[Küldetés] Tavak mélyén

Nem kevés időbe telet mire átverekedtük magunkat az eső áztatta erdőn, ám mikor kiértünk belőle, nem kissé fáradtan és vizesen gyönyörű és szívmelengető látvány várt minket. Egy szép kis tavacska melynek közepén ott volt célunk az a rejtélyes tárgy vagy esetleg apró tündérke, mi vagy ki fényével idecsalt minket. Minket és még pár másik embert akiket valoszinüleg ugyanúgy hívogatott eme tündöklő csoda. Szörnyű önző érzés fogott el. Pont olyan mint mikor ketten álltok egy tál fölött amelyen ott az utolsó ínycsiklandozó fincsi süti amire már hónapok óta áhítozol. Ilyen esetekben nincs kegyelem, minden eszköz megengedett és semmi se szent. Hát igen volt párszor ilyen konkrétan példahű eset, ám azokban az esetekben sajna kevésszer győztem, de néha győztem. A partokon csónakok voltak furcsamód mintha pont annyi mint amennyien vagyunk, lehet hogy tudtunkon kívül valami küldetésbe csöppentünk. Nem nézem meg, hisz lényegtelen az, hogy igen vagy nem, mert akarom azt a "sütit". Hát azonnal be is szálltam a csónakba, ahogy szépen lassan a többiek is teszik. Egy két ember mintha már előttem el is indult volna, de nem csüggedtem, mert velem volt az egyik legnagyobb előny. A hátráltatás előnye, az én kis légierőm Anika. Elkezdek evezni majd így szólok.
-Anika majd ha kicsit beljebb leszünk a vízben akkor szállj a legelöl lévőhöz zavard meg picit, vedd el tőle az evezőjét. Akár mindkettőt ha bírod, de elég ha csak az egyiket, majd szállj a következőhöz és csináld mindezt míg nem mi vagyunk legelöl. Ha minden jól megy majd lassítom őket majd az evező vagy evezők hiányával, de legalábbis megzavarom őket az evezésben, vagy értékes időt nyerek míg megpróbálják kihalászni a vízből az evezőt. Kéjes mosoly jelenik meg arcomon és egy gondolat fut végig koponyámban. "Enyém vagy süti."

Unalmas csak úgy baktatni az erdőben rendületlenül, úgy hogy látod, hogy a cél egy jottányit sem került közelebb
Már csak a cipőm orrát figyeltem egy ideje, amikor az avar illatát finom víz pára váltotta fel.
Ahogy felnéztem, a fák mögött egy tó vize csillogott.
A tó közepén pedig sejtelmesen ott lüktetett a fény, ami idáig csalt.
Már nem reméltem semmi kincset vagy más különlegességet, azonban a kíváncsiságom nem hagyta, hogy visszaforduljak és magam mögött hagyjam a rejtélyes fényt.
Nem fordulhattam vissza mert egy gondolat ott incselkedett velem: Ha most elmész sosem fogod meg tudni mi volt az, örök életedre bánni fogod, hogy nem derítteted ki!
Aztán kiléptem a fák közül, s a tó partján vagy egy tucatnyi csónak himbálódzott a vízen.
Ahogy körbekémleltem észrevettem más alakokat is.
Az egyikük a céh társam volt, a másikuk az idomár ismerősöm és a tollassárkánya. A többiek azonban nem tűntek ismerősnek. Az arcukat fürkészve valami ellenállhatatlan eltökéltséget láttam tükröződni mindannyiukon, és mind a fényre fókuszálva versenyt futva, evezve igyekeztek a fény felé.
- Hoi! - kiabáltam - Saaangoooo!
- Elysioooooooooooon! Anikaaaaaaa!
De mindenkit annyira lefoglalt, hogy gyorsan odaérjen, hogy nem vettem észre, hogy foglalkoznának velem.
Én is éreztem a sürgetést, de nem tudtam mire fel. Hisz ahhoz nem kell elsőként ott lennem, hogy kielégíthessem a kíváncsiságom, ami idáig űzött.
Nem volt nagy a tó, és mivel a való életben kiváló úszó voltam, úgy voltam vele, hogy fene se fog szerencsétlenkedni a csónakokkal, megpróbálom az úszást.
Nem tudtam, hogy Aincradban lehetséges-e úszni egyáltalán, vagy esetleg hiába szeretnék úszni, elsülyedek, mert nincs beállítva hozzá minden feltétel, egy lehetőséget, úgy voltam vele, érdemes adni neki.
Belegázoltam hát a tóba, és pár karcsapással megpróbálkoztam, haladok-e és fenn maradok-e a vízen.
Ha megy az úszás, akkor úszva közelítem meg a fényt, ha nem működne, akkor bepattanok a csónakba, és evezve teszem meg a távot. Voltam már kajakos, csónakban is eveztem már, nem esne nehezemre, mégis úszni jobb szerettem.

