[Küldetés] Tánc a túlélésért

by **Rosalia** Kedd Júl. 02 2013, 23:41

Tánc a túlélésért
[Küldetés] Tánc a túlélésért Rjgm

Résztvevők: Esutel, Yuichi
Határidő: kért küldetés, így nincs
Minimum: 250 szó
Sorrend: nincs

Tisztelt aincradi polgár!

Az itteni életnek nem szabadna kizárólag a harcról, az üzleti életről, az ájtatos kutatómunkákról, vagyis a mindennapok küzdelmeiről szólni, hiszen abba teljesen belefásulnánk. Éppen ezért szívemnek legkedvesebb kincsével, drága feleségemmel úgy határoztunk, hogy világraszóló bált rendezünk Aincrad népe számára. S mit ér a mulatozás társaság nélkül? Hogy a hangulat is legalább olyan pompás legyen, mint a felszolgált étkek és a muzsika, ezen levelünkkel meghívásban részesítenénk Aincrad ifjait, hogy kikapcsolódhassanak, élvezzék ágymás társaságát és felvirágoztasság jelenlétükkel otthonunkat. Helyszín a 4. szint óceánjának partján álló kastély, kezdés időpontja szombat este 8 óra. Szíveskedjék időben érkezni, alkalomhoz illő ruhában, álarcban, lehetőleg szólóban, hisz ez az este a határok nélküli szórakozásról fog szólni!

Szívélyes üdvözlettel,
Blankensild gróf

Ha az üzenet nyomán megpróbáltok kicsit utánajárni, hogy ki is ez a gróf, akkor azt az információt szedhetitek össze róla, hogy igencsak tehetős ember, aki makulátlan jó híréről ismert. Állítólag a felesége heppje, hogy kerítőnőt játszik, nyilván nem véletlenül hívnak meg fiatal férfiakat és nőket. De hát mi ebben a rossz? Egy vakrandiból még nem feltétlenül lesz házasság, a féktelen, ugyanakkor elegáns, s ne felejtsük el, teljes mértékben ingyenes mulatozást pedig ki utasítaná vissza, ha már személyre szóló meghívót is kap az ember?

by **Hayashi Yuichi** Szer. Júl. 03 2013, 08:04

Réges-rég nem jártam odakint, feledkeztem bele gondolataimba. Mikor is volt, hogy utoljára azt a finom bogyót ettem.. még csak felidézni se tudom, sok minden történt mostanában. Kiestem a Pengék táncából, bár igen ügyetlen voltam, és az a szívéjes szőke hajú lány ellen igazán nyerni se lett volna kedvem. Mosolytalan és hideg arcára végig nyugalom ült ki harcunk alatt. És ahogy mozgott, pörgött, mint egy igazi macska. Csóválom, meg a fejem túl sokat gondolkozok ilyeneken. Odakint legalább sok apró teendőm lenne, amivel nem hagyom kalandozni gondolataim minduntalan. Például egynek, ott van márisss.. a mi is?!.. franc, szisszent ki a számon, túl rég óta vagyok virtuális környezetben, szinte már-már összefolyik, hogy mi a valós és mi nem. De ezt még tudom, hogy bizony ez a nap melege és a hangok, mind egy program része. Ahol én csak egy fejlődő vagyok, semmi több. Na, akkor irány az erdő, vissza a gyökerekhez. Lábam épp fordítom, mikor egy üzenet ikon kezd el villogni a képernyő nagyjából közepén és a hanghatástól, még a lábam is legyökerezett.
Érdeklődve nyitom meg a levelet, és első olvasásra el se hiszem, amit látok. Egy meghívó, egy álarcos bálra. Több sem kell nekem, hisz odakint is pont ilyen eseményekért éltem, és persze tanultam meg a latin táncok számos fajtáját. Ez egy nekem való hely, húztam önelégült mosolyra szám. De miért pont én villant át agyamon akadékoskodó gondolatom. Bár ott van a szövegben, hogy világraszóló, akkor biztos minden játékos kapott, vakartam meg hajam egy pillanatra és butaságomon tűnődve néztem körbe, volt-e szemtanúja hülyeségemnek, ami kiíródott arcomra. Pár njk, azok nem zavartak, ketten nevettek is, bár úgy tűnik teljesen máson. Találtak valami furcsaságot, de most ez nem igazán érintett meg. Jobban foglalkoztatott a negyedik szint és persze onnan, ez a bizonyos kastély.
.. ahogy átléptem, a kezdetek városának portálját, hamarosan meg is jelentem a negyedik szint hasonló kapujában. A látvány nagyon sokat változott, pont olyan, mintha otthon a kikötőben lennék, csak kevesebb ember és a város méretei is sokkal szolidabbak. Amerre szemem ellát víz. Kissé balra fordulva, nem messze meg is pillantom a helyszínt. Bár gyalog útban biztos lehet vagy két óra, de ez engem sosem zavart. Blankensild gróf, ki is lehet ez az ember, és miért választott engem és sok mást. Újra körbenéztem, sehol egy játékos. Nem baj, holnap estig van időm beszerezni egy ruhát, álarcot és némi információt.
Nap felkeltével kikászálódom a fogadóból, és szokásomhoz híven a kakast is én keltettem. Sehol senki az utcán, az árusok is később pakolnak ki szóval várnom kell. Várakozásom végül is katasztrófába torkollott, ugyanis mit lehet tenni egy tengerparton, már késő délután volt amikor feleszméltem, hogy a reggeli pancsikálásból órákig tartó szórakozás lett. Izibe kivágódtam a temérdek víz fogságából, felöltöztem.. venni kell majd máskorra fürdő alkalmatosságot is, mások előtt nem hinném, hogy menne ennyire szabadon. De ez a jövő zenéje, most báli ruhát kell találjak. Kinéztem, egy széles utcán az első árust, ami valószínűleg ruha portékákat árul, sajnos nem, kovácsoláshoz, szerszámokat árult, tőle viszont kaptam némi információt a gróffal kapcsolatban, szóval most már tudom igazán tehetős ember és még meg is mondta ennek a fantasztikus üzletnek, a nevét és helyét. És most itt állok előtte. Beléptem a boltba, egy fiatal njk hölgy fogadott udvariasan. Köszöntöttem napszaknak megfelelően, és rá is tértem a kérdésemre. Segítő kész volt és a szája is megeredt, ő is a világra szóló bálról regélt. De csupa olyat, amit üzenet tartalmazott, sok-sok körítéssel, és hogy ez milyen jól állna nekem. Kiválasztott egy lila zakót virágmintás gomboló résszel, hozzá egy fekete öltöny nadrágot, szürke mellényt és egy fekete inget, nyakamhoz betűzött egy fehér sálat, hogy ellensúlyozza a sok sötét színt. Bólintottam és rámosolyogtam, ez igen tetszik és jó az ízlése. Épp szólásra nyitnám a szám, de erre sem volt szükség, már készítette is elébem a maszkot. Egy aranyszínű maszkot, bonyolult domborművel, ami inkább egy futórózsa szárához hasonlatos. Szemeim és szám látszódott ki a maszk alól, valamint arcom többi vonása. Tipikus báli maszk. És hamarosan itt is az idő, meg köszöntem a ruhát és a maszkot, fizetés után távoztam és sétálva értem el a kastély külső kapuját. Egyedül voltam ott, de a fények úgy pislákoltak odabent mintha már vagy ezren táncolnának. Lehet csak rosszul következtettem.

by **Koshitsu Esutel** Szer. Júl. 03 2013, 14:01

// Elnézést, csak elkapott az ihlet. //

* Elmerengtem. Nem szabadott volna. Akkor mindig pórul járok. Megint az Astrum hajó, és az azon töltött borzalmas órák... napok jutottak eszembe. Arra gondoltam, hogy akkor is tudtam már, hogy az egész csak egy nagyon rossz tréfa... de akkor szívet szaggató volt. Egy hétig menekülni egy általam darabokra szaggatott lánytól, aki ha dalra fakadt, biztosan holtan esett össze valaki a közelben. Már régen eldöntöttem, hogy ezen események miatt soha többet nem hullajtok könnyeket. Meg kell acéloznom magam. És igen, hálás voltam Kayabának a rendszerhibáért. Vagy bárki is tette: Arigato! Megtudhattam biztosra, hogy a családom él, s jól vannak. Bár azt is megtudtam, hogy valóban meghaltak azok, akik ebben a világban meghaltak. Megint leuralt a letargia... nem tudtam szorongató markából menekülni. Úgy éreztem, semminek semmi értelme. Kayaba nem fogja hagyni, hogy kijussunk. *
~ Hogy is volt megírva? "Igen nagy hiábavalóság!, igen nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság! Mi haszna van az embernek minden fáradozásából, ha fáradozik a nap alatt?" ~
* Sírni akartam, de nem hagyhattam. Nem szabadott! Napok óta nem tettem mást, csak feküdtem az ágyamban, s olvasgattam. Már mobokat sem mentem gyakolni. Nem akartam gondolni semmire sem. El akartam feledni, hogy itt vagyok, el akartam feledni minden nyomorúságomat. Csak egy valamiért voltam hálás. Hogy megmaradt még az ép eszem. Ha volt, aki látott borzalmakat... az én voltam. Nem mondom, hogy más nem láthatott gonosz dolgokat. De amiket én láttam, főleg csak azon az egy küldetésen, az elég volt egy életre. Már rég elfeledtem azt, miért jutott újra eszembe? Merengésem közepén kaptam egy üzenetet. Úgy megijesztett a hang, hogy hirtelen hatalmasat dobbant a szívem, s utána is nagyon fájt percekig. Megnyitottam a levelem, az üzenet meglepett. *
~ Ch... mi ez a marhaság?! ~
* Na persze, én és a buli. Olyan távol állunk egymástól, mint ég és föld. Félredobtam az üzenetet, s hanyatt feküdtem az ágyamban. Siratni akartam magam. Bele akartam merülni az önmarcangolásba, a gyászba és a depresszióba. De ekkor az előző szövegnek további részei jutottak eszembe. *
~ "Azért edd csak örömmel kenyered, és idd jókedvvel borodat, mert mindig az volt Isten akarata, hogy ezt tedd! ... Tedd meg mindazt, ami a kezed ügyébe esik, és amihez erőd van, mert nem lesz cselekvés, gondolkozás, ismeret és bölcsesség a holtak hazájában, ahová menned kell! " ~
* Hirtelen felültem, s az ágyamba kezdtem ököllel vági a kezem.*
- Francba! Francba! Francba!
* Lihegtem. Hirtelen kiugrottam az ágyból, felöltöztem, s kiviharzottam a szobámból. Lerohantam az emeleten, s elhagytam az épületet. Ha elhaladtam valaki mellett, s ha szólt is, én nem álltam meg, csak rohantam és rohantam. De hamar elfáradtam. Kint sem tudtam soha sokat futni, itt sem raktam sokat a kitartásomra. Már csak sétáltam, de nem álltam meg. Felmentem a negyedik szintre, s körbenéztem. Gyönyörű volt a látvány. Óceán. Olyan magányos volt itt a táj, mint én. Sétáltam egy keveset, végül megláttam a távolban a kastélyt. Ott, ahol épp álltam, leültem törökülésben, s hol a kastélyt, hogy az óceánt néztem. Talán egy óra is eltelhetett így. Élveztem. *
~ Tánc? Én nem is tudok táncolni. Nem is szerettem soha... ~
* Ugyanakkor mindig voltak ábrándos kis álmaim, hogy egy álarcos bálon részt veszek, festői látvány, hangulatos zene, különleges illatok, csinos ruhák, jóképű férfiak... és sorolhatnám. Ez egy álomvilág, amiben most vagyok. Lehet, hogy a valóság is, mert tényleg meghalok, ha meghalok. De itt megtehetek olyan dolgokat, amiket otthon nem tehetnék. Amúgy is táncoltam már egyszer. Peterrel. Tényleg, Lottival azóta csak az Astrumon találkoztam, de a végén már nem láttam. Talán ő is meghalt. Fújtam egy nagyot, majd felálltam.*
~ Úgy is meg fogok halni. Cselekednem kell! ~
* Gondoltam rá, hogy talán csapda lesz. Nem érdekelt. Sok csapdát túl éltem már. S talán... jobb is, ha ezt nem élem túl... Nagy nehezen, rengeteg válogatás után beszereztem ruhát és maszkot is. Másnap már-már gyermeki izgalommal vártam az estét. *
~ Bolond vagy! ~
* Mondtam magamnak mosolyogva. Majd elindultam a megfelelő helyre, hogy időben oda is érkezzek. Mikor a kapuhoz értem, ott állt valaki. Meglepően csinos férfi volt elegáns ruhában. Én nem szeretem a csicsákat, így nekem egy közepesen széles pántú nem túl kivágott hosszú szoknyájú zöld ruha volt rajtam. Nem voltak rajta se csipkék se masnik. Karcsúsított volt, de nem tapadós, hogy szabadon tudjak menni benne. Hajam most ki volt bontva, s enyhén göndörítve volt. A zöld-arany pillangós maszkom már az arcomon volt, mert mikor közeledtem a férfihoz hátulról, láttam, hogy őrajta is ott van. Enyhén aranyozott tűsarkút hordtam, aminek orra csak néha-néha látszott, ahogy léptem. Nyakamban volt céhem ékszere, s egy aranygyűrűt, és vékony aranyláncot is hordtam. Azon lógott a medál. Szemem kifestve zöldes fekete ceruzával, szemhéjam enyhe aranycsillámmal. Ajkaim gyengéd vörössel. Nem szeretem az erős színeket. Ránéztem a férfira, elmosolyodtam, s enyhe pukedlizéssel köszöntöttem.*
- Üdv, úgy tűnik, te is ide tartasz.
* Majd az ajtóra néztem, hogy ne kelljen sokáig őrajta időztetnem tekintetemet. Tűsarkú... kint sosem hordtam tűsarkút. De itt, ahol akrobatikám a kettes szinten van, könnyedén megengedhettem magamnak. Nem fogok elesni, ebben már biztos voltam. *

by **Rosalia** Szomb. Júl. 06 2013, 23:33

A kastélyba lépve a külcsínyt és a zenét illetőleg is hamisíthatatlan viktoriánus hangulat uralkodik. Igencsak esztétikusan van feldíszítve a hatalmas tánctér, melyből egy külön helyiség nyílik, ahol étkezésre van lehetőség. Nem túl hivalkodó, de mondhatjuk úgy is, hogy kellően sznob. A kaput átlépve virágszirmokkal hintett kavicsos út vezet a bejáratig a gondozott sövénykerten keresztül, ahol is minden egyes vendéget személyesen köszönt a házigazda és felesége. Rokonszenves pár benyomását keltik, beszédük kimért, mégsem rideg, stílusuk egyszerűen magával ragadó. Bár a maszkot jelenleg nem viselik, kezükben tartják azt, a továbbiakban is könnyen felismerhetitek majd őket a mellük fölé tűzött családi címert ábrázoló brossról, hiszen ez a címer a kastély majd minden szegletében megtalálható valamilyen tárgyon vagy épületdíszen.

Amikor 8 órát üt az óra, Blankensild gróf és kedvese a tánctérre lép, mely jelzésértékű a zenekar számára, s egymáshoz simulva, tökéletes tartással egy klasszikus walzerbe fognak.

Kezdődjék a bál!

by **Hayashi Yuichi** Vas. Júl. 07 2013, 18:23

Nem telt bele pár percbe és máris mellém lépett egy hölgy. Kissé megnyugodtam az indikátora és az életerőcsíkja láttán, ő is egy játékos, meleg mosollyal üdvözöltem köszöntését és a következő szavakkal.
- Szép estét, - azzal a japán szokásokhoz híven tiszteletteljesen meghajoltam előtte csak egy egyszerű testből induló gesztussal, arcomon mosollyal - igen, és alig várom mi lesz bentebb - jegyeztem meg a halkan kiszűrődő zenére utalva. De most itt állunk a kapu előtt, ami már elkezdett kinyílni. Az a pár pillantás, míg láthattam, igen határozottan szolid teremtés, azonban terjedelmes hajzuhataga előtt ő is álarcot hord már, egy zöld-arany színezésű pillangó formájú maszkot. Ajkán alig látható gyenge árnyalatú rúzs, és talán egyetlen ékszer, ami nyakában lóg. Aranyos.. na nem kászálódsz el tovább gondolataim. A kapu kinyílt előttünk. Karom kinyújtottam egy pillanatra, de vissza is rántottam, nem együtt érkeztünk ide, csak a kapu előtt találkoztunk, nem ronthatok csak úgy rá, gátások azért vannak, hogy a külső világban maszk mögé bújjak, de itt nem kell. Aha persze, akkor miért van rajtam maszk.. Ha már gondolatim képesek összeveszni, egye fene. Kinyújtottam újra a karom, és felé néztem egy pillanatra, ha fogadta úgy sétáltunk be, ha nem újra visszahúztam az egyértelmű szándékom és besétáltunk a boltíves kapu alatt. Tehetős család kastélya, egy torony épülettel a közepén. A főbejáratig, ahol két személy áll és előttünk haladó párost fogadja épp azon úton, virágszirmokkal tarkított kavicsos út vezet. Két szélen szabályosra nyírt elegáns bokrok. Odakint még talán álmodni sem mernék ilyenről, de úgy érzem, idebent könnyedén megszerezhetem, vagy építhetek hasonlót. Hisz ez a világ korlátlan. Ránézek a zöld ruhás lányra, tényleg, de bunkó vagyok még be sem mutatkoztam.
- Ne haragudj a zavarásért, gondolom rád is hatással van a hely varázsa, viszont illene bemutatkoznom - a nyelvemre szökkent vidám mondatom, "Hali! Hayashi Yuichi vagyok, örvendek", de ez most nem volna rendjén - szólíts Aranymaszkosnak - hallgattam el pillanatra, hirtelen ötlet elhagyta szám takarásában levő ostobaságom, és már azonnal átkoztam is magam, ilyen marhaságra nem, hogy elugrik mellőlem, de még jószerével elküld őrültnek, vagy csak könnyedén kinevet. És legalább lesz valaki, aki biztosan kerülni fog egész este. A maszk alatt vörösödő arcom elkaptam, és inkább egyenesen előre néztem, azért a világot nem zártam ki teljesen, füleltem reakciójára. Baka..baka..baka.. közben a kavicsos útra tereltem figyelmem, ezek után már csak az kell, hogy felbukjak. Kissé oldalra sandítottam, és a lány ruhája alól egy arany szín cipő orr libbent elő sétálása közben. Mozgásából ítélve, bizony nem egyenes talpú az a cipő. Kavicson hogyan képes mégis ilyen kecsesen sétálni. Szememmel visszatekintettem magam elé, fejem továbbra sem moccant el, majd újra magam elé néztem közel már a bejárat. Oké teljesen sikerült leküzdenem, elvörösödő arcom, immáron újra fehér voltam és mosolyom is visszatért. Hamarosan el is értük, a bejáratot és a házigazda és felesége köszöntött minket.
- Mily csodás emberek, szemem repes, a bál nyolc órakor kezdődik, ne mulasszák el galambocskáim! - a gróf szavaira kisébb összébb húztam a szemöldököm, hisz igaz hogy együtt érkeztünk, de nem vagyunk gerlepár. Ránéztem a lány szép arcára, nem is csodálom, hogy úgy néztek minket, mintha együtt lennénk. De ez egy álarcos bál lesz, mindenképp felfoglak kérni táncolni, ettől nem tántoríthat el semmi gondoltam miközben néztem a lány felé.
- Igen drágám, - majd felénk suttogva - egyetek, igyatok gerlécskéim. Fáradjatok beljebb - mondta kedves mosollyal a grófné. Már meg sem leptek a szavai, ha nem rendezett jelenetet a lány azzal beléptünk az ajtón, ha pedig mégis nem tetszését adta a grófné felé figyelmesen követtem szavait, és beleegyeztem, hogy bizony külön megyünk be ezen a bizonyos ajtón. Figyelemre méltó mennyire feldíszítették a helyet, mindenhol látható a címer, jé tényleg az a jelvény ami ott volt rajtuk, mindkettőn. Maszkjuk sem volt ám hétköznapi, de szavaik, hisz még a kapuban pillantottak meg először a csinos szőke hajú lányt. Körbenéztem az előtérben, ahol egy duplaszárnyú ajtó mögött elképesztő tér terült el, minden oldalfal tele asztalokkal és székekkel, míg középen a tánctér. Jelen pillanatban üres. Itt is lehetne az alkalom, hisz a zene már szól, de erőt vettem magamon. Sokan vannak jelen, viszont nem látok így első körben indikátorost, tehát játékost. Mi lennénk az elsők a pillangó maszkos lánnyal? Csodálkozom el a tényen. Biztos csak nem j a megfigyelőkém, nevettem el magam, de ebből csak egy szélesebb mosoly jutott maszkom alá. Meg is indultam az egyik svédasztal felé, viszont ez nem is pont svédasztal, itt sokkalta több finomság látható, és az hogy egy teríték mellé hét darab villát szolgáltak fel, egyértelműen a hely gazdagságáról ad tanúbizonyságot. Na ezt egyétek meg hamburgerevők gondoltam gonoszan. Annyival másabb volt ez mint amire számítottam. Szívem zakatolt, legalábbis az érzés maximálisan átjárt, itt szabad lehetek, örültem, a felfedezésnek. Jött egy pincér és illedelmesen felkínálta tálcája tartalmát.
- Uram, ha óhajt fogyasztani különösképp ajánlanám az újburgonyás ráksalátát, vagy ha inkább a húskedvelők közé tartozik, akkor itt egy újragondolt recept alapján elkészített, rostélyos falatka ördögmártással és csipetnyi oregánóval. – több sem kellett.
- Köszönöm, mister.. Oswald, meg is kóstolnám az utóbbi finomságot, de lehet később azt a ráksalátás dolgot is – meglepett mennyire nem sikerült megjegyeznem, amit mondott, hisz alig volt egy pár pillanattal ezelőtt, általában azért kell egy öt perc, hogy elfelejtsem. Biztosan a nem érdekes információk közé tárolódott, ott lehet a baj. Hoppá, de merre lett a zöldruhás lány, körbenéztem, első pillanatra nem láttam meg, de itt volt tőlem nem messzebb, böngészett az ételek között vagy beszélgetett, ezt nem igazán tudtam kivenni, folyton járkáltak. Így el telt egy kis időbe míg újra felleltem társaságát.
- Hölgyem, mit szól a bálhoz, a felhozatalhoz, és úgy összképében a mulatsághoz? – kérdeztem, határozottan, mielőtt egy mandula formájú és ízű talán mandulát fogyasztottam el. Igazán nem tudnám mivolt az, meg hogyan került a kezembe, de ez csak mellékkérdés. Mosolyom egy ilyen apróság nem törhettem meg, talán szemem fókuszát, amit most kissé lejjebb helyeztem, a nyaklánc mivoltát kutatva. Majd újra a lány szemébe néztem, és érdeklődve vártam, hogy egy kedélyes beszélgetésbe elegyedhetek-e az újdonsült állarcos személyében. Céhem címere az életerő csíkom fölött feltűnhetett számára, de eddig szavát még nem hallottam, hogy érdekelné-e vagy sem.
Újabb témákat hoztam fel amennyiben, nem zavartam meg felfedezésvágyában, és többnyire szemérmet megszegve, a maszkjáról, a nyakláncról a cipőjéről firtattam. Hogy miért is? Hisz jómagam ilyet sose fogok hordani, és egy látáspontot szeretnék, hogy bizony az ellenkező nem, mégis miktől szenved, vagy minek örül nap, mint nap. Mert az öröm az fontos mindenki ember fia életébe. Egyházi neveltetésem becsempészték életembe, és azáltal hogy nem erőltettek rám semmit, így sokkal szabadabban és nyitottabban voltam képes hozzáállni ezen dolgokhoz, de ugyan mégis hol jár az eszem hisz a szája már mozog és bizony beszél is, nem akárkihez, hozzám, figyeljek!
Azonban hamarosan megkellett szakítanunk felfedezésünk avagy csevejünk, hiszen a parketta már nem üres és bizony a gróf és a grófné, maszkjukkal és egymással karöltve, szinte testük között légüres térben egymáshoz simulva keringőbe kezdtek.

by **Koshitsu Esutel** Vas. Júl. 07 2013, 20:04

*Kedvesen, az illendő tiszteletet megadva köszöntött az ifjú álarcos, így én is mosolyogva meghajoltam enyhén, de korán sem olyan mélyen, mint az előttem álló. Hallottam a zenét, ami csábító volt, a vérem kezdett pezsegni az izgatottságtól. Reméltem, valami jó dolog fog velem történni. Nem, nem romantikus ábrándokról van itt szó, arról már régen lemondtam, legalábbis félre tettem egy hosszas időre. Ekkor megnyílt a kapu, a maszkos kicsit bizonytalanul, de felém tartotta karját. Nem reagáltam azonnal.*
~ Esu, ez természetes! Hogy nézne ki, ha csak külön besétálnátok?! ~
Elmosolyodtam, s elfogadtam a karját, így mentünk beljebb. Szép volt minden, örültem, hogy a kavicsos út egyáltalán nem zavart bele a mozgásomba. Valahogy királynőnek tartottam magam. Ciki, mi? Ekkor megszólalt az ifjú. Bemutatkozott. Én felvontam egy pillanatra a szemöldököm a "név" hallatán, de mintha egy kihívást fogadnék el, úgy mosolyodtam el. Majd megszólaltam.*
- Örvendek a szerencsének! Engem nyugodtan szólíthatsz Aranymaszkos hölgynek.
* Egy idő után megérkeztünk a fogadó bizottsághoz. Nem voltak játékosok, így egy cseppet sem érdekelt, hogy illő-e maszkkal az arcomon velük beszélni, vagy sem. De előérzeteim, óvatosságom miatt úgy döntöttem, amíg lehet, nem bosszantanék fel egy NJK-t sem. Így rájuk mosolyogtam. *
-Köszönünk mindent!
* Azonban ahogy elfordítottam tőlük a fejem, mosolyom eltűnt arcomról, s teljes komolysággal tekintettem a jövőbe. Zavarba ejtett, hogy már egy párnak tartottak minket, de most egy gépnek magyarázzak? Csak felesleges szócséplés lenne, és csak a hangulat válna feszesebbé emiatt. Mikor betértünk az épületbe, szét váltak útjaink. Lenyűgöző volt a látvány, de első dolgom volt felmérni a terepet. Illedelmesen rámosolyogtam bárkire, aki rám tekintett, vagy megszólított. De amint elment az illető, arcom ismét komollyá vált. Nem tetszett nekem ez az egész. Lehunytam egy pillanatra a szemeimet.*
~ Soha nem fogom biztonságban érezni magamat? ~
* Mérhetetlenül bosszantott, hogy nem volt kettőnkön kívül más JK itt. Bármivel, ha megkínáltak, szelíden, mosolyogva elutasítottam. Sétálgattam tovább, hogy minél többet tudjak meg az épületről, és az itt jelenlevőkről. Lassan feszültséget éreztem magamban, egyedül voltam ép elméjű itt, kellett nekem valaki, aki olyan, mint én. Tekintetemmel kémlelni kezdtem a helyet, hátha megtalálom az Aranyálarcost. Végül hozzám lépett. Először mosolyogtam a kérdésein, de aztán elkomolyodtam, s egy pillanat alatt körbenéztem. Közelebb léptem csak azért, hogy a halkabb hangomat is meghallja. *
- Minden szép... de nem tartod furcsának, hogy csak mi vagyunk itt JK-k? Bocsánat, nem akarom elrontani a kedved, nem kell foglalkoznod ezzel a kijelentésemmel, ha nem akarsz.
* Mosolyogtam elnézést kérőn, de meglátva az aprócska ételt a kezében, újra elkomolyodtam. De nem szóltam, zavartan elfordultam, s valami érdekeset kerestem egy asztalon. "Szerencsére" újabb akció kerekedett, a minket fogadó pár táncba kezdtek. Összevontam a szemöldököm, úgy néztem őket, majd figyeltem a többiek viselkedését.*
~ Minden olyan szagos, kedves és nemes. Kezd felfordulni a gyomrom. ~
* Rápillantottam az előttem álló ifjúra. *
~ Az egyetlen JK. Talán az ő terve volt? Vagy őt is meghívták? Miért csak mi ketten vagyunk itt? Miért? Miért? ~
* Bizalmatlan tekintetem cikázott jobbra-balra, testtartásom feszültté vált. Egy fiatal pár elénk állt, ránk mosolyogtak, üdvözöltek. Kinyilvánították örömüket, hogy itt vagyunk. Elővéve lehengerlő mosolyom megköszöntem kedvességüket, de azonnal el is tettem, ahogy arrébb sétáltak. Talán képmutatónak tűnhettem embertársam szemében. Az voltam. Képmutató. Viszont a hideg futkosott a hátamon. *

by **Rosalia** Vas. Júl. 07 2013, 21:26

A félreértések elkerülése végett: rajtatok kívül más zöld indikátoros JK-k is vannak a tánctéren és az étkezőben, hozzátok hasonlóan ők is próbálnak elvegyülni az NJK személyzet között. A gróf és neje valóban NJK-k, a bál pedig eventként jelenik meg a menütökben. Van időtök még bőven a beszélgetésre, de ha magatoktól nem akartok táncba fogni, akkor húsz perc után a grófné maga kezdi el buzdítani a vendégeket a táncra és a fogyasztásra. Stílusa nem tolakodó, de ki tudna ellent mondani a tüneményes mosolyának?

Továbbra is nyugodtan mozgassátok, beszéltessétek a körülöttetek lévőket (kivéve a grófot és feleségét). Nem rohanunk, nyugodtan kibontakozhat a játék köztetek, most még ti irányítjátok a szálakat és én is a ti tempótokhoz igazodok. Smile

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Júl. 08 2013, 13:14

Mióta beléptünk az ajtókon, igen ezt én is éreztem, az hogy egyedül vagyunk indikátorosak az felettébb zavart engem is. Bállal könnyedén elcsábítanak, de az Aranymaszkoslány barna szemei, valami furcsa belső fényt sugallnak. Szenved. Lehet, most még inkább elrontom, kezdő ismeretségünk.
- Nekem sem tetszik valami, gyere megmutatom - fogtam halkabbra hadaró szavaim. Azzal elindultam és hátranéztem velem tart-e. Igazán két asztallal arrébb jöttünk csak ahol kevesebben ülnek az njk karakterek, és remélem nem olyan jó a hallásuk. A tőlem balra eső szék támláját kihúztam. Amint leült vagy nem akart mozdulni előző helyünkről belefogtam.
- Ezt furcsállom én is, hogy csak ketten vagyunk játékosok itt, azért még szívesen felnéznék az emeletre, ott még nem voltam, te esetleg? - szavaim suttogva hagyták el a szám, amint arca mellé bújtattam arcom és igyekeztem csak a fülébe ejteni szavaim. Így legalább ha kívülről néznek minket, olyan mintha épp ostromolnám a szépségét és illatát illető szavakkal. Vagy csak kedves mosolyára bókolnék. - Szerintem menjünk fel és ha benne vagy egy kis színjátékban, átkarolom a derekad. Amennyiben nem bánod. A grófné nagyon kacsingat felém és a pincérek is egyre szélesebb mosollyal bámulnak minket. Szám akaratlanul is egy széles mosolyra, míg szemem boldog kacsintásra rándultak.
- És még valami, bármi is nyomja lelked, látszik a szemedben.. sok a gonosz ember, akik erre lecsapnának - azzal még egy röpke pillanatig elidőztem arccal a válla fölött majd elhagytam a közelséget és újra a maszk mögötti szempárt firtattam sokkal óvatosabban. - Pedig csodás teremtés lehetsz - suttogtam épp csak magam elé, ha ő is megtanulta a szájról olvasást, vagy legalább a a hallása erősebb az enyémnél, biztosan hallhatta a formázatlan gyors szavakat.
Azzal egy mozdulattal, mögüle csentem egy falatot az asztalról bár ezt már nem tudtam megenni, a szám előtt nem sokkal megállt. A lány szavai teljesen átjártak, és bármennyire is szeretném azt érezni, hogy nem rontotta el a kedvem, de talán mégis csak egy kicsit. Sokkal bizalmatlanabb lettem, az elmúlt pár másodperc alatt. Mégis miért van rám ilyen hatással.. ránézek, újra miközben visszateszem az étket. Ha állva voltunk azzal egy mozdulattal befordultam mellé a széket kicsit jobban meglöktem és az asztal megrázkódott. Ha ülve voltunk felállás közben ügyetlenkedtem és rázkódott meg az asztal. Ügyetlenségem folyamán láncreakcióként csörömpöltek a poharak és tányérok az asztalon, pár gőgös és pompás ruhában festő úriember, még felém is horkantott, hogy biza mint képzelek én, meg slendrián vagyok. Egy röpke elnézést kértem tőlük és újfent a lány felé fordultam. Ha elfogadta ötletem, és belement némi játékba, akkor átkaroltam a derekát és megindultunk az emelet irányában. Ha nem fogadta el újra karom nyújtottam felé, hiszen egy "gyöngye", "védtelen" lányt mégsem hagyhatok páratlan. Meg amúgy sem futottunk bele másokba.
Ekkor azonban a bejárat felől az egyik oszlop mögül kidőlt egy ember, indikátor volt a feje fölött! Egy pincér odasietett hozzá, és én is ahogy elengedtem a lányt.
- Uram mi történt itt? - kérdeztem a pincért, az pedig csak annyit válaszolt túl sokat ivott, az oszlopot használta ágyának. Szavai szinte pengeként hatottak, de ezzel, a kétely burkát vágta át. Tehát van itt még egy játékos legalább. Néztem a lány felé, de hűlt helye volt már csak, hangját viszont sokkal közelebbről halottam szinte mellőlem. Ő is idesietett vajon? Még mielőtt körbenéztem volna felidéztem minden apróságot róla amit eddig megtudtam. Egy keringő hatására biztosan szíve is kinyílik. És azzal tekintete is kevésbé lesz komor. Hisz a tánc vidít. Bár amit a grófék csinálnak a táncparketten azt már cenzúráznám, derültem a lehető legjobb kedvre, elkalandozó gondolataim hatására.

by **Koshitsu Esutel** Hétf. Júl. 15 2013, 18:31

*Az aranymaszkos óvatos figyelmessége számomra már-már zavaró volt. Követtem, míg arra kért, de mikor a fülembe súgott, kicsit zavarba jöttem, de hagytam. Közben körbepillantottam, s láttam, hogy sokan bennünket néznek. Mikor derekam átkarolásának ötletével állt elő, én is a fülébe súgtam.*
- Maradjunk abban, hogy beléd karolok.
* Extra intim viszonyba kerülni még játékból sem volt kedvem senki fiával, de még lányával sem. Furcsa volt a srác, kicsit úgy éreztem, mintha bűvkörömbe zártam volna, pedig nem is tudtam arról, hogy van ilyenem. Legszívesebben kijózanítottam volna valamivel, mondjuk egy kis pofonnal, de a gondolatra szomorúan elmosolyodtam. Nem szolgált rá, szegény pára, hogy én ütlegeljem. Nem hiszem, hogy tudnám bántani. Csak a gondolataim vadabbak a tetteimnél. Kinek nem?! *
- Gonosz emberek? Ki itt a gonosz?
* Elmosolyodtam, pedig korán sem akartam párbajra hívni, de beszédem mindig is gyorsabb volt az eszemnél. Mögülem édességet csent, de láttam arcát elkomorulni, s mintha gondolataiba révedt volna. Visszatette az ételt. Kicsit felvontam a szemöldököm.*
~ Csak nem bizonytalanítottam el? ~
* Már bántam ostoba beszédemet, hisz egy kedves eseményként lett meghirdetve ez a bál, s a lehető legkorábban érkeztünk, talán azért vagyunk olyan kevesen JK-k itt. Mivel korábban hellyel kínált, én elfogadtam, így ültünk, de mikor fel akart állni, cseppet sem kínos módon magunkra vonta a figyelmet a csörtetésével. Én szélesen elvigyorodtam, s a többiekre pillantottam, s bocsánatkérőn biccentettem feléjük. De én magam is felálltam, mit ücsörögjek?! Ekkor egymásba karoltunk, s elvonultunk volna, de ekkor megint történt valami. Az Aranyálarcos eltűnt mellőlem, viszont én is ott voltam hamar az eldőlt JK közelében. Megérintettem beszélgetőpartnerem vállát, a bejárat felé mutattam. *
- Farkaskiáltás volt. Látod, most érkeznek.
* Ekkor érkezett be egy nagyobb létszámú JK csoport, akik ugyancsak meg voltak hívva a bálra. Elmosolyodtam, s úgy éreztem, kő esett le a szívemről. Megkönnyebbült mosollyal fordultam a férfihoz.*
- Elrontottam a kedved a csacsogásommal. Kérlek felejtsd el, s érezd jól magad! * Majd egy enyhe biccentés után sietve otthagytam őt. Felkavart bizalmatlanságom, felkavart, hogy már sehol sem érzem magam biztonságban, s nem is hagyom másnak sem, hogy jól érezze magát. Nem vagyok jó társaság. A fenébe is az egésszel! Kivételesen lemondtam elvemről, s elfogadtam egy tálcáról egy koktélt, s egy sarokban megbújva a tömeget és a táncot nézve szívószálból szürcsölgettem a különleges gyümölcsös és alkoholos italomat. Nem terveztem azonnal felhajtani, ráadásul tapasztalatból tudom, hogy ennem kell az alkohol mellé, így kerestem magamnak egy egyszerű pogácsát, s azt lenyeltem, de többet nem, s tovább szürcsöltem italomat. Legszívesebben eltűntem volna a szégyen miatt. Sóhajtottam egy nagyot, lehunytam szemeim, s ki tudja miért, újra az Astrum jutott eszembe, s a halálhörgéseket hallottam, akik a mérgezett étel miatt sikoltoztak, s pixeleződtek el véglegesen. *

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Júl. 15 2013, 21:22

// Bocs, Rosalia, még mi jövünk, míg táncra perdülünk Smile

//

Már az, hogy közelségem alatt türtőztette magát, ez sokat jelentett. Igazán nem tudom, hogy a pillangó maszk mögötti tekintet, vagy az, hogy egyszerre érkeztünk a kapuba. De még is olyan megrendezettnek tűnt minden. Szavaim, míg elhagyták a szám, lehetőségem volt megnézni az egybegyűlteket, akik épp az asztalnál ülve falatoztak. Egytől egyik njk voltak és maszkot viseltek. Ki milyet, példának jeléül egy oroszlán maszkos öregnek tűnő bácsika kicsit felhajtotta, meg tudja enni a falatot. Ezért rossz a teljes maszkos álarc. Ahogy kissé eltávolodtam tőle, nem csodálkoztam, hogy nem engedi, a közelséget. Sőt egyenesen örültem neki, hogy nem könnyűvérű. És ezt meg akartam tudakolni. Azzal kérésének eleget téve karom nyújtottam, belém karolt. Sokáig nem jutottunk ugyanis megtaláltuk az első illetve utána egy egész csapatjátékost. Az indikátor erdő magához vonzotta tekintetem, fejem és kíváncsiságom.
Az aranymaszkos hölgy szavai megmosolyogtattak. Ezt a kifejezést még sosem hallottam, pedig pontosan tudtam mire gondol vele. Mosolyogva rám nézett, és elküldött a búsba és már itt sem volt. Ha lett volna ideje leesni az államnak megtette volna, de befagyásom miatt talán az is megállt. Egy kósza hajtincs belelógott látóterembe, ahogy egy kissé lejjebb fordítottam fejem. Ezt most miért kaptam, néztem a lány hűlt helyére és kerestem volna tekintettel, de már nem láttam sehol. Zöld ruha, arany cipő és zöld-arany pillangós maszk. Az aranymaszkos hölgy. Most ne hagyj cserben memóriám, azzal neki indultam az emeletnek. Hamar fel is értem, kíváncsiság mégis csak felhozott.
A látvány magáért beszélt, egy JK társaság italozott itt fent pár njk hölgy társaságában. Ez olyan tipikus megérzés volt. Viszont nem volt itt. De hogy, miért keresem őt azt nem tudom megmagyarázni. Kimentem a fehér márvány korlátig és ráláttam a tánctérre. Innen nem csak a kilátás lenne jó a sok kivágott dekoltázsú hölgyre, de még a lakomára és mindenre rá lehet látni. Viszont, akit keresek tekintettel továbbra sem látom. Azonban ahogy fordultam volna el a korláttól, egy a bal szélen lévő sarokban megpillantottam őt.
- Megtaláltalak Aranymaszkos hölgy. - suttogtam magam elé. Mire megfordultam egy JK férfi állt velem szemben, túlontúl közel került, mivel magasabb is volt nálam így sikeresen megfejeltem az állát.
- Ne haragudjon, nem tudtam, hogy ez a maga helye - tudtam, hogy nem fáj neki, és tudtam pontosan, miért állna itt legszívesebben. Az ő dolga nem szólok bele. Ahogy elléptem és kissé odébb kerültem ő már félig áthajolva a korláton, bizonyára szemét legeltette. Egy fejrázáson túl nem jutottam. Ez a világ valahogy aberráltabb, mint gondoltam, jött a váratlan következtetés.
Megálljt parancsoltam lábamnak, tudom hova akarok menni, és mit akarok tenni. azonban ez kétirányú szóval.. Kikell derítenem hogy, festek, ugyanis egyre több haj lóg az arcomba. És bizony első a megjelenés, második a modor, harmadik a gesztusok. Egy pincér épp előttem akart elfordulni, hogy elvigye valahová a tükröződős tálcáját, rajta összesen egy falatka élelem volt. Megkocogtattam a vállát és illedelmesen felkínálta.
Elvettem a falatot, azonban amikor neki indult, hogy elmenjen egy újabb tálcáért némán jeleztem neki, hogy kell a tálca. Egy pillanatra szája szegélyére gőg ült ki, de átadta. Azzal jobb kezemmel tisztelegtem a nemes gesztusért, és belenéztem a tükörképbe. Bizony igen, ráztam kettőt.. hármat... négyet is a hajamon míg, úgy állt ahogy. Rámosolyogtam a tükörképre, az ahogy visszamosolygott, kirázott tőle a hideg. Ennyire azért nem vagyok hiú és a tálcát letettem a legközelebbi asztalra. Az oszlop takarásából kiérve, egy rendkívül szép lámpa alatt haladtam el a tánctér mellett. Balról közelítettem meg a hátsó asztalokat. Ott ült az egyik széken, pontosan tudom melyiken. Jobbról a harmadikon balról a tizenkettediken. Három a tizenkettediken, innentől ez a szám kombináció sosem vész el. Mosolyodtam el. Határozott lépteim egyre erősödő szívdobogásom akadályozta meg, nem tudtam mire vélni.. Egy lendülettel, hogy ne takarjam el előle az egész bált leültem mellé.
- Nem rontottad el a kedvem, az nem itt kezdődik. Nem sikerült elfelejtenem sem - mosolyogtam magam elé - tudod, valamiért pont ezen a helyen érzem jól magam, a társaságodban Aranymaszkos hölgy. Legszívesebben mondatok százával bombáztam volna, hogy miért jó itt és most, mellette és miért nem találom helyem, kicsit odébb távolabb tőle. Ez azonban mind felesleges szócséplés lenne. Még mindig lehunyt szemei talán már ébredeznek. Kezei közzé szorosan fogva a pohár. Kinti világban biztosan fehérek lennének az ujjhegyei, látszólagosan erősen szorongatja a poharat.
- Ez egy nagyon szép szám, amit most játszik a zenekar, közben már a zenekar húzta is a hegedűt. A szólamok csak úgy törtek fel az újabb és újabb hangszerek becsatlakozására. Ezzel lelkem már táncolni készült. Azzal felkeltem rögtönzött helyemről kézfejem felfelé fordítva kinyújtottam és szám a következő szavak hagyták el.
- Szabad-e egy táncra? - magabiztos mosolyomnak biztosan nem tud ellen állni. Gondoltam.

by **Koshitsu Esutel** Hétf. Júl. 15 2013, 22:11

* Gondolataim csapódtak minden felé. Astrumról a kastélyra, Peterre. Felnyitottam szemeimet lágyan, s a táncparkettre tekintettem. Egyre többen táncoltak. Már táncoltam a SAOban... Pete-el. Fogalmam sem volt, mi van vele... de azt tudtam, hogy Lotti halott. Nem rég néztem utána, mert az Astrum óta nem láttam. Tudtam, hogy szerették egymást. Nagyot sóhajtottam. Féltem, nem mertem megnézni, hogy Peter él-e még. Mit tennék, ha nem? Mondhatni azon az egy küldetésen... eléggé... összemelegedtünk? Vagy nevezzem intimnek a szituációt? Igen, inkább annak nevezném. Mert az azutáni találkozásunkkor nem is foglalkozott velem. Ott lihegett Lotti nyakán, én meg féltékeny voltam, mint egy egyszerű kis csitri. És még mindig féltékeny vagyok, pedig nem jelent sokat számomra az a fiú. Csak szeretném ha jól lenne. A táncolók bámulása közben kettőnk táncára gondoltam. Már nem is emlékeztem, hogy került sor rá. Csak volt. Utána a mini szoba, az ágy, és a vetkőzés. Mosolyra húzódott szám szeglete. Ha a gondolataimat valaki hallaná, biztosan félreértené. Hisz e szavakat hallva mire gondolhatna? A levegőben hagytam a kérdést, mert tetszett, hogy ennyire félreérthető szituációban voltam. S pont ezért fájt annyira, hogy többet rám sem nézett. Rennel, jelenlegi céhtársammal is akkor találkoztam először. Vele meg együtt ittam, s leöntöttem a piával. Később meg pofon vágtam, s miatta lettem narancs indikátoros három napig. Meg a céhküldetésen is megtörtént ugyanez. És a párbajom vele, amikor annyira... annyira szemtelenül közeledett felém. Újra lehunytam szemeimet. Újra Astrum járt a fejemben, s arra gondoltam, mi lett volna, ha ott lettek volna velem a céhtársaim, s egytől egyig mind meghaltak volna. Astrum... Astrum... a kislány... gyilkosságok, vér, és vér, és vééér! Ekkor huppant mellém valaki, s ismerős hangon megszólalt. Lassan nyitottam fel szemeimet, s ugyanolyan lassan pillantottam felé. Szavai egósimogatóak voltak. Csak néztem, ahogy felemelkedik ültéből. Olyan Renes volt most. Jól kinyalva, megfelelő mosollyal az arcán, és a magabiztosság. Művi... felkészült, s betanult volt minden mozdulat és szó. Pislogtam egy hosszabbat, s néztem őt, a beállását, s a kezét. Egy újabb kortyot ittam. Mi változott? Miért nem kopik le rólam ez a fickó? Mit ért az alatt, hogy a társaságomban érzi jól magát? Jah, hogy ez bók lett volna? Jah, igen, azt hiszem, most kellene elmosolyodni kedvesen, elfogadni a kezét, felállni, s a táncparkettre sétálni vele. Megfogni vállát, összekulcsolni kezünket, s hagyni, hogy végigsimítson derekamon, s egymás szemeibe nézve meg kellene indítanunk tánclépéseinket a csodálatos zene ritmusára. Bloá... hányingerem lett. Elengedtem ajkaimmal a szívószálat, s kezemet a homlokomra tettem, a poharat az asztalra. Lehunytam a szemeimet, s úgy fogtam fejem, mintha fájna. Milyen kár, hogy nem imitálhatok fejfájást. Na igen, a SAO nagy előnye, hogy itt sosem fájt a fejem, pedig én kint eléggé fejfájós voltam. Kicsit arrébb tekintettem, nem az Aranymaszkosra, s csendesen kicsit szomorkásan szólaltam meg.*
- Nem hiszem, hogy a megfelelő partnert kérted fel. Hangulatom elromlott gondolataimtól, melyeknek utat engedtem ostoba gyengeségemből. És magammal rántottalak, pedig neked jól kellene érezned magad.
* Ránéztem, s most egy kicsit elmosolyodtam. *
- Azt hiszem, hiba volt eljönnöm.
* Ezzel felálltam, s elindultam, hogy elhagyjam a bált. Ha utánam szólt, nem álltam meg. A kijárat felé vettem az irányt, de ekkor egy kidolgozott testű férfi hirtelen előttem termett, s megragadta a karom. *
- Hova, hova szép hölgy? Egy ilyen csinos lánynak, mint te, nem a bálon kívül van a helye. Gyere, táncoljunk.
* Magához húzott, s belekezdett valami tánchoz hasonló mozdulatsorba, miközben csípőmre tette a kezét, s igyekezett lejjebb vándorolni tenyerével. Én próbáltam elhúzódni tőle, éreztem rajta, hogy ittas. Nem kicsit. Nem tudtam a szintjét, de hála az íjászok kasztjának változtatásának, ha lekevernék egy pofont, erőm miatt biztos repülne pár centit, ha nem métert. Bár, azt nem tudhatom, ő hányas szintű. De csak azért nem álltam ellen feltűnően, hogy ne keltsek zavart a bálban, de minden porcikámmal arra vágytam, hogy engedjen el. Próbáltam szorítását enyhíteni csuklómon, próbáltam kicsavarni markából a kezem, de egyelőre nem ment. Tényleg meg kellene ütnöm? *
- Eressz el, de gyorsan!
* Morogtam neki, hogy ne hallják sokan, de ő jól értse. *

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Júl. 15 2013, 22:59

Gondoltam, hogy nem lesz ennyire egyszerű, amikor elfordult és szomorú hanggal kijelentette, hogy bizony nem kér belőlem. Még mindig magát hibáztatta, hogy elkeseredtünk valamiért, vagy elkeseredtem. Magával rántott? Hisz úgy menekül a közelemből, mintha leprás lennék. Tudtommal nem vagyok az.. vagy mégis? Ki kell derítsem. Azonban gondolataim, megint rossz irányba cikáztak és ahelyett, hogy ez idő alatt lebeszéltem volna, vagy legalább megnyugtattam volna. Egy mosoly kíséretében az ajtó felé távozott. Megállítani, ha tehettem volna se tudtam volna. Elutasított és ez mindent elmond. Elszúrtam még ezt is. Ennyire képtelen vagyok, hogy felkérjek egy lányt táncolni. Átkoztam magam szidtam belülről. Nem tudtam mitévő legyek. Hisz a világ nem omlott össze a bál és a jókedv folytatódik tovább. Viszont egy emberi játékost elűztem puszta létezésemmel. És ez mindennél jobban fájt. Egy kicsit botorkáltam, majd útnak indultam üresen a táncparkett szélén, hogy ugyan senkit se zavarjak. Magamba, kicsiként összegubózva, nem érdekelt most semmi, talán párperc múlva jobb lesz és akkor megkérek mást, de most ez az elutasítás padlóig tönkre tett. Talán egy meztelen csiga is nemesebb és jó szívűbb lehet tőlem. Miért, miért érdemlem ezt folyton, pedig alig kedveltem meg. Ennyire jelentéktelen senki lennék. Ez már teljesen biztos. Azonban ismerős hangzású szavak csapták meg a fülem, szerencsém lehetett csak ugyanis a zenében volt egy lágyabb tónus így meghallottam az előbbi ismerős hangot. Most egy férfi társaságában volt. Visszafordítottam a fejem, értem így minden érthető a kigyúrtak az esete, ezért nem akart egy magam fajtától semmit. Újra odanéztem, mert ez a jelenet nem csak a retinámba égett bele, hanem több porcikámba és szervembe is, hogy egy életre jegyezzem meg, fáj. Volt egy furcsaság viszont, a férfi a csuklóját fogja és nem a kezét, másik kezével, pedig elég szorosan ráncigálja minduntalan közelebb magához. Nem is kellett több, tudtam hogy áll a szénája. Lépteimen, ahogy csak tudtam gyorsítottam a padló igen csúszott már-már futásra felgyorsulva, és minden lendületem beleadva oldalról berobogtam, és teljes erőmből, ami kifért arcon vágtam a kolosszust. Az elsőre megdőlt csak, majd egy újabb ezúttal összeszorított fogakkal kiküldött ütéssel és közben másik kezemmel a lány kezét szabadítottam ki a szorításból. Valószínűleg ő is segíthetett, mert egyedül nem ment volna. A kolosszus eldőlt a második ütés hatására. Így másik kezét is levette a hölgyről. hihetetlenül idegesített, az alak, és torkomban dobogott szívem, de talán a hideg veríték is kivert. Volt egy gondolatom, mivel a lila mező nem jött elő. És én bántalmaztam egy másik játékost. A földön fekve jól látszott zöld indikátora.
Nem mertem felnézni, a kezem remegni kezdett, de nem tudtam ellen állni. Látnom kell!
A szín már nem volt zöld. Elbuktam. Elbuktam mindent, amit akartam, mindent amiért eddig éltem. Mindent az égegyadta világon. Legszívesebben összekuporodnék és elbújnék a világ és a szemek elől. Soha nem akarok magamra nézni, utálom magam. Azonban az önsajnálatot későbbre kell halasszam,
- Jól vagy? - kérdeztem a lányra nézve. - Remélem időben érkeztem és nem molesztált ez az állat. Remegő kezem magam elé tartottam így jól láthatta ő is. Gyengeségem. Miért, miért kellett ez az egész? Nem tudtam mire vélni, féltem attól, ha újra felnézek még mindig az a szín világít be. És ez biztos. Idő közben a férfit a barátai elhurcolták, hogy józanítsák. Szememből sötétség sugárzott irányába és nem is tudom ezt a gyűlöletet eddig csak egyszer éreztem, de az teljesen más volt. Nem ilyen mély.

by **Koshitsu Esutel** Kedd Júl. 16 2013, 09:43

* A fickó leheletétől rosszul voltam már. Fájt volna szorítása, ha kint lettünk volna. De nem fájt, s talán ezért nem estem kétségbe olyannyira. Rosszkedvem, pusztító gondolataim táboroztak elmémben, s az még a harci kedvemet is elvette. Nem csak Astrum, Lotti... hanem... Ranmaru... Megráztam a fejem, de ekkor érkezett az Aranymaszkos és egy gyönyörű egyenest beadott az ittas társam képébe. Amint enyhült a szorítás, ismét megpróbáltam szabaddá tenni csuklómat, ami végül sikerült is, rántottam is a kezemen, hogy végre engedjen el. De jött egy másik öklös is, ezzel kiterítve a fickót. A barátai odasiettek, s elvonszolták a részeg ifjút. Meglepettségemben, s izgatottságomban nyitva felejtettem egy kicsit a számat, de aztán bezártam, s a megmentőmre tekintettem kicsit szomorkásan, de hálásan. Mikor ránéztem, láttam, hogy nem engem néz, hanem az indikátorát. Kicsit kitágultak szemeim a csodálkozástól. Elnarancsosodott. Szélesebben elmosolyodtam. Kérdésére, biccentettem. *
- Igen... köszönöm szépen!
* A köszönet nem éppen a kérdésre volt válasz, hanem a segítségre, de hát most miért is kellene magyarázkodni. Talán egyértelmű. Remegett a keze, amitől annyira megsajnáltam, s majd megsajdult a szívem. Láttam rajta, hogy nincs jól. Nem fizikálisan. Lelkileg. Újra az elhurcolt férfi felé tekintett, én követtem pillantását, de inkább őt néztem. Annyira... más volt ez a tekintett. Nem egy ficsúr, magabiztos vigyorgó állt mellettem. Inkább... egy hős. Megfogtam a karját. Reflex volt. Nem vagyok annyira oda az érintésért. Mármint iszonyatosan igénylem, de túlságosan visszahúzódó vagyok mégis. Nem fogadom bárkitől. De most ezzel a viselkedésével annyira szívembe lopta magát, hogy máris úgy éreztem, igazán ismerem őt, és a jó barátom, így megérinthetem. Ha rám nézett, én még mindig a szemeit néztem, mert valahogy nem tudtam betelni a látványtól. Remegő öklére csúsztattam kezem. Majd arra pillantottam, s ismét a férfira néztem. *
- Sajnálom! Nagyon udvariatlanul viselkedtem veled. Kicsit... rossz pillanatomban találtál rám. Fogva tartották jókedvem, s bár tudtam, hogy nem helyesen viselkedem, mégis hangulatomnak engedtem utat. Ha még áll az ajánlatod...
* Elengedtem a kezét, s lágyan rámosolyogtam. Ugyanakkor bosszantott narancs indikátora. Korán sem a fiú részéről. Inkább amiatt, hogy ez azt jelenti, hogy hiába vagyunk városban, a kastély maga nem védett terület. És ez újra felkeltette gyanúmat, s erősítette bizalmatlanságomat mindenben, ami SAO-ban van. *

//Még egy kör szerintem kell Rosiig. //

by **Hayashi Yuichi** Kedd Júl. 16 2013, 10:51

Még mindig nem bírtam betelni a látvánnyal. A cimborái láthatóan nem akartak balhét, nem védték meg a megtermett jószágot. Gyűlöletem, csak úgy burjánzott. Odakinti emlék ostromolt meg. Idáig még nem kellett egyszer sem fajulnia, szóból értettek és elhúztak, ha olyanról volt már szó. Ez alkalommal viszont, a szónak helye sem lehetett. Remegő kézfejem ökölbe szorítottam, hogy megyek és ütök rajta még párat. Nincs, amit jobban gyűlölnék, mint az oktalan erőszakot. Amit most tervezek, az is az lenne már, gyengítettem öklöm szorításán. De honnan jött ez a hirtelen enyhülő gondolat. Visszafordítottam tekintetem a lányra és tekintetünk találkozott. Nyomban elpárolgott gyűlöletem. Kezét a még mindig ökölben tartott kezemre tette. Annyira jóleső érzés volt, a nyugalom csak úgy áradt végig bennem. Meg is ereszkedett kissé kezem, de tartottam, összeérő kezünkre nézett, majd újra rám. Nem tudtam mit gondoljak, de örültem jelenlétének. Visszarántott egy olyan helyről, ahová ,ha elkalandozok, bizony nincs visszaút. Igen ebben teljesen biztos voltam. A pillangó maszkja mögött barna szemébe néztem, és ez most mindennél jobb volt. Nem érdekelt a környezet, hányan bámulnak minket, vagy sem. Nem érdekelt az sem hogy épp szól-e a zene vagy sem. Csak ott állt előttem, és már szavait hallgattam. Jól sejtettem korábban a tekintetéből látszott, valami baj van. Azonban ez most nem az alkalom arra, hogy kifaggassam tehetek-e érte valamit, hogy jobb kedve legyen. Szavakkal most nem. Egy szívesen ott lógott a nyelvemen, de nem tudtam kibökni.
Azzal elengedte kezem, és rám mosolygott. Mosolya teljesen elfeledte velem, még azt is ami az elmúlt pár percben történt.
- Fátylat rá! – jelentettem ki könnyedén. Kezem tenyérrel felfelé újra elé tartottam, nem túl közel hozzá. – Hangulat javítónak, és persze áll még a felkérésem – mosolyogtam rá, egy pillanatra a bejárat felé néztem, és nyugtáztam már nem akarok kimenni azon az ajtón, majd a tánc után. Visszanéztem rá, és megnyugtatóan bólintottam egyet, hogy bátran fogadja. Én nem bántanám. Eszembe ötlött egy színjáték, a mozdulat mellé, de azt hiszem annyira még egyikünk sem felszabadult, hogy jó néven vegye.
Ha fogadta, megkomorodott és eléggé hangtalan táncfelkérésem. Ekkor döbbentem le elsőnek, nem csak a grófék, de a vendégek többsége is rendesen megbámultak minket. Zene sem volt.
Gyermeki énem feltört egy pillanatra bal kezem a levegőben karmesteri pálcát imitálva megráztam és melle nyers kifejezésként távozott számból.
- Zenét! – nem gondoltam volna, hogy működni fog, de a zenekar azonnal játszani kezdett. Igen legbelül mélyen felkavart az előző helyzet, és bizony a gyógyulásom hosszadalmas lesz. Oldalra néztem és az Aranymaszkos hölgy tekintetét kerestem, nem kellett sokáig keresni, olyan volt mintha le sem vette volna rólam. Igen, úgy érzem benne most nyertem egy fontos személyt. Pillantása gyógyír a felkúszó gyűlöletemre. Ha nem enged el, ma este nem akarok tőle messzebb lenni, mint öt méter. Indikátor színem jelenléte szokatlan volt és keveset is gondoltam rá, de nem hagyott nyugodni. Kezdetekkor tett fogadalmam ma megszegtem, és ezzel talán rosszabb embernek érzem, mint az, aki előbb.. gondolatmenetem megszakítottam. Nem akarok arra a játékosra többet gondolni, soha látni sem.
Befordultam a lány elé egy lépéssel közelebb léptem hozzá, derekára óvatosan rátettem kezem így lehetőséget adtam neki, hogy vállamba kapaszkodjon. Majd azzal a mozdulattal, ahogyan eddig is kézfejét tartottam, vállmagasságba emeltem. Kimérten kezdtem táncom, hisz minden tagom remegett. Valahogy el kell, lazuljak, de nem tudom, hogyan tegyem ezt. Testemben az adrenalin még mindig cikázott a lány közelléte is hatott rám, de még mindig a képsorok játszódtak előttem. Ugyan olyan féregnek éreztem most magam, mint az volt. Komor arcom, próbáltam mosolyra kényszeríteni, de nem ment.
- Nyugodj meg suttogtam magam elé – minden bizonyára meghallhatta szavaim a zene és a beszélgetés zajok ellenére is, de szavaim nem neki szántam volna, hanem önmagamnak. Talán szeme, jelenléte, vagy a tánc tette.. nem tudom, de megnyugodtam. Esetleges szavait ittam, mint a szivacs. Hisz most törékenyebb voltam bárminél. Lábaim remegése abbamaradtak, ahogyan kezeimé is. Innentől már sokkal könnyebben ment a tánc, nem voltam olyan merev és teljesen távolságtartó. A tánclépéseket ismételtem és már számolni sem kellett. Ment a zenére, ha neki kicsit nehezebben ment a tánc segítettem, ahogy tudtam. Szép lassan belefogtam a keringőre jellemző forgásokba. És ameddig határaink engedték, táncoltattam. Már vidáman rá tudtam mosolyogni. Szavaim talonban tartottam előtte. Egyszerűen csak jelenléte táplált tovább és tovább. Boldog voltam, már-már..
Ha nem fogadta a táncra felkérésem ilyen könnyedén. Azzal karom nyújtottam neki és kértem sétáljunk egyet. Hosszasan hallgattam, és egy jól látható helyen megálltam.
- Bocsájts meg, ahogy megláttam mit művel veled az a játékos, nem tudtam megálljt parancsolni magamnak. Természetesen a felkérésem továbbra is él, ahogy az előbb mondtam. Azonban, ha akarsz beszélni, vagy tudsz beszélni arról, mi az, ami rossz hangulatod okozza. .. Szívesen meghallgatom. Hátha tudok benne segíteni. És később miután kibeszélgettük magunk, újra táncra hívlak – feleltem mosolyogva. Az hogy kiadhattam ezt a pár szót rengeteg terhet levett vállamról, de ezzel most őt késztettem komorabb hangulatra ez bántott.

// Akkor Rosalia te jössz Very Happy

//

by **Koshitsu Esutel** Kedd Júl. 16 2013, 14:26

*Feldúlt volt, én meg úgy éreztem, mindent meg kell tennem, hogy megnyugtassam. Így csak kedvesen, nem erőltetetten mosolyogtam, s ránéztem a szemébe, hogy engem nézzen, s ne terelje el figyelmét a fickó, akit kivonszolnak a teremből. Jó érzés volt látni, hogy kezd megnyugodni. Örültem, hogy ismét felkínálta a tánc lehetőségét, s azonnal elfogadtam. Csak hogy lefoglaljam őt, mert láttam rajta, hogy legszívesebben elmenne, s agyon püfölné az illetőt. Néha én is érzek ilyet. Ha a barátaimat bántotta volna valamelyik féreg, tuti kibeleztem volna. Engem korán sem zavar, ha naranccsá válik az indikátorom, két bugyuta ügy miatt történt csak meg, de az nem maradandó, nem féltem tőle, maximum agresszív kisasszonynak hisznek engem. Ez egy csöppet sem zavart. Kicsit korábban felfigyeltem arra, hogy nincs zene, s minket figyelnek, de nem akartam vele foglalkozni, bár be kell vallanom, feszélyezett. Ugyanakkor ez azt jelentette, hogy középpontba kerültünk, s majd talán később is sustorognak rólunk, s híresek leszünk és a többi. Az Aranyálarcos jól vette az akadályt, zenét kért és kapott. Kissé habozva, s bizonytalanul fogta meg a kezem, s fogta meg a derekam, de igazából erre a bizonytalanságra vágytam a részéről. Nem arra, hogy egy kis tutyi-mutyi legyen, hanem inkább alázatos, és gondoljon arra, hogy semmihez sem elég az ő akarata, kell hozzá az enyém is. Elkezdtünk hát táncolni, lépéseink bizonytalanok voltak. Neki a feszültség miatt, nekem tánctudásom hiánya miatt. Vicces, hogy mégis nekem van kettes akrobatikám, bár azt nem tudhatom, hogy az Aranyálarcos hányas szintű, s hányas akrobatikája van. Míg néztem őt, az arcát vagy a karját, azon gondolkodtam, ki is ő valójában. Haragudtam rá korábban magabiztosságáért, de talán csak azért tett úgy, mintha az lenne, mert pont nem az. Én meg csúnyán a lelkébe tiporhattam. Bántam már, s talán ez a felfordulás sem történt volna meg, ha nem makacsolom meg magam. Mindegy. Nem érdemes azon gondolkodni, mi lett volna ha. Éreztem, hogy egyre kezd felszabadulni. Egyszer csak suttogta, hogy nyugodj meg. Bár nincs hallgatózás jártasságom, elég közel álltam hozzá, hogy értsem szavait. Rápillantottam, de tekintetéből kiderítettem, hogy nem nekem szólt.*
~ Áhá... szóval ő is ilyen magának beszélő típus! ~
* Mosolyodtam el, hisz én is ilyen vagyok, de azért próbálom türtőztetni magam társaságban. De megmosolyogtató volt ez a pillanat, így egyszerűen nem is tudtam lekaparni az arcomról a kedves vigyort. Talán gonosz gondolat volt, de a magas labdákat reflexből lecsapom mindig. *
- Ne aggódj, én nyugodt vagyok.
* Mosolyogtam rá kicsit incselkedőn, de már meg is bántam szavaimat, mert ki tudja, zavarba jön-e szavaimtól, s nem biztos, hogy szegény gyermeket továbbra is fel kellene zaklatnom. Végül azért mégis csak megnyugodott, már-már őszinte mosolyt láthattam arcán. Nekem voltak aggályaim a későbbi eseményekkel kapcsolatban, de nem osztottam meg vele. Így is eléggé elrontottam a hangulatát, nem az a feladatom, hogy ezt fokozzam. Viszont, amikor nem rá néztem, akkor a környezetet figyeltem. Csak, hogy készen álljunk, mert ha megtámadnak minket, az HP veszteséggel jár. *

//Hangulatfestésként arra gondoltam, mehetne a tánc erre a zenére: ez Úgyis 3/4es az ütem. Smile

//

by **Rosalia** Szer. Júl. 17 2013, 15:50

Már egy ideje táncoltok és beszélgettek, mikor arra lehettek figyelmesek, hogy a gróf és felesége a közeletekbe ér. Nem egyenesen felétek tartanak, hanem ők maguk is a tánctéren sasszéznak, akárcsak ti vagy a többi JK pár is. Másik oldalatokon egy vörös hajú, zöld indikátoros nő csilingelő kacagását hallhatjátok, aki szintén JK férfiú társával bájcseveg tánc közben. A férfi már-már súrolja az illem határait azzal, ahogy a nőhöz nyúl, de úgy tűnik a hölgyet ez cseppet sem zavarja, viszonzásképpen még közelebb bújik táncpartneréhez és suttog valamit a fülébe. Egyesek nem olyan szemérmesek, mint ti, vagy a grófék. Vagy éppenséggel az a kis suta léptű párocska, akik mögöttetek bajlódnak az ütemre lépéssel. Hiába, a szép ruha még nem tesz a táncparkett ördögévé, de a szőke fiú legalább próbálkozik a hölgy szívét elnyerni, csak éppen történetek mesélésével lehet jobban járna, mint a keringővel. Mindenesetre nem "ússzátok meg", hogy a gróf és neje ne szólítson meg benneteket, habár eleganciájuk és modoruk most is kifogástalan.
- Örömmel töltene el fiatalúr, ha felkérne egy táncra. - állapodik meg Yuichi mellett a grófné, miközben maga a gróf is egy lágy mozdulattal kezét nyújtja Esutel felé - Engem pedig örömmel töltene el, ha kegyed megtisztelne egy keringővel. - S rang ide vagy oda, még meg is hajol az íjász lány előtt, ahogy illik. Nyilván nem akarjátok megsérteni vendéglátóitokat, s nincs is abban semmi, hogy táncolni és csacsogni akarnak veletek, másokkal is megtették már ezidáig. Amennyiben belementek a felkérésekbe, úgy libbentek tovább újdonsült párjaitokkal a tánctéren.
- Ne haragudjon meg érte kedves, hogy szóvá teszem, de olybá tűnik, hogy gondterhelt valamiért. - Kezd bele a gróf mondandójába pár percnyi forgás után. Táncstílusa ugyanolyan kifinomult és elegáns, mint beszéde. - Nincs talán megelégedve valamivel a vendéglátásban? Kérem jelezze, ha bármit tehetek Önért és a táncpartneréért! - Eközben pedig ugyebár Yuichi is élvezheti a grófné társaságát, aki kevésbé kimért, sokkal inkább közvetlen stílusban fog bele a csacsogásba. - Kellemetlen eset a korábban történt kis incidens, szíves elnézését kérem a részeg vendég faragatlansága miatt. Már intézkedtem, hogy ő és a társasága is elhagyja a kastély területét. Nem fog több gondot okozni Önöknek. Ám engedje meg kérem, hogy kíváncsiskodásomnak teret engedhessek: Hogy alakul az estéje a kishölggyel? ^^ - Bizony-bizony, a kerítőnő bedobta magát, olthatatlan kíváncsisága cunamiként zúdúl szegény Yuichira, s félő, hogy addig nem ereszti, amíg kielégítő választ nem ad neki. Sőt, az sem lenne meglepő, ha rögtön tanácsok tömkelegével látná el a férfiút.

by **Hayashi Yuichi** Szer. Júl. 17 2013, 21:38

Szavaim távozását, hangja követte. Örültem, hogy megtört a csend még akkor is, ha félreértette. Szemeibe néztem először a balba aztán a jobba. Mégsem értette félre, mosolyát nem tudtam reakció nélkül hagyni én is elmosolyodtam, azzal a mozdulattal, kicsit belé is rúgtam a táncparketten. Furcsa akrobatika nélkül olyan vagyok, mint egy elesett pingvin.
- Ne haragudj. - mondtam őszintén kicsit összeszorított szemmel. Sikerült módosítani a mozdulaton így kívülről nem látszott, csak ő érezhette meg. Biztosan nem fájt neki. De táncparketten pontosan tudom milyen egy botlás, olyankor jön az, hogy kimegyek a mosdóba és többet nem is látom. Elhessegettem a képet magam elől. És igyekeztem lépteimen lassítani, beállni tempójára. Sikeresen ment, ahogy közben elszáll némi idegességem is és karom merevsége is. Talán már nem olyan érzése van, mintha egy tölgyfába kapaszkodna. Előbbi szavain gondolkoztam, nekem is annak kellene lennem. Egy csinos lánnyal táncolok, mindketten állnéven vagyunk. És ez egy jó módú hely. Odakint a három feltételből egyiket sem tudnám megvalósítani. Ez a játék a maga aberrált, kifordított módján elképesztő. Egy újabb forgás következett, háromszor tengelye körül megfordítottam. Szeretek itt lenni, ez már biztos. Visszatérni.. kellene, de akkor az ilyen pillanatok egyike, mint ez is elmúlna. Nyomtalan.. nem tudom. Erről jut eszembe hisz mondott, valamit a lány, amiért többször is elmenekült. Hogyan kezdjek bele, hogy ne ijesszek rá hirtelen, mély hangommal. Tekintetem még mindig övében volt elveszve, nem tudtam levenni szeméről szemem. Kockáztattam, úgysem voltunk éppen egy hosszabb lépésben, elengedtem derekát és ujjam a szám alá az államra helyeztem egy pillanatra, majd vissza még mielőtt messze csúsztunk volna egymástól. Remélem sikerült elkapnom figyelmét.
- Volna pár apróság, ami mindenképp érdekelne - kis szünetet hagyva vártam, hátha bólint, vagy jelez, hogy bizony figyel, majd folytattam - elsőnek remélem az a fickó nem.. bántott, és időben érkeztem. Igyekeztem megtartani, könnyed modorom, de közel álltam hozzá, hogy újra felmenjen bennem a pumpa.
- Másik dolog, korábban említetted, hogy elrontottad a kedvem szavaiddal. Mire gondoltál pontosan? Van valami a levegőben ezzel tisztában vagyok. Hirtelen félrenéztem és körbenéztem magunk körül. Nem mondhattam többet, hisz a grófék pozíciója megváltozott. Nincs sok időnk társalogni, így gyorsan visszanéztem szemébe, kérlelve tekintettem mondja el mi bánta, míg van időnk. Az előbbi szem mustrámon így is jobb hogy újra az ő szemeit nézhetem, ugyanis a szomszédos pár, akik táncolnak, szeletnyi levegő sincsen rajta közöttük és a srácnak a keze nem a derekát simogatja vagyis fogja. A lánynak ez biztosan kapóra jön a közellét, de a látványukra előtört az előbbi kép. Egy fekete szmokingos nagydarab rövid hajú fickó próbál a legszemérmetesebb pontokon hozzányúlni a zöldruhás pillangó álarcos lányhoz. A két szeme, a tánc és mag a szituáció megállított, hogy tovább hergeljem magam. Hisz a fickó már nincs itt, és most én táncolhatok vele, könnyedebben. Nem szorosan, de ezt nem is bánom. Szeretném megismerni, úgy érzem. Hosszú szőkehaja táncközben forgásával együtt mindig mozdult és nem tudtam észrevenni, tündéri kislány, sokkal fiatalabb nálam és mégis, és mégis bölcs.
Nem telt bele sok időbe, a gróf és grófné mellénk értek. Addig azonban a lány szavaira és rezzenéseire figyeltem. Reméltem, volt elég időnk. Ahogy mellénk értek, a grófné megállt előttem, mint egy ártatlan asszony és már fel is kérette magát táncolni. Az illem úgy tartaná én kérem fel. Ránéztem még egyszer az Aranymaszkos hölgyre és elengedtem az eddig ottfelejtett kezemmel derekát és kezét. Biztatón egyet mosolyogtam és a grófné felé fordultam. Meghajoltam előtte és kezem nyújtottam felé.
- Szeretném felkérni egy táncra, milady. Kapott is hamar a lehetőségen és már újra a tánctéren táncoltunk. Pár csere volt. Annyiban zavart, hogy szerettem volna még vele lenni, de ennek meg kellett történnie. Vajon minden vendéggel ilyen kedvesek a házigazdák? Színleltem némi mosolyt arcomra. Ez a mosoly valahogy másabb volt. Könnyedebb beszélgetést indítványozott, a nem túl koros hölgy, ugyanis alig talán tíz évvel lehetett idősebb, talán kevesebb. Azonban még ezen éveiből is letagadhatna. tánctudásban bőven előbbi partnerem előtt állt, így nehéz volt az átállás. rámosolyogtam, amikor a kínos incidensre tért.
- Ugyan semmi gond, csak a szín zavar, ami a fejem fölött van. És az a.. az úriember remélem tényleg jó messze került innen. A nő válla fölött átnéztem és láttam a grófot táncolni, vele, kerestem azt a szép szempárt a maszk mögött, talán ő is észrevett. Suttognék, legszívesebben neked, igen. De újra elfordult a közeg és újra azt a szemérmetlen párt láttam, egyre inkább egymásra, nem is egymásba másznak bele. És egy tapasztalatlanabb játékost is, ő próbál megfelelni a minimum elvárásoknak. Majd újra a grófnőre néztem. Szavait szinte már vártam, lehet hogy kiszúrta, hogy az ő tekintetét keresem, legszívesebben most vele táncolnék. Nem tudom, de a kérdés egyértelmű volt. És míg vállamba kapaszkodott, hajamba is belekócolt kicsit, hogy válaszoljak már, ne várassam tovább. Egyet kacsint is és háta mögé mutat. Egy fejbólintással. Elmosolyodtam és egy kis nevetés is előkerült.
- Köszönöm kérdését, jól alakul, - hazudjak vagy nem.. nem tudok hazudni - bár az előbbi esemény talán rám nagyobb hatással van és kevésbé nyíltam meg előtte. Szeretném, ha jobban alakulna, ezt nem tagadom, de úgy érzem ezért nekem kell tegyek. Már, ha érti hölgyem mire gondolok. - Feleltem végül. Sose tudtam hazudni, most sem ment volna. És egy női szempár mindig kiszedi belőlem az igazat. Talán jobban félek tőlük, mint a magasságtól.

by **Koshitsu Esutel** Csüt. Júl. 18 2013, 20:45

*Már-már aggódtam, hogy elhitte, hogy félre értettem, de huh, nem. De aztán belém rúgott. Hát ezt érdemlem én?! Mosolyogva ráztam meg a fejem.*
- Semmi.
* Ő végig engem nézett, de ettől már kicsit zavarban voltam, így én nem néztem rá olyan sokszor. Inkább a grófékat figyeltem, ahogy egyre közelebb táncolják magukat hozzánk, meg egy ügyetlen párocskát láttam, akiknél talán egy szinttel még mi is jobban táncoltunk, valamint észrevettem egy ölelkező párt is, akikre csak egyszer néztem, de aztán nagyon próbáltam kerülni őket a tekintetemmel. Egy pillanatra elengedett az Aranyálarcos, ezért ránéztem, majd kérdezett. Elgondolkodtam, de láttam, hogy már tudatosan felénk közelítenek a grófék. Kérdése kettős volt a fiúnak. Mikor meghallgattam, megszólaltam. *
- Nem volt semmi különös, ne aggódj, jól vagyok. ^^
* Mosolyogtam rá. *
- Ühm... csak ne felejtsd el, hogy nem vagyunk védett területen, s vigyázz magadra.
* Csak ennyit felelhettem, mert már itt is voltak a fogadó NJK-k. Megálltunk, hisz hozzánk akartak szólni. A kérésen ledöbbentem, bár igazából nem csodálkozhattam volna, mert láttam őket másokkal is táncolni. Zavarba jöttem, nem volt sok kedvem egy géppel keringőzni. De mit mondhattam volna? A fiú is tudta, mi az illem, így felkérte a hölgyet egy táncra. Én meg elfogadtam a kérést egy enyhe mosollyal, s most szétváltunk partneremmel. Az NJK remekül táncolt, nem estünk ki az ütemből, s egyszerűen magával sodort, akrobatikám miatt hibáznom sem kellett, így mondhatni élvezetes volt a tánc. De mit számít, ha nem egy élő emberrel táncolok? Annyira valósághű, érzem, tapintom ezt a programot, de nem létezik. Nincs mögötte egy tudatos elme, mely mozgatná. Csend volt közöttünk, de végül olyan kérdést tett fel a gróf, ami zavarba hozott. Na persze, majd pont neki mondom el szívem fájdalmát! *
- Ugyan, kérem, nem vegye a szívére, itt minden tökéletes, csak kicsit feldúlt az előző incidens, s még nem hevertem ki teljesen. Minden a legnagyobb rendben van, jól érezzük magunkat.
* Mosolyogtam magabiztosan, hogy eszébe ne jusson kételkedni szavaimban, s minél engedékenyebb vagyok, meg magabiztos is, annál hamarabb túl lehetek ezen a "muszáj-táncon". Néha az Aranyálarcosra sandítottam, hogy ő hogy bírja a kihívást, láttam, a grófné nagyon beszédes kedvében volt. De persze szavait, sem a rá érkező választ nem értettem. Észrevettem, hogy a tekintetemet keresi, így mikor pont úgy fordultunk, hogy egymásra nézhettünk, találkozott a tekintetünk. De zavarba jöttem, mert nem akartam, hogy félreértsen. Így elfordultam, s próbáltam többé nem ránézni, csak nagy ritkán pillantottam felé, amikor tudtam, hogy ő nem láthat engem. *

by **Rosalia** Csüt. Júl. 18 2013, 21:28

Esutel:

- Remélem a továbbiakban kifogástalan lesz a hangulat az Ön számára is, az illetlen úr és társasága felől pedig intézkedtem, nem fogja többet inzultálni kegyedet. Efelől kezeskedem, s ha bármi probléma lenne, kérem forduljon hozzám bizalommal. Azt szeretnénk, ha boldog mosollyal az arcán távozna innen majd. - fejezi be mondandóját a gróf, miközben egyszer sem véti el a lépéseket. Magabiztosan vezet továbbra is a táncban, pedig egy hangyányit gyorsabb zenére váltottak közben a zenészek.
- Grófúr, megengedi, hogy lekérjem a hölgyet egy tánc erejére? - állapodik meg mellettetek az a zöld indikátoros fiatalember, akinek az imént még a fülébe sugdolózott az a vörös hajú nő, s most illedelmesen meghajol előtted és a vendéglátó előtt. Magas, szögletes állú, sötét hajú, mély barna szemű férfi, nem túl robosztus alkattal, fekete ruhában vörös inggel, arcmaszkja is ezen színekben pompázik, ám olyan, mintha egy farkast mintázna. Ettől még elegánsabb és magabiztosabb a megjelenése, s vonzó titokzatossággal ruházza fel. A gróf természetesen nem ellenzi a dolgot, de mielőtt átengedné a kezed, feléd fordul. - Ha a hölgy nem bánja... - intéz egy könnyed mosolyt feléd, majd lágy csókot lehel kézfejedre. Rajtad áll a döntés, elfogadod-e az újabb táncba hívód.
_______________________________________________________________________________________________________________

Yuichi:

- Hogyne érteném - válaszol neked somolyogva a grófné - De ha egy hozzáértő javaslatát megfogadná, akkor hadd említsem meg, hogy talán nem feltétlenül kell egyetlen virágszálért epekednie. Vannak itt még bimbózó rózsák. Példának okáért az a vörös rózsa éppen kókadozik.- sandít alig észrevehetően a szintén zöld indikátoros, vörös hajú nő felé, aki az imént még egy magas JK férfival táncolt, most pedig már egymagában szürcsölgeti italát, s a táncoló párokat szemléli. Nem tűnik feldúltnak, de nem is boldog az orcája. Talán faképnél hagyták volna, vagy épp fordítva, ő kosarazta ki a férfit? A korábbi táncpartnere ráadásul éppen Esutelt igyekszik lekérni a grófúrtól. A nő mellesleg földig érő vörös ruhát visel, mely bal oldalt combig felvágott, kebleinél pedig enyhén, ám roppant mód ízlésesen dekoltált. Ruhájához illő maszkot visel, mely füstszerű mintázatával igazán kihívóvá teszi ibolyaszín szempárját. - Néha nem árt kicsit féltékennyé tennünk a kiszemeltünket, a fiatal hölgyekkel szemben nem árt bevetni ilyesfajta praktikákat. Menjen, kérje fel, csak bátran. És ne aggódjon, hosszú még az éjszaka, táncolhat még eleget a pillangójával! - utal Esutelre a grófné, majd megköszöni a táncot egy pukedlizéssel.

by **Hayashi Yuichi** Pént. Júl. 19 2013, 13:35

A grófné nagyon jól táncolt, hagyta magát vezetni, nem akarta átvenni, ha egy pillanatra meginogtam. És talán még élvezte is a táncot, jobban és szorosabban hozzám simult, mint az Aranyálarcos hölgy, nem is csoda, hisz biztosan ez a program vezérli. Kellemes és finom illat áradt felőle. Merően erősebb parfümöt használ, mint az a lány, akivel átléptem ezen ház ajtajának küszöbét. Az már egy kicsit zavart is, de ami még inkább azok szavai mielőtt elváltunk volna. Egyrészt örülök, hogy mielőtt még úgy alakult volna a helyzete, mint a szomszédos vörös hajú nőnek. Bár ő kifejezetten élvezi ezen bánásmódot. Nem bántotta a fickó túlzottan, remélem. Valahogy nem az látszódott arcán, mint ami történt. De tekintete és mosolya mikor segítségére siettem, az már inkább szavai tükrében van. Túlaggódom a helyzetet biztosan. Másik mondatát megint csak nem feledem, vigyázni fogok magamra, te is tedd gondolatban tudtam csak akkor hozzá tenni, szólni már nem tudtam. Hisz akivel épp most is forgolódok, megzavartak. Egyszer sem néz erre, valahogy balszerencsémre minden fordulónál vagy a grófra néz, vagy teljesen máshova. Így nem fogom tudni tudtára adni, hogy ő is vigyázzon magára. Ugyan hogy képzeled ezt el Yu.. integetsz neki és kiabálsz, hogy „vigyázz te is”. A hely nem alkalmas a kiabálásra és csak azt érném el, hogy kidobnak, a kastélyból. Számmal formázom meg a szavakat az sem jó. Látás képesség nélkül nem tudná leolvasni, sőt lehet a második szint kellene neki hozzá. Azonban a grófnő folyamatosan beszélt közben hozzám, látom, hogy a szája mozog és igen már értem is, hogy mit mond.
Milyen példának okáért, mi kókadozik? Nézek rá kérdőn, de szólni még most sem szóltam. Annyira belefeledkeztem a próbálkozásba és abba a pár szóba, amit eddig tudtunk váltani. Én magam sem értem miért csak a társaságát keresem. Fogtam, láttam, jöttem, mennék.. vele. Ez nm így megy. Ekkor a grófné felé mutat. Majd egy a szomszédos vörös hajú női játékos felé. Előbbi helyen már két férfi álldogál, egyik maga a gróf, a másikat így hátulról nem tudom megmondani ki és micsoda lehet. Majd a magányosan üldögélő nő felé pillantok és ráismerek, akinek az előbb a szoknyakivágásán belül pihentette tenyerét a férfi. Másik kezében sem épp a kezét fogta tánc közben. Már egyedül van, és tényleg magányosan pislog előre vagy nézi ruháját, cipőjét. Maszkja különösnek mondható, nem sokat takar arcából, de mégis egyfajta rejtélyt sugároz. Visszatekintek a pillangómaszkos hölgyre és most kicsit felém fordult a fickó. Torkomban éreztem pulzusom egyből. Az az előbbi fickó, aki rámászott a vörös ruhásra. Csak ne fogadd el, csak ne fogadd el. A grófné közben arról magyarázott, hogy nem árt néha féltékennyé tenni kiszemeltünk.
- Igen hölgyem szavaiban benne van a kulcs, néha – azzal rámosolyogtam és láttam távozni készül, pukedlizett, én meghajoltam előtte, kézcsók gondolatán végigrázott egy bithalmaz. Nem azt már nem, én nem vagyok program és nem megfelelő személynek ilyen közeli és illedelmes mozdulatot nem. Ahogy távozott a grófné, biztosan a gróf is távozott már tőle. Vajon elfogadta-e nem tudom, nem mertem odanézni, féltem, ha igen, és látok egy hasonló jelenetet, hogy vele is azt akarja-e csinálni. Kúszott felfelé gerincemen az inger, hogy bizony most azonnal odamenjek, és a farkas maszkját beleépítsem a betonba. Kibírtam, nem néztem oda, nem mertem csak egy gondolat került elő térbe. „Vigyázz magadra” te is, és legalább kiálts, ha baj van.
Álltam a tánctéren egyedül, velem szemben a vörös ruhás nő ült és iszogatott. Érzelem mentes arca szinte vonzotta a tekinteteket, még egy két táncoló is párja helyett inkább őt nézte. Úgy látom kérője akadhat pár. Biztos nem lesz baja. Azzal odasétáltam az asztalhoz vettem egy harapni valót, de azt azon nyomban visszatettem. Egy pincér hozzám sietett, hisz lerítt rólam, hogy nem másképp viselkedem, mint tyúk a magtárolóban. Azzal kérdezősködött mivel kínálhat meg. A puncsos tál tartalma ezúttal érdekelt, sose ittam még olyat. Egy hasonló színű bóléval, mint a nő kezében van a kezemben lévő és benne igényesen megrakott gyümölcsökkel és szívószállal díszítés gyanánt beletett kis esernyővel, leültem tőle három széknyi távolságban. Köztünk nem ült senki és láthatóan nem is fog, hisz az játékosok és gépi programok egymás között elvegyülve élő forgatagként mozognak a teremben, és nagyrészt a táncparkett a fő iránycsapás.
Vajon mi lehet ez a torkomon felkúszó érzés, minden pillanatban megrázkódom, ha csak belegondolok. Ész érvek kellenek, és most! Zakatolt agyam, keze már kicsúszóban volt így könnyen ki tudtam szabadítani az első ütés alatt. Második ütésre eldőlt a fickó. Most itt vannak nem messze a táncparketten és csak az előttem beragadt pincér takarja csak el őket, vajon már táncolnak, nem tudom. Furdal a kíváncsiság mégis miért ül egyedül a nő, de ha megszólítom, nem tudom milyen következmények lesznek. És ez túlmutat azon, hogy vigyázzak magamra. Azonban van még egy megoldás. Egy széknyit közelebb csúszok a nőhöz, hátha jobban rálátok a tánctérre. Még mindig útban van a pincér. Még egy széknyit közelebb csúszok, nem jó most se látom még, na még egy utolsót, következő átcsúszásom sikerült, de hozzáértem vállához közben, se előre se hátra se más merre nem mertem nézni. Inkább visszacsúsztam egy széknyi távolságra tőle, és pár szót csak szóltam.
- Bocsájtson meg! Nem szándékos volt. – válaszoltam magam elé nézve, és kissé meghúzva magam. Kíváncsiságom bajba sodorni látszik. Pedig csak érdekelt volna elfogadja-e a felkérést.

by **Koshitsu Esutel** Pént. Júl. 26 2013, 13:23

* Csak mosolyogtam a gróf mondókáján, hálásan néztem rá, mert tudtam, így illik. *
- Köszönöm szépen!
* Nem volt kedvem hosszabban reagálni e hosszas illedelmes nyáltól csorgó mondatokra. Hál'istennek megjelent egy másik férfi, akiről lassan leesett nekem, hogy nagyon fogdosta táncpartnerét, és felkért táncra. Inkább egy JK-val táncikálok, mint egy NJK-val, a vele való beszélgetésnek legalább van is valami értelme. Ha meg ő is rám akar mászni, na akkor kap egy pofont, és én is narancs indikátoros leszek... Ismét... Valószínűleg egy jóképű férfiról lehet szó, és valószínűleg nagyon azt hiszi, hogy minden nőt megszerezhet. Hát, majd meglátjuk. A gróf olyan illedelmesen kérdezi meg a véleményem, hogy akár el is olvadhatnék. Sóhajtottam egy nagyobbat, de próbáltam mégis visszafogni magam. Rámosolyogtam a grófra a kézcsók miatt, majd ugyanúgy mosolyogtam a férfira is, aki felkért táncra. *
- Elfogadom, ha nem bánja, hogy előtte egy kicsit felfrissítem a torkom.
* Enyhén pukedliztem a grófnak, a felkérőmnek biccentettem, majd mosollyal az arcomon sétáltam egy asztalhoz. Ahogy háttal voltam nekik, arcom elkomolyodott.*
~ Ejnye... mi van ma itt? ~
* Annyira jól néztek ki a koktélok, s mivel nem küldetésként, hanem event-ként volt meghirdetve ez a bál, kockázatot vállaltam, s felemeltem egy sárga-zöld koktélt, s azt szürcsölgettem leülve egy asztalhoz. Nahát, még az ital is illik a ruhámhoz. Nagyon finom volt. Ha leült hozzám a férfi, akkor bájcsevegtem vele. Ha csak ott állt, akkor így szóltam. *
- Kérem, ne hozzon zavarban, s üljön le az asztalhoz. Nem iszik valamit?
* Közben akaratlanul is az Aranyálarcost kerestem tekintetemmel, kíváncsi voltam, mi van vele, de a tánc parketten nem láttam. Kicsit tovább kutatva megláttam a mostani partnerem expartnerét vörös ruhában, s valakivel beszél, de azt már nem láttam, kivel. De az Aranyálarcost sehol sem láttam. Eléggé takarásban voltak sokan. Mert egyre többen voltunk. *

by **Rosalia** Kedd Júl. 30 2013, 15:14

Yuichi:
A vörös hajú nő keresztbe tett lábakkal ül, s komótosan kortyolgatja az italát, miközben az embereket figyelgeti a tánctéren. Nem kerülte el a figyelmét Yuichi, de nem néz utána látványosan, csak lábat vált, így a férfi felőli oldalon felvágott ruhája megfeszül a lábain és többet enged mutatni a combjából. Még így is elegáns a megjelenése, még ha egy fokkal kihívóbb. Akkor se rebben szeme, mikor Yuichi székről-székre közelebb kerül hozá, sőt mostanra az iménti feldúltság sem látszik rajta, kisimultak az idegességtől megfeszülő izmok az arcán. Amikor a férfi meglöki a vállát, sóhajt egyet s csak kissé közelebb hajol a férfihoz, de szemei továbbra is a táncteret vizslatják. - A grófné küldte, igaz? - Búgó hangjából nem érződik ki sértettség, amiért az imént meglökték, szerencsére a ruhája sem lett italfoltos. Nem is igazán kedvesnek lehetne nevezni azt a hangnemet, amit megüt a fréfival szemben, inkább kihívó az is, mint maga az egész lénye. - Kérjen föl táncolni! - Csak ekkor néz Yuichire, szemei körüli igen halovány szarkalábak azt jelzik, hogy nem egy tini fruska, nagyon is tudja, hogy mit akar és azt is, hogy a grófné mit akar. Bár nem tette hozzá a kérem szócskát, hanglejtéséből, bizalomba férkőző tekintetéből és a szája sarkában bújkáló mosolyból kiérződik az is.

Esutel:
- Persze, csak ön után - engedi előre udvariasan az idegen férfi Esutelt, s előzékenyen ő maga adja a hölgy kezébe a poharat, benne az általa választott itallal. Nem túl rámenős, de látszik rajta, hogy tud egyetsmást az etikettről. A férfi is egy ugyanolyan koktélt választ, majd lehuppan Esu mellé. - Benjamin vagyok, örvendek a szerencsének. Kénytelen leszek hálával adózni ezeknek az NJK-knak, hogy lehetővé tették ezt a bált és összesodort a sors kegyeddel. Hadd szabadjon megjegyeznem, tündököl ebben a ruhában. - Bátortalannak tűnő, ugyanakkor nagyon is magabiztos mosoly jelenik meg a férfi arcán, ahogy bókol Esunak.

by **Hayashi Yuichi** Szer. Júl. 31 2013, 16:25

Nem láttam az Aranymaszkos hölgyet és ahogy arrébb csúsztam, nem maradt hang nélkül bocsánatkérésem sem. Kérdésére az igen volt a legegyszerűbb válasz, de mégis miért. Már ő is tudja, pedig semmi sem történt még azon kívül hogy.. olyan lettem, mint a csuklyás. Indikátorom, egyfajta átok ként telepedett fejem felé. Remélem óvatos leszel, gondoltam, azzal a két székkel odébb ülő nő felé néztem. Ő még a táncolókat nézte. Ruhája kivágása ebben az ülési pózban mélyebb rálátást engedett combjára és sejtelmesen eltűntek a vonalai a szegélyek sötétjénél.
- Igen, tulajdonképpen igen - válaszoltam, miközben arcára néztem. Viszont az ami a háttérben meghúzódhat, talán fontos lehet. A grófné küldött ide, és a nő már tudta ezt, nem holmi véletlen. Ezek szerint a taperolós alak és a csinos nő csalik, valami nagyobbra. Hogy pont Ő és én lennék a nagyobb falat. Ez irreális.
Közelebb ültem újra a nőhöz és én is a tánctérre figyeltem. Sehol sem láttam a hölgyet.
Dallamos és érzéki hangon szólított fel, hogy legyek már férfi és kérjem fel. A baj hogy nem bízok benne, de ránéztem. Egész közel volt arca, és nem tudnám csúnyának nevezni, de fiatalnak sem. Ebben a szemszögben ruhája kivágása további domborulatokat tárna fel, azonban az ibolyaszínű szemei egészen máshol járnak, lényem kutatja, vagy csak el akar csábítani. Viszonoztam mosolyát és pillanatra elidőztem a maszk ábráin is. Szememet le sem véve róla felálltam, két lépést hátrébb lépve, mintha csak most érkeztem volna a tánctér felől, meghajoltam és jobb kezem előre nyújtottam.
- A nevem.. Aranymaszkos - kilétem előtte sem kívántam felfedni, ugyanis továbbra sem bízom bennük. Nem tudom ki lehet az Aranymaszkos hölgy, de nagyon óvatos, és kezdem érteni miért. Szervezés van minden egyes mosoly és mozdulat mögött. Azonban továbbra is a szemébe néztem és mosolyogtam - szeretném felkérni egy táncra, ifjú és gyönyörű hölgy. Azzal megvártam míg bólint és a tánctérre vezettem. Míg elhelyezkedtünk válla fölött átnéztem hátha látóteremben van. Azonban nem volt időm igazán nézelődni, partnerem nem venné jó néven. Pár lépéssel könnyedén felvettem az éppen szóló dallam ritmusát és könnyedén kezdtem el táncolni. Kicsit közelebb hajoltam hozzá és úgy kérdeztem.
- Hölgyem, honnan tudta, hogy a grófné küldött? - kérdeztem mosolyogva, majd a szemébe néztem. Az igazi kérdésem nem ez lett volna, de azt még tartogatom. Közben megforgattam magam előtt és együtt fordultunk a következő körre. A tömeg körülöttünk egybemosódott, amikor gyorsult a zene. Figyeltem a vonzó szempárt, azonban többet nem kóstoltam.

by **Koshitsu Esutel** Hétf. Aug. 12 2013, 12:35

* Ez a férfi aztán tényleg tudja, hogyan vegyen le egy nőt a lábáról. Na de nem engem! Mosolyogva, elismerőn biccentettem felé, mikor nekem adta választott italomat. Végül leült mellém, s bemutatkozott. Ajajj, ez így nem jó. Nem tartottam jó ötletnek felfedni előtte valós nevemet, hisz semmi kedvem nincs ahhoz, hogy a privátjaival bombázzon engem. Viszont valamit mondanom kell. Ch... de ez a bók! Zavarba jöttem, s el is fordítottam fejemet szemérmesen. *
- Köszönöm.
* A férfi igazán jóképű volt, mosolya és modora lehengerlő, de ettől volt oly annyira taszító, s legszívesebben elfutottam volna. Meztelennek éreztem magam előtte. Ugyanakkor mégsem olyan rossz érzés fürdőzni egy jóképű férfi dicsérő szavai özönében. Figyel rám. Tudja, mikor mit tegyen, s mit mondjon. Az a baj az ilyeneknél, hogy ilyenkor mindig ki akarom őket mozdítani a stabilitásukból. Kihívásnak tartom őket, s olyan cél lebeg előttem, hogy... hozzam zavarba. A gondolatra enyhe mosoly jelent meg az arcomon, de ezt a mosolyt lehet bárhogyan is érteni. *
- Az én nevem Aranymaszkos hölgy.
* Mosolyogtam rá szerényen, de mégis jelezve, hogy ne is álmodjon arról, hogy mást is megtud a kilétemről. Miközben iszogattam a koktélomat, megláttam végre a táncparketten régi társamat. A vörös ruhás hölggyel táncolt, akivel korábban ez a férfi, aki most mellettem italozgatott. Rásandítottam a férfira. Áhá. Egy jó alkalom, hogy zavarba hozzam. A férfi után a táncolók felé sandítottam, jelezve, hogy nézzen oda beszélgetőpartnerem. *
- Nem zavarja? Hisz olyan... meghitten táncoltak korábban.
* Kezdett görcsölni a gyomrom. Te jó ég! Mégis csak egy élő emberrel beszélek így! Nem lehetek gonosz. De annyira nem tetszik ez a dolog. És zavarba akarom hozni! Akarom! Miért vagyok ennyire gonosz?*

by **Rosalia** Hétf. Aug. 26 2013, 12:18

Yuichi:

- Akkor én pedig erre az estére Vörösmaszkos leszek - s ezúttal szemérmes mosolyra húzódnak a vörös nő ajkai. Hagyja, hogy Yuichi a tánctérre vezesse, s közben jelentőségteljesen a korábbi táncpartnere felé pillant. Ő nem palástolja tekintetének célpontját, majd egy éles fordulót véve, immáron Yuichival szemben áll és kész a táncra. Kellemes táncpartnernek bizonyul, nem akaratos, tehát hagyja a férfit vezetni, sőt el is várja, ugyanakkor minden egyes mozdulata karakteres, temperamentumos és tele van dinamikával. A tangó sokkal inkább hozzá illő lenne, mint ezek a lagymatag táncok. Az ifjú és gyönyörű hölgy megnevezés bár nyilvánvalóan udvariaskodó bók volt, de mégis szívesen veszi a hölgy, s tulajdonképpen melyik nő ne venné szívesen, ha dícsérik. Mielőtt beállhatna a kínos csend kettejük között, Yuichi áll elő a kérdésével, melyre gondtalan mosollylal válaszol a nő, habozás nélkül, ideje sem lenne hazugságot kitalálni, ha esetleg ettől félnél. - Mindig ezt csinálja az a némber... Maga még nem hallott róla, hogy milyen eltökélt kerítőnő hírében áll? Bizonyára látta a kis incidenst köztem és Benjamin között, azért küldte, hogy csapjon le rám, mint héja az áldozatára. - A mondat végén apró kuncogás hagyja el a nőt, majd közelebb simul Yuichihoz, hogy arcuk egymás mellett legyen és úgy tűnhessen mások előtt is, hogy kéjesen a férfi fülébe suttog. - Annyira nem is bánom, hogy így alakult. De óvatosnak kell lennünk, s tudnom kell, megbízhatok-e magában...

Esutel:

A férfi elégedett mosolyából némiképp érződik, hogy nyeregben érzi magát, s arckifejezése akkor sem fagy le, amikor a Esu végül nem a valós nevét árulja el. talán még elégedettebb, mint eddig, hisz a lány nem egy könnyelmű nőcskének tűnik, hanem nemes vadnak, aki kihívást jelent még egy olyan férfi számára is, mint Benjamin. Nem is kérdezget más privát dologról, nem akarja rögtön letaglózni a nőt.
Amíg Esu a táncolókat szemléli, a férfi továbbra sem veszi le róla a szemét, mikor arra ösztönzi a lány, hogy a vörös nőt és új partnerét szemlélje meg, akkor is csak egy pár másodperces pillantást fecsérel rájuk. - Zavarni? Ugyan már! - Nevetgél könnyelműen, mint aki félvárról veszi az egészet. - Csak színjáték volt az egész, hogy felkeltsük a grófné figyelmét. - Kis szünetet tart, majd komollyá válik az arca és elszántan Esura pillant. - Szeretném valamibe beavatni. A maga érdekében. Kérdés, hogy megbízhatom-e önben. Nem kockáztathatok... túl sok forog kockán...

by Ajánlott tartalom

[Küldetés] Tánc a túlélésért

[Küldetés] Tánc a túlélésért

Re: [Küldetés] Tánc a túlélésért

Re: [Küldetés] Tánc a túlélésért

Re: [Küldetés] Tánc a túlélésért

Re: [Küldetés] Tánc a túlélésért

Re: [Küldetés] Tánc a túlélésért

Re: [Küldetés] Tánc a túlélésért

Re: [Küldetés] Tánc a túlélésért

Re: [Küldetés] Tánc a túlélésért

Re: [Küldetés] Tánc a túlélésért

Re: [Küldetés] Tánc a túlélésért

Re: [Küldetés] Tánc a túlélésért

Re: [Küldetés] Tánc a túlélésért

Re: [Küldetés] Tánc a túlélésért

Re: [Küldetés] Tánc a túlélésért

Re: [Küldetés] Tánc a túlélésért

Re: [Küldetés] Tánc a túlélésért

Re: [Küldetés] Tánc a túlélésért

Re: [Küldetés] Tánc a túlélésért

Re: [Küldetés] Tánc a túlélésért

Re: [Küldetés] Tánc a túlélésért

Re: [Küldetés] Tánc a túlélésért

Re: [Küldetés] Tánc a túlélésért

Re: [Küldetés] Tánc a túlélésért

Re: [Küldetés] Tánc a túlélésért

Re: [Küldetés] Tánc a túlélésért