet sem léptem… Tehát a játékbeli emlékeim nagy része is eltűnhetett.
Kelkeltem, és a marárra mosolyogtam, hogy megnyugtassam. Nem tudom mi történhetett, amire nem emlékszem, de az biztos, hogy nyugtalanítja Falcot, és aggódik, hogy elválunk. Egyedül kell hát kiderítenem, mi történt.
-Mond csak, mit szólnál, ha haza repülnénk egy kicsit pihenni. Még van egy kis időnk rá… ugye?- Bár nem is igazán érdekelt jelen pillanatban, hogy milyen autogram-osztásra meg miegyebekre kéne mennem… Minden esetre felvettem a fejhallgatót, és felkészültem az indulásra.

Csőröm közé csippentve a a lepel sarkait hálásan biccentek a cicus felé a segítségért. És már épp indultunk is volna az ajtó felé. Kicsi gondolkodtam is a dolgon, hogy csak mi, hogy nyerhetünk bebocsájtást, ha egyikünk sem tud rendesen beszélni avval az NPC-vel… Még azt a csipogást sem értette, amit Uta tanított, pedig azt állítólag megértik az emberek… Vagyis Uta szerint van esély rá, hogy értsék… Hosszan viszont nem gondolkodhattam a dolgon, hiszen csak egy lépést tettem előre, és már a kényszerített teleportálás hívott is minket valahová. Ahogy a célállomáson materializálódtunk, azonnal ugrottam egy nagyot hátra, Uta mellkasára, majd körbekapkodtam a fejem. Bárhonnan is érkezzen a támadás, gyorsan kell reagálnom, hiszen Uta most nem tud mozdulni… Támadás viszont nem ért -egyenlőre- csak a szoba belsejébe kerültünk. A cicus gazdája a földön ülve pityeregni látszott, míg az NPC vigasztalta… Vagy valami ehhez hasonló programot futtatott le.
-Aisu? AISU!?- Kiáltottam tovább élesen rikácsolva, hogy messze hallatsszon a hangom. Mégis merre mehetett? Hát nem a csendes lánnyal volt ő is? Nem jött válasz, így nem is próbálkoztam tovább leugrottam Utáról és a cica után indultam volna, hogy segítséget kérjek... Nagyon nem is kellett törnöm magam, hiszen a sárgába öltözött kislány is észrevette hogy megjöttünk, és jött is segíteni. Mást nem tudtam mit tehetnék, hiszen "barát kell", talán egy másik ember. Leültem hát mellettük, és figyeltem a terepet, no meg szemmel tartottam a gyanús NPC-t.

by **Shukaku** Csüt. Júl. 03 2014, 06:13

Kék csapat:

by **Atoru** Csüt. Júl. 03 2014, 10:38

/Sárga csapat/

Lancer elkötelezettségén csak mosolyogtam. Tudom, hogy csak poénkodott, de éppen ezért volt vicces az egész. Kay válaszán pedig felragyogott a szemem.
- Sajátod? Akkor lehet ilyet venni valahol? Very Happy

- kérdeztem a fiútól. Egy vékonyka hang az agyam mélyén már mondta volna az igazságot, de én nem akartam meghallani. Ez a találkozás most eléggé derűsre sikerült ahhoz, hogy ne akarjam elrontani.
Kay válaszán kissé meglepődtem.
- Te készítetted a sárkányokat? o.o - néztem elkerekedett szemekkel. Ki vagy te? - hangzott fel a kérdés a fejemben, de hangosan azért nem mondtam ki. Lehet, hogy csak feltörte a vezérlőegységet, és berakta a sárkányokat, majd Kayaba úgy döntött, hogy jók lesznek a sárkányok, nem törli ki őket. És lehet, hogy a köpenyt is ezért kapta, egyfajta ajándékként a remek ötletért. Igen, ez az egész logikusnak hangzik! Biztos, hogy ez lesz a megoldás.
Mosolyogva figyeltem, hogy Lanc talált egy rokon lelket, aki szintén szereti a sárkányokat. Nem mondom, hogy én nem szeretem őket, de a delfinek, pingvinek és pandák előttük vannak. A sárkány pedig csak a negyedik a ranglistán. Bár a mítikus lények listáját ő vezeti, mögötte a Szfinxszel és a Küklopsszal.
Kay válasza Lanc sárkány kérelmére elgondolkoztatott. Hogy... ő... találta... ki? Erre már nem tudtam mit mondani. Lehet, hogy ő Kayaba? Nem... Lehet, hogy csak staff tag, aki elég sokat segített a Főadminnak.
Egy kicsit letaglózott, hogy az előző elméletem elbukott, de egy újabb lépett a helyébe. Na de várjunk csak... Mégis miért gyártok elméleteket? Kit izgat, hogy ki lehet Kay? Ő is csak egy játékos, aki itt van, és ez nekem éppen elegendő. Bár még mindig kíváncsi vagyok, hogy ki is ő valójában. Azonban ez már csak másodlagos, most az első az, hogy szórakozzunk, nem igaz? Kay válaszán így már nem nagyon izgattam magam, de azért visszakérdeztem.
- Akkor te itt laksz, Kay? Surprised

- kérdezem meg mellékesen. - Ami pedig a játékot illeti... Lanc? - nézek rá csapattársamra. Én sajna már hosszú ideje nem játszottam ilyen játékokat a lábam miatt, így csak néhány homályos emlékkép dereng. De talán Lanc jobban tudja ezeket, hisz gondolom ő nem MMO-kon nőtt fel.

Jegyek: 9/10

by **Chancery** Csüt. Júl. 03 2014, 16:50

//Kék csapat, Szanatórium, ugyanott//

-Aha... -várok picit, de semmi sem történik. Uta sem ébred fel, és a Doki sem mond semmit. Elgondolkodva nézem az üvegcsét és még mindig töprengek a jelentésén... majd halkan megszólalok. -De feltételezem, jobb, ha egyedül jövök rá...
Hisz mi értelme van egy sikernek, ha segítenek benne? Vagy pont ez lenne a lényeg... hogy merek-e segítséget kérni? Hogy ne mernék! Vagy talán mégsem... az ilyesmi mindig is szituációtól függött.
Az üvegcse címe túl ködös még nekem, és jobban belegondolva, egyedül mindig is buta voltam a puzzlekhoz és rejtvényekhez. Soha egyet sem egyedül oldottam meg... leszámítva talán Desdemona kiszabadítását, bár akkor is, ha nincs a kemence, talán eszembe sem jut, hogy mire is vagyok képes. A megoldáshoz mindig tettem hozzá valami ötletfoszlányt... de egyedül sosem jutottam semmire.
Még a szöveg ellenére is kétféle lehet a végeredmény, ha megitatom Utával az üvegcse tartalmát. Vagy örökké álomba merül, vagy felébred, de akkor talán a SAO rabja lesz mindörökké. Eh, ha Shukaku-val kéne megitatnom, már rég megtettem volna, hisz az ő álmát, vágyát már ismerem, de Utahiméét nem.
Önkéntelenül is kinyújtom a kezem, hogy először a kismacska selymes bundáját, majd a főnix fejének kis tollas bozontját simogassam meg. Tekintetem ezalatt le sem válik Utahime arcáról. Míg várok, az agyam lázasan jár, töpreng, és a tény, hogy kisgyerek vagyok, semmit se javít az ítélőképességemen. Így, hogy tudom, rajtam múlik minden, a teher sokkal nagyobbra nőtt, mint mikor Desdemonát kellett kiszabadítanom, az ilyesmi pedig bénító hatással volt mindig is az agyamra.
-Na, akkor nézzünk meg valamit... -emelem fel egyik kezemben az üvegcsét, másikban az ujjammal rábökök, hogy kijöjjön minden tárgyadat, amit csak kiadhat magáról. Bár én elsősorban egy adatra vagyok kíváncsi: hogy hány adag van benne. Ha kettő, akkor megvan a tervem, amit kipróbálhatok, de ha csak egy, akkor valószínűleg újabb hosszú perceket fogok üres mérlegeléssel tölteni. Így tehát próbálok kideríteni róla minden információt, amit csak az átlag rendszer enged.
Majd pedig, miután ezzel végeztem, elmosolyodom. Megfogom Utahime kezét, közelebb hajolok az arcához, majd egy puszit nyomok a homlokára.
-Úgyis felébredsz mindjárt. Én tudom ^^
Mert ha van valami, aminek mindig is hiszek, akkor az az előérzetem.

by **Cú Chulainn** Pént. Júl. 04 2014, 18:13

||Sárga csapat||

- Én a fekete színre szavaznék köppeny ügyben. Azt jobban szeretem mint a vöröset. ^o^/ -jegyzem meg majd ahogy engedélyt kaptam újdonsült barátunktól, megyek is sárkánysimogatóba. Érdekes a bőrük, ha kint találkozom egy nagyobb példánnyal, gondolom megakarna enni...csak előtte megsüt. ._. De szerencsére most kicsi, aranyos és kedves példányokkal van dolgom, simizhetem őket nyugodtan. ^o^ Élvezem is ami azt illeti, csak a válasza szomorított el, hogy nem kaphatom meg őket. – Semmi út nincs rá? Megvan! A kívánságaim. \^o^/ Azt kívánom, hogy legyen egy élő, lélegző sárkányom, ami az enyém és megtarthatom a vidámpark után is. \^o^ -mondom ki a varázslatos szavakat és várom az eredményt. Remélem lesz eredmény...><

Most azonban attól függetlenül, hogy a kívánságom teljesül e, más dilemma elé kell néznem: mit játszunk? Persze, kitalálhatnék valami egyszerűt is, mint például fogócska, de az nem lenne izgi. Ki kell találnom valami érdekesebbet, még ha nem is nekem van ilyen köppenyem, és a lovagosdi szerint nem is én vagyok a főnök, mégis rám hárult ez a nemes feladat. Akkor gondolkozzunk. >< Bújócskához túl kevesen vagyunk. A végén még mégis kénytelen leszek másnak passzolni a feladatot. Bár...előző elméletemet most bizonyítani tudnám...Egy próbát megér. Vagy elbújhat a sárkány is, de úgy is eléggé kevesen vagyunk.

- Bújócska jó lenne, de ahhoz sajnos kevesen vagyunk. Más játék ötletem nincs. >< Ha tudnátok még valahonnan embereket keríteni...Esetleg elbújhat Nina is, de szerintem akkor is kevesen vagyunk egy élvezetes bújócskához.

Jól jönne most Aidor, de ő sajnos eltűnt még kalandjaink elején. Őt is megkereshetnénk majd ezután, hátha csak eltévedt és nem talált másokat, akivel jobban érzi magát.

Jegyek: 9/10

by **Shukaku** Pént. Júl. 04 2014, 18:23

Sárga csapat:

by **Atoru** Pént. Júl. 04 2014, 22:42

/Sárga csapat /

- Nem lehet venni... - mondtam Kay után, hogy jobban felfogjam a dolgot. Akkir az egyetlen logikus válasz az lesz, hogy magának készítette, mivel ő kovács. Úgy is azt hallottam, hogy a kovácsok tudnak ilyen egyedi cuccokat is csinálni. Akkor pedig miért ne? És mivel ez olyan logikus, ezért rá se kell kérdeznem. Hiszen mi lehetne még a köpenyére megoldás? Talán az előbb említett ajándékozás ötlete. És csak ez a kettő az elfogadható, a többi pedig nem. ^^
Közben pedig egy vékonyka hang kuncogott a fejemben. Tudod te, hogy mi a válasz. Csak nem mered bevallani. Azonban ahogyan eddig is, most is figyelmen kívül hagytam a hangot.
- Izéé... nem tudom... csak eddig nem találkoztam olyan játékossal, aki tudott volna peteket tenni a játékba.^^" - szabadkoztam. Ez a rejtély még mindig ott állt az orrom előtt, de valamiért hidegen hagyott a maga módján. Másrészt pedig kíváncsi voktam... De ezt a kíváncsiságot legyűrte a tudástól való félelem. Nem hiába volt régebben az a vicc, hogy a tanulás tudást ad, a tudás hatalmat, a hatalom pénzt, a pénz pedig nem boldogít, akkor minek tanulni? Hogyha a vége ostobaság is, az igaz, hogy a tudás hatalom. Aki pedig a tudás birtokában van, annak nagy súly nehezedik a vállára. Én köszönöm szépen, nem kérek ebből a súlyból. Inkább élem a tudatlan mindennapjaimat, mint eddig is.
- Itt lakunk? O.o Akkor... Aincrad? o.o - néztem rá elkerekedett szemekkel. Ez nekem sok volt. Mindendarabka ott volt, össze is illeszthettem volna, de nem. Egyszerűen nem vitt rá a lélek. Főleg, mert féltem, hogy mi lenne a reakcióm a hírre. Kay válasza pedig Lanc kívánságára szerencsésen elterelte a figyelmemet.
- Megszelídíteni? o.o Ilyet bármelyik kaszt tud csinálni? - érdeklődtem. Ez az egész háziállat dolog tetszett. Egy apró társ, aki segít, és nem leszel egyedül, mert mindig melletted van. *-* Igen, ez kell nekem! Ha lehet ilyet szerezni, akkor már csak a módot kell kiderítenem. Very Happy

Lanc-re pedig csak mosolyogtam.
- Ugyan, ha jól érezzük magunkat, akkor nem számít, hogy hányan vagyunk. Wink

- mondtam. Azonban ennek ellenére nekem is az volt az érzésem, hogy többen jobban tudunk szórakozni. Ezért is ért meglepetésként, hogy a tükrökből kettő-kettő Ato és Lanc ugrott elő.
- Ezeket te csináltad? És hogyan működnek? - kérdeztem meg Kay-től, majd elkezdtem az egyiket böködni, hogy meggyőzősjem a valóságosságáról.

Jegyek: 9/10

by **Cú Chulainn** Vas. Júl. 06 2014, 00:23

|| Sárga csapat ||
- Nem is venni szeretném őket, kívántam. De sajna nem jött be. Pedig a jegyeimmel már bevált...-panaszkodom Kaynek. Játékszabály ellen gondolom még az aranyhal sem tud teni, bármennyire ügyes. Azonban Kay azt mondja ad nekem egyet. \^o^/ Ez csodálatos. \^o^/ Remélem tényleg belemegy. Most már semmi kétségem afelől ki ő. Igaz, ehhez hozzásegített az is, hogy rajtunk kivül még kettőt csinált belőlünk. Atoruból és belőlem is, még két ugyanolyan egyén áll, teljes gyereknagyságban. Új pajtásunk szerint a tükörből jöttek ki és szerintem is így van. Az ő parancsára. Tehát ő Kayaba...És? Afelől a leendő, barátunk, aki ad nekem lehet egy sárkányt és játszani készül velünk. Még szép hogy nem érdekel ilyenkor kicsoda. \^o^/ Sokkal érdekesebbek most ezek a megduplázott Lancerek. Odamegyek hozzájuk, megállok előttük és szólítom őket.
- Lancerek, a ti feladatotok lesz elbújni, úgy, hogy senki ne találjon meg titeket? Értettétek?! –kérdezem katonás stílusban, hivatalos hangsúllyal és komolysággal...ami valljuk be, érdekesen nézhet ki egy olyan korú gyerek szájából, mint amennyinek kinézek. Sebaj, fő a beleélés és az élvezet, és én ezt most nagyon is élvezem. – Pihenj! –intek a katonáknak, majd odafordulok Atoru felé...mind a háromhoz. - Neked rendben van úgy, hogy mi elbújunk és Kay keres? És te szeretnél kereső lenni, Kay? Én is szívesen elbújok a többi énnel. Utána majd cserélünk, ha van még kedvünk ilyet játszani. ^o^/ -szemem pedig már pásztázza is a terepet, hová bújhatnánk és bújhatnék majd el, ha esetleg a számolásra kerül a sor. Gyorsnak kell lenni és csöndesnek...menni fog. -.-/

Jegyeim: 9/10

by **Shukaku** Vas. Júl. 06 2014, 05:42

Sárga csapat:

by Ajánlott tartalom