Az eső továbbra is esik. Mit esik, szakad, ahogy kell. Ráadásul ebben a világban ez ki tudja, meddig tart. Egyáltalán nem valószínűtlen, hogy ez a küldetés mellé jár, hogy a lehető legjobban megnehezítse az előrejutást. Valami nagyon értékes lehet az a fénylő valami. Valamiért egyre jobban vágyik rá, hogy megszerezze magának, pedig fogalma sincs arról, mi is az. Egyre csak közelít. Amint olyan terepet ér a lába, ahol tud gyorsabban is haladni, akkor fut. Biztosan más is közelít a fénylő valami felé. Elég nehéz nem észrevenni. Egyre csak törtet előre, mintha az élete múlna rajta. Nem érti miért. Az előbb még csak megnézni akarta, most meg már egyenesen kell neki. Már teljesen átázott a ruhája. Még a cipője is tele van vízzel. De kit érdekel, amikor valami értékeset találhat?
Végül egy tóhoz ér, ami nem túl nagy, de épp elég méretes ahhoz, hogy ne akarja átúszni. Igaz, hogy már úgyis tiszta víz mindene, de ki tudja, miféle szörnyek lehetnek benne. Ahogy körbe néz, megpillant néhány csónakot a parton. Na persze nem csak azokat. Jó néhány versenytársat is észrevesz. Nem kérdéses, miért vannak itt. Tehát innentől még inkább bele kell húzni. Amennyire a terep engedi, gyorsan megközelít egy csónakot és bele is ugrik rögtön. Ha ki van kötve valamivel, akkor a kardjával átvágja, majd evezni kezd a tó közepe felé. Már nagyon erős birtoklási vágy ég benne. Ő sem igazán érti, de ő akar oda érni elsőként. A többiekről igazából meg is feledkezik, már csak az érdekli, hogy mi is lehet az ott a tó közepén, ami ennyire fénylik és hívogatja.

A fény, amiről mit sem tudtok, hívogat titeket, ti pedig feleltek a hívására. Csónakba ültök és eszeveszett tempót diktáltok az evezőkkel. Egyikőtök úgy dönt, hogy inkább megmártózik a hideg vízben, így ő lemarad.  Ahogy közeledtek, az érzés, mit eddig is furcsálltatok és talán még sosem éreztetek ilyet, egyre erősödik. Magatoknak akarjátok azt a valamit.
A fényről nem derül ki, hogy micsoda, mikor a közelébe értek is csak azt látjátok, hogy egy gömbformájú valami, de hogy mi?
Közületek a leggyorsabb ( Aki először ír, kiv az úszómesterünk xD ) A fény eltűnik és egyik pillanatról a másikra egy örvény fogságába kerültök. mindannyian. A csónakok összetörtnek, pixeleire hullnak egy pillanat alatt és elnyel benneteket a mélység. Nem kaptok levegőt, nem tudtok felúszni… nem vár más rátok, csupán a sötétség….

Sorrend: nincs
Határidő: 8 nap

// Mindenki dobjon egy 12 –es kockával a reagja után //

Úgy tűnik itt mindenki evezős olimpikon, úgy hajtanak, mintha legalább is csónakban, evezőkkel a kézben születtek volna.
Tisztára meglep, viszont örülök neki, hogy az úszással nincs probléma, nem merülök el mint egy kő, szép, nagy mozdulatokkal haladok mellúszásban a fény felé, nem fárasztom magam szét, ha itt csete-paté lesz, szükségem lesz még az erőmre.
Annyira ugyan nem maradtam le tőlük, még éppen látom, hogy valamelyikük már alig pár evezésnyi távolságra ért a fényforráshoz, amikor az hirtelen eltűnik.
- Mi a fene? - kiáltom
- Most hova tűnt?
- Héj, látja valamelyikőtök?
Kb. ez az utolsó, amit még értetlenkedve ordítok a többieknek, mert el kezd fodrozódni a víz körülöttem
- Héj, ez meg mi a fene? - kiálltok megrökönyödve, és megfordulok a part felé, hogy kikerüljek a sodrásból
- Mi a franc ez a sodrás? Itt él a Lock Ness-i szörny ükunokája, vagy mi a frászkarika?
De a hullámzás és sodrás ereje csak fokozódik, érzem, hogy lassan legyőz, és magával ragad
- Neee! Ne! Neeee! - úgy úszok mint az örült, átváltok gyorsúszásba
- Csak keveredjek ki innen, soha többet nem fogok tavas fények után úszkálni csónakos félbolondok társaságában! - fogadkozom, de az örvény erősebb, nem tudok kitörni
Recsegő-ropogó fa és sikoltások hangja csapja meg a fülem.
Hátra pillantok és látom, hogy a csónakok egymásnak ütköznek az örvény közepén, és szinte már mindenki a vízben kapálódzik.
A hátamra fordulok, és teleszívom a tüdőm levegővel.
- Feküdjetek fel a vízre, és hagyjátok, hogy bevigyen az örvény, ne merítsétek ki magatokat, ha beszippantott, ússzatok lefelé!
- A tó alja fele keskenyedik az örvény tölcsére és szívóhatás is csökken, lent már elfogtok tudni szabadulni, várjatok, jövök, segítek! - ordibálom, majd gyorsúszással közéjük úszok.
Már épp elkapnám egyiküket a fulladozók közül, a fene se nézte kiféle-miféle, és húznám is a mellkasom fölé, a hátamra fordulva, amikor valami tarkón vág:
- Aú! Egy csónakgerinc... héj... ennek nem is kéne fájnia... - látom magam mellett a masszív uszadék-fát elúszni az árban, aztán elsötétül a világ

The member 'Danee' has done the following action : Kockadobás

'12-es dobókocka' :

The member 'Chancery' has done the following action : Kockadobás

'12-es dobókocka' :

The member 'Kurokoto' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Nem hagyhatom annyiban, hogy az a fénylő tárgy rossz kezekbe kerüljön, és az illető, bárki legyen is az, olyan beláthatatlan dolgot műveljen vele, amit később ő maga is megbán, ha mondjuk kiírt vele sok-sok játékost Aincradban. Még előttük kell odaérnem, és megszereznem, hogy biztosabb helyre rejtsem el. Nem hagyhatom, hogy bárki más valami iszonyú dolgot tegyen a fénylő tárggyal! Erre késztetett az a különös érzés, amilyet eddig nem éreztem még ilyen erősen.
Úgy eveztem, ahogy csak bírtam, eső-áztatta köpenyben és ruhában a vihar kellős közepén. Szinte mindenkit beelőztem, egy valakit kivéve. Volt egy valaki is, aki inkább úszott, minthogy csónakban evezzen. Már majdnem ott voltam, már majdnem. De mégsem tudtam megszerezni azt a fénylő akármit, amiről már többé nem tudhattam meg, hogy egyáltalán mi a csuda az, bár annyit láttam még belőle, hogy gömb alakja volt. Minden előjel nélkül eltűnt, és egyik pillanatról a másikra éreztem, hogy a csónak forogni kezd először lassan, majd egyre gyorsabban. Egy örvénybe kerültem. Próbáltam minél kitartóbban kievezni onnét, de a csónak felett teljesen elvesztettem az irányítást, az örvényből meg lehetetlen volt kijutni a gyorsasága miatt.
- A fenébe! - Csak ennyi csúszott ki a számon, mikor a csónakom az evezőkkel együtt pixelekké robbant, és most már az örvényben pancsolva küzdöttem az ár ellen. Csónakkal se ment megmenteni a saját életem, de úszással meg mi esélyem van, akármennyire is jó úszónak számítok?
~ Na jól van, nincs más választás, vágjunk a közepébe. ~ gondoltam, aztán mély levegőt véve az örvény közepébe vetettem magam. Merész, mégis öngyilkos ideának tűnt, de meg kellett próbálnom, hátha a víz alatt ki tudok törni az körforgásból, és kiúszhatok a legközelebbi part felé.
Hiába vettem nagy levegőt, még így is alig kaptam levegőt, és már az ájulás keringett körül. Úgy tűnik, egy időre elvesztem most az eszméletem, és ki tudja, hogy addigra halott leszek, vagy kómásan ébredek fel a parton valahol. Vajon a többi "versenyző" is így jár?

The member 'Judy Noxia' has done the following action : Kockadobás

'12-es dobókocka' :

Shizuka egyre erősebben érzi a birtoklási vágyat, ahogy közelebb kerül ahhoz az ismeretlen valamihez. A többiekre nem is figyel oda. Csak arra kíváncsi, ami előtte van. Nem gondol arra, hogy csapdába sétálhat. Ahhoz már túlságosan hatalmába kerítette a birtoklási vágy. Kellő közelségbe érve már legalább annyit lát, hogy gömb alakja van annak a valaminek. De ez még mindig nem elegendő. Közben azért hallja, hogy körülötte beszélnek páran.
~Akarom! Az enyém kell, hogy legyen! Elsőnek kell lennem!
Egyre hevesebben hajtja a csónakot, de ez sem elég ahhoz, hogy első legyen. De az első helyezet sem jár túl nagy szerencsével, mert valami különös örvénybe kerül az egész társaság. Persze erre csak akkor eszmél rá, amikor a fény eltűnik, mintha ott se lett volna.
~Hová lett? És mi ez az örvény?
A csónakok nem sokáig bírják a kiképzést és pixelekre robbannak. Talán egy fél lélegzetnyi ideje ha volt, mielőtt a vízbe került és beszippantotta az örvény. Visszatartja a levegőjét és próbál felúszni, de az örvény túl erős. Ez lehetetlen. Csak abban reménykedhet, hogy valami küldetés része és az örvény kidobja majd valahol.
~Nem hiszem el, így bedőltem egy csapdának! A pokolba!
Próbál továbbra is kiúszni, de teljesen reménytelen az egész. Ebből már nem jut ki. Rövidesen inkább feladja. Később még szüksége lehet az erejére. Ha most kifárasztja magát, abból semmi jó nem sülhet ki. Bár arra számít, hogy ha túl is éli az örvényt, akkor biztos valami parton fog magához térni. Rosszabb esetben valahol máshol, akár fogságban. Majd kiderül, jelenleg semmi sem múlik rajta.

The member 'Kazesubayai Shizuka' has done the following action : Kockadobás

'12-es dobókocka' :

Egyre közelebb és közelebb van. Mindjárt az enyém. Gondoltam elvakulva, nem figyelve senki másra.
-Légy most tündér, csúfos lidérc akár. Karom hamarosan körbe zár. Minden mi tiéd enyém lesz, akaratod lassan a semmibe vesz. Mondom a birtoklási vágytól uralva. Evezek, mint az kinek eddigi élete csak erről szólt és ez minden vágya és álma. Evezni, evezni, evezni! Ahogy csak bírok. Amíg csak tudok. Elborult elmém tán azért tört annyira a fény felé mert, az volt az mi egyedül világosságot hozhat elborult elmémre, esetleg azért vágyok rá mert az volna a józan eszem? Meglopott volna a fény vagy egy részem volna? Valószínűleg így gondolkodtam volna ha elmémben zakatolt volna bármi is azon kívül, hogy: Gyerünk! Mindjárt a tiéd! Gyerünk! Mindjárt a tiéd!... Vég nélkül amíg hirtelen egyszerűen el nem tűnt. Elmém kitisztult és szépen lassan elkezdtem felfogni a dolgokat. Első kérdés mi megfogant fejemben az volt, hogy mi a fenét teszek. Aztán csak néztem Anika-t, ahogy ott repked előttem és aggodalommal telve tekint rám. Valószínűleg mikor észrevette, menyire nem ezen a világon voltam, próbált valahogy "felébreszteni" tudaton kívüli állapotomból. Ajkam nyílt volna a nyugtató szóra, amikor a víz örvényleni kezdett és csónakunkat felborult. Az örvény egyre gyorsulva középpontjához kényszerített. Kis kedvencem a levegőben volt és minden erejével megpróbált kihúzni. Esélytelen volt az eset. Ő is végül a vízbe esett, bár szerencsére sikerült megragadnom és magamhoz ölelnem, így csökkentve annak esélyét, hogy máshova sodorjon a víz. Ami lehet a vég felé sodort minket. Minket és még jó pár embert kit valószínűleg hasonlóan vonzott a fény, mely eltűnt és babonája mostanra hihetetlené vált, épp úgy mint hatása.

The member 'Elysion' has done the following action : Kockadobás

'12-es dobókocka' :

Még hallom Kurokoto kiabálását, és el tudom képzelni, vajon miként folytathatja. Tudom jól, hogy nem bírja a búrám, hogy ugyanúgy félreismer, mint sokan mások, csak mert kiforgatta a szavaimat tövestül, mint a viharok a fákat.
Egyszerre szorítom magamhoz a fura gömböt és Álomkelőt, mikor zuhanunk lefelé, és bár nem merem kinyitni a szemem, muszáj vetnem egy pillantást a környezetemre. Nem látok semmit, de ha látnék, figyelmemet akkor is elvonná a vészesen apadó életcsík. Mikor már vörössé válik, a szívverésem úgy érzem, mindjárt kiszakítja a mellkasomat. Lepereg előttem minden, és végül nem tudok semmi másra gondolni, csak arra, mi lesz ezután Jay-el vajon?
Életemben kétszer vagy háromszor ájultam el, de ez is olyasmi, amit sosem felejt el az ember. Mikor ráborul a sötétség, és nem telik el számára egy másodperc sem, visszatér lassan a fény, majd később a hang is. Szinte hallom anyám aggodalmas hangját: Kicsim, jól vagy? Jézusom, mi történt?
Ahogy a látkép egyre tágabbá vált a szemeim előtt, úgy kezdtem érezni azt is, hogy Álomkelő hasonló aggodalommal telve paskolja az arcomat.
-Oké, már megvagyok, nyugi. -suttogom neki, de nem tűnik sokkal nyugodtabbnak, fel-alá járkál, és valahányszor eltűnik a szürke bunda a látóteremből, semmi mást nem látok, csak fehéret.
Mintha abba a szobába kerültem volna ismét, mint akkor, mikor megjelent a kilépés gomb a menüsoromban.
Feltápászkodom a földről, a mozgás kicsit felgyorsítja a magamhoz térési folyamatot, így hamarabb nézhetek körbe, hogy hova kerültem. Nem, ez most nem gumiszoba. Hanem egy börtön
-Príma. És most?
Álomkelő csak nyávog egyet és megpróbál kibújni a rácsok között, de nem sikerül neki. Én meg se próbálkozom hasonlóval, csak végigsimítom ujjaimmal a furcsa szerkezetet. Gyönyörű szép, mintha kristály lenne, talán az is.
Tekintetem tovább vándorol, a rácsokon túlra, még szinte az Oroszlánkirály-beli Timon hangja is megszólal a fejemben, hogy "a látvány mögé". Egy asztal, kör alakú terem, pipa. Látom Judy-t, a szakállas ürgét, a szőkeséget, mindenkit, aki a tónál is ott volt, tehát nem vagyok egyedül. Heh, még az íjász is rács mögé került. Normális esetben örülnöm kéne a bajának, legalábbis ha lenne bennem bármi, amit manapság az emberek normálisnak neveznek... én inkább sajnálom és szeretném kiszabadítani.
Megrázom a fejem. Nem, nem gondolhatok ilyesmire. Yuichi is megmondta, hogyaz efféle hülyékre ne figyeljek, ne zárjam őket ennyire a szívembe, mert ebben a játékban meg fognak ölni. És semmi kedvem pont Kurokoto nyilától elveszteni az életem. Sem az ő fegyverétől, sem senkiétől.
Visszahuppanok a földre a rácsok tövébe, törökülésbe és megszemlélem a tárgyaimat. Konstatálok, majd visszacsukom az egészet. Tipikusan nekem a hazatérés kristály nem jut eszembe, de ha valaki megpróbálkozik vele, akkor majd én is fogok. >.>
Álomkelő közben fel-alá járkál, néha elkezd kaparni vagy egy rácsot, vagy a földet, de láthatólag nem ér el eredményt. Én pedig úgy érzem, csak várnunk kell, pont, mint máskor is. Közben töprengek, vajon mi lehetett az a fénygömb ott fenn?

Rohamosan fogy az ÉP-m... meg fogok dögleni... ezt nem hiszem el...
Ahogy a vörösbe csúszik az életcsíkom, végső elkeseredésemben összehúzom magam, már nem érdekel, hogy jutok ki az örvényből, hiszen élve már nem fogok... aztán a gondolataim képei és hangjai is megszűnnek...

Tüsszentenem kell. Csavarja az orromat a nátha. Mindjárt, mindjárt...
- Hááááphűűűűű!!!!!
Hideg van. Összébb gömbölyödök. Fázik a kezem meg a fülem, a nyakam meg a lábam. Kell egy takaró! Hol lehet? Végigtapogatok magam körül de nem találom. És az ágy is olyan fura. Kemény és jéghideg. Jobb ha felkelek!
Ahogy kinyitom a szemem, fehér fény vakít bele. Aú, ez fáj! A szememben összefutnak a savas könnyek, amik mindig úgy marják a szemem reggelente.
Kezemmel törölgetve a szemem, s a köpenyem magamra borítva küzdök a hideggel és a reggeli vakító fénnyel.
Nincs ágy. Ez egy fehér padló. Akkor nem otthon vagyok!
Felnyomom magam ülésbe, féloldalt megtámaszkodva. Minden... olyan... fehhhhéééér...
Egy asztal. Egy kör alakú terem. A többiek! A fény! A többiek, akik kergették a fényt a csónakokkal, már emlékszem! Akkor még mindig a SAO-ban vagyok! Vagyis... nem tudom hol... de nem otthon, nem is kórházban... meghát... a köpenyem, és itt van rajtam minden felszerelésem... akkor még tuti a játékban vagyok bent!
- Héééééé! - kiáltom a többieknek
- Sango, Elysion!
- Hol vagyunk?
Felállok, és mennék feléjük, de beleütközök valamibe. Amit nem is látok.
Vagyis, de. Valami dereng előttem, olyan üvegszerűen, megtörik rajta a fény. Megtapintom, és érzem, hogy érdes kicsit a felülete, olyan kristály-szerű.
Belekapaszkodva próbálom egy csavarással kettétörni, hátha csak cukorkeménységű, de ellenáll. Neki feszülök, nyomom teljese erőből, de meg se mozdul. Hátrasétálok a ketrecem faláig, és nekifutok, vállal próbálom áttörni, de lepattanok róla.
A kard! A kardom! Majd azzal szétvágom! Szétzúzom!
Elő is húzom hűséges pengém, és nagyon sújtok rá. Semmi.
Na akkor majd!
És elkezdem szakadatlan csépelni a kristályketrecem rácsait. De semmi hatása. Csak én fáradok el bele.
Lihegve dőlök neki és csúszok vissza a padlóra
- Most akkor mi lesz? Nem jutok ki...
- Mit keresünk itt, miért tartanak fogva minket?
Összezavarodott elmémbe csak ekkor villan be:
- A Hazatérés Kristályom!
Gyorsan elő is veszem az övemre szíjazott kis táskából és a magasba tartom:
- Kezdetek Városába! - mondom mosolyogva, hogy ez eddig miért nem jutott az eszembe!
De nem történik semmi.
- Hazatérés! - kiáltom most imígy és újra a levegőbe emelem a kristályt
Semmi.
- Teleport! - idegesen lóbálom - Vészteleport! Működj már te vacak! Gyerünk máááááár!!!! - ordítok
- Egy, Ketto, Harom, Mukodj!
Semmi nem segít.
- Miért nem engednek elmenni? - motyogom összetörve

Nem csak én, hanem mindenki más is az örvény fogságába került, lassan elszíva őket a mélybe. Hallottam, hogy némelyikük üvöltött, azt hiszem az egyikük közt felismertem Kurokotot, az egyik legjobb barátomat. Egy pillanatra láttam Möraja Chanchery-t is. De ők mit keresnek itt? Miért akarják ennyire maguknak azt a valamit, ami nem is az övék, és annak a valaminek az én biztonságomban, aztán később egy nálam biztosabb helyen lehessen, ahol már többé nem keresnék, hogy rossz dolgokra használják fel.
Éreztem, hogy a hp-m nagyon lemegy, így lassan az ájulás is kerülgetett a fulladozás alatt, míg hamarosan el is nyelt a "noxikus" sötétség...
Aztán valami fehér hasított bele a sötét retinába. Talán meghaltam? Kövessem a fényt?
Nem, nem haltam meg. Homályos látással, ahogy kezdte magamhoz térni, kiderült, hogy a fehér fény nem más, mint a fehér padló, ahogy a a kristályrácsok áttetsző fényétől csillog. Egy nagy teremben találtam magam, de akkor is egy kisebb cella mögött.
A terem közepén egy üres kristályasztal, a celláknak csak kis része volt csak üres. A többit mindazok töltötték be, akik ott voltak a tónál, hogy ellophassák maguknak azt a csillogó tárgyat. Ott volt Chan és Kurokoto is. Az utóbbi pont a szomszédomban volt.
- Kuro! Chan! Jól vagytok? Nem tudjátok, hogy kerültünk mi ide?
Csak ennyit tudtam kérdezni tőlük, mert szinte nem tudtam, hogy erre a furcsa helyzetre mégis mi a fenét kérdezzek.
Ahhoz képest, hogy a börtönbe kerültünk, mindenünk megvolt. Legalábbis ezt vettem észre mindenkin, és magamon is. Felszerelések oké, inventory, oké. Semmi se hiányzik, és... ráadásul ott volt valami.
~ Ez meg mi? ~ kérdeztem magamtól. Nem vettem elő, csak az inventorymban nézegettem ezt a valamit. A valaminek neve is volt.
De hogy került ez ide hozzám? Ki tette bele? Hogyan? Mikor? Nézegettem, de nem tudtam erre semmilyen logikus magyarázatot találni. De hát csak úgy nem kerülhet bele a zsebembe akármi! Ahhoz valakinek oda kellene adnia nekem.
Akárhogy is került ide hozzám, úgy éreztem, hogy talán jobb erről senkinek se szólni. Sőt! Nem is fognak a tárgy létezéséről tudni. Ha mondjuk ez az, amire gondolok, akkor tuti, hogy rám fognak mászni, és az életük árán is megpróbálnák elvenni tőlem. Én meg az életem árán is megvédem ezt a tárgyat, soha egy pillanatra nem fogom elővenni. Az inventorymban, főleg szem előtt biztonságban lesz.
Tényleg. Ha az, amire gondolok, akkor mégis nekem sikerült valahogy megszereznem ezt a cuccot, nem?

Tehetetlenségében csak azt várja, mi fog történni. Egyelőre semmi érdekes azon kívül, hogy az életereje rohamosan csökken. Ez felettébb kellemetlen. Kezd megijedni, amikor már a fele életereje elvész. Ismét úszni próbál kifele, amikor már a piros zónában tart az életcsíkja. De most sem segít sokat. Sőt, semmit. Elég hamar el is ájul. Az utolsó gondolata, hogy eljött a vég. De aztán mégsem ott találja magát, ahol várta. Nem túl vallásos, de azért kíváncsi volt, hogy van-e mennyország. Helyette egy eddig számára ismeretlen helyen tér magához. Hófehér, hideg padlón ébred, ráadásul rácsok között. Tehát valamilyen börtönben van. Azon belül is egy saját cella jutott neki. Ahogy körbenéz, azokat az embereket véli felfedezni, akiket a tónál is látott. Tehát szomszédok lettek. Felkelve jobban is körül néz, de nem lesz okosabb. A terem kör alakú és elég méretes. Jutna még hely pár delikvensnek. Még egy asztalt lát, de nem ül mögötte senki. Vajon hol vannak és miért? Még furcsább, hogy börtönben vannak, de a felszerelésük megvan. Előveszi a teleport kristályt és nézi pár pillanatig, majd elteszi.
-Túl egyszerű volna.- jelenti ki saját magának.
Óvatosan megérinti a rácsokat. Remélve, hogy nem ráz, vagy éget. Ha minden holmija nála van, akkor ez egy szökés biztos börtön lehet. Őrök is nyilván ezért nincsenek. Végül leül a padlóra. Minek is álldogáljon, ha nem tud hova menni. Az egyetlen, amit most tehet, hogy vár, míg történik valami. Esetleg, ha valaki megszólítja, akkor szóba elegyedik vele. Addig is, míg történik valami, felidézi azt a valamit, ami a tóhoz vonzotta, aztán az utána történteket. De ez nem segít jelenleg.

Kuro még nem reagált, de Chan az már rögtön adott pozitív életjelet magáról. Azért örültem, hogy mindannyian épségben megvagyunk, egyelőre. Ámde korántsem bízhatok meg bennük, így a titok, amit felfedeztem, az továbbra is rejtély marad, és leplezett.
- Szerintetek, hogy a fenébe kerültünk ide, és miért? - kérdeztem, de mindenkitől, várva a véleményüket.
Ha bárki el is mondja véleményét, vagy nem, inkább a saját gondolataimra és rejtélyes holmimra figyeltem jobban, de azért mégiscsak néztem a többiekre azt a látszatot keltve, hogy odafigyelek rájuk. Szerintem van itt valami igen nagy kavarás, amiért minket ide a kristályos helyre suvasztottak, a rácsok mögé. Talán van ennek a cuccnak vagy a tóparton látott csillogó akármihez köze, ami annyira kell mindenkinek?
Idővel később felbukkant egy fakó képű férfi a zárt ajtó mögül. A kellemes külseje leginkább szigorú vallatót, vagy smasszert takart, mert mikor beszélni kezdett, úgy éreztem a hanglejtéséből, mintha kínozni próbálna minket a puszta nézésével.
- Látom mind felébredtek.
Minden körbebeszélés nélkül kezdett beszélni, rögtön nyílt lapokkal akart játszani.
- Nem tudom, melyikük a tettes, de most még bevallhatja, akkora  többieket elengedjük. A tolvajokat mi sem látjuk szívesen, ezért nem kis büntetésre számíthatnak. Halljam melyikük volt? Gyorsan, mert fél órán belül kezdődik a tárgyalásuk, nem érünk rá.... egyébként van ügyvédjük?
Arra gondoltam, hogy talán én tolvaj vagyok. De az nem lehet. Nem loptam semmit, hanem valaki más csempészett be valamit nekem... akkor lehet, hogy akkor az igazi bűnös engem akarna bűnbaknak kiállítani? Na de vérjuk... mi van, ha ezt a cuccot senki se rabolta el közülünk, csupán csak megmentettük, és igazából ez a férfi és társai voltak az igazi bűnösök? Biztos vagyok benne, hogy ők voltak azok, akik azt az akármit ellopták, rossz célra felhasználva! Ezt én nem engedhetem meg. Senkinek sem, de ha kell, még magamnak sem.
Megszólaltam:
- Én magamat fogom képviselni, emellett minden jelenlévőt is én fogom megvédeni. És máskülönben is hogy akarnak tárgyalást indítani ellenünk azzal, hogy csak ránk van mutogatva, hogy elloptunk valamit, kérem szépen? Van-e önöknél kézzel fogható bizonyítékuk, hogy valóban valamelyikünk volt a tettes? Évi 20XX 34/7 paragrafusa szerint, amíg nincs tárgyi bizonyíték ellenünk, önöknek nincs joguk arra, hogy börtönben tartsanak minket, mint holmi bűnözőket, ez ellenben, ha gyanúsítottak is vagyunk, attól nekünk kötelességünk szabadlábon védekezni. Különben is nekünk is megvannak a saját jogaink, amit önöknek mindenképpen meg kellett volna adni, uram! Esetleg alaposabban is megvizsgálhatnák az ügyet, mielőtt a bíróságra vinnék!
Azzal komoly ügyvédnő módjára ölbe tettem a karjaimat, mint aki diadalt aratott volna egy védőbeszédével, és kíváncsian vártam a vegyes reakciókat.

Sangotól és Elysiontól nem jött válasz, bár láttam őket a zárkámból, nem tudtam leolvasni semmit sem az arcukról.
És akkor az egyik ismeretlen lány egy ismerős nevet kiáltott.
Kuro! Kuro... talán Kurokoto? Valahonnan ismerős ez a név, de nem ugrik be honnan! Ami beugrik róla, hogy valami kellemetlen alak lehetett, igen egy srác, tutira, ezzel a névvel, nem lehet más.
Talán... talán... még a kezdetem kezdetén... amikor Elysionnal nagyszabású terveket szőttünk... volt ott egy srác, egy harmadik a társaságunkban. A cukrászdában, igen. Elysion akarta beszervezni állandó partitagnak.
De miért? Nem emlékszem, olyan régen volt. Miért is kellett még egy ember? Hmmm. Nem a szárnyas dögök miatt? Mert nehezemre esett karddal leszedni a repülő mobokat! Áh-há! Akkor ... akkor tutira egy íjász lehetett. Bár nem tudom kinek szólt a lány, de van itt köztünk egy srác íjjal. És ismerős is arcra. Kurokoto? Az íjász és a Kurokoto és ez a srác egyazon személy? Tutira! De hogy felejthettem el? Talán mert idegesített, és nem akartam emlékezni rá? Lehet.
- Héj! Kurokoto! Emlékszel rám? A kardforgatóra a Sweet Dreams cukrászdából? Meg Elysionra, aki a másik cellában van? Emlékszel, én vagyok az akivel azt terveztük, hogy együtt fogunk szörnyekre vadászni!
Bár nem tudom végül miért nem mentünk végül. És már Elysionnal se jártunk össze, a párbajunkat leszámítva. Találkoztam Zakuroval és beálltam a céhbe... és utána már... utána már nem kerestem őket... az én hibám!
A töprengésemet és önvádaskodásomat az ajtón belépő idegen zavarta meg. A fogva tartónk.
Tettesekről, tolvajról, büntetésről meg tárgyalásról hadovált. Meg ügyvédről.
Ez őrült. EZ EGY ŐRÜLT!
- Maga őrült! - kiáltottam oda neki - Maga illegálisan tart minket fogva, és még maga beszél itt büntetésről?! Azonnal engedjen ki minket! A céhtársaim keresni fognak, és ha megtalálják magát, akkor a Feketevas Kastély tömlöcében fogja végezni! Ha tudni akarja, a játékban nem, ismétlem, nem létezik se bíróság, se ügyvédek! Biztos vagyok benne, hogy egyikőnk sem lopott el semmit se, ugyanis itt minden azé, aki megszerzi!
- Nem igaz? - intéztem a kérdést a többiek felé, és még körbe is hordoztam a tekintetem - Ti is így tudjátok, nem